Szabad Nép, 1954. március (12. évfolyam, 60-90. szám)

1954-03-01 / 60. szám

2 (Folytatás az 1. oldalról.) szerűbb gépeket, berendezéseket a Szovjet­unió bocsátotta rendelkezésünkre. Mérnöke­ink, technikusaink a helyszínen, a Szovjet­unióban tanulmányozhatták a világ legmo­dernebb kohászati kombinátjainak működé­sét. Itt, a Sztálin Vasműnél nyújtottak a szovjet emberek baráti segítséget e hatal­mas méretű­ munka kivitelezésében. Szovjet barátaink együtt harcoltak a magyar dolgozókkal, és azzal, hogy fel­épült az új nagyolvasztó — velük együtt győzedelmeskedtek. Köszönet érte a mun­kában résztvett szovjet elvtársaknak, hála a nagy Szovjetuniónak. Tisztelt elvtársak! A Sztálin Vasmű nagyolvasztója készen áll, hogy biztosabban haladhassunk előre, kitűzött céljaink útján. A cél világos: tartós, állandó jólétet, boldog életet akarunk teremteni dolgozó népünknek! Ezt a célt szolgálja az a lelkes munka­verseny, amely pártunk kongresszusá­nak tiszteletére mind szélesebb méretek­ben bontakozik ki. A munkafelajánlások méltóan fejezik ki azt az érdeklődést, amellyel dolgozó népünk a kongresszus elé tekint, azt a szeretetet, bizalmat és hűsé­get, amelyet dolgozóink pártunk iránt ta­núsítanak. Egész dolgozó népünk méltán tekint ér­deklődéssel pártunk kongresszusa elé, hi­szen ez a kongresszus az új szakasz első kongresszusa lesz. Ez a kongresszus hosz­­szú időre megszabja majd az új szakasz feladatait és világosan megmutatja a jó­lét, a további felemelkedés útját. Azok az új munkasikerek, amelyek a kongresszusi munkaverseny során szület­nek, egy-egy üzenetet jelentenek a kon­gresszus számára és azt fejezik ki, hogy dolgozóink saját ügyüknek tartják a Köz­ponti Vezetőség határozatait, készen állnak azok hiánytalan megvalósítására. A dolgozó nép munkája, amelynek meg­testesült jelképe a sztálinvárosi nagyolvasz­tó is, elvezet bennünket a nagyobb bőség­hez, a jobbmódú, szebb, gazdagabb élet­hez. Éljenek az új nagyolvasztó hős építői, Szerelői, műszaki vezetői! Éljen a szocializmus­ építésének vezető ereje, nagyszerű munkásosztályunk, amely ismét bizonyságát adta öntudatának, áldo­zatkészségének! Éljenek segítőink és küzdőtársaink, a szovjet emberek! Éljen és virágozzék a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság! Legyen ez a kohó jelképe a szilárd mun­kás-paraszt szövetségnek! Éljen a munkás­­osztály és a dolgozó parasztság testvéri ba­rátsága! Éljen a kohóépítés lelkesítője, minden győzelmünk szervezője, a Magyar Dolgozók Pártja! — fejezte be beszédét Zsofinyecz elvtárs. Megkezdte munkáját a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztója (Tudósítónktól.) A sztálinvárosi kohó előtt még tart az ünnepség. Benn, a műszerházban, s előtte, az öntőcsarnokban izgalommal készül­nek az ünnepi csapolásra. Pikter Pál főmér­nök, a kohómű vezetője telefonon ellenőrzi: rendben van-e minden a bunkereknél, az adagolószinten, állandóan figyeli a műsze­reket, a forrószél nyomását, hőfokát, a to­rokgáz hőmérsékletét, az anyagoszlop moz­gását. Lipták Zoltán főművezető az öntőcsar­nokban jár-kel. A tapasztalt, idős kohász a csapolónyílás és a csatornák szárítását irá­nyítja. Apró fáklyaként lobognak az egy­másra rakott fadarabok a nedves homok­kal bélelt mélyedésekben. Néhány perccel tizenkét óra előtt pár­tunk vezetői, a kormány tagjai, a bányák, a gyárak, a falu küldöttei és a hős­építők, akiknek tehetségét, szorgalmát dicséri a nagy mű — már ott állnak az öntőcsarnok­ban. Balázs Lajos főolvasztár a műszer­ház melletti kisharanghoz lép. Megkondítja. Az érces hang: jel a csapolásra. L. Szász Antal olvasztár felhúzza kohászkesztyűjét. Az első építők között érkezett annak idején Dunapentelére. Országoshírű segédmunkás­­brigádvezető lett. Tavaly májusban felke­rekedett, elment Diósgyőrbe, hogy megta­nulja a kohászmesterséget. Minden vágya az volt, hogy avatáskor ő vezesse az ün­nepi csapolást. Most ott áll az új nagy­kohó mellett, hosszú acélrudat vesz kezé­be, a csapolónyíláshoz megy, hogy utat nyisson az izzófehéren folyó vasnak. Ba­lázs Lajos főolvasztár és a 26 éves Zakhar László főolvasztár is segít neki. Szikraeső lövel ki a nyílásból. Pontosan 12 órakor előtör a salak, majd az izzó vasfolyam kí­gyózva, sisteregve fut a csatornán át; előbb csak vékony érként, majd egyre szélesebb sugárban zúdul le a