Szabad Nép, 1951. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)

1951-08-01 / 178. szám

SZERDA, 1951. AUGUSZTUS , SZABAD NÉP A kínai nép diadalmas hadserege Ma ünnepli 24. születése nap­­ját a kínai néphadsereg. A sztálini haditudomány mesteri al­kalmazásával a Kínai Kommu­nista Párt vezetése alatt ez a sereg csaknem negyedszázados, vérrel, áldo­zattal teli, de végül is diadalmas küz­delem után világtörténelmi csapást mért az imperializmusra. Felszabadí­totta Kínát, kiragadta az amerikai imperializmus kezéből ezt a döntő fontosságú ázsiai országot s diadalá­val messze fénylő harci példát mu­tatott a gyarmati országok felszaba­dulásért küzdő népeinek. Ma, születésének 24. évfordulóján ez a hatalmas erejű sereg őrt áll a Csendes-óceán csaknem 4000 kilomé­teres kínai partvonalán. Harcosai, a népet segítve, s a nép segítségével folytatják Tibet békés felszabadítását. Ennek a hadseregnek a neveltjei, a negyedszázados küzdelem legendás hőseinek, a néphadsereg ragyogó hadi­tetteinek példáján felnőtt kínai ön­kéntesek a koreai néphadsereg olda­lán újabb vereségeket mérnek az ame­rikai betolakodókra. Küzdelmüknek, győzelmeiknek döntő része volt ab­ban, hogy az amerikai imperializmus Koreában a fegyverszüneti tárgyalá­sok asztalához kényszerült. Erre a 24 esztendős, s diadalmas történetének utolsó évében is annyi sikert arató néphadseregre komoly feladatok várnak. Tajvan szigete, a Kínai Népköztársaság része még az ellenség kezében van, s az amerikai bankárok nap mint nap fokozzák a szigeten lapuló Csang Kai Sek-banda támogatását. Az amerikai hadsereg megbízottainak fokozott vietnami mes­terkedései, a fegyverszüneti tárgyalá­sok idején végrehajtott állati kegyet­lenségű provokációs koreai bombázá­sok, az önkényes, törvénytelen japán különbékeszerződés előkészítése és Ja­pán agresszív támaszponttá alakítása — mind arról beszélnek, hogy a vere­séget szenvedett amerikai imperializ­mus veszett dühvel küzd a béke erői ellen a távolkeleti agresszió tovább­folytatásáért. Ilyen helyzetben ünnepli megalaku­lásának 24. évfordulóját a Kínai Nép­hadsereg, 1927-et írtak. Ez volt Csang Kai Sek árulásának esztendeje, amikor a Kuomintang nagyburzsoá jobbszár­nyának élén eladta az országot az angol, amerikai és francia imperialis­táknak, elárulta Kína forradalmát s­záz év derekán, áprilistól júliusig forradalmárok ezreit mészároltáka le. Ekkor látott hozzá a Párt a Felsza­badító Hadsereg magvának megterem­téséhez. Áta 24 esztendeje, 1927 augusztus 1-én Kiangsi tartomány fő­városában, Nanesangban felkelés tört ki a Kuomintang árulás ellen. A Kí­nai Kommunista Párt vezetésével 30.000 katona fogott fegyvert. A fel­kelőket Csu Te elvtárs, a néphadse­reg mai főparancsnoka és Csu En Laj elvtárs, a Kínai Népköztársaság mos­tani külügyminisztere vezették. Ugyan­ebben az időben Mao Ce Tung elv­társ vezetésével a hunani munkások és parasztok is kibontották a felkelés zászlaját. Megszervezték a legendás „őszi Aratás Lázadását", rohamra indultak a földesurak, meg a Csang Kai Sek-banditák ellen és Hunan ke­leti részén több fontos várost elfoglal­tak. Mao Ce Tung elvtárs hunani se­regéből szervezték a Munkások és Pa­rasztok Első Forradalmi Hadseregének első hadosztályát. A két sereg elindult, hogy kezet fogjon egymással. A közös cél a Hu­nan, Kiangsi és Kvantung tartomány határvidékén magasba szökkenő Csing­­kansan-hegység volt. Mao Ce Tung elvtárs vezetésével a hunani hősök értek fel