Szabad Nép, 1954. április (12. évfolyam, 91-120. szám)

1954-04-01 / 91. szám

2 A módosított szervezeti szabályzat terve­zete II. fejezetének 2. pontja ezt mondja: «A párt tagja lehet az, aki magáévá teszi a párt célkitűzéseit, politikai irányvonalát és szervezeti szabályzatát...» stb. Ugyan­akkor a 3/f pont azt a követelményt állítja fel a párttaggal szemben, hogy «sajátítsa el a marxizmus-leninizmus tanításait». Ezek szerint a marxista ismeretek megszerzése a párttagsági idő alatt történik Vélemé­nyem szerint a párt célkitűzéseit, irány­vonalát csak az fogadhatja el és értheti meg, aki annak ideológiai alapját, a marxiz­­mus-leninizmust elfogadja és megérti. Ezért javasolom, hogy a 2. pontot így fo­galmazzák: «A párt tagja az lehet, aki ma­gáévá teszi a párt célkitűzéseit, politikai irányvonalát és szervezeti szabályzatát, el­fogadja a párt ideológiai alapját és ismeri annak alapelveit» stb. Ezzel a 3/f pontot is meg kellene változtatni ily módon: «Sza­kadatlanul fejlessze politikai és szakmai tudását, emelje műveltségét, gondoskodjék marxista-leninista ismereteinek bővítésé­ről». A IV. fejezet­­7. pontjához az a meg­jegyzésem, hogy az ajánló legalább kétévi párttagsággal rendelkezzék, mert úgy vé­lem, hogy az ajánló egy év alatt nem Szabó Sándor és Gyugyi László elvtár­sak a «Szabad Nép» március 18-i számá­ban megjelent levelükben kifogásolják, hogy a módosított szervezeti szabályzat tervezetében a bírálat a párttagok jogai között is és a párttagok kötelességei kö­zött is szerepel. Azt írják, hogy elég, ha csak a kötelességek közé vesszük be. Szerintem helyes, hia mindkét helyen megemlítjük. Helyes, hogy a kötelességek közé bevették, s ezzel egyetértenek az elvtársak is. De helyes, hogy a párttagok jogai között is ott olvasható a bírálat. Hangsúlyozni kell ezt a pártdemokrácia elmélyítéséért, hangsúlyozni kell ezt azok előtt, akik nem voltak eddig elég bátrak a bírálathoz és azok előtt is, akik nem vették szívesen a bírálatot, elriasztották ettől a bátortalanokat. Úgy vélem, hogy ez a jog és ez a köte­lesség szorosan összefügg — egy dolognak két oldala. Nem lenne helyes, csakód a kö­telesség oldalát kiemelni, hiszen a bírálat joga demokráciánk hatalmas vívmánya. A kommunista párt az egyetlen olyan párt, amelyben ezt a jogot a tagságnak valóban biztosítják, a kommunista párt az egyetlen párt, amely ezt a jogot az egész népnek biztosítani akarja. Szabó és Gyugyi elvtársak megjegyzik: nem látnak különbséget abban, hogy a bíró­örömmel tanulmányoztam a módosított szervezeti szabályzat tervezetét és meggyő­ződésem, hogy a jelenleg érvényben lévő szervezeti szabályzatnál hathatósabban biztosítja pártunk politikájának végrehaj­tását, a kollektív vezetés és a pártdemo­krácia elveinek érvényesítését, a párt és a tömegek kapcsolatainak elmélyítését. Né­hány pontban azonban úgy vélem, nem ■elég pontos, vagy túlságosan, szűkszavú a [tervezet. Ezért néhány kiegészítést javasol Az első ponthoz. A tervezetbe be kel­lene venni: «A párt a munkásosztály, a dolgozó nép élcsapata, az azonos elveket valló kommunisták harci szövetsége». Az «élcsapat» kifejezés kiemeli pártunk sze­repét népi demokráciánkban — azt, hogy az MDP népünk s államunk irányító ereje és a munkásosztály, a dolgozó nép legma­dolgozó népünk pártunk vezetésével nagy sikereket ért, el a felszabadulás óta. E sikerek elérésében pártunk irányító és nevelőmunkáján kívül nagy szerepe volt a tömegszervezetek tevékenységének is. Ezek a szervezetek kötik össze pártunkat a dol­gozó tömegekkel. Átfogják a dolgozók egyes rétegeit, segítik a párt munkáját a töme­gek nevelésében, a szocializmusért folyó harcban. A tömegszervezetek munkájának sikere jórészt a pártszervezetek segítségétől függ. Pártszervezeteink zöme már igyekszik se­gítséget adni a tömegszervezeteknek, de az elvtársak sok esetben többet beszélnek erről, mint amennyi támogatást valójában fogja azt a fokot elérni — különösen, ha párttagsága alatt tanulja meg a marxiz­mus-leninizmus tanításait , hogy az él­csapatba új tagot javasolhasson felvétel­re. A III. fejezet 5. pontjához kiegészíté­sül javaslom: legyen követelmény, hogy a tagjelölt a jelöltségi idő alatt sajátítsa el a marxi-lenini tanítások alapelemeit, mert véleményem szerint marxista-lenin­ista pártba csak az vehető fel, aki ismeri ezeket az alapelemeket. Javaslom azt is, hogy a IV. fejezet 8. pontját így módosít­sák: «A tag­jelöltségi idő általában