Szabad Nép, 1953. január (11. évfolyam, 1-31. szám)

1953-01-09 / 9. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABADNÉP A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM ÁRA 6­0 FILLÉR " PÉNTEK, 1953 JANUÁR 9 . ! Kína a tervgazdálkodás küszöbén A Kínai Népköztársaság fejlődésének új szakaszához érkezett. Csou En-laj elvtárs, a kínai népi politikai tanácskozó testü­let állandó bizottságának ülésén a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága ne­vében javasolta: hívják össze az összkínai népi gyűlést — a nemzetgyűlést — s ez tárgyalja meg Kína alkotmányát és az öt­éves tervet, «Az átmeneti időszak véget ért — mondotta. — Hazánk rövidesen a nagy­szabású tervszerű gazdasági építés új idő­szakába lép». Kínában 1953-ban megkez­dik az első ötéves terv teljesítését. A kínai nép hatalmas utat tett meg, amíg eljutott a tervgazdálkodás küszöbéig. Három évtizedes forradalmi háborúban le­rázta magáról az imperialista gyarmati igát, elsöpörte a feudális kiszolgáltatottsá­got, évek alatt évszázados utat tett meg. A népi forradalom győzelmének egyik első, legnagyobb jelentőségű eredménye a föld­reform volt. A győzelem után csaknem egymilliónyi csangkai sol­­­sta fegyveres bandita maradt az országiban. A velük folytatott harc közben, nem egy helyen a földesuraknak és fegyveres zsoldosaiknak ellenállását megtörve váltották valóra több mint 400 millió kínai paraszt évezredes álmát: felosztották a földet, s elégették az adósságleveleket. Ezeknek a máglyáknak a füzében a régi ,földesúri világ égett ha­muvá. A földeken, ahol azelőtt sokmilliónyi nyomorgó paraszt saját magát s gyerme­keit fogta a faeke elé, ma egyre több gép­es traktorállomás dolgozik. .Megszülettek a szocialista mezőgazdaság előhírnökei, az első termelőszövetkezetek. Az elmúlt há­rom esztendőben hétmérföldes lépést tett előre a kínai ipar is. Ma­ hétszer annyi acélt, nyolcszor annyi vasat gyárt, mint 1949-ben és a nehézipar 80 százaléka már a szocialista szektorhoz tartozik. Az ipar csaknem valamennyi ágában többet termel­nek, mint a háború előtti esztendőkben. Abban az országban, amely évezredes el­maradottságban élt, amelyet évtizedes há­ború és éhínség pusztított — most, azelőtt alig megközelíthető hatalmas területeket kötöttek össze új vasútvonalakkal, mozdo­nyokat és­­szerszámgépeket gyártanak, erő­műveket építenek. Milliók mozgósításával óriási gátakat emeltek, csatornákat ástak — nem egyszer puszta kézzel, ásóval,­­háncskosarakkal pótolva a még hiányzó technikát. Az elmúlt három esztendőben megerősö­dött az új demokratikus rend Kínában. Az imperialisták elleni harcban és az épí­­tőmunkában kikovácsolódott a széles és erős nemzeti egység. Ennek a nemzeti egységfrontnak vezető ereje a munkásosz­tály, amely harcokban kikovácsolódott, megbonthatatlan szövetségben van Kína többszázmilliós dolgozó parasztságával. Ez a nemzeti egység még inkább megszi­lárdult a belső ellenséggel, az amerikai kémekkel és szabotőrökkel folytatott harc­ban. az Újjáépülés,s°riin .ntfS erősödöt­t bur­zsoázia kártevő elemeivel vívott küzdelem­ben. A kínai nép győzelmének szervezője, a forradalom vezetője a Kínai Kommunista Párt. Kínában országszerte énekelnek egy dalt, amelynek szövege így hangzik: «... A kommunisták megnyitották előttünk a győ­zelem útját. Kommunisták nélkül nem len­ne Kína sem!» A felszabadulásért fo­lyó harc, a mérhetetlen szenvedések korszakában a párt, Mao Ce-tung elvtárs volt a nép reménysége. A lenini-sztálini párt harca­ teremtette meg a rabságban