Szabad Nép, 1953. január (11. évfolyam, 1-31. szám)

1953-01-01 / 1. szám

* « PETŐFI SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 130. ÉVFORDULÓJÁRA 130 évvel ezelőtt, 1823 januárjának első percében született Petőfi Sándor, legna­gyobb költőnk, a magyar kultúra büszke-' sége. Az egyszerű paraszti ügy, amelyben Petrovics Istvánná­l Hruz Mária világra­­hozta fiát — ma ott áll a Bajza­ utcai Pe­tőfi Múzeumban. Erről az ágyról mondotta ki Móricz Zsigmond 1931-ben keresetlen szavakkal azt a kerek igazságot. Hogy «sokkal könnyebb a Petőfi-házban őrizni az ágyat, amiben Petőfi született, mint az Apostol gondolataival kiállani a tömeg elé». Azóta nagyot fordult a világ Az Apostol gondolatai ma már nem könyvbe­­zártan várják a tettek óráit, hanem sza­bad népünk alkotó életében válnak való­sággá. Amikor Szilveszter börtönéből sza­badulva irtózatos döbbenettel látja, hogy hazája még «mélyebben van meggörbedve» s feltör belőle a kétség kiáltása: «Hiába volt hát annyi szenvedés, Hiába annyi ál­dozat, Mit a magasztosabb szivek hazának Az emberiségnek?» — akkor a forradalmár hatalmas lelkierejével válaszol önmagának is: «Az lehetetlen, százszor lehetetlen». Az Apostol hősének rendíthetetlen szilárdsága — a Petőfié. Szilveszter nem­ alkuvó és nemhátráló forradalmi keménysége — a Petőfié! Százharminc év után, amikor nem­csak azt az áldozatot ismerjük, amelyet Szilveszter hozott a szabadságért, hanem azt is, amelyet Petőfi hozott népe igazáért, hazája függetlenségéért — ma a szabad utódok, a «győzelmesek» emlékeznek «ama szentekről és nagyokról», akik előfutárai voltak a nép felszabadulásának. Petőfiről sokan és sokat emlékezetek a múltban, de igazi örökségét a szabadsá­gáért új és új harcba induló nép értette csak meg. A Szovjetunióban talált máso­dik hazát a költő, akit az ellenforradalom megcsonkított, meghamisított. A «hivata­­tos» Magyarország úri ünneplői évszáza­don keresztül igyekeztek elvetélni Petőfi költészetének lényegét, plebejus forradal­­m­iságát Azt akarták bebizonyítani, hogy Petőfi nagy költő volt — ha a dombolda­lion nyíló rózsabokorról vagy a négyökrös szekérről írt — de izzadságos erőfeszítés­sel tagadták nagyságát, ha a feltámadó népről, a «dicsőséges nagyurak»-ról szó­lott a vérs. Milyen szűkkeblű esztétika ez! Ott kezdődik Petőfi meghamisítása, ahol igyekeznek kettéválasztani benne a «sze­relmi lírikust», a «tájképfestőt» meg a «po­litikus »költőt». Petőfi nem jogosít fel az ilyen «megosztásra», az­ ő életművének egysége bonthatatlan. Petőfi Sándor lírája a teljes ember­­ költészete, azé a forradal­máré, aki gazdagon, sokoldalúan, tehát kezdeményezően, cselekvően élte az életet. Petőfi az élet szépsége és az ember bol­dogsága mellett tett hitet akkor is, amikor János vitézről és Laskájáról, az Alföldről és Júliáról írt, s akkor is amikor közvet­len eszközökkel harcolt a boldog élet váro­mányosáért, a népért. Borjádon, 1845 őszén írta Petőfi «A 4 négy ökrös szekér» című re­mekét. Ugyanekkor, szeptember 26 és ok­tóber 7 között írta «A magyar nemes»-t. Rá egy esztendővel, 1846 november utolsó napjaiban írta, hogy «Rómában Cassius valók, Helvéciában Tell Vilmos, Párizsban Desmoulins Kamis... ktt is leszek tán va­lami» — s ugyanekkor született a «Resz­ket a bokor...» Szinte egyidőben keletke­zett 1848-ban a szerelem érzésének Jabán legszebb magyar lírai kifejezése, a «Sze­retlek, kedvesem», s az izzó királygyűlölet tömegeket sorakoztató indulója, az «Itt a nyilam...» Ezeknek a verseknek időbeni közelségénél mélyebb bizonyítéka Petőfi lí­­rai egységének az az igazság, hogy csak azok tudnak kiállani bátran a hazáért és a népért, akik nagyon tudják szeretni az életet. Cak azok tudnak fellépni az eszme­barikádokra, s ha kell, a fegyveres harc barikádjaira, akik tudják, hogy mit véde­nek a barikádok, miért harcol a bariká­dok népe. Akik egy évszázadon keresztül elkülöníteni igyekeztek a «politikus» Pető­fit a «lírikus» Petőfitől, azok a tájversek, szerelmesversek igazi értelmét sem tud­ták felfogni, azokat nem ragadta el a táj­versekből áradó plebejus hazaszeretet nagy­szerű sodra, a zsánerképek figuráinak sze­­retetet és szatírát váltogató rajza, a sze­relmesversek felemelő érzéshulláma sem, amelynek csúcsai a forradalmi gondolat kö­zelébe nyúlnak. A Petőfi meghamisítására irányuló tö­rekvések a költő egész életművén végig­szántottak, de különös «gonddal» foglal­koztak azokkal a verseivel, amelyek a nem­zeti függetlenségért, népi felemelkedésért vívott harc első vonalán csatázt­ak. A kü­lönböző feudális-konzervatív, burzsoá­­liberális irányzatok Petőfi-torzításaival ve­tekszik a szociáldemokrácia hamisítása, így például az 1923-as centenáriumi évben a «Szocializmus» cím­ű szociáldemokrata folyóirat egyik cikke arról beszél, hogy 1848-ban Petőfi költészetében «a külső dol­gok szörnyen összekeverednek a belsőkkel, a dalhoz járul... a költészeten kívül eső tárgy. Minél jobban sikerül megírni egy ilyen verset, annál messzebb van a mű­vészi eredményektől . ..» ■ Ennek az «érté­kelésnek» az a végeredménye, hogy «le kell fejteni testéről, versei lelkéről­ a ro­mantika és politika takaróit, hogy talál­junk egy tiszta, gyerekszívű énekest... » Ebben az ellenforradalmi hamisításban benne van az a reakciós burzsoá-esztétikai «elv» is, hogy a politizáló költészet nem igazi művészet, hogy a politika árt a mű­vészetnek. Ez a hazug nézet- mélyen bele­­itatódott az elmúlt korszak irodalmi köz­­tudatába, s nem egyszer még olyan írók is, akik egyébként kiálltak a haladó poli­tika mellett, műveiket megóvni igyekeztek a politikától. S lehet-e tagadni, hogy ez a káros burzsoá nézet beszivárgott még mai irodalmunkba is, s ott lappang a külön­böző «fenntartásos» hangulatok mögött? Petőfi életműve a klasszikus példa arra, hogy a költészetnek nem kerékkötője, ha­nem szárnyakat adó lendítője a nép har­caiban való részvétel — nem általában és elvontan, hanem konkrétan, a nép, a haza érdekeivel szinte együtt lélegezve. Petőfit már életében elárasztották a reakciós-konzervatív kritika támadásai. Egy Zerffy nevű kritikus 1846-ban egyenesen azért indított ellene hadjáratot, mert pár­tos költő, «elfogult» író — márpedig a reakció szerint a «pártkodás» nem egyez­tethető össze a szépirodalommal. Petőfi büszkén vallja magáról, hogy a nép párt­ján áll a tűzön vizen át» s hogy az «az igaz költő, ki a nép ajkára Hullatja keblé­nek mennyei mannáját» Arany Jánosnak 1847 elején ezzel a gondolattal mutatkozik be «Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s a század feladata ezt ki­vívni .S a nép felemelkedéséért vívott harc első sorában csatázik verseivel: «Ott állok én is a csatában katonáid közt, szá­­zadom! Csatázok verseimmel... egy-egy harcos legény minden dalom .. .» Petőfi költészete a legszorosabban ösz­­szeforrott kora nemzeti függetlenségi és radikális társadalmi törekvéseivel Amikor a negyvenes évek elején — egyelőre még irodalmi síkon — teret kér a nép, amikor egymásután jelennek meg a felszólítások népdalgyűjtésre, értekezések a nép irodal­máról — akkor Petőfi az, aki vízválasztó irodalmi irányzattá emeli a népi költésze­tet. A néptől idegen almanach-líra igyek­szik magához idomítani az újonnan fel­űnt költő-tehetséget, de Petőfi nem hagyja itt a megkezdett utat. Ezen az úton jut el­­ «János vitéz»-ig, a népi felemelkedésnek ■hhez a népmeséi rajzához, amely a Tün­­dérország mindent feloldó boldogságát a­zabad ország, szabad nép álmának szá­­aiból szövi. Petőfi lelkes híve a védegyleti moz­galomnak, s csatlakozik az ezt életrehívó ossuthi «érdekegyesítő» politikához. Az érdekegyesítése a haladó nemesség arisz­­okrácia- és Bécs-ellenes politikája. Petőfi út­ja nagy nemzeti jelentőségét, versekben köszönti a mozgalmat — anélkül azonban, hogy feladná népi bázisát: Nekem nincs semmim, semmim e hazá­ban, De én egészen az övé vagyok: Bánat- s örömkönny forr