Szabad Nép, 1954. augusztus (12. évfolyam, 213-243. szám)

1954-08-22 / 234. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK A SZABAD NÉP A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM ÁRA . 6 FILLÉR VASÁRNAP, 1954 AUGUSZTUS 22 . Az egész népet szolgáló szépirodalmi könyvkiadásért Szépirodalmi könyvkiadásunkat évek óta nehéz feladat elé állítja, hogy a töme­gek igénye mennyiségileg és minőségi­leg gyorsan nő, ugyanakkor kevés pa­pírral rendelkezünk. Az utóbbi időben ezen a téren jelentős lépést tettünk e feladat megoldása felé. A sokrétű szük­ségletek gondos felmérése alapján nö­velték a szépirodalmi és ifjúsági köny­vekre fordított papírmennyiséget. Azon­ban a mind gyorsabban növekvő keres­lettel ez az ugrásszerű növekedés sem hozta egyensúlyba a kínálatot. A helyes gazdálkodás, a tényleges szükségletnek megfelelő arányok kidolgozása, a pazar­lás elleni harc a könyvkiadásban ma is komoly, felelősségteljes munka. A túl­zott adminisztráció, a bürokratizmus el­leni harc is segíthet a könyvkiadásnak. Az adminisztráció észszerűsítése révén sok papír takarítható meg és fordítható élvezetes olvasmányra, könyvek kiadá­sára. Könyvkiadóink fontos feladata a he­lyes belső arányok kialakítása a szép­­irodalmi könyvkiadáson belül. A felsza­badulás és a fordulat éve óta új könyv­kiadás született hazánkban, amelynek elve, hogy a kultúra legjobb termékeit kell a dolgozó nép rendelkezésére bo­csátani. Június óta még inkább érvénye­sül az az elv, hogy a könyvkiadásnak minden dolgozó osztályt és réteget kell szolgálnia, mindenféle egészséges érdek­lődést tekintetbe kell vennie — arra tö­rekedve, hogy elősegítse az olvasó töme­geknek a szocializmus szellemében való nevelését. Csak egy nagy hatósugarú, a nép ezerféle igényére reagáló, a párt politikáját széles skálán továbbító ki­adási politika szolgálhatja kultúránk további demokratizálását, a nép, a nemzet egységét. A választék bővítése, ahogy a fogyasztási cikkeknél nevezik, a könyvkiadásban is alapvető tényező, a politikai színvonal egyik legfontosabb ismérve. Igen nagy azoknak a száma, akik ol­vasmányosabb, könnyebb fajsúlyú, ér­­dekfeszítő, de ugyanakkor eszmeileg színvonalas irodalomra vágynak.. Az «Olcsó Könyvtár» megindításával nagy lépést tettünk előre ennek az elterjedt igénynek a kielégítésére. A szerencsés kézzel összeválogatott­­ sorozat kötetei, amelyek kéthetenként 30—50 ezres pél­dányban jelennek meg, máris igen nagy népszerűségnek örvendenek. — A témák és szerzők kiszélesedésével szélesedett az új magyar irodalom olvasóinak tábora is. Nagyobb teret kaptak a fiatal szerzők és az új költészet. Eddigi irodalmi sikerein­ket tükrözi vissza, hogy az olvasók kö­zött gyorsan terjed elő íróink műveinek egy-egy újra megjelentetett kiadása. — A legnagyobb az érdeklődés a magyar klasszikusok terén. Jókai, Mikszáth, Móricz válogatott műveit, Petőfi és Ady új kiadásait osztatlan örömmel fogadta a közönség, napok alatt kelnek el a 10—20 ezres példányszámok. — Ha­sonló népszerűségnek örvendenek az «Orosz remekírók» ízlésesen kiállított, gondosan fordított kötetei. Nem ke­­vésbbé sikeresnek ígérkezik az a kezde­ményezés, hogy Gorkij művei után ön­álló sorozatokban jelentetik meg a többi jelentős szovjet írók műveit. — «A Világirodalom Klasszikusai» megindí­tása kezdeti lépést jelent, hogy itt is fel­számoljuk az elmaradást. A nyugati kommunista és békeharcos