egy évig tart, amely idő alatt a marxizmus­­leninizmus tanításainak elemeivel megis­merkedik a jelölt». Ez a fogalmazás fel­tételezi, hogyha előbb megvannak a szük­séges feltételek, akkor előbb is javasol­ható a jelölt tagként való felvételre. Végül pedig hiányolom, hogy a tervezet­ben, különösen a II. fejezetben nincsen olyan követelmény, hogy a párt tagja csak az lehet, aki nem tagja más olyan szer­vezetnek, egyesületnek, más ideológiai irányzatot képviselő csoportnak, amelyek irányvonalát, tevékenységét nem Marx, Lenin tanítása vezérli. Gabnai János az MDP tagja, Veszprém lat a «párt előtt», vagy «a pártszervezet tag­gyűlésein és értekezletein» hangzik-e el. ír erről a kérdésről Polgár Endre elvtárs is (a «Szabad Nép» március 25-i számában). Úgy véli, nem helyes itt a «párt előtt» kifeje­zés, mert félreértésre adhat okot. Azt gon­dolhatja valaki, hogy a hibákat csak az alapszervezetben, vagy valamely pártszerv előtt lehet feltárni. Úgy látom, hogy ez a kifejezés meg­felelő és szükséges ezen a helyen. «A párt előtt» — ez nem valamilyen színhelyet je­lent, nemcsak a taggyűlést vagy az illető alapszervezet valamelyik felsőbb szervét jelenti. Én úgy értelmezem a szervezeti szabályzat tervezetének ezt a passzusát, hogy mindenki ott és annak mondja el vé­leményét, ahol és akinek a leghelyesebbnek látja, ahol szerinte a leggyorsabban ki tud­ják javítani a hibát. Nyugodtan fordulha­tunk közvetlenül is valamelyik állami vagy társadalmi szervhez. De — a kommunista elsősorban a párt előtt felelős azért, hogy küzdjön a hibák ellen. A párt előtt felelős azért is, hogy ne hallgasson el semmiféle hibát, hogy szükség esetén figyelmeztessen egyes társadalmi vagy állami szerveket is fogyatékosságaikra. Tóth Imre az MDP tagja, Budapest gasabb szervezeti formája. Az «azonos el­veket valló kommunisták» kifejezés pedig — amely az SZKP szervezeti szabályzatá­ban is szerepel — a párt egységének jelen­tőségét domborítja ki. Helyes volna az első pontban rámutat­ni, hogy «az MDP azon az úton vezeti né­pünket, amelyet az Októberi Forradalom nyitott meg az emberiség számára». Végül az első pontban a párt feladatai­­közé kellene sorolni, hogy «erősíti népi demokratikus államunkat, a nemzeti egy­ségfront szellemében építi tovább ennek alapját, a munkás-paraszt szövetséget és növeli hazánk védelmi képességét». Ez a megfogalmazás világosabban utal a szo­cializmus építéséből fakadó feladatainkra. Falus Róbert a «Műveit Nép» könyvkiadó pártszervezetének tagja nyújtanak. Nem egy pártszervezet lebecsüli a tömegszervezeteket. A Központi Vezetőség határozatainak végrehajtása, az új szakasz politikája a tömegszervezetektől is megkö­veteli, hogy jobb munkát végezzenek. Ehhez pedig szükséges a pártszervezetek segítsége. Ezért javasolom, hogy a szervezeti sza­bályzat tegye a pártszervezetek feladatává a tömegszervezetekkel való foglalkozást. A tervezet X. fejezetéhez csatoljuk a követ­kező mondatot: «A pártszervezetek feladata, hogy állan­dóan segítsék, támogassák a dolgozók tö­megszervezeteit». Déncs József pártiskolai hallgató A szerk­esztőségbez érkezett levelektől BÍRÓ JÓZSEF elvtárs, a Posta Központi Járműtelep pártbizottságának titkára a «pártvégrehajtó» bizottság» kifejezéshez szól hozzá: *Ez az elnevezés kétségkívül meghatá­rozza e szerv feladatát, mégsem tartom helyesnek a «végrehajtó» szó beiktatását. Sőt, tanácsainknál sem helyeslem ezt az elnevezést. Úgy gondolom, helyesebb lenne a «végrehajtó bizottság» kifejezés helyébe mást írni. Például ezt: «intézőbizottság». Ez a kifejezés ugyancsak magába foglalja e szerv feladatát». BUKOVINSZKI ISTVÁN elvtárs, a be­gyűjtési minisztérium káderképző iskolája pártszervezetének tagja hangsúlyozza, hogy a pártszervezeteknek segíteniük kell a DISZ-szervezeteket. «Ennek biztosítására javaslom, hogy a szervezeti szabályzat tervezete II. fejezet 3. pont e) bekezdésébe vegyük be a követ­kezőt: «Minden párttag tartja kötelességének, hogy odaadóan segítse a területén lévő DISZ-szervezet munkáját és azok tagjai­­nak szocialista szellemben való nevelését. PÉK MÁRTON elvtárs, a Gépipari Ter­­vezőiroda pártszervezetének tagja arról ír, hogy a kötelességek felsorolásánál hiány­zik a határozatok végrehajtására vonatkozó kötelesség egyértelmű megállapítása. Ja­vasolja, hogy a II. fejezet 3/b) és c) pontja közé iktassák az alábbiakat: «Minden párttag állami és tömegszerv­e­zeti funkciójára való tekintet nélkül