szememben, amint Sötétül napja, avvagy fölragyog­­­r­a 1844 novemberében. Petőfinél jelennek meg irodalmunk történetében először gazán forradalmi, elvi egységben a ném­eti és népi törekvések Világosan látta, h hogy a kettőt elválasztani nem lehet, hogy független és a demokratikus Magyarország megteremtése nem két ügy, hanem egy. Ugyanilyen tisztán látta és hirdette a haza zabad­ságának és a népek szabadságának lválaszthatatlan egységét. Szenvedélyes édeklődéssel figyelte a nemzetközi politika mindan rezdülését, az olasz forradalom Iso felvillanásában felismerte az elkerül­­hetetlenül közelítő európai forradalmak elő­dét, hig-vérig internacionalista volt, a­zabadságért küzdő népek összefogásának ánglelkű hirdetője. Forradalmi internacio­­nalizmusában is ő volt a magyar kommu­­nisták legnagyobb előfutára. Petőfiben feltörhettek kétségek, vívódások a nemesi liberalizmus elégtelensége láttán, elszigetelve­ érezhette magát a plebejus öltő a nemesi progresszió táborában — de minden vívódásán győzedelmeskedett laza­ és népszeretete, hite az emberiség végső győzelmében. Ez tette őt képessé a középnemesi poli­­tka radikális bírálatára, ez tette képessé rra, hogy csalhatatlan taktikai érzékkel tá­mogassa vagy kritizálja 1848 márciusa után a ormány intézkedéseit — mindig a demo­­ratikus­ függetlenségi törekvések érdekei­zerint A nemzeti függetlenségi és nép­­elszabadító célok forradalmi egységének adata és a megvalósításukért folytatott larc Petőfi költészetének fő eszmei mond­­­anivalója. Ez jelenti lírájának politikai reálét, ebből a szemszögből válik igazán aggyá költészetének minden területe. A nép és az ország egysége a lírai alapja Alföldet ölelő tájverseinek — már közvet­lenebbül politikai költészete előtt is. Ez a lényege költészeti forradalmának, amellyel nemcsak a népélet témáit, de a népi mo­dort, stílust, a népdalok egyszerűségét is vezető irodalmi irányzattá emeli. Ez az eszmei magva nagy politikai versei hosszú sorának ez a felismerés ragadja a költőt a­ küzdelmek eső vonalába. Már 1846-ban «4 nép» című versében egy elkövetkező szabadságharc mérlegére állítja a jobbágy­ság helyzetét: S ha lő az ellen, vért miért ont? Kardot miért foga? Hogy védje a hazát? , valóban! Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga A nép é­s a haza sorsával azonosuló kötő­szava szólal meg «A nép nevében» című költeményében, amelyben Dózsa György urat­ fenyegető példáját először lobbantja magyar költő forradalmi szándékkal a ne­messég elé: Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon őt elégetétek. De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz: úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! A «hon nevében egyszersmind» követeli Petőfi a népjogokat, a haza nevében, mely «Eldől, ha nem nyer új védoszlopot». Ez az izzó plebejus patriotizmus az alapja Petőfi forradalmi magatartásának a márciusi ese­mények során, ez vezeti őt a demokratikus internacionalizmus eszméinek megszólalta­tásához, ez váltja ki belőle «A nemzethez» című felrázó szózatot az augusztusi válsá­gos napokban, ez zendíti meg lantján a for­radalmi radikalizmus és éberség hangját, ez dobolja benne a «Csatadal» pergő so­rait, ez szítja benne magasra a tisztelet és szeretet hangját a nagy hadvezér, Bem tá­bornok iránt Ez tette képessé Petőfit arra, hogy a forradalom és szabadságharc évének minden fordulópontján helyesen lásson, helyesen cselekedjék és írjon. Lírája művészi kifejezésformáiban is kö­veti a tartalmi mondanivalót. Jellemző vo­nása nagy forradalmi verseinek a közvet­len hatás eszközeinek gazdag felhasználása. Petőfi úgy írja ezeket a költeményeket, aho­gyan élt: a tömegek nyilvánosságához for­dulva, a pesti utca népéhez appellálva. Ver­seiben — főleg az 1848 március és szep­tember között írottakban — lenyűgöző szó­noki erővel szólal meg. Ezt a tartalmá­tól kezdve a kifejezés közvetlenségéig, vilá­gosságáig sok eszközzel éri el a költő. Egyik