Szabad Nép, 1953. június (11. évfolyam, 152-181. szám)

1953-06-20 / 171. szám

! Alekszej Szurkov: Szü­ntessék meg a hidegháborút, oldják meg tárgyalások útján a vitás kérdéseket Kedves barátaim és elvtársaim! A Béke-Világtanács budapesti ülésszakán megjelent szovjet küldöttség engem részesí­tett abban a nagy megtiszteltetésben, hogy üdvözöljem önöket, a népi Magyarország gyönyörű fővárosának lakosait, a kétszázmil­liós szovjet nép nevében, amely idekü­ldött bennünket, hogy kifejezésre juttassuk a­­ bé­kébe és a népek közötti barátságba vetett megingathatatlan akaratát. Valamennyi ország küldöttségeivel együtt szívből jövő köszönetet mondunk önöknek és az önök társadalmi szervezeteinek azért az örömteljes fogadtatásért, azért a melegsé­gért és szeretésért, amelyben az önök föld­jén és az önök fővárosában részesítenek ben­nünket. Ezekben a napokban szemtanúi va­gyunk sok olyan beszédes jelenségnek, amely arról tanúskodik, hogy a népi Magyarország dolgozói tevékenyen hozzá akarnak járulni a béke és a népek közti barátság ügyéhez. Budapesten már ötödik napja tart a Béke-Világtanács ülésszaka. Az ülésszak rész­vevői, akik a világ minden részéből, még a legtávolabbi helyekről is ideutaztak, ismét megmutatták, milyen hatalmas egységbe­n for­­rottak a békéért folyó harc zászlaja alatt. Mi különböző osztályokhoz, nemzetekhez és fa­jokhoz tartozó, különböző meggyőződésű és vallású emberek, egységesek vagyunk abban a törekvésben, hogy a világon megteremtsük a békét, a népek közti barátságot és bizal­mat. Ezen az ülésszakon az összes országok kor­mányai felé különös erővel hangzik az a kö­vetelés, hogy a­­nemzetközi feszültséget az összes vitás kérdésekben való tárgyalások út­ján kell feloldani. Ezen az­­ ülésszakon különös erővel hang­zik az a felhívás, hogy szüntessék meg a ki­merítő hidegháborút, állítsák helyre a széles­körű, s minden nép számára gyümölcsöző gazdasági, kulturális, tudományos kapcsola­tokat és tapasztalatcserét. A szovjet békeharcosok megbíztak bennün­ket, hogy ezen az ülésszakon támogassunk minden olyan javaslatot, amely a nemzetközi feszültség enyhítésére, a háború veszélyének kiküszöbölésére irányul. Tudjuk, hogy a jó­­akaratú emberek ugyanilyen megbízást adtak a mostani ülésszakon részvevő minden kül­döttnek. Tudjuk, hogy önök, Magyarország dolgozói, akik sikeresen megteremtették or­szágukban az új társadalmi rendet, békében akarnak élni az összes népekkel és nyugodtan akarják aratni a békés alkotó munka gyümöl­cseit. Teljes szívünkből kívánunk önöknek, a ma­gyar főváros lakosainak, az egész dolgozó magyar népnek új, nagyszerű munkasikereket, amelyek erősítik az önök népének békés po­litikáját. Éljen a tehetséges, munkaszerető, szabad­ságszerető és békeszerető magyar nép! Éljen a bék­e híveinek nagy, az egész vi­lágot átfogó barátsága! Éljen az örök béke az egész világon! Alekszej Szurkov beszédét ismét és ismét megszakította Budapest dolgozóinak forró ün­neplése. Virágokkal szaladtak az emelvény­hez, éltették a világ békemozgalmának élenjá­ró harcosát, a szovjet népet, s a magyar és szovjet nép soha el nem múló, erős barát­ságát. Ezután Li Te-csuan, a Kínai Vörös­kereszt elnöke, a Kínai Nőszövetség alel­nö­ke mondott beszédet. ) Han Szer Ja: békoh­ak­­osoknak minden győzelem mi sín még szorosabban kell lümöi-ü­lin­ek, új sikerek elérésére aga­ratataim, waves elvtársak! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy átad­­jam önöknek a koreai nép forró, baráti üd­vözletét._ A Béke-Világtanács negyedik, buda­pesti ülése a magyar kormány szerető gon­doskodása és a magyar nép szüntelen tá­mogatása közepette teljesíti feladatát. A ta­nácskozásokon a népek közötti megértés és barátság szelleme nagyszerű eredményeket biztosít. A világ népeinek békevágya és a békeharc arra irányul, hogy végre véget­­vessenek a koreai véres tragédiának. A kö­zeljövőben megkötésre kerülő fegyverszüneti egyezmény hatalmas győzelem, egyben első lépés lesz a nemzetközi problémák békés megoldásának útján. De hiba volna azt gon­dolnunk, hogy a fegyverszüneti egyezmény megkötése egyszers mindenkorra megszünteti a háború veszélyét. Bár a panmindzsoni tár­gyalások súlyos sebet ejtettek a háborús gyújtogatókon és nagy vereséget mértek rá­juk, mégis számolnunk kell az új háború továbbra is fennmaradó tűzfészkeivel. Mi, békeharcosok sohasem elégedhetünk meg már elért eredményeinkkel és nem pihenhe­­tünk meg babérainkon. Minden győzelem után még szorosabban kell tömörülnünk új sikerek elérésére. A Magyar Népköztársaság polgárainak, mint a világ minden békeharcosának harc programmja, oldjuk meg a vitás nemzet­közi kérdéseket az együttműködés szellemé­ben, biztosítsuk a világon a tartós békét minden nemzet szabadságát és­ függetlensé­gét. A § i ö 1 f f n Ruszu-X/ll amlonjo/« IliiJnn.