követ­kezetesen harcoljon a maga területén a párt- és kormányhatározatok hiányta­lan végrehajtásáért. A párt- és kormány­­határozatok végre nem hajtása, vagy bár­milyen módon való megszegése kárt okoz a pártnak, a Magyar Népköztársaság álla­mának és ezért összeférhetetlen a párthoz való tartozással­. A pártonkívüli szervezetekben dolgozó MDP-csoportokról Én a szervezeti szabályzat tervezetének XIII. fejezetéhez, az «MDP-csoportok a pártonkívüli szervezetekben» című rész­hez szeretnék hozzászólni. Szerintem ebben a részben feltétlenül meg kell határozni e csoportok vezetőségeinek feladatát, tevé­kenységi körét. Különösen fontos ez a ta­nácsoknál, hiszen hazánkban 220.000 tanács­tag képviseli a lakosságot az államhatalom helyi szerveiben. A tanácstagoknak tekin­télyes része pártunk tagja. Számtalan eset­ben előfordul, hogy tanácstagjaink nem végzik el tanácstagi munkájukat, a lakos­ság által rájuk bízott feladataikat. Véleményem szerint a tanácsokban mű­ködő MDP-csoportok vezetőségeinek azt kellene éppen a szervezeti szabályzatban feladatukká tenni, hogy rendszeresen ellen­őrizzék a kommunista tanácstagokat, szá­moltassák be tanácstagi munkájukról és serkentsék fokozottabb példamutató mun­kára őket. A tanácsülésnek felelősségre kell vonnia a munkájukat elhanyagoló ta­nácstagokat. De­ tanácsaink ereje, rouning­­képessége, s nem utolsósorban tekintélye is Hatalmasan megnövekednék, ha az itt mű­ködő MDP-csoportok vezetőségei a tanács­ülésen túlmenően­ felelősségre vonnák a munkájukat elhanyagoló kommunista ta­nácstagokat, így minden bizonnyal sokkal inkább élni fog bennük a felelősség, ha ér­zik a párt állandóan figyelő szemét. Ha­sonlóképpen szükségesnek tartom az or­szággyűlés, s a tömegszervezetek MDP-cso­­portjainak vezetőségeinél is a rendszeres ellenőrző, beszámoltató munkát. Éppen ezért azt javaslom, hogy a szer­vezeti szabályzat «MDP-csoportok a pár­tonkívüli szervezetekben» című részéhez ve­gyék fel az alábbiakat: A­z országgyűlés­ben, a tanácsokban és egyéb tömegszerve­zetekben dolgozó párttagokat és tagjelöl­teket a csoport vezetősége köteles rend­szeresen beszámoltatni ott végzett munká­jukról. Amennyiben a vezetőség azt álla­pítja meg, hogy a jelzett testületben rész­vevő kommunista elhanyagolja munkáját, nem tesz eleget kötelezettségeinek, a veze­tőség javaslatot tehet a Központi Vezető­ségnek, illetve a megfelelő területi párt­szervnek a párttag vagy tagjelölt vissza­hívására­. Szabó László az MDP tagja, Budapest A módosított szervezeti szabályzat tervezetéhez Az ideológiai követelményekről A bírálat joga és a bírálat kötelessége A tervezet I. fejezetéhez kiegészítésül Több támogatást a tömegszervezeteknek ’★ MAKARENKO TANÍTÁSA t­­izenöt évvel ezelőtt, 1939 április 1-én, 51 éves korában halt meg Anton Szemjonovics Makarenko, a szovjet peda­gógia nagy alakja. Méltán nevezzük őt a pedagógia forradalmárának, lángessű újító­jának. A kommunista nevelés új jelensé­geinek egész sorát tárta fel, új fogalmakkal gazdagította a neveléstudományt. Már életében is rendkívüli volt a hatása. Könyvei, cikkei, előadásai a pedagógusok, szülők és pártmunkások százezreiben kel­tettek visszhangot: ezren és ezren fordultak hozzá levélben és kérték tanácsát. «Az új ember kovácsa» című könyvét, amely mint szépirodalmi alkotás is nagy­szerű mű, több nyelvre lefordították. A halála óta eltelt másfél évtized alatt hír­neve nőttön-nőtt, életművének egyetemes jelentősége egyre nyilvánvalóbbá vált. Gor­kij nem tévedett, amikor már 1933-ban így értékelte Makarenko munkásságát: «Nagy­fontosságú és meglepően eredményes kísér­letének nézetem szerint világraszóló jelen­tősége van». Makarenko hazánkban is a legnagyobb hatású és a legnépszerűbb pedagógus. 1947- ben jelent meg magyar nyelven «Az új ember kovácsa». A burzsoá pedagógia ta­nításain nevelkedett, de becsületes, új uta­kat kereső pedagógusaink számára szinte felbecsülhetetlen segítség volt ez a könyv. Az alkotó szovjet pedagógia szelleme, a kommunista nevelés ereje sugárzott belőle frissen, meggyőzően. És sorra ismerked­tünk meg Makarenko legjelentősebb alko­tásaival («Igor és társai», «Szülők könyve», «Válogatott pedagógiai tanulmányok», «Pe­dagógiai művek, kiadatlan tanulmányok, cikkek és előadások»). Mindegyik mű­ve lelkesedést váltott ki pedagógu­saink körében. A legjobb magyar pedagó­gusok tapasztalatai is azt igazolják, hogy Makarenko elmélete a mi iskoláinkban, is az új ember