Szabad Nép, 1953. április (11. évfolyam, 91-120. szám)

1953-04-01 / 91. szám

SZERDA, 1953 ÁPRILIS 1 A béke ügyének ön­zetlen és bátor harco­sát veszítettük el: Yves Farge meghalt. Gyá­szolják és megőrzik emlékét a francia ha­zafiak, gyászolják a béke hívei szerte a vi­lágon, mert egyik ve­zetője volt a diadal­mas békemozgalom­nak, olyan férfi volt, aki ezrek és ezrek sze­mét nyitotta fel, ezre­ket és ezreket állított csatasorba. Újságíróként kezdte a pályafutását, 1919- ben, húszesztendő­s ko­rában. 1931-ben a «Progrès de Lyon» cí­mű nagy vidéki lap külpolitikai rovatveze­tője, majd főszerkesz­tője lett. Nevét és alakját ak­kor ismerte meg egész Franciaország, amikor névtelenül a föld alatt harcolt, a német meg­szállás éveiben, ő ala­pította meg a «Franc Tireur» nevű ellenál­lási csoportot és a «Comité de l’an­de an­­tideportation» nevű mozgalmat, amely a francia dolgozók Né­metországba hurcolása ellen harcolt. Yves Farge — «Grégoire» —­­ a partizán, egyik szervezője volt a Vercors-tensik híres moz­galmának. Személyesen részt vett a vak­merő partizánakciókban, ő készítette elő a náci «munkaügyi bizottság» párizsi szék­helye ellen irányuló támadást. 1944 augusz­tusában sikerült kiszabadítania a Lyon melletti Monluc erődbe zárt 1200 hazafit. Ha röviden meg kellene határozni, ki volt Yves Farge, nem volna nehéz ez a feladat. Csak annyit kellene mondani — s várjon kell-e ennél több, értékesebb? —: az igazság szerelmese és harcosa. Oltha­­tatlan szenvedély élt benne az igazság fel­kutatására és a megtalált igazság követ­keztetéseinek levonására. Ez vezette el a pártonkívüli férfit a békemozgalomhoz, ez vezette el őt ahhoz, hogy szorosan együtt­működjék a francia kommunistákkal. 1946 nyarán magas tisztséget vál­lalt: Franciaország közélelmezési mi­nisztere lett. Kemény kézzel harcolt a háború vámszedői, a feketézők ellen. 1947- ben, miután a kommunistákat eltávolítot­ták a francia kormányból, a nem-kommu­nista Farge is lemondott, ellenzékbe vo­nult. Minden erejét a fejlődő békemoz­galomnak szentelte. A Francia Béketanács elnöke lett, s mint újságíró, az «Action» főszerkesztőjeként küzdött a békéért. Tíz hónapja sincs annak: Koreába láto­gatott el. Oda­ is az igazság megtalálásá­nak és hirdetésének szenvedélye vitte el őt. Saját szemével akarta látni, mi az igazság a baktériumháborúról. Noha nem volt már fiatal és nem volt teljesen egészséges, vállalta az úttal járó fáradalmakat s az életveszélyt, csakhogy tanúja, s aztán hir­detője lehessen az igazságnak. Phenjanban találkoztam vele s több al­kalommal láthattam őt munkája közben. Emlékszem, egy ízben a bakteriológia kí­nai és koreai tudósaival beszélgetett. Fel­világosításokat, adatokat kért az amerikai baktériumfegyverekről, a rovarok fajtáiról, a ledobás helyeiről, egyes megbetegedések lefolyásáról. Már hosszú órák óta tartott a beszélgetés. Szemmel látható volt, hogy a türelmükről jogosan híres koreai és kí­nai tudósok is fáradtak már. De Yves Farge csak kérdezett és jegyzett kis note­szában. «Ne haragudjanak — mondotta. — Tudom, hogy túlságosan aprólékos vagyok. De gondoljanak arra, hogy én olyan or­szágok népeinek kívánok beszámolni a baktériumháborúról, amelyeket a propa­ganda félrevezetett és megtévesztett. Ne­héz a feladat, alaposan fel kell készülni rá­. Együtt jártam vele egy kis koreai falu­ban, Csor­ban, ahol baktériummal fertőzött kagylók meggyilkoltak egy fiatal házas­párt. Mielőtt elhagytuk a falut, egy fiatal paraszt odaállít elénk. F­arge-hoz fordult: — A falu nevében kérem önt, mondja el népének és a világ népeinek, hogyan har­colnak ellenünk az amerikaiak. Mondja el az egész világnak, hogy a legaljasabb fegyverekkel el akarnak törölni a föld szí­néről egy egész népet. — Elmondom — ezzel az ígérettel szorí­totta meg Yves Farge a koreai paraszt kezét. Bécsben, a Népek Békekongresszusán láttam újra. Ragyogó beszédben bélyegez­te meg a koreai agressziót, a tömegirtó fegyvereket és szállt síkra a népek szabad­ságáért és függetlenségéért. Mikor a be­széde utáni szünetben a Konzerthaus fo­lyosóján