csarnok mellett a vá­gányon várakozó üstbe. Az ömlő vas vö­rös fénye besugározza az új harcra, új hőstettekre induló sztálinvárosi kohászok arcát. Feledhetetlen percek ezek! Az új kohót immár ötödször csapolják, s már harmadízben ad 60 tonna vasat. Eljött a nap, amikor az építőktől a kohászok át­vették a nagyolvasztót. Elfoglalták új posztjukat. Most már rajtuk a sor. A kohá­szok arra készülnek, hogy második nagy­kohónk naponta száz és száz tonna vassal erősítse a dolgozó nép jólétét; traktorok, kombájnok,­ ekék, gépek százai és ezrei készülhessenek munkájuk nyomán. A felhőtlen kék ég alatt, tavaszi ragyo­gásban büszkén magasodik a hatalmas al­kotás. Szellő lebegteti az ünnepi zászlókat. Ragyogó szemmel nézzük, amint a kohó ormán áttetsző füst száll felfelé. Végtelen büszkeséggel hallgatjuk a szüntelen dübör­gést, morajlást, amely hírül ad­ja, hogy Sztálinvárosban megkezdődött a termelő­­munka, új nagykohónkban már olvad az ércből a vas. Az esaftolás Szovjet vendégeink látogatásai I. J. Gluscsenko szovjet akadémikus va­sárnap délelőtt látogatást tett a Mezőgazda­­sági Múzeumban. Érdeklődéssel nézte végig az állattenyésztési kiállítást és a múzeum halász-, vadász- valamint erdészeti termeit. J. M. Nyeprincev Sztálin-díjas festőmű­vész vasárnap Lillafüreden töltötte a dél­előttöt. Délután a miskolci Déryné Szín­ház művészklubjában a miskolci képző­művészekkel találkozott. E. G. Kazakevics kétszeres Sztálin-dí­­jas író, a Szovjet Írók Szövetségének ve­zetőségi tagja szombaton este Kónya La­jos kétszeres Kossuth-díjas költő, a Ma­gyar Írók Szövetségének főtitkára kísére­tében Balmazújvároson részt vett T. Kiss Jó­zsef balmazújvárosi kondás és Nyerges Mar­git egyénileg dolgozó paraszt leánya lakodal­mán. A kétszeres Sztálin-díjas írót nagy sze­retettel fogadták. E. G. Kazakevics porcelán étkészletet ajándékozott a fiatal párnak. Va­sárnap Debrecen nevezetességeit tekintette meg. Délelőtt ellátogatott a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, a debre­ceni gyermekklinika koraszülött-osztályára, megtekintette a Hajdúsági Gyógyszergyá­rat, a Déry Múzeum képtárát és volt az­­ ősi református kollégium történelmi nev­­­vezetességű oratóriumi termében is. (MTI) Magyar diákok ajándéka A Vendel­ utcai 4-es számú ipari techni­kum dísztermében ünnepségre gyűltek ösz­­sze vasárnap délelőtt a Kossuth Zsuzsa leánygimnázium és a technikum tanulói és nevelői. Harta Éva, a gimnázium DISZ- titkára elmondotta: szeptemberben elha­tározták, hogy az előadások, klubestek bevé­teleiből és a fémgyűjtésből származó jöve­delmükből gépet vásárolnak és elküldik Koreába, a hős koreai fiataloknak. Segít­ségül jöttek a Vendel­ utcai technikum diákjai, akik vállalták, hogy a leánygim­ a hős koreai fiataloknak náziumból kapott nyersanyagból gépeket készítenek a koreai dolgozóknak. Az ünnepségen Méray Tibor Kossuth­­díjas újságíró egy koreai élményét mon­dotta el. Im Mun Pin, a magyarországi koreai nagykövetség külkereskedelmi főtaná­csosa átvette a gépek tulajdonjogát igazoló díszes okiratot és köszönetet mondott a fiataloknak. Végül az Országos Béketanács küldötte elismerő oklevelet adott át a két iskola DISZ-titkárának. (MTI) • A VEZETŐSÉGVÁLASZTÁS ★ HÍREI * Segítsük az új pártvezetőségeket A legtöbb pártbizottság nagy gonddal és szeretettel látott neki az új vezetőségek ta­nításának. Leleményesek, találékonyak pártbizottságaink és már eddig is sok mód­szert, formát találtak erre. Komlón és Szigetváron például 2­ 3 napos tanfolya­mot rendez a pártbizottság az új vezetőségi tagok részére. Tószegen és Tiszaföldváron összehívják az új vezetőségi tagokat és a járási pártbizottság egy-egy tagja elbe­szélget velük. A villányi járási pártbizott­ság munkatársai egy-egy napot töltenek kint azokban az alapszervezetekben, ahol megválasztották a vezetőségeket és a hely­színen segítik őket.. Mire kell ügyelni e munkánál? Elsősor­ban arra, hogy ne csak «általánosan» ta­nítsanak, hanem a jelenlegi sürgős felada­tokat — a termelés, a dolgozókról való gondoskodás kérdését — beszéljék meg az elvtársak. Az adonyi és a sásdi járási pártbizottság a tavaszi munkákkal kapcso­latos problémákat beszélte meg az új veze­tőségekkel és a pártépítési feladatokat is ezzel kötötte össze. A tiszaföldvári járási pártbizottság segítségével az új vezetősé­gek feldolgozzák a taggyűlés jegyzőköny­vét, egyes párttagok javaslatait, elkészítik a taggyűlési határozatra épülő munkater­veket.