-I.' 1 L sere elutaztam, a koreai nép megkért en­gem, hogy adjam át a magyar népnek for­ró testvéri üdvözletünket, megbonthatatlan barátságunk fényes tanújelét. A koreai nép jól ismeri, szereti a magyar nép bölcs ve­zérét, Rákosi elvtársat, édes testvérének érzi a dolgozó magyar népet, amely sikere­sen halad előre a szocializmus útján. A koreai nép nagyra becsüli azt a támoga­tást és a szolidaritást, amelyet a magyar k­ép különböző formában kifejezésre jutta­tott. A koreai nép hálás a magyar orvosok­nak és egészségügyi dolgozóknak, akik éjt­­nappallá téve, önfeláldozóan gyógyítják a sebesülteket. Budapesti tartózkodásom alatt megláto­gattam a koreai gyermekek Kim Ir Szeti­­iskoláját. Ezeket a gyermekeket a magyar nép szerető atyai gondoskodással veszi körül és meggyógyítja háború­ ütötte sebeiket. Há­lásan számoltak be az önök meleg gondos­kodásáról. Úgy érzik, hogy a magyar nép között szülőkre, testvérekre, barátokra talál­tak. Ha hazatérek, népemnek beszámolok er­ről is. Úgy érzem, hogy ez­ az iskola igaz jelképe népeink megbonthatatlan barátságá­nak. Éljen a koreai és a magyar nép örök ba­rátsága! Éljen Rákosi elvtárs, a magyar nép sze­retett vezére! Ezután Gabriel d’Arboussier mondott be­szédet. Fővárosunk népe m­ost Afrika békéért és szabadságért harcoló népei felé küldte forró, testvéri üdvözletét. Gabriel d'Arboussier: Afrika népeinek forró üdvözl­ét hozom Jrákosi népének ... Kedves barátaim! Nemsokára három éve lesz, hogy egy nap­sütéses szeptemberi reggelen repülőgépen a Duna fölött szállva, ott-ott felismertem a kukoricaföldeket és a már learatott kő­lest, s azon kaptam rajta magam, hogy arról álmo­dozom: nagy modern város támadt a nagy Nigger-folyó partján, mely szudáni szülő­városom földjét öntözi. Az a fogadtatás, melyben földet érve részesültem, mintegy valóra váltotta álmomat. Budapesten való­ban otthon éreztem magam­t. Három évvel később, most, ugyanez a szeretetteljes melegség fogadott. Ez ismét arra késztet, hogy úgy érezzem magam, mint aki hosszú útról tér haza, otthonába, melyet éppen berendezkedés közben hagyott el. Türelmetlenül kezdtem kérdezősködni: «Hát a Sztálin-híddal mi van?» — De hi­szen elkészült. «És az úttörő­vasút?» — Ő annak már több új állomása is van. — Látta, hogy mennyire megváltoztak földjeink? Nézze meg az új Népstadiont... igen, kedves barátaim, boldogan láttam viszont ezt az új Magyarországot, mely ki­harcolta szabadságát, küzd a békéért és a népek testvériségéért. Éppen ezért afrikai pásztornépeink és földművelőink, munkásaink és parasztjaink nevében, Afrika még bilincs­be vert és szabadságukért harcoló népeinek nevében, a füves pusztaságok népeinek ne­vében, az erdők és sivatagok népeink, Ke- Oya, Transzval, Kongó és Szenegál, az Aranypart és az Elefántcsontpart, a Bessi­­öböl és a Guineai-partvidék népeinek nevében tiszta szívből forró üdvözletet hozok Dó­zsa és Rákóczi népének, Petőfi és Kossuth népének, Rákosi népének, mely jövőjét építi úgy, ahogy Petőfi mondotta- «En lésedet kö­szöntelek, Te a beteg Emberiségnek orvosa, jövendő!» Igen, minden hazug propaganda ellenére, Afrika népei igenis tudják, mi történik a vi­lágban, de különösen azokban az országok­ban, ahol a népek kezükbe vették a sorsu­kat: a Szovjetunióban, Kínában, Lengyel­­országban és Csehszlovákiában, Romániá­ban, Bulgáriában vagy Magyarországon. Tudják, hogy az önök népei békében akar­nak élni a világ minden népével, hogy ugyanúgy a boldog és testvéri életre áhí­toznak, ahogyan a mieink áhítoznak a sza­badságra és a népek összetartására Még egyszer köszönöm tiszta szívemből Af­rika népeinek nevében azt a fogadtatást, amelyben itt részesítettek, valamint a ma­gyar nép fáradhatatlan harcát a békéért. Gabriel d’Arboussier beszéde végén ma­gyarul kiáltotta: Éljen Magyarország! Éljen a béke! , « Világbéke ,követel, Magyarország vendé­geit» — kiáltják ismét és