találkoztunk, mosoly, s a mosoly­­lyal együtt örömteli büszkeség villant fe­lém vastagkeretű, erős szemüvege mögül. — Elmondtam — ez volt az első szava. — Elmondtam, amit a koreai parasztnak megígértem. Állta ígéretét. Állta szavát. Állta a harcot. Méltán érte a nagy harcost a nagy ki­tüntetés: a nemzetközi Sztálin-díj. Még egy hete sincsen, hogy Moszkvában, a Kreml Szverdlov-termében, annak a nép­nek a Fai körében, amelyet ő annyira sze­retett, s amely szerette és tisztelte őt, át­nyújtották neki a Sztálin arcképével díszí­tett aranyérmet. Yves Farge, a nagyrabe­csülés, a­ barátság szavaival szólott harcos­társairól, a szovjet emberekről: — Közös munkánkban — mondotta — megszületett a bizalom, legjobb törekvé­seink alapja, önök megtanítottak engem a szovjet nép szeretetére azzal, hogy világo­san kifejezték békeakaratát... Beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: «A béke ügye minden népet egyesít. A béke állandó figyelmet és cselekvést kö­vetel. A béke ügyének szüksége van olyan emberek értelmére és energiájára, akik, ha különbözően fogják is fel a társadalom életét, de egyformán értelmezik felelőssé­güket a civilizáció, népük, gyermekeik iránt, úgy tekintjük szavait, mint egy kiemel­kedő harcos örökségét, amelyet a mi kö­telességünk valóra váltani. Alig néhány napja, hogy utolsó nyilat­kozata napvilágot látott: a Béke-Világta­­nács budapesti üléséről beszélt. Vártuk őt Budapestre, az áprilisi tanács­ülésre. Már nem jöhet el. Egy kegyetlen szerencsétlenség megfosztotta tőle, a fá­radhatatlan és tapasztalt harcostól, a Világ­­tanács tagjától a béke nagy seregét. Úgy leszünk hívek emlékéhez, ha az ő szenve­­délyességével és becsületességével küzdünk tovább azért, ami számára a legszentebb volt: a békéért és az igazságért. Méray Tibor Közlemény Yves Farge autóbaleset következtében szenvedett súlyos sérülésétől Tbiliszi, március 31. (TASZSZ) Március 29-én este, visszajövet Goriból Tbiliszibe, az a gépkocsi, amelyben Yves Farge, «A népek közötti béke megszilárdí­tásáért» elnevezésű nemzetközi Sztálin-dí­­jas francia közéleti személyiség ült felesé­gével és a kísérő személyekkel, a sötétben összeütközött egy tehergépkocsival. A gépkocsik összeütközésénél Yves Farge komoly sérülést szenvedett. Állapota jelen­leg súlyos. A város legjobb orvosai állan­dóan figyelik a sebesült egészségi állapo­tát és minden szükséges gyógyintézkedést megtesznek. Yves Farge felesége és a kí­sérő személyek a baleset során épségben maradtak. Yves Farge március 28-án érkezett Grú­ziába, hogy megismerkedjék a Grúz Szov­jet Szocialista Köztársaság gazdasági és kulturális építésével. Közlemény Yves Farge haláláról Március 30-án Yves Farge egészségi ál­lapotában nem mutatkozott semilyen ja­vulás, a beteg nem tért eszméletére Yves Farge, amint a konzílium megálla­pította, súlyos egykoponyasérülést szenve­dett, aminek következtében comatózus álla­pot fejlődött ki jobboldali agybénulás tü­neteivel és heveny szív- és vérérműködési zavarokkal. Azonnal intézkedéseket tettek a szív- és vérér-, valamint légzési zavarok megszün­tetésére. Minden intézkedés ellenére március 30-án 21.00 órától kezdve a beteg általá­nos állapota erősen romlott. Március 30- ról 31-re virradó éjjel Yves Farge el­hunyt. A Magyar Országos Béketanács részvéttávirata Yves Farge halála alkalmából a Franciaországi Béketanácsnak, Párizs. A magyar nép, amely nagy várakozással és szeretettel készül a nemzetközi béke­mozgalom vezérkarának budapesti tanács­kozására, mély megrendüléssel értesült a békeharc egyik legbátrabb, legönfeláldozóbb vezetőjének, a Magyarországon is mindenütt tisztelt és becsült Yves Fargenak váratlan haláláról, önökkel vagyunk mély gyászuk­ban, amely a Francia Béketanácsot elnöké­nek elvesztésével érte. A világ minden be­csületes, békeszerető emberével együtt gyá­szoljuk a­ bátortollú újságírót, a gyújtó­­szavú szónokot, a volt partizánt, az igaz­ság rettenthetetlen bajnokát, a Béke-Világ­­tanács irodájának tagját, az egyik legna­gyobb kitüntetésnek, a nemzetek békés együttműködésén munkálkodó békeharcosok