Szabad Nép, 1953. június (11. évfolyam, 152-181. szám)
1953-06-01 / 152. szám
( HÉTFŐ, 1933 JÚNIUS ) LUKÁCS GYÖRGY. (Részletek Lukács György elvtárs, Kossuth-díjas akadémikusnak, a Béke-Világtanács tagjának a Magyar Tudományos Akadémia idei nagygyűlési záróülésén megtartott előadásából.) Már kezd nálunk — helyesen — tradícióvá válni, hogy’ ha Akadémiánk tanácskozásait befejezi, akkor a béke nagy ügyéről, mint minden tudomány és minden kultúra alapjáról megemlékezünk. Ehhez most igen fontos, aktuális alkalom, hogy két hét múlva Budapesten ül össze a Béke-Világtanács. Ebben elismerése foglaltatik annak a munkának, amelyet az egész magyar nép, köztük a haladó magyar tudomány képviselői végeztek a béke védelme érdekében. A Béke-Világtanács ülésszaka nagy történelmi korszakban játszódik le. Nem akarok azokról a politikai eseményekről beszélni, amelyek ezt a tanácskozást olyan nagyjelentőségűvé teszik. Mindenki ismeri ezeket. De éppen témánkra, a tudomány és béke kérdésére vonatkozik az, hogy mindazokat a nagyjelentőségű eseményeket, amelyek most kirobbannak — utalok csak a Franciaországban és Angliában kitört, hogy úgy mondjuk lázárdásra az amerikai diplomácia ellen — több mint egy évvel ezelőtt a világ legnagyobb tudósa, Sztálin előre megmondotta. Amikor Sztálin ezeket a sorokat írta, a polgári sajtó gúnyolódott, hogy itt vágyálomról van szó Nem vágyálomról volt szó, hanem a világgazdaság és politika objektív törvényeinek helyes felismeréséről. Talán ez a példa is kapcsolódik a mi Akadémiánk tárgyalásaihoz, mert látjuk, hogy az objektív, a tőlünk független törvényszerűségek helyes felismerése, vagyis más szóval az igazi tudomány milyen hallatlan mozgató erő a béke fenntartásában, a világ egészséges irányban való fejlődésében. A tudomány és a béke összefüggése mindenki előtt ismeretes. Természetesen a tudományt és a békét, a tudóst és a békét illetően új helyzet állt elő az imperialista korszakban. új helyzet, amelyet a békéért lelkesedő, a békét kívánó tudósok nem ismertek még fel valamennyien. Talán legyen szabad egy kétezer év előtti példára hivatkoznom, amelyben ez a régi tudós-magatartás e háborúval és békével szemben megnyilvánult. Az Archimedes haláláról szóló régi történetre gondolok, amikor Archimedes mint igazi tudós azt mondotta a római katonának: «Ne zavard az én köreimet, ne zavard az én mértani számításaimat]. De tudjuk, hogy ez a történet a tudomány és a tudós számára rosszul végződött, a római katona lekaszabolta a nagy tudóst. Ezzel a magatartással a tudós mártírrá válhatik, de csak a tudomány mártírjává. Ha a maga tudományos munkájának életfeltételeit akarja megteremteni, ha azt akarja, hogy igazán tudományosan dolgozzék és ne csak mártírjává váljék tudós meggyőződésének, ehhez másra, többre van szükség. Ezt tudósaink nagy része felismeri és résztvesz a békemozgalomban, részt vesz a békemozgalommal kapcsolatban hazánk szocialista felépítésében. Ezt is tudja mindenki, én azonban szeretnék ebben az előadásban egy lépéssel továbbmenni és rámutatni az összefüggésre a tudomány tartalma, módszere, oktatási módja és a béke védelme között. A békemozgalomban a legkülönbözőbb világnézetek harcolnak együtt. A békemozgalom kiindulása nem az elmélet, hanem a gyakorlati cselekvésben megnyilvánuló elhatározás a béke aktív védelmére, azoknak a konkrét gyakorlati lépéseknek támogatása, amelyek a konkrét békét biztosítani hivatottak. És a békemozgalom vezetői számtalanszor kinyilatkoztatták: egészen mindegy, hogy ha egyszer helyeseljük ezeket a lépéseket, milyen világnézettel okoljuk meg ezt magunkban, mindegy, hogy ennek alapja a marxista közgazdaságtan, vagy az ősindiai Dharma, a fontos az, hogy ezek a gyakorlati lépések, ezek a gyakorlatikiállások megtörténjenek. Gondoljunk — hogy egy mindenki előtt ismeretes példára hivatkozzam — Sartremegjelenésére a népek bécsi kongreszszusán, Sartre állásfoglalásaira Bécs előtt és Bécs után. Pavlov elvtársnak, a Bolgár Akadémia elnökének teljesen igaza volt, amikor a népek bécsi békekongresszusán kijelentene: nem elvont öröm az, hogy Sartre velünk van: kiderült, hogy komoly, konkrét tartalmú megegyezések jöttek létre köztünk a nemzeti függetlenség, a konfliktusok tárgyalás útján való elintézése, és más döntő kérdésekben. A világnézeti különbség, sőt ellentét változatlanul megmaradt, de fennáll a megegyezés a mai élet legfontosabb kérdéseiben. Arról van szó, hogy a békemozgalomban a konfliktusok tárgyalás útján való békés elintézését, a nemzetek teljes függetlenségét követeljük. Nem kétséges, hogy ez gyakorlatilag ugrópontja a