szenvedő Kína helyén a boldogságát építő szabad Kínát. A kínai nép győzelme, országának felvirágzása, a marxizmus-leninizmus diadala. A Kínai Ko­mmunista Párt bölcsőjénél, első lépései­nél már ott állt Lenin és Sztálin. Az­ ő ta­­nításaik, Sztálin elvtársnak a kínai forra­dalommal kapcsolatos zseniális útmutatá­sai alapjává lettek a kínai, s­ valamennyi gyarmati és félgyarmati nemzeti felszaba­dító harc stratégiájának és taktikájának. A szovjet és a kínai népet évtizedes ba­rátság köti össze. Ez a barátság a felsza­badulás óta kiteljesedett, sokoldalúbbá vált. A nagy Szovjetunió önzetlen segítsége nél­kül Kína nem érhetett volna ily gyorsan a tervgazdálkodás küszöbéhez. Az 1950-ben megkötött szovjet-kínai barátsági szerző­dés alapján a Szovjetunió az iparosításhoz elengedhetetlen gépek tömegét küldi szö­vetségesének. Szovjet szakemberek ezrei adják át tapasztalataikat és szeretettel ne­velik az új kádereket, a kínai tervgazdál­kodás fiatal parancsnoki karát. Ennek a barátságnak új, nagyszerű megnyilvánu­lása, hogy a szovjet kormány minden ellen­szolgáltatás nélkül átadta Kínának a nagy­­fontosságú Csang-Csung vasutat. A két nép nagy barátsága a békéért folyó világmé­retű harc hatalmas erősségévé vált. i.-­ Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kö­zötti nagy barátság — írta Sztálin elvtárs — biztos garancia az új agresszió fenye­getéseivel szemben, s a béke hatalmas bás­tyája a Távol-Keleten és az egész világon». Az imperialisták őrült világuralma­ ter­veikben Koreát ugródeszkának szán­ják, hogy Koreát meghódítva, Kí­nát leigázva megvalósíthassák gyarmati uralmukat egész Ázsiában, s háborút in­dítsanak a Szovjetunió és a népi de­mokratikus országok ellen. A nagy kínai nép a Szovjetunió oldalán harcol az impe­rialista agresszió ellen, a béke védelmé­ben. A hős koreai néphadsereggel váll­vetve küzdő kínai népi önkéntesek veresé­get mértek az imperialista betolakodókra Koreában. S ez a harc nem fékezte az építőmunkát Kínában. Éppen ellenkezőleg, arra ösztönözte a népet, hogy még na­gyobb erőfeszítéseket tegyen hazája ha­talmának növeléséért. Kína e küzdelemben példát mutat arra, hogyan kell a külső és belső ellenséggel bátran szembeszállva­ megverni a támadó rablót és építeni az új életet. A kínai nép harca és építő­munkája ki­vívta az egész világ dolgozóinak csodála­tát. Szeretettel és tisztelettel néznek Kí­nára Ázsia gyarmati és félgyarmati népei. Kína győzelme egész Ázsiai ébresztőjévé tett. Kína győzelmében, új életében a gyarmati népek saját vágyaik meg­valósulását látják. Az imperialisták közgazdászai azt állítják, hogy a gyarma­tokon­ azért pusztít az éhínség, mert túl sok az ember. De elhiheti-e ma ezt a ha­zugságot az éhező India népe, amikor látja, hogy Kínában — amely megszabadult a földesuraktól és a gyarmatosítóktól — megszűnt az éhínség, sőt élelmiszerrel se­gíti India éhezőit? A gyarmatosítók egy évszázada hajtogatják: a «színes népek» képtelenek a­rra, hogy önmagukat kormá­nyozzák, maguk legyenek saját földjük urai. «Semmi értelme sincs a földeket olya­noknak adni — mondotta a­ napokban a «szocialista» Attlee, a kenyai parasztokról szólva —­ akik nem tudnak a földdel bán­ni». De a gyarmatosítók s szociáldemo­krata lakásaik hiába hazudozna­k. A kínai parasztok elkergették a földesuraka­t, a kí­nai dolgozók birtokba vették az országot és olyan jól «bánnak vele», hogy az féle­lemmel tölti el a gyarmatosító urakat. A Szovjetunió felmérhetetlen segítségét él­vező, a marxizmus-leninizmus eszméit