először a Csingkansanra. Csu Te és Csu En Laj elvtárs kato­náinak még egy álló fél esztendeig kellett verekedniök, míg átvágták ma­gukat az imperialista fegyverekkel fel­szerelt Kuomintang-hadseregeken. Azon a napon, amikor Mao Ce Tung elvtárs először nyújtott kezet Csu Tenek a hegyen — összesen 8000 ember állott körülöttük. Nyolcezer em­­ber — a ma öt és félmilliós, hatal­mas erejű néphadsereg magva! Amikor Csang Kai Sek hírt kapott a sereg megalakulásáról, pöffeszkedő üzenetet küldött Sanghajba, az angol, amerikai, francia monopóltőke megbí­zottaihoz. „Négy hónap alatt meg­szüntetem a kommunizmust Kínában’ — üzente. Csang Kai Sek és gazdái nem tud­ták mi a Párt. Fenn, a Csingkansanon tudták. Tudták, hogy nem 8000 em­ber az erejük, hanem egy nép szabad­ságvágya és imperialistaellenes gyű­lölete. Azt is tudták, hogy kezükben van a győzelem tudománya: a lenini sztálini tanítás. Alighogy Csu Te felért a hegyre, összeült Mao Ce Tung elvtárs elnök létével a hadsereg pártbizottsága. Ter­veket készítettek hat kínai szovjet­­körzet létesítésére a Hunan—Kiangsi —Kvantung-határvidéken. A terveket tett követte.­­Két esztendő alatt, 1929-ig a fiatal kínai vörös hadsereg, egész sor kitörést hajtott végre. Sorra ala­kultak a szovjetek, felszabadult egész Dél-Kiangsi tartomány és helyi forra­dalmi kormány alakult. A felszabadí­tott körzetekben felosztották a földes­­urak birtokát és megtiltották, hogy bárki is földbérből éljen. A szegény nép nap mint nap megtanulhatta: Kína sokezer esztendős történelmében először ez az ő hadserege. A nép le is vonta a tanulságot: kétesztendős harc után a csatlakozó önkéntesek 30.000-re duzzasztották a csingkansani sereget, így teremtette meg a Kínai Kommunista Párt az imperialistaelle­nes felszabadító harc éles fegyverét, Kínai Néphadsereget; így szervezte meg az első rendkívüli fontosságú for­radalmi központokat. Már az első, csingkansani évek küz­delmeinek eseményeiből is világossá válnak a felszabadító sereg legfonto­sabb erőforrásai. Első helyen: a Szovjetunió, a Bol­sevik Párt küzdelmeinek példája és különösen a fiatal szovjetország fegy­veres intervencióellenes küzdelmének harci tapasztalatai. A sztálini tanítás, a Szovjetunió példája iányította a kínai kommunisták fi­gyelmét arra, hogy összekapcsolják az agrárforradalmat az imperialistaelle­­nes harccal s hogy különös figyelem­mel forduljanak a katonai kérdések felé. A második erőforrás: a Kínai Kom­munista Párt vezetéséből, s a Párt he­lyes marxista-leninista politikájából­­akad. A Párt harcolt azok ellen a kalandortervek ellen, amelyek nem is­merték fel a földreformpolitika, s a legszélesebb paraszttömegek között végzett munka rendkívüli fontosságát és a Kuomintang­ birtokában lévő vá­rosok megrohamozását ajánlották. Az ilyen tervek ellen vívott kemény elvi harcban kristályosodott ki Mao Ce Tung elvtárs irányító munkája nyo­mán a Párt helyes politikája, amely lehetővé tette a felszabadított körzetek megőrzését, képessé tette a néphadse­reget arra, hogy számban és erőben megnövekedve, sokezer kilométeres menetelések harcaiban acélozódva vi­selje a Kínára tört japán rablók el­leni háború fő terhét. Ez a politika szülte a harmadik erőforrást: tette a néphadsereget valóban a nép húsából­­véréből való sereggé. A sokezer kilo­méteres menetelések megpróbáltatásai közepette a Párt helyes politikája ál­líthatott talpra sokezres, ideiglenes paraszthadseregeket, amelyek vonulása közben