békemozgalomnak, hiszen a más államok belső neveibe való beavatkozás a béke egyik legfőbb veszélyeztetője. És mégis, mind a két kérdés messze túlmutat a hétköznapi gyakorlaton, mert mindenben kiderült, hogy a cselekvésnek egy megingathatatlan elvéről van szó. Gondoljunk arra, hogy mit jelent a tárgyalás a polgári diplomáciában. Ez a diplomáciának ősi formája, de a tárgyalás pusztán technikai eszköz. A cél, hogy valamely hatalom a maga akaratát rá akarja kényszeríteni a gyengébbre. A tárgyalás a legtöbbször — mondhatnánk — semmi más, mint leplezése egy gazdasági vagy katonai nyomásnak. Egészen ellenkezően áll a dolog a békemozgalomban. Ha abékemozgalom a tárgyalást állítja előtérbe, akkor a meggyőzés erejével akar hatni, két ország gazdasági és politikai ellentétét összeegyeztethetőnek, kölcsönös engedmények alapján kiegyenlíthetőnek tartja. A békemozgalom általános felfogása tehát nem egyes adott esetekben, hanem általában az, hogy nem kell és nem szabad gazdasági vagy katonai nyomást, erőszakot igénybe venni bárkivel szemben. A teljes függetlenség követelése a nemzetek számára az, hogy minden nemzet— természetesen beleértve a most nemzetekké alakuló gyarmati népeket is — teljesen szabad akaratából határozza meg, milyen életformák között, hogyan óhajt élni. A békemozgalom meg akar akadályozni minden nyílt vagy leplezett, minden katonai vagy gazdasági erőszakos beavatkozást. A béke híveinél ez a magatartás, ez az elvi állásfoglalás a legkülönbözőbb világnézeteken alapul. De tévedne, aki azt hinné, hogy mindezek csak gyakorlati kérdések. Ezek a tudomány kérdései is, hiszen a beavatkozás ideológiája a legtöbbször a faji felsőbb rendőség áltudományos ideológiája. Világos, hogy bár a békemozgalom világnézeti egység nélkül egyesül a legkülönbözőbb embereket és népeket, aki a faji felsőbbség alapján áll, nem lehet őszinte híve a békemozgalomnak. A békemozgalom kizárja a faji felsőbbség képviselőjét. Nem akarom most az ehhez hasonló problémákat felsorolni az atomfizika békés vagy háborús felhasználásáról, a baktériumháborúnől, a történelembezisírásról, mint a hidegháború propagandájának eszközéről. Mindebből világos, hogy a tudós, mint tudós a maga tudományos munkájában nem állhat ezekben a kérdésekben semleges állásponton. Ismét egy példát hozok fel. Mire apellál a hidegháború ideológiája? Kétségkívül az embereik gyengeségére, rossz tulajdonságaira, értelmük elködösítésére, állati ösztöneik uralomra jutására. Szükséges-e ez ellen az ideológia ellen harcolni? Kétségtelenül! Világos, hogy a filozófiának, a pedagógiának és más tudományoknak itt igen nagy szerepük van. De nagy tévedés volna, ha a tudományos harcot ezekre korlátoznék. Nagygyűlésünkön behatóan foglalkoztunk Sztálin korszakalkotó gazdasági művével. Több előadásban felmerült ezzel kapcsolatban a harc az úgynevezett fatalizmus ellen. Ez is fontos kérdés. Miért fontos? Azért, mert az átlagember így gondolkodik: mi befolyásom lehetne nekem, elszigetelt egyénnek arra, hogy béke lesz-e vagy háború? S a hidegháború propagandája, tudatosan, milliós példányszámú brosúrákkal, újságokkal igyekszik beleverni az emberekbe azt a fatalizmust, hogy a háború elkerülhetetlenül bekövetkezik és nincsen senki, nincs olyan ember, aki ez ellen tehetne valamit. Ezzel szemben a békemozgalom ereje , az ész és a meggyőződéses cselekvés ereje, ismét a legkülönbözőbb világnézetek alapján. Közös azonban az, hogy ha az emberek tudják, hogy mit akarnak, ha a helyeset akarják és ha igazán akarják a helyeset, akkor ezzel eredményt lehet elérni. Az objektív valóság helyes felismerése a valóság befolyásolását, sőt megváltoztatását eredményezi. Csak maroknyi imperialista uszító van, csak a tömegek fatalizmusa, hiszékenysége adhat erőt nekik a háború kirobbantására. De a tömeg emberekből áll, és minden egyes ember számít, mert ilyen egyes emberekből jön létre a sokmilliós békeharcos tábor, s a háborús uszítók elszigetelése, tehetetlenségre való kárhoztassa. Világos: nagyon tévednénk, ha azt hinnők, hogy ezt a célt már elértük, viszont a stockholmi felhívás, az e hatalmi egyezményt követelő 500—600 milliós aláírástömeg, a népek bécsi világkongresszusa mind azt mutatja, hogy az eredmények nem kétségesek, ha ezt a munkát még lelkesebben és okosabban folytatjuk, mint eddig. A békemozgalom,az ész és az erkölcs erőit mozgósítja, viszi az utcára, viszi harcba a háború ellen, a háború elkerülésére. Ha mindezt áttekintjük ■— és én a problémáknak csak egy kis részét tekintettem át — ki az a tudós, aki ez alól kivonhatná magát? Ki az a tudós, aki ma megpróbálna a világháború