irodalomra is nagyobb figyelmet szentelnek a könyv­kiadók. Számottevők az eredmények, méltán hivatkozhatunk rájuk. De a figyelmet rá kell irányítani a fogyatékosságokra is. Még mindig nem elég tág az a kör, amely­ből könyvkiadóink válogatnak. Hogy mi­lyen széles a nép igénye, arra temérdek példát szolgáltatott az «Olcsó Könyvtár» pályázata, amelyre többszáz olvasó meg­írta kívánságait. Persze, akadtak ezek között, akik népünk felfogásából ma már teljesen idegen műveket hoztak szóba. De nem ez a jellemző, hanem a számta­lan indokolt javaslat, amelyet a pályázók felvetettek. Tovább kell bővíteni és ol­csóbb formában kell hozzáférhetővé ten­ni a magyar klasszikusok kiadásait — követelik igen sokan. Bővíteni kell a művek körét, nem szabad leszűkíteni egynéhány kötetre egy-egy nagy írónk művét, ugyanakkor bővíteni kell az írók körét is, a nagy remekí­ók mellett na­gyobb figyelmet fordítva a többi jelen­tősebb író maradandó alkotásaira. Rend­kívül sokat kell behozni a világirodalom kiadása terén, jóval többet, mint ameny­­nyit egyetlen sorozattal meg lehet ol­dani. Kevésbbé költséges formában is ki kell adni a külföld nagy realista íróit. Előbbre kell hozni a tervekben a leg­alapvetőbb, legnépszerűbb műveket. Döntő a művek kiválogatásánál a sor­rend is; népünk műveltségének épüle­tét is tervszerűen kell építeni; az olva­sók nevelése, az irodalom megszerette­tése nem utolsósorban ezen múlik. Emel­lett nem szabad elfeledkezni az irodal­­milag már műveltebb értelmiségi réte­gek sajátos igényeiről sem. A legdöntőbb feladat természetesen az új magyar művek kiadása, amely csak kisebb részben múlik a kiadókon. Nagyon népszerűek a történelmi regé­nyek, de az olvasók vágya jó, mai tár­gyú írások iránt talán még nagyobb — nem utolsósorban, mert itt a legszűkebb a «keresztmetszet». Általános panasz, hogy kevés a humoros, derűs írás, hogy még mindig nem nyert teljes polgárjo­got a szerelmi történet, hogy nem elég cselekményes, fordulatos, olvasmányos az új irodalom. «Tanuljanak íróink olyan mesterektől, mint Gorkij, Jókai és Karinthy — realizmust, meseszövést, humort» — írja az egyik levélíró. Még mindig túl lassan és bizonytala­nul követik kiadásaink a mai külföldi irodalmat. Könyvkiadásunknak gyorsab­ban kell követnie a Szovjetunió és a népi demokratikus országok irodalmának fej­lődését. Sokkal színesebb lehetne könyvkiadásunk, ha a haladó nyugati irodalomból is többet, bocsátana az olva­sók rendelkezésére. Sokkal eredménye­sebben szolgálhatná a nemzetközi össze­fogás eszméjét, ha nagyobb számban jelentetné meg az olyan írók műveit, akik a kapitalista országokban maguk­ra vonták a reakció támadását, mert leleplezték a háború erőit ,­ akkor is, ha az ilyen művek szerzőit világnézeti vagy más korlátok akadályoznák a tel­jes igazság feltárásában. A kiszélesítés nem jelenthet persze engedményt a burzsoá dekadenciának, a rothadt, vagy öncélú irodalomnak. Né­pünk elvárja, hogy szellemi életünk tisztasága felett őrt álljanak a kiadók is, hogy a kevés papírral a leglelkiismere­­tesebben gazdálkodjanak. De a túlzá­soktól való tartózkodás nem homályo­­síthatja el a célt. A jelszó­­könyvet min­den dolgozó kezébe­n csak akkor va­lósítható meg, ha következetesen to­vábbfolytatjuk a megkezdett utat, a fe­lesleges kiadványok megszüntetését, a feleslegesen magas példányszámok csök­kentését, a jó irodalom tematikájának szüntelen kiszélesítését. Az