ismét, s percekig tart, míg újabb szónok léphet az emelvényre. Monica Felton, angol írónő szól a gyülő részvevőihez. SZABAD NÉP Felejthetetlen béke-nagygyűlés a Kossuth Lajos­ téren «Éljen a bike!» — visszhangzott tíz- és tízezer ember ajkán a kiáltás. Magasba emel­ték, lengették a piros-fehér-zöld és kék színű zászlókat, kendőkkel, virágokkal integettek, hosszú percekig nem akart szűnni az ünnep­lés. Forró szeretettel köszöntötte fővárosunk népe a békéért harcoló francia dolgozókat, s képviselőjüket, a világ békemozgalmának ki­váló harcosát, szeretett vendégünket, Jean Laf­­­itte-ot. Amikor elült az ünneplés, az elnök bejelentette: Alekszej Szurkov, Sztálin-díjas szovjet költő következik szólásra. A hatalmas téren viharzott a lelkesedés. «Szovjet-magyar barátság!» — kiáltotta a tömeg s a szü­lni nem akaró tapsorkán csak Alekszej Szurkov hangjának hallatára csendesedett el. Kedves barátaim! Nagy boldogság számomra, hogy idejö­hettem, üdvözölni önöket. Üdvözölni és köszö­netet hozni. Elhoztam százezernyi angol férfi és nő üd­vözletét, akik tevékenyen munkálkodnak, hogy erősítsék a barátságot, és a megértést a vi­lág valamennyi népe között. És külön elhoz­tam a Béke-Világtanács ülésén részvevő an­gol delegáció tagjainak személyes köszönetét, akik abban a szerencsében részesülhettek, hogy tapasztalhatták az önök vendégszerete­tének melegét, s ennek a csodálatos városnak vidám és bizakodó szépségét. Igen, Budapest csodálatos. Nemcsak szép utcái és történelmi épületei teszik azzá. Ami ennél is csodálatosabb, az a város népe, az új életnek és boldogságnak az az érzése, amellyel lépten-nyomon találkozunk, a bé­kének és barátságnak az a szelleme, amely a legkisebb mindennapi érintkezés alkalmá­val is eláraszt bennünket. Kedden este, amikor a világ minden részéből ideérkezett küldöttek összegyűltek az Operaházban — zenében, énekben, s ragyogó népi táncokban láthattuk, hallhattuk a magyar nép művé­szetének legnagyszerűbb megnyilvánulásait. Mindez annyira telve volt örömmel, hogy mi, akik figyelő szemekkel ültünk a nézőté­ren, úgy éreztük, a felszabadulás és­ a béke jelentősége itt teljes és mély kifejezésre ta­lált. Amint ott ültem, gondolataim fél vilá­gon át a béke és felszabadulás másfajta táncai felé szálltak — azok felé, amelyeket tavaly szeptemberben láttam Koreában. Az a kitüntetés ért, hogy rövid ideig ott élhet­tem a hős koreai nép körében. A pincékben, amelyek az egykor oly szép Phenjan egye­düli maradványai. Emlékszem, hogyan ül­tem akkor egy földalatti színházban. Künn, felettünk bombák rázták a földet é s mi Korea lányait és fiatal asszonyait néztük, akik a reménységről,­­a békéről, az élet és az emberiség szeretetéről daloltak nekünk. És most, amikor végre végéhez közeledik a mészárlás és rombolás , a békére gondolni elsősorban annyi, mint Koreára gondolni. Sze­­retette­l, csodálattal és hálával fordulunk a koreai nép felé, amely a szabadságért és igaz­ságért vívott harcával nemcsak a maga nem­zeti szabadságáért, hanem a földkerekség va­lamennyi békeszerető népének szabadságáért !s. küzd.OB- Gondolataink elszállnak Vietnam, Malajföld, Kenya népe felé is. Minden nép fele, amely ma nemzeti függetlenségéért har­col, azért a jogáért, hogy életét a maga aka­rata szerint­ rendezze be. De nem elég,, ha gondolunk rájuk és jó­kívánságokkal fordulunk feléjük. Valameny­­nyien — Magyarország népe és az én ail­­g°l_ népem is — adósai vagyunk az embe­riségnek és_ a jövőnek. Mindannyian a ma­gunk módján és adott körülményeink között harcolhatunk, s így is kell, hogy harcoljunk a béke diadaláért az egész világon. És most, amikor az ég friss reménységtől ra­gyog, erőfeszítéseinket nem enyhítenünk kell , hanem megkettőznünk. Még mindig sok nehézséget­ kell legyőznünk. Sok félre­értést kell tisztáznunk, mielőtt a világ népei megteremthetnék a nemzetek igazi család­ját. Olyan nemzetekét, amelyek békében és egyetértésben élnek, amelyek nézeteltérései­ket nem napalmmal és a legpusztítóbb robbanóanyagokkal «oldják meg», hanem észszerű eszmecserével. Az a mi­­célunk, hogy megalkossuk a nemzetek igazi családját, hogy mindegyikük a maga sajátos életmódja szerint békében, biztonságban élhessen — szabadon a há­ború borzalmaitól. Ezért­ gyűltünk itt össze Budapesten. Ezzel a hatalmas — és az eddiginél is­ szilárdabb célkitűzéssel térünk