Szabad Nép, 1953. június (11. évfolyam, 152-181. szám)

1953-06-10 / 161. szám

2 PART ÉS PARTÉPÍTES_________* A csoportos agitáció hatékony eszköz a félévi terv teljesítéséért folyó harcban A Rákosi Mátyás Vas­ és Fémművek pártbizottsága a napokban ankétot rendezett a csoportos agitáció kérdéseiről. Az ankét megmutatta: az alapszervezetek vezetői, s a népnevelők mindinkább felismerik, hogy a csoportos beszélgetés az agitáció egyik leg­hatékonyabb formája. Az ankéton valamennyi felszólaló rámuta­tott, hogy a­ csoportos agitáció jó fegyver a félévi terv sikeréért vívott harcban; az agitátorok szavára a csoportos beszélgeté­sek után új lendületre kapott a termelés. Az Elektrolízis üzemben például a Kossuth­­brigád a felszabadulási hét kezdetén csak 87 százalékot teljesített, mert elromlott a daru. Az üzem egyik népnevelője beszélgetésre hívta össze a brigád tagjait. Itt elhatározták: az elromlott daru munkáját kézierővel pó­tolják, mert tűrhetetlen, hogy a brigád el­maradjon a munkával. Megbeszélték, hogyan szervezzék át a munkát. A brigád a népne­velők érveinek hatására, 102 százalékra tel­jesítette a tervet. Szántó elvtárs, a Csőgyár agitátora — amikor egyes brigádok elma­radtak az exporttervvel —­­beszélt az export fontosságáról. A Csőgyárban a csőnyomópadnál új kezdeményezés született: a­ csoportos beszélgetés hatására a dolgozók vállalták, hogy műszakonként 1600 darab csövet gyártanak. Tarján Tibor elvtárs az Erőmű elektromos javítóban sokat foglalko­zott az egyenáramú csoport dolgozóival. Itt a fegyelmezetlenség volt a­ termelés legfőbb akadálya. Tarján eletére rendszeresen cso­portos beszélgetést tartott, előadásaiban ja­vaslatokat tett a munka megjavítására­. A csoport ma­ már az elsők között van a mű­helyben, egyik tagját, Erdődi Mihályt, jó munkájáért dicséretben részesítették. Pataki Tamás elvtárs, a martin kitüntetett főolvasz­­tára, az an­kéton elmondta, hogy eddig az új versenyszakaszok kezdetén mindig alább­hagyott a politikai munka, csökkent a­ ver­seny lendülete, alacsonyabbak lettek a tel­jesítmények. A felszabadulási versenyben részlege 112 százalékot ért el. Utána azon­ban ő abbahagyta felvilágosító munkáját, fel­sőbb utasításra várt, s a részleg termelése 94 százalékra esett vissza. A választások után már tanult hibájából, s most rendsze­resen tart csoportos beszélgetéseket az ol­vasztárokkal. Figyelmét nem kerüli el a dol­gozóik kiváló teljesítménye, de a hanyag­ság sora. Előadásában megdicséri a­ legjob­bakat és korholja, bírálja az elmaradókat. A nyilvánosság előtti dicséret és bírálat nyo­mán a csőgyárban a­ csőnyomópadnál is meg­javult a munkafegyelem, ennél a részlegnél az elmúlt hónapban senki sem hiányzott iga­zolatlanul, senki sem késett el. A Béke­ V­ilágtanács budapesti ülés­szakáról sok műhelyben folyik élénk beszél­getés. Nagy Sándor elvtárs, a Fémműben csoportos beszélgetésen ismertette az ülés­szak jelentőségét. Rákosi elvtárs választási beszédéből idézett:­ «A béke megvédésének nálunk mindenki közvetlenül harcosa, aki jól végzi munkáját». Hallgatói megfogadták, hogy békeműszakot tartanak. Pataki elvtárs a martin olvasztásival beszélt a Béke-Vi­­lágtanács üléséről. A martinban is elhatá­rozták, hogy a budapesti ülésszak tiszteleté­re több acélt adnak a hazának. Az agitá­torok a csoportos újságolvasást is felhasz­nálják arra, hogy ismertessék a békeharc legfontosabb eseményeit. A dolgozók nagy érdeklődéssel hallgatják az újságcikkeket, s maguk is elmondják véleményüket a béke kérdéseiről, az időszerű nemzetközi esemé­nyekről. Az ankéton szóba kerültek a csoportos agi­táció módszerei is. A vitára való felkészülés tapasztalatairól mondta Szokop Imre elvtárs, a Fémmű üzemmérnöke: «A jó felkészülés már fél siker. Felkészületlenül senki sem tarthat érdekes, igazán hasznos előadást. Ha könyvet, újságot olvasok, filmet vagy szín­darabot nézek meg, sokszor gondolok arra, mit is használhatnék az olvasottakból, látot­takból egy-egy csoportos beszélgetés alkal­mával. Tapasztalatból tudom azt is, hogy a jó terv, az előre átgondolt vázlat élénkíti a csoportos beszélgetést. Ezért nemcsak az anyag ismertetésének tervét készítem el, ha­nem a beszélgetést is előre megtervezem, meghatározom magamnak, milyen főbb kér­déseket emeljek ki, hogyan irányítsam a vi­tát». Edelényi Sándor elvtárs és sokan mások elmondták, hogy a csoportos beszélgetések előtt tüzetesen tanulmányozzák a sajtóban megjelent cikkeket. Edelényi elvtárs kis elő­adásai anyagának összeállítása előtt érdeklő­dik a műszaki vezetőknél a terv teljesítésé­nek problémái iránt, ezekről beszélget a dol­gozókkal is. A vázlat összeállításaikor javas­lataikat, kívánságaikat figyelembe veszi. Az agitátorok elmondták