óvták, védelmezték a vörös ha­dat, elterelték az ellenség hadművele­teit. A japánellenes háború hosszú éveiben ez a politika tett fegyveres harcossá, a maga most kapott földjét fegyverrel védelmező, félelmetes akna­hálózatot szervező partizánná száz­milliónyi munkást és parasztot. Ez ,­ hármas és mégis egységes erő tette lehetővé, hogy a japán­­ellenes háború befejezésének pillana­tában, amikor a szovjet hadsereg Mandzsúria felszabadításával a japán fasizmus gerincét összetörte — száz­milliós hatalmas kiterjedésű szabad országrész ereje indulhatott új győ­zelmek felé. Ennek a hármas, de egy­ségesen és állandóan ható erőnek a kibontakozása tette lehetővé a Csang Kai Sek-banda ellen vívott háború diadalát. A kínai nép háborúja — mondotta akkor Mao Ce Tung elvtárs — „hazafias, igazságos és forradalmi természetű háború, amelynek szükség­képpen meg kell szereznie a nép tá­mogatását az egész országban. Ez Csang Kai Sek leverésének politikai alapja." Az események fényesen iga­zolták ezt. Washington 6 milliárd dol­lárt költött hiába Csang Kai Sek fel­fegyverzésére. Ötvennégyezer tüzér­ségi löveg, több mint 300.000 gép­puska, több mint 3 millió puska, több mint 1000 tank és 22.000 motoros jár­mű — amelyekről Washingtonban azt hitték, hogy a népet fogja pusztí­tani — a nép éles fegyverévé vált az elnyomók ellen. S a „történelmi lec­ke” egy másik fejezete arról beszél, hogy 1946 és 1950 között Csang Kai Sek hadserege több mint 8 millió ka­tonát vesztett — és ezek között csak­nem 6 és félmillió volt azoknak a száma, akik átpártoltak, megadták magukat vagy fogságba estek. Azóta — ha az imperialisták nem is akarják azt megtanulni — a ko­reai vereségsorozat, a vietnami nép­­köztársaság győzelmes harcai és más példák egész sora bizonyítja, hogy mindez nem valami „kínai sajátság” — hanem minden népfelszabadító há­ború törvénye. A kínai néphadsereg születésé­nek 24. évfordulóján különösen hatal­mas figyelmeztetés mindez az impe­rialisták számára. És hatalmas erő, önbizalom forrása a mi számunkra, a szabad népek és a szabadságért, békéért harcoló százmilliók számára, akik a kínai néphadseregben a béke egyik hatalmas őrét, a diadalmas Szovjet Hadsereg legerősebb szövet­ségesét üdvözöljük ezen az évfor­dulón. (Kiküldött munkatársunk telefon­jelentése. ) Az első írott krónika, amely Pekinget megemlíti, pontosan 3072 esz­tendős. Három évezred alatt a város végigélte a Jenek uralmát, akik kilenc nemzedéken át, mint grófok, nyolc nemzedéken át mint hercegek és tíz nemzedéken át mint fejedelmek kor­mányoztak. Végigélték a Hanok ural­mát és a Tanok uralmát. A Tanokét, Dzsingisz kán „dicsőséges vérfürdő­jét”, amellyel a város egész lakossá­gát kiirtotta, Kublaj kán és a mongo­lok hatalmát, akik egy fél századon belül keleten Kínáig, nyugaton Ma­gyarországig terjesztették ki uralmu­kat, századokon át uralkodott itt a Min- és a Mandzsi Csin-dinasztia, volt Csang Kai Sek kezén és volt a japánokén. Volt császároké, népnyúzó tábornokoké, idegen imperialistáké. Most a népé. A város, amely két szabályos négy­szög egymásbafonódása: a tatárvárosé és a kínai városé, telis tele lenyűgöző szépségű műemlékekkel Középen a Tiltott Város, a császárok egykori lakóhelye, ezeréves cédrusokkal, már­vány napórákkal kertjeikben, déli vé­gében a Menny temploma. Északnyu­gati oldalon a Téli Palota és még to­vább északnyugatra, a város falain kívül a Nyári Palota. Az építőművé­szet remeke mindegyik. Van