vissza hazánkba, hogy fáradhatatlanabbul, mint valaha, tovább dolgozzunk a holnap boldogságáért, az egész emberiség boldog­ságáért. Monica Felton szavait lelkes ünnepléssel fogadták fővárosunk dolgozói, s szerető üd­vözletüket küldték az angol békeharcosoknak. Ezután Maris Freeman amerikai békeh­arcos mondott beszédet. Monica Felton: Mest kell kettőznünk erőfeszítéseinket a békéért Li Te-csuan: A békés megegyezés győzedelmeskedni fog a fegyveres erőszak felett Kedves elvtársak, kedves barátaink! Magyarország a béketábor egyik szilárd és erős bástyája. Midőn a Béke-Világtanács si­keres tanácskozását tartja Budapesten , szívből jövő köszönetet mondunk a magyar nép lelkes támogatásáért és a meleg fogad­tatásért. Engedjék meg, hogy a kínai nép nevében őszinte tiszteletünket fejezzük ki a szocializ­mus felé haladó, a békés építés ügyéért oda­­adóan dolgozó és hatalmas eredményeket fel­mutató magyar nép és vezére, Rákosi Mátyás iránt. Kína és Magyarország több mint 10 ezer kilométer távolságra van egymástól, mégis testvéri szeretet fűz össze bennünket. Közös harcunkban, a békeharcban szorosan tömörü­lünk idősebb testvérü­nk, a szovjet nép köré. Kedves elvtársak és barátaink! Megvan a lehetőség arra, hogy a koreai fegyverszü­neti tárgyalások sikeresen fognak végződni. Ott a béke fénye kezd már világítani. Ezt a kínai és a koreai nép véres áldozatok árán, a világ népes békeakaratának segítsé­gével érte el. Ez a mi hatalmas békemoz­galmunk gyümölcse. A háborút akarók azon mesterkednek, hogy folytassák a pusztítást. Mint sötét felhő, a napot akarják eltakarni az emberek elől. Szilárd meggyőződésünk, hogy a népek egységes erejének és a világ közvéleményének nyomása alatt a békés megegyezés győzedelmeskedni fog a fegyve­res erőszak felett. Éljen a kínai és magyar nép megbont­hatatlan barátsága! Éljen Rákosi elvtárs, a magyar nép ve­zére! Éljen a világ népeinek egysége! Éljen a béke győzelme! Fergeteges, lelkes tapssal, zászlólengetés­­sel, éljenzéssel tüntettek a nagygyűlés rész­vevői a világ népeinek egysége, a békéért harcoló d­épek testvérisége mellett. Éltették a nagy kínai népet, s szeretett vezérét Mao Ce-tungot. Li Te-csuan után Hon Sze- Ja, a Koreai Békebizottság elnöke lépett a mik­­rofon­ elé. «Békét, békét Koreának!» — kiáltot­ta a teret elborító tömeg. Ez a lelkes ün­neplés is megmutatta, mennyire együttérez népünk Korea h06 népével. Mary Freeman: Az amerikai békeharcosok veletek együtt kiáltják­ le a háborúval Kedves barátaim! A nemzetközi barátság és béke szellemé­ben találkozunk itt ma Budapesten. A bé­kének abban a szellemében, amelyet a szél szerte visz, mint a virágmagvakat, s az egész világon megtermi az emberiség remé­nyét, a biztos és boldog jövőt az eljövendő nemzedékek számára. Azoknak a szellemében találkozunk, akik tudásukat az egész emberiség javára fordít­ják. Földünk művészeinek szellemében, akik­nek költészete és dalai arra lelkesítik az emberiséget, hogy szeressék és becsüljék meg minden felebarátjukat, akár szomszé­dok, akár ezer mérföldnyire élnek egymás­tól. Mivel az az ország, ahol ma találkozunk, a béke földje, itt visszhangozzuk azoknak a soha el nem némuló szavát, akik ugyan nem hagyhatták­ el hazámat, de kezüket örök barátságban és egységben nyújtják fe­lénk az óceánokon át. A hős Rosenberg-házaspár nevében beszé­lek, akik még ma is halálukat várják a Sing Sing-fegyházban, mert síkraszálltak a béke, politikai szabadság és gazdasági biztonság eszméiért önmaguk és minden amerikai szá­mára. Szeretett nagy békeharcosunk, Paul Ro­beson nevében beszélek, aki az egész világ egyik legnagyobb művésze és egy elnyomott nép vezetője. Robeson nem hagyhatja­ el ha­záját, nem üdvözölheti testvéreit, akik ott élnek mindenütt a világon, ahol csak embe­rek békére és szabadságra áhítoznak és ahol a béke és szabadság levegőjét szívják. Legkiválóbb békeharcosaink nem hagyhat­ják el ma Amerika partjait. Nem találkoz­hatnak azokkal, akik véget akarnak vetni a háborúnak és elnyomásnak. És azok a hő­sök, férfiak és nők, akik a világ szabadság­­mozgalmait vezetik, nem léphetnek hazám földjére. Az amerikai mccarthok és mccarranok, akiknek fajtája az Egyesült Államok alapí­tása óta elnyomta népemet, ma a világ többi része fölötti hatalmat akarják megkaparin­tani. De, bár megszentségtelenítik és el akarják pusztítani