Szabad Nép, 1953. augusztus (11. évfolyam, 213-243. szám)

1953-08-30 / 242. szám

2 Az MDP Klement Gottwald-gyári választmányának ülése A Moment Cottswald Villamossági Gyár párt­szervezetének választmánya kibővített ülé­sen megtárgyalta a Központi Vezetőség jú­nius 28-i határozatát. A vita sok hasznos tanulsággal szolgált. A Klement Gottwald-gyár kollektívája, munkásai és műszaki értelmisége munkájuk­kal nagy, megbecsülésre méltó eredményeket értek el. A felszabadulás utáni években va­lósággal a romokból modern nagy gyár épült. A dolgozók az utolsó két esztendő alatt két és félszeresére emelték a termelést, terveiket rendszeresen teljesítik. Ebben az üzemben dolgoznak olyan országos hírű szta­hanovisták, mint Gát Ernő, Komáromi Lajos, Pálházi János és mások. Az élenjárók mö­gött alkotó-, teremtőképességük legjavát ad­va, százak és százak sorakoznak, fel. Fényes bizonyítéka ennek az a tény, hogy a gyár­ban a munka termelékenysége rendszeresen és állandóan emelkedik. Ezek a sikerek azonban elvakították a gyár pártbizottságát. Vida elvtárs, a pártbizottság titkára és a pártszervezet más vezetői ezeket a győzelmeket, amelyeket a párt által veze­tett, a szocializmus eszméje által lelkesítet munkások és mérnökök szorgalma, tehetsége, hazaszeretete, egész népünk iránti hűsége al­kotott — kezdték saját személyes eredmé­nyeiknek tulajdonítani. Ennek nyomán, elbi­zakodottság, személyi kultusz honosodott meg a pártbizottságban. A 21-es alapszervezet faliújságán Vida elvtárs egyik beszédéből vett idézet «ékeskedett». A 12-es alapszerve­zet titkára asztalán Vida elvtárs fényképét tartotta. A pártmunka­ demokraitikus, egyedül helyes módszereit «csalhatatlan» vezetők uta­sításai, basáskodás, ledorongolás szorították ki. Ezek a módszerek elszigetelték a pártbi­zottságot a párttagságtól, csökkentették az egyszerű pártmunkások aktivitását, s vissza­tetszést szültek a dolgozók között. A Klement Gottwald-gyár pártbizottsága még a Központi Vezetőség határozatai nyo­mán sem ismerte fel egészében súlyos hibáit. A napokban — amikor a pártbizottság a vá­lasztmányi beszámolót vitatta, meg — a párt­bizottság tagjainak többsége nem bírálta meg a pártbizottság egészének és titkárának mun­káját. Más volt a helyzet a választmányi ülé­sen. A választmány tagjai és az aktivisták nyílt, világos bírálattal tárták fel a párt­­bizottság súlyos hibáit. A pártmunkások egész sora mondta el, hogy a pártbizottságot eddig nem lehetett bírálni, mert a bírálatot rend­szeresen elutasították. Székely elvtárs, a 17-es alapszervezet titkára elmondta: «Eleinte bíráltam a vezetőséget, de Vida elv­­társtól sok gorombaságot és ledorongolást kaptam, s szinte már féltem tőle». Ezt vetet­te fel Tortorelo elvtárs, a gyári szakszerve­zeti bizottság egyik vezetője is. Szenes elv­­társ, a «Turbo» című üzemi lap munkatársa elmondotta: «A gyár egyik dolgozója, Fehér elvtárs, levelet írt a szerkesztőségnek, mely­ben az agit.-prop. osztály munkáját bírálni. A lap a levelet leközölte. Nyéki elvtársnő, az agit.-prop. osztály vezetője önbíródal helyett kijelentette, hogy ezentúl minden cikket, le­velet leközlés előtt be kell mutatni a pártbi­zottságnak­. Az­ persze, szükséges, hogy a pártbizottság ellenőrizze a lapját. De furcsa, hogy az akkor jut eszébe, amikor bírálat éri. Márkus elvtárs, a 19-es alapszervezet titkára felszólalásában elmondta, hogy a pártbizott­ság helytelen módszerei­­elterjedtek az alap­­szervezeteknél is, s ezek a vezetőség több tag­jának, s a tagság jórészének passzivitását vonták maguk után. Tortorello elvtárs el­mondtál: «Bármilyen feladat volt, nem azt magyaráztam az aktivistáknak, hogy mi an­nak az értelme, hogyan kell azt végrehajtani, hanem kurtán közöltem, hogy ez a pártbizott­ság utasítása — végre kell hajtani­. Több felszólaló beszélt arról, hogy ezek a módsze­­­rek sok dolgozót elidegenítettek a pártszer­vezettől. Több esetben előfordult, hogy a dol­gozók panaszait, kéréseit nem hallgatták meg, vagy ha meg is hallgatták, sokszor nem tettek semmit. Székely elvtárs, a 17-es alap­szervezet titkára elmondta, hogy a továbbta­nulásra jelentkező dolgozók­­ügyét lélektele­­nül bírálták el. Valakit elutasítottak azért, mert 30 évvel ezelőtt az apja egy munkással dolgozó kisiparos volt. Wolf elvtársnő, szta­hanovista, a választmány tagja, megbírálta a gyár vezetőit. Fazekas és Erdős elvtársakat, akikhez nem lehet bejutni, «ötször-hatszor felmegy az ember, s a titkárnő mindig eluta­sítja». A vitár­n a többi között felszólalt még Kovács elvtárs, a DISZ-bizottság titkára, aki a­ pártválasztmány tagjainak felelősségét hangsúlyozta és Tátrai elvtárs, a­ villamos­­vontatási gyártási ág vezetője, aki hangsú­lyozta, hogy a gyár pártszervezetében el­hatalmasodott hibákért felelősség terheli a II. kerületi pártbizottságot is, mert nem el­lenőrizte megfelelően a kerületnek ezt a leg­jelentősebb üzemét. Dékány Margit elvtárs­nő, a II. kerületi