Szabad Nép, 1954. június (12. évfolyam, 152-181. szám)
1954-06-01 / 152. szám
Fogadits a Magyar Dolgozók Páártja III. kongresszusa küldötteinek és a külföldi testvérvotkülok képviselőinek A Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusának elnöksége 1954 május 30-án a III. pártkongresszus küldötteinek és a hazánkban tartózkodó külföldi testvérpártok képviselőinek tiszteletére fogadást rendezett az országház épületében. A fogadáson megjelentek: Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára, Nagy Imre, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Ács Lajos, Hidas István, Apró Antal, tiszteletére Hegedűs András, Szalai Béla elvtársak, a Politikai Bizottság tagjai, Bata István és Mekis József elvtársak, a Politikai Bizottság póttagjai, Vég Béla és Matolcsi János elvtársak, a Központi Vezetőség titkárai, a Központi Vezetőség tagjai, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának tagjai és a III. pártkongresszus küldöttei. A fogadáson jelen voltak: K. J. Vorosilov elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének vezetője, M. B. Mityin és I. T. Vinogradov elvtársak, az SZKP küldöttségének tagjai, a hazánkban tartózkodó külföldi testvérpártok képviselői, valamint a baráti népi demokratikus államok diplomáciai testületének képviselői, élükön J. D. Kiszeljov elvtárssal, a Szovjetunió magyarországi nagykövetével. A fogadás meleg baráti légkörben folyt le, a részvevők melegen ünnepelték K. J. Vorosilov elvtársat és a külföldi testvérpártok többi képviselőjét. (MTI) KEDD, 1954 JÚNIUS 1 13 SZABAD NÉP A Magyar Dolgozók Pártjának szervezeti szabályzata (Folytatás a 2. oldalról.) mint a Központi Ellenőrző Bizottság az általa folytatott vizsgálat eredményeként pártbüntetést szabhat ki és érvényesíthet. A kiszabott pártbüntetés az eset súlyosságának megfelelően: dorgálás, megrovás, szigorú megrovás, szigorú megrovás végső figyelmeztetéssel, a pártból való kizárás. Az alapszervezet vezetősége a fegyelmi határozatot döntés céljából köteles a taggyűlés elé terjeszteni. 46. Azt a párttagot, aki nem teljesíti vagy elhanyagolja a párt iránti kötelességeit, pártbüntetésként egy évig terjedő időre tagjelöltté lehet visszaminősíteni. A visszaminősítésről az alapszervezet vezetőségének javaslata alapján a taggyűlés határoz, s ezt a határozatot a járási, a városi, a kerületi, illetve a Központi Vezetőség által erre felhatalmazott üzemi pártbizottság hagyja jóvá. A visszaminősített párttagot a megállapított határidő elteltével — ha ez idő alatt munkájával, magatartásával arra méltónak bizonyul — előző párttagsága idejének elismerésével fel lehet venni a párttagok sorába. 47. Az alapszervezetek nem mondhatnak ki kizárási vagy fegyelmi határozatot olyan párttag ügyében, aki a Központi Vezetőségnek, vagy valamely pártbizottságnak tagja. A Központi Vezetőség tagjának fegyelmi vagy kizárási ügyében a Központi ■Vezetőség dönt. Valamely pártbizottság tagjának fegyelmi vagy kizárási ügyében az illetékes pártbizottság vagy a pártbizottság fölöttes szerve dönt. 48. A kizárási határozatot jóváhagyás végett minden esetben a budapesti kerületi, a járási, illetve a Központi Vezetőség által erre felhatalmazott üzemi pártbizottság elé kell terjeszteni. Az illetékes pártbizottság döntéséig az alapszervezetek által kizárt párttagnak jogában áll tagsági könyvét megtartani és az alapszervezet taggyűlésén résztvenni. A kiszabott pártbüntetés ellen a felsőbb szervekhez, egészen a pártkongresszusig lehet fellebbezni. A pártbüntetés mindaddig érvényben marad, amíg a felsőbb szerv meg nem változtatja. 