új magyar könyvkiadás a megúj­­hodó magyar kultúra erős támaszává vált. Sohasem volt ilyen összhang az olvasó tömegek igénye és a könyvkiadás között, mint ma. De a követelmények sem voltak soha ilyen magasak. A könyvkiadók dolgozóinak lelkes, odaadó munkája, szoros kapcsolata az olvasók­kal és a könyv többi munkájával az összes illetékes szervek rendszeres se­gítsége legyen a biztosíték arra, hogy a magyar könyvkiadás a jövőben még jobban meg fog felelni a követelmé­nyeknek. Tatabánya és Pécs bányászai az ünnepeken a bányák rendbehozásával készültek fel a bányásznapi ünnepi műszakra A tatabányai bányászok az alkotmány­­ünnepi őrségen letörlesztették augusztusi adósságukat. A két ünnepnapon kétezer bá­nyász szállt le az aknákba, hogy a vágatok rendbehozásával, a gépek kijavításával to­vábbra is biztos alapot teremtsen a bá­nyásznapi ünnepi műszak versenyének. Az V/a. aknában a bányásznapi ünnepi műszak kezdeményezői megígérték, hogy a bányásznapig 600 tonna szenet termelnek tervükön felül. Ennek érdekében szombaton új, csoportos kamrafejté­st készítettek elő. Az új munkahelyre egy Sz–153-as típusú szovjet rakodógépet szereltek be. Az elő­készítő munkával szombaton már végeztek és így vasárnap szenet adhat az új csopor­tos kamrafejtés. A XV-ös aknában is elsősorban jó mun­kahelyek biztosításával akarják az alapot megteremteni a jó teljesítményekhez. Eb­ben a bányában egy 50 méter hosszú, két­­szárnyú frontot készítenek elő. Szombaton mindkét frontszárnyon megkezdték a ka­­parószalag szerelését. Az új, nagyteljesít­ményű fronton szeptember 1-én kezdik meg a termelést. Az élüzem címmel kitüntetett XI-es akna bányászai ezer tonna terven felüli,szénnel akarják köszönteni a bányásznapot. A többtermelésre gondosan készülnek. A fenn­tartók szombaton megvizsgálták a bánya­biztonsági jelzőket s mintegy 560 méter hosszú szállítóvágatot kijavítottak. A Vill­ás aknában a négyszárnyú fronton folytat­ták az iszapolást, kicserélték a kaparok rossz láncszemeit és teknőit. A fenntartó csoportok gondos munkája nyomán minden tatabányai és oroszlányi aknában jól előkészített munkahelyek és üzemképes gépek várják a bányászokat. A Pécs VI. kerületi bányászok augusztus, 20-án, reggel büszkén jelentették, hogy az alkotmánynapig terven felül vállalt 1100 tonna szén helyett több mint 1300 tonna szenet szállítottak felszínre. A ver­seny további sikereit a pécsiek is a fenn­tartás javításával segítik elő. A több mint 170 új bányászból 45 a fenntartási, 39 pe­dig az elővájási munkahelyeken dolgozik. Ennek eredményeként a bővítési munkák­nál naponta 20 méterrel végeznek többet, mint azelőtt, az elővájásoknál pedig na­ponta csaknem 16 méterrel nőtt a kihajtott vágatok hossza. Az András-aknai bányamezőben a XI-es és VI-os telepben rendbehozzák a frontfej­téseket. Az V-ös szinten a vágányt mintegy 30 méteres szakaszon víz borította. A vizet elvezették és ezzel megkönnyítették a csil­lések munkáját. A 7-es szinten a szállítás meggyorsítása érdekében 50 méter hosszú kettősvágány lefektetését kezdtek meg. Egy magyar iparág alapítói (2. oldal) Közületi vásárlások nyomában (2. oldal) Tovább egy lépéssel — Tapasztalatok a nyírbátori járás termelőszövetkezetei­ben (2. oldal) A MAI SZÁMBAN Egyheti posta (2. oldal). Szodorai István: Fél év múltán (3. oldal) Wilfred Burchett: Szemtanú dr. John sajtóértekezletéről (3. oldal) Megkezdődött az elsőosztályú