keletkezésének vagy megakadályozásának döntő éveiben ismét Archimedes álláspontjára helyezkedni? Tudjuk, hogy voltak ilyenek a Hitler-uralom alatt, tudjuk, vannak ilyenek a kapitalista államokban is, tisztességes tudósok, akik megpróbálnak ezen az úton végigmenni. De ha végignézik ezeknek a tudósoknak vagy művészeknek pályafutását, akkor látják, hogy megalázó kompromisszumok ellenére mégis sikertelenül végződik az ilyenfajta ellenállás. Az ellenséggel szembe kell nézni az életben is, a tudományban is. Sztálin kimondotta, hogy a háború végleges megszüntetése, a háborús veszedelem végleges kiküszöbölése egyesegyedül az imperializmus forradalmi megdöntése alapján lehetséges. Gyengíti-e ez azonban a marxisták testvéri kooperációját katolikus, protestáns, buddhista és más hívőkkel, egzisztencialistákkal, más idealista filozófiák híveivel, akik természetszerűleg a mi világnézetünknek, a marxizmus-leninizmusnak ezt a perspektíváját nem osztják? A gyakorlat megmutatta, hogy nem. De a békemozgalom mégsem pillanatnyi, elvektől független, gyakorlati együttműködés. Gyakorlati és egyszersmind elvi együttes harc a mai kor döntő, aktuális kérdéseiben — messzemenő következményekkel az élet, a kultúra minden területén. Tudósok, tanárok, írók vagyunk. Szavunk és magatartásunk nevelő hatású, messze a közvetlen oktatás hatáskörén túl. Ez nagy felelősséget jelent mindnyájunk számára. Mi, tudósok, a népi demokráciában rengeteg támogatásban részesülünk mind tudományos munkánkban, mind életszínvonalunkban. Óriási lehetőségek nyílnak meg előttünk, s ezeket a lehetőségeket felelősségünk tudatában teljesen ki kell használnunk. De itt többről van szó, mint puszta felelősségről. Ki kell hogy alakuljon valamenynyiünkben az a mély meggyőződés: jobb tudósok leszünk szőkébb szakterületünkön is, ha ezen a téren levonjuk a világhelyzetnek, a világ helyes felismerésének minden konzekvenciáját. Bízunk benne, hogy ebben az értelemben minden magyar tudós — tekintet nélkül világnézetére — igazi békeharcossá lesz! A TUDOMÁNY ÉS A BÉKE Haladó indiai lapok a Szó új-Delhi, május 31. (Új-Kína) Május 25-én az összes vezető indiai lapok első helyen közölték a «Pravda» «A jelenlegi nemzetközi helyzetről* című cikkét. Több lap vezércikkben hangsúlyozza: ha nagyhatalmi értekezletre kerül sor, azt nem szabad előre kidolgozott feltételekhez és politikához kötni, hanem minden előzetes feltétel nélkül kell megtartani. Az urdu nyelven megjelenő «Naja Zamana» vezércikkében megállapítja «A «Pravda» cikke megmutatja, hogy a Szovjetunió menynyire szívén viseli a világ békéjének és a béketárgyalásoknak ügyét». vjetunió békepolitikájáról A «Szvadhinata» vezércikkében hangsúlyozza: A világ békeszerető népet az öt nagyhatalom képviselőinek találkozóját kívánja', hogy létrejöjjön a békeegyezmény. Churchill a vezető hatalmak találkozójátjavasolta az alsóházban. Amerika urai azonban a nagyhatalmi találkozó helyett háromhatalmi találkozót készítenek elő. A Benareszben hindi nyelven megjelenő «Aj* és a Hajderabadban urdu nyelven megjelenő «Avant*, valamint más haladó indiai lapok vezércikkekben kommentálják a bermudai értekezletet és hasonló nézetüknek adnak kifejezést. szabó pál: EGY TÓGAZDASÁGRÓL Biharugra, az én szülőfalum, ősrégi jobbágyfalu. A XIII. század elején egy francia kóbor lovag holmi vitézi tettekért papossággal felruházva kapta a magyar királytól. Éppen a minap került a kezembe egy öreg uradalmi csősznek, Tóth Istvánnak — akit még én is ismertem — egy igen hosszú verses rigmusa, amelyben hallomások alapján elmondja a falu történelmét. Kedves írás, régen eltávozott kedves öregemberé! A versben beszél az egymást váltogató földesurakról, s felsóhajt: «Hogy mennyit kíszdtem, Isten aj tudója!» Hát igen, küzdött ez öreg Tóth, de küzdött itten mindenki. Mert földesurak aztán voltak itt többen ?"• A nagy Bölönyi-család volt itt a fő-fő földesúr, aztán a falu északi oldalán a Lakatos-család párezer holddal, nyugatra a fancsikai gazdaság megintcsak párezer holddal, délen a nagy sziki puszták a váradi káptalan kezében. Bent, a falu legközepét és a falualjai földeket mega Schwarcok uralták bérlet-alapon. Mindaddig, míg rá nem épült a Schwarcokra a tógazdaság . . . De azon kívül mennyi úr volt itt még, boldog isten! A kisurak számát és erejét az úri kaszinó környéke jelezte, érthetetlen, hogyan tudott egy kis jobbágyfalu ennyi úriembert összegyűjteni. Még összegyűjteni — de eltartani! A felszabadulás előtt pár évvel, hogy a stílusban hiba ne essék, már a teniszpálya is készülőfélben volt a faluvégen, de darabja maradt, részben azért, mert