49. A budapesti, a megyei, a kerületi, a járási stb. pártbizottság két hónapon belül köteles felülvizsgálni a kizárásról szóló határozatot, valamint a kizárt párttag fellebbezését. 50. Kizárásról vagy egyéb fegyelmi büntetésről szóló határozatot a felsőbb pártszerv vagy a Központi Ellenőrző Bizottság jóváhagyása nélkül nem szabad nyilvánosságra hozni. 51. A Központi Vezetőség eljárást indíthat, rendszabályokat foganatosíthat bármely párttag ellen, aki a párt érdekeit vagy a párt fegyelmét megsérti. A Központi Vezetőség feloszlathat olyan pártszervezetet, amely a párt célkitűzéseivel, irányvonalával vagy szervezeti szabályzatával ellentétes működést fejt ki. XV. A párt anyagi eszközei. 52. A párt és szervezetei a szükséges anyagi eszközöket a párttagsági díjból, valamint a pártvállalatok jövedelméből biztosítják. 53. A párttagok és a tagjelöltek az alábbiak szerint fizetik tagsági díjukat: 600 Ft keresetig havonta 2 Ft-ot 601Ft tól 1200 „ 99 993 ft 1201Ft-tól 1500 „ 99 99 10 ft 1501Ft-tól 1800 „ 99 99 20 t» 1801Ft-tól 2100 ., 99 99 30„ 2101Ft-tól 2500 ., 99 99 45 »» 2501Ft-tól 3000 ., 99 99 60 99 3001Ft-tól 4000 „„ 99 90 99 4001Ft-tól kezdve havonta 120 99 54. Munkaképtelenek és nemkereső családtagok tagsági díja 1 forint. Földmunkások és dolgozó parasztok tagsági díja 2 forint. A párt új tagjelöltjei tagjelöltigazolványuk átvételekor belépési díjként 2 Ft-ot fizetnek. ★ ★ ★ A Magyar Dolgozók Pártjának szervezeti szabályzata a párt alkotmánya, törvény minden párttag és pártszervezet számára. Kedves vendégek a biai Dózsa tsz-ben Hétfőn délelőtt kedves vendégek érkeztek Biára, az immár országos hírűvé váló Dózsa tsz-be: K. ,J. Vorosilov, M. B. Mityin és I. T. Vinogradov elvtársak, a Szovjetunió Kommunista Pártjának az MDP III. kongresszusán résztvett küldöttei. A vendégeket Hegedűs András elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, földművelésügyi miniszter kísérte. A Dózsában tulajdonképpen mindenkit váratlanul ért a látogatás. Kelemen Sándor elvtárs, a tsz elnöke maga is küldött volt a kongresszuson, s az egyheti távollét után a délelőtti vonattal jött haza. Az irodában a járási pártbizottság telefonüzenete várta: valószínűleg vendégeket kapnak. S mire körülnézett volna, hogyan is fogadhatnák méltóan a vendégeket — már ott is voltak a tsz-iroda előtt. Kelemen elvtárs nem is tudta hirtelen, hogy mit csináljon — hogyan is köszöntse most a kedves vendégek közül is a legkedvesebbet? Máskor, ha külföldiek jönnek — mert a Pesthez közeli Dózsát gyakran látogatják baráti országokból jött vendégek, s kapitalista országokból érkezett barátok is, kiváncsi újságírók is — hát odaállítanak a kapuba két kislányt virágcsokrokkal, összehívják a legjobb tagokat — meséljenek, büszkélkedjenek csak. De most? Kelemen elvtárs maga szalad az utcára, a kapu elé. S mire tessékelné beljebb szíves mosollyal, de nagy zavarban a vendégeket, hát már egész küldöttség futott össze, megrendezetlenül is, ünnepi fogadásra: itt vannak a mesteremberek, a bognár, a kovács, a raktáros, idefutott a könyvelő, s gyorsan