­­­Meg kell mondani, hogy nem mindegyik pártbizottságunk ilyen körültekintő. Figyel­müket túlságosan leköti a vezetőségválasz­­tó taggyűlések ellenőrzése, segítése és a pártértekezlet előkészítése. Elengedhetet­len azonban, hogy minden pártbizottság időt szakítson az új vezetőségek rendsze­res, állandó segítésére is.­­ Sztálinvárosban és más fejér megyei pártszervezetekben a határozati javaslat sokszorosított példányait a taggyűlés előtt szétosztották az elvtársaknak és így min­denki felkészülhetett a határozati javaslat vitájára, kiegészítésére, módosítására. Ez a módszer fokozta a taggyűlés aktivitását. Sokan tettek kiegészítő javaslatot. .Páz­­mándon például a tagság javaslatára ha­tározatba vették: a vezetőség egy héten belül köteles megbeszélni, hogyan mozgó­sít a tavaszi mezőgazdasági munkákra. • A győrmegyei termelőszövetkezetekben a pártvezetőségek beszámolói — nagyon he­lyesen — bőven foglalkoztak a párt és a kormány mezőgazdasági határozatával. De főképpen a távolabbi, hosszúlejáratú ter­vekről esett szó és a közvetlen tavaszi fel­adatokról sok helyen elfeledkeztek. A me­gyei pártbizottság ezért szervezőtitkári ér­tekezleten — és a pár­tválasztmány ülésén is — felhívta erre a hibára a vezetőségek figyelmét.• A pécsi Béke-akna külszíni pártszerveze­tében a vezetőség együttes munkával jó beszámolót készített, amely feltárta a munka hibáit és eredményeit egyaránt. A párttitkár azonban a vezetőség tudta nélkül megmásította a beszámolót és csak a párt­tagok hibáit mondotta el a taggyűlésen. Hasonló eset történt a sellyei alapszervezet­ben is, ahol a vezetőség titkára, Gradanecz elvtárs nem volt hajlandó beszámolójában megbírálni a vezetőséget és azt állította, hogy a taggyűlésnek sincs joga erre. Gradanecz elvtárs téved! A taggyűlés az alapszervezet felsőbb szerve, amely bírál­hatja és köteles is bírálni a vezetőséget. Az Egri Autójavító Vállalat taggyűlésén a beszámoló értékelte a kongresszusi ver­seny eddigi eredményeit. Kiderült pél­dául, hogy a­ párttitkár maga is jó példá­val jár elől: esztergályosbrigádja 202 száza­lékos átlagteljesítménnyel dolgozik. A bri­gád a kongresszus tiszteletére vállalta, hogy selejtmentesen dolgozik és 15 százalékkal emeli teljesítményét. • A pártértekezletek eredményes munká­ja a jó beszámoló mellett attól függ, hogy a küldöttek ismerik-e feladataikat és jól felkészülnek-e a tanácskozásra. A sásdi járási pártbizottság elhatározta, hogy se­gít ebben a küldötteknek, munkatársai felkeresik őket és tüzetesen megbeszélik velük, miről lesz szó a pártértekezleten, hogyan készülődjenek. Másutt csoportosan összehívják a küldötteket, s megkérik őket: beszélgessenek alapszervezetük tagjaival, munkahelyük dolgozóival; kér­jék ki véleményüket, tanácsukat, miről szólaljanak majd fel a pártértekezleten. Kinek-kinek a maga módján... 1. A dorogi szénvidéken az év elején két aknát elöntött a víz. A bányászokat áthe­lyezték más aknákhoz, például Annavölgy­­re is. És mivel a szén kell az országnak , felemelték Annavölgy tervét. Igen ám, de itt erre nem voltak készen munkahe­lyek, ráadásul a kemény hidegben be­fagyott a meddő a csillékbe. Kínos-keser­vesen lehetett üríteni őket. A bányászok hiába várték az ürest. Valljuk be: a ne­hézségeket fokozta az is, hogy a váratlan bajok a vezetőknél itt-ott fejetlenséget szültek. így történt, hogy Annavölgy az év első két hónapjában alaposan elmaradt a terv­től, adósságba verte­­magát, jónéhányezer tonnával tartozik az országnak. És most...? Most az a feladat, hogy Annavölgy tel­jesítse napi terveit és nekilásson az adós­ság törlesztésének.. Kazinczi László mizserfai sztahanovista vájár, azt javasolta nemrégiben az ország bányászainak, hogy minden vájár adjon jelenlegi teljesítményén felül legalább egy csille szenet. A felhívás — ahogy mondják — fején találta a szöget. Nemcsak a szta­hanovistákhoz szól, hanem azokhoz is, akik ma még nem érik el a normát. Egy csillé­vel többet csaknem minden munkahelyről lehet adni. A felhívás azonban kevés; nem elég, ha azt mondjuk: «Adj több szenet». Segítség is kell: legyen «üres», elegendő fa az ácso­láshoz. Tanács is kell: a tapasztaltabb vá­járok és a műszakiak