egy játszó kisgyereket halálra görgetett a hengerezésre szánt betongyűrű, részben pedig és legfőképpen, mert elérkezett a felszabadulás. Gyermeik'koromban egy könyvet olvastam egyszer, a könyv címe: «Templomnélküli város]. Nagyon tetszett nekem a könyvnek a címe, benső tartalma már nem annyira, valami okoskodó jezsuita írta, elég az hozzá, hogy... ha ma könyvet írnék a falumról, ez lenne a címe: «Úrnélküli falu». Ez az, amit igen nagy dolognak tartok. Mit jelent ez a valóságban? Azt, hogy immár az utolsó urasági, vagy úri telepre is paraszti lakóházak épültek, egész új utcasorok nyíltak, szám szerint hatvan vagy hetven teltesen új ház épült fel itt a felszabadulás óta! S ráadásul: a múlt hetekben néztem meg, amint bontották az úri kaszinót, hogy 80 ezer forint költséggel színházzá, mozivá, kultúrteremmé bővítsék ki. A kultúrforradalom nemcsak a szívekben, lelkekben történik, hanem épületekben, családi tűzhelyekben és házfedelekben is. De a legnagyobb dolog a következő. A felszabadulás 100 holdas víztükrű halgazdaságot talált Ugrán, aránylag elég jó állapotban. Párért gazdálkodás, útkeresés. s itt is kivirágzott a terv, mint bárhol a gazdasági élet területén: a tógazdaság mára 1400 katasztrális holdnyi területre nőtt! A fejlődés ez idén, még tavaly szinte meghökkentő méreteket öltött, összesen kétszáz,nyolcvan katasztrális hold víztükörrel növekedett a gazdaság. S a területi fejlődés mellett a tógazdaság a legjobb az értosz országban: a tavalyi gazdasági évben öszszesen 42 vagon, vagyis 420.000 kiló halat termelt, ebből takarmány nélkül 180 kiló piaci halat holdanként. Száztizenkét százalékra teljesítette a tervét a halgazdaság! Mostanában építették meg 30 katasztrális holdon az új ivótót. Hogy ez szakmai szempontból és a népgazdaság szempontjából milyen nagyjelentőségű, azt csak a szakemberek és közgazdászok tudják. Épül továbbá a főcsatorna, amely közvetlenül látja el vízzel a nagysziki tavakat, s épül az új, úgynevezett gazdák tava 60—80 holdnyi területe. A tógazdaság nádtermelése, tavaly 50.000 kéve nád volt, magasan túlteljesítették a tervet. A jövő évben indul meg a nagy sziken egy 1200-as sertéshízlaló építése. Ami igen fontos egyrészt a haltenyésztés, másrészt a népgazdaság szempontjából. Azokon a helyeken tehát, ahol az uradalmi földek mocsaraiban és nádasaiban Arany János régi farkasait Toldi Miklós próbálta agyonverni egyenként, vagy szálanként, most ilyesmik történnek. De ilyesmik történnek ugyancsak azon a sziken, ahol a káptalan gyér birkafalkái legelésztek, vagy megintcsak Arany János szöcske-nyájai legelésztek. De mit csinál hát itt maga az ember? Jelenleg 42, éves alkalmazottja van a tógazdaságnak. Ezek között 36 fizikai dolgozó, a többi értelmiségi. De a szinte egész éven át tartó különféle munkákban átlag több mint 100 munkást foglalkoztat. Ezek közül 50 kubikos, akik közül jónéhánnyal rendszeresen szoktam beszélgetni, hiszen, ha otthon vagyok a falumban, egyike-másika ott megyen kifelé az utcára és ott is jön visszafelé az ablakom alatt. Nyolc órát dolgoznak ezek a kubikosok és keresnek átlag naponta 38—40 forintot. De mégis, mi mutatja meg legjobban, hogy mi a különbség a falu mai élete és a múltbeli élete között? Például az. Hogy nem tudnak annyi textilárut, vagy bármilyen, más árut hozni a földművesszövetkezetbe, hogy elég lenne. A tógazdaság fejlődése egyre és egyre több munkáskezet kíván fizikai és szellemi dolgozókban egyaránt. Napi vagy havi kereset a gazdaság fejlődésével egyre és egyre nő. Az elmúlt esztendőben 70.000 forint prémiumot fizetett ki a gazdaság a dolgozóinak. Hogyan? Széjjelosztja a gazdaság az egész évi hasznot? Nem osztja széjjel, mert a gazdasági évet 700.000 forint tiszta jövedelemmel zárta. Minden beruházása mellett tehát csaknem egymillió forinttal. Falu és táj és ember fejlődésének az útja szinte határtalanságba viszem Mindaz, amit a nép eddig kapott, élvezett a fejlődés jelen szakaszából, nem más, mint előleg arra az igen nagy módra és életszínvonalra, amit a terv szerinti építés és befektetés ad belátható időben nemcsak a tógazdaság dolgozóinak, hanem az egész falunak. Külföldi hírek AZ ALGÍRI ÁLTALÁNOS MUNKÁSSZÖVETSÉG felhívására május 27-én Algírban, Constantinében, Uránban és kás városokban nagyszabású sztrájkok zajlottak le. A sztrájkokban körülbelül húszezer vasutas, villamosvasúti alkalmazott és más szakmabeli dolgozó vett részt. A sztrájkolók a munkabéremelést, valamint az algíri dolgozók jogainak tiszteletben tartását követelték — írja a «l’Humanité». MEGÉRKEZETT KOPEKHAGÁRA India, Kasmír, Kuba, Izland, Jáva és