labda­rúgóbajnokság őszi fordulója (4. oldal) Gyorslista az ötéves Tervkölcsön kilen­cedik sorsolásának második napjáról (4. oldal) 3Munkás"parasat találkozók, vidám vásárok országszerte «Város a faluért, falu a városért — együtt a népjólét emeléséért* — e gondolat jegyé­ben ünnepelték országszerte alkotmányunk napját. MOS ONMA G V­A RO V­A RR A 1200 dolgozó paraszt érkezett Dunakilitiből, Darnózseliből, Lipótból, s más környező községekből. A vendégeket Barabás András, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gép­gyár munkaérdeméremmel kitüntetett, két­szeres sztahanovista szerszámlakatosa üdvö­zölte. «Néhány héttel ezelőtt találkoztunk már — mondotta Barabás elvtárs amikor a gátakon közös erővel birkóz­tunk az áradó Dunával*. A találkozón részvevő valamennyi dolgozó paraszt gondolatát tolmácsolta Győri Mik­lós, a mosonszolnoki Micsurin tsz elnöke, amikor megígérte: «a sok ekéért, műtrá­gyáért, •"* egyéb iparcikkért mi, parasztok még több kenyeret és más élelmet adunk a városi­ dolgozófélnak­. NAGYKAMARA a Vörös Csillag Trak­torgyár negyven munkása látogatott el, s az ünnep mindkét napját vidám baráti hangulatban, a falu dolgozó parasztjainak vendégeiként töltötték el. JÁSZTELEKEN szombaton délelőtt osztották ki a «kiváló termelőszövetkezeti tag” kitüntetéseket. Az ünnepségen részvevő munkásoknak Lázár József, a Tolbubhin tsz elnöke beszámolt arról, hogy ebben az évben szövetkezetük már milliomossá fejlő­­­­dött, egész évi jövedelmük meghaladja az egymillió forintot. Az ipari munkásokkal együtt a jászteleki egyénileg dolgozó parasztok is gyönyörköd­ve nézték a tsz szépen rendbentartott gaz­daságát, különösen az állattenyésztést és a­­ dohányföldeket. A békés megyei ÖRMÉNY­­KÚTON szombaton délután Nagy Dániel, az elnöki tanács elnökhelyettese és Borbás Lajos, a MF­DOSZ elnöke, nyújtotta át a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját az alkotmányünnepi munkaversenyben győztes állami gazdaság dolgozóinak. SZTÁLINVÁROSBAN szombaton a kör­nyék dolgozó parasztjai nagy érdeklődéssel szemlélték a 20-án felavatott új martin­­acélművet. Kovács János üstmester, aki az első Sztálin­városi acélt öntötte formába, Kőszegi János 12 holdas perkátai dolgozó paraszttal kötött szoros barátságot. Boldo­gan mutogatta a nagyszerű acélművet és el­mondotta, hogy a sztálinvárosi gépgyár már traktoralkatrészeket is gyárt. A vidám vásárok forgatagában is tíz- és tízezrek szórakoztak együtt, nemcsak 20-án, ■hanem szombaton is. Sokan vásároltak bú­tort, ruhaneműt és mezőgazdasági szerszá­mot. BÉKÉSCSABÁN szombaton délig az áruforgalom megközelítette a tíz­millió forintot. Gazdára talált 42 szoba-, 40 konyhabútor és 300 más bútordarab. A PÉCSI vidám vá­sáron különösen sokan keresték fel azokat a sátrakat, ahol ormánysági és délszláv szőtteseket, népművészeti dísztárgyakat árusítottak. SZÉKESFEHÉRVÁRRA autó­buszokon és vonatokon még a szomszédos Veszprém megyéből is ellátogattak dolgozó parasztok. Kis Ferenc, a balatonvilágosi Petőfi tsz tagja például itt, a vásáron vett rádiót és feleségének új ruhát. SZOMBAT­HELYEN tegnap délutánig csaknem 300.000 forint értékű bútort adtak el, s a vásárnak több mint 180.000 látogatója volt. Bács megyében KISKUNHALAS volt az ünnepi vásár színhelye. Az állami és a szövetkezeti kereskedelmen kívül több mint 150 önálló kisiparos is kínálta ké­szítményeit. A halasi csipkeházban mint­egy