szerkesztési sajátossága ennek a lí­rának az, hogy fő eszmei mondanivalóját, a leplezetlen lényeget a vers első soraiban, állásfoglalásra késztető határozottsággal fellobbantja a költő é­s a következő stró­fák a meggyőzés lírává gyulladó érvei. Ilyen kezdő­sorokkal találkozunk ebben a szakaszban: «Sokat is beszéltek, szépet is be­széltek, lát is, de ebbül a hon még nem él meg». (Az országgyűléshez), vagy: «Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!» vagy:' «Elég soká voltunk fajankók. Legyünk végtére katonák!» (Föl), vagy­: '«Haloványul a gyáva szavamra ... dalom Viharodnak előjele, forradalom!» Ezekben a versekben az érvelés logikája, a versszer­kezet, a stílus sokat kifejező keménysége, határozottsága , a tömegmozgósítás meg­annyi nagyhatású művészi eszköze. Petőfi lírájának forradalmiságát nem al­tatták el a márciusi sikerek, a megvál­tozott hatalmi helyzet hanem még éle­sebbé, még elevenebbé tették. Ebben a hely­zetben új tartalmakkal gazdagodik lírája. A hatalom megragadása az újszerű felelősség érzését ébreszti fel benne — felelősséget a forradalom vívmányaiért, felelősséget a haza függetlenségének megvédéséért. Pe­tőfi felelősségérzete a plebejus forradal­máré, aki «milliók nevében» intéz szóza­tot «-a nemzetgyűléshez», aki a haza és a nép érdekében emeli fel bíráló szavát a tétovázás, kétkulacsosság, opportuniz­mus ellen Minden erejét latba veti, hogy harcoljon a félúton megállító politika el­len, a tunyaság, a tétlenség ellen: Föl föl hazám elő-e gyorsan, Megállni félúton Kívánsz? Csupán meg van tágítva rajtad. De nincs eltörve még a lánc­ önmagát «tüzes M»-hoz hasonlítja «Mely föl vagyon nyergelve már, S prüsz­­szögve és tombolva ott bent, Fecsegő gazdájára vár.» Ez az eleven, izzó, b­em lankadó forra­dalmi magatartás, amellyel Petőfi kora nagy népi-politikai feladatait a líra esz­közeivel is ellátta — nagy tanulság és hatalmas, nagyszerű példa mai íróink szá­mára is Költőink, íróink, egész népünk akkor ünnepli méltóan Petőfi születésének 130. évfordulóját, ha még teljesebben magáévá teszi a nagy költő örökségét, ha még mé­lyebben tanulmányozza életművét, ha még biztosabb kézzel dolgozik népünk­­ holnap­jáért, amelyről Petőfi még csak álmodott," de mi már valósággá váltjuk: a szocia­lizmusért, a kommunizmusért. Plárdi Pil ­ A Szovjetunió ötödik ötéves terve hatal­mas lépés a szocializmusból a kommuniz­mushoz vezető úton. A terv számai híven tükrözik, hogy milyen gyors a Szovjetunió fejlődése, milyen nagy feladatokat oldanak meg a szovjet emberek öt esztendő alatt. Az a lenini-sztálini tanítás, hogy a szo­cializmus, s a kommunizmus győzelmének feltétele, a termelés állandó, tervszerű nö­velése és a munka termelékenységének szakadatlan emelése — kifejezésre jut az Sztálin elvtárs «A szocializmus közgaz­dasági problémái a Szovjetunióban­» című történelmi jelentőségű művében arra tanít, hogy a kommunizmusba­ való átmenet je­lenlegi szakaszában is elsősorban a ter­melőeszközök gyártását kell fokozni. Ennek megfelelően az új szovjet ötéves terv a termelési eszközök termelésének évi 13 A gépipar fejlesztéséhez nélkülözhetetlen az alapanyagok — a vas és acél, a villa­mosenergia, a szé­n és olaj — termelésé­nek erőteljes fokozása. A vilamosenergia­­termelés öt év alatt 80 százalékkal nő. A Szovjetunió villamoserőmű­vei már most egy hónap alatt annyi villamosenergia ad­nak, amennyit a forradalom előtti Oroszor­szág összes villamoserőművei öt év alatt termeltek. A széntermelés 1950-től 1955-ig 43 százalékkal , 112 millió tonnával nő. Az alábbi grafikonok néhány fontos alap­anyag termelésének növekedését mutatják, az ötödik ötéves terv időszakában, ötödik ötéves terv alapvető adataiban. Ki­fejezik ezek az adatok annak a sztálini tanításnak az igazságát is, hogy a szocia­lizmusban minden törekvésnek, magának a tervnek végső célja az ember, a dolgozók állandóan növekvő szükségleteinek maxi­mális kielégítése. Ezt