pártbizottság titkára rámu­tatott a vita­ néhány fontos tanulságára, s igazat adva Tátrai elvtárs bírálatának, ele­mezte a kerületi pártbizottság instruáló,mód­szerének fogyatékosságait. A választmány gazdag tanulságokkal szol­gált, mégis gyengéje volt, hogy nem irányí­totta a figyelmet a pártélet soron következő nagy eseményére , a taggyűlésekre. Eze­ken a taggyűléseken dől el végsősoron, hogy a tömegeket közvetlenül vezető párt­munkások, a pártbizalmiak, népnevelők és magá­ a párttagság jól megérti-e a Központi Vezetőség határozatát. Ezeken a taggyűlése­ken vértezi fel a párt a párttagságot új erő­vel, új fegyverekkel a tömegek megnyeré­séért, mozgósításáért, a termelés fokozásáért ,­ az életszínvonal emeléséért vívott harc­ban. A taggyűlések sikere pedig a­ jó politi­kai és szervezeti előkészítésen múlik. Gon­doskodni kell róla­, hogy a vezetőség beszá­molója gondos, kollektív munka eredménye legyen, hogy a tagság világosan lássa előre a kérdéseiét, amelyekről a taggyűlés tár­gyalni fog. A jól előkészített taggyűlés, a tartalmas bírálat és önbírálat biztosíték ar­ra, hogy a párttagság aktivitása felfokozó­dik, a kommunisták példamutatásukkal és meggyőző szavukkal magukkal ragadják a pártonkívüli tömegeket, s kiküszöbölve a párt belső életének gyengeségeit, új nagyszerű győzelmeket aratnak a korm­ányprogramm megvalósításáért folyó harcban. / AZ ELMÉLET NAPI KÉRDÉSEI A szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése hazánkban Pártunk Központi Vezetősége 1953 június 27—28-i ülésének határozata és a párt javas­lataira épülő kormányprogram a gazdaság­­politikánk középpontjába állította a dolgozó nép életszínvonalának állandó emelését. .A párt és a kormány szocializmust építő gazda­ságpolitikájának megértéséhez elengedhetetle­nül­­ szükséges a szocializmus gazdasági alap­törvényének ismerete, hiszen gazdaságpoliti­kánk e törvényen nyugszik. Az elnyomott és kizsákmányolt milliók év­ezredek óta harcolta­k egy olyan társada­lomért, ahol munkájuk gyümölcseit a dolgo­zók élvezik és ahol ennek eredményeként a jólét és a kultúra az egész társadalomra ki­terjed. Az elnyomottak ösztönös törekvéseit a tudományos szocializmus megalkotói, Marx és­ Engels foglalták először a fejlődés törvé­nyeire épülő harci programaiba. Marx és Engels a kapitalista társadalom tudományos elemzése alapján kimutatták, hogy megértek a kizsákmányoláson és a néptömegek nyo­morán alapuló társadalmi rend megdöntésé­nek feltételei, a történelem napirendre tűzte egy olyan társadalom megalkotását, amely­ben a termelést az emberek szükségleteinek megfelelően szabályozzák. Lenin — Marx és Engels tanításának hű követője és tovább­fejlesztője — 1917 augusztusában a párt­programul átdolgozásához írt tervezetében e tanításokkal összhangban állapítja meg, hogy a szocialista társadalom a termelési eszközök köztulajdonba vétele alapján terv­szerűen megszervezi a társadalmi termelést, „hogy ezáltal biztosítsa a társadalom min­den tagjának jólétét és minden irányú fejlő­dését .. Sztálin elvtárs «A szocializmus közgazda­sági problémái a Szovjetunióban» című mű­vében Marx, Engels és Lenin tanítása­ és a szocialista építés háromévtizedes tapasztalatainak elméleti összegezése alapján feltárta a szocializmus gazdasági alaptörvé­nyét: «az egész társadalom állandóan nö­vekvő anyagi és kulturális szükségletei maxi­mális kielégítésének a biztosítása a szocia­lista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése útján­. A szocializmus gazdasági alaptörvénye megmutatja azt a célt, amelynek a szocia­­lista társadalomban a termelés alá van ren­delve és azokat az eszközöket, amelyekkel a célt elérik. A szocializmusban minden az emberért tör­­ténik. A szocializmus lényege a lakosság jó­­létének állandó emelkedése, a dolgozók nap­ról napra szebb, jobb, kulturáltabb élete. A szocializmus a kapitalizmustól eltérően nem elégszik meg a dolgozók szükségleteinek a „létminimum határán mozgó kielégítéséve­l, hanem célja a növekvő, szükségletek maxi­mális kielégítése. Ez azt jelenti, hogy az adott viszonyok között a lehető legnagyobb mértékben kell kielégítenie a társadalom tag­jainak anyagi és kulturális szükségleteit. A termelés fejlesztési ütemének, a beruházási politikának olyannak kell lennie, hogy ne aka­dályozza — ellenkezőleg, elősegítse — a dol­gozók állandóan növekvő anyagi és kulturá­lis szükségleteinek egyre jobb kielégítését. A szükségletek maximális kielégítését a szocialista termelésnek a legfejlettebb tech­nika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése teszi lehetővé. A szocializmus termelési viszonyai a termelés szakadatlan és a kapitalizmusban elképzelhetetlenül gyors fejlődését eredményezik. E fejlődés előre­vivője a korszerű technika alkalmazása. Az új technika alkalmazása biztosítja a terme­lékenység növekedését, elősegíti az önkölt­ség csökkenését és ezzel lehetővé teszi az árak csökkentését, megteremti a munkaidő megrövidítésének