kitüntetésének, a nemzetközi Sztálin-béke­­díjna­k viselőjét. Az ügy, amelyért Yves Farge, a kiváló francia hazafi harcolt, győzni fog a Magyar Országos Béketanács­. A prágai bíróság fegyházbüntetésre ítélte az úgynevezett „Jehova tanúi"­ felforgató szekta vezetőit Prága, március 31. (MTI) A prágai területi bíróság március 27-én és 28-án tárgyalta az úgynevezett «Je­hova tanúi» vallási szekta vezetői felfor­gató tevékenységének bűnügyét. A szerve­zetet — amelyet az Egyesült Államokból, Brooklynból irányítottak — felforgató irányzata miatt már 1949-ben betiltották Csehszlovákiában. A szektár vezetői a betil­tás ellenére folytatták ártalmas tevékeny­ségüket, kapcsolatot teremtettek Svájcban Rüttiman külföldi ügynökkel, akinek köz­reműködésével külföldre juttatták illegális szervezetük tevékenységének híreit. Ezek a jelentések fontos adatokat tartalmaztak az ország védelméről is. Ruttimant, mint amerikai ügynököt és mint e vallási szekta európai irányítóját már 1951-ben leleplezték a Lengyelország­ban lezajlott per folyamán. Csehszlovákiá­ba is ő szállította a brooklyni központból származó ellenséges propaganda anyagot. A szekta vezetői Csehszlovákiában cseh nyelvre fordították, sokszorosították és ter­jesztették az ellenséges propagandaanyagot. Gyűléseket rendeztek és tagjaikat ellensé­ges tevékenységre oktatták. A bíróság előtt felhalmozott propaganda­anyagból kitűnik a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányuló el­lenséges uszítás. A szekta vezetői pénzt gyűjtöttek felforgató tevékenységük támo­gatásának céljára. A prágai területi bíróság a vádlottak és tanúk kihallgatása után az úgynevezett «Jehova tanul» felforgató vallási szekta nyolc vezetőjét 5—18 évig terjedő fegyház­büntetésre és vagyonuk elkobzására ítélte. SZABÓ PÁL: SZABAD EMBER, SZABAD FÖLD Hortobágyi jegyzetek (Folytatás) Lent, a magtár mellett egy vízi kasza­gép vám már beszerelve a bárkába, ame­lyet ugyancsak a gépészbrigád csinált az utolsó csavarig. Ez nem találmány, hanem egy ismeretes típusnak a teljes és töké­letes másolata. Egy ilyen vízi­gép igen drága, miért adna érte pénzt a­ gazdaság, amikor Nagy András párttitkár meg tudja csinálni éppen olyan jól, ha ugyan nem jobban? — Hogy a tenger­ész becsü­let is meg legyen mentve, ide szereltek egy szabályos kormánykereket... — magyarázza a­z ag­­ronómus, amint a ragyogó, kékre zománco­zott igazi „tengerész­ kereket” forgatja. A kaszagép nagyon fontos szerszám, a mocsári növényeket a víz alatt kell leka­szálni, mert másként elborítja a víztükrö­ket. A tavak között kihelyezés járja. Ami azt jelenti az itteni nyelven, hogy a tenyész­­halakat és piacra szánt halakat átteszik a telelőkből a nagy tavakba. Elnézem ezt a nekem annyira ismerős munkát, a moz­gást, a halak fickándozását, tátogását, s az agronómus úgy babrál köztük, válogat, mintha megannyi személyes ismerőse len­ne. Ahogy ez megfog egy halat, s mu­tatja! Jó félkilós compót mutat, ami vad­halnak számít, de éppen ezt nagyon sze­retik az olaszok, pikkelye apró, mint a kásaszem, s bőrözött, színe barna arany­sárga. Nagyon szívós ez a fajta, s ízletes. Mi több, ezt tenyészteni se kell, vagy csak alig, magától is szaporodik. Értéktelen ha­lak is gyűlnek itt össze, mint például a csík, ami­­egyáltalán nem valami kelle­mes külsejű, a kígyóhoz hasonlatos, csak­hogy törpébb, s olyan fekete, mint az ör­dög. Én hiába mondom, hogy nagyon jó az káposztával, hiába.. A sertések elé ke­rül. Ezerötszáz sertés hízik itt a telepen. Mennyi disznó! Mennyi szalonna, mennyi sonka, mennyi zsír, mennyi röfögés! Jogász, a puli tartja fegyelemben a­ társaságot, idő­közönként kihajtja őket a fedél homokja alól a burkolt kifutóba, hogy ne ott pisz­­koljanak, hanem itt. S a disznók rendre megszokják a tisztaságot. Avval a le­mondó szemlélődéssel könyökölök a kor­látra, hogy itt aztán már nincs semmi új, se állatban, se emberben, ha a disznónak enni adnak, az meghízik, mi lehet itt az Új? A következő. A télvégi túlságos sok csapadék fel­duzzasztotta a talajvizet annyira, hogy fel­fakadt a kutricák burkolatán. S az eső