nevelésének biztos iránytűje. Több kiváló iskolaigazgatónk, osztályfőnö­künk vallja magát Makarenko tanítványá­nak. Ismertek azok a sikerek, amelye­ket például Toldi István, a szegedi Petőfi­­telep I. sz. általános iskolájának Kossuth­díjas igazgatója elért. Sikereinek «titka» a viruló, eleven iskolai közösség, amelyet — Makarenkót tudatosan követve — fárad­ságos munkával a pedagógusokból és a gyermekekből létrehozott. Tanítványainak második otthona az iskola, szeretik, büsz­keséggel beszélnek róla. TV/T iben rejlik Makarenko műveinek le­■L’-t nyűgöző hatása? Erre a kérdésre — úgy gondoljuk — a Dzerzsinszkij-kommu­­na egyik vezetőjéhez írt levelének követ­kező részlete ad választ: «Nevelői munkám harminc éven át két­százezer feszült munkaórát éltem át, s há­romezernél több gyermek ment át kezemen. Én, a nevelő, az utóbbi tizenöt évet a kom­munista nevelés rendszerének gyakorlati alkalmazására és értékelésére fordítottam. Ehhez kísérleti közösséget teremtettem nagy nehézségek árán, s ez a közösség igazolta feltevéseimet. Én már írhatok elméletet­. Igen, Makarenko pedagógiai elmélete életteljes, nagyhatású elmélet, mert igaz, mert három évtizedes küzdelmes, nehéz fel­tételek között végzett pedagógiai gyakor­lati munka pecsételte meg igazságát. Téte­lei a kommunista nevelés mély összefüg­géseit feltáró, igaz általánosítások. A marx­ista dialektikus módszerrel közelített a ne­velés valóságos folyamatához, amelyben éppen ezért világosan meglátta az újnak a régivel való harcban kibontakozó vonalát. Makarenko elméletében azonban nem­csak saját eredményei tükröződnek. Az volt a véleménye, hogy a gyermekek ne­velésében is a társadalom nevelőmunkája az eligazító, irányt mutató példa. Avatott szemmel, szenvedélyesen figyelte a társa­dalmi méretekben folyó kommunista ne­velés eredményeit, sikereit. Elmélete eze­ket a tapasztalatokat is sűríti. Ugyanakkor életműve az élenjáró, legkiválóbb szovjet pedagógusok kutatómunkájának, eredmé­nyeinek és alkotóerejének összegezése is. Éppen ezért Makarenko joggal mondhatta, hogy nincs semmiféle különleges maka­­renkói pedagógiai rendszer, hogy az ő­­ rendszere természetesen szovjet rendszer, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom gyü­mölcse. Pártunknak a köznevelés helyzetéről és feladatairól nemrégen hozott határozata felhív bennünket arra, hogy fejlesszük ki a pedagógia kérdéseivel való tudományos foglalkozást, és hogy a pedagógiát, mint tudományt állítsuk a gyakorlati pedagógiai munka szolgálatába. Makarenko életművé­nek tanulmányozása — a magyar pedagó­gia értékes hagyományai mellett — nagy módszertani segítséget nyújt számunkra, hogy pártunk felhívásának eleget tehes­sünk. A­nton Makarenko pedagógiája az esz­­mék roppant gazdagságát tartalmaz­za, világítsunk meg közülük egy-két alap­vetőt. Határtalanul hitt a nevelés erejében. Tapasztalatai arra az optimista meggyőző­désre vezettek, hogy nincsenek született rossz gyermekek, s hogy a veszedelmes tu­lajdonságok a gyermekek rossz társadalmi és pedagógiai feltételeinek következmé­nyei. «Számos eset szemtanúja voltam — írja — hogy olyan gyermekek, akiket min­den iskolából kicsaptak, mert a többiekre kártékonynak, bomlasztónak tartották őket, rendes pedagógiai közösségben jóformán egyik napról a másikra jó magaviseletű, tehetséges, gyors előrehaladásra képes gyermekekké váltak. Erre tömegesen akad példa­. Pedagógiai optimizmusa szorosan össze­függ az emberről alkotott felfogásával. Gorkij tanítványaként hirdette, hogy a jót az emberben mindig fel kell tételezni, „ez a pedagógus legfőbb kötelessége". Ebből következik egyik legfontosabb pedagógiai alapelve: lépjünk fel minél nagyobb kö­vetelésekkel az egyénnel szemben, de ta­núsítsuk iránta a lehető legnagyobb tisz­teletet. A kettő tulajdonképpen egyet je­lent. Követelésünkkel éppen tiszteletünket és azt a meggyőződésünket juttatjuk ki­fejezésre, hogy neveltünkben megvannak az adottságok a magas követelmények tel­jesítéséhez. A nevelés tehát céltudatos a te­remtőmunka, amelynek során a gyermek­­­­ben rejlő jóság, erő, szépség alapján új, ér­tékes tulajdonságokat bontakoztatunk ki. Ez a követeléseket támasztó tisztelet az igazi, a szocialista humanista viszony az emberhez. A pedagógiának ez az alapelve egyben határozott tiltakozás minden olyan nevelési módszer, eszköz ellen, amely megtöri, meg­alázza a gyermeket. Makarenko elítéli a testi fenyítéket, amelynek alkalmazása