Szabad Nép, 1953. augusztus (11. évfolyam, 213-243. szám)
1953-08-30 / 242. szám
2 Az MDP Klement Gottwald-gyári választmányának ülése A Moment Cottswald Villamossági Gyár pártszervezetének választmánya kibővített ülésen megtárgyalta a Központi Vezetőség június 28-i határozatát. A vita sok hasznos tanulsággal szolgált. A Klement Gottwald-gyár kollektívája, munkásai és műszaki értelmisége munkájukkal nagy, megbecsülésre méltó eredményeket értek el. A felszabadulás utáni években valósággal a romokból modern nagy gyár épült. A dolgozók az utolsó két esztendő alatt két és félszeresére emelték a termelést, terveiket rendszeresen teljesítik. Ebben az üzemben dolgoznak olyan országos hírű sztahanovisták, mint Gát Ernő, Komáromi Lajos, Pálházi János és mások. Az élenjárók mögött alkotó-, teremtőképességük legjavát adva, százak és százak sorakoznak, fel. Fényes bizonyítéka ennek az a tény, hogy a gyárban a munka termelékenysége rendszeresen és állandóan emelkedik. Ezek a sikerek azonban elvakították a gyár pártbizottságát. Vida elvtárs, a pártbizottság titkára és a pártszervezet más vezetői ezeket a győzelmeket, amelyeket a párt által vezetett, a szocializmus eszméje által lelkesítet munkások és mérnökök szorgalma, tehetsége, hazaszeretete, egész népünk iránti hűsége alkotott — kezdték saját személyes eredményeiknek tulajdonítani. Ennek nyomán, elbizakodottság, személyi kultusz honosodott meg a pártbizottságban. A 21-es alapszervezet faliújságán Vida elvtárs egyik beszédéből vett idézet «ékeskedett». A 12-es alapszervezet titkára asztalán Vida elvtárs fényképét tartotta. A pártmunka demokraitikus, egyedül helyes módszereit «csalhatatlan» vezetők utasításai, basáskodás, ledorongolás szorították ki. Ezek a módszerek elszigetelték a pártbizottságot a párttagságtól, csökkentették az egyszerű pártmunkások aktivitását, s visszatetszést szültek a dolgozók között. A Klement Gottwald-gyár pártbizottsága még a Központi Vezetőség határozatai nyomán sem ismerte fel egészében súlyos hibáit. A napokban — amikor a pártbizottság a választmányi beszámolót vitatta, meg — a pártbizottság tagjainak többsége nem bírálta meg a pártbizottság egészének és titkárának munkáját. Más volt a helyzet a választmányi ülésen. A választmány tagjai és az aktivisták nyílt, világos bírálattal tárták fel a pártbizottság súlyos hibáit. A pártmunkások egész sora mondta el, hogy a pártbizottságot eddig nem lehetett bírálni, mert a bírálatot rendszeresen elutasították. Székely elvtárs, a 17-es alapszervezet titkára elmondta: «Eleinte bíráltam a vezetőséget, de Vida elvtárstól sok gorombaságot és ledorongolást kaptam, s szinte már féltem tőle». Ezt vetette fel Tortorelo elvtárs, a gyári szakszervezeti bizottság egyik vezetője is. Szenes elvtárs, a «Turbo» című üzemi lap munkatársa elmondotta: «A gyár egyik dolgozója, Fehér elvtárs, levelet írt a szerkesztőségnek, melyben az agit.-prop. osztály munkáját bírálni. A lap a levelet leközölte. Nyéki elvtársnő, az agit.-prop. osztály vezetője önbíródal helyett kijelentette, hogy ezentúl minden cikket, levelet leközlés előtt be kell mutatni a pártbizottságnak. Az persze, szükséges, hogy a pártbizottság ellenőrizze a lapját. De furcsa, hogy az akkor jut eszébe, amikor bírálat éri. Márkus elvtárs, a 19-es alapszervezet titkára felszólalásában elmondta, hogy a pártbizottság helytelen módszereielterjedtek az alapszervezeteknél is, s ezek a vezetőség több tagjának, s a tagság jórészének passzivitását vonták maguk után. Tortorello elvtárs elmondtál: «Bármilyen feladat volt, nem azt magyaráztam az aktivistáknak, hogy mi annak az értelme, hogyan kell azt végrehajtani, hanem kurtán közöltem, hogy ez a pártbizottság utasítása — végre kell hajtani. Több felszólaló beszélt arról, hogy ezek a módszerek sok dolgozót elidegenítettek a pártszervezettől. Több esetben előfordult, hogy a dolgozók panaszait, kéréseit nem hallgatták meg, vagy ha meg is hallgatták, sokszor nem tettek semmit. Székely elvtárs, a 17-es alapszervezet titkára elmondta, hogy a továbbtanulásra jelentkező dolgozókügyét lélektelenül bírálták el. Valakit elutasítottak azért, mert 30 évvel ezelőtt az apja egy munkással dolgozó kisiparos volt. Wolf elvtársnő, sztahanovista, a választmány tagja, megbírálta a gyár vezetőit. Fazekas és Erdős elvtársakat, akikhez nem lehet bejutni, «ötször-hatszor felmegy az ember, s a titkárnő mindig elutasítja». A vitárn a többi között felszólalt még Kovács elvtárs, a DISZ-bizottság titkára, aki a pártválasztmány tagjainak felelősségét hangsúlyozta és Tátrai elvtárs, a villamosvontatási gyártási ág vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a gyár pártszervezetében elhatalmasodott hibákért felelősség terheli a II. kerületi pártbizottságot is, mert nem ellenőrizte megfelelően a kerületnek ezt a legjelentősebb üzemét. Dékány Margit elvtársnő, a