mutassák meg a töb­bieknek, hogyan lehet többet adni. A jó­tanács azonnal eredményt hozhat. Anna­­völgyön a Steinriegel-mezőben dolgozik a Makerti-csapat, nemrégiben még műsza­konként tizenöt csillét termelt. Kmetty elv­társ, a vállalat főmérnöke beszélt velük ,és­ még aznap tizenhatra, másnap huszon­háromra emelték teljesítményüket. A hasz­nos tanács tehát nem egy, hanem nyolc csille szenet hozott ezúttal. Igen egyszerű megmondani: «Még egy csille szenet!» A «hogyan» már bonyolul­tabb Bányásztapasztalatok, a munkahelyek és szerszámok, gépek ismerete kell hozzá, d­e még ez sem minden; meg kell mondani a «miértet» is. Ez talán a legnehezebb, mert ezt minden egyes emberben külön kell meg­keresni ... Nehéz, sőt lehetetlen azok szá­mára, akik távol állnak az emberektől, de szíve szerint való munka minden párt­munkásnak, népnevelőnek, szakszervezeti bizalminak, aki szereti az embereket... 2. «Itt van például ez az Sz. Mihály. Ré­szeges, kártyás, decemberben kétszer is hiányzott a munkából. Miatta meg kellett bontani begyakorlott csapatokat — mond­ták az annavölgyi legényszállón. — Így persze hogy nem lehet emelni az egy főre jutó teljesítményt». Ez is, az is tett hozzá valamit, ’s végül is valami reménytelenül züllött ember jelent meg képzeletünkben, aki csavargó társak befolyása alatt áll... Másnap megint arra jártunk, s kerestük Sz.-t. «Ja, a «Fityisz». Ott van abban a szobában» — igazított el az egyik fiatal. «Fityisz» — hm, nem valami hízelgő bece­név. Benyitunk hozzá. Középtermetű, 40 —45 év körüli ember. Fésületlen, az arca borostás. Józan, kérdéseinkre világos vá­laszokat ad, s egyszerű szavaiból hamaro­san kiformálódik előttünk az élete. Tápió­­bicskén élt, keserves gyerekkora volt, már tíz éves korában malacokat őrzött a ceg­lédi tanyákon. Később, felnőtt korában is kulákoknál szolgált, látástól-vakulásig dol­gozott. Gombán Ordasi Lajos kuláknál reggel háromkor kelt — este 9—10 órakor feküdt. A nehéz munka testét-lelkét el­gyötörte. A felszabadulás után egy dara­big a bátyjával gazdálkodott juttatott föl­dön. Amikor aztán a tagosításnál rosszul jártak, otthagyta a földet. Dolgozott Pes­ten a sörgyárban, disznóhizlaldában. A bányába toborzók hívták; most csilléket forgat a négyes ereszkén ... — Minek iszik olyan sokat? — Nincs mit csinálni itt. Mivel üssem agyon az időt? — Olvasni szokott-e? — Nemigen ismerem a betűt. Cseléd­koromban nem nagyon forgathattam a könyvet — Tanulna-e olvasni, ha lehetne? Lassan válaszol: — Nehéz az... De azért megpróbálkoz­nék vele... Nem ő az egyetlen nehezen író-olvasó vagy éppen írástudatlan ember Annavöl­­gyön. Foglalkozni kellene velük, szembe­állítani a betűt a kártyával és a pálinká­val. 3. A legényszállóba tulajdonképpen azért mentünk át, hogy Túri András DISZ szak­titkárral beszélgessünk. Le is ültünk vele az egyik szobában. De alig beszélgettünk tíz percet, benyitnak az ajtón, fiatal fiú dugja be a fejét, aztán visszahúzza s újra becsukja az ajtót. Nemsokára másik,­harmadik. Ké­sőbb bejönnek, letelepszenek, benépesül a szoba. Tizennyolcan-húszan ülnek és állnak köröskörül. A beszélgetés az estébe nyúlik: szóba kerül a munka, a szórakozás, szemé­lyes problémák. Valaki panaszkodik, hogy a hús, amit kaptak, mócsingos volt, hogy az ételt a jó nyersanyagból nem elég ízletesen készítik el. Ehhez többen is hozzászólnak, végül is megállapodnak, hogy az ételek azért mégis jobbak már, az utóbbi időben ritkáb­ban van ok panaszra.S amióta egy maguk­választotta bizottság­ ellenőrzi a konyhát — s eltávolítottak egy «szarkát» — a mennyi­séggel sincs hiba. Voltak, akik a családiházépítési akcióról kérdezősködtek. Az egyik fiatal, Szlamnik Péter, már nem is tudom mivel kapcsolat­ban elmondta valamelyik nap, amikor füstre vártak és ették a kenyerüket, a csa­pat vezetőjével arról beszélgettek, mekkora nagy lakatlan területek vannak az északi és a déli sarkon. Erről azután a bolygókra te­relődött a szó. Kiderült, hogy őt is meg a csapat vezető vájárját, Drobinoha elvtársat is (aki híres sztahanovista vájár — a lapok is írtak róla) igen érdeklik a csillagászat kérdései. Nem folyt ez a beszélgetés «szabályszerű» keretek között, az emberek közbeszóltak, egymás szavába vágtak. A beszélgetés tar­talma sem volt különösen «izgalmas». Mégis a végén többen is elmondták: jöjjenek több­ször