a nevelő, a szülő teljes tehetetlenségének, pedagógiai felkészületlenségének bizonyí­téka. Ugyanakkor óva int a gyermek iránti szentimentális szeretettől,­amely elnézi a gyermek gyöngeségeit. Ha szükséges, nem fél büntetni sem. Makarenko éles harcban áll az olyan «elméleti» irányzatokkal, amelyek pesszi­mistán ítélik meg a gyermek nevelhetősé­gét, amelyek azt állítják, hogy a gyermek sorsát csak az örökölt és a szociális környe­zet által benne létrejött tulajdonságok hatá­rozzák meg, és hogy ezek a tulajdonságok megváltoztathatatlanok. Azok a pedagógu­sok, akik a gyermek «természetét» egy­­szers mindenkorra adottnak vélik, akik élénk, csintalan, de tehetséges gyermekek­ről azt állítják, hogy nevelhetetlenek, nem lehet bírni velük, akik csak tudomásul ve­szik a gyermek «természetét» és nem tö­rekszenek azt céljainknak megfelelően ala­kítani, akarva-akaratlanul is hívei az em­lített irányzatoknak. Makarenko a passzív beletörődés helyett az aktív, célratörő rá­hatás híve. «Nevelésünk legyen állhatatos és követelő — írja. — A pedagógus egyet­len cselekedete se szakadjon el a kitűzött céltól». A kommunista ember megkülönböztető sajátosságának a kollektivizmust tartja. Az a feladatunk, hogy tanítványainkból a szo­cialista társadalom erélyes, fegyelmezett, meggyőződéses tagjait neveljük, akik nem­csak a maguk cselekedeteiért éreznek fele­lősséget, hanem társaik tetteiért is. A kom­munista egyéniség ugyanakkor egyszeri és utánozhatatlan jelenség; kötelességünk te­hát nevelőmunkánk során kibontakoztatni­­ a fiatalok egyéni képességeit, tehetségét is. Esekből a marxizmus tanításán nyugvó nézeteiből kiindulva kereste Maka­renko a kommunista nevelés új útjait. Egész pedagógiájának alapgondolata: kö­zösségi embereket nevelni és egyben lehe­tőséget adni az egyénnek arra, hogy ki­fejlessze egyéni sajátságait, megőrizze egyéniségét — csak a szocialista egyesülés elvi alapján megszervezett közösségben lehetséges. A kommunista nevelés alapja az erős és befolyásos közösség. Az iskolá­nak is ilyen erős, befolyásos közösségnek kell lennie, amelyben minden nevelési fo­lyamat összhangban van, amelyben a kö­zösség minden egyes tagja érzi függőségét a közösségtől, hűséggel szolgálja a közös­ség érdekeit. A pedagógusnak kötelessége munkája során létrehozni az iskolai közös­séget, keresni és megalkotni e közösség le­hető legtökéletesebb formáit. «A nevelő­munka tárgya — írja Makarenko — első­sorban az iskolai közösség, a szovjet gyer­meki társadalom e sejtje legyen... A ne­velés problémái nem oldhatók meg az egyes tanár által az egyes tanulóval szem­ben követendő módszerek által, hanem csakis az egész szervezet stílusformájának, hangjának megfelelő alakítása által­. Az iskolai közösség szervezete nem csu­pán a tanulók közösségét tételezi fel, ha­nem a pedagógus közösségét is. Senki sem hangsúlyozta a pedagógiai irodalomban annyira a pedagógus-kollektíva és az egész közösség központjának, az igazgatónak sze­repét, sennki nem írt oly mély elemzést e kollektíva összetételéről, működéséről, mint Makarenko. A marxista dialektika adta meg a lehetőséget számára, hogy megoldja a burzsoá pedagógiában a tevékeny tanulói közösség és a határozott pedagógiai vezetés megoldhatatlannak látszó ellentétét. Köztudomású, hogy Makarenko sokat fog­lalkozott a családi nevelés kérdéseivel is. Megvilágítja a szocialista család lényegét, kifejti a családnak, mint nevelőközösség­nek a gondolatát. Elítéli az olyan szülőket, akik a szabadidő hiányára hivatkozva el­hanyagolják gyermekeik nevelését. Szerin­te ez gyakran a gondatlan szülők kifogása. Most, amikor pártunk határozata erőtelje­sen hangsúlyozza az iskolai és családi neve­lés egységének fontosságát, Makarenkónak a családi nevelésre vonatkozó gondolatait is mélyrehatóan kell tanulmányoznunk. A szülőknek át kell érezniök, hogy gyerme­keik nevelése nagy felelősséget ró rájuk társadalmunkkal szemben, és felelősséget jelent a gyermek jövője iránt, amely egyé­ni boldogságuk ügye. Kevesen beszéltek er­ről olyan szépen, mint Makarenko: «A gyer­mekek nevelése életünk fontos területe. Gyermekeink hazánk és a világ jövendő polgárai, éle fogják megteremteni a törté­nelmet. Gyermekeink a jövendő apák és anyák, ők is gyermekeik nevelői lesznek. Gyermekeink fejlődjenek kitűnő polgárok­ká, jó apákká és anyákká. — Ez azonban még nem minden: gyermekeink a mi öreg­ségünk. A helyes nevelés a mi boldog öreg­korunk, a rossz