II. kerületi pártbizottság titkára rámutatott a vita néhány fontos tanulságára, s igazat adva Tátrai elvtárs bírálatának, elemezte a kerületi pártbizottság instruáló,módszerének fogyatékosságait. A választmány gazdag tanulságokkal szolgált, mégis gyengéje volt, hogy nem irányította a figyelmet a pártélet soron következő nagy eseményére , a taggyűlésekre. Ezeken a taggyűléseken dől el végsősoron, hogy a tömegeket közvetlenül vezető pártmunkások, a pártbizalmiak, népnevelők és magá a párttagság jól megérti-e a Központi Vezetőség határozatát. Ezeken a taggyűléseken vértezi fel a párt a párttagságot új erővel, új fegyverekkel a tömegek megnyeréséért, mozgósításáért, a termelés fokozásáért , az életszínvonal emeléséért vívott harcban. A taggyűlések sikere pedig a jó politikai és szervezeti előkészítésen múlik. Gondoskodni kell róla, hogy a vezetőség beszámolója gondos, kollektív munka eredménye legyen, hogy a tagság világosan lássa előre a kérdéseiét, amelyekről a taggyűlés tárgyalni fog. A jól előkészített taggyűlés, a tartalmas bírálat és önbírálat biztosíték arra, hogy a párttagság aktivitása felfokozódik, a kommunisták példamutatásukkal és meggyőző szavukkal magukkal ragadják a pártonkívüli tömegeket, s kiküszöbölve a párt belső életének gyengeségeit, új nagyszerű győzelmeket aratnak a kormányprogramm megvalósításáért folyó harcban. / AZ ELMÉLET NAPI KÉRDÉSEI A szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése hazánkban Pártunk Központi Vezetősége 1953 június 27—28-i ülésének határozata és a párt javaslataira épülő kormányprogram a gazdaságpolitikánk középpontjába állította a dolgozó nép életszínvonalának állandó emelését. .A párt és a kormány szocializmust építő gazdaságpolitikájának megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a szocializmus gazdasági alaptörvényének ismerete, hiszen gazdaságpolitikánk e törvényen nyugszik. Az elnyomott és kizsákmányolt milliók évezredek óta harcoltak egy olyan társadalomért, ahol munkájuk gyümölcseit a dolgozók élvezik és ahol ennek eredményeként a jólét és a kultúra az egész társadalomra kiterjed. Az elnyomottak ösztönös törekvéseit a tudományos szocializmus megalkotói, Marx és Engels foglalták először a fejlődés törvényeire épülő harci programaiba. Marx és Engels a kapitalista társadalom tudományos elemzése alapján kimutatták, hogy megértek a kizsákmányoláson és a néptömegek nyomorán alapuló társadalmi rend megdöntésének feltételei, a történelem napirendre tűzte egy olyan társadalom megalkotását, amelyben a termelést az emberek szükségleteinek megfelelően szabályozzák. Lenin — Marx és Engels tanításának hű követője és továbbfejlesztője — 1917 augusztusában a pártprogramul átdolgozásához írt tervezetében e tanításokkal összhangban állapítja meg, hogy a szocialista társadalom a termelési eszközök köztulajdonba vétele alapján tervszerűen megszervezi a társadalmi termelést, „hogy ezáltal biztosítsa a társadalom minden tagjának jólétét és minden irányú fejlődését .. Sztálin elvtárs «A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban» című művében Marx, Engels és Lenin tanítása és a szocialista építés háromévtizedes tapasztalatainak elméleti összegezése alapján feltárta a szocializmus gazdasági alaptörvényét: «az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének a biztosítása a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése útján. A szocializmus gazdasági alaptörvénye megmutatja azt a célt, amelynek a szocialista társadalomban a termelés alá van rendelve és azokat az eszközöket, amelyekkel a célt elérik. A szocializmusban minden az emberért történik. A szocializmus lényege a lakosság jólétének állandó emelkedése, a dolgozók napról napra szebb, jobb, kulturáltabb élete. A szocializmus a kapitalizmustól eltérően nem elégszik meg a dolgozók szükségleteinek a „létminimum határán mozgó kielégítésével, hanem célja a növekvő, szükségletek maximális kielégítése. Ez azt jelenti, hogy az adott viszonyok között a lehető legnagyobb mértékben kell kielégítenie a társadalom tagjainak anyagi és kulturális szükségleteit. A termelés fejlesztési ütemének, a beruházási politikának olyannak kell lennie, hogy ne akadályozza — ellenkezőleg, elősegítse — a dolgozók állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek egyre jobb kielégítését. A szükségletek maximális kielégítését a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és tökéletesedése teszi lehetővé. A szocializmus termelési viszonyai a termelés szakadatlan és a kapitalizmusban elképzelhetetlenül gyors fejlődését eredményezik. E fejlődés előrevivője a korszerű technika alkalmazása. Az új technika alkalmazása biztosítja a termelékenység növekedését, elősegíti az önköltség csökkenését és ezzel lehetővé teszi az árak csökkentését, megteremti a munkaidő megrövidítésének feltételeit, megszünteti a nehéz fizikai munkát. A