pedig esett, esett. Olyan volt az egész Hortobágy, mint a pacal. A disznó szereti a vizet, de inkább a pocsolyát, nyárban, melegben, de nem szereti februárban, mert a hideg talajvíztől feltétlenül kinyújtja az ormányát. Mit csináltak ezzel az agronó­­musok? Földet, földet a kutricákba! Ha több eső volt, még több földet, s végül valahány kutrica, megannyi domb. De nem hullott el egyetlenegy állat se. Most aztán meg­jöttek a szép idők, a talajvíz lesüllyedt, s most kihordták a dombokat. A kihordott föld valamilyen szerves trágyává alakult át, ami igen nagy hasznot jelent a tavak­ban. íme, ezek az emberek még a kárt is haszonra tudják fordítani! Itt is itt van az új, emberben és terme­lésben. A minap érkezett Baranyából párszáz süldő, ezeket nézzük, bizony ezek még girhesek, de nem baj, csak kunkori le­gyék a­ farkuk. — Gyertek ide, baranyaiak! — szól be az agronómus kedélyesen a korláton és a süldők jönnek, tolonganak, csomósodnak. Persze, nem éppen a megszólításra, inkább csak az emberi hangra. Mert ez a hang az ő számukra evést jelent. Egyelőre csak tartva etetik őket, figyelik, s csak lassan emelik az adagolást, terv szerint történik itt minden. A terv nagy dolog itt, nagyon. Az itteni tervek összecsengenek a Hor­tobágy átformálásának nagy tervével, amelynek a központi hivatala bent van a városban, Debrecenben. A megyei tanács tervosztályán nem elő­ször járok, úgy jövök már ide, mintha, haza­jönnék. Legutóbb Druzin elvtárssal jártunk itt, így tehát ez a­lkalommal éppen csak annyit beszélgetünk, amennyi új történt azóta. Nem könnyű eset, mert bármennyire is nagy és szép világ épül itt, de mégis a régi talajon kell azt megcsinálni, s job­badán a régi emberekkel, az új nemzedé­kek nem nőnek fel olyan gyorsan, mint a sóska, vagy a másmilyen fű. De Kádár Béla, az osztály tervezője '­'■agy előadója, mindenesetre Szabó István osztályvezető helyettese éppen most telefonál. Hogy az Új Élet termelőszövetkezetnek tíz mázsa vörösheremagot utalt ki a mezőgazdasági osztály, s azonnal szállítani, vetni... Kádár Bélát is régebbről ismerem, fiatal­ember, s azok közé a lelkes emberek közé tartozik Debrecenben, akiket megszállott a Hortobágy, de általában az egész Tiszántúl modernizálásának gondolata. Ez az ember is a Nagy Terv szerelmese. A Nagy Terv szerelmesei örök na­gy lázban égnek, szinte lobognak, kezdj velük beszélgetést bármi­ről, a második mondat már ott kanyarog a Terv tájékán. Pontosan tudják, számon­­tartják minden mozzanatát, nélkülök meg se történhetik semmi a Tiszántúlon. Tudják, hova borítják a téglát a határban, vagy a faluban, vagy a városban, tudják, hova épül az új gépállomás, tudják, mikor hol, s mennyi híd épül, melyiket végezték, me­lyikhez kezdenek; ezek az emberek min­dent tudnak, ami a Tiszántúlon történik. Az ő agyuk is részese mindannak, amelynek nyomán a Hortobágyon a harminchét el­pusztult falu helyén új, igazabb és szebb, emberi telepek épülnek, hogy új élet virág­zik ki az egymásba boruló sírokon, hogy méltó utódok kerüljenek a nagyon régi kelták, honfoglaló magyarok, kurucok és futóbetyárok helyére. Mindaz, ami még ebben a sivatagban va­lami volt, az is véletlenül volt, elevenen él a legenda például a debreceni Nagyerdő­ről. Ami úgy született, hogy Bethlen Gábor Erdélyből levelet írt az itteni birtoka tiszt­tartójának, írván, hogy «az idén vessetek sok mákot­». A tiszttartó előtt parancs a fejedelem levele, csakhogy úgy olvasta, hogy: «... az idén vessetek sok makkot». ... S szekerek hordták Erdélyből a makkot, elvetették, s ebből lett a­ Nagyerdő. De mindezt csak kitérésképpen, pihenésül. A telefonálásnak vége, ülünk egymással szem­ben és beszélgetünk. Kádár Béla térképet tereget, s magyarázza: —----a tiszalöki vízmű tulajdonképpen beljebb, Tiszavasvárinál osztja széjjel a vi­zet. A Keleti főcsatorna másodpercenként kap 36 köbméter vizet, a­ Nyugati főcsa­torna körülbelül 25 köbmétert. A Keleti fő­csatornába mához egy évre, április ne­gyedikén, a felszabadulás ünnepén kezd be­­ömleni a víz. A Nyugati főcsatorna víz­ellátása majd csak a második ötéves