mutatja az alábbi táblázat is, amely az­­ 1950-es, színvonalat alapul véve, százalékosan mutatja a fejlő­dést, százalékos növekedését írja elő, a fogyasz­tási cikkek termelése növekedésének üte­mét pedig átlagosan évi 11 százalékban állapítja meg. A termelőeszközöket előállító nehézipar szíve: a gépgyártás. Az új ötéves tervben a gép-, valamint a vas- és fémfeldolgozó­ipar termelése körülbelül kétszeresére nő. A nehézipar és a mezőgazdaság bősége­sen ellátja a könnyűipart gépekkel, ener­giával, nyersanyaggal, s ez lehetővé teszi a közszükségleti cikkek­ gyártásának gyors fejlődését. A könnyű- és élelmiszeripar ter­melése az új ötéves terv időszakában leg­alább 70 százalékkal nő, így például 1955- ben több mint másfélszer annyi börcipőt és 61 százalékkal több pamutszövetet gyár­tanak, mint az előző ötéves terv utolsó évében. Az ötmilliárd méter pamutszövet, ame­lyet az idén gyártottak a Szovjetunióban, elegendő volna arra, hogy négy világrész A mezőgazdasági termelésben a fő feladat továbbra is a növények terméshozamának emelése, az állatállomány szaporítása és hozamának jelentős emelése. E­nnek meg­felelően a gabonatermelés öt év alatt pél­dátlan növekedést ér el. A szovjet föld az új ötéves terv végén 40—50 százalékkal — 622,5 millió mázsával — ad több gabonát, mint 1950-ben Jelentékenyen több ipari növényt is majd a szovjet föld: a nyersgyapotterme­­lés például 55—65 százalékkal nő. 1955- ben szalonnából és húsból csaknem kétszer­­annyi ál majd rendelkezésre, mint 1950- ben.­­Az ipar és a mezőgazdaság termelése növekedése lehetővé teszi, hogy­ öt év , körülbelül 70 százalékkal növeljék az­lami és a szövetkezeti kereskedelem malmát. A szovjet kormány ezekben években is következetesen folytatja a­­ szeres árleszállítás politikáját — elsős ezzel emeli a munkások és alkalmaz... reálbérét, a parasztok életszínvonalát. En­nek alapvető feltétele, hogy öt év alatt 25 százalékkal csökkentik az ipari termelés önköltségét, jelentősen csökkentik az ön­költséget a mezőgazdaságban és a nép­gazdaság más ágaiban is mindenütt fokoz­zák a takarékosságot. .Sztálin elvtárs azt tanítja,, hogy a kom­munizmusba való átmenet megteremtésé­hez elengedhetetlen­­ a dolgozók műveltsé­gének, a társadalom kultúrájának igen ko­moly fejlődése. Az új ötéves terv tehát azt a­­feladatot­ tűzi a szovjet­ emberek elé, hogy a városokban és a nagyobb ipari köz­pontokban térjenek át a­ kétosztályos okta­tásról a kötelező tízosztályos oktatásra és teremtsék meg annak feltételeit, hogy a következő ötéves tervben ez a kötelező, ál­talános középfokú oktatás minden városban és falun is megvalósuljon — tehát kivétel nélkül mind a gyermek elvégezze a közép­iskolát. A főiskolákat 1955-ben másfélszer annyi szakember hagyja majd el, mint az előző ötéves terv utolsó esztendejében. A szovjet emberek határtalan lelkesedés­sel küzdenek azért, hogy e számok való­sággá váljanak. Pervulin elvtárs 1952 no­vember 7-i beszédében beszámolt arról, hogy a szovjet ipar dolgozói az új ötéves terv első két évében — 1951-ben és 1952- ben — a termelési eszközök gyártása szá­mlára előírt évi 1,7 százalékos termelés­­emelkedéssel szemben ezi 15 százalékos emelkedést értek el. Ez az odaadó mű a szovjet emberek hazaszeretete, a kom nista párt bölcs, sztálini vezetése a­mi Hot- a «"»Mnnét dolgozók Bürokrácia! A «Szabad Nép» szerkesztőségébe na­gyon sok olyan levél érkezik, amelynek írója megbírált valamilyen visszásságot, hibát. Ezeknek a leveleknek egy részét kü­lönböző intézmények segítségével vizsgál­juk meg. Milyen segítséget, intézkedést, választ vár az intézményektől a bejelentést tevő dolgozó és a szerkesztőség? Semmi esetre sem általánosságokat tartalmazó értesíté­seket, hanem pontos választ. Megfelel-e a valóságnak a bejelentés? Mi okozta a le­vélben említett hibákat? Ki a­ felelős ér­tük? És ami a legfontosabb: mit tettek a hiányosság­­ megszüntetésére? Röviden: a dolgozók panaszára, bejelentésére