az ankéton hogyan igyekeznek élénk vitát indítani az előadás után. Arra törekszenek, hogy a be­szélgetések baráti légkörben menjenek vég­be. Szokop elvtárs már a beszélgetések előtt meglátogatja hallgatóit s előre közli velük, miről lesz szó. Bevált módszere, hogy az elő­adás végén olyan kérdéseket tesz fel hall­gatóinak, amelyek különösen érdeklik őket, ezért szívesen szólnak hozzá. Az ankét részvevői feltárták a csoportos agitáció fogyatékosságait is. Előfordul, hogy a 15—20 percesnek tervezett beszélgetések néhol «nagygyűlések» lesznek, egy, másfél óráig is eltartanak. A bírálatok, javaslatok gyakran nem jutnak el a pártbizottságokhoz, az agitátorok közül többen nem gondoskod­nak a felvetett kérdések elintézéséről, ez csökkenti a népnevelőik tekintélyét és a hall­gatók aktivitását. Gyakori, hogy a beszél­getéseken felajánlásokat tesznek, de a nép­nevelők nem kísérik figyelemmel a felajánlá­sok végrehajtását. Az RM Vas- és­ Fémművek pártbizottsá­gának ankétja megmutatta, hogy lelkes gárda alakult ki a műhelyekben a­ legkép­zettebb, legtapasztaltabb népnevelőkből, akik a párt szavát a csoportos beszélgetéseken is mind nagyobb sikerrel tolmácsolják. Kü­lönös érdeme az ankétnak, hogy a részve­vők és a felszólalók között­­igen sok mű­szaki értelmiségi, mérnök, technikus volt, akik kifejtették: a kommunista műszaki ve­zetőnek felvilágosító szóval is segítenie kell a műhely, az üzem munkáját. Az ankét­ó komoly figyelmeztetésül szol­gált egyes pártfunkcionáriusoknak: a népne­velők jogosan hiányolták, hogy vannak még olyan pártbizottságok és a­lapszervezeti veze­tők, akik nem fordítanak elég gondot a­ cso­portos agitációra, nem segítik, nem ellenőrzik a felkészülést és a beszélgetések lefolyását. Az RM Vas- és Fémművek népnevelőire most nagy feladat hárul: a­ félévi terv teljesítéséért vívott harcra,­kell mozgósítaniuk a dolgozókat. Egyeseket megnyugtat, hogy a májusi tervet 103,8 százalékra teljesítették, nem látják a hibákat, a mulasztásokat. Pedig a műhelyek­ben gyenge lábon áll az önköltségcsökkentési és a takarékossági mozgalom; ezek fellendí­téséért sokkal szívósabb, következetesebb har­cot kellene folytatni. A pártbizottságok és az alapszervezetek vezetői irányítják még job­ban, még céltudatosabban a csoportos digi­­tációt, a népnevelők segítségével harcoljanak az elbizakodottság ellen, vigyék sikerre a fél­évi tervet minden gyáregységben. Az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákról Egyetemeinken és főiskoláinkon a jelentke­zőknek felvételi vizsgát kell tenniök. A fel­vételi vizsgákról minisztertanácsi határozat intézkedik. A határozat értelmében nem kell felvételi vizsgát tenniök azoknak a­ tanulók­nak, akik kitűnő vagy jeles eredményt értek el az érettségi vizsgán. Ugyancsak mentesül­nek a felvételi vizsga alól a «Rákosi Mátyás tanulmányi verseny» nyertesei és a verseny országos döntőfordulójában résztvett tanulók. Végül: nem kell felvételi vizsgát tenniök a­zoknak a jelentkezőknek, akiket a szakérett­ségire, illetőleg az esti és levelező­ tagoza­tokra előkészítő tanfolyamok vizsgabizottsá­gai alkalmasaiknak találtak egyetemi vagy fő­iskolai tanulmányok folytatására. Le kell tenniök azonban a felvételi vizsgát azoknak a kitűnő és jeles eredménnyel vég­zett tanulóknak is, akik mezőgazdasági vagy ipari technikumot, illetve óvónőképzőt végez­tek — ha a tudományegyetemek bölcsészet­tudományi karára­ jelentkeztek. ■ A mezőgazdasági vagy ipari technikumot, óvónő-, illetve tanítóképzőt végzett kitűnő- és jelesrendű tanulóiknak akkor is felvételi vizsgát kell tenniök, ha­ a tudományegyete­mek természettudományi karára jelentkeztek. A Műszaki Egyetemen felvételi vizsgát kell tenniök a jelentkezők közül a közgazdasági vagy mezőgazdasági technikumot, óvónő-,­­i­­letve tanítóképzőt végzett kitűnő- és jeles­­rendű tanulóknak is. Vizsgát kell tenniök to­vábbá az Agrártudományi Egyetem agronó­miai, állattenyésztési, kert- és szőlőga­zda­­ságtudományi karán és az Állatorvosi Fő­iskolán a felvételre jelentkezők közül a köz­­gazdasági vagy ipari technikumot, óvónő-, illetve tanítóképzőt végzett kitűnő- és jeles­rendű tanulóknak is. Ugyanez vonatkozik az Agrártudományi Egyetem a­grárközgazdasági, mezőgazdasági gépesítési karára jelentkező kitűnő- és jelesrendű tanulókra is, ha ipari technikumot, óvónő-, illetve tanítóképzőt vé­geztek. A mezőgazdasági gépesítési karra je­lentkező, közgazdasági technikumot jelesen és kitűnően végzett diákok is felvételi vizsgát tesznek. Az Orvostudományi Egyetemen a kitűnő- és jelesrendű jelentkezők közül azok­nak kell vizsgázniok, akik tanítóképzőt, vagy négyéves technikumot végeztek. Szovjet népmesék Leninről és Sztálinról Színes illusztrációkkal