meg­valósító kínai nép példája tettén felemeli fejét Ázsia minden el­nyomott népe s egyre­­ keményebben követeli a szabadságot. Az a tény, hogy Kína most a tervgazdálkodás­­ útjára lép, még inkább fokozza­ az­ elnyo­mott ázsiai népek bizakodását és harci ked­vét. Kina földjében roppant kincsek szunnyad­nak. Északkelet-Kínában van a világ egyik legnagyobb széntelepe. Vas, réz, wolfram, mangán, olaj, uránium-készleteit még alig tárták fel. S ebben a csaknem ötszázmil­liós országban a legbecsesebb kincs: a , hősi, nagy áldozatokra és nagy tettekre­­ képes nép kimer­l­etetlen alkotóereje. Most­­ ez­ a hősi nép, ez­ a hatalmas erőforrások- s kal rendelkező gazdaság, a nagyarányú iparosítás, a tervgaz­dálkodás útjára lép. «Országunk iparosítását — írta a «Zsen­­minzsibao» — sokkal gyorsabb ütemben kell megvalósítani, mint ahogy bármely kapitalista ország iparosítását a fejlődés korszakában végrehajtották. Az iparosítás­nak és a fejlődésnek azt az ütemét kell átvennünk, amely a Szovjetunió és a népi demokratikus országok fejlődésénél tapasz­talható­. Kína hatalmas ütemei fejlődésével hozzájárul 37. egész szocialista világpiac további erősödéséhez. Nagy feladatok megvalósításához fog hozzá a népi Kína. A hősies építőmunka megsokszorozza erejét, s Kína — meg­bonthatatlan szövetségben a nagy Szovjet­unióval és a népi demokratikus országok­kal — a békéért, a népek együttműködé­séért folyó harc még erősebb, bevehetetlen bástyájává válik. Új módszerek alkalmazásával fokozzák a termelést a recski ércbányában A recski ércbánya dolgozói ebben az év­ben nagy ajándékot kapnak népgazdasá­gunktól: többmillió forintos beruházással másfélszeresére bővítik az ércelőkészítő­ művet, amelybe új, korszerű gépek kerül­nek. A közeljövőben már kompresszort, szállítószalagot, bányamozdonyt és rakodó­gépet kap a recski ércbánya. A dolgozók a­ nép országának nagy aján­dékait azzal köszönik meg, hogy keményen megállják helyüket a termelésben. Bocsi József és Kapás Vince fejtővásárok pél­dául ebben az évben eddig 155 százalékos átlagteljesítményt értek el, Horváth Sán­dor csillés brigádja pedig 163 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozott. A dolgozók lendületes munkája azt eredményezte, hogy a recski ércbánya napon is teljesíti tervét.­­Szerdán 108,8 százalékot értek el a­ napi terv teljesítésében. * Új nagyteljesítményű gépek Komló bányászváros építkezésén Komló, az új bányászváros 1953­-ban hatalmas méretekben épül tovább. Az 1400 napfényes, szép lakás mellett üzemi épü­letek egész sora létesül. Épülnek az új aknák hűtőtornyai, szállítógépházai, kap­csolóállomásai, raktárai. A 4800 személyes nagy bányászfürdőn kívül a Béta-akna és a III-a­s számú akna mellett ezer-ezersze­­mélyes fürdőt létesítenek. A főtéren épül már a posta, a tanácsház és a bányaigaz­gatóság épülete is. A lakóház- és az üzemi építkezéseknél egya­ránti gőzkazánok melegítik téren a betonozáshoz a vizet és a kavicsot. A munka zavartalanságát azzal is biztosítot­ták, hogy a legtöbb helyen még idejeko­rán végeztek 3 külső falazással s most 3 tél beálltával a kokszkályhákkal jólfűtött helyiségekben vakolnak, szerelnek. Többszáz új nagyteljesítményű gép is érkezik a komlói építkezésekre az idén. A közeljövőben kezdi meg működését Kom­lón a­z első nagy toronydaru. Ezzel szállít­ják majd a magasba az anyagokat az új hel­ven szobás szálloda és az irodaház épí­tői. 1953-ba­n a szállítást is megkönnyítik a gépek. Az egymástól távol fekvő munkahe­lyek anyagellátását — Kökönyösön és a Kenderföldön — siklópályán, csillékkel bo­nyolítják le, a vízszintes útszakaszon pe­dig mozdonyokkal továbbítják az anyagot. (MTI) A XIX. kongresszus anyagának tanul­mányozása Sülysápon (2. oldal) A bükki erdőgazdaságban (2. oldal) A MAI SZAMBAN Az Angol Kommunista Párt az SZKP XIX. kongresszusa anyagának és Sztálin elvtárs új művének tanul­mányozásáért (3. oldal) A Harmadik Magyar Képzőművészeti Ausztriában megindult a választási kiállításról (2—3. oldal) harc (3. oldal) Miről írnak testvérpártjaink lapjai? (3. oldal) Marokkó népe jogainak elismerését és függetlenségét követeli (4. old.) Ötéves tervünk gondoskodik arról, hogy a dolgozó nők egyre szebben öltözködhessenek. Az üzletekben mind nagyobb a válasz­ték a szebbnél szebb textilárukból. A terv elő­írása szerint a Goldberger Textilnyomó- és Kikészítőgyárban 1953 első negyed­évében másfélmillió méterrel több nőirutin-anyagot gyártanak, mint 1952 azonos időszakában. Képünkön: a gyár selyemösszerakó­jában szállításhoz csomagolják a szép selymeket (Tudósítónktól.) A mai század végén rendezett 1873-i bécsi, majd az 1878-i párizsi világkiállítá­son a világhírű sèvresi, meisseni, bécsi, kopenhágai porcelánok mellett különös színű és összetétel ír­ kerámiára figyeltek fel a kiállítás látogatói, s a kerámiaipar szakértői. Magyarország egyik alig ismert városából, Pécsről érkeztek a­ megcsodált kerámiák. A pécsi gyár porcelánművészei által ké­szített díszedények előállítása tech­nikája és anyaga­­egyaránt új volt. «A por­­celán-fayence»-nak nevezett anyag tartós­sága és a munka művészi kivitele egysze­riben Világhírre emelte a magyar porce­lán- és kerámiaipart. Száz év telt el azóta, hogy Pécsett, a «budai külvárosban», a Dombos-telken álló fazekasműhely, téglakemence és agyaggö­dör helyén a «Terracotta és Kőedénygyár» megkezdte működését. Tizenhat év múlva, 1868-ban Zsolnay, a tulajdonos már «egy nagyszerű gyár» létesítéséhez folyamodott engedélyért «az épületek teljes átidomítá­­sával és nagymérvben történő kiterjesztése által». A «nagyszerű gyár» létrehozását új ,ke­rámiai anyagok feltalálás­a tette lehetővé. A pyrogranit néven ismert égetett, gránit­­keménységű kőanyag, amely acéllal meg­ütve szikrát ad és az idő minden viszon­tagságának ellenáll, sokat segített a gyár világhírének megalapozásában. A díszes­­rajzú, különböző színűre égetett burkoló­lapok nemcsak a budapesti Iparmű­vészeti Múzeum, a Műcsarnok, az Országház, a L­ukács-fördő, a kecske­méti városháza falait díszítették, ha­nem, elkerültek a romániai tasiba,a C­ra­­iovába, Prágába, a Kereskedelmi A­ka­déink falára és még sok más, messzi országba. A pyrogranitból és a hozzá hasonló össze­tételű plutonitból öntött aranyosbronz­szí­­nű óriási griffek, szfinkszek , amelyet a pécsiek «kosárkány»-naak neveztek a fuvolázó pá­sztorlányka szobra, az ember­­nyi nagyságú, élénk színekben pompázó vá­zák, a bordóbarna, csillogó, öntött asztalok és székek, a barna és zöld «mohával» be­vont «fatönk»-utánzatok egy-egy darabja 60—70 éve ott áll a gyár udvarának év­tizedes fái alatt. Hevíti a nyári nap, fa­gyasztja a tél hidege, s mégis — a szfinx­­szék címerpajzsa, olyan élesvonalú, a ha­talmas vázák színe, zománca olyan friss, mintha tegnap végezte volna rajtuk az utolsó simítást a keramikus­. Híres keramikusok, Wartha Vince és Petrik Gyula kutatásai páratlan szépségű festési eredményeket i­s hoztak a kerámiá­ban, a zománcok fémoxidtartalmának átala­­kítása, «eozinálása» útján. Az «eozin» mél­tán származtatja