technika fejlődése a szocializmusban tehát az anyagi javak gyarapításának, a dolgozók anyagi és kulturális színvonala emelésének döntő eszköze. A szocialista termelés célja és a cél elérésének eszközei szorosan összefüggnek. Csak a termelés szakadatlan fejlődése és technikai tökéletesedése biztosíthatja a szocialista termelés céljának megvalósulását. A jólét megteremtői tehát a dolgozók, akiknek jobb, termelékenyebb munkája biztosítja a növekvő életszínvonalat. Több és jobb cipő, ruha, élelem, lakás, kulturális jólét, javuló egészségügyi ellátottság stb. csak több, jobb, fegyelmezettebb munkával teremthető meg. A dolgozók növekvő igényeit csak úgy tudjuk kielégíteni, ha népgazdaságunk minden ágában szüntelenül növeljük a termelést, javítjuk a minőséget, bőségesebbé tesszük a fogyasztási cikkek választékát. A szocializmus gazdasági alaptörvénye tehát jobb munkára, a technika továbbfejlesztésére és az új technika alkalmazására serkenti a szocializmust építő társadalom dolgozóját. Csak a munkások, parasztok, értelmiségiek alkotó munkája teremtheti meg szebb életünket. A szocializmus gazdasági alaptörvénye — mint a gazdasági fejlődés objektív törvénye — ugyanakkor arra inti a szocializmus, illetve a kommunizmus építését irányító pártot, hogy minden cselekedetében az emberek anyagi és kulturális helyzetének megjavítását tartsa szeme előtt. Ha a párt politikájában nem veszi megfelelően tekintetbe e törvény követelményeit, hibákat követ el, amelyek ha eluralkodnak, veszélyeztetik a szocializmus építését. IV. A szocializmus gazdasági alaptörvénye létrejöttének és érvényesülésének feltétele: a szocialista termelési viszonyok megteremtése. A népgazdaság kulcspozícióinak a szocialista állam tulajdonába vételével a szocializmus gazdasági alaptörvénye a gazdasági fejlődés alapvető törvényévé lesz, bár hatóköre mindaddig bizonyos fokig korlátozott, amíg az egész népgazdaságban nem győzött a szocializmus. Hazánkban is a termelési viszonyok megváltoztatása volt a szocializmus gazdasági alaptörvénye érvényesülésének előfeltétele. A ipari, a kereskedelem és a közlekedés döntő részének államosításával, mezőgazdaságunk szocialista szektorának kialakításával megteremtettük az alaptörvény érvényesülésének döntő feltételeit. Ennek eredményeként komoly sikereket értünk el népgazdaságunk fejlesztésében, létrehoztunk olyan alkotásokat, amelyekre méltán büszke egész népünk. Gyáriparunk termelése 1952-ben háromszorosa volt az 1938. évi termelésnek, az egy főre jutó széntermelés kétszerese volt az 1938. évinek. Komoly erőfeszítéseket tettünk bányászatunk gépesítése érdekében, hogy bányászainkat egyre jobban mentesítsük a legnehezebb fizikai munkától és munkájukat termelékenyebbé tegyük. Az építő nagyipar megteremtése során 1952-ben javult a dolgozók egészségügyi ellátottsága. A társadalombiztosításba bevont dolgozók és családtagjaik száma 1938-ban a lakosság egyharmada alatt volt, ma meghaladja a felét. Kormányunk sokmillió forintot fordít anya- és csecsemővédelemre, a dolgozók üdültetésére. A szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése mutatkozik meg kultúrforradalmunk kibontakozásában is. A Horthy-rendszerben az iskolaköteles gyerekek egynegyede a 4 elemit sem végezte el, többségük pedig nem jutott túl a 6 elemin, ma túlnyomó többségük elvégzi a 8 osztályos általános iskolát. A kiadott könyvek példányszáma 1952-ben közel nyolcszorosa, a rádióelőfizetők száma több mint kétszerese volt az 1938. évinek, a színház- és operalátogatók száma 1929—1930 óta 3,8 millióról 5,8 millióra emelkedett. Az elmúlt két esztendő alatt azonban pártunk — részben az elért sikerek hatása alatt — túlbecsülte lehetőségeinket és olyanerős ütemet szabott az iparosításnak, olygyorsan fejlesztette a nehézipart, hogy ez adolgozó nép életszínvonalának megrekedéséhez, sőt a munkások és alkalmazottak reálkeresetének átmeneti csökkenéséhez vezetett. Szocialista iparosításunk üteme és mérete ily módon ellentétbe került a szocializmusgazdasági alaptörvényének érvényesülésével,amely azt követeli, hogy a termelés szakadatlan növelésének és tökéletesítésének eszközével mozdítsuk elő, szolgáljuk a célt: a dolgozók állandóan növekvő anyagi és kulurális szükségleteinek maximális kielégítését, már a földmunkák 37 százalékát, a betonkeverés 80 százalékát géppel végeztük. Ötéves tervünk első három évében mezőgazdaságunk 8000 traktort, 2300 kévekötő- és aratógépet, 600 kombájnt kapott. A szocializmus építése, a termelés növekedése következtében dolgozó népünk életviszonyai alapvetően megjavultak. Ezt mutatja számos fogyasztási cikk —köztük a nem elsőrendű életszükségleti cikkek — kiskereskedelmi forgalmának alakulása is, így például: A szocializmus gazdasági alaptörvényének alapvető érvényesülése népgazdaságunkban ugyanis csak azt a lehetőséget jelenti, hogy gazdaságunk ténylegesen e