azt a szabadságeszményt, amelyre Amerikát alapították, az amerikai nép, amely­nek, számára drága a szabadság, meg fogja hiúsítani szándékaikat. Egyre növekszik azoknak a száma, akik ennek a háborúnak és minden háborúnak és a szabadságjogok el­nyomásának a megszüntetését követelik. Csatlakozunk a világ szabad millióihoz és azokhoz a milliókhoz, akik ma, elkerülhetet­lenül bekövetkező felszabadulásukért harcol­nak. Barátaink, veletek együtt kiáltjuk: Le a háborúval! Éljenek a hős békeharcosok! Mary Freeman beszédét sokszor szakította félbe a gyűlés részvevőinek lelkes tapsa. «Él­jenek a hős békeharcosok!» «Éljen a népek közötti béke!» — kiáltások hangzottak a tö­megben. Majd az elnöklő Andics Erzsébet be­jelentette: Onkernath Thakore énekművész és Anil Biswas indiai zeneszerző, az indiai kül­döttség tagjai békedalt adnak elő. Az­ imjini licki tán­­cosok ü­dvözltte Az ének előtt Memichand Kashivva­ kon­gresszusi párti képviselő, a dzsajpuri parla­ment tagja a következő üdvözletét tolmá­csolta: Az indiai delegáció, 19 tagja nevében me­leg szeretettel üdvözlöm ezt a nagygyűlést. Delegációnk biztosítja ennek a gyönyörű vá­rosnak a lakosságát, hogy India népe job­ban kívánja a békét, mint bármi mást a világon. India nem hagyja magát bele­kényszeríteni egyetlen imperialista hatalom háborús terveibe sem. Ez a hatalmas nagy­­gyűlés döntő bizonyítéka annak, hogy a magyar nép is el van szánva arra, hogy tel­jes szívvel harcoljon a békéért. Engedjék meg, hogy meleg és mély sz­eretetünkről biztosítsam önöket a magyar nép iránt és hogy kifejezzem csodálatunkat azok felett a hatalmas eredmények felett, amelyeket a magyar nép az élet minden területén elért. Felcsendült a dal. A százezres tömeg lé­legzetvisszafojtva hallgatta egy távoli, el­nyomott nép békevágyának őszinte, meg­­rázó erejű kifejezését. Elhangzottak a dal utolsó akkordjai: né­hány másodpercig csend ült a téren, s az­után egyszerre, elemi erővel tört fel száz­ezer torokból a kiáltás: «Világbékét aka­­runk!» Magasra emelkedtek a fehér galam­bok­kal díszített táblák, a nemzetiszínű és égszínkék zászlók. Ezután Andics Erzsébet mondott záróbeszé­det. a népi k **r**J«‘ képes majsékl­­ni a háborús gyu­jjtogatókat A magyar nép feszült figyelemmel kíséri a világtanács munkáját és tisztában van azzal, hogy annak határozatai a világ min­­den részén nagy ösztönzésül fognak szol­gálni a becsületes emberek számára, bár­milyen néphez, fajhoz, felekezethez, politikai irányzathoz tartozzanak. Ugyanakkor a ma­gyar nép­ tisztában van azzal is, hogy a békemozgalom előtt még nehéz és küzdel­mes út áll. A magyar nép tudja, hogy a béke ellenségei minden módon folytatni, akarják mesterkedéseiket. A magyar nép tudja, hogy a háborús gyújtogatókat meg­fékezni csak a népek ereje képes. A népek ereje a biztosítéka annak, hogy a remény A békenagygyűlés befejeződött, felcsendül­nek a békeinduló hangjai. A hatalmas tömeg hosszan, forrón ünnepli meg a béke követeit; nemzeti szinti és kék zászlókat lengetnek az emberek, az elnöki emelvényről visszaintenek. Percekig tartó tapsok hullámai követik egy­mást. Vidám dalokat. Indulókat harsognak a hangszórók, amíg a vendégek lassan elindul­nak a parlament lépcsőjéről az egymás mellé felsorakozott autóbuszok és gépkocsik felé. Az emberek hosszú sorban felállnak az út mellett, ahol a Béke-Világtanács tagjai el­vonulnak. Mindenki látni akarja őket, mind­annyian szeretnék megszorítani a kezüket, hogy köszönetet mondhassanak nekik a fe­lejthetetlen szavakért, a sokáig emlékezetes másfél óráért. Egymásután üdvözik az előttük elhaladókat, köszöntésre lendülnek a karok, kendők lobognak, s fel-felharsan itt is, ott i is a­­hurráx-kiáltás és a taps. A tömött sorok­ból kiemelkedik egy-egy apja nyakában ülő jégek tavaszát a békeerőfeszítések gyümöl­cseinek beérése és dús aratása fogja kö­vetni. Ehhez azonban még sok erőfeszítésre, sok okosságra­ és kitartásra, fáradhatatlan felvilágosító munkára lesz szükség. Nem fér kétség ahhoz, hogy a világtanács meg fog felelni a hozzáfűzött várakozásoknak, s a nemzetközi békemozgalomnak világtörté­nelmi jelentőségű küzdelmét diadalra fogja vinni. A magyar nép sok sikert kíván a Béke-Világtanácsnak nagyszerű munkájához. Ígéri, hogy a békéért való küzdelmet to­vábbra is minden erejével támogatni fogja, hogy mindenütt ott lesz, ahol a