érdem­ben kell válaszolni. Sajnos nagyon sok válasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek. De van­nak egyenesen elrettentő esetek is. Ilyen például az egészségügyi minisz­térium egyik válaszlevele, amelyet Halász Jenő osztályvezető írt alá. Bánki Erzsébet, a varsádi gépállomás traktorosa, leve­lében — amelyet a minisztériumnak továb­­­b­­ tiltottunk — arról panaszkodott, hogy munkatársa, Sipos Jánosné leesett a kerékpárról és a válla megsérült. A kezelőorvos röntgenre küldte, kórház­ba utalta, ahol azonban egyik osz­­* *f-ról a másikra küldözgették, majd egy k kórházba irányították, s itt az orvos entette. Sípos elvtársnő sérülése szü­­li hibái (!) .­zek után az egészségügyi minisztérium övetkező «vizsgálateredményt» közölt s­zerkesztőséggel: A megyei tanács vb. egészségügyi osz­­.­ vezetőjének jelentése szerint 1952 gusztus hónapban Sípos Jánosné nevű beteg a szekszárdi megyei kórház sebészeti osztályán nem feküdt­. Hiszen éppen ez volt a baj! Ennek az ellenkezőjét senki sem állította! A válasz­levélből csak egy dolog derül ki világo­san: az egészségügyi minisztériumban nem olvasták el Bánki Erzsébet bejelentését. Fekete József, az Orion Rádiógyár tan­­­mű­helyének oktatója közölte szerkesztősé­günkkel, hogy a tanműhelyben nincs meg­felelő felszerelés, a műhely hideg és sötét. A tanulók a gyár műhelyeiben tanulás he­lyett sokszor segédmunkát végeznek. Mindezt közöltük a Munkaerőtartalékok ■Hivatala budapesti igazgatóságával. Az MTH válaszában megállapította, hogy való­ban: «sok tanulót csak portörlésnél, csoma­golásnál, raktárrendezésnél foglalkoztat­nak». No, és? Mit tesz az MTH? Ennyiben hagyja, vagy intézkedik? Erre a kérdésre hiába vártunk, választ az MTH-tól. Gábor Ottó, budapesti lakos novemberi levelében arról panaszkodott, hogy felesége, aki gyermeket vár , nem kapott az V. ke­rületi tanácstól utalványt kedvezményes áru­­unka vásárlására. panaszt ismertettük a Bu­dai Tanács végrehajtó bizottságáv Tvább érdeklődtünk: mi az oka ezeknek lehézségeknek­? Talán nincs elég pe- A-a? Nem. Egészen más a hiba: nincs olyan papír, amire utalványt állíthatná­­­nak ki. A városi tanács ahelyett, hogy élesen fellépett volna az elrettentő büro­kratizmus ellen és intézkedett volna, bele­nyugodott az «utalványhiány»-ba, elfeled­kezve arról, hogy nemcsak januártól no­vemberig, hanem novembertől januárig is születnek gyermekek. Nem így kell hivatalainknak a dolgozók ügyeit intézni. B­eköszöntött az új esztendő. Sárbogárdon, a Vörös Hajnal termelőszö­vetkezetben víg kedvvel, bizakodva várták — de jó szívvel búcsúztatják az óévet is. Az óév — igaz, hogy kemény munka és harc árán — sok jót, boldogságot, nagy haladást hozott a szövetkezet tagjainak. Ám az új év még több jót ígér. Egy évről mérleget készíteni lehet úgy ■is, hogy csak ennek az egy évnek az ese­ményeit nézzük. A mérleget készítő embe­rek szívében azonban sajgó, de az új élet szépségeit megszépítő emlékként él a múlt. Itt, Sárbogárdon, a Mezőföldön ez a si­vár múlt igen sötét árnyékot vetett vala­mikor az emberek életére. Amikor a felsza­badulás előtt itt a Mezőföld délnyugati vi­dékén beköszöntött az ősz — szinte fene­ketlen sárrá lett a nyaranta, mindig szom­jas föld. Innen van az, hogy­ a települések csaknem mind a «sár» vezetéknevet kap­ták, Sárbogárd, Sárszentmiklós, Sárszent­­ágota — soká lehetne még sorolni a ha­sonló neveket. S a sok «szent» a nevekben — ez sem véletlen. Azt mutatja­, hogy ezen a részen erős volt a papi reakció, s nem­csak a csendőrszuronyok, de a lelki terror is nyomorgatta a népet. Ez a vidék a feu­dalizmus, a megcssontosodott szokások, a tudatlanság, a babonák — a sár hazája volt. Az országnak tán legelmaradottabb része a felszabadulásig. Gróf Zichy, gróf Cziráky, gróf Hunyady, a fejérmegyei püspök, a cisz­­terciek, s a többi sokezer holdas «kisisten» birodalma. Amit itt az emberek a múltról mondanak, beillenék vádiratnak abba