nevét a görög «eos» —­­hajnal — szóból. Az első eozinos készít­mények — amelyeket 1893-ban gyártottak először a világ kerámiaiparában — olyan színekben pompáztak, amilyenekről Homeros így énekel az Iliasban: a «rózsaujjú haj­nal». Rubinpiros vázák, tálak, selymesfé­nyű zöld és aranyos mázak változatai, ér­ces aranyoszöld, hamvas szilvakék, már­­ványevezések, sötétkék színekben pompázó díszedények ennek a kornak termékei. A világhír fokozta az üzem terjeszkedé­sét és fokozta a város pereméről toborzott koron gőzök, égetők, festők és más porce­lán-munkások­­ kizsákmányolását is. A gyár tulajdonosai, a család által «csapongó fan­­tázi­ájú»-nak tartott Zsolnay Ignác, majd Vilmos hamarosan bebizonyították,­­ hogy művészi készségük egyáltalán nem fékezi hi­szorféliségü­ket. Hosszú, nehéz bérharcok­kal van tele a százesztendős pécsi gyár története. — 1905-től csaknem minden évben sztrájkoltunk — emlékezik ezekre az időkre a 67 éves, nagytudású «szabadkézi korongos», Ruzsinszky Endre elvtárs, aki 54 éve dolgozik a gyárban. Ebben az idő­ben történt, hogy a «keresztényszocialis­ták» sztrájktörése miatt hét munkást elbo­csátottak a gyárból. Segélyezésükre moz­galmat kezdeményeztek a munkások ak­kori vezetői: Ackermann, Klein, Baár Ádám. Emlékezetes az 1921-es esztendő is. Ekkor huszonkét hétig sztrájkoltak a gyár korongosai, egészen addig, amíg Horthy — segítséget nyújtva a gyár tu­lajdonosainak — katonaságot nem ültetett a munkások nyakára. A gyár festői parkjában és udvarán ma is ott ál­­ljak a vázák, szobrok. A Zsolnayak egykori lakásaiban azonban üzemi napközi­­otthont és óvodát, étkezdét és irodákat ren­deztek be. A gyár parkjában az 1913-ban félbehagyott építkezést, a «zöld palotát» 700.000 forintos beruházással helyreállítot­ták, a 1200 személyes kultúrtermet építet­tek­ A gyár új gazdái — akiknek a régi urak még fürdőt sem építettek — ha a «zöld palota» balkonjáról végigtekintenek a színes­ téglákkal díszített tizenhét füstölgő gyárkéményen, a vörössalakos teniszpályá­n, a rozsaligeten, a kilátón, a tarkamintás cse­réppel fedett «kastély» tornyán, boldogan mondják magukénak a­ gyárat, amelynek évszázados majolika-kultúrája nemcsak a gyár dolgozóinak, hanem az egész ország népének kulturális gazdagodását szolgálja. A gyári múzeum gazdag anyagát a svesi Janus Pannonius Művészettörténeti Múzeum Iparművészeti osztálya vettte át. A hatalmas értékű anyag legjobb ismerője, Mirc­zky Géza iparművész vezeti e­zt az osztályt. A 75 éves iparművész 52 évig dolgozott a gyárban. Gazdag képzelőerőve­l és művészi tehetséggel tervezte a porcelán­­művesek által megalkotott világhír­­ pécsi kerámiák nagy részét Most azon fárado­zik, hogy minél szemléletesebben tárja a látogatók elé nemzeti kincseinknek egyik értékes tárházát. Feldolgozta a gyár tör­ténetét is, s tanulmányában felsorolja azt a háromszáz­­festőt, korongost, szobrászt, égetőt, tervezőt és iparművészt, akiknek műve — a múzeumot meglátogató Igor Mojszejev megjegyzését idézve — «a ma­gyar nemzet nagyszerű tehetségéről beszél». A pécsi gyár m­a soha nem látott ütem­ben fejlődik. 