ter­vünkben történik. Magában Tiszalökön, már a tulajdonképpeni erőmű építése is megkezdődött, a hajózsilipekre szerelik a vaskapukat. A vasvári elosztótól a Keleti főcsatorna őszire készen lesz egészen Bal­mazújvárosig. Ami körülbelül negyvenöt kilométer hosszú. Éppen most néztük meg ott a kotrógépeket. Az M­­L kotrógép 800, azaz nyolcszáz méter félszelvényt ásott ki tizenöt méter szélességben, négy-öt méter mélységben két hét alatt! A főcsatorna harminc méter széles, fele szelvényen jön a gép, fele szelvényen megyen, nyolc kilo­méter hosszam már teljesen készen van a főcsatorna. Most kapunk még egy gépet, aztán majd kapunk még két gépet, s ezek a gépek nemcsak a csatornát ássák ki, ha­nem a töltést is felhányják, megcsinálják Én csak hallgatok, s próbálom az ada­tokat megemészteni, Kádár Béla hát tovább beszél: — Csodálatos, ahogy ezek az emberek a gépekkel bánnak. Egyáltalán nem volt két hét alatt semmiféle üzemzavar. A normát állandóan túlteljesítik. A felelős vezetők kétezer forintot keresnek havonta, a segéd­munkások pedig átlag havi ezernégyszá­zat ... Hát persze, hogy nincs­ üzemzavar! Hát persze, hogy nagyon szeretik a gépet, a debreceni ember olyan rugalmas, hogy mindég talpra esik, bármilyen munkakör­be is állítja az élet. Kint, a Hortobágyon szinte a­ semmiből csinálnak villanyvilágí­tást, gázfőzést, itt hiba nélkül bánnak ezekkel a gépóriásokkal, amelyek csak úgy szórják maguk mellé, fölé a köbmétereket. Egy gép két hét alatt egy néhány tagból álló gépészbrigáddal kiemel nyolcszáz mé­ter félszelvényt, hány köbméter föld lehet ez? Legalább megvan ötvenezer köb­méter föld! Mennyi verejték lenne kétkezi kubikosoknak, mennyi munka, mennyi erő elpazarlása ... De Kádár Béla megint ma­gyaráz: — Már épülnek a főcsatorna hidjai min­den átjárónál. Hogy mire a csatorna ide­ér, a hidak legyenek készen Magasszere­léssel készülnek, hogy a hajók zavartala­nul járhassanak alattuk. Előregyártott elemekkel készülnek, de mellékcsatornák is készülnek az idén... —­s néhány szá­mozott vonalat mutat a térképen. Hajó... — zsong bennem egyre és egyre a szó, s szívem a jövendőbe hall­gatózik, ahol, amikor megszólal a hajó­kürt a kétfelől elfutó partok között a kö­zeledő állomások előtt, ahol várakozva tolonganak az utasok. Árukat raknak be, árukat raknak ki, innen elviszi az új föld új terméseit, s messze, a városokból el­hozza ide az új gyárak új gépeit, s szer­számait. De más szavak is röpködnek, szakkifejezések, mérnök szájába valók, csa­tornaszámok, nevek, összefüggések, de énbennem csak a hajó zsong tovább. Bi­zony, hajók járnak itt belátható időn be­lül. Hiszen jövő év tavaszán, április ne­gyedikén, a felszabadulás ünnepén kezd beömleni a Keleti főcsatornába a víz,­­ a két csatornába együtt nagyjából mondva másodpercenként hatvan köbméter, percen­ként, egy perc alatt 3600 köbméter, egy nap alatt 5.184.000 köbméter víz zúdul le­­a főcsatornákon, árad széjjel a mellék­­csatornákba, onnan a földekre... Kereken 13.000 katasztráls holdnyi területen lesz víztárolás különböző helyeken. De ez se csak pusz­tán olyan víz lesz, ami várako­zik arra, hogy ahol kell ma­jd felhasznál­ják, hanem haltenyésztés folyik majd benne! • Egy hold tógazdaság jóval több tiszta hasznot hoz a haltenyésztésben, mint a jó búzatermő föld — s mindez a legrosszabb szikesen, mocsaras helyen, ahol másként semmi hasznot nem adna a föld, vagy csak valamit. Villamosított hajójáratok, villamosított mezőgazdaság, ezzel foglalkoznak itt, eb­ben a hivatalban. S mindez nem majd, valamikor történik meg, hanem máris tör­ténik a szemünk láttára. Az előmunkála­tok megkezdődtek nemcsak főcsatornákban és víztárolókban, hanem kint, a falvakban és a termelőszövetkezetekben is. A megyei tanács tervosztálya szorosan együtt­működik a kutatóintézettel, ami kint van Pallag-pusztán a Nagyerdő tisztásain. Itt is jártam már persze, itt láttam az őszön azt a csodálatos tengerit, amit az itteni kutatók egyszerűen csak silótengeri­nek hívnak, s amit nem keresztelnek el valamilyen igényesebb és büszkébb névre, hiába sürgetem őket. Ez