háromezer érdeklődő nézte végig, ho­gyan készül a világhírű halasi csipke. Szombaton este két felejthetetlen nap él­ményeivel gazdagodva búcsúztak egymástól városi munkások és falusi dolgozók. A szép­­ ünnepnapok után most tovább folyik a szorgos munka a gyárakban és a földeken, hogy egy év múltán még gazdagabb legyen az élet városban és falun egyaránt. A Csepel Autógyárban Ragyogó napsütésben kezdődött délelőtt tíz óra felé a Csepel Autógyár élüzem­­ünnepsége, a nemrégiben kitisztított és rend­behozott strandfürdő, a ekék tó­, fái alatt. Másodszor nyerték most el az autó­gyáriak az élüzemcsillagot , de először ün­nepükt ilyen meghitt baráti légkörben. A színpad előtti széksorokon ugyanis nemcsak az üzem dolgozói ülnek családjukkal, ha­nem itt vannak közöttük a dolgozó pa­rasztság képviselői is, akik Dömsödről, Tö­kölről, Ráckevéről érkeztek a szívélyes meg­hívásra. Mialatt a beszédeket hallgatják, bizalmasan össze-összehajolnak a sztahano­visták és a kiváló gazdák. Szemmel látható, hogy egyformán büszkék a kitüntetett üzem sikereire. Folyik a gyűlés, mikor a közelben álló emeletes, új munkáspaloták felől újabb pa­rasztküldöttség érkezik a kék tó partjára. Megszólal a mikrofon: «Üdvözöljük kö­rünkben a kiskunlacházi dolgozó parasz­tokat!» Felzúg a taps, vidám, baráti arcok fogadják az újonnan jötteket. A vendégek azt sem tudják,­hová legyenek, annyira hí­vogatják, ültetgetnék őket maguk mellé a munkások. És az emelvényről máris szé­­pen csengő, ízes paraszti beszéd szárnyal a hallgatóság felé: «A ti üzemetek megkapta az élüzem címet, de a mi szénánk sem áll rosszul: határidő előtt végeztük el a csép­lést és teljesítettük a gabonabeadást... Most pedig, íme, elhoztuk nektek az édes, szép kiskunlacházi határban termett búza­­áldását, az új, hófehér kenyeret!* Az ünnepség után a vendégek megláto­gatták a gyárat. Legtöbben először jártak életükben modern nagyüzemben. Most tisz­telettel néztek a munkásokra, akik oly biz­tos kézzel uralkodnak ezeken a bonyolult és — a kitüntetés a bizonysága! — jól mű­­ködő gépeken. A gyárlátogatás fáradtságát terített asz­tal mellett pihenték ki. Itt aztán ők is el­dicsekedtek, milyen hízót, milyen csikót nevelnek és hány mázsa kukoricát hoznak ki egy holdból. «Merthogy hiába vitatkoz­nánk, egyforma fontos mindkettőnk dolga. A paraszté is, a munkásé is­. Szegeden a 82. Autóközlekedési Vállalat dolgozói a zákányszéki Petőfi és Kossuth tsz tagjait látták vendégül. Polgár István, a műszaki osztály vezetője a dolgozó parasztokkal beszélget. (Bartal Ferenc felvétele, Magyar Foto) Vaskút népe kultúrotthont épített ma­gának. Az alkotmány ünnepének előesté­jén a falu apraja-nagyja ott szorongott a gyönyörű szabadtéri színpad nézőterén. Sok­ gyereknek már csak a kőkerítés tetején ju­tott hely, de sebaj, olyan kilátás esett on­nan a színpadra, hogy egy színházi páholy­ból se különb. Igen szép a színpad homlokzata, közepén a világító vörös csillaggal. A homlokzatot tartó két oszlop tetején betonból formált fets lant, ötletes, gondos vaskúti kőműve­sek mintázták a nehéz betonból ezeket a törékeny, finom díszeiket.. A fővárosi sza­badtéri színpadokra emlékeztet a világítás technikája: gyönyörű látvány, ahogy a gyer­mekbalett táncát megvilágítja a rózsaszínű, halványzöld, fehér, világoskék fény, úgy váltakozva, ahogyan a zene és a mozgás hangulatához éppen legjobban illik. Külön szobák a