hozzánk, beszélgessenek velünk! Hiszen­­ annyi minden érdekli a dolgozókat — a­­ csillagok világa a földalatti világ embereit, a könyvek, a család,­ az otthon, a szakma, a zene, s ki tudná sorolni. A jó népnevelő sok mindenről beszélget a dolgozókkal ,s mindarról, ami után vágynak, ami vonzza őket. Kinek-kinek a maga módján. Politikai nevelőmunka ez? Igen, ez is hozzátartozik a politikai neveléshez, mert szomjasak a dolgozók ismeretekre, s ami a tudást növeli, az politika. Az ilyen beszélgetések talaján szélesedik a szemhatár, növekszik az ön­tudat. S a növekvő öntudat jeleként, s egy­ben felbecsülhetetlen termékeként nő a versenykedv, jobban megy a munka, több a szén. 4. Százfélék az emberek .. Az annavölgyi szénbányákba sokfelől járnak be dolgozni: Bajnáról, Eperről, Per­bálról, Máriahalomról és más, környéki falvakból. Az annavölgyi és sárisápi törzs­bányászok mellett itt vannak a legényszál­lók lakói, akik az ország minden részéből érkeztek. A Pallagi testvérek, Sági József, Ludovai, Lakhegyi, Hajdú, Tavaszi, Labanc neves sztahanovisták — a szénbányászat ismertebb hősei — mellett sokan van­nak, akik még nem forrtak össze a bányával. A szakmai fejlettség, a po­litikai öntudat különböző fokán állnak. Világos például, hogy az országos hírű Haracska Lajos érdeklődése más, mint mondjuk Sz. Mihályé. Van olyan fia­tal, akinek már megvan a kiszemelt párja és most a saját házépítés foglalkoztatja. Van, aki még nem gondol nősülésre , de igen szeretne tanulni, technikus akar lenni. A negyediknek minden vágya, hogy «urasági»-ból csapatra kerülhessen, társa, a csapatcsillés meg vájár szeretne lenni. Sz. Mihály szeretne jól megtanulni írni és olvasni és egyszer elmenni a Bala­tonra üdülni. Mindannyian szeretnék, ha munkájuk könnyebb lenne és életük szebb. Változatosabb, kulturáltabb ... Tiszteletreméltó célok ezek, benne van­nak pártunk, kormányunk céljaiban. Pon­tosabban: pártunk, kormányunk azt való­sítja meg, azt fejezi ki, amit népünk gon­dol, kíván — a jobb életet. A jobb élethez több szén kell — s a népnevelők kivel­­kivel személyes vágyaikon keresztül értes­sék meg ezt. Az ország ma azt kéri, hogy a legjobb teljesítményeket is szárnyalják túl. Beszéljenek a bányászokkal, a műsza­kiakkal, a segédüzemek vezetőivel, tárják fel előttük a helyzetet, vitassák meg a ter­melés azonnali felemelésének kérdéseit. Amit az ember szeretne, azért szívesen har­col, s ki ne szeretne vidámabban élni? Minden bányásszal, mérnökkel, aknásszal, csilléssel, a szállítás dolgozóival, villany­­szerelőkkel és lakatosokkal beszélni, jobb munkára lelkesíteni őket, nem könnyű feladat. Váljon képes-e erre az annavölgyi pártszervezet? Csak úgy egyszerre nehéz erre felelni... Papp Kálmán elvtárs, a pártbizottság titkára, talán két hónapja van a helyén. Előtte, csak az elmúlt évben négy párttitkár volt. A kollektív vezetés még nem jellemzi a pártbizottságot. Az alapszervezetek és a pártcsoportok bizony nemigen foglalkoznak az emberekkel. Sok még itt a gyengeség ... De semmi kétség, hogy a pártszervezet képes harcba és győzelemre vezetni az annavölgyi bányászokat. A párt nemcsak a pártbizottság egy-két vezetője — a párt a kommunisták összetett ereje, győzelmes harcok emléke, a szép jövő biztonsága. Sok régi, harcokban edzett kommunistát tömörít­­het a pártbizottság maga köré. A tapasztal­tak, az annavölgyiek és sárisápiak beszélje­nek a fiataloknak és az új dolgozóknak a régi bányászéletről. Hadd tudja meg például a 19 éves Szlamnik Péter, milyen kilátásai voltak a Horthy-világban egy magafajta fiatalnak. A tröszt levéltárából vegyünk elő egy kérvényt. Szakács József 20 éves fiatal bányász írta 1935 május 2-án a nagy­hatalmú Schmidt Sándor igazgatónak. Idézzünk a hosszú kérvényből egy részt: «... visszamentem Dorogra, ott kaptam munkát az osztályozón. De nem sokáig dol­gozhattam, mert alig hat hónap múltán, ta­vasszal elbocsátottak. Tavaly aztán ismét felvettek, és most, februárban újra elküld­ték. Most már megint ki vagyok téve az országútra, fiatalon. Legszebb éveimet munka nélkül kell eltöltenem. Méltóságodat kérem, mert hiszen Méltóságodnak egy sza­vába kerül, hiszen csak annyit kell mon­dania, vegyék fel azt az embert és ezzel a pár szóval egy fiatalember életét menti meg­. Várjon mi lett a sorsa Szakács József­nek? Nem