odaállt a váratlanul összeverődött «fogadó bizottsághoz» két asszony, Apostaginé és Szakácsné is, akik éppen az utcán mentek, s bejöttek a vendégek láttára... Vorosilov, Mityin, Vinogradov elvtársak hát ott állnak a váratlant ünneplésben. Mindenkivel kezet fognak, bemutatkoznak, s aztán a zavarából nem oldódó házigazdát tulajdonképpen a vendégek invitálják a kapuból az irodába. A ház, ahol a tsz irodája van, valamikor Metternich herceg igazgatójának lakása volt — a földek pedig itt, köröskörül, a hercegé. Lehetetlen itt nem gondolni most arra, hogyan lett a herceg háza, földje, a nép ősi jussa — a népé. Kelemen elvtárs nagy zavarában úgy véli: a «szabálytalan» fogadást legalább is egy üdvözlő beszéddel kellene helyrehozni... Mondja is, zavartan, akadozva, de Vorosilov elvtárs pontosan megérti az elnök zavarát. S nagyon egyszerűen, kedvesen, mint barát a barátnak, azt mondja: — Szeretném, ha mi most csak beszélgethetnénk. Méghozzá úgy, hogy vegye figyelembe: én nem értek eleget a mezőgazdasághoz. Ezért arra kérem, hogy mondjon el mindent, s ne csak egyszerűen elmondja, hanem magyarázzon is meg mindent. A hangulat egyszerre közvetlenné, egyszerűvé válik: itt most nem a nagy szovjet állam egyik vezetője és egy magyar parasztember beszél — itt barátok beszélgetnek. Vorosilov elvtárs egy hatalmas élet tapasztalataival kérdez — s őszintén érdekli ennek a kis falu életének, az erősödő, fejlődő, de még sok nehézséggel küszködő szövetkezetnek minden gondja, öröme, terve, vágya. Kelemen elvtárs s a többiek itt — a szövetkezet fiatal agronómusa, B. Tóth Sándor, az egykori középparaszt — valamennyien érzik ezt. S bár Kelemen elvtárs előbb csak jelentésszerűen, katonásan rövid feleleteket adott a kérdésekre — egyre inkább mesélni, magyarázni kezd. Pontosan tud a szövetkezet életéből minden adatot — a különböző értekezleteken, tanácskozásokon százszor elsorolta már, hogy a Dózsa 1949 október 1-én 16 taggal, 240 hold földön alakult, s ma 136 tagja, 1200 hold földje van. Tudja az állatok számát, hogy 106 holdon vetették a kukoricát, hogy mikor fejezték be a napraforgó másodszori kapálását — de most nemcsak az adatokat mondja. Most az életükről mesél — s ha néha habozva is, hogy illik-e ilyenről vendégek előtt beszélni — de elmondja a gondjaikat, bajaikat is. Hiszen nem is vendégeknek — elvtársainak, idősebb, tapasztaltabb, sok nehézséggel megverekedett igaz barátainak mondja! Sok a kérdés — sok a felelet. Vorosilov elvtárs ismerkedik egy magyar szövetkezettel, aprólékosan kikérdez mindent, s össze-összehasonlítja a kolhozok életével. Sok a különbség — de a törekvés itt is, ott is egy: minél gondtalanabb, nyugodtabb életet biztosítani a parasztembereknek, s úgy gazdálkodni, hogy a hazának hasznára váljék... A beszélgetés után elindulnak körülnézni a tsz háza táján. A házigazda büszkén mutatja: ez a szép, tiszta, rendes helyiség a sajtoló — tavaly öt hónap alatt 38 ezer forintot jövedelmezett a szövetkezetnek a túró, a juhsajt, amit itt készítettek. A vendégeknek tetszik itt minden: a rudakról lelógó tiszta vászonzacskóban készülő túró, a hordóban a nagy, kerek sajtok. Fekete Miklósné birodalma ez is elfogódottság nélkül magyaráz, mutat meg mindent. A bognárműhelyben Felcser Gyula mutatja a készülő új kocsit, a kerekeket, az állatoknál B. Tóth Sándor magyaráz. Itt