feltételeit, megszünteti a nehéz fizikai munkát. A technika fejlődése a­ szocializmusban tehát az anyagi javak gyarapításának, a dolgozók anyagi­ és kul­turális színvonala emelésének döntő eszköze. A szocialista termelés célja és a cél el­érésének eszközei szorosan összefüggnek. Csak a termelés szakadatlan fejlődése és technikai tökéletesedése biztosíthatja a szo­cialista termelés céljának megvalósulását. A jólét megteremtői tehát a dolgozók, akiknek jobb, termeléke­nyebb munkája biztosítja a nö­vekvő életszínvonalat. Több és jobb cipő, ruha, élelem, lakás, kulturális jólét, javuló egész­ségügyi ellátottság stb. csak több, jobb, fe­gyelmezettebb munkával teremthető meg. A dolgozók növekvő igényeit csak úgy tudjuk kielégíteni, ha népgazdaságunk minden ágában szüntelenül növeljük a termelést, javítjuk a minőséget, bőségesebbé tesszük a fogyasztási cikkek választékát. A szocia­lizmus gazdasági alaptörvénye tehát jobb munkára, a technika továbbfejlesztésére és az új technika alkalmazására serkenti a szo­cializmust építő társadalom dolgozóját. Csak a munkások, parasztok, értelmiségiek alkotó munkája teremtheti meg szebb életünket. A szocializmus gazdasági alaptörvénye — mint a gazdasági fejlődés objektív törvénye — ugyanakkor arra inti a szocializmus, il­letve a kommunizmus építését irányító pár­tot, hogy minden cselekedetében az emberek anyagi és kulturális helyzetének megjavítását tartsa szeme előtt. Ha a párt politikájában nem veszi megfelelően tekintetbe e tör­vény követelményeit, hibákat követ el, ame­lyek ha eluralkodnak, veszélyeztetik a szo­cializmus építését. IV. A szocializmus gazdasági alaptörvénye lét­rejöttének és érvényesülésének feltétele: a szo­cialista termelési viszonyok megteremtése. A népgazdaság kulcspozícióinak a szocialista ál­lam tulajdonába vételével a szocializmus gazdasági alaptörvénye a gazdasági fejlődés alapvető törvényévé lesz, bár hatóköre mind­addig bizonyos fokig korlátozott, amíg az egész népgazdaságban nem győzött a szo­cializmus. Hazánkban is a termelési viszonyok megvál­toztatása volt a szocializmus gazdasági alap­törvénye érvényesülésének előfeltétele. A ipari, a kereskedelem és a közlekedés döntő­ részének államosításával, mezőgazdaságunk szocialista szektorának kialakításával megte­remtettük az alaptörvény érvényesülésének döntő feltételeit. Ennek eredményeként komoly sikereket ér­tünk el népgazdaságunk fejlesztésében, létre­hoztunk olyan alkotásokat, amelyekre méltán büszke egész népünk. Gyáriparunk termelése 1952-ben háromszorosa volt az 1938. évi ter­melésnek, az egy főre jutó széntermelés két­szerese volt az 1938. évinek. Komoly erőfe­szítéseket tettünk bányászatunk gépesítése érdekében, hogy bányászainkat egyre jobban mentesítsük a legnehezebb fizikai­ munkától és munkájukat termelékenyebbé tegyük. Az építő nagyipar megteremtése során 1952-ben javult a dolgozók egészségügyi ellátott­sága. A társadalombiztosításba bevont dol­gozók és családtagjaik száma 1938-ban a la­kosság egyharmada alatt volt, ma megha­ladja a felét. Kormányunk sokmillió forin­tot fordít anya- és csecsemővédelemre, a dol­gozók üdültetésére. A szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése mutatkozik meg kul­túrforra­dal­munk kibontakozásában is. A Horthy-rendszer­­ben az iskolaköteles gyerekek egynegyede a 4 elemit sem végezte el, többségük pedig nem jutott túl a 6 elemin, ma túlnyomó többségük elvégzi a 8 osztályos általános iskolát. A ki­adott könyvek példányszáma 1952-ben közel nyolcszorosa, a rádióelőfizetők száma több mint kétszerese volt az 1938. évinek, a szín­ház- és operalátogatók száma 1929—1930 óta 3,8 millióról 5,8 millióra emelkedett. Az elmúlt két esztendő alatt azonban pár­tunk — részben az elért sikerek hatása alatt — túlbecsülte lehetőségeinket és olyan­­erős ütemet szabott az iparosításnak, oly­­gyorsan fejlesztette a nehézipart, hogy ez a­­dolgozó nép életszínvonalának megrekedésé­hez, sőt a munkások és alkalmazottak reál­keresetének átmeneti csökkenéséhez vezetett. Szocialista iparosításunk üteme és mérete ily módon ellentétbe került a szocializmus­­gazdasági alaptörvényének érvényesülésével,­­amely azt követeli, hogy a termelés szaka­datlan növelésének és tökéletesítésének esz­közével mozdítsuk elő, szolgáljuk a célt: a dolgozók állandóan növekvő anyagi és kul­­urális szükségleteinek maximális kielégítését, már a földmunkák 37 százalékát, a betonke­­verés 80 százalékát géppel végeztük. Ötéves tervünk első három évében mezőgazdaságunk 8000 traktort, 2300 kévekötő- és aratógépet, 600 kombájnt kapott. A szocializmus építése, a termelés növe­kedése következtében dolgozó népünk életvi­­szonyai alapvetően megjavultak. Ezt mu­tatja számos fogyasztási cikk —­­köztük a nem elsőrendű életszükségleti cikkek — kis­kereskedelmi forgalmának alakulása is, így például: A szocializmus gazdasági alaptörvényének alapvető érvényesülése népgazdaságunkban ugyanis csak