tudjuk, él-e, meghalt-e. De a feleletet, amelyet a «méltóságos» igazgató adott, tudjuk. Sajátkezűleg írta rá a kér­vényre: «Esetleg ősszel». Hogy addig mi lesz a fiúval? Azzal már a legkevesebbet sem törődött. És Szakács József sorsa nem volt kivétel Dorogon. Ki vezette az annavölgyi bányászok sztrájkjait a bányakapitalisták feneketlen kizsákmányolása ellen? A kommunisták! Az annavölgyi bányászok és a párt már ekkor — a Horthy-fasizmus éveiben — ösz­­szeforrtak. Ezt a bizalomteljes kapcsolatot a Gurin Gáspárok, Kara Józsefek vére ön­tötte és nevelte — akik a párt katonáihoz híven, ’életüket nem kímélve, harcoltak, hogy a bányásznép mielőbb megérje a várva várt felszabadulást. Várjon lehet-e elfelejteni, hogy mit tett az annavölgyi, sék­sápi nép a felszabadu­lás után? A termelés állt, az aknák víz alatt. Bányafa nem volt. De a szén kellett az országnak. Asszonyok, gyerekek, öregek, akikben még egy csepp erő volt, mind mentek a dologra. Helyreállították a vil­lanyvezetékeket, hogy a szivattyúk mielőbb működhessenek. A hegyekbe mentek, vág­ták a fát, hogy legyen mivel ácsolni. Ki vezette akkor az annavölgyieket? A kom­munisták! A párt! Azután jöttek a széncsaták nehéz, de dicsőséges napjai, az újjáépítés évei. Anna­völgy mindig az első sorokban menetelt. Az ország bányái közül elsőnek fejezte be a hároméves tervet, de most a tavalyi tervet is 108 százalékra teljesítette. Kik lelkesítették Annavölgy bányászait ilyen nagyszerű győzelmekre? A párt. A kom­munisták, akik ma is ott vannak a szénfa­lak mellett, a szállításnál, s a bányászmun­ka más, fontos őrhelyén. Semmi kétség... ha a régiek és újak, párttagok és pártonkívüliek. Kmetty fő­mérnök, Haracska és Drobinoha, Szlamnik Péter és Sz. Mihály összefognak — ki­vezetik Annavölgyet mai nehéz helyzeté­ből. Agitáljanak fáradhatatlanul a népne­velők, beszéljenek a párt és a nép össze­­forrottságáról, a régi és az új harcokról egyaránt. 6. És ha emberi, elvtársi, meggyőző a szó, a pártkongresszus tiszteletére minden anna­völgyi bányász szíves örömmel ad egy mű­szakban legalább egy csillével több szenet. Gondos Ernő SZABAD NÉP Ünnepi műsor a Magyar Néphadsereg Színházában Vasárnap délelőtt a Magyar Néphadsereg Színházában ünnepi műsor keretében mu­tatta be új zenei esztrádműsorát a magyar néphadsereg. Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttesének szólista­brigádja. Az ének-, tánc-, hegedű- és zon­goraművészek változatos esztrádműsorát nagy tetszéssel fogadta a közönség. HÉTFŐ, 1951 MÁRCIUS 1 A m­elő­ajd­a­ság­nak szüksége van a városi pártszervezetek és dolgozók segítségére Felszólalások a bu­d­apesti párttá­zi éra értéke mietán Mint már közöltük, a budapesti pártak­tíva szombaton délelőtt ülést tartott, ame­lyen Hegedűs András elvtárs, az MDP Po­litikai Bizottságának tagja ismertette a mezőgazdasági határozat végrehajtásából a városi pártszervezetekre háruló feladatokat. Előadását vita követte. Elsőnek a Villamos­gép- és Kábelgyár igazgatója, Farkas Mi­hály elvtárs szólalt fel. Elmondta, hogy az üzem nemcsak anyagi és műszaki, hanem politikai segítséget is adott a fóti gépállo­másnak, melyet patronál. A pártválaszt­mány egyik tagja rendszeresen látogatja a gépállomást és segít ott a politikai munká­ban. A gyár több dolgozója számos újítást adott be az utóbbi időben a mezőgazdasági gépek gyártásának tökéletesítésére. Farkas elvtárs bírálta a földművelésügyi minisz­térium munkáját, mert — bár a gyárból 50 kiváló dolgozó jelentkezett vidéki munkára — eddig csak négyet helyeztek át a mező­­gazdaságba. Klement János elvtárs, az Óbudai Hajógyár párttitkára beszámolt arról,­ hogy négy gépállomást patronálnak. A traktorokat határidő előtt, február 20-ig mind a négy helyen kijavították. «Örömmel mondhatjuk, hogy egyre jobb a kapcsolat a gyár és a gépállomás dolgozói között. Az elvtársak látják, hogy mi segítünk nekik és nagy bizalommal vannak irántunk» — mondotta Klement elvtárs. Felhívta a pártaktíva figyelmét, hogy nem szabad abbahagyni a segítést, tavasszal folytatni kell a megkezdett munkát. Bejelentette, a gyár úgy segít a gépállomásnak, hogy május végére befejezik a nyáron dolgozó gépek javítását. Szőczi elvtárs, a Vörös Csillag Traktor­gyár pártbizottságának titkára elmondta, hogy idén kilenc hónap alatt négyezer traktort készítenek el. «Soha