törvény követelményeinek megfelelően fejlődjék. Ahhoz, hogy ezt a lehetőséget valósággá változtassuk, tanulmányoznunk kell e törvényt, el kell sajátítanunk hozzáértő alkalmazását, hogy minden országos és helyi intézkedés összhangban legyen e törvény követelményeivel. Népgazdasági terveinket is e törvény, valamint a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődése törvényének megfelelően kell összeállítanunk Terveinkben tehát a népgazdaság egyes ágai, az újratermelés egyes szférái (termelés, forgalom, fogyasztás) között olyan arányokat kell megállapítanunk, amelyek biztosítják az egész népgazdaság szakadatlan fejlődését és ezen keresztül a lakosság növekvő szükségleteinek maximális kielégítését. A helyes arányok megállapításához számba kell vennünk népgazdaságunk reális lehetőségeit, belső erőforrásainkat, együttműködésünket a Szovjetunióval, és a népi demokráciákkal, mérlegelnünk kell a nemzetközi helyzet előírta követelményeket. Gazdaságpolitikánk eddig is e követelményekkel számolva ért el jelentős sikereket , az utóbbi években azonban nem vettük megfelelően figyelembe ezeket a követelményeket. Ötéves tervünk termelésénél számításon kívül hagytuk, hogy nekünk már nem egyedül, nemcsak a saját erőnkre utalva kell építenünk mai szocializmust, mint a Szovjetuniónak a 20-as években és a 30-as években, hanem támaszkodhatunk a győztes szocializmus országának támogatására és a népi demokratikus országok testvéri segítségére. A Szovjetunióban — amely még a helyreállítási időszak végén is csak elmaradott iparral rendelkezett — létkérdés volt az ipar — elsősorban a nehézipar — fejlesztésének gyorsított üteme. Csak a rendkívül gyorsütemű iparosítás tette lehetővé a Szovjetunió függetlenségének megóvását az imperialisták gazdasági blokádjával és katonai intervenciójával szemben. Csak a gyorsütemű iparosítás segítségével tudták megteremteni a mezőgazdaság kollektivizálásához elengedhetetetlenül szükséges technikai alapot. Sztálin elvtárs 1928-ban az ipar gyorsütemű fejlesztését megindokolva rámutatott arra, hogy «Az iparosítás gyors ütemének kérdése most nem volna nálunk annyira élére állítva, ha ugyanolyan fejlett iparunk és ugyanolyan fejlett technikánk volna, mint mondjuk Németországnak, ha az ipar részaránya az egész népgazdaságban ugyanolyan nagy volna nálunk, mint például Németországban... ha nem volnánk a proletárdiktatúra egyetlen országa, ha mi a proletárdiktatúrának csak egyik országa volnánk, ha nemcsak nálunk volna proletárdiktatúra, hanem más, előrehaladottabb országokban is, mondjuk Németországban és Franciaországban is. Ma a népi demokratikus országok — így hazánk is — kedvezőbb körülmények között építhetik a szocializmust. A Szovjetunió és egymás baráti segítségére és az egymásközötti együttműködésre támaszkodva gazdaságukat jórészt függetleníteni tudják a tőkés országok blokádpolitikájának káros következményeitől. A demokratikus világpiacon — elsősorban a Szovjetuniótól — be tudják szerezni a népgazdaságuk fejlesztéséhez szükséges összes alapvető árucikkeket. Az élenjáró technikával felszerelt szovjet gazdaság magas színvonalú műszaki segítséget nyújt számukra. Igaz, az imperialisták ma is véres intervenciós terveket forralnak a felszabadult népek ellen, de a népi demokratikus országok ezzel szemben sem állanak egyedül: szoros barátság és szövetség fűzi őket össze a Szovjetunióval és egymással. Magyarország emellett gazdasági, technikai tekintetben már a második világháború előtt fejlettebb volt, mint a cári Orosz Kerékpár Motorkerékpár Izzólámpa Rádió Sör Szivarka. szivar 1938 1952 Index: 1938 - 1O0 84.466 154 660 darab 183,1 3.500 11 008 darab 314.5 5 557 12.648 ezer darab 227,6 36.082 155.792 darab 431 8 337.078 1,250.000 hektoliter 370,8 2.329 10.361 millió darab 444,9 SZABAD NÉP PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS * Az MDP jászberényi járási választmányának ülése A jászberényi járás pártválasztmányának kibővített ülése szombaton vitatta meg a Központi Vezetőség június 28-i határozatát és a járás pártszervezeteinek e határozattal kapcsolatos tennivalóit. A nagyjelentőségű pártválasztmányi ülésen Panyi Istvánné elvtársnő, a járási pártbizottság titkára mondotta el a járási pártbizottság beszámolóját. A beszámoló megmutatta az egész járás fejlődését és vázolta a pártszervezetek munkájának eredményeit is. .Mélyrehatóan és őszintén bírálta: a pártbizottság munkájának fogyatékosságait és bátor bírálatot mondott a községek pártfunkcionáriusainak tevékenysége felett is. Elemezte a többi között, hogy a kollektív vezetés és a bírálat, önbírálat hiánya, a pártdemokrácia megsértése milyen kárt okozott a tömegek és a járás pártszervezetei kapcsolatában. A beszámoló megmutatta, hogy a pártoktatás fogyatékosságai, a funkcionáriusok hiányos elméleti képzettsége gyakran a párt parasztpolitikájának