ők a gazdák, övék minden, s ők felelősek mindenért. S ezért együtt pirulnak, amikor az istálló mögött, a szérvben Vorosilov elvtárs megkérdezi, miért állnak a rozsdásodó mezőgazdasági kisgépek a térdig érő gyomban, a szabad ég alatt? Kelemen elvtárs zavartan mentegetőzik: már tervbe vették, hogy építenek egy gém színt, meg is lesz... Biztos, hogy meglesz — hiszen, ha a vendégek nem mondják is —ez közös vagyon, s erre vigyázni kell, mint a legdrágább kincsre... A kalászt ígérő, szép búzaföldek, rétek között átmentek a majorba is. A major — a Dózsa egyik legnagyobb büszkesége. Maguk építettek itt mindent: tehénistállót, sertésfiaztatót, a süldőknek nyári szállást — talán itt látható a legjobban, hogyan gyarapodik a közös vagyon. A vendégek fáradhatatlanul kérdeznek, s mire indulnának tovább — előkerül a fogadtatásnál elmaradt virág is. Ugyanis a faluban az aszszonyok, amikor megtudták, kik jöttek hozzájuk látogatóba — szaladtak haza, s szedték, gyűjtötték csokorba a kertek virágait. S elhozták most a tarka, falusi kertekben kötött csokrokat, szegfűt, orgonát, tulipánt, a magyar föld kedves virágait a legkedvesebb vendégeknek. Indulnak már a vendégek, mennek tovább, még egy rövid látogatást tesznek a herceghalmi kísérleti gazdaságban. S a biaiak — az elnök, a tagok, az asszonyok — hosszan integetnek a távozók után... Kedves vendégek érkeztek hétfőn délelőtt a biai Dózsa termelőszövetkezetbe: K .T. Vorosilov, M. B. Milyin és I. T. Vinogradov elvtársak látogatták meg a szövetkezetet. Baloldali képünkön Kelemen Sándor elvtárs a szövetkezet K. J. Vorosilov elvtársat. Vorosilov elvtárs mögött Hegedűs András elvtárs áll. Jobboldali képünk: A vendégek a szövetkezet tagjainak kíséretében megtekintik a Dózsa tsz gazdaságát, elnöke köszönti Az MDP III. kongresszusának küldöttsége és a testvérpártok képviselői megkoszorúzták a gellérthegyi Felszabadulás-emlékművet Május 30-án, vasárnap délután a Ma Igyar Dolgozók Pártja III. kongresszuának küldöttsége és a testvérpártok hazánkban tartózkodó képviselői megkoszorúzták a gellérthegyi Felszabadulásemlékművet. A koszorúzási ünnepség a magyar és a szovjet himnusszal kezdődött. A III. kongresszus nevében Rákosi Mátyás, Nagy Imre és Pióker Ignác elvtársak koszorúzták meg az emlékművet, majd K. J. Vorosilov, M. B. Mityin és I. T. Vinogradov elvtársak, a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének koszorúját helyezték el az emlékmű talapzatán. Ezután 28 ország kommunista és munkáspártjának képviselői helyezték el koszorúikat. öt világrész leghaladóbb erőinek képviselői adóztak kegyelettel a szovjet hősök emlékének, akik életüket adták a magyar nép szabadságáért. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. (MTI) A szovjet küldöttség elhelyezi koszorúját a Felszabadulás-emlékművön. 1836 december 9-én Pétervárott nagyjelentőségű zenei esemény zajlott le: a Nagy Színházban első ízben adták elő Glinka «Ivan Szuszanyin»-ját. Glinka dalműve zenéjében is, alapeszméjében is korszakos jelentőségű: az első orosz opera, amelyben a népi muzsika hangja szólal meg, az első opera, amelynek középpontjában népi hős áll. Az «Ivan Szuszanyin» a bemutatón forró sikert aratott; a nevezetes napot az orosz nemzeti opera születésnapjaként jegyezte föl a zenetörténet. Ki az «Ivan Szuszanyin» szerzője,s hogyan emelkedett