rövidesen 18 nép­mese jelenik meg Leninről és Sztálinról. Az Ifjúsági Könyvkiadó egy nagy szovjet gyűj­teményből válogatta ki a meséket. Nagyrészt olyan népek ajkán keltek a mesék, melyek­nek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt saját abc-ja­k, nyelvtanuk sem volt és ma már nemzeti irodalommal és népkölté­szettel büszkélkedhetnek. (MTI) SZABAD NÉP A Béke-Világtanács ülésére Budapestre érkezett Max Cosyns, a belga békemozgalom elnöke A Béke-Világtanács ülésszakára Budapestre érkezett Max Cosyns egyetemi tanár, világ­hírű fizikus, a­ belga békemozgalom elnöke. Fogadására megjelentek: Jánossy Lajos Kos­suth-díjas akadémikus és Sötér István író, valamint Hevesi Gyula, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia­ levelező tagja, a műszaki tu­dományok osztályának titkára. (MTI) Békegyűlés az írószövetségben Kedden délután a magyar írók az ország minden részéből nagy szám­ban gyűltek ösz­­sze az írószövetségben, hogy a Béke-Világ­tanács budapesti ülésszaka előtt megbeszél­jék feladataikat a békemozgalomban. A békegyűlést Darvas József közoktatás­­ügyi miniszter, a Magyar Írók Szövetsége el­nöke nyitotta meg. — Nagy kitüntetés számunkra — mon­dotta — hogy a Béke-Világtanács, a nem­zetközi békemozgalom vezérkara hazánk fő­városát választotta ülése színhelyéül. Ez a kitüntetés az eddiginél több munkát és szí­vósabb erőkifejtést követel egész népünktől. Több és szívósabb erőkifejtésre kötelezi a magyar írókat is. A Béke-Világtanács a Szovjetunió békekezdeményezésének egyre láthatóbban kibontakozó eredményei köze­pette ül össze. A magyar írók akkor készül­nek méltóan a nagy nemzetközi eseményre, ha ebből az alkalomból a művek sora szüle­tik meg tollakból. A választás megmutatta, hogy ha íróink komoly felelősséggel végzik népünk életének egy-egy nagy eseménye közvetlen írói szolgálatát, ez sikereket hoz a nagy nemzeti ügy és ezen belül az iro­dalom számára is.­­ Az íróknak elevenebb érdeklődéssel kell a nemzetközi események, a béke és a há­ború erői között folyó óriási harc mélyebb összefüggései felé fordulniok és a maguk módján hozzá kell járulniok ahhoz, hogy dol­gozó népünk nemzetközi szemhatára kiszéle­sedjék, írói módon kell ábrázolniok azt a folyamatot, ahogy a spontán békevágy a­ nép egyre szélesebb tömegeiben tudatos, harcos békeakarattá változik. Darvas József megnyitó szavai után Méray Tibor Kossuth-díjas újságíró tartott előadást a nemzetközi helyzetről és vázolta az írók feladatait a világbékemozgalom mai szaka­szában. Hangsúlyozta, hogy a Béke-Világta­nács budapesti ülése — amellett, hogy újabb jelentős állomása lesz a békevilágmozgalom­­nak — felér egy nemzetközi írókongresszus­sal, annyi neves külföldi író jön Magyaror­szágra. Íróinknak élniük kell az alkalommal, hogy a legkitűnőbb békeharcosok­ka­l, a világ­irodalom kimagasló nagyságaival találkoz­hatnak és folytathatnak megbeszéléseket. A legfőbb feladat azonban, hogy íróink foglal­kozzanak a nemzetközi kérdésekkel és írjanak sokat a békéről, a népek barátságáról. A ma­gyar nép várja­ íróinktól ezeket az alkotáso­kat. Ezután Kónya Lajos kétszeres Kossuth­­díjas, a Magyar Írók Szövetsége főtitkára elszavalta Ethel és Julius Rosenbergről írt «Két igaz emberért» című versét. Végül a békegyűlés részvevői Eisenhower elnökhöz intézett táviratukban követelték a Rosenberg-házaspár sza­badonbocsátását. (MTI) -V­I N­A­D­U­D­VARON FAZEKASOK Kétszeresen is azok, nevük s mesterségük szerint. Valaha, még a jobbágyvilágban a kettő többnyire egyezett. Az évszázadok, há­borúk, vándorlások alatt aztán a mesterség megváltozott, de a név maradt, apáról fiúra szállt. Ezeknél azonban szerencsésen örök­lődött a foglalkozás is: századok tapaszta­lata gyűlt össze ebbe a homályos műhelybe. Itt készítik a híres nádudvari fekete korsó­kat s egyéb tárgyakat. Az edény aljába — csak így hiteles — kis pecsétet nyomnak: FAZEKAS NÁDUDVAR. Fazekas István — a legifjabb fazekas, 29 éves — mezítelen jobb lábával a korongot hajtja. Egy darab jól meggyúrt, tiszta agya­got tesz a forgó felső korongra, nedves ke­zével formázni kezdi, húzza fel az edény fa­lát. A korsó jellegzetes, hasas alakja lassan kezd kibontakozni. Közben egy bőrdarabbal újra s újra bő vizet ken rá. — Mert, ez a titka a fazekasságnak — ma­gyarázza apja, az idős, 59 éves Fazekas La­jos, aki a már kiszikkadt edényeket sikálja kaviccsal. — Azért is mondják, hogy ördögi mesterség, nekem még a nagyapám mesélte úgy, hogy az ördög találta ki. Csinált egy ko­rongot, meglelte az agyagot, rárakta. Haj­totta az ördög a korongot, de az agyag min­dig beleragadt a kezébe. Bosszankodott na­gyon, mindent megcsinált, a korsót mégsem tudja elkészíteni. Sírni kezdett az ördög, könnye ráhullott