elferdítéséhez, megsértéséhez vezettek. A beszámoló feletti vitában részvevő 16 elvtárs tartózkodás nélkül, bátran tette szóvá a hibákat, bírálta személyekre való tekintet nélkül a járási pártbizottság tagjait és munkatársait. A vitában felszólalók valamennyien feltárták saját munkájuk, pártszervezetük hibáit is. Valamennyi felszólaló és a járási pártbizottság beszámolója is a pártmunkában elkövetett hibák legsúlyosabb következményeként a tömegkapcsolatok meglazulását jelölte meg. A vita során számos példát hoztak fel ennek bizonyítására. Lázár Mihály elvtárs, a jászárokszállási községi pártbizottság titkára elmondotta: a tömegkapcsolatok kiszélesítéséhez, a tömegek aktivizálásához szükséges, hogy elsősorban a pártszervezetek munkáját javítsák meg. Jászárokszálláson a párttagoknak csupán 42 százaléka végez pártmunkát, s így a pártszervezet nem juthat el a dolgozó tömegek széles rétegeihez. A tömegkapcsolatok meglazulását mutatja az is, hogy a községben az elmúlt hónapok során mindössze hat tagjelöltet vettek fel, de közöttük egyetlen dolgozó paraszt sem volt. Sándor János elvtárs alattyáni párttitkár bírálta a járási pártbizottság és a járási tanács munkamódszerét. Kifogásolta, hogy a járás vezető szerveitől a községbe érkező egyes funkcionáriusok, instruktorok néha csak a párttitkárig, s a tanácsházáig jutnak el, de a dolgozókat, a termelőszövetkezetek tagjait és az egyénileg dolgozó parasztokat nem mindig keresik fel. A járásban még most sem szűnt meg a bírálat elfojtása, a bírálók üldözése. A beszámoló és Tóth János elvtárs, a Jászberényi Aprítógépgyár üzemi bizottságának elnöke is szóvátette, hogy néhány gazdasági funkcionárius, például az Aprítógépgyár igazgatója, üldözi a bírálókat, és a pártszervezet még most sem teremtette meg a bátor, nyílt bírálat légkörét. Ez gátolja a tömegek kezdeményezésének kibontakozását és visszatetszést szül a dolgozók között. Csak néhány felszólaló beszélt arról, hogy a tömegkapcsolatok megszilárdításáért milyen erőfeszítéseket kell tenniök a pártszervezeteknek. Felvetették ugyan, hogy a politikai felvilágosító munkát erősíteni kell, de részletesen nem vitatták meg ezt. Egyedül Som József elvtárs, a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője beszélt arról, hogy a termelőszövetkezetekben van szó ugyan az állam által nyújtott kedvezményekről, de azt már nem mutatják meg az agitátorok, hogy az új rendeletek mit jelentenek egy-egy termelőszövetkezeti tag életében, hogyan növelik jövedelmét, életszínvonalát. Az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok között is nagyon gyenge az agitációs munka. A felszólalók megbírálták a beszámolót, mert a járásban oly nagy számban élő egyénileg gazdálkodó parasztok közötti politikai munkával csak felszínesen foglalkozott. A járási pártbizottságnak érveket kell kidolgoznia, hogy a népnevelők megmagyarázhassák: hogyan segíti a kormányprogramul az egyénileg gazdálkodókat, s így őket is mozgósítani tudják a párt- és kormány által kitűzött célok megvalósításáért vívott harcra. Drenda János elvtárs, a jászfelsőszentgyörgyi gépállomás politikai helyettese felvetette, hogy az egyénileg dolgozó parasztok között azért nem végeznek egyes pártszervezetek jó munkát, mert nem jó a pártvezetőségek összetétele. Jászfelsőszentgyörgyön például, noha a község legnagyobb része dolgozó paraszt, a pártvezetőségben egyetlen egy dolgozó paraszt sincs. A járás: pártbizottságnak nagy gondot kell fordítania az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok közötti politikai munkára, hogy ezzel is szilárdítsa, erősebbé tegye a párt és a tömegek közötti kapcsolatot, a munkás-paraszt szövetséget. De a jászberényi járásban nem számoltak azzal sem, hogy a járás jellege változik, új gyárak, üzemek épülnek, s a pártszervezetek munkájának legbiztosabb pillérei a mind nagyobb számban megtalálható ipari munkások lesznek. Molnár Ferenc elvtárs, a jánoshidi titkár arról beszélt, hogy különösen a fiatalabb pártszervezetek vezetői azért dolgoznak roszszul, mert kevés a tapasztalatuk, de a járási pártbizottság ennek ellenére sem segíti őket eléggé. Javasolta, hogy a járási pártbizottság tagjai rendszeresen látogassák az alapszervezeteket, beszéljenek a funkcionáriusokkal minden problémájukról, konkrétan, a helyszínen segítsék őket, hogy a vezetés fejlettebb módszereit elsajátíthassák. Jussanak el a pártbizottság tagjai és munkatársai a pártcsoportok üléseire, rendszeresen beszélgessenek az egyszerű párttagokkal is. A funkcionáriusok is csak akkor foglalkozhatnak megértően a tömegek, a dolgozók problémáival, ha erre tudatosan neveli őket a járási pártbizottság. A nagy őszi munkák, a betakarítás és az őszi szántás-vetés ideje elérkezett. A beszámoló egyik legsúlyosabb fogyatékossága volt, hogy ezt figyelmem kívül hagyta. A felszólalók — a beszámolóval ellentétben — sok konkrét példával