egy közös jellemzőjük: mindet széles, vízzel telt árok, magas fal veszi körül. A nép be sem nézhetett a pompás palotákba. Ma a Tiltott Város egyik kapuján a Szun Jat Szen-parkba lehet bemenni, a má­sik kapun a munkás-kultúrparkba. A Nyári P­alota kedvelt kirándulóhely. Márványhíd vezet a Téli Pa­lotához, a híd alatt széles, vízzel teli árok. Eredeti rendeltetése: távoltartani a tö­megeket. Most megváltozott a feladata: olyan, mint a mi városligeti tavunk. Vasárnap délelőtt jókedvű emberek csónakáznak rajta, szépen faragott, tarka kis hajók közlekednek a partok között a pekingi gyerekek hangos örömé­re. Az egész gyönyörű építkezésnek tu­lajdonképpen semmi értelme sem volt. Sohasem laktak benne, sohasem szol­gált semilyen gyakorlati célt. Azért épült, hogy az egyik kis házikóból a császárnő nézhesse azokat az előkelő­ PEKING UTCAI jégeket, akik a befagyott tavon kor­csolyáztak. Most értelmet kapott a tó, a márványok tömkelege, a pagodák. A nép piheni ki itt a munka fáradal­mait és lát azután újult erővel meg­újult hazája építéséhez. Márványlépcső visz fel a palota leg­magasabb pontja, a Fehér Dagoda felé. Óriási korsó alakú fehér márvány­­tömb ez, háromszáz esztendeje épült abból az alkalomból, hogy a Dalai Láma első ízben látogatta meg Pekin­get. Pagodák sora kínál pihenőt a magasba vezető lépcső mellett. Az egyikben — talán a császári család teázott ott valaha — pirosnyakkendős úttörők kis csapata ül. A néphadsereg egy fiatal katonáját veszik körül. A katona mesél: harcairól mesél a Csang Kai Sek-banditák ellen és azokról a harcokról, amelyeket most bajtársai vívnak Koreában. Ketten közelednek a pagoda felé. Egy feketeruhás öregasz­­szony, a lába, régi szokás szerint, el­kötött, alig öklömnyi. Nagynehezen ti­peg telfeté a lépcsőkön. Fiatalember segíti: ugyancsak katona. Leülnek egy padra, ők is meghallgatják a másik katona elbeszélését. Három nemzedék ül együtt a kis pagodában: a múlt, a jelen és a jövő. A két katona, ez öreg támasza és a fiatalok nevelője össze­mosolyog. Az út a márványhídon és a márványlépcsők mellett pirosvirágú leanderekkel övezett. Azt tartották a régiek, hogy a leander elüldözi a rossz szellemeket. A rossz szellemeket elűzték Kínából — igaz, nem a lean­derek virágai. Ezeknek a katonáknak a kemény keze, erős fegyvere űzte el a múlt rossz szellemeit. Feljebb, a Fehér Láma-emlékmű tö­vében hosszú bambuszrudakon két vö­rös zászlót lenget a szél- Fiatalok tár­­colnak, énekelnek kört alkotva. Va­lami vidám mai dal szól­ a fehér pa­goda mellett és a táncuk olyan, mint a mi úttörőinké, mikor azt éneklik: „Éljen a szabadság, felépítjük szép hazánk” és közben jobbkezükkel és balkezük­kel felváltva tisztelegnek, úgy kérik táncra a párjukat. — Honnan vagytok itt, elvtársak? — A pekingi közgazdasági egyetem diákjai vagyunk. Nyári szünetünk van. Gondoltunk egyet, kirándulást szer­veztünk, eljöttünk a Téli Palotába.. Hát te honnan jössz? — Magyarországról. — Magyarország szép és erős or­szág. A népe kedves és szorgalmas Azok a barátaink mesélték nekünk, akik két éve nálatok jártak a nagy ifjúsági találkozón. Záporoznak a kérdések: — Hány egyetem van Magyarországon, van-e közgazdasági egyetem is, most nyá­ron mit csinálnak a magyar fiatalok? De Tin Ven Hui hangja túlszárnyalja a többiekét. Ezt kérdezi: — Hogyan harcol a magyar ifjúság a békéért? — Tanulással és munkával. — A kínai fiatalok is. Egy részük ott van Koreában. Fegyverrel harcol­nak. Mikor elbúcsúzunk, egy kis papírra néhány sort írnak. Üzenetet: „Aad át a mi szívbeli üdvözletünket a magyar ifjúságnak. Mi, a pekingi egyetem diákjai együtt küzdünk veletek és a világ valamennyi becsületes emberével a békéért.