Celebes nőküldöttsége. A küldöttségek a nők világkongresszusára érkeztek, amely június 5-én kezdődik — jelenti az «MTI». SZABAD NÉP A Román Népköztársaság jegyzéke az Egyesült Államokhoz Bukarest, május 31. (Agerpres) N. Cioroiu, a Román Népköztársaság külügyminiszterhelyettese május 30-án átnyújtotta H. Schantznak, az Egyesült Államok bukaresti követének a Román Népköztársaság kormánya jegyzékét az Egyesült Államok kormányához. A jegyzék a következőket mondja: Az Egyesült Államok kormánya folyó évi május 26-án «persona non grata»-nak minősítette Cristache Zambetit, a Román Népköztársaság washingtoni követségének első titkárát. Az indokolás az volt, hogy diplomáciai állásával összeférhetetlen tevékenységet folytatott. Amint bizonyos sajtójelentésekből és a State Departmen (az amerikai külügyminisztérium) szóvivője által hangoztatott vádakból kitűnik, az Egyesült Államok kormánya ezt a lépést a Romániából külföldre szökött V. C. Georgescunak, a román nép árulójának, a hírhedt kémnek egy nyilatkozata alapján tette meg. V. C. Georgescu — fedőnevén Rica — akit több bírósági tárgyaláson is lelepleztek mint kémet, szabotőrt és összeesküvőt, nem most áskálódik először a Román Népköztársaság ellen. A Román Népköztársaság kormánya megállapítja, hogy az Egyesült Államok kormánya felhasználja Georgescu hazug nyilatkozatát a román diplomata ellen hozott önkényes intézkedésének indokolására, nyilván azzal a céllal, hogy alátámassza a Román Népköztársaság ellen folyó rágalmazó propagandát. A Román Népköztársaság tiltakozik az Egyesült Államok kormányának ilyen magatartása és a Cristache Zambeti követségi titkárt sújtó önkényes intézkedés ellen és ezt az intézkedést a diplomáciai szokással öszszeegyeztethetetlennek tekinti. Schantz amerikai követ kijelentette, hogy a jegyzéket továbbítja az Egyesült Államok kormányához. A „Tribune" a japán fasiszta hadsereg újjáélesztéséről London, május 31. (MTI) A «Tribune», az angol munkáspárt bevanista szárnyának hetilapja egyik cikkében beszámol arról, hogyan élesztik újjá Japánban amerikai segédlettel a fasiszta hadsereget. A cikkíró bevezetésül megállapítja, hogy a múlt év októberében a japán parlament törvényt szavazott meg az úgynevezett trendőri tartalékhadtest» rendes haderővé való átalakításáról. Az új alakulatot — mint ismeretes — «nemzetbiztonsági hadtest» elnevezéssel ruházták fel.. «Itt azonban több történt egyszerű névváltoztatásnál — hangoztatja a «Tribüne». — Az úgynevezett biztonsági haderő valójában százezer főnyi hadsereg, amelyet tankokkal, tüzérséggel és más gyalogsági fegyverekkel láttak el, tehát olyan harci eszközökkel, amelyek távolról sem hasonlók rendőri szolgálatban használatos felszerelésekhez. Jellemző, hogy a haderő magvát körülbelül 601 olyan katonatiszt alkotja, aki nagyon büszke arra, hogy a «dicsőséges japán birodalmi hadseregben* teljesített szolgálatot*. A «Tribüne» a továbbiakban arról ír, hogyan segít Amerika az újfasiszta hadsereg megteremtését.Amikor a kormány felállította a biztonsági hadtestet, a hivatásos tisztek legtöbb vágyuk megvalósulását látták benne és ezért megkezdték a beszivárgást a haderő kötelékébe, méghozzá most már nyíltan. Az ember azt hittané, hogy az amerikai katonai megszálló hatóságok ellenezték a katonatisztek mozgolódását. Ez tévedés. Valahányszor tárgyalásra ültek össze az utóbbi időben japán és amerikai hivatalos személyiségek, amerikai részről mindig hangsúlyozták, hogy amennyiben Japán segítséget akar kapni az Egyesült Államoktól, ... meg kell ígérnie, hogy fejleszti biztonsági haderejét. Az amerikaiak tehát, amikor azt állítják, hogy nincs szó Japán újrafelfegyverzéséről, csupán az ország kicsiny haderejét fejlesztik, senkit sem tudnak megtéveszteni». A «Tribüne» befejezésül rámutat, hogy a japán nép körében fokozódik az ellenállás a militarizálással szemben. ..Az amerikaiak legkevésbbé a japán népet tudják megtéveszteni, amely határozottan szembeszáll a japán üzletemberek és az Egyesült Államok követeléseivel — írja a lap. — ,A japán nép határozottan szembeszáll a hadsereg feltámasztásával. - Az Egyesült Államok az újrafelfegyverzés fokozását követeli Japántól Peking, május 31. (Új-Kína) Tokiói, jelentés szerint Okumura japán kiülügyminiszterhelyettes május 25-én egy sajtóértekezleten felfedte, hogy az Egyesült Államok és Japán egyezményt készül kötni akölcsönös biztonsági hivatal» által nyújtandó segélyre vonatkozóan és hogy az Egyesült Államok katonai tanácsadó csoportot küld a japán újrafelfegyverzés ellenőrzésére. Az Egyesült Államok új tokiói nagykövete, John Allison, Foster