béke ügyéért dolgozni és áldozni kell. Éljen a népek testvéri összefogása, éljen a béke­­társ ...» — hallatszanak a­ nevek, s a gyer­mekek is magasra emelik apró kezeiket, üd­­vözlik azokat, akik az ő életükért, szép jövő­jükért harcolnak, akik ezer és tízezer kilomé­terről jöttek el Budapestre, hogy szót emel­jenek a béke védelmében. Ahogy­­ elhaladnak a hosszú, lelkes sor előtt,­­a küldöttek meg-megállnak egy pilla­natra, hogy viszonozzák a forró üdvözlése­ket. Ki tudná megmondani, hány nyelven hangzik most az egy és ugyanazt jelentő, messzehangzó kiáltás: béke! Ezt a szót min­den ember megérti, ez a szó jár körül a világon,­ hogy győzedelmeskedjen a népek között. A téren zeng az ének, táncba kezde­nek. Egymásután indulnak az autóbuszok a térről, de az ünneplő tömeg csak akkor mozdul meg, amikor már az utolsó is el­haladt előttük. Még hosszan integetnek az autóbusz ablakai mögött látható boldog, mo­solygó arcok felé, aztán elindul mindenki kisfiú, kislány, szüleik megmutatják nekik az hazafelé Budapest ,zsongó utcáin a béke elöttük elvonuló külföldi békeharcosokat: «Ö­n ügyéért hallatott szavak forróságával a szí- huo Mo-zso.... — «Az ott Luffitte elv-­­­vében. Győzelmi jelentések a Béke- Világtanács ülésének Szovjet módszerek alkalmazásával teljesítette vállalását a Tiszavasvári Téglagyár kollektívája A Tiszavasvári Téglagyár dolgozói is je­lentős felajánlásokat tettek a BVT tisztele­tére. A prés dolgozói az elmúlt hónapban 3817 darab téglát gyártottak óránként. Azt vállalták, hogy ezt a teljesítményt óránként négyezerre emelik. Júniusban eddig 4305 darabra növelték a prés óránkénti""teljesít­ményét. A kemenceégetőbrigád azt vállalta, hogy légköbméterenként 44 téglát égetnek ki a kemencében. Az égetőbrigád a zuhanó­­rendszerű szovjet gyorségetési módszerrel a vállalt 44 darab helyett már 46 darabot éget ki légköbméterenként. Nem feledkeznek meg az anyagtakarékosságról sem: a béke­­versenyben a többi között 138 mázsa szenet takarítottak meg gazdaságosabb égetéssel. A gyárban­ most kezdték meg egy új, korszerű kemence építését. Az ormospusztai bányászok kiváló eredmé­nyeket értek el a békeversenyben: június 19-én befejezték félévi tervüket. Megfogad­­ták, hogy ebben a hónapban még 19.000 ton­na szenet adnak terven felül. A Mátranováki Szénbánya Vállalat dolgozói is valóra váltották adott szavukat: június 19-én hajnalban befejezték féléves tervüket. Adamski Lőrinc, híres sztálinvárosi kőműves* brigádvezető a békeőrség sikeréért A sztálinvárosi technikumi negyed építke-* zésén dolgozik Adamski Lőrinc országos hírű sztahanovista brigádvezető. A héttagú bri­gádban öt fiatal van. A békeversenyben nagyszerű eredmények elérését tűzték célul: júniusban elvégzik hat szekció (épületrész) teljes szerkezeti falazását. Ehhez naponta negyven köbméternyi falat kell felhúzniok. A Béke-Világtanács ülése tiszteletére vál­lalt békeőrségen naponta 52—53 köbméter falat készítenek­ el. Pénteken hatvan köbmé­ter fal felhúzását tűzték ki célul. Ilyen tel­jesítményt eddig még soha nem ért el a brigád, pedig az első helyet vívta ki magá­nak az építkezésen. Pénteken hatalmas len­dülettel dolgoztak. Délig már 292 százalé­kos teljesítményt értek el. Megígérték, hogy a Béke-Világtanács ülésé­nek tiszteletére június végéig további 17.000 tonna szenet adnak terven felül a hazának. Az Ózdi Szénbányászati Tröszt somsályi vállalata 11 nappal határidő előtt befejezte félévi tervét. A dolgozók most elhatározták: a hónap végéig 15.300 tonna szenet adnak terven felül népgazdaságunknak. A t­orm­o­spusztai, a mátranováki és az ózdi siányászok Zelj Mrjetik félévi t érvüket A Béke-Világtanács péntek esti ülése Az ÉFEDOSZ-székház nagytermében pén­teken este folytatta tanácskozásait a Béke- Világtanács. Az ülés Riccardo Lombardi, a­ BVT olasz tagjának elnökletével pontban fél nyol­ckor kezdte meg munkáját. Az elnökségben többek között helyet fog­laltak: Eugenie Cotton, a BVT alelnöke, Isabelle Blume és Branca Fialho, a BVT irodájának tagjai, Joan Laffitte, a BVT fő­titkára, Palame de Borsari, a BVT titkára és a BVT­ több tagja. A teremben meghívott vendégként jelen volt a főváros több kiváló dolgozója, vala­mint kulturális életünk számos ismert egyé­nisége. Elsőnek Reverend A. Saranankara There ceyloni békeharcos lépett,az emelvényre, aki­nek beszédét a