1938-hoz viszonyítva 1949-re két és félszeresére, 1952 végére pedig több mint, ötszörösére emelkedett a gyár terme­­­lése. Új feladatot is kaptak a gyár dolgo­zói­ — villamosiparunk számára gyártanak szigetelőporcelánokat, segítenek fényt, kul­túrát vinni a magyar falvakba, tanyákra. A karcsú porcelántestek rendkívül magas­­feszültségű áramot szigetelnek és óriási a teherbírásuk. Tizenhatezervoltos vasúti rúd­szigetelők, 35.000 voltos átvezetőszigetelő­k, 100.000 voltos távvezetéktartó-szigetelők ké­szülnek itt Inotára, a Bánhidai Erőműhöz, vasútépítéseinkhez, vagy a Mátravidéki Erőműhöz. A gyár 92 méter hosszú, gázzal fűtött alagútkemencéiben a gépi erővel moz­gatott csilléken szigetelő­ porcelánok, finom, rajzú, könnyű edények, araszos, 10—16 részből összeállított por­ce­lá­nf­ig­u­r­á­csk­ák izzanak az 1400 fokos hőségben. Az öntött, esztergályozott, vagy sajtolt porcelántár­gyak előállítása új művészetet alakított ki­­ a gyárban. Az ötéves terv új gázkemencéket adott a Pécsi Porcelángyárnak, új csarnokot emelnek, s a parkban is új épület maga­sodik. Itt lesz a gyár laboratóriuma, nyo­mó- és szakítógépekkel, transzformátorok­kal és más korszerű eszközökkel felsze­relve. S a­ műszaki porcelán gyártása mel­lett tovább folytatják a gyár művészi ha­gyományainak ápolását, is Nem felejtik el a három éve ittjárt világhírű szovjet költő, Nyikolaj Tyihoniv szavait: «A gyár régi művészetét elhanyagolni nem szabad... mert nemcsak a hasznos, hanem a szép is igen fontos az életben!» .A százesztendős (jt//ur ♦ • ♦ Állandóan javítsuk az ipar termékeinek minőségét! A minőséget ellenőrző készülékek gyártásáról Az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárá­nak készítményeivel sok iparágban ellen­őrzik a termékek minőségét. A híradás­technikai berendezések, a rádióadók és ve­vők, a távbeszélő-központok pontosságát ma már szinte kizárólag a gyár műszerei­vel vizsgálják. Az erősáramú villamosipar­­ban, a vegyiparban, a gyógyszeriparban, a textiliparban, a nyomdaiparban, a kutató­intézetekben is­ használják ma már ezeket a finom, érzékeny mérőeszközöket. Striker György elvtárssal, a gyár fő­mérnökével termékeik minőségéről beszél­gettünk. — Gyártmányainkra kevés reklamáció érkezik — mondta. —, de ennek nem örü­lünk. Ez ugyanis korántsem jelenti azt, hogy gyártmányaink kifogástalanok. Ez csak annak tudható be, hogy új mérőmű­szereink felhasználóinak nincsenek ellen­őrző berendezéseik, amelyekkel felülvizs­gálhatnák műszereinket. Annál kevésbbé nyugtat meg bennünket az, hogy kevés a panasz, mert már többször elromlottak azok a műszerek, amelyeket mi használunk.­­ Az új esztendőben mindent megte­szünk, hogy meggyőződjünk gyártmá­nyaink minőségéről — folytatta Striker elvtárs. — Mindenekelőtt megszervezzük a rendszeres társadalmi kritikát. Tanács­kozunk a műszerek kezelőivel és tapaszta­lataikat felhasználjuk. Emellett sokoldalú, különleges megterhelésnek vetjük alá­ gyártmányainkat, hogy megállapíthassuk élettartamukat, teljesítőképességüket. Az eddiginél alaposabban fogjuk tanulmá­nyozni a külföldi, elsősorban a szovjet szakirodalmat és a külföldi, elsősorban a szovjet készülékeket is. Az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárjá­nak dolgozói iparkodnak állandóan javítani munkájuk minőségét. Sulyán Béla, Kecskés Béla hitelesítő műszerészek minőségi mun­kájukról híresek. Hibás darab úgyszólván soha nem kerül ki a kezük alól. Nun Ká­roly és Józsa Ferencné készül­ékszeretek folyt rasztási és szerelési munkájában ugyan­csak ritkán talál kivetnivalót az ellenőr­zés. Az ő példájukat kövesse az üzem va­lamennyi dolgozója! (Tudósítónktól.) A kohászatban erő­sen kifogásolható­ a termékek minősége — állapította­ meg Ge­fi elvtárs a Központi Vezetőség november 29-i ülésén. A hibáiknak az az egyik fontos oka, hogy gyenge a technológiai fegyelem. A Diósgyőri Kohászati Üzemekben a technoló­giai fegyelemről sok szó­­esett tavaly, de — ,főképp az év első felében — «több volt a füst, mint a láng». Miközben az értekezle­teken, a gyűléseken és másutt gyakran kö­vetelték: meg kell tartani a technológiai alak­í­tásokat, addig a kohóknál hosszú ileig minden a régiben maradt. A kohómun­ká­­sok, az olvasztárok, gyakran még a mű­vezetők sem dolgoztak a technológiai elő­írások szerint, hanem csak a tapasztalatból.