nevelés a mi jövendő bá­natunk, könnyeink, bűnünk a többi ember­rel szemben, az egész országgal szemben». TL Takarenko élete és példája a szocialista ELTJ- hazafiság ragyogó dokumentuma. Forrón szerette hazáját, a kommunista pár­tot; egész életét, munkásságát politikai hit­vallásnak is tekintette. Hirdette is, hogy a nevelés a pedagógus politikai hitvallásának a kifejezője. «Annyi módszertani eszközzel tömhetnek tele — írta — amennyivel csak akarnak, mégsem tudnék fehérgárdistát ne­velni és önök sem tudnának. Ezt csak az tudná megtenni, akinek a benső énje fehér­­gárdista*. Küzdelmes, nehéz élete volt, nem kevés gáncsoskodás érte munkáját. De soha egy pillanatra meg nem ingott, nem ismerte a félelmet és a megalkuvást, tántoríthatatla­­nul hitt ügye igazságában. Igazi kommu­nista volt. Emberi nagysága, egyéniségének erkölcsi szépsége is példaképül szolgál nekünk. Tanulmányozzuk elmélyültek­ Makaren­kót. Pedagógiájának alkotó alkalmazása a mi iskoláinkban is kitűnő eszköz a nevelés­ben tapasztalható hibák kiküszöbölésére. Világítsuk meg a makarenkói örökség gazdag tartalmát minél sokoldalúbban, tár­juk fel pedagógusaink Makarenko­ ihlette kezdeményezéseit, eredményeit, tegyük köz­kinccsé ezeket — így ünnepelhetjük leg­méltóbban emlékét. Ágoston György a pedagógiai tudományok kandidátus! SZABAD NÉP Aláírták az 1954. évre szóló magyar-norvég árucsereforgalmi megállapodást A magyar és a norvég kereskedelmi kül­döttség Oslóban tárgyalásokat folytatott a két ország közötti árucsereforgalomról. A barátságos légkörben lefolyt tárgyalások eredményeként létrejött megállapodás az előző évinél jelentősen nagyobb árucsere­forgalmat irányoz elő a két ország között. A Magyar Népköztársaság különféle tex­tilárukat, továbbá ötvösárut, porcelánt, vil­lamossági cikkeket, vasipari tömegcikke­ket, cukrot és mezőgazdasági termé­keket szállít Norvégiának ih­arosz, cellulózé, bányafa, ferroötvözetek, nyersbőr és külön­féle haltermékek ellenében. (MTI) Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az V. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztésében végzett kiváló munkájuk elismeréséül dr. Schulek Elemér egyetemi tanárnak a Munka Érdemrendet, dr. Mittelmann László egészségügyi minisztériumi főelőadónak, Végh Antal, Kedvessy György, Vitéz István és Halmai János docenseknek a Szocialista Munkáért Érdemérmet adományozta. (MTI) Kilenc megyében 8558 dolgozó igényelt eddig házhelyet A családiházépítési akció iránt ország­szerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Már az első hetekben ezren és ezren keresték fel a tanácsokat és kértek tájékoztatást, hogyan igényelhetnek házhelyet, hogyan juthatnak kölcsönhöz. Sokhelyütt a taná­csok közreműködésével megteremtették az építőanyag kitermelésének és beszerzésé­nek helyi lehetőségét, így például kőbá­nyákat nyitottak, másutt bontási anyagot juttatnak az építkezőknek. Borsod, Fejér, Győr, Hajdú, Heves, Ko­márom, Szabolcs, Szolnok és Zala megyé­ben az eddigi adatok szerint 8558 dolgozó igényelt házhelyet családiház építésére. Ed­dig 1487 házhelyet osztottak és 2279 épí­tési engedélyt adtak ki, utóbbit többek kö­zött olyanoknak is, akik házhellyel már ren­delkeztek. Az igények további kielégítésére or­szágszerte folytatják a házhelyek felméré­ sét. Bírósági ítélet halálos gázolásért 1954 február 21-én Terhes János gép­kocsivezető a CH 370 rendszámú gépkocsi­val, amelyen négy személyt szállított, az egri Széchenyi-úton, annak ellenére, hogy itt 15 kilométer a megengedett sebesség, 70 kilométert meghaladó sebességgel haj­tott. Amikor az úton egy veszélyes kanyar­hoz­ ért, a nagy sebesség miatt a gépkocsi feletti uralmát elvesztette. Az úttest bal oldalára került és ott egy kézikocsit húzó személyt halálra gázolt. A gázolás után sem tudta a kocsit megállítani. Félkerékkel a járdán hajtva halálra gázolt egy, az úttest szabályszerű oldalán haladó kerékpárost. A budapesti VII. kerületi bíróság Terhes Jánost, aki — a közlekedési szabály meg­sértésével — kisebb mennyiségű szeszesitalt is fogyasztott, 8 évi börtönre ítélte. (MTI) Aláírták a magyar-lengyel árucsereforgalmi és fizetési megállapodást A barátság és kölcsönös megértés szel­lemében lefolytatott tárgyalások eredmé­nyeképpen március 31-én Varsóban aláír­ták a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság között az 1954. évben le­bonyolításra kerülő kölcsönös áruszállítá­sokra és fizetésekre vonatkozó