azt a lehetőséget jelenti, hogy gazdaságunk ténylegesen e törvény követel­ményeinek megfelelően fejlődjék. Ahhoz, hogy ezt a lehetőséget valósággá változtassuk, ta­­nulmányoznunk kell e törvényt, el kell sa­játítanunk hozzáértő alkalmazását, hogy min­den országos és helyi intézkedés összhang­ban legyen e törvény követelményeivel. Nép­­gazdasági terveinket is e törvény, valamint a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődése törvényének megfelelően kell összeállítanunk Terveinkben tehát a népgazdaság egyes ágai, az újratermelés egyes szférái (termelés, for­galom, fogyasztás) között olyan arányokat kell megállapítanunk, amelyek biztosítják az egész népgazdaság szakadatlan fejlődését és ezen keresztül a lakosság növekvő szükség­leteinek maximális kielégítését. A helyes ará­nyok megállapításához számba kell vennünk népgazdaságunk reális lehetőségeit, belső erő­forrásainkat, együttműködésünket a Szovjet­unióval, és a népi demokráciákkal, mérlegel­nünk kell a nemzetközi helyzet előírta köve­telményeket. Gazdaságpolitikánk eddig is e köve­telményekkel számolva ért el jelentős sikereket , az utóbbi években azonban nem vettük megfelelően figyelembe ezeket a kö­vetelményeket. Ötéves tervünk termelésénél számításon­ kívül hagytuk, hogy nekünk már nem egyedül, nemcsak a saját erőnkre utal­va kell építenünk m­ai szocializmust, mint a Szovjetuniónak a 20-as években és a 30-as években, hanem támaszkodhatunk a győztes szocializmus országának támogatásá­ra és a népi demokratikus országok testvéri segítségére. A Szovjetunióban — amely még a helyreállítási időszak végén is csak elma­radott iparral rendelkezett — létkérdés volt az ipar — elsősorban a nehézipar — fejlesz­­tésének gyorsított üteme. Csak a rendkí­vül gyorsütemű iparosítás tette lehetővé a Szovjetunió függetlenségének megóvá­sát az imperialisták gazdasági blokád­jával és katonai intervenciójával szem­ben. Csak a gyorsütemű iparosítás segít­ségével tudták megteremteni a mezőgazda­ság kollektivizálásához elengedhetetetlenül szükséges technikai alapot. Sztálin elv­társ­ 1928-ban az ipar gyorsü­temű fejlesz­tését megindokolva rámutatott arra, hogy «Az iparosítás gyors ütemének kérdése most nem volna nálunk annyira élére állítva, ha ugyanolyan fejlett iparunk és ugyanolyan fej­lett technikánk volna, mint mondjuk Német­országnak, ha az ipar részaránya az egész népgazdaságban ugyanolyan nagy volna ná­lunk, mint például Németországban... ha nem volnánk a proletárdiktatúra egyetlen or­szága, ha mi a proletárdiktatúrának csak egyik országa volnánk, ha nemcsak nálunk volna proletárdiktatúra­, hanem más, előre­haladottabb országokban is, mondjuk Német­országban és Franciaországban is­. Ma a népi demokratikus országok — így hazánk is — kedvezőbb körülmények kö­zött építhetik a szocializmust. A Szovjetunió és egymás baráti segítségére és az egymás­­közötti együttműködésre támaszkodva gazdaságukat jórészt függetleníteni tudják a tőkés országok blokádpolitikájának káros következményeitől. A demokratikus világ­piacon — elsősorban a Szovjetuniótól — be tudják szerezni a népgazdaságuk fejleszté­séhez szükséges összes alapvető árucikke­ket. Az élenjáró technikával felszerelt szov­jet gazdaság magas színvonalú műszaki se­gítséget nyújt számukra. Igaz, az imperia­listák ma is véres intervenciós terveket for­ralnak a felszabadult népek ellen, de a népi demokratikus országok ezzel szemben sem állanak egyedül: szoros barátság és szövet­ség fűzi őket össze a Szovjetunióval és egymással. Magyarország emellett gazdasági, tech­nikai tekintetben már a második világhábo­rú előtt fejlettebb volt, mint a cári Orosz­ Kerékpár Motorkerékpár Izzólámpa Rádió Sör Szivarka. szivar 1938 1952 Index: 1938 - 1O0 84.466 154 660 darab 183,1 3.500 11 008 darab 314.5 5 557 12.648 ezer darab 227,6 36.082 155.792 darab 431 8 337.078 1,250.000 hektoliter 370,8 2.329 10.361 millió darab 444,9 SZABAD NÉP PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS * A­z MDP jászberényi járási választmányának ülése A jászberényi járás pártválasztmányá­nak kibővített ülése szombaton vitatta meg a Központi Vezetőség június 28-i határozatát és a­ járás pártszervezeteinek e hatá­rozattal kapcsolatos tennivalóit. A nagy­­jelentőségű pártválasztmányi ülésen Pa­­nyi Istvánné elvtársnő, a járási­­ pártbi­zottság titkára mondotta el a járási pártbi­zottság beszámolóját. A beszámoló megmu­tatta az egész járás fejlődését és vázolta­ a pártszervezetek munkájának eredményeit is. .Mélyrehatóan és őszintén bírálta: a pártbi­zottság munkájának fogyatékosságait és bá­tor bírálatot mondott a községek pártfunk­­cionáriusainak tevékenysége felett is. Ele­mezte a többi között, hogy a kollektív veze­tés és a bírálat, önbírálat hiánya, a pártdemo­krácia megsértése milyen kárt okozott a tö­megek és a járás pártszervezetei kapcsolatá­ban. A beszámoló megmutatta, hogy a pártoktatás fogyatékosságai, a funkcioná­riusok