hazája nemzeti zenéjének tudatos úttörőjévé, az orosz zeneművészet máig is elevenen, termékenyítően ható klaszszikusává. Mihail Ivanovics Glinka 150 évvel ezelőtt, 1804 június 1-én született a szmolenszki kormányzóság egyik kis falujában, Novoszpasszkojeban. A család falusi birtokán már gyermekéveiben a népi zene hatása alá kerül: nagybátyja jobbágy-zenészekből álló zenekara ismerteti meg először e muzsika csodálatos világával. Hamarosan zongorázni, hegedülni tanul, előbb otthon, majd később Pétervárott a legkiválóbb zongoratanároknál. S ott van nevelői között a dekabrista Kruhelbeker, Puskin egyik legjobb barátja is. Neveltetése s korának eszmeáramlata rányomja bélyegét Glinka egész életművére: művészete mindvégig a haladást, a szabadságtörekvéseket szolgálja. Első sikereit mint mesteri zongorajátékos és rögtönző aratja. Pétervárott a hangversenyélet akkoriban főként a főúri házak szalonjában zajlott. De Glinka számára a zeneművészet már akkor többet jelent egyszerű előadói remekelésnél. Átveszi a novoszpasszkojei jobbágyzenekar vezetését, állhatatosan tanulmányozza a klasszikusok — Bach, Haydn, Mozart, Beethovens mások — művészetét; kitűnően elsajátítja a zeneszerzés, a hangszerelés mesterségbeli készségét, s különösen mohón fogadja azokat az élményeket, amelyeket az orosz népi zenével való találkozásai nyújtanak. Tudatosan, következetesen készül a zeneszerzői hivatásra, ezért is határozza el, hogy külföldre utazik az akkori zenei eredmények megismerésére. 1830 tavasza Olaszországban találja. Kitárult lélekkel keresi, gyűjti a legkülönfélébb zenei benyomásokat. Az olasz mesterek elbűvölő énekesművészete, a «bel canto» új virágkorát éli ez idő tájt. Bellini, Donizetti különösen nagy hatással vannak rá, műveik témáit változatokban, szerenádokban dolgozza fel. Olasz modorban írt zenedarabjait Milánóban nagyrabecsülik, nyomtatásban is kiadják. Ez a háromesztendős időszak szintén a tanulás, a felkészülés korszaka. Itt, külföldön Q L I N l R A (1804—1857) érlelődik meg benne végkép a gondolat, hogy «orosz zenét» kell írnia. Hazautazik. Zeneszerzői poggyásza ebben az időben már elég gazdag: befejezett zongoradarabok, zománcok, hangszeres kamarazene és szimfonikus művek s készülő zeneművek vázlatai. Közben még néhány hónapot Bécsben és Berlinben tölt, «rendbeszedi ismereteit». S már hazaérkezése előtt, 1834 elején azt írja egyik barátjának: operát akar írni, amely tárgyában is, zenéjében is—nemzeti lesz, hogy «szeretett honfitársaim hazájuk operaművészetében otthon érezzék magukat». Abban a szellemi szabadságmozgalomban, amelynek élén az időben az irodalomban Puskin és barátai küzdöttek, a zene területén Glinka vívta tudatosan a csatát az orosz nemzeti operaművészet kialakításáért. E küzdelem jelentőségét csak akkor értjük meg teljesen, ha figyelembe vesszük, hogy akkoriban az orosz zeneéletben főként az olasz muzsika uralkodott. Az operaszerzés — bevált idegen mintákra — leginkább vagyonos műkedvelők szórakozása volt, s ha használtak is fel műveikben oroszos, népies dallamokat, az idegenes harmónia- és ritmusötvözetben a dallamok elvesztették sajátos jellegüket. Az «Ivan Szuszanyin» témája — a történelmi monda a hazája megmentéséért életét áldozó parasztról — azonos Bilejev dekabrista költő Szuszanyinjának alapeszméjével. A hősi, hazafias és