megálla­podást. A megállapodás alapján a Magyar Nép­­köztársaság alumíniumot, timföldet, bauxi­­tot, gabonaféléket, cipőt, kerékpárt, gépe­ket és ipari berendezéseket fog szállítani a Lengyel Népköztársaságnak szén, koksz, horgany, fa, vegyipari cikkek, gépek és ipari berendezések ellenében. A megállapodást magyar részről Drahos Lajos rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Magyar Népköztársaság var­sói követe, lengyel részről Czeslaw Bajer külkereskedelmi miniszterhelyettes írta alá. (MTI) CSÜTÖRTÖK, 1954 ÁPRILIS ! Vízgépiparunk mai és távolabbi feladatairól Beszélgetés Pattantyús­ Á. Géza Kossuth-díjas akadémikussal Más szemmel néz a Dunára, Tiszára a hajós vagy a halászember és megint más szemmel a mérnök, az energetikus. Régeb­ben azt gondolták, hogy Magyarország fo­­lyói legfeljebb csak halászatra és hajózás­ra alkalmasak, energiatermelésre nem. Ez a «babona" nemcsak a közéletben, de a tudományos és a műszaki életben is elég­gé elterjedt és gyakran szembeállította egy­mással a hő- és a vízienergetikusokat. Ez a helytelen nézet az iparilag, mezőgazda­ságilag elmaradt országban könnyen tart­hatta magát, de ma már vízkincsünkről úgy beszélünk, mint népgazdaságunk fontos és soha ki nem apadó nyersanyag- és ener­giaforrásáról, mellyel éppen úgy gazdál­kodunk, mint minden más fontos anyaggal. A vizet is gépek «dolgozzák fel», hasz­nosítják. Energiát termelnek, öntöznek a víz segítségével. Más gépek segítenek meg­szabadítani termőföldjeinket a káros bel­es árvizektől. Vízi- és hőenergetikusok együttműködésével pedig olyan vízerőmű­veket alkothatunk, melyek mintegy kiegé­szítik a szénkincset fogyasztó hőerőmű­veinket. De a vízgépek, a vízhasznosítás e szorgalmas munkásai nélkülözhetetlenek a mezőgazdaság, az ipar sok más ágában is. Ezekről beszélgettünk Pattantyús profesz­­szorral, a Műszaki Egyetem vízgéptanszé­kén. Az őszhajú tudós, aki már sok mérnö­köt nevelt a vízgépipar számára, először is a magyar vízgépipar történetéről beszél. Szaván érezni, mennyire szereti tudomá­nyát, mennyire eltölti a vágy, hogy a mi vízgépeink idehaza minél jobban szolgál­ják népünk érdekét és — mint gyakran mondja — külföldön is hazánk jóhírét hir­dessék. — Most készülnek a Tisza energiáját hasznosító első nagyobb vízerőművünk tur­binái — kezdi a beszélgetést Pattantyús professzor. — Szédítő az út és nehéz aka­dályokkal teli, amelyet vízgépgyártásunk megjárt: az első magyar turbina gyártásá­tól — mely 1866-ban készült és még ma is üzemben van a Császár-fürdőben — a mai napig. Turbinagyártásunk kezdetben gyor­san fejlődött és a századforduló után az él­re küzdötte fel magát. Karöltve a magyar villamossági iparral, igen jelentős expor­tot bonyolított le többek között Olaszor­szágba, Ausztriába, Angliába, Lengyelor­szágba és Oroszországba. A Ganz-gyár ter­vezte és építette Dalmáciában — járhatat­­­lan sziklaterepen — az abban az időben híressé vált almisszai erőművet is 30.000 lóerős turbináival, valamint néhány igen nagyméretű egyiptomi szivattyútelepet. — De a magyar tudósokat, akik a víz­gépek tudományát művelték, elméletét ma­gas szintre emelték, nem elégítette ki az exportban elért siker. Nagy alkotó gondo­lataik voltak saját hazájuk, Magyarország vízerejének hasznosítására, és a magyar viszonyoknak megfelelő vízgépeket szer­kesztettek. E tudósok közül kiemelkedik Bánki Donát. Új utakat kutatott, az alapos elméleti tudás és az elméletnek gya­korlati hasznosítása volt a vezércsillaga, így alkotta meg a közismert Bánki-turbi­­nát, mely a törpevízerőtelepek világszerte elterjedt, ma is korszerű kis vízturbinája. Voltak nagy álmai is. Tervet dolgozott ki az Al-Duna hatalmas — a Volga közepes víz­szállítását mintegy 70 százalékban megkö­zelítő — vízerejének hasznosítására, m­ely ma is időszerű gondolat. ★ Népgazdaságunk aktuális, az energiával kapcsolatos problémáira terelődik a szó. — Vízerőink jó kihasználásával éven­ként annyi vagon szén takarítható meg, ahány, lóerőt teljesítenek turbináink — mondja Pattantyús professzor, utalva a tu­dós Bánkinak a haladást kereső, célzó gon­dolataira. — Ez annyit jelent, hogy például egyetlen dunai vízerőmű létesítésével éven­te mintegy százezer vagon szenet takarít­hatnánk meg. De nem mindegy — folytatja — hogy milyen hatásfokú, milyen minőségű vízgépeket — főként turbinákat és szivat­­­tyúkat — gyártunk, hogyan használja fel a vízgép a neki átadott energiát? — Példákat mondok. Országos