hiányos elméleti képzettsége gyakran a párt parasztpolitikájának elferdítéséhez, megsértéséhez vezettek. A beszámoló feletti vitában részvevő 16 elvtárs tartózkodás nélkül, bátran tette szóvá a hibákat, bírálta személyekre való tekintet nélkül a járási pártbizottság tagjait és munkatársait. A vitában felszólalók vala­mennyien feltárták saját munkájuk, párt­szervezetük hibáit is. Valamennyi felszólaló és a járási pártbizottság beszámolója is a pártmunkában elkövetett hibák legsúlyosabb következménye­ként a tömegkapcsolatok meglazulását jelölte meg. A vita során számos példát hoztak fel ennek bizonyítására. Lázár Mihály elvtárs, a jászárokszállási községi pártbizottság titkára elmondotta: a tömegkapcsolatok kiszélesí­téséhez, a tömegek aktivizálásához szüksé­ges, hogy elsősorban a pártszervezetek mun­káját javítsák meg. Jászárokszálláson a párt­tagoknak csupán 42 százaléka végez párt­­munkát, s így a pártszervezet nem juthat el a dolgozó tömegek széles rétegeihez. A tö­megkapcsolatok meglazulását mutatja az is, hogy a községben az elmúlt hónapok során mindössze hat tagjelöltet vettek fel, de kö­zöttük egyetlen dolgozó paraszt sem volt. Sándor János elvtárs a­lattyáni párttitkár bí­rálta a járási pártbizottság és a járási ta­nács munkamódszerét. Kifogásolta, hogy a járás vezető szerveitől a községbe érkező egyes funkcionáriusok, instruktorok néha csak a párttitkárig, s a tanácsházáig jutnak el, de a dolgozókat, a termelőszövetkezetek tagjait és az egyénileg dolgozó parasztokat nem mindig keresik fel. A járásban még most sem szűnt meg a bírálat elfojtása, a bírálók üldö­zése. A beszámoló és Tóth János elvtárs, a Jászberényi Aprítógépgyár üzemi bizottságá­nak elnöke is szóvátette, hogy néhány gazda­sági funkcionárius, például az Aprítógépgyár igazgatója, üldözi a bírálókat, és a pártszer­vezet még most sem teremtette meg a bátor, nyílt bírálat légkörét. Ez gátolja a tömegek kezdeményezésének kibontakozását és vissza­tetszést szül a dolgozók között. Csak néhány felszólaló beszélt arról, hogy a tömegkapcsolatok megszilárdításáért milyen erőfeszítéseket kell tenniök a párt­­szervezeteknek. Felvetették ugyan, hogy a politikai felvilágosító munkát erősíteni kell, de részletesen nem vitatták meg ezt. Egyedül Som József elvtárs, a járási ta­nács mezőgazdasági osztályának veze­tője beszélt arról, hogy a termelőszö­vetkezetekben van szó ugyan az állam által nyújtott kedvezményekről, de azt már nem mutatják meg az agitátorok, hogy az új ren­deletek mit jelentenek egy-egy termelőszö­vetkezeti tag életében, hogyan növelik jöve­delmét, életszínvonalát. Az egyénileg gazdálkodó dolgoz­ó parasztok között is nagyon gyenge az agi­­tációs munka. A felszólalók megbírálták a beszámolót, mert a járásban oly nagy szám­ban élő egyénileg gazdálkodó parasztok kö­zötti politikai munkával csak felszínesen fog­lalkozott. A járási pártbizottságnak érveket kell kidolgoznia, hogy a népnevelők megma­gyarázhassák: hogyan segíti a kormánypro­gramul a­z egyénileg gazdálkodókat, s így őket is mozgósítani tudják a párt- és kor­mány által kitűzött célok megvalósításáért vívott harcra. Drenda János elvtárs, a jász­­felsőszentgyörgyi gépállomás politikai helyet­tese felvetette, hogy az egyénileg dolgozó parasztok között azért nem végeznek egyes pártszervezetek jó munkát, mert nem jó a pártvezetőségek összetétele. Jászfelsőszent­­györgyön például, noha a község legnagyobb része dolgozó paraszt, a pártvezetőségben egyetlen egy dolgozó paraszt sincs. A járás: pártbizottságnak nagy gondot kell fordíta­nia az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasz­tok közötti politikai munkára, hogy ezzel is szilárdítsa, erősebbé tegye a párt és a tö­megek közötti kapcsolatot, a munkás-paraszt szövetséget. De a jászberényi járásban nem számoltak azzal sem, hogy a járás jellege változik, új gyárak, üzemek épülnek, s a pártszervezetek munkájának legbiztosabb pillérei a­ mind nagyobb számban megtalál­ható ipari munkások lesznek. Molnár Ferenc elvtárs, a jánoshidi titkár arról beszélt, hogy különösen a fiatalabb pártszervezetek vezetői azért dolgoznak rosz­­szul, mert kevés a tapasztalatuk, de a já­rási pártbizottság ennek ellenére sem se­gíti őket eléggé. Javasolta, hogy a járási pártbizottság tagjai rendszeresen látogassák az alapszervezeteket, beszéljenek a funkcio­náriusokkal minden problémájukról, kon­krétan, a helyszínen segítsék őket, hogy a vezetés fejlettebb módszereit elsajátíthassák. Jussanak el a pártbizottság tagjai és mun­katársai a pártcsoportok üléseire, rendsze­resen beszélgessenek az egyszerű párttagok­kal is. A funkcionáriusok is csak akkor fog­lalkozhatnak megértően a tömegek, a dolgo­zók problémáival, ha erre tudatosan neveli őket a járási pártbizottság. A nagy őszi munkák, a betakarítás és az őszi szántás-vetés ideje elérkezett. A be­számoló egyik legsúlyosabb fogyatékossága volt, hogy ezt figyelmem kívül hagyta. A felszólalók — a beszámolóval ellentétben — sok konkrét példával mutatták meg, hogy milyen termelési feladatok várnak megol­dásra az elkövetkező néhány hétben. Som József elvtárs arról beszélt, hogy mintegy 65.000 hold szántását kelll elvégezni, de a gépállomások erre még nem készültek fel kellően. Füzesi Győző elvtárs, a begyűjtési miniszter járási meghatalmazottja feltárta, hogy bár a járás már megkapta a gabona szabadpiaci jogát — a kapósok begyűjtése még alig kezdődött meg. Sokan beszéltek arról, hogy a begyűjtőszervek is gátolják a gyors beadást: Jászjákóhalmán például egy gazdálkodó kerek egy hétig hordozta a be­­gyűj­tőszervhez a beadásra szánt burgonyát, amíg végül elfogadták tőle. A járási pártválasztmány ülése fontos fel­adatokat tűzött a járási pártbizottság elé. A beszámoló és a vita fényt derített arra, hogy igen sok tennivaló van még a bírálat, önbírálat elmélyítése terén. A járási párt­bizottság munkatársai és tagjai, bár majd mindegyik személy szerint is bírálatot ka­pott, nem­ szólaltak fel a pártválasztmányi ülésen. Szükség van még az alulról jövő bírálat bátorítására is. A beszámoló és a felszólalók sem bírálták érdemlegesen a me­gyei pártbizottság munkáját. Többet kell foglalkozni a kormányprogramja megvalósí­tásának kérdéseivel, a dolgozók igényeinek, szükségleteinek kielégítésével — e kérdések kevéssé szerepeltek a pártválasztmány ülé­sén. Helyes lett volna még az is, ha a­ be­számoló és a felszólalók is megmutatják, mit akarnak tenni, hogy a küszöbön álló taggyűlések az egész párttagságot moz­gásba hozzák a Központi Vezetőség hatá­rozatának végrehajtására, hogy a jászberé­nyi járás egész dolgozó népe megértse: jó termelőmunkájától függ most elsősorban az életszínvonal emelkedése, a kormánypro­­gramm megvalósulása. Megérkezett hazánkba a Koreai Néphadsereg Ének- és Táncegyit­tese A Koreai Néphadsereg Ének- és Táncegyüt­tese Kim Gan tábornok vezetésével szombaton délelőtt Budapestre érkezett. Az együttes fo­gadására megjelent a Nyugati­ pályaudvaron Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, Majlát Jolán, a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkára, továbbá a külügyminisztérium, a néphadsereg, az államrendőrség, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese, az Állami Népi Együttes és a tömeg­szervezetek képvise­lői. Jelen volt Han Hjo Szam, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti követe, a követség tagjai és a hazánkban tanuló ko­reai ifjak küldöttsége, valamint Li En Ho al­ezredes, a Koreai Néphadsereg Ének- és Táncegyüttesének helyettes vezetője, aki már korábban hazánkba érkezett. Mihályfi Ernő üdvözlő beszédében a Ma­gyar Népköztársaság­­ kormánya, a magyar művészeti és kulturális élet vezetői és az egész magyar nép nevében szeretettel köszön­tötte a vendégeket. Schnekta Péter ezredes a magyar nép­hadsereg nevében üdvözölte az együttest. Az üdvözlésekre Kim Gan tábornok, az együttes vezetője válaszolt: " Határtalanul boldogak vagyunk, hogy a koreai néphadsereg harcosai nevében kö­szönetet mondhatunk a magyar népnek és vezetőinek azért a nagy segítségért, amelyet az amerikai imperialista agresszorok elleni honvédő, felszabadító harcunkhoz nyújtottak és mindazért, amit most országunk nép­gazdaságának helyreállításáért és fejleszté­séért tesznek. — Kívánunk a magyar népnek további si­kereket a szocializmus építésében, a Ma­gyar Dolgozók Pártja vezetésével. Kim Gan tábornok a magyar és a koreai nép barátságának, a Szovjetuniónak és a tartós világbékéne­k éltetésével fejezte be szavait. (MTI) Befejeződött az első magyar fizikuskongresszus Szombaton befejeződött az első magyar fizikuskongresszus. Az utolsó napi ülésen L. Sosnowski lengyel professzor tartott elő­adást «Kontakt jelenségek szerepe a félveze­tők fotokonduktivitásában» címmel. A hozzá­szólások után Szigeti György, a műszaki tu­dományok doktora tartotta meg elő­adását «Összefüggés néhány lumineszkáló anyag optikai és elektromos tulajdonságai között» címmel. A kongresszus utolsó előadását V. L. Ljovsin, kétszeres Sztá­l­in-díjas professzor, a fizikai tudományok doktora tartotta a lumi­­neszkáló anyagokban létrejövő energiaátala­­ku­lás és átadás kérdéseiről. Ismertette sa­ját és más szovjet fizikusok úttörő jellegű vizsgálatait. A hozzászólások után Szigeti György, a műszaki tudományok doktora, az Eötvös Lo­­ránd Fizikai Társulat főtitkára mondott­­záró­beszédet. Hangsúlyozta, hogy a­ kongresszus elérte célját: elmélyítette a ma­gyar fizikusok kapcsolatát a Szovjetunió és a többi baráti ország tudósaival, megismertette velük a ma­gyar fizikusok­ munkáját­ és eredményeit. A kongresszus sikeréhez jelentősen hozzájárul­tak a külföldi vendégek előadásai, elsősorban V. A. Fok akadémikus, a szovjet delegáció vezetőjének a­ fizika alapvető kérdéseiben út­mutató jellegű előadása. A tudósok között kialakuló és megszilárduló együttműködés és a személyes kapcsolat létrejötte egyúttal