az­ a tengeri, ami egy magról hat-tizenkét szárat hajt, s megannyi száron kifejlett, szép cső van, a szárak a földtől kezd­ve egészen a bokrétáig dúsan leve­leznek. Annyi takarmányt ad, mint a jó lucerna holdanként, s ráadásul tavaly az aszályban­­ is megadott harminc, harminc­két mázsát holdanként. Itt láttam az Agnes-krumplit, amely a szárazság el­lenére százötven mázsát ígért holdanként, s mire felásták, többet adott kétszáz má-­ zsánál. De most mégse erről beszélgetünk Dőry professzor szobájában hárman, Szakácsi Jánossal, meg Dőry professzor­ral, hanem itt is az újat keresem, ami az­óta történt, mióta nem jártam itt. Persze új a tegnapi is, hiszen a­ dolgok egymásba folynak, egymásból következnek, éppen az­ért Szakácsi János emigyen beszél: — A kutatóintézetnek jelen pillanatban legnagyobb feladata, hogy a­ falvak, ter­melőszövetkezetek népét előkészítse a víz­gazdálkodásra. Ami nem olyan könnyű feladat, mint amilyennek látszik. Készen kell lennie az emberekben az öntözés gon­dolatának, mire a főcsatornákba kezd öm­­leni a víz. Már most szükséges, hogy az emberek öntözéses gazdálkodást kezdjenek mindenhol, ahol csak lehet. Ezt különben Rákosi elvtárs olyan világosan­­megfogal­mazta egyik beszédében. Van, ahol köny­­nyebben boldogulunk, van, ahol nehezeb­ben. Embere és értelme válogatja. Ez az egyik. A másik feladat meg az, hogy mi már húsz év távlatában gondolkozunk, s ebbe a távlatba igyekszünk beállítani az emberek, termelőszövetkezetek gondolkozás­­át is. Eddig az volt a helyzet, hogy a vezetőség megnézte nagyjából a földet, mi volt benne ebben az évben, ebből kö­vetkeztettek, hogy mi lesz benne jöven­dőre. De persze az ilyen módszerrel egyál­talán nem lehet kialakítani a füves vetés­forgót, enélkül pedig modern mezőgazdál­­kodást folytatni nem lehet. Mi húsz évre előre akarjuk kidolgozni a tervet minden termelőszövetkezet birtokáral, hát ez most a nagy munkánk... Termelőszövetkezetek... Az öntözés.. Úgy hajlunk vissza ezekhez a kérdésekhez, hiszen csakugyan nagy, s döntő dologról van itten szó. Ezen az utamon hallottam egy emberről, egy gépészről, Német Ist­vánról, akit Sárrétudvariba küldött ki a hortobágyi öntözővállalatt azzal a megbí­­zással, hogy beszélje rá az öntözésre az ottlévő Új Élet termelőszövetkezetet A múlt évben történt ez, a legnagyobb szá­­razság idején, s Német István beszélt, ér­velt, agitált, az egyetlen erőgép, amit ki­vitt vízkiemelésre, a csatorna partján vá­rakozott. — Most akart öntözni az elvtárs, most? — szörnyűködtek az emberek és kezükkel a lesült határba kaszáltak. Ami azt jelenti, hogy vége van már itt mindennek. — Itt van ez a darab lóhere, öntözzük meg! — aj­ánlgatta Német István szelíden. — Ezt, megöntözni? Hiszen kiégett már ennek a lelke is! — s nem fogtak hozzá, hogy öntözzenek. Német István beállította a gépet, meg­igazgatta a csatornákat, csöveket, s el­kezdett ömleni a víz a lóhereföldre. Senki nem ment­­ feléje sem, egymaga jártatta a gépet, egyengette egy szál kapával a víz, széjjelterülő útját és néhány nap alatt megtörtént a «csoda». A lóhere elébb ki­­zöldült, aztán nőni kezdett, bokrosodni, s hamarosan kaszálni kellett és gyorsan for­gatni, gyűjteni, olyan forróság járt állan­dóan, mintha száz nap sütne az égen, de az «Uj Élet» ettől kezdve állandóan ka­szált, forgatott, gyűjtött, boglyázott, s mire beállott az idő, elképesztő mennyi­ségű takarmánya lett az Uj Élet­nek. De én búcsúzom a kutatóintézet tudó­­saitól, ha nem is sok időre, legalább ad­­dig, amíg megint valami pompás és szél» dolgot nem tudok feljegyezni köztük. SZABAD NÉP -----------------------■ • ■-----------------------­ Nehru nyilatkozata a Burmában garázdálkodó Kuomintang-csapatokról Delhi, március 31. (TASZSZ) Amint az «Indiai Tájékoztató Iroda» je­lenti, Nehru miniszterelnök március 28-án a sajtó képviselőivel folytatott beszélgeté­se során kijelentette, hogy­ India nagy mértékben támogatja az Egyesült Nemze­tek Szervezetében Burma panaszát amiatt, hogy Burma területén Kuomintang-csapa­­tok tartózkodnak. A «Press Trust of India» hírügynökség