tragikus tárgy mélyen megragadta Glinka képzeletét. Nagy lelkesedéssel, lendülettel látott a munkának.Elmélyülten, rendkívül nagy felelősségérzettel dolgozott; tudta, ahhoz, hogy az orosz népet színpadon megjelenítse, hogy kifejezze a nemzet lelkét és szellemét, a nép lelkének gyökeréig kell hatolnia.Csak mélyen demokratikus művész teremthetett olyan megragadóan emberi — s hazafiságában oly tipikusan népi — operaszínpadi alakot, mint az Ivan Szuszanyin. Hősének népi voltát megkapóan fejezi ki a főhős és az egész mű népzenei alaphangja. Glinka nemzeti zeneművészete korántsem merül ki népdalidézetekben, művészetének népi jellegét elsősorban az eszmei mondanivaló népisége, s a kifejezés népzenei hangvétele adja. Nem csoda, ha ez az új, s mélységesen népi operahang merőben idegen volt az arisztokrata szalonok közönségének; «kocsiszene» — mondották fitymálva. De az «Ivan Szuszanyin» sikerét már nem lehetett feltartóztatni. A haladás híveinek örömét jellemzően tükrözi Odojevszkij, a legtekintélyesebb zenetudós egykorú kritikája: «Glinka operájával megjelenik az, amit régóta keresnek és nem találnak Európában — az új elem a művészetben, és új korszak kezdődik — az orosz zene korszaka. Mondjuk ki, kezünket szívünkre téve: ilyen hőstett nem csupán tehetség, hanem lángész dolga!» Glinka életműve gazdag, sokrétű hagyaték. A Puskin-témára írt másik dalműve, a «Russian és Ludmilla» című meseoperája az orosz epikus népi meseoperáknak kitűnő mintapéldánya, a klasszikus orosz operaművészetnek szintén egyik kiemelkedő alkotása. A világszerte ismert és játszott «Kamarinszkaja» az orosz népi tánc és népdal ragyogó szimfonikus ötvözete. Románcai példaképeivé váltak az őszinte hangvételű klasszikus orosz románcoknak. S folytathatnék még tovább a felsorolást. Glinkának az volt az elve, hogy a zenét a nép alkotja, a szerzők csak feljegyzik és feldolgozzák. Ennek az elvnek a keresztülvitele azonban Glinkánál sohasem jelenti a népi dallamok egyszerű lemásolását. Az orosz népdal sajátosságainak helyes felismerésével úgy nyúl a népzene forrásához, hogy a dallamkincs kivirágzik, tovább él, gazdagodik a művészetében. Minden művéből őszinteség, melegség, emberszeretet árad. Egészséges, kiegyensúlyozott, derűs világszemlélete biztosította, hogy elkerüljön mindenféle mesterkészséget, túlzást, dagályosságot. Ezért művészete mélyen népi gyökerű, erővel, szépséggel teli, megkapóan realista művészet. Alkotásaival — elsősorban operáival — lerakta az orosz nemzeti zenének azokat a nagyszerű alapjait, amelyekre az új orosz iskola, a nagy «ötök csoportja» tovább építhette nagyerejű, páratlan népi és realista operaművészetét. A nagy orosz klasszikus jelentőségéből életében is sokat láttak. Már kortársai elismerték, hogy az orosz zeneművészetet addig soha nem látott magasságba emelte, tudták, hogy az orosz nemzeti opera atyja él közöttük. Valójában azonban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után kezdődött Glinka műveinek országos elterjesztése. Operáit egymásután tűzik műsorra az operaházak, zenéje sűrűn felcsendül a hangversenytermekben, a szovjet zeneszerzők pedig egyik példaképükként tisztelik és szeretettel tanulmányozzák nagyszerű hagyatékát. A legutóbbi években Glinka művészete mindinkább elfoglalja a helyét a népi demokratikus országokban, hazánkban is. Lózsy János