je­lentősen meggyorsítja országaink tudományá­nak­ fejlődését is, s ezzel hozzájárul a béke ügyének további hősödéséhez. Ezután V. A. Fok Sztálin-díjas akadé­mikus, a szovjet delegáció vezetője, majd a többi külföldi küldöttség vezetői mondottak köszönetet a magyar fizikusoknak a kon­gresszus megszervezéséért és a meleg baráti fogadtatásért. (MTI) Augusztus 31-én kezdődik a vidéki színházak harmadik ünnepi hete A Színház- és Filmművészeti Szövetség harmadszor rendezi meg a vidéki színházak ünnepi hetét. Az idei ünnepi hét augusztus 31-én, hétfőn kezdődik a debreceni Csokonai Színház bemutatójával. A színház együttese Lendvay Ferenc rendezésében Iszajev—Galles: «Nem magánügy» című, a fővárosi közönség előtt még ismeretlen, rendkívül mulatságos vígjátékát adja elő fél 8 ór­ai kezdettel a Magyar Néphadsereg Színházában. Szeptember 1-én, kedden este fél 8 órakor a Magyar Néphadsereg Színházában a pécsi Nemzeti Színház együttese mutatja be ugyan­csak először budapesti közönség előtt Lip­­penszky—Pataki «Zrínyi riadója» című új magyar történelmi drámáját Szilágyi Albert rendezésében. (MTI) VASÁRNAP, 1953 AUGUSZTUS 30 Jegyzetek a velencei filmfesztiválról 11. A velencei filmfesztiválon már több mint egy hete a játékfilmek versenye zajlik. Szovjet és amerikai filmek után egy jugo­szláv filmet mutattak be: poros századeleji történetet, nagygazdák fölkapaszkodott fiai­ról. Annál több benyomást keltett Eduardo Filipo üdítő komédiája, a «Nápolyiak Milá­nóban». Filipo forgatókönyveit maga írja és rendezi, sőt a főszerepet is legtöbbször ő maga játssza. Közkedvelt jellemkomikus. A lenézett délolasz munkásokról szól a film, akik egy nápolyi nyomorne­gyedben laknak. Egy milánói érdekelt­ség lebontatja a rozzant épületeket; en­nek során a lakók közül öten meghalnak. A megmaradottak rokonaiknak adják ki magu­kat, Filipo vezetésével Milánóba ment­ek, s a milánói érdekeltség gyárában munkát kap­nak. Munkájuknak a gazdasági krízis vet véget; a gyárat a­ tőkések becsukják. Filipo ismét élére áll földijeinek, ülő sztrájkba kezdenek, megvédik a gyárat a rendőrség rohamától. Mozgalmukat siker koronázza, a tőkések kénytelenek kiegyezni. — Kár, hogy a film a proletárok, s köztük a déli és észak­olasz proletárok egyesülése helyett a világ nápolyjainak egyesülését hirdeti, de a film még így is haladó és szórakoztató. Ünnepi esten mutatták be a Rosalj rendez­te Rimszkij-Korszakov életrajzfilmet. A film először itt a fesztiválon került közönség elé.­­ Életrajzfilm, egyben csodás korrajz a szá­zadforduló cári Oroszországéról. Megismer­jük a zsarnoki kort, amely Rimszkij-Korsza­­kovot a «Szadkó» operára inspirálta, és lát­juk miként követi a­ zeneszerző a realista írókat és képzőművészeket a zene területén, műveit a haladás, a nép szolgálatába állít­va­. Az «ötök» csoport tagjai — köztük Mu­szorgszkij, Borodin és a fiatal Rimszkij- Korszakov — képviselik az orosz zeneművé­szeket ebben a harcban. Felejthetetlen, ahogyan a film művészi esz­közökkel kifejezi Rimszkij-Korszakovnak a nép iránti odaadó szeretetét, ahogyan a film megmutatja, miiképpen keresi a zeneszerző a nép életében a művészi ihletet. Figyelemre­méltó a film képzőművészi kivitele is. Újabb csúcsteljesítménye ez a szovjet filmgyártásnak. Minden egyes kocka festőileg komponált re­mekmű, az ember úgy érzi, hogy múzeumban van és a nagy klasszikus festők remekműveit élvezi. Láttunk a fesztiválon két japán filmet is. Az egyik: «Ana Tatumi» története a második világháború idején zajlik. Egy lakatlan szi­getre vetődött, hajótörött japán tengerészek­ről szól. A filmet a német származású Stern­berg rendezte. Nem is japán film ez — noha japán szereplői vannak — hanem hollywoodi szabvány, ahol korábban Sternberg az ame­rikai filmstílust elsajátította. A közönség íz­lését dicséri, hogy a filmet kinevette. A másik japán film — titokzatos hold­eső utáni meséi», Mizoguchi rendező műve, éles ellentéte az «Ana Tahani»-nak. Két XV. századi legendát dolgozott fel a nép sanyar­gatásáról. A régies téma ellenére nyilván­valóan a jelenkori japánokról szól a fam, s nemzeti formanyelven igyekszik megszólalni. A baloldali olasz lapokból megtudtuk, hogy a film rendezője tavaly is hasonló értékű művel jelentkezett a velencei fesztiválon, filmjét bátor történelmi és szociális állásfog­lalás és stílusbeli finomság is jellemezte. Ezek a lapok röviden beszámolnak a haladó japán filmművészetről is, amely fontos mun­kát végez, hogy a nemzeti művészetet meg­mentse az amerikai megszállók befolyásától. A nyugatnémet filmgyártás két filmmel sze­repelt. Rau­ Hansen «4 nagy, kísértés» című munkája igénytelen film, álproblémákkal. A másik német filmet Paul Verhoeven rendezte, címe «Ne feledd el a szerelmet», főszerepében a kiváló képességű Luise Ulrich játszik egy háromgyermekes családanyát, aki «háztartás­beli», de férje és gyermekei jobban kihasznál­ják, mintha alkalmazott lenne. Az asszony fel­lázad és egy