Dulles jobbkeze volt a san franciscói «békeszerződést keresztülérőszurkolásában. Megérkezése ösztökélésül szolgál a japán újnapfelfegyverzés további fokozására. » Megjelent a Ja ljudskomatin" új száma A «Za ljudsko z inago», a A Magyarországon élő jugoszláv forradalmi emigránsok lapja új számában a vezércikk ríme «Megakadályozni az imperializmus balkáni lakásainak háborús kalandjait». A lap jugoszláv rovatában közli Gojko Petrovics Cikkét «.A kórházak — a rentabilitás áldozatai» címmel. A titóisták a kórházakat és más egészségügyi intézményeket «önellátásra] állították át, s ma az a helyzet, hogy az 5000—6000 dinár havi keresetű munkásnak betegsége esetén napi 1000 dinárt kellene fizetnie kórházi kezelésért — ha bírna. A lap idéz uitóista újságbeismeréseket az elhanyagolt kórházakban uralkodó szörnyű állapotokról. A Ljubljana melletti Sztudencin lévő elmegyógyintézetben például a kórházban 380, betegágy van 900 beteg részére. A folyosók, mellékhelyiségek, előszobák padlóján mindenfelé betegek, feküsznek. A «Szlovenszki Porocsovalec» című titóista lap április elsejei számában írta: «A hiányos felszerelés miatt az egészségügyi személyzet és a betegek élete a kórházakban állandó veszélynek van kitéve». Francsek ,Majcen «.A szlovén filmmunkások harcolnak jogaikért» címmel írt cikket, amelyben leleplezi, hogy a titóisták a szlovén filmipart átjátszotték a nyugatnémet filmmonopolisták kezére. Antim Szalavardics «Krupánál történt» című tárcájában egy nemrégen megtörtént eseményt ír le, amikor a titóisták nyereségvágya hét munkás szerencsétlenségének okozója lett. A Szovjetunió minden erejével a német nép nemzeti felszabadulási harca mellett áll A „Freies Volk" cikke Düsseldorf, május 31. (ADN) A „Freies Volk], Németország Kommunista Pártjának központi lapja foglalkozik Szemjotov nagykövetnek a Szovjetunió németországi főbiztosává történt kinevezésével. A lap vezércikkében a többi között így ír: «.A Szovjetunió a németországi Szovjet Ellenőrző Bizottság feloszlatásával és Szemjonov nagykövet németországi főbiztossá történt kinevezésével megint megmutatta, hogy következetesen továbbfolytatja a «Pravda»-cikkében ismét kifejtett németországi politikáját. A Szovjetunió Minisztertanácsának ez a határozata azt jelenti, hogy a Szovjetunió továbbra is a nemzetközi helyzet feszültségének feloldására törekszik, s a mi számunkra, németek számára újabb tanúságtételt jelent arról, hogy a Szovjetunió minden erejével a német nép nemzeti felszabadulási harca mellett áll». A Szovjetunió Minisztertanácsának határozata alapján — folytatja a lap — «Szemjonov nagykövet feladata az lesz, hogy mindent megtegyen az egységes, békeszerető, demokratikus és független államnak a s potsdami egyezményben szavatolt helyreállítása érdekében. E feladat fontosságát hangsúlyozza az a tény is, hogy a Szovjetunió m minisztertanácsának határozata szerint a szovjet főbiztos fenntartja a kapcsolatot a három nyugati hatalom megszálló hatóságainak képviselőivel azokra az össznémet jellegű kérdésekre vonatkozóan, amelyek a négy nagyhatalom egyezményéből adódnak. Abból a nagyszabású segítségből, amelyet a Szovjetunió következetes németországi politikájával nyújt a német népnek, a német nép egyre jobban felismeri, hogy a szocializmus nagy országa Németország igazi barátja. Alig a Szovjetunió németországi főbiztosságának felállítása a nép széles rétegeiben nagy örömet váltott ki, a német nép bonni és washingtoni ellenségei körében nagy megrázkódtatást okozott. Ezért nem foglalt még eddig állást Szemjonov kinevezésével kapcsolatban sem Adenauer, sem Eisenhower. Hallgatásukkal leplezik le magukat. Annál hangosabb azonban a népek szava. Annnál erősebben kell felemelnie szavát a német népnek, Nyugat-Németország lakosságának és a munkásságnak. A Szovjetunió segítségére támaszkodva, követelniük kell a német kérdés békés megoldását a potsdami határozatok alapján. Adenauer Európai Színtanja — írja a „The New Statesman and Nation" Az angol munkáspárt «The New Statesman and Nation» című hetilapja hosszabb cikkben foglalkozik Adenauer nyugatnémetországi uralmával. A lap felveti a kérdést: miből ered Adenauernak az a tekintélye, ameynek révén ma az, imperialista világban jelentős szerepre tett szert. «Amikor Adenauer 1949-ben a kancellári székbe került — írjai a «The New Statesman and Nation» — konzervatív rajnavidéki katolikusnak, Köln paragrafusokon lovagló polgármesterének ismerték, aki meglehetősen meglepetésszerűen lett a kereszténydemokrata unió vezetője. Jelentéktelensége vetekedett annak a kormánynak jelentéktelenségével, amelynek