mutatták meg, hogy milyen termelési feladatok várnak megoldásra az elkövetkező néhány hétben. Som József elvtárs arról beszélt, hogy mintegy 65.000 hold szántását kelll elvégezni, de a gépállomások erre még nem készültek fel kellően. Füzesi Győző elvtárs, a begyűjtési miniszter járási meghatalmazottja feltárta, hogy bár a járás már megkapta a gabona szabadpiaci jogát — a kapósok begyűjtése még alig kezdődött meg. Sokan beszéltek arról, hogy a begyűjtőszervek is gátolják a gyors beadást: Jászjákóhalmán például egy gazdálkodó kerek egy hétig hordozta a begyűjtőszervhez a beadásra szánt burgonyát, amíg végül elfogadták tőle. A járási pártválasztmány ülése fontos feladatokat tűzött a járási pártbizottság elé. A beszámoló és a vita fényt derített arra, hogy igen sok tennivaló van még a bírálat, önbírálat elmélyítése terén. A járási pártbizottság munkatársai és tagjai, bár majd mindegyik személy szerint is bírálatot kapott, nem szólaltak fel a pártválasztmányi ülésen. Szükség van még az alulról jövő bírálat bátorítására is. A beszámoló és a felszólalók sem bírálták érdemlegesen a megyei pártbizottság munkáját. Többet kell foglalkozni a kormányprogramja megvalósításának kérdéseivel, a dolgozók igényeinek, szükségleteinek kielégítésével — e kérdések kevéssé szerepeltek a pártválasztmány ülésén. Helyes lett volna még az is, ha a beszámoló és a felszólalók is megmutatják, mit akarnak tenni, hogy a küszöbön álló taggyűlések az egész párttagságot mozgásba hozzák a Központi Vezetőség határozatának végrehajtására, hogy a jászberényi járás egész dolgozó népe megértse: jó termelőmunkájától függ most elsősorban az életszínvonal emelkedése, a kormányprogramm megvalósulása. Megérkezett hazánkba a Koreai Néphadsereg Ének- és Táncegyittese A Koreai Néphadsereg Ének- és Táncegyüttese Kim Gan tábornok vezetésével szombaton délelőtt Budapestre érkezett. Az együttes fogadására megjelent a Nyugati pályaudvaron Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, Majlát Jolán, a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkára, továbbá a külügyminisztérium, a néphadsereg, az államrendőrség, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese, az Állami Népi Együttes és a tömegszervezetek képviselői. Jelen volt Han Hjo Szam, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti követe, a követség tagjai és a hazánkban tanuló koreai ifjak küldöttsége, valamint Li En Ho alezredes, a Koreai Néphadsereg Ének- és Táncegyüttesének helyettes vezetője, aki már korábban hazánkba érkezett. Mihályfi Ernő üdvözlő beszédében a Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar művészeti és kulturális élet vezetői és az egész magyar nép nevében szeretettel köszöntötte a vendégeket. Schnekta Péter ezredes a magyar néphadsereg nevében üdvözölte az együttest. Az üdvözlésekre Kim Gan tábornok, az együttes vezetője válaszolt: " Határtalanul boldogak vagyunk, hogy a koreai néphadsereg harcosai nevében köszönetet mondhatunk a magyar népnek és vezetőinek azért a nagy segítségért, amelyet az amerikai imperialista agresszorok elleni honvédő, felszabadító harcunkhoz nyújtottak és mindazért, amit most országunk népgazdaságának helyreállításáért és fejlesztéséért tesznek. — Kívánunk a magyar népnek további sikereket a szocializmus építésében, a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével. Kim Gan tábornok a magyar és a koreai nép barátságának, a Szovjetuniónak és a tartós világbékének éltetésével fejezte be szavait. (MTI) Befejeződött az első magyar fizikuskongresszus Szombaton befejeződött az első magyar fizikuskongresszus. Az utolsó napi ülésen L. Sosnowski lengyel professzor tartott előadást «Kontakt jelenségek szerepe a félvezetők fotokonduktivitásában» címmel. A hozzászólások után Szigeti György, a műszaki tudományok doktora tartotta meg előadását «Összefüggés néhány lumineszkáló anyag optikai és elektromos tulajdonságai között» címmel. A kongresszus utolsó előadását V. L. Ljovsin, kétszeres Sztálin-díjas professzor, a fizikai tudományok doktora tartotta a lumineszkáló anyagokban létrejövő energiaátalakulás és átadás kérdéseiről. Ismertette saját és más szovjet fizikusok úttörő jellegű vizsgálatait. A hozzászólások után Szigeti György, a műszaki tudományok doktora, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára mondottzáróbeszédet. Hangsúlyozta, hogy a kongresszus elérte célját: elmélyítette a magyar fizikusok kapcsolatát a Szovjetunió és a többi baráti ország tudósaival, megismertette velük a magyar fizikusok munkáját és eredményeit. A kongresszus sikeréhez jelentősen hozzájárultak a külföldi vendégek előadásai, elsősorban V. A. Fok akadémikus, a szovjet delegáció vezetőjének a fizika alapvető kérdéseiben útmutató jellegű előadása. A tudósok között kialakuló és megszilárduló együttműködés és a személyes kapcsolat létrejötte egyúttal jelentősen