jelentése szerint Nehru kijelentette, hogy a Kuomintang-csapatoknak egyáltalában nincs joguk Burma­ területén tartózkodni. A burm­ai kormány a legutóbbi két év alatt — tette hozzá Nehru — tájékoztatta In­diát a Kuomintang-csapatok cselekményei­ről Burma területén, amelyek nyugtalansá­got okoztak a burmai kormánynak. Nehru ai Kuomintang-csapatoknak­­ kül­dött fegyver- és lőszerszállítmányokra vo­natkozó­ kérdésre válaszolva, kijelentette, hogy amint a burmai kormány panasza rá­mutatott, a Kuomintang-csapatok nyilván­valóan Tajvanról kapnak fegyvert és lő­szert, valószínűleg Thaiföldön át ★ Rangunt jelentések szerint a «Nation» című lap­­közli a burmai csapatokkal már­cius 25-én történt összetűzés során elesett Kuomintiang-ka­tonák között talált három amerikai­­holttestének fényképét. A lap je­lentése szerint az amerikaiaknál talált ok­mányok, jegyzetfüzetek és fényképfelvételek bizonyítják, hogy kiképzőként szolgáltak Li Mi tábornok Csang Kai-sek-féle bandá­jánál. A lap közli az amerikaiak nevét is. A há­rom amerikai: Spellmayer, Sayner és Lot­har. A lap rámutat, hogy az amerikaiaknál talált jegyzetfüzetekben több newyorki és washingtoni cím olvasható. A «Nation» ki­emeli, hogy a három amerikai aknavető-, ■golyöszóró- és puska szakértő volt és a Csang Kai-sek-féle csapatok visszavonulása során esett el a­ burmai kormánycsapatok golyóitól. KJ. Vorosilov beszéde a Szovjetunió haditengerészeti erői kitüntetett tengernagyai, tábornokai és tisztjei előtt Moszkva, március 31. (TASZSZ) K­ J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke március 28-án érdemrendeket és érdemérmeket nyújtott át tengernagyok, tábornokok és tisztek nagy csoportjának, akiket a Szov­jetunió haditengerészeti erőinél töltött sok­évi és kiváló szolgálatukért tüntettek ki. Lenin-rendet kapott B. D. Kosztigov el­lentengernagy, V. I. Orlov ellentenger­nagy, M. K. Nyikolszkij tüzérségi vezér­őrnagy és mások. Vörös Zászló-renddel­­ tüntették ki V. A. Fokin altengernagyot, B. M. Balev ellentengernagyot, D. V. Kor­­nyijenko vezérőrnagyot és másokat. A kitüntetettek nevében felszólalt V. A. Fokin altengernagy és M. V. Szoboljov elsőosztályú kapitány. K. J. Vorosilov az érdemrendek és ér­demérmek átadása után rövid beszédet in­tézett a kitüntetettekhez. — A szovjet kormány és a kommunista párt — mondotta K. J. Vorosilov — buz­dítja a szovjet emberek becsületes munká­ját, s energiájukét a szocialista állam to­vábbi felvirágoztatására és hatalmának minden irányú megerősítésére irányítja. — Teljesítve országunkban a kommunis­ta társadalom építésének hatalmas, felada­tait, állandóan erőfeszítéseket teszünk an­nak érdekében, hogy fenntartsuk az egész világ békéjét. Joszif Visszárionovics Sztálin, temetésének napján a gyászgyűlésen G. M. Malenkov, L. P. Berija és V. M. Molotov elvtársak felszólalásaikban kiemel­ték, hogy a kommunista párt és a szov­jet kormány külpolitikája a béke és a nemzetközi együttműködés lenini-sztátus politikája, a népek közötti béke fenntartá­­­sánnak és megszilárdításának politikája, az új háború előkészítése és kirobbantása el­leni harc politikája. — Önök azokban a napokban kapnak kitüntetést — mondotta K- J. Vorosilov —­­amikor mindannyian mélységes fájdalmat érzünk Sztálin elvtárs, nagy vezérünk és tanítónk halála miatt. Ezt a fájdalmat azonban hatalmas alkotóerővé kell vál­toztatnunk, hogy Leninnek és Sztálinnak, vezéreinknek útmutatásai sikeresen meg­valósuljanak. Jobban, lelkiismeretesebben kell dolgoznunk, hogy még nagyobb sike­­rekkel vigyük előre Lenin—Sztálin hathat­­atl­an ügyét. — A Szovjet Haditengerészetnek az a feladata, hogy védelmezze a Szovjetunió tengeri határait. Tengerünk sok van, ten­geri határunk rendkívül hosszú és biztosí­tanunk kell védelmét teljes hosszúságában. Flottánk jelenleg nagyszerű hadihajókkal rendelkezik. Az önök feladata, hogy állan­dóan tanulmányozzák és elsajátítsák az elsőrendű technikát, állhatatosan magukévá tegyék a sztálini haditudományt, harcol­janak a flotta mintaszerű fegyelméért, ma­gasrendű erkölcsi szellemre neveljék a sze­­mélyi