-,, Sokan közülük nem is ismerték ezeket az előírásokat és ha kezükbe is került, h­eh­e­­zen értették meg az elvont, műszaki nyel­ven írt formulákat. Tavaly, az év vége felé, a gyár vezetői új, egyszerű, mindenki számára érthető technológiai előírásokat kezdtek kidolgozni. Az új előírások kidolgozását a tapasztalt kohászok és a legjobb műszakiak sok hasz­nos észrevétellel segítették. Az új előírások az elegy összeállításétól a csapolásig, a­­nyersvasgyártás minden mozzanatát fel­ölel­ik. Az adagolás a vasgyártás fontos művelete. Ez igen pontos, átgondolt munkát követel a kohászoktól. Egyesek tapasztalata­­ ehhez már kevés. A most már a legtapasztaltabb kohászok ismereteinek összességére, azaz az új technológiai utasításokra, ezek végre­hajtására van szükség. Az elegy összeállí­tásánál eddig az adagoló­ vedret nem for­gatták, s így a különböző ércfajták egye­netlenül helyezkedtek el a vederben, majd a kohóban. Ezért a nyersvas minősége is állandóan ingadozott. Gyakran előfordult az is, hogy a mészkövet és a kokszot po­rosan idiágálták, ami szintén zavarokat okozott. ,Az új technológia pontosan elő­írja az érelajták sorrendjét, előírja, hogy a vedret forgatni kell és világos utasításo­kat ad arra is, hogyan kell pormentesíteni a kokszot. Ennek eredménye, hogy javult az acél minősége és az adagok számát is növelni lehet. Az 1-es kohóba január 5-én, egy műszak alatt 29 adagot raktak be. A régi technológia alkalmazásával , ilyen magas adagszám mellett lehűlt volna az adag —­ de most ez nem következett be. A forró levegő behívását a művezetők eddig elég önkényesen irányították. «Vedd fel negyvenre, most vedd vissza harminc­ra» — kiáltotta a művezető a pódiumról, figyelve, mit mutat a higanyoszlop. Az új technológia nem tűr meg gyorsabb emel­kedést a nyomásmérő fűszeren, mint ne­­gyedóránkint öt centimétert. A csapolásnál is fontos változást hozott az új technológia. Azelőtt az olvasztárok különbözőképpen csapoltak, ami sok bi­zonytalanságot, veszélyt rejtett magában. Három héttel ezelőtt Werner elvtárs mű­szakján például megtelt az egyik üst, a vasat nem tudták átirányítani a másik üst­be, mert nem az előírásoknak megfele­lően készítették el a csatornát. Ilyenkor­ kezdődik meg aztán­ a kapkodás, ideges­kedés, növekszik a balesetek lehetősége, s súlyos anyagi károk is keletkezhetnek. Az új technológia a csapolás minden részle­tére minden kohásznak pontos útmutatást ad — ha ezt végrehajtják, elejét vehetik a bajoknak. Az új technológiai előírások javarészt el­készültek. A III-as kohó dolgozói már meg is kapták őket, s rövidesen megkapják a többiek is. De ez csak az első lépés. El kell érni, hogy az új előírásokat minden részletükben megvalósítsák! Csak ha min­den kohász, olvasztár, művezető, főműve­zető a napi munka iránytűjének tekinti a technológiai utasításokat — akkor lesz a papírból élő valóság. Helyesen teszik pél­dául Mahalyt, Faggyas elvtársak és má­sok, a technológiai osztály mérnökei, hogy az üzemben közvetlenül segítik a dolgozó­kat az élenjáró technológia elsajátításában. A haladó módszereket — amelyeket az új technológiai előírásokban