élére állt. És Adenauer kormányzásának négy esztendeje alatt Nyugat- Némétország csodálatos módon visszatért a világpolitika színpadára... tábornokai túlsúlyban vannak az európai védelmi közös-' ségben". «Ez a siker — írja a lap — természetesen a hidegháború légkörében jött létre és hozzáteszi, hogy az amerikaiak nyújtotta «dolláresőben bimbózik». Az angol munkáspárt hetilapja rámutat, hogy «a Németországot egyesítő négyhatalmi értekezlet végetvetne etnek az aranyzápornak és Adenauer is eltörpülne...» Figyelemreméltó a lap következő megálapitása. «Adenauer politikájának helyes megítélése szempontjából tanulságos összehasonlítást tenni Nyugat-Németország és Dél-Korea között. Mindkettő csatlósország, amelyeknek erősen érdeke a Kelet-Nyugat közötti viszály; mindkettőt az ország önkényes kettéosztása hozta létre; mindkettő az amerikaiak támogatásától függ; mindkettő fél a béke megvalósulásának kilátásától. Li Szín Alán ugyanúgy, mint Adenauer... ellenez bármiféle rendezést». A «The New Statesman and Nation» befejezésül arrautalt mi történnék, ha az amerikaiak által támogatott Adenauer továbbra is ezt a szerepet játszható Nyugat-Európában, a Li Szin Mannal való összehasonlítás“ — írja — nem haszontalan,mert megmutatja nekünk azt a sorsot, amely felé jelenlegi politikánk vezet bennünket. Ha Adenauernek lehetővé teszik, hogy meghiúsítsa a négyhatalmi értekezletet és a német probléma békés megoldását, Európa még nagyobb és még szörnyűbb Koreává válhat. A „The Spectator" az angol-amerikai ellentétekről London, május 31. (MTI) A „The Spectator” című angol burzsoá lap egyik vezércikkében az angolamerikai ellentétek kérdésével foglalkozik. Utal arra, hogy az utóbbi időben meglehetősen sűrűn követik egymást «a már megszokott időszaki és sértegető civódások...» és ilyenkor mint «fájdalomcsillapító kifejezést* előszeretettel alkamazzák a «módszerbeli különbségek* jelzőt. «A két ország közötti nézeteltérések — állapítja meg a lap — a háború befejezése óta inkább többé, mint kevésbbé nyilvánultak meg. Az angol lap kísérletet tesz, hogy kikutassa ezeknek az ellentéteknek az okait és eközben több, csak a kérdés felületét érintő megállapítást tesz. A jelenlegi angol-amerikai ellentétekért először a hírhedt McCarthy szenátort okolja, aki — mint írja — «... a szó szoros értelmében hadat üzent az angol kereskedelmi flottának*. A «The Spectator» a következőképpen rója meg Eisenhowert, mert nem tudja megzabolázni pártjának hangoskodó szenátorét: «Eisenhower elnök vezetői hatalmát nem úgy gyakorolja, hogy azzal megnyugtatná az angol kormányt... vagy hogy megnyugtatná saját honfitársait afelől: a mccarthyzmus végül is megbukik. Az angol burzsoá lap ezután áttér más kérdésekre és eközben rátapint a lényegre. «Mindezeken túl van még egy másik igen fontos vonatkozás is — írja — amelyben a két ország felfogása nem egyezik, mégpedig fontos nemzetközi, kérdésekben. A három legfontosabb ilyen kérdést, angol miniszterek az utóbbi három hét folyamán már említették. Mii lenne a helyes gazdasági politika az Egyesült Államok, mint hitelező ország részéről? Mi lenne a helyes politika és magatartás az Oroszországgal Európát illetően folytatandó tárgyalások következő szakaszát tekintve. És mikép lehetne összeegyeztetni az angol-amerikai nézeteltéréseket Kínával kapcsolatban?... Washington az utóbbi néhány hónap során mindenesetre nemigen mutatott sok hajlandóságot arra, hogy tekintetbe vegye az angol álláspontot... Az egyik ilyen kérdés, amely sok bajt okozott, egyben pedig a legsürgetőbb, K'ma». A lap, miközben részleteiben is felveti ezeket a kérdéseket, visszatér Churchill miniszterelnöknek és Asttepnek, a munkáspárt vezérének az alsóházban elhangzott külpolitikai beszédére és Anglia távolkeleti politikáját illetően a következőket írja: «.. .. Churchill miniszterelnök beszédében kifejezésre akarta juttatni, hogy Harrison tábornok módszere hajszálhasogoltó és időhúzó. Attlee beszédéből, amely igen közel állt Churchilléhez, azt is ki lehetett érteni, hogy a pekingi kormány képviselője, mihelyt végetért a koreai háború, foglaljon helyet az ENSZ-ben». "h én politikájával szemben állapítja meg keserűen a «The Spicator* — «McCarthy szenátor azt állította, hogy az angolok kereskedése Kínával egyértelmű a Koreában harcoló amerikaiak elleni bombákkal. De ha egyes amerikaiak hajlandók is lenyelni még ezt a páratlanul gonosz ostobaságot is, ezt mégsem lehet teljesen .McCarthy szenátor meggyőző erejének tulajdonítani». A lap az angol álláspontot leszögezve végezetül a következőket írja: «A kommunista Kína központi helyet foglal el az egész ázsiai helyzetben és ezzel számolni kell. Azonkívül Kína a Nyugat és Japán hagyományos üzlettársa. Végül pedig Kínát nem lehet meghódítani és így Kindcsak tárgyalások útján lehet rendezést elérni. Az angol logika szerint ebből az következik, hogy nem lehet szó az ajtó becsapásáról. Pedig éppen ez az, amire McCarthy szenátor rá akarja venni a kongresszust. 