a perbe, ame­lyet 8 évvel ezelőtt a Szovjet Hadsereg hős katonái döntöttek el. Vádirat a ménesma­­jori intéző ellen, aki döglött disznó húsá­ból mérte­ ki a munkásoknak a porciót. A ciszterciták fehér reverendás feketelelkű jószágkormányzója, Hagyó-Kovács ellen, akinek az­ utasítására Kiskarácsony-pusztán úgy állapították meg a bért, hogy a kender­aratók jó ha a 6 kiló búzát megkeresték ebben a nehéz, verejtékez­tető munkában. Mérhetetlen volt akkor a keserűség. A reverendák, a botk­ai csendőrszurony ural­kodtak az ember testén, lelkén. Innen indult ez a mezőföldi vidék. Innen indultak a sárbogárdi Vörös Hajnal tagjai. I­s ma az ország egyik legjobb, legnagyobb szövetkezete az övék. Mit adott a sárbogárdi Vörös Hajnal tagjainak az elmúlt esztendő? Sokat, ha nem is adta ingyen. Mostoha volt az idő­járás. Tavasszal fagyos, nyáron pedig szá­raz, aszályos idő járta. De a szövetkezés, az összefogás ereje segített, szorgalmas munkával legyőzték a természetet. 12.87 mázsát adott a búza holdja. 12.83 mázsa rozsot, 1550 mázsa árpát. 10.48 mázsa zabot termeltek egy-egy holdon. Nemcsak a gabona adott jó termést. Kukoricából 15, burgonyából 80, cukorrépából 180 mázsa lett az átlag. A 9 holdas ,Virágh József — aki a falu legjobb gazdájának hírében áll, s akinél az egyénileg dolgozó gazdák kö­zül nemigen termelt többet senki, búzából 11 mázsát, cukorrépából 115 mázsát, ku­koricából 10 mázsát takarított be egy-egy holdról. Honnan ez a különbség? Virágh­ József szorgalmas ember, igen sokat dol­gozott. A földje sem rosszabb, mint a szö­vetkezeté. Ismét beigazolódott: nem elég a jó föld, nem elég a szorgalom — a szö­­etkezettel nem versenyezhet az egyéni pa­­asztgazdaság. A tudomány legújabb ered­­ményeit, a termelés legjobb módszereit, a népek erejét csak a szövetkezetben lehet alkalmazni, kihasználni. év, újra a földekre irta Sárbo- 5 ezt­ a nagy tanulságot h­ely­ükkel, a dúsabb, erőteljesebb,­­ényzet, a nagyobb termés oly meggyőző eredményeivel, hogy minden dolgozó paraszt leolvashatja. Itt van például a kukorica. Mindenütt egyformán kapálták, a talaj is nagyjából azonos minőségű volt. Az egyik helyen mégis 18, másutt 8 mázsát termett holdja. Ennek oka pedig az, hogy itt­­­­szövetke­zeti módra» jó őszi mélyszántásba négy­zetesen vetettek, ott, a másik helyen, a ta­vasszal belépett Füstér Ferenc földjébe, t­a­­vaszi szántásba került a mag — ezért adott csak 8 mázsát. A cukorrépa 30-40 mázsával termett töb­bet csak azért, mert nem sajnálták a föld­re a műtrágyát. A négyzetesen vetett ku­koricát hosszá be­­­széltében lókapával mű­velték — kevesebb munkával, gyorsabban irtották ki a gyomot. A forró nyáron ara­tás idején kukoricát vetettek. Akik látták, azok közül sokan legyintettek és azt mondták: «Ilyen szárazságban úgysem lesz ebből semmi». Ősszel aztán csodájára jár­tak, hogy a silózásra szánt kukorica mi­lyen szép csöveket nevelt. Csak azért, mert tényleg követte a­ kaszát az eke, s így nem száradt ki teljesen a talaj, a kukorica ha­mar kikelt, szépen fejlődhetett. A burgonyán még többen csodálkoztak. Akkor, amikor már piacra szedték a tava­szi ültetésű burgonyát, a szövetkezetiek néhány holdat augusztusban ültettek el. Azok közül, akik látták, sokan azt­ mond­ták: «Úgy látszik, meg vannak bomolva — pazarolják a drága krumplit, hisz meg­sül a forró földben».­ S lám, ősszel öklöm­­nyi gumók fordultak­­ki a szovjet módszer­­rel nyáron ültetett fészkek alól. Az ó­év teh­ét jóbarátja volt a Vörös Haj­nal szorgalmas tagjainak. Testvére, az új esztendő még szebb jövővel kecsegtet. Bár igaz, gazdag örökséget hagyott búcsúzó elődje. Mint a zárszáma­dás mu­tatja, csak az idén többszázezer forint ér­tékkel gyarapodott a jószágállomány. 