háromnapos szabadság alatt meggyőződik arról, hogy ennél az életnél többre is jó és megnövekedett önbizalommal tér vissza családjához. Ez is közepes film, de hála Luise Ulrichnak, sok benne a derűs moz­zanat. Ezután ismét olasz filmet mutattak be, Frederico Fellini «Naplopók» című munkáját. Érthetetlen, hogy a nyugaton leghaladottabb olasz filmművészet hogyan láthatta a silány témát megfilmesítésre alkalmasnak. A jobb­érzésű közönség ellenszenvvel is fogadta a filmet. A lengyel filmgyártása «Chopint v v­itte a fesztiválra. A sikeres életrajzfilmet a mi kö­zönségünk már ismeri. A befejezését most a párizsi forradalom jeleneteiben megrövidítet­ték. A közönség a filmet igen nagy tetszés­sel fogadta. A csehszlovákok elhozták a versenyre «Ré­gi cseh legenda» című nagy bábfilmjüket. A filmet Trnka rendezte a tőle megszokott mesteri módon. A legenda a cseh­­honfogla­lásról szól. Gyönyörű zene kíséri. Másik filmjük, «­4 vér titka» című dr. Janszki or­vosról szól. Janszki fedezte fel a vércsopor­tokat, ez tette lehetővé a vérátömlesztést. Az életrajzfilm végig izgalmasan, hatásosan áb­rázolja dr. Janszki munkásságát, korszakal­kotó felfedezését. Nagy csalódást­­keltett a fesztiválon a francia Claude Autant-Lara filmje «Isten fe­lekezet nélkül». A zavaros tartalmú filmet a szakemberek is, a közönség is nagy kiáb­rándulással fogadták. Révai Dezső * Különös viszony a bírálathoz Levél a szerkesztőséghez A «Szabad Nép» augusztus 14-i karcola­ténak («Doktor Méhes levelez») komoly visszhangja volt üzemünkben. Akár a ka­­­zánműhelybe, akár a csőműhelybe vagy az öntödébe mentem, azzal fogadtak az elvtár­sak, az üzem dolgozói. «Legfőbb ideje az ilyen problémákat felvetni... Nemcsak Mé­hes Gézáról van itt szó, arról is, hogy az ember nem mondhatja el a véleményét, mert megégeti a száját...» A pártbizottság a cikk megjelenése nap­ján aktivista-értekezletet hívott össze. Más­nap üzeni lapunknak, az «Erőmű Építés­nek első száma jelent meg. Az üzemi lap első oldalán — az aktivista-ülés nyomán — foglalkozott a­ Méhes-üggyel s ebben fő kérdésként az éberség eltompulását vetettük fel. Azóta meggyőződtünk arról, hogy ez nem volt helyes. Nem az éberség kérdése itt a fő kérdés. A cikk óta az üzemi lap több pa­naszlevelet kapott, s ezek is bizonyít­ják: a Méhes-ügy lényege az üzem vezetésének, Polgár elvtársnak viszonya a­ bírálathoz. Polgár elvtárs az első pillanattól kezdve nyíltan megmondta: személyes táma­dásnak könyveli el Fehér elvtársnő írását, s «igen rosszul esik, hogy sosem dicsérik, mindig bírálják» őt. Pedig kapott elég dicsé­retet is, s ha nem kapott, igyekezett ő maga gondoskodni róla. A dolgozók az üzemben világosan látják, amit Polgár elvtárs titkol, s ami ellen ma is szervezi az «ellenvéle­ményt», azt, hogy a bírálat az üzemben azért nem fejlődhetett, mert az igazgató elvtárs­a hadilábon áll a bírálattal. Jobban szereti a dícsérgetést, a­ hízelgést, s mivel erre gerin­ces ember nem kapható, ezért juthatott nagy szerepéhez Méhes Géza. Polgár elvtárs az aktivista-értekezleten — bár hosszú habozás után, de önbírálatot gyakorolt, elismerte végül is a kritika jogos voltát. Azonban a jelek szerint nem sokat okult belőle. Az aktívaértekezleten még maga is helyeselte, hogy a Méhes-esetet az alap­­szervezetek megtárgyalják. Ez történt a nyil­vánosság előtt. Másnap viszont behívta Szabó elvtársat, a DISZ-titkárt és Sárai elvtársat, a pártbizottság szervezőtitkárát s közölte ve­lük: ne tárgyalják meg­ a cikket, helyesebb arról hallgatni... legalább is addig, amíg nem látjuk világosan, már «következik utá­na». Az alábbi eset pedig talán még jellem­zőbb arra, hogy egyesek mennyire kommu­nistákhoz nem méltó magatartást tanúsíta­nak az üzemben a bírálattal szem­ben. Ba­lázs elvtárs, a külszerelési főosztály egyik dol­gozója egyik nap érdeklődöd nálam: ki is az a Fehér Klára, nem írt-e 1945 előtt fasiszta lapokban? Kérdésemre aztán elmondta, hogy Prógl elvtárs, közvetlen felettese kérte meg ennek felderítésére. Prógl elvtárs Polgár elvtárs egyik közvetlen munkatársa. Persze, igen nehéz lenne a «Szabad Nép» munkatársáról «kideríteni» Fasiszta lapokkal való kapcsolatát. Azonban ha már a «Szabad Nép» munkatársával szemben is próbálkoznak ilyesmivel, el lehet képzelni, milyen sorsot szánnának egy egy­szerűbb halandónak, ha bírálni mer. És bi­zony igen sok olyan dolgozó van az üzem­ben, aki el tudja mondani: azért került rosz­­szabb beosztásba, azért «nyomoznak» múlt­jának valami fellelhető — vagy fel nem lel­hető — árnya után, mert ■­ gyakran elmondta véleményét, bírálta a vezetés b­em­kommu­­nista, a sikerektől megrészegült, öntömjé­­nező módszerét. Ezért szükséges levonni a Méhes-ü­gy igazi tanulságát: a vezetőknek fel kell számolatok az önteltség minden maradványát, s meg kell teremteni az üzemben az őszinte, szabad bí­rálat légkörét. Földi Ivánné az «Április é.» Gépgyár üzemi lapjának, az «Erőmű Építő»-nek szerkesztője

Next