3 Berlin, május 31. (ADU) A Német Demokratikus KöztársaságMinisztertanácsa 1953 május 30-án rendkívüli ülést tartott, amely Otto Grutewohl miniszterelnök javaslatára a következő nyilatkozatot fogadta el: «A Szovjet Szocialista Köztársaságok SzövetségeMinisztertanácsának a németországi Szovjet Ellenőrző Bizottság feloszlatásáról szóló határozata messzemenően megfelel a német nép érdekeinek. A Német Demokratikus Köztársaság A minisztertanácsa a köztársaság lakosságának és minden német hazafinak nevében szól, amikor megállapítja, hogy a németországi Szovjet Ellenőrző Bizottság a potsdami egyezmény szellemében nagy segítséget nyújtott a német népnek békés újjáépítési munkájában. A szovjet kormány békepolitikája, amely kifejezésre jutott a németországi Szovjet Ellenőrző Bizottság munkájában, népeink barátságának kifejlődésére és elmélyülésére vezetett. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége főbiztosi hivatalának megteremtése Németországban, Berlinnel, a német fővárossal, mint a főbiztosság székhelyével, annak a békés és baráti politikának következetes folytatását jelenti, amelyet a Szovjetunió Németország irányában követ. Ez a politika, a potsdami határozatok értelmében, állandóan a független, demokratikus, békeszerető és egységes német állam megteremtésére irányul. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége AUnisztertanácsának határozata további fontos lépést jelent előre az egység és béke felé vezető úton, amelyen a német nép elszánt akarattal halad. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége AUnisztertanácsának határozata értelmében a Szovjetunió németországi főbiztosát megbíztáka Szovjetunió németországi érdekeinek képviseletével és a Német Demokratikus Köztársaság államhatalma tevékenységének figyelemmel követésével, különös tekintettel azokra a kötelezettségekre, amelyek a szövetséges hatalmak által megkötött potsdami határozatokból adódnak». Ez a megbízatás egyenes folytatása a Szovjetunió Németország irányában követett békepolitikájának. Ez a Németország-gal megkötendő békeszerződés alapelveinek szovjet tervében is kifejeződött, amely lehetővé teszi az egységes és demokratikus Németország békés fejlődését és valamennyi megszálló csapatnak a békeszerződés megkötésétől számított egy éven belüli kivonását tervezi. A német nép mély felháborodással vette tudomásul, hogy a nyugati hatalmak bonni főbiztosainak tevékenysége arra irányul, hogy még jobban elmélyítsék Németország széttagoltságát és Nyugat-Németországra rákényszerítsék a bonni és párizsi szerződéseket. Ez a politika megakadályozza a békeszerződést és Nyugat-Németországban bizonytalan ideig fenn akarja tartani az idegen katonai uralmat. A bonni és párizsi szerződések a fasizmus ú megerősödéséhez vezetnek. Nyugat-Németországot a revanséhes német militarizmus tűzfészkévé változtatják. Ez éppúgy ellentmond a német nép, mint más népek érdekelnek. A Német Demokratikus Köztársaság A Minisztertanácsa politikája alapelveként elismeri a potsdami egyezményben szabályozott kötelezettségeket és igényeket. A minisztertanács és a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája ebben az értelemben javaslatokat tett a hazánk, keleti és nyugati részén élő németek közötti megértésre, Németország egységének helyreállítása és a békeszerződés megkötése céljából. Ezek a javaslatok a német nép körében nagy visszhangra találtak, minthogy minden békeszerető férfi és nő akaratát juttatták kifejezésre. A Német Demokratikus Köztársaság A Minisztertartácsa a határozatban a szovjet nép bizalmának újabb bizonyítékát látja. A Német Demokratikus Köztársaság A minisztertanácsa a szovjet kormány határozatában fontos hozzájárulást lát a német kérdés békés megoldásához és Európa békéjének megszilárdításához. A határozatból bátorságot merítenek az egységes, demokratikus és békeszerető Németországért küzdő hazafias erők. A Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa felhív minden igaz német hazafit: emelje magasra és vigye győzelemre a nemzeti függetlenség zászlaját. A Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának nyilatkozata a Német Demokratikus Köztársaságban működő Szovjet Ellenőrző Bizottság megszüntetéséről