jelenlévők­­hosszas tapssal köszöntötték. Ezt követően Ihssam Dzsabiri szíriai bé­keharcos szólalt fel. A következő szónok M. Jacques Mitterand francia békeha­rcos volt, akinek beszédét többször szakította félbe a taps. Ezután J. Théodore Harris angol, majd Alfredi Amesti chilei békeharcos mondotta­ el beszédét. • Az ülés elnöke ezt követően I. Morgan asz­­szonynak, az amerikai békeharcosnak adta át a szót, akit J. Hamayne (Transzjord­ánia) követett az emelvényen. A jelenlévők lelkes tapsa többször szakítot­ta meg a következő felszólalók: M. Antonio Franco guatemalai és Abderrhaman Busama algíri békeharcos beszédét. A következő­­ felszólaló Juszuf Helminek, az egyiptomi békeharcosok egyik bebörtön­zött­­ vezetőjének felesége volt. Az ülés rész­vevői meleg tapssal köszöntötték, majd be­széde végén felállva, hosszantartó tapssal fogadták szavait. A közel kel­eti országok békeharcosai közül többen személyesen is sok sikert kívántak az egyiptomi nép béke­harcához. Ezután Bill Pearson újzélandi, majd Barrio Duque spanyol békeharcos lépett a mikrofonhoz. A nagy tetszéssel fogadott beszédek után M. D. Siven finn békeharcos, majd Mexikó békeharcosai képviseletében dr. Salazar Mailen, az orvostudományi akadémia tagja sz­ól a 11 fel. Ezután Rasid Maatuk libanoni küldött, majd a­ Szakszervezeti Világszövetség képvi­seletében Jourdaine beszélt. Francis Bose fran­cia lelkész, a BVT tagja után Jean Fonteyne, a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövet­ségének képviselője volt az ülés utolsó fel­szólalója. Ezután Branca Fialho, a BVT Irodájának tagja terjesztette be a Nemzetközi Béke­díj jelöltjeit. A miauriköv­i bélk­ik­tu­sok­ Branca Fialho közölte, hogy a nemzetközi békedíjakat odaítélő­­ bizottság 1952 decem­ber 10-én, 11 -én és 16-án Pierre Cot elnök­lete alatt tartotta ülését. A bizottság tagjai voltak: Wanda Vasziljevszkaja, Mao Dun, Gabriel d’Arboussier, Jorge Amado, Hewlett Johnson, Arthur Lundquist, Jan Maka­­rovsky professzor és Jara tábornok. A bi­zottság titkára Jorge Amado volt. Miután a 72 kitüntetésre javasoltat megvizsgálta — a bizottság javasolja a Béke­ Világtanácsnak, hogy a díjakat és aranyérmeket a követke­zőknek ítélje oda: A Béke Tisztelet-díjat a bolgár költőnek és nemzeti hősnek, Van­­carov Nikola Zsukovnak, aki elesett a ná­cik ellen vívott küzdelemben. A Nemzetközi Béke-díjat Paul Eluard francia költőnek a béke ér­dekében kifejtett költői munkásságáért és tevékenységéért. W. E. B. Du Bois északamerikai tudós­nak a béke érdekében kifejtett tevékenysé­géért. Martin Hellberg, Kurt és­­Johanna Stern német filmrendezőknek «Az elítélt falu» című filmjükért. Halldor Eoljan Laxness, izlandi regény­írónak, a béke szolgálatában kifejtett iro­dalmi munkásságáért. Leopoldo Mendez mexikói grafikusnak és munkatársainak, a béke ügyét szolgáló művészi munkájukért. Maik Raj Anand hindu regényírónak a békét szolgáló irodalmi munkásságáért. Valamennyi Nemzetközi Béke­díj összegét egyenként kétmillióötszázezer frankban, álla­pították meg. Aranyérmeket: Jean Effel francia karikaturistának a­ béke ügyét szolgáló rajzaiért; Vitoslav Nezval csehszlovák költőnek «A béke dala» című költeményéért; James Aldridge angol regényírónak «­A diplomata» című regényéért; Claudio­ Santoro brazil zeneszerzőnek «A szeretet és a béke dala» című szimfóniá­jáért; Maria Rosa Oliver argentin Irnnak a béke érdekében kifejtett tevékenységéért; Tosikio Akamacsu és Hi Maruki japán fes­tőknek «Az atombombázás jelenetei»-t be­mutató képsorozatukért; Georges Salendre francia szobrásznak, a béke ügyének szolgálatában ki­fejtett művészi tevékenységéért; Bozorg Alavi iráni regényírónak«Nameha» című könyvéért; Csorvássy Stefán román szobrásznak «Ko­reaiak» című faszobráért; Carlos Augusto Leon venezuelai költőnek a békéről szóló verseiért; Luis Carlos Perez columbiai jogi doktor­nak a béke érdekében kifejtett tevékenységé­ért; Vaino Aaltonen finn szobrásznak «A béke» című szobráért. Riccardo Lombardi elnök szavazásra tette fel a javaslatot, amelyet az ülés részvevői na­gy lelkesedéssel egyhangúlag elfogadtak. Több más bejelentés után az elnöklő Riccardo Lombardi beterjesztette a Béke-Vi­lágtanács új tagjaiként javasoltak névso­rát. Az ülés részvevői egyhangúlag elfo­­gadták ezt a javaslatot is és lelkes tapssal ünnepelték a BVT új tagjait. Ezután