meggyorsítja országaink tudományának fejlődését is, s ezzel hozzájárul a béke ügyének további hősödéséhez. Ezután V. A. Fok Sztálin-díjas akadémikus, a szovjet delegáció vezetője, majd a többi külföldi küldöttség vezetői mondottak köszönetet a magyar fizikusoknak a kongresszus megszervezéséért és a meleg baráti fogadtatásért. (MTI) Augusztus 31-én kezdődik a vidéki színházak harmadik ünnepi hete A Színház- és Filmművészeti Szövetség harmadszor rendezi meg a vidéki színházak ünnepi hetét. Az idei ünnepi hét augusztus 31-én, hétfőn kezdődik a debreceni Csokonai Színház bemutatójával. A színház együttese Lendvay Ferenc rendezésében Iszajev—Galles: «Nem magánügy» című, a fővárosi közönség előtt még ismeretlen, rendkívül mulatságos vígjátékát adja elő fél 8 órai kezdettel a Magyar Néphadsereg Színházában. Szeptember 1-én, kedden este fél 8 órakor a Magyar Néphadsereg Színházában a pécsi Nemzeti Színház együttese mutatja be ugyancsak először budapesti közönség előtt Lippenszky—Pataki «Zrínyi riadója» című új magyar történelmi drámáját Szilágyi Albert rendezésében. (MTI) VASÁRNAP, 1953 AUGUSZTUS 30 Jegyzetek a velencei filmfesztiválról 11. A velencei filmfesztiválon már több mint egy hete a játékfilmek versenye zajlik. Szovjet és amerikai filmek után egy jugoszláv filmet mutattak be: poros századeleji történetet, nagygazdák fölkapaszkodott fiairól. Annál több benyomást keltett Eduardo Filipo üdítő komédiája, a «Nápolyiak Milánóban». Filipo forgatókönyveit maga írja és rendezi, sőt a főszerepet is legtöbbször ő maga játssza. Közkedvelt jellemkomikus. A lenézett délolasz munkásokról szól a film, akik egy nápolyi nyomornegyedben laknak. Egy milánói érdekeltség lebontatja a rozzant épületeket; ennek során a lakók közül öten meghalnak. A megmaradottak rokonaiknak adják ki magukat, Filipo vezetésével Milánóba mentek, s a milánói érdekeltség gyárában munkát kapnak. Munkájuknak a gazdasági krízis vet véget; a gyárat a tőkések becsukják. Filipo ismét élére áll földijeinek, ülő sztrájkba kezdenek, megvédik a gyárat a rendőrség rohamától. Mozgalmukat siker koronázza, a tőkések kénytelenek kiegyezni. — Kár, hogy a film a proletárok, s köztük a déli és északolasz proletárok egyesülése helyett a világ nápolyjainak egyesülését hirdeti, de a film még így is haladó és szórakoztató. Ünnepi esten mutatták be a Rosalj rendezte Rimszkij-Korszakov életrajzfilmet. A film először itt a fesztiválon került közönség elé. Életrajzfilm, egyben csodás korrajz a századforduló cári Oroszországéról. Megismerjük a zsarnoki kort, amely Rimszkij-Korszakovot a «Szadkó» operára inspirálta, és látjuk miként követi a zeneszerző a realista írókat és képzőművészeket a zene területén, műveit a haladás, a nép szolgálatába állítva. Az «ötök» csoport tagjai — köztük Muszorgszkij, Borodin és a fiatal Rimszkij- Korszakov — képviselik az orosz zeneművészeket ebben a harcban. Felejthetetlen, ahogyan a film művészi eszközökkel kifejezi Rimszkij-Korszakovnak a nép iránti odaadó szeretetét, ahogyan a film megmutatja, miiképpen keresi a zeneszerző a nép életében a művészi ihletet. Figyelemreméltó a film képzőművészi kivitele is. Újabb csúcsteljesítménye ez a szovjet filmgyártásnak. Minden egyes kocka festőileg komponált remekmű, az ember úgy érzi, hogy múzeumban van és a nagy klasszikus festők remekműveit élvezi. Láttunk a fesztiválon két japán filmet is. Az egyik: «Ana Tatumi» története a második világháború idején zajlik. Egy lakatlan szigetre vetődött, hajótörött japán tengerészekről szól. A filmet a német származású Sternberg rendezte. Nem is japán film ez — noha japán szereplői vannak — hanem hollywoodi szabvány, ahol korábban Sternberg az amerikai filmstílust elsajátította. A közönség ízlését dicséri, hogy a filmet kinevette. A másik japán film — titokzatos holdeső utáni meséi», Mizoguchi rendező műve, éles ellentéte az «Ana Tahani»-nak. Két XV. századi legendát dolgozott fel a nép sanyargatásáról. A régies téma ellenére nyilvánvalóan a jelenkori japánokról szól a fam, s nemzeti formanyelven igyekszik megszólalni. A baloldali olasz lapokból megtudtuk, hogy a film rendezője tavaly is hasonló értékű művel jelentkezett a velencei fesztiválon, filmjét bátor történelmi és szociális állásfoglalás és stílusbeli finomság is jellemezte. Ezek a lapok röviden beszámolnak a haladó japán filmművészetről is, amely fontos munkát végez, hogy a nemzeti művészetet megmentse az amerikai megszállók befolyásától. A nyugatnémet filmgyártás két filmmel szerepelt. Rau Hansen «4 nagy, kísértés» című munkája igénytelen film, álproblémákkal. A másik német filmet Paul Verhoeven rendezte, címe «Ne feledd el a szerelmet», főszerepében a kiváló képességű Luise Ulrich játszik egy háromgyermekes családanyát, aki «háztartásbeli», de férje és gyermekei jobban kihasználják, mintha alkalmazott lenne. Az asszony fellázad