­ A pekingi utca a tegnapnak és a mának a mi számunkra alig elképzel­hető szerves összefonódása­ A kétmil­liós város közlekedésében a legfonto­sabb eszköz: a bicikli.­­Kerékpárok ez­rei futnak egymás mellett és egymás után. Kék villamosok és piros autóbu­szok járják a széles utakat. Autó vi­szonylag kevés van. A taxi ismeretlen. Annál több a riksa. A hírhedt kézi­riksa teljesen eltűnt és helyébe a bi­ciklis­ riksa lépett: egy kis kosárral fedett együléses kocsit bicikli húz. riksások nem lenézett és mindenki ál­tal ütött-vert társadalomkívüliek töb­bé, szakszervezetük van, életszínvona­luk emelkedett, egyenjogú polgárai az államnak-A házak nagy többsége földszintes. Onnan van ez még, hogy Pekingben, a császár városában tilos volt maga­sabb házat építeni, mint a császár lakóháza. Ez a feudális törvény a szá­zad elejéig szinte a földhöz nyomta a várost. A házak utcára néző oldala: üzlet. Tíz- és tízezer bolt sorakozik egymás mellett, kishelyiségű, nem egyszer bódénagyságú, mindegyikben több ki­szolgáló és rengeteg áru, amelyeket le sem lehet írni: elragadó színek, sokszor egész történetek, költők álmai selyembe szőve. Egy egyszerű pekingi gyümölcsárus-kirakat fejezne nálunk a legszebb csemegeüzlettel: banán, kó­kusz, sárga- és görögdinnye, ananász, sárkányszem (különleges kínai gyü­mölcs), őszibarack, körte, főtt kuko­rica. A nagyobb utcákban bazárok vannak: hatalmas üzletházak, negyed­órákig tart, amíg egyik végétől a má­sikig ér az ember. A bazárban min­­den kapható: láttam ott Pláto összes műveit és lacikonyhát, ahol a híres pekingi kacsát árulják. Porcelánszob­rok boltja, benne Voltaire, Beethoven szobra, töltőtollkészítők, ruha- és cipő­kereskedők, teaárus és töltőtolljavító. Az egyik nagy bazárvendéglőben zene szólt és egyszerre szinte földbegyöke­­redzett a lábam. Liszt II. magyar rapszódiája csendült fel­ a pekingi rádióban. A bazárban még erős az alkudozás, de a szomszédos, áruval telt állami áruházban már szabott árak vannak. És ha a házak többsége régi is, most új, nagy építkezések folynak. A föld­szintes házak között haladva szép, egyemeletes épület tűnik fel. Munkás­­kultúrház, amelyet hamarosan meg­nyitnak. A Mennyei Béke útján­ épít­keznek. Tégla, homok, kő, fagerendák egész hosszú útvonalon. Lovastargon­cák, a legfontosabb pekingi utcai szál­lítóeszközök hozzák a nyersanyagok tömegét. Egy régi kiadású angolnyelvű­ útikalauz, amelyet a bazárban vásá­roltam, fényképeket közöl a pekingi utca tipikus alakjairól. A tipikus ala­kok között első helyen a pekingi kol­dus áll. Azóta nagyot fordult a világ. Négy nap óta járom Peking utcáit és összesen egy koldussal találkoztam. Ma már mások a pekingi utcák jelleg­zetes alakjai: munkások, katonák, diá­kok, kereskedők. Valamennyien jólöltö­­zöttek. A rongyos, vagy szakadt ruha Pekingben ritkaság. Vidám és jókedvű az egész város. Mindenütt nevető ar­cok. Sokat írtak azelőtt a kínai mo­solyról, a „bölcs mosolyról". Nem tu­dom, régebben milyen volt a kínai nép arca. De az a mosoly, amely most sugárzik róla, nem valami udvarias, arcraidegződött mosoly, hanem har­sogó, milliókat magával ragadó neve­tés. Ilyen, szívből fakadóan nevettek a Fehér Dagoba tövében a pekingi egye­tem diákjai