Eugenie Cotton asszony ismertet­te a kulturális bizottság által kidolgozott felhívás szövegét. Befejezésül Riccardo Lombardi bejelen­tette, hogy a politikai bizottság szombaton reggel féltízkor ülést tart, utána pedig dél­előtt 11 órakor a Béke­ Világtanács meg­tartja ünnepi záróülését. (MTI) * AZ INDIAI DALNOK Először egy furcsa alakú, roppant hang­szert adnak előre. Sárga és barna, nyaka vékony, hosszú, szekrénye öblös kövér. Négy húr van rajta. Az indusok tamburának hív­ják — pontosan úgy, ahogy mi a régi há­zat hangszert, amelyen az igricek kísérték dalaikat, s amelyet más néven koboznak is neveztek. Szabásra is ugyanaz a hangszer, csakhogy ez jóval nagyobb, akkora, mint a bőgő. Olyan, mint egy különös madár, kézről kézre száll, s megül a mikrofon elött. Ami Biswas, ind zeneszerző, aki az éne­ket kísérni fogja, ujjai közé veszi a kis gyű­­rűalakú pengetőt. Most kilép Randit Onkernath Thakore, az énekes. Barnabőrű, idős férfi, szemüveget vi­sel. Haja sűrű, hófehér csigákban hull le a vállára, ábrándos, sötétlángú szeme körül már a teret megtöltő át­hatolhatatl­an tömegen Százezer ember csitul el, figyel előre moz­dulatlan, csak a szél verdesi a kék zászlókat: olyan most ez a soklobogójú, némán figyelő tömeg, mint egy szemlére felsorakozott, győ­zelemre induló hadsereg. A kísérő a húrba kap: pengő, elnyújtott, édes dallam száll fel ujjáról. Az énekes hangja felcsendül Valami remegés fut át a tömegen: miféle hang ez? Lehet-e ének egy­szerre, ugyanabban a pillanatban, lágy, alvó­tag, mint a szerelmesek da­l, és kemény, akár a harcosok csatakiál­tása? Lehet-e egyazon hangon könyörögni és követelni, kérni és parancsolni? Láttál-e már pengét, kemény­re edzettet, mint az Othello tőre, vékonyat, hat­ékonyat, amely felvillan, s máris a szívet éri? A nagy indiai dalosok unokája énekel itt, az országház lépcsőjén, sokezer esztendős művészetében, akár a régi időkben, a szó, a dallam és a játék nem vált szét egyszer­re érvel, egyszerre hat. Dalát, ősi módon, ke­zeinek árnyaltan kifejező gesztusaival kíséri. «Oh, földkerekség összes népei, együtt me­neteljünk, egyazon hangon beszéljünk, egy aggyal gondolkozzunk, egy szívvel érez­­zü­nk» — száll az éneke, s karját messze széttárja, aztán lassan összezárja, mint aki a legdrágább nyár termését takarítja be, tenyerét föl-fölemeli, így szólongatja. * emeli magasba az emberi szíveket. «Együtt imádkozzunk, egyek tegyünk szellemben ■ és lélekben, együtt induljunk el a béke nyí­lt ügyéért». Kezét összekulcsolja, aztán kilöki, szeme vad lázban ég, százezernyi emb­er megrendülve nézi, hallgatja, micsoda ■ ,jo­hász ez, amely zúg, akár a hegyi­­ viha, szelet, homokot kavar, sziklát gördít, s er­dőket tép ki tövestül, micsoda fohász ez, amely süvít, mint a tengeri orkán hegységet épít a vizekből, s gallyként töredez szét vi­­torlát-hajót!? «Mi, India népet azért kö­­nyörgünk, hogy a földkerekség minden népe elérje a boldogságot, dolgozzék minden em­ber a más javáért». Az ősz dalnok szivére ölel, ezt a sokaságot, oly naggyá nő a­karja a világot akarja ő­ fogni, arcán, tekin­tetén a végtelenség varázsa. «Zúzzuk SZfe* mindenütt a gonoszságot». Két ökle hirte­len lecsap a magasból, éneke sikolt és va- ■ dől, döf és vág int annak, aki e rettentő kezek közé kerül! És most újra szétömlik a dallam, puhán, édesen repül a lassan elko­­nyuló sötétkék dunaparti ég alatt: az or­­szágház kupoláin körül galambok keringenek. «A legnagyobb boldogságot hozza meg ne­künk a béke!» A lassú riplci madár halkan, kitárt szárnnyal a mélybe ereszkedik, a­­ két tenyér egyazon ütemű verdeső süllyedése mutatja pályáját. Elhallgat, megáll, tágranyilt szemmel. Ősz hatostyáival a szél játszik. Még peng a tam­­hura, pengése lassan elhal. Csönd. Olyan döbbent, lenyűgöző csönd, mint amikor száz­ezer ember hallgat. Idegen nyelven beszélt. Egyetlen szavát nem értettük. És mind a százezer megértette, hogy ez az indiai dalnok, egy háromszázhetvenötmilliós nép szenvedé­­lyes vágyait hozta ide, a budapesti országház lépcsőjére. Egy sokat küzdött, nagy nép leg­szebb reményeit: India annyi ezer esztendő harcai, szolgasága után békére és szabadság­ra vágyik. A művész, a nagy alkotó, ide va­rázsolja népét a budapesti nép gyűlésére. Csönd. Csak a kék zászlók verdesnek, csak a galambok szárnya csattog a magasban. Karinthy Ferenc

Next