viszony­latban sokezer lóerő teljesítményű, rossz hatásfokú szivattyúnk van üzemben. Ha ezek közül csak egy bányaüzemnek ezer lóerős egységét tíz százalékkal jobb hatás­fokú, korszerű­­ géppel cseréljük ki, akkor ezzel évenként kereken 100 vagon szenet takarítunk meg. Ha a turbinagyártás kor­­­szerűsítésével — egy közepes nagyságú fo­lyami vízerőmű esetében — a turbinák hatásfokát csak két százalékkal sikerül megjavítanunk, akkor ezzel mintegy ezer kétszobás lakás évi tüzelőszerszükségletét fedező szénmennyiség szabadul fel. ★ A Műszaki Egyetem vízgéptanszéke és laboratóriuma egyik központja a vízgépek­kel kapcsolatos elméleti és kísérleti kutatá­sok fejlesztésének. A professzor és fiatal munkatársai, az ipar szakembereivel együtt őrködnek azon, hogy vízgépgyártásunk meg­tartsa és fejlessze színvonalát a nagy ha­zai igények, különösen a szivattyúszük­ségletek, valamint a jelentős exportlehető­ségek kielégítésére. Pattantyús professzor ezekkel kapcsolatban a vízgépgyártás előtt álló, még megoldatlan feladatokról beszél: ■— Hazai vízgépiparunkban még sok a tennivaló. Tisztaprofilú vízgépgyárunk ma még nincsen. Szivattyúgyártási kapacitá­sunk ez időszerint elégtelen a belföldi piac ellátására. Csak a legfőbb hiányosságokról beszélve: nem gyártunk egyes olyan szi­vattyúkat, amelyekre pedig feltétlenül szük­ség lenne; sok esetben ma is elavult típu­sok készülnek, s gyártásuk túlságosan so­káig tart. Népgazdaságunk egyes ágai ezért — főleg a bányászat és a mezőgazdaság —­ úgy segítettek magukon, hogy saját minisz­tériumok keretein belül rendezkedtek be szivattyúk tervezésére és a bányák víztele­nítéséhez vagy az öntözéshez szükséges szi­vattyúsorozatok gyártására. Első lépésnek ez a gyors segítség szerintem dicséretet ér­demel, de energiatakarékossági szempont­ból ezt az állapotot átmenetinek kell tekin­tenünk. Gondoskodnunk kell arról, hogy ezek az úttörő munkát vállaló műhelyek mielőbb korszerű szivattyútervekhez jussa­nak, és a minőségi gyártáshoz szükséges technológiai irányítást is megkapják.­­ Azokból, amit eddig elmondtam, már világosan látszik, milyen nagy jelentősége van a vízgépek tervezésének, továbbá an­nak, hogy a tervezést és az ezzel kapcsola­tos érdekes kísérleti munkát helyesen meg­szervezzék. A Szovjetunióban például leg­utóbbi tapasztalataink szerint a vízgépgyár­tás kitűnően megszervezett gyári vagy köz­ponti tervezőirodára támaszkodik. Szerény eredményünk már van ebben is, a MÁVAG- gyárban egy külön ezzel megbízott szi­vattyútervező csoport alkotja meg az új szivattyúk terveit. Több gondot kell azon­ban fordítani a kísérleti kutatásokra és a kisminta-kísérletekre, úgy, ahogyan azt a Szovjetunióban is tapasztalhattuk. E kí­sérletek meggyőző eredményei nélkül a Szovjetunióban a tervezőirodák semmiféle tervet sem adhatnak a gyártásba. — Beszélnem kell még közvetlenül a víz­gépek gyártásáról is. Úgy gondolom, a leg­több szakember osztja a véleményemet, amikor azt mondom, hogy végső célként egy tiszta profilú, jól felszerelt vízgépgyár létre­hozására kell törekednünk. De amíg ezt el­érjük, ne tegyük ölbe kezünket és köves­sünk el mindent meglévő vízgépgyártó üze­meink korszerűsítésére. Meg kell javítanunk ezeknek az üzemeknek a technológiáját, és fel kell szerelni azokat a gyártás ellenőrzé­séhez szükséges készülékekkel és műsze­rekkel. Úgy gondolom, meg kell rostálni a gyárak rajztárát is. A szivattyúrajzok köztig­­selejtezzük ki azt, ami már korszerűtlen. Jó tervekkel kell ellátni minden üzemünket, ahol szivattyúgyártás folyik és a meglévő kapacitás hiánytalan kihasználása érdeké­ben tervszerűen kell megosztani a gyártást az egyes üzemek között. •­ Sokat kell tenni annak­­érdekében is, hogy zavartalanul működjenek a szivattyú­­telepek és a vízerőművek. Az egyes tele­peket el kell látnunk jó kezelési és karban­tartási utasításokkal. Jó tankönyvek kiadá­sával is tegyük lehetővé az üzemvezetők, különösen pedig a szivattyúkat üzemeltetők önképzését és továbbképzését. Azt hiszem, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tervezéstől az üzemi felhasználásig egysé­gesen kell eljárnunk, amikor arra törek­szünk, hogy gépegységeink a lehető legjob­ban működjenek, beváljanak. Éppen ezért a professzornak is ismernie kell az üzemi kezelőmunkás tapasztalatait és fordítva: a gyakorlat szakemberei sem nélkülözhetik az egyetemi tanszékek elméleti és kísérleti kutatásainak eredményeit. Szluka Emil

Next