az agyagra. Akkor aztán megszaladt a keze, s úgy találta ki, hogy víz­zel kell megcsinálni... Amikor a korsó elnyerte végleges alakját, az ifjú Fazekas tölgyfakéssel rávájja az egyenes vagy cik-cakos rovátkát. Kiszik­­kasztjá­k, majd ráragasztják a külön elkészí­tett «kalapját­ és a fülét, ezt át is kell lyu­kasztani és szopókát tenni rá, hogy ott is lehessen inni. Újra megszárítják, majd «pa­macsolják», vagyis olajos oldattal jól bedör­zsölik, aztán az öreg Fazekas egy hegyes ka­viccsal lesikálja, felesége pedig az ablaknál rárajzolja­ a mintát, «cifrázza», virág, levél s egyéb magyaros motívumokkal díszíti. Most már csak az égetés van hátra, ez is külön művészet: hogy rakják be a kemencébe, ho­gyan, s mennyit tüzeljenek, szellőztessenek. Itt járatják át az edényt füsttel, korommal, attól lesz fekete. A korsón kívül sok egyebet is készítenek: pálinkásbutykost, gyertyamártót, hamutálcát, kerti locsolót, vederkantát, sótartót, csuprot, szűkét, ívókancsót, kulacsot, tálat, köcsögöt, serpenyőt, bödönt, virágvázát. Fazekas Ist­vántól, aki nemrég tagja lett a Képzőművész Szövetségnek, mind­ e tárgyakat a­ Népművé­szeti Vállalat veszi át. — Ez olyan mesterség, gyerekfejjel kell kezdeni — meséli az öreg Fazekas. — Egy­szer Püspökladányban jártam, bementem egy fazekasműhelybe, de csak úgy odaálltam, mint aki kiváncsi. Megnézhetem? Hogyne. Kacsa­­itatót csináltak éppen, hallják, azt mondom, ezt én is megcsinálom. Azt felelik, más is mondta már, mondani könnyű. De én csak­ egyiknek rosszabb a feje, másiknak jobb. Hec­­celni kezdenek: hát tessék, próbálja­ meg, ha úgy bízik magában. Lehúztam a csizmát, le­ültem a koronghoz, de rögtön be is buktam közé, mint a próbálatlan ember. Persze ne­vettek nagyon. Odaülök olyan hatásán, rög­tön belerúgtam a lábitóba, morgok dühösen: ilyen huncut plasm­a! Ezek már majd megsza­­­kadtak, dőltek jobbra-balra. Veszem a rögöt, rá a korongra, de most már formázni kezd­tem, erre csak elámulnak. Hiszen maga még többet tud minálunk, azt mondják, mi külön tesszük rá a nyakat, maga meg egy darabból csinálja. Hol tanulta? Onnan, hogy nekem már a dédapám is ezt csinálta! 1777-ből maradt fenn a neve a legrégibb fazekas Fazekasnak Nádudvaron. Ennek fia István, aki 1803-ban született, céhlátó­­mester volt, addig nem lehetett piacra vin­ni az árut, amíg ez a százötven év előtti «meós» meg nem nézte, jóvá nem hagyta. A fazekas­mesterség azonban sokkal ré­gebbi Nádudvaron. Az eke, az ásó a falu minden pontján vet fel zöld, barna, fekete cserépdarabokat, régi kemencehelyek kerül­nek napfényre: itt már a XV—XVI. század­ban virágzó fazekas­ipar volt, vagy ahogy akkor nevezték: korsósság. A mesterek eb­ben az időben csapatokban jártak a vásá­rokra, így védekeztek a rablók és a farka­sok ellen. Télidőben egy jól bevasalt lovat is vittek: ez magára vonta a vadállatokat s addig az utasok odébb állhattak, és a vasalt lóval sem igen bírtak a farkasok. A török háborúk, portyázások aztán elsorvasz­tották ezt a szép szakmát: a nádudvari fa­zekasok kivesztek vagy Debrecenbe mene­kültek. Csak 1700 után kezdett el újra fej­lődni itt az agyagipar, a veres­­edények mellett akkoriban térhettek rá a nagyobb gondot és fejlettebb technikát igénylő híres fekete korsókra. Az 1800-as évek elején már újra 95 fazekas dolgozott Nádudvaron. Úgy mesélik, egyszer kijöttek ide­­ a debre­ceni korsósok, hogy megtanulják a fekete edény égetését, de a nádudvariak, kenyerü­ket féltve, félrevezették őket és szándékosan rosszul mutatták meg. Ettől fogva aztán nemigen engedték be őket a debreceni vásárra. Mégis, ez az idő volt a nádudvari agyagipar fénykora. Feljegyzik például, hogy egy Nyíregyházi Jóska nevű nagyke­reskedő egyszerre harminc szekér edényt is felvásárolt itt, s adta tovább. A negyvene® években azonban az osztrák zsoldosok, a pandúrok erőszakoskodásai kö­vetkeztében újra hanyatlani kezd a korsós­­ság. A szabadságharcban a­ nádudvari faze­kasokból egész honvéd-szakaszt állítottak ki. A többiek, az idősebbek titkos hírvivők vol­tak ékhes szekereikkel; öreg Kis János bácsi, aki tavaly halt meg 95 éves korában, mesél­te, hogy az egyik nádudvari korsós Kócspusz­­tától idáig ponyva alatt hozott egy titkos megbízatással Nagy­ Sándor tábornok elé igyekvő honvédtisztet. A szabadságharc bu­kása után rohamosan süllyed a fazekasság. A századforduló körül már csak 15 mester dolgozott itt, lassan elfelejtették az ősi­ feke­te korsó készítését is. A nagyipar, az öldöklő versenyt a két világháború aztán jóformán kipusztította ezt a mesterséget. Fazekasék egyedül maradtak, hírmondónak. Már ők is sok mindent elfelejtettek. Művészetük azon­ban a felszabadulás után újjáéledt s példát­lan virágzásnak indult. ★ A nevezetes