1951 - ben még nem volt tehenészet, az idén nyár óta 30 fejőstehén és 30 növendékmarha áll az istállóban. Augusztusban 143 birkát vettek. Megteremtették a­­baromfitenyésztés alapját. De hosszú lenne felsorolni, meny­nyivel nőtt a szövetkezeti vagyona. Az ó-esztendő más tanulságokkal is­í­tani szolgált. Az idő nagy igazmondó: leren­­lezi a «hamis prófétákét», széttépi a kul­ák­­hazugságok pókhálóját. Tavaly több szövet­kezeti tag kocsiszám vitte issza­ a terményt a zárszámadás után. Erről sokat beszéltek a faluban, de a kulákok eliteresz­te­lték: ta­valy a jó idő hozta csak a sikert — az idén nem lesz a szövetkezetieknek télre betevő falatjuk sem. Az évi munka eredménye, a szövetkezet tagjainak részesedése most semmivé teszi a hazugságokat. Lázár Ist­ván például 367 munkaegység, után egy­maga 15.30 mázsa búzát, 2.40 mázsa ro­zsot, 5.30 mázsa árpát, 11. 20 mázsa kuko­ricát, ugyanennyi krumplit és takarmány­répát, egy mázsa cukrot és 6 mázsa szénát kapott. Ezenkívül 4300 forint a pénzbeli ré­­szesedése. A többiek is hasonló arányban részesedtek munkájuk után és Baki György, aki tavaly öt pár cipőt és ágyhuzatot vett sok egyé­b mellett a népes családnak, az idén ruhaneműt és rádiót is vásárol. De ha jól figyelnek az ó­év szavára a Vörös Hajnal tagjai, nemcsak munkájuk dícséretét hallják. Nemcsak dícsér, de kár­hol is az ó­ év — ezzel is megkönnyíti a dol­gát az újnak, jobban mondva a szövetkezet tagjainak az új évben. Mert a szép ered­mények ellenére, távolról sem lehet azt mondani, hogy a szövetkezet kihasználta a szövetkezés kínálta valamennyi nagy le­hetőséget. Az új módszerek alkalmazásá­ban volt bátortalanság is, sőt sokszor fe­lületesség és hanyagság is, s ez jónéhány mázsa terménnyel rövidítette meg a szö­vetkezet tagjait. Itt van például a gyapot A 12 holdas táblát megkapálták vagy hat­szor. Olyan szép volt, hogy még a nyár derekán is csodájára jártak az egész járás­ból. Mégse érte el a termés a két mázsát se, mert nem­ merték bátran leszedni a gyapot kacsait A kár mintegy 15—-20.000 forint — s ez arra int, hogy már most a télen fokozott gondot fordítsanak a szakképzésre. A Vörös Hajnal termelőszövetkezet le­vonja a tanulságokat a múlt év tapaszta­lataiból. Feladat, gond, apró akadály most is van. De e nők, amelyeket erős aka­rrat könnyen feltakaríthat. Nemcsak a szövetkezet tagjai nau­­gatnak figyelmesen az ó-esztendő szavára. A Vörös Hajnal tsz eredményein failuszerte sokan látják, mit jelent a szövetkezés. S míg két éve és tavaly főleg az egykori uradalmak dolgozói járták csak a szövet­kezés útját, ma már a falubeli középpa­rasztok közül is egyre több látja meg: a szövetkezés viszi gyorsan előre az embert. Belépett Horváth József 9 holddal, a 20 holdas Göbölös, meg a 15 holdas Burucz is szövetkezeti tag lett — száll szerte a hír a faluban. Most, az esztendő forduló­ján új élet formálódik ezen a tájon, a Me­zőföld délnyugati csücske felé is, s Bogárd mellett Sárszentmiklóson, Sárkeresztúron, Alapon is mind többen írják alá a­­ belé­pési nyilatkozatot. Bizakodva lépnek a hol­nap útjára Sárbogárd dolgozó parasztjai. Almási István A Szovjetunió ipari termelésének emelkedése A munka termelékenységének alakulása A nemzeti jövedelem növekedése A munkások és alkalmazottak reálbérének emelkedése A kolhozparasztok jövedelmének növekedése 1935 179 150 160 135 140 A PÁRTOKTATÁS ANYAGÁHOZ A Szovjetunió tij ötéves terve a számok tükrében flAO-150 A SÁRBOGÁRDI VÖRÖS HAJNAL TSZ EGY ESZTENDEJE ’IBS ,l0«e»lkV di ttfcf wJt/denuzwf 1,26!1000 TPobjeda autó- 106.000 tófiime/eATfufftr/t 1930 100 100 100 100 10C A Szovjetunió gépgyártása az új ötéves tervben kétszeresére emelkedik. A háború előtti színvonalhoz viszonyítva több mint négy és félszeresére nő­ t,s a mennyiség tört mint nyvfriburcpo­­r Himírg/ irmelést. Az új ötéves terv végén a Szovjetunióban 85 százalékkal — vagyis 32 millió tonná­­val — több ásványolajat, termelnek majd, mint 1950-ben A főiskolai hallgatók száma az új ötéves terv végén 50 százalékkal lesz több, mint 1950-ben. A Háború előtti színvonalhoz viszonyítva ez több mint egymilliós növekedés SZABAD NÉP CSÜTÖRTÖK, 1953 JANUÁR 1

Next