és egy háromnapos szabadság alatt meggyőződik arról, hogy ennél az életnél többre is jó és megnövekedett önbizalommal tér vissza családjához. Ez is közepes film, de hála Luise Ulrichnak, sok benne a derűs mozzanat. Ezután ismét olasz filmet mutattak be, Frederico Fellini «Naplopók» című munkáját. Érthetetlen, hogy a nyugaton leghaladottabb olasz filmművészet hogyan láthatta a silány témát megfilmesítésre alkalmasnak. A jobbérzésű közönség ellenszenvvel is fogadta a filmet. A lengyel filmgyártása «Chopint v vitte a fesztiválra. A sikeres életrajzfilmet a mi közönségünk már ismeri. A befejezését most a párizsi forradalom jeleneteiben megrövidítették. A közönség a filmet igen nagy tetszéssel fogadta. A csehszlovákok elhozták a versenyre «Régi cseh legenda» című nagy bábfilmjüket. A filmet Trnka rendezte a tőle megszokott mesteri módon. A legenda a csehhonfoglalásról szól. Gyönyörű zene kíséri. Másik filmjük, «4 vér titka» című dr. Janszki orvosról szól. Janszki fedezte fel a vércsoportokat, ez tette lehetővé a vérátömlesztést. Az életrajzfilm végig izgalmasan, hatásosan ábrázolja dr. Janszki munkásságát, korszakalkotó felfedezését. Nagy csalódástkeltett a fesztiválon a francia Claude Autant-Lara filmje «Isten felekezet nélkül». A zavaros tartalmú filmet a szakemberek is, a közönség is nagy kiábrándulással fogadták. Révai Dezső * Különös viszony a bírálathoz Levél a szerkesztőséghez A «Szabad Nép» augusztus 14-i karcolaténak («Doktor Méhes levelez») komoly visszhangja volt üzemünkben. Akár a kazánműhelybe, akár a csőműhelybe vagy az öntödébe mentem, azzal fogadtak az elvtársak, az üzem dolgozói. «Legfőbb ideje az ilyen problémákat felvetni... Nemcsak Méhes Gézáról van itt szó, arról is, hogy az ember nem mondhatja el a véleményét, mert megégeti a száját...» A pártbizottság a cikk megjelenése napján aktivista-értekezletet hívott össze. Másnap üzeni lapunknak, az «Erőmű Építésnek első száma jelent meg. Az üzemi lap első oldalán — az aktivista-ülés nyomán — foglalkozott a Méhes-üggyel s ebben fő kérdésként az éberség eltompulását vetettük fel. Azóta meggyőződtünk arról, hogy ez nem volt helyes. Nem az éberség kérdése itt a fő kérdés. A cikk óta az üzemi lap több panaszlevelet kapott, s ezek is bizonyítják: a Méhes-ügy lényege az üzem vezetésének, Polgár elvtársnak viszonya a bírálathoz. Polgár elvtárs az első pillanattól kezdve nyíltan megmondta: személyes támadásnak könyveli el Fehér elvtársnő írását, s «igen rosszul esik, hogy sosem dicsérik, mindig bírálják» őt. Pedig kapott elég dicséretet is, s ha nem kapott, igyekezett ő maga gondoskodni róla. A dolgozók az üzemben világosan látják, amit Polgár elvtárs titkol, s ami ellen ma is szervezi az «ellenvéleményt», azt, hogy a bírálat az üzemben azért nem fejlődhetett, mert az igazgató elvtársa hadilábon áll a bírálattal. Jobban szereti a dícsérgetést, a hízelgést, s mivel erre gerinces ember nem kapható, ezért juthatott nagy szerepéhez Méhes Géza. Polgár elvtárs az aktivista-értekezleten — bár hosszú habozás után, de önbírálatot gyakorolt, elismerte végül is a kritika jogos voltát. Azonban a jelek szerint nem sokat okult belőle. Az aktívaértekezleten még maga is helyeselte, hogy a Méhes-esetet az alapszervezetek megtárgyalják. Ez történt a nyilvánosság előtt. Másnap viszont behívta Szabó elvtársat, a DISZ-titkárt és Sárai elvtársat, a pártbizottság szervezőtitkárát s közölte velük: ne tárgyalják meg a cikket, helyesebb arról hallgatni... legalább is addig, amíg nem látjuk világosan, már «következik utána». Az alábbi eset pedig talán még jellemzőbb arra, hogy egyesek mennyire kommunistákhoz nem méltó magatartást tanúsítanak az üzemben a bírálattal szemben. Balázs elvtárs, a külszerelési főosztály egyik dolgozója egyik nap érdeklődöd nálam: ki is az a Fehér Klára, nem írt-e 1945 előtt fasiszta lapokban? Kérdésemre aztán elmondta, hogy Prógl elvtárs, közvetlen felettese kérte meg ennek felderítésére. Prógl elvtárs Polgár elvtárs egyik közvetlen munkatársa. Persze, igen nehéz lenne a «Szabad Nép» munkatársáról «kideríteni» Fasiszta lapokkal való kapcsolatát. Azonban ha már a «Szabad Nép» munkatársával szemben is próbálkoznak ilyesmivel, el lehet képzelni, milyen sorsot szánnának egy egyszerűbb halandónak, ha bírálni mer. És bizony igen sok olyan dolgozó van az üzemben, aki el tudja mondani: azért került roszszabb beosztásba, azért «nyomoznak» múltjának valami fellelhető — vagy fel nem lelhető — árnya után, mert ■ gyakran elmondta véleményét, bírálta a vezetés bemkommunista, a sikerektől megrészegült, öntömjénező módszerét. Ezért szükséges levonni a Méhes-ügy igazi tanulságát: a vezetőknek fel kell számolatok az önteltség minden maradványát, s meg kell teremteni az üzemben az őszinte, szabad bírálat légkörét. Földi Ivánné az «Április é.» Gépgyár üzemi lapjának, az «Erőmű Építő»-nek szerkesztője