ilyen nagy feladat nem állt a gyár előtt — mondta Szőczi elvtárs—de mi megbirkózunk ezzel is. Pártszervezetünk már felkészült». Ezután bírálta a kohó- és gépipari, valamint a földművelésügyi minisztérium munkáját, s felhívta őket: segítsék jobban azokat az üzemeket, amelyek a kormányprogramus végrehajtásának első soraiban­­ dolgoznak. Felajánlotta Szőczi elvtárs, hogy a pártkongresszus kezdetéig, április 18-ig terven felül kilenc­­traktort külde­nek ki a gyárból, s hogy behozzák a pót­­alkatrészgyártás elmaradását. Javasolta, hogy az illetékes szervek vizs­gálják felül a Megért (Mezőgazdasági Gépalkatrész Értékesítő Vállalat) munká­ját, mert bürokratikusan dolgozik, gyakran felborítja a tervet. A XVII. kerületi Gerő termelőszövetke­zet elnöke, Fodor András elvtárs a mező­­gazdasági gépek minőségéről beszélt. «Én is géplakatos voltam valaha, és bizony gyakran szégyenkeznem kellett a legutóbbi időben a tsz-tagok előtt, mert a kiküldött gépek — amelyeken ott volt a gyár védje­gye — néha már az első nap elromlottak­ — mondta. Kérte az üzemekből megjelent elvtársakat, hogy ne csak a gépállomásokat segítsék, ha­nem a termelőszövetkezeteket is. Hajós Ferenc elvtárs, a Szállítóberende­zések Gyára igazgatója elmondotta: a gyárnak június 30-ig ezer darab cséplőgé­pet kell gyártania, de eddig hat héttel elaradtak a tervteljesítésben. • Felszólalt a pártaktívaértekezleten a mis­kolci városi pártbizottság titkára, Bodnár András elvtárs is. Mint mondotta, először ők is azt hitték, hogy a téli gépjavítások után be lehet fejezni a gépállomások pat­­ronálását. Ez persze helytelen nézet. Rámu­tatott a patronázsmunka néhány visszás­ságára is, például arra, hogy sok üzem csak gazdasági segítséget ad a gépállomásnak, politikai támogatást azonban nem. Az üzemben egyes elvtársak még lenézik a gépállomáson dolgozó munkásokat; ezt a helytelen szellemet a pártbizottság rövid időn belül fel akarja számolni. Az EMAG párttitkára, Juhász Albert elv­társ beszámolt arról, hogy az üzemi dolgozóknak megmagyaráz­ták a népnevelők a mezőgazdasági ha­tározatot. Ez nagyon fontos volt, mert egy ideig ellenállással találkoztak főleg a műszaki vezetők részéről, akik nem értették meg, miért kell újfajta gépet gyár­tani. Juhász elvtárs bejelentette, hogy se­gíteni fognak a Szállítóberendezések Gyá­rának abban, hogy behozzák elmaradásu­kat. Komoly problémára is felhívta a fi­gyelmet. Az üzemi DISZ-nek pártmegbiza­­tásként adták, hogy segítsen a ceglédi gépállomásnak. Három hete 38 fiatal ment le a gépállomásra. Ott azonban nem ké­szültek fogadásukra, nem volt elég mun­kájuk, egész n­ap csellengtek és nem adhat­tak komoly segítséget. Ilyen hibáknak nem szabad előfordulniuk! Juhász elvtárs meg­ígérte, hogy részt vesznek a termelőszövet­kezetek patronálásában. A budapesti pártbizottság párt- és tö­megszervezetek osztályának vezetője. Ko­vács Endre elvtárs elmondta, hogy a buda­pesti pártszervezetek már eddig többszáz pártfunkcionáriust javasoltak vidéki mun­kára. Ezek egy része nemsokára le is megy. «De nem elegendő, amit eddig tettünk»­­— folytatta. — «Nagyon fontos, hogy még több szakképzett, széleslátókörű kommu­nista, pártmunkás menjen a mezőgazda­ságba. A kerületi és az üzemi pártbizottsá­goknak a legjobb pártmunkásokat kell er­re a munkára javasolniuk­. Nagy érdeklődéssel hallgatta meg a párt­aktíva Hörömpöli Kálmán elvtársnak, a budapesti gépállomás igazgatójának, felszó­lalását. A többi között kérte a földművelés­­ügyi minisztériumot, hogy bocsásson a gép­állomás rendelkezésére univerzális kerté­szeti gépeket. A budapesti tsz-ek legtöbbje ugyanis kertészettel foglalkozik és a gépállomás­nak alig áll rendelkezésére olyan gép, amellyel a tsz-ekr­ ek ebben segíthet. Utána Korbéli Lajos elvtárs, az RM Vas- és Fémművek pártbizottságának titkára szólalt fel. Elmondta, hogy az ő üzemeik is kiveszik részüket a gépállomások meg­segítéséből. Négy gyár­brigádot küldött falura, a többi gyáregység­ pedig itt, Pesten javítja ki a gépeket. Egyes üzemek már annyira előrehalad­tak, hogy a cséplőgépek javításának is nekikezdtek. Felrótta, hogy a gépállomások nem mindig gondoskodnak a patronálóbrigádok szállá­sáról, élelméről. Korbély elvtárs vállalta, hogy a gépállomásokon kívül a termelő­­szövetkezetek segítségére is sietnek. A Magyar Pamutipar