összegyűjtöttek — állandó tanítással, ellenőrzéssel kell meg­honosítani. Új technológiai előírások segítik a diósgyőri kohászok munkáját Javítsák meg a szén­minőséget a tatabányai bányászok (Tudósítónktól.) A Központi Vezetőség november 29-i ülésén Gerő elvtárs azt mondotta: «A szén­bányászat vezetőinek s bányászainak a szénbányászat termelési tervét nemcsak mennyiségileg, tonnában, hanem kalóriában is teljesíteni kell!» A Tatabányai Szénbá­nyászati­­Tröszt dolgozói decemberben nem szívlelték meg a párt útmutatását; a meg­engedett 0.50 százalék helyett 0.79 száza­lék volt a meddő kőzet aránya. Ez azt je­lenti, hogy 2900 tonna anyag használha­tatlan volt. Sokan talán nem is gondolnak a«1,­­mennyit felesleges munkát és költséget oko­zott ez a 2900 tonna «meddő». Amikor felszínre küldték, megterhelték vele a szál­lítóeszközöket — a jó szénnek tehát nem jutott elég üres csille. Az osztályozón hos­-­­szasa­n kellett válogatni a szenet. Az itt ki­válogatott meddőanyagot a meddőhányóra vitték, s ez persze ismét sok csittét lekö­tött. A­­meddőanyag nagy része azonban­­nem a meddőhányóra, hanem vagonokba került, eljutott az üzemekbe, s ott nagy károkat okozott. A Kőbányai Porcelángyár például december 27-én ezt írta a tröszt­nek: «A ... szén 15—20 százalékban, pala és meddőanyagot tartalmaz. A kazánok bel­sejében összeolvad a lerakodott salak, aka­dályozza a hőtermelést és a kazán fűzteré­nek romlását idézi elő». A meddővel kevert szén veszít kelóriaértékéből: az üzemekben több szenet kell eltüzelni, a kazánok pedig idő előtt tönkremennek. A sok «meddő» megdrágítja a szén szállítását. Egy vagon szén (15 tonna) szállítása Tatabányáról Bu­­da­pestig Kelenföldig 384 forintba kerül. A szén gyenge minőségének több oka van. A hiba a bányában, a munkahelyeken kezdődik: a lőmesterek, a csapatvezető vá­járok nem vigyáznak eléggé, rosszul fúr­nak, s robbantáskor a meddő­ kőzet össze­keveredik a szénnel. Egyes csapatok nem jelölik meg, hogy melyik csib­ében külde­nek gyengébb minőségű szenet, s emiatt a jó­ és a rossz minőségű szén az osztályo­­­zón összekeveredik. Az új évben sem megnyugtató a Tata­bányán termelt szén minősége. A tröszt bányáiból ugyan harmadikén és ötödikén kevesebb meddőanyagot bányásztak, mint amennyi a megengedett , de másodikén már kétszerannyit. A Béke-aknán másodi­kon négy­szer annyi, ötödikén majdnem kétszer annyi használhatatlan kőzetet hoztak a­ felszínre a bányászok, mint amennyit szabadna. * Megvan arra a lehetőség, hogy,­ jelentő­sen csökkentsék a meddő arányát, de a pártszervezet, s a szakszervezet sem ma­gyarázza meg a dolgozóknak, milyen ká­rokat okoz, ha rossz a szén. Tegyék az új esztendőben a verseny egyik központi feladatává a minőség javítását. levél az olvasótól Néhány héttel ezelőtt a Vas- és Edény­­bolt Vállalat Bartók Béla­ út 21. szám alatti fiókjában egy nyolcliteres zománco­zott vaslábost vásároltam 56 forintért. Az első főzés alkalmával a lábosról jókora da­rabon lepattogott a zománc. Amikor az edényt visszavittem, az üzlet vezetője kö­zölte velem, hogy többen jöttek már ezzel a panasszal, de az edényt mégsem veheti vissza. Csodálkozásomra az irodavezető el­mondotta, hogy a Kőbányai L­ampart Zo- i­máncárugyár «objektív nehézségekre» hi­­i­vatkozva nem vállal felelősséget gyártmá­nyaiért. Ezek szerint — ha a vevőnek nincs «szerencséje» — a gyár jóvoltából 50—50 forintot elfecsérelhet.­­Szerintem minden vállalatnak fejelnie kell a munkájáért! Wehovszky Istvánná XI., Lágymányos­ utca 17/10.

Next