is. Nevettek harsányan és leírhatatlan vidámsággal. — Kína Mao Ce Tung országa — mondták. — Kína szabad ország —; Kína boldog ország. Méray Tibor Söpörjön a maga portája előtt Truman úr, amikor időt tudott ma­gának szakítani a Francóval való szövetkezés és a Titóval való barát­­kozás bokros teendői között, szüksé­­ges ctek látta, hogy megrágalmazza Magyarországot. A grófok, bárók, bankárok, gyárosok, volt horthysta tábornokok, miniszterek és államtitká­rok Budapestről való kitelepítése nyi­latkozatra ihlette az Egyesült Álla­mok elnökét. Szokás szerint az em­beri jogokat emlegette és azzal fe­­nyegetődzött, hogy az USA az „ügyet” az ENSZ elé viszi Felháborító szemérmetlenség kell ahhoz, hogy Truman az emberi jogok védelmezőjének szerepében próbáljon fellépni. Hogyan merészeli az emberi jogokat a szájára venni az az elnök, akinek titkosrendőrsége 118 millió ujjlenyomatot őriz, akinek országában azt lehet mondani, hogy a rendszer számára mindenki gyanús aki él, vagy legalább is mindenki gyanús, aki dolgozik. Mi bátorította fel Tru­­mant arra, hogy az emberi jogokról beszéljen? Az, hogy az USA-ban eszeveszetten üldözik a béke híveit, fenyegetik és meghurcolják a demo­krácia védelmezőit, mondvacsinált, nevetséges rágalmak alapján bör­tönbe zárják a munkásmozgalom ve­zetőit? Mi tette Trumant szakértővé az emberi jogok kérdésében? Az, hogy az ő elnöksége­­ alatt szövetke­zett az USA Francóval, aki­nek „speciális rendőrsége” Bilbao mellett 30 munkást elevenen­ elége­tett, mert sztrájkolni merészeltek? Vagy talán az, hogy az 5 elnök­sége alatt az USA fegyverrel és pénz­zel irányítja Tito bérgyilkos tervek, galádságait? Truman még az élethez való jogot is irigyli az egyszerű em­berektől, hiszen — amint hetenként háromszor elhangzó, háborús uszító nyilatkozataiból látszik — már régen tüzet és pusztulást bocsátott volna az egész világra, ha rajta múlik. Tru­man nyilván akkor látná biztosított­nak az emberi jogokat, ha az ameri­kai titkosrendőrség nem 118 millió, hanem kétmilliárd ujjlenyomatot őrizne. Nem nehéz kitalálni, hogy a fasiszta hóhérok e legfőbb patrónusa miért vette magára az emberi jogok bajnokának köntösét. A magyar nép maroknyi belső ellenségének kitelepí­tése Budapestről érzékeny csapást mért a magyar nép legfőbb külső el­lenségére. Most, hogy az imperialis­ták ötödik hadoszlopának c gócai nin­csenek már a fővárosban, az amerikai diplomata-ügynököknek valamivel ne­hezebben fog menni a kémkedés, a rémhírek terjesztése, a demokráciael­lenes provokációk. Truman azért kia­bál az emberi jogok megsértésé­ről, mert a magyar dolgozó népnek vannak jogai, mert a magyar dol­gozó nép végre gyakorolta azt a jo­gát, hogy rendbentartsa a maga por­táját. Farkas Mihály elvtárs távirata Csu Te elvtárshoz CSU TE elvtársnak, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Főparancsnokának, Peking. A Kínai Néphadsereg megalakításának 24. évfordulója alkalmából a Magyar Néphadsereg valamennyi harcosa, tisztje és tábornoka ne­vében forró üdvözletemet és szerencsekívánataimat küldöm önnek és a baráti Kínai Népköztársaság fegyveres erői minden tagjának. Kívánom, hogy a Kínai Néphadsereg erőteljesen fejlődjék tovább és újabb sikereket érjen el hazájának, népének, a békének és a nagy Sztálin vezette béketábor további megerősödésének érdekében, Budapest, 1951. évi július hó 31-én. FARKAS MIHÁLY vezérezredes s. k. a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere.

Next