igazgatója, Vigh elvtársnő őszintén elmondotta: eleinte nem akart beleegyezni abba, hogy a gyárban patronálóbrigád alakuljon. «Nem láttam akkor a mezőgazdaság segítésének nagy jelentőségét, és mivel sok nehézséggel küsz­ködtünk, nem akartam, hogy a kevés laka­tosból, esztergályosból még vidékre is menjen. Később rájöttem, hogy tévedtem, összeállítottunk egy nyolctagú brigádot. Már két hete vidéken segítenek a gépállo­máson. Az üzemből egyre többen jelentkeznek vasárnapi és állandó vidéki munkára. A főkönyvelőnk felajánlotta, hogy ki­megy néhányadmagával és rendbehoz­za a gépállomás számvitelét­. Bényi elvtárs, a XXII. kerületi pártbi­zottság titkára több fontos kérdés között megemlítette, hogy a Nagytétényi Sertés­­hizlaldában rengeteg sertéstrágya gyűlt össze, de senki sem intézkedik az elszállítá­sáról és felhasználásáról. Az egyik legnagyobb budapesti tsz el­nöke, Soós elvtárs elmondta: őket a rakosi fűtőház dolgozói támogatják. Legutóbb pél­dául az üvegházukban összehegesztették a csöveket, úgyhogy most sok paradicsom no már az üvegházban. A pártaktíva megtap­solta Soós elvtárs hozzászólását, mikor ezt mondta: «Ne várjunk mindent a Központi Vezetőségtől, a kormánytól, a miniszté­riumoktól. Ha összefogunk, kis dolgokon keresztül nagy eredményeket érhetünk el». Keményen megbírálta a Mezőker munká­ját. Elmondotta: nem egyszer tapasztalta, hogy a Mezöker telepein elrothadnak a gyümölcsök, feleslegesen szállítgatják ösz­­sze-vissza az árut. Javasolta, hogy vizs­gálják felül a Mezöker munkáját. Végül La­­pusnyik elvtárs, a budapesti pártbizottság mezőgazdasági csoportjának vezetője szó­lalt fel. Felhívta az üzemek figyelmét ar­ra, hogy ne csak a gépállomásokat patro­nálják, hanem egyre inkább fordítsanak figyelmet a termelőszövetkezetek megsegí­tésére is. Megemlítette, hogy egyes pártszerve­zetek, mint például a Fővárosi Autó­buszüzeme nem abban segít, amire a legnagyobb szükség van. Például ez az üzem éjjeliőrről gondosko­dott a gépállomás részére. Kérte a patro­­nálókat, hogy ügyeljenek arra, milyen a gépállomás és a termelőszövetkezetek párt­­szervezetei között a kapcsolat. Hegedűs András elvtárs zárszavában még egyszer felhívta a pártaktíva figyelmét a mezőgazdasági határozattal kapcsolatos elméleti-politikai kérdésekre, melyekről a hozzászólásokban kevés szó esett. Ha ma bizonytalanság van e téren, akkor ez ne­hezíti terveink megvalósítását. Éppen ezért üzemi pártszervezeteink elsőrendű köteles­ségüknek tartják e kérdések tisztázását. A patronázsmozgalomról a következőket mondotta Hegedűs elvtárs: «Kevés olyan mozgalom van, amely rövid idő alatt ilyen átütő sikert ért el, mint ez. Arra kell vi­gyázni, hogy e mozgalom ne akadjon meg. Fontos, hogy az üzemek segítsenek a köny­velésben, a politikai munkában, a munka­szervezésben is. De most — az előttünk álló négy-öt héten — a legdöntőbb feladat a traktorok éjjel-nappali működtetésének biz­tosítása­. Figyelmeztette a pártaktívát, hogy segíteni kell a termelőszövetkezeteket, de ne válogassák ki a legjobb tsz-eket. Elsősorban a gyenge tsz-eket kell most megerősíteni. Vigyázni kell arra is, nehogy a patronálok a gépállomás helyett dolgozzanak. A gép­állomások várják a segítséget és ezt meg is kapják. De a munka zömét, nekik kell elvégezniük. Hegedűs elvtárs végül felszólította a párt­aktívát, hogy az üzemekben a kongresszusi versenyt kapcsolják össze a mezőgazdaság foko­zottabb támogatásával. A pártaktíva értekezletét Földvári Ru­dolf elvtárs, a budapesti pártbizottság első titkára rekesztette be. Szkrjabin akadémikus és Antyipin professzor Budapestre érkezett A Magyar Tudományos Akadémia agrár­­tudományok osztálya rendezésében már­cius 1-én kezdődő állategészségügyi kon­gresszusra vasárnap Budapestre érkezett Konsztantyin Ivanovics Szkrjabin Lenin­­renddel kitüntetett kétszeres Sztálin-díjas akadémikus és Dmitrij Nyikolajevics An­tyipin professzor, a szovjet Helmin­­tológiai Intézet helyettes igazgatója. Foga­dásukra a pályaudvaron megjelent Magyari András, a földművelésügyi miniszter első helyettese, Osztrovszki György, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Kelen Béla, a Magyar-Szovjet Társaság főtitkára, Manninger Rezső és Kotlán Sándor Kos­suth-díjas akadémikusok, valamint a ma­gyar tudományos élet több más képvise­lője. (MTI)

Next