ősök legifjabb sarja, mester­ségük örököse, titkaik tudója a 29 éves Fa­zekas István. Igen eszes, gondolkozó, mo­dern ember. A régi népi művészek ivadéka, már tudatos, hivatására büszke, alkotó mű­vész. Tizennégy esztendős kora óta tanulja a mesterséget és foglalkozik tudományosan a nádudvari agyagipar történetével. Kutatá­sai nyomán sikerült — a helyi tanács, a debreceni Déry Múzeum és a Népművészeti Intézet segítségével — két esztendeje feltá­masztani az ősi, elfelejtett «fekete-égetést». A nádudvari fekete korsók — áruk meglepően olcsó — azóta újra bejárták az országot, el­jutottak külföldre. Fazekas háza egész kis múzeum; szobrok, kerámiák, színes, mázas cserepek, különleges edények, óriás vázák, modellek.­­ A háború fiatalon dobta ki falujából. A leventén valaki följelentette, hogy a háború ellen beszél; úgy hívták­­ be munka­szolgálatosnak, mint afféle vályogost. Ré­mítő dolgokat látott: többszáz ember halá­lát a dunaföldvári híd felrobbantásánál. Tár­saival folyton vitatkoztak: mi lesz itt, mikor lesz vége, mit kellene tenni? Fazekas ezek­nek a vitáknak köszönheti első eszmélését, de talán az életét is: a Balaton mellől nem voltak hajlandók tovább nyugatra menni, ha­­zasszöktek. Paksnál látta meg az első szov­jet katonát. Akkor tanulta meg, hogy a dolgokat nem szabad vakon elfogadnia. Csak az lehet jó művész és szabad ember, aki túllát a faluja határán, igyekszik körülnézni a világban. Idős apja — saját bevallása szerint — el­alszik, ha nyomtatott betűt lát, s a világ so­ráról csak általánosságokban vélekedik: igaz­ságos, nyugodt, békés életet kell adni min­denkinek. Az ifjú Fazekas már nem elégszik meg ezzel a filozófiával. Dióbarna, lassú szemével szeretne a felszín mögé tekinteni, földeríteni, megtalálni a világ jelenségeinek okait. Odahaza ő a «sajtos», de azon kívül is sokat olvas, múzeumokba jár, művészek­kel levelez, s mindenről önálló, eredeti véle­ménye van. — Nagyon jól emlékszem még — mondja — milyen erkölcsi züllésbe vitte a háború a gyengébb embereket. És a háború mindig va­lakinek a bűne. Ha ezt minden tisztességes férfi és nő látni fogja, akkor a háborút el le­het kerülni. A művész szerepét abban tudom, hogy munkájával világosítsa fel a népet — a saját nyelvén. Ezt a­ célt akarja szolgálni a régi nádud­vari fazekasok fiatal leszármazottja is remek­be készült «Nemzetközi korsó­­jával. Európai, kínai, néger és indián fejekkel díszítette: mo­­solyogni kell azon — de nem ártana el is gondolkozni — hogy mégis mind a négy mennyire magyar parasztfej, sőt, nádudvari fej. Alattuk búzakalász, pálma, kávébokor, citromfa. A régi mesterek eltitkolták tudomá­nyukat; az ifjú Fazekas az iskolai fazekas­szakkört vezeti, s műhelyében mindig csel­leng néhány gyerek, mint például most is a nyolcadikos Danka János. Új levélmintákat hozott, szeretne­ ő is iparművész lenni. Az ifjúságnak akarja ajánlani Fazekas a most tervezett munkáját is: Nádudvar község éle­tét örökíti majd meg egy vázán. Tizenötödi­kén kezd hozzá: előbb egy másik, igen sür­gős munkáját kell befejeznie... ★ Amikor a Béke-Világtanács budapesti ülé­séről hallott, úgy gondolta, erre neki is föl kell ajánlania valamit. De a sok híres, ki­váló vendég közül kinek nyújtsa, át aján­dékát? Végül is Joliot-Curie-t választotta. — Tudom, hogy híres atomfizikus és min­den munkájában a békés ügyért dolgozik. Ezzel is meg szeretném köszönni neki, mint francia tudósnak, hogy az ő népe olyan szí­vesen fogadta a mi Munkácsy Mihályunkat, amikor — ahogy olvastam — hazájából ki­szorult. Az ajándék nagyobbára már elkészült, most még égetni kell. Egy közepes nagyságú kor­só, könyvtámasztóval; ha nem isznak belőle, föl lehet­­tenni az állványra. Kalap, fül, szo­póka: már minden rait® van, bent zörög az a kis golyó, a hagyományos «csörgő», amely a vízkövet szedi le a korsó belső faláról. Maga tervezte, maga formázta, édesapja csi­szolta­, édesanyja cifrázta. Felül körben írás: «Békét a világnak». Ezek az egyszerű, tisz­ta vonallal rajzolt galambok, mezei virágok, búzakalász­ századok felgyűlt tapasztalata­, új, szabad mesterek legjobb tudása, igyeke­zete. Remekmű. Pedig nincs rajta semmi kü­lönlegesség, sem a­z alakján, sem díszeiben. Egyszerű, s lenyűgöző, mint minden igazi mestermunka.