állományt, a haditengerészekbe lelkes hazafiságot, a fl­otta, hajóik és a haditenge­rész-hivatás iránti szeretetet oltsanak. K. J. Vorosilov befejezésül szívél­yesen­ üdvözölte a kitüntetetteket és új sikereket kívánt nekik a Szovjetunió haditengerészeti erőinek erősítése terén. Hollandia új nagykövete átnyújtotta megbízólevelét K. J. Vorosilovnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének Moszkva, március 31. (TASZSZ) Március 30-án a Kremlben K. J. Voro­silov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke fogadta E. Teixeira de Mattost, Hollandia rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét a Szovjetunióban, aki átnyújtotta megbízólevelét. A nagykövetet D. De Roo van Alderve­­relt nagykövetségi tanácsos, L. I. Hudgart másodtitkár, K. H. G. Witt harmadtitkár kísérte, akiket a nagykövet bemutatott K. J. Vorosilovnak. A megbízól­evél átnyújt­ás­án­ál jelen volt B. F. Podcerob, a Szovjetunió külügymi­niszterhelyettese, N. Al. Pegov, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségének tit­kára, A. G. Kulazsenkov, a Szovjetunió külügyminisztériuma protokoll-osztályánaik vezetője, M. G. Szergejev, a Szovjetunió külügyminisztériuma első európai osztályá­nak megbízott vezetője. A megbízólevél átnyújtásakor K. J. Vo­rosilov és E. Teixeira de Martos beszédet mondott. E. Teixeira de Martos részvétét fej­ezte ki a szovjet népet ért nagy veszteség. J. V. Sztálin generalisszimusz halála alkal­­mából. A nagykövet kijelentette, hogy min­­­den erejéből támogatni és erősíteni igyek­szik a jó kapcsolatokat Hollandia és a Szovjetunió között és felvirágzást kívánt az szovjet népnek K. J. Vorosilov köszönetet mondott E. Teixeira de Mattos úrnak J. V. Sztálin ge­neralisszimusz elhunyta alkalmából kifeje­zett részvétéért és kijelentette, hogy a szovjet kormány, amely állandóan a béke és az összes népek közötti barátság po­litikáját folytatja, teljes mértékben támo­gatja a nagykövetnek Hollandia és a Szovjetunió közötti jó kapcsolatok fenntar­tására és megerősítésére irányuló­­ tevé­kenységét, K. J. Vorosilov befejezésül boldogságot kívánt Hollandia­ népének A megbízólevél átnyújtása és a beszédek után K. J. Vorosilov beszélgetést folyta­tott E. Teixeira de Mattosszal. A beszél­­­getésben résztvett B. F. Podcerob. A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának nyolcadik teljes ülése Varsó, március 31. (PAP) Március 28.-án Varsóban összeült a Len­gyel Egyesült Munkáspárt központi bizott­ságának 8. teljes ülése. A­ teljes ülés részvevői­­egyperces néma csönddel emlékeztek meg Joszif Visszário­novics Sztálinról, a munkásosztály és az egész haladó emberiség zseniális vezéré­ről és tanítójáról, valamint Klement Gottwaldról, Csehszlovákia népeinek nagy vezéréről. A teljes ülés meghallgatta Boleslaw Bierutnak, a Lengyel­­Egyesült Munkás­párt központi bizottsága elnökének «Sztálin elvtárs halhatatlan tanítása fegyver a párt és a nemzeti front további megerősítéséért folyó harcban» című beszámolóját. A beszámolót vita­ követte, majd a köz­ponti bizottság teljes ülése egyhangúlag elhatározta, hogy Boleslaw B­­erot elvtárs beszámolóját vezérfonalnak kell tekinteni az egész párt, minden pártszerv és párt­­szervezet munkájában. A központi bizottság teljes ülése ezután szervezeti kérdéseket tárgyalt meg. A tel­jes ülés Edmund Pszczólkowskit, a Len­­gyel Egyesült Munkáspárt központi bizott-­ sága eddigi póttagját a központi bizottság tagjává és ezzel egyidejűleg a központi bizottság szervezési bizottságának titkárá­vá választotta. A központi bizottság teljes ülése a központi bizottság tagjává válasz­totta Tadeusz Gedet, a minisztertanács el­nökhelyettesét. Magyar szakszervezeti sensztétség érkezett Moszkvába Moszkva, március 31. (TASZSZ) A Szovjetunió Szakszervezetei Köz­ponti Tanácsának meghívására magyar szakszervezeti küldöttség érkezett Moszk­vába Török Istvánnak, a Szakszervezetek Országos Tanácsa titkárának vezetésével. A küldöttséget a kievi pályaudvaron a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Ta­nácsának felelős munkatársai fogadták.

Next