­ Az ember nézi, s nem tudja, miért nem bírja letenni. Évszázadokkal ezelőtt ilyennel remekeltek, s szabadultak mesterré a céhlegények. A szabadító mester és a legény a korsóval koccintottak. Utána a céhelnök mondott kö­szöntőt, figyelmeztette a legényt, becsülje meg ezután is azt az embert, aki neki tu­dást adott, messzi vándordíján szerezzen be­csületet a nádudvari korsónak és legyen mindig hű a hazájához. Utána a szabadult ifjú köszönte meg tanítójának, hogy annyi fáradsággal mesterré nevelte és fogadta, be­csületes munkával mutatja hűségét ehhez a földhöz. Elmondhatnák a mai szabad mesterek is. Többet­­ tudnak a világról apáiknál, Nád­udvarról most már messzire látni. Az aján­dék­ korsó falára ezt az írást vésték: «Jo­­liot-Curie-nek, a Béke-Világtanács elnökének szeretettel készítette és küldi Nádudvarról a Fazekas-család». Karinthy Ferenc Megjelent az „Anyag- és Adatszolgáltatás“ új száma Az «Anya­g- és Adatszolgáltatás» új, májusi számában az alábbi főbb cikkek találhatók: N. Orlov: Az egységes, mindent átfogó vi­lágpiac szétesése és a demokratikus világpiac kialakulása. A. Korobov: Az ötödik sztálini öt­éves terv — új, hatalmas lépés a kommuniz­mushoz vezető úton. A. Nyikonov: A Szovjet­unió külpolitikája — a béke és a nemzetközi együttműködés politikája. A. Jegorov: A mű­vészet sajátosságai és helye a társadalmi élet­ben. ül „SZABAD NÉP“ POSTÁJÁBÓL „Szégyenkezünk gépállomásunk hibái miatt“ Kedves Elvtársak! Az aratás-cséplésre való felkészülést el­lenőrző bizottság a napokban fejezte be mun­káját gépállomásunkon. A szemle igen sok hibára mutatott rá: a 26 erőgépből négyet, a 32 cséplőgépből hatot nem javítottunk ki. A kévekötő-aratógépek és a kazalozó­ gé­­pek közül még egy sincs munkaképes álla­potban. Nincsenek kijavítva a szikrafogók sem, a kazalfecskendők túlnyomó része nem üzemképes. Szép számmal­ akadtak hibák a kijavított gépeknél is. Gépállomásaikon rosszul szerveztük meg a munkát. A brigádok és az erőgépek me­netirányterve a szemle napjáig nem készült el. Nem jelölték ki a brigádvezetőket, s nin­csenek meg a brigádok cséplési körzetei sem. Ha a növényápolásból kiválóan vennénk ki részünket, akkor esetleg ezzel magyarázhat­nák, hogy más munkákkal elmaradtunk. Gép­állomásunk azonban a növényápolást is el­hanyagolta, mindössze hat holdat műveltünk meg. A gépjavításnál elkövetett hibákat is, a növényápolás elhanyagolását is «objektív» okokkal magyarázzák a vezetők. Pedig a ha­nyag, szervezetlen munkáért, a nem teljesí­tett tervekért elsősorban az igazgató fele­lős, aki eltűrte, hogy a gépállomáson min­denki csak a nehézségeken siránkozzék, vagy hogy az agronómusok minden hibáért egy­szerűen az esőt, a felázott talajt okolják — ahelyett, hogy a gépállomás minden dolgo­zójától számonkérte volna a rábízott mun­kát. Jó traktorosaink szégyenkeznek a gépállo­más sorozatos mulasztásai miatt. Készek tel­jes erejükkel küzdeni azért, hogy a szégyen­foltot lemossák a gépállomás hírnevéről. Az aratás idején jól akarunk dolgozni, s a előttünk álló napokat felhasználjuk a felké­szülésre. ígérjük: a pásztói gépállomás gépei jó segítőtársai lesznek a dolgozó parasztok­nak az aratásban! Fentős Kálmán e pásztói gépállomás dolgozója Vagy az érdeklődés a „Tiszalöki vízlépcső építése - harc az aszály ellen“ című kiállítás iránt Az Alföld és a Tiszántúl több városában és községében a «Tiszalöki vízlépcső építése — harc az aszály ellen» címmel képes­ szö­veges tablókból álló kiállításokat rendeznek. Jelenleg Szentesen, a Móricz Zsigmond­­kul­túrházban, a békési k­­ultúrházban, továbbá a hajdúböszörményi városi tanács nagyter­mében látható a kiállítás, amely szemlél­tetően mutatja meg a tiszalöki vízlépcső jelentőségét, az egész Alföld átalakulását, a Tiszántúl iparosítását. A kiállítás iránt mind­három helyen igen nagy érdeklődés nyilvá­nul meg. (MTI) Kertmozikban és nyitott­ tetejű mozikban szórakozhatnak nyáron a fővárosi dobgo­­k A nyári idényben fővárosunk területén, az arra alkalmas filmszínházak mellett kertmo­zik is nyíltak. Ezek a következők: a X. ke­rületi Tátra, a XX. kerületi Rákóczi, a­ bu­dafoki Attila és a Kultúr filmszínház. Más filmszínházainkban jó idő esetén nyi­tott tető alatt kellemes körülmények között él­vezhetik a dolgozók az előadást, így a Szik­ra, Bástya, Puskin, Csokonai, Fórum (Pest­lőrinc), Csillag (Csillaghegy), Ugocsa, Toldi, Béke, József Attila, Vörösmarty és Kölcsey filmszínházban. (MTI) Hacsaturján 50 éves Moszkva, június 9. (TASZSZ) A szovjet főváros zenei közvéleménye meg­emlékezett Aram Hacsaturján, az egyik­­leg­kiválóbb szovjet zeneszerző 50. születésnap­járól. A szovjet művészek központi székházában az évforduló­ alkalmából ünnepi estet ren­deztek. Az estet Tyihon Hrennyikov, a Szov­jet Zeneszerzők Szövetségének főtitkár­a nyi­totta meg. Hacsaturján munkásságát Igor Belza professzor méltatta. Hacsaturján neve — mondotta — igen népszerű a Szovjetunió határain túl i­s. Balettjei, szimfóniái, dalai és hangszerekre írt zeneművei az emberek mil­lióinak szeretetét és elismerését vívták ki. Hacsaturján zenéjét mozgalmasság, mély érzelmek, dallamosság és harmónia jellemzi. Műveit éltető optimizmus hatja át. A zenekultúra fejlesztése terén szerzett kiemelkedő érdemeiért Hacs­aturjánt­ eddig többízben tüntették ki Sztál­in-díjjal és kü­lönböző érdemrend­ekkel.­­ A közlekedésügyi minisztérium felhívja a városi, községi tanácsokat, üzemek, vállala­tok vezetőit, az iskolák igazgatóit, valamint az autóbuszjáratokat igénybevevő utazókö­zönséget, hogy a készülő téli autóbusz-me­netrend összeállításához észrevételeiket, ada­­tai­kat június hó 18-ig feltétlenül juttassák el a területileg illetékes MAVAUT főnökséghez, vagy kirendeltséghez. (MTI) SZERDA, 1953 JÚNIUS 10 HARCBAN AZ EXPORTTERV TELJESÍTÉSÉÉRT A munkaszervezés néhány tapasztalata a Ganz Vagon- és Gépgyárban A Ganz Vagon- és Gépgyár tavaly súlyosan elmaradt exporttervének teljesítésében. Ezt az évet is súlyos mulasztásokkal kezdtük. Az utóbbi hónapokban van bizonyos javulás a gyár munkájában, de ez még korántsem ki­elégítő. Mi az oka az elmaradásnak? Mit kel­l ten­nünk, hogy kötelezettségeinket becsülettel, hiánytalanul teljesíthessük? Előrelátó, gondos műszaki előkészítést! Az elmaradás egyik legfőbb oka a gyár­tás hiányos, nem eléggé előrelátó előkészí­tése. Jelenleg exportgyártmányaink műszaki kö­vetelményei, szerkesztői megoldásai kisebb­­nagyobb mértékben eltérnek régebbi gyárt­mányainktól. Ebből az következik, hogy e gyártmányok termelésének előkészítése külö­nösen gondos és alapos munkát igényel. Megköveteli, hogy alaposan felülvizsgálják szerkezeti és technológiai szempontból a konstrukciós rajzokat, megtárgyalják a fel­adatokat a különböző anyagokat és szerel­vényeket szállító gyárakkal. Szükség van olyan ütemtervre, grafikonra, amely a gyár­tás minden részletét szabályozza, s amely megfelelő biztosítékot nyújt az előírt szállí­tási határidő pontos betartására. Ezek köz­ismert követelmények. Mégis, éppen azért maradtunk el az exportfeladatok teljesítésé­vel, mert ezeket az elemi követelményeket nem tartottuk be. Külföldi megrendelésre személykocsikat gyártottunk. Az első négy kocsinál az átfutási idő ■— az alváz fekteté­sétől számítva — hat hónap volt. Az utolsó négy kocsinál viszont az átfutás már csak három hónapot vett igénybe. Az átfutás ideje tehát a felére csökkent. Ez nemcsak azzal függ össze, hogy begyakoroltuk ma­gunkat ebbe a munkába. Elsősorban arra vall ez, hogy az első gyártmányok előkészí­tése még nem volt megfelelő. Az első ko­csik szerelésénél kiderültek olyan hiányos­ságok, amelyek gondos műszaki előkészítés esetén elkerülhetők lettek volna. Például a szerelésnél tűnt ki, hogy az alkatrészek krómozása és eloxálása­ nem megfelelő. Ha ezt előbb állapítjuk meg, úgy legalább egy­­másfél hónappal hamarabb szállíthattuk volna az első­ négy kocsit. Most tettünk néhány intéz­kedést ezeknek a­ hiányosságoknak a kiküszöbölésére. Minden egyes motorvonat műszakit előkészítésével, gyártásának összehangolásával egy-egy je­lentős személyt bíztunk meg. Ez a meg­bízott egyesegyedül ennek az egy ob­jektumnak a problémáival foglalkozik. Ösz­­szehangolja a műszaki előkészítés különböző munkáit: az anyagbeszerzést, a szüksége® bi­zonylatok kiállítását, az üzemek közötti együttműködést stb. Ez elősegíti a grafikon szerinti, folyamatos gyártást. Ezek a­ meg­bízottak ma még nem végzik munkájukat tö­kéletesen, de mindjobban elsajátítják a szük­séges előrelátást és operatív munkamódszert. Hogy a gyártás közben minél kevesebb «meglepetés» érjen bennünket, mintapéldányt gyártunk olyan egységekből, alkatrészekből, amelyeknek gyártása és szerelése újszerű és ezért nehézségeket okozhat, így például a Lengyelországira szállítandó motorkocsik be­járati ajtajának szerkezetéből egy mintapél­dányt gyártottunk még a sorozat elkészítése előtt. A mintapéldány készítésénél szerzett tapasztalatok alapján módosítottuk a­ rajzo­kat és a tervezett szerszámokat. Ha ezt nem tettük volna, úgy a kész kocsikon, a már so­rozatban gyártott bejárati ajtókon kellett volna mindezeket a módosításokat végrehaj­tani. Ez természetesen sok kínlódással járt volna, ami késleltethetné a­z egész vonat el­készítését. A lengyel motorkocsiknál tértünk rá első­ízben arra, hogy előregyártott elemeket hasz­náljunk fel a kocsik építésénél. Ez a rend­szer már igen elterjedt a Szovjetunióban. Nagy műszaki előkészítést követel, de ugyanakkor sorozatgyártásnál végső soron csökkenti az átfutási időt, az önköltséget, je­lentős mértékben emeli a termelékenységet. A grafikon szerinti munka bevezetésének kezdeti eredményei máris mutatkoznak. A helyesen kidolgozott grafikon és annak meg­tartása teszi lehetővé, hogy az export-mo­torvonatok elkészítését legalább egy hónap­pal a kiszállítási határidő előtt befejezzük, s így a próbákra megfelelő idő álljon rendel­kezésre. Legfontosabb feladatunknak azt t­r­intjük, hogy tovább javítsuk a műszaki előkészítés színvonalát. Ennek érdekében megerősítjük előkészítő szerveinket: a diszpécserszolgála­tot, a Programm-, a technológiai, a norma- és a gyártáselőkészítési osztályt. A minőség megjavításáért! Az export körül mutatkozó hibáink másik fontos oka, hogy nem harcoltunk — és még ma sem harcolunk eléggé a minőség javítá­sáért. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy az export­gyártmány «éppenhogy» megfelelő, s valahogy «átcsúszik» az átvételnél. Export­­gyártmányainknak kiváló minőségűeknek kell lenniük, öregbíteniük kell a magyar ipar jó hírnevét, erősíteniük kell a Ganz Vagon- és Gépgyár védjegyének becsületét. Nem tűrhetjük meg a szerkesztési hiányos­ságokat, a technológiai fegyelem lazaságát, az anyaghibáikat. Egyelőre ez ilyen hiányos­ságok többnyire a gyártmány összeszerelésé­nél és kipróbálásánál bukkannak fel — olyankor, amikor a szállítás határideje már igen közel van. Ekkor azután kezdődik a kapkodás, műszakilag megfelelően át nem gondolt intézkedések születnek, s mindez végsősoron még csak fokozza a késést. A harc az exportterv határidőinek megtar­tásáért elválaszthatatlan a gyártás minőségi színvonalának emeléséért vívott harctól. Vannak ezen a téren is bizonyos kezdeti eredmények. Az alkatrészgyártás minőségé­nek javítása végett fejlesztettük szerszám- és készülékü­zem­ünket. Készülék segítségé­vel ugyanis az alacsonyabb szakkép-­ zettségű dolgozó is pontos munkát végezhet. A műszaki ellenőrzést utasítottuk, hogy az anyagok átvételénél követelje meg az előírt feltételek pontos megtartását. Mindezek az intézkedések azonban még nem hozták meg a kívánt eredményt. .A tech­nológiai fegyelem még mindig nagyon laza gyárunkban. Műszaki vezetőink és szakmun­kásaink egy része még mindig nem értette meg, milyen hatalmas jelentősége van a mi­nőségnek. Így fordulhatott elő, hogy egy ízben a már összeszerelt hajómotor gyújtásának beállításakor jöttünk csak rá arra­, hogy hely­telenül történt a forgattyútengely ékelése. A hiba kiigazítása több napot vett igénybe. A késés komolyan hátráltatta a Gheorghiu-Dej Hajógyár exportmunkáját. A minőség javítása­ érdekében a legközeleb­bi időben komolyan meg kell erősítenünk technológiai osztályunkat. Sokkal gyorsabb ütemben kell ellátnunk készülékekkel a dol­gozókat. Magasabb szintre kell emelnünk mű­szaki ellenőrző szerveink munkáját. Szigo­rúan el kell járnunk a technológiai fegyelem megsértőivel, a selejtgyártókkal szemben. Fel kell használnunk a munkaverseny hatalmas mozgósító erejét a minőség javítása érdeké­ben. A versenyfelajánlások akkor szolgálják teljes eredménnyel a terv ügyét, ha a dolgo­zók a­ termelési terv teljesítése és túlteljesíté­se mellett a minőség javítására is kötelezik magukat. Hiánytalanul teljesítjük kötelezettségeinket! Jól tudjuk, hogy exportkötelezettségeink hiánytalan teljesítése nemcsak műszaki­­szervezési kérdés. A gyár azért maradt el, mert a kommunisták nem állták meg eléggé helyüket, mert sok hiányosság volt a poli­tikai munkában. Emiatt terjedhetett el a pesszimizmus, a tervvel kapcsolatos borúlá­tás és csüggedtség a műszaki vezetők köré­ben. A műszakiak nem kérték eléggé a dol­gozók, a munkások segítségét. Pedig a mun­kások aktivitása hatalmas erő. Az utóbbi hetekben, amikor aktívaüléseken, termelési értekezleteken konkrétan feltártuk a helyze­tet és meghatároztuk az egyes műhelyek fel­adatait , javulni kezdett a munka. A Ganz Vagon- és Gépgyár kommunistái, vezetők és a dolgozók csak akkor állhatnak tiszta lelkiismereti és pártunk, népünk elé, ha exportadósságukat hiánytalanul letörlesztet­ték. Erre megvan minden lehetőségünk. Gyá­runk belső tartalékait még korántsem hasz­náltuk ki. A gyár minden dolgozójának szí­vós harcot kell folytatnia a ma még meg­lévő szervezetlenség, a hibák ellen, a munka termelékenységének gyorsabb ütemű emelke­déséért. Az exportterv pontos teljesítése a gyár egész kollektívájának becsületbeli ügye. Bakonyi Sebestyén Endre a Ganz Vagon- és Gépgyár főmérnök® * MEGJEGYZÉSEK * Ahol a papírgyűjtést — A borsodmegyei földművesszövetkezetek különös módon kezdték meg a hulladékpapír­­gyűjtést. Elővették a raktárukon lévő tiszta, kifogástalan írópapírt és több mint ezer út­törőnek — mindegyiknek külön-külön — levelet küldtek szét azzal a felszólítással, hogy gyűjtse a hulladékpapírt. A szövet­kezet így a MÉH-hel együtt — számításunk papírpazarlással kezdik szerint — legalább két kosárra való papírról remélheti, hogy hulladékként újra vissza­kerül hozzá. Félő, hogy a­ borsodi földművesszövetkeze­tek be­­emelegednek az effajta «papírgyűjtés­be», megkérdezzük hát tőlük: nem lehetne elkerülni a papírgyűjtésnél a papírpazarlást?

Next