szakköröknek, olvasószoba a könyvtárban, fedett kuglipálya, az árnyas kertben betontalpú, skerek asztalok­­körül-­ rakva, székekkel, mint egy nagy nyári tár­salgóterem, külön öltöző a színjátszócso­­portnak, kottatartók a zenei szakkörnek — már maga az nagyszerű, hogy államunk se­gítségével ebben az alig ötezer lelket szám­láló falucskában ilyen pompásan felszerelt kultúrház épült. A vaskúti kultúrház legnagyobb értéke azonban az, hogy a falu most formálódó, újféle társadalmi életének ad hajlékot. Pontosabban: otthont. «Igazi otthon ez kul­túrotthon» — mondta az egyik fiatal tanító, olyan sugárzó lelkesedéssel, hogy aki hall­gatta, szív­szorí­tóan érezte az­­otthoni szó melegét. Ismerkedjünk meg Vaskút néhány lakó­jával, akikkel az ün­nep másnapján a kul­­túrotthonban talál­koztunk. Most nincs semmiféle «rendez­vény», de sokan van­nak itt, ki a szakkör próbájára jött, ki csak úgy egy kis baráti beszélgetésre, a gye­rekek meg a színpad elfüggönyzött rejtel­meit kutatják ... Rigó Imre énekelte az avatáson a «Tru­badúr» cigánykórusá­ban a kovácsot. A való életben is kovács az állami gazdaság­ban. Ez a negyven év körüli, szépszál fekete ember ifjúkorában azt az álmot melen­gette, hogy színész lesz. «Nem■ afféle ri­port akartam lenni, hanem komoly szí­nin, a ki meg it rikatja, meg is nevetteti az embere­ket. Úgy gondolom, művész» — mondja. Szegényparaszt-család sokadik gyermeke volt — falusi munkás lett belőle. Az évek múlásával már el is temette az álmát, amikor megalakult Vasikúton a színjátszó­­csoport. Rigó Imre télben, nyárban eljárt hetenként kétszer a próbákra. Ez volt szá­mára a társasélet. Mikor meghallotta, hogy kultúrotthon épül, azonnal felajánlotta a segítségét. 13 kiszáradt fát kutatott fel, megszerezte a kivágási engedélyt a tanács­tól, kivágta, segített befuvarozni. A kerti asztalok a kerék lapjainak jórészét ezeknek a fáknak a deszkáiból készítették a ktíz asztalosai... Rigó Imre jó­­kovács, szereti a mesterségét, de vidámabb és gazdagabb az élete, mióta a színjátszócsoport tagja.. Mintha ez meghiúsult ifjúkori álmaiért is kárpótolná valamennyire ... A rajzszakkrív szobáját úgy­ rendezték be, mint egy kiállítást. A falon függő ké­pek között van egy tájkép, kezdetleges a színezése, de megkapó a»fák, a mezőik és a felhők harmonikus, arányos rajza. Milán­­kovics József festette. «Én festettem a fa­lat is ebben a szobában, de az egész kul­­túrházban is. Mert én szobafestő vagyok... — mondja mosolyogva. — Csak úgy, a ma­gam örömére festegetek olykor». Wemtra­­ger Adolf, az általános iskola egyik tanítója, a rajzszakkör vezetője mondja el aztán ró­la, hogy ha tanulhatott volna Mi­lán kavics, nem szobafestő, hanem, festőművész lehe­tett volna belőle. «A régi világnak ezt az igazságtalanságát már nem lehet jóvátenni — mondja. — De a fia, az most 13 éves, szintén igen tehetséges. Az már szakiskolá­ba jár majd. Addig is én foglalkozom ve­le.­ Weintrager elvtárs maga is fest. Az édesapjáról meg néhány vaskúti dolgozó parasztról készült portréját ki is függesz­tették a szakkör szobájában. A nézőtér első sorában napbarnított arcú, világos fejkendős parasztasszony ül: Szé­­kelyné. A férje az egyik vaskúti termelő­szövetkezet tagja. Négy gyermeke közül a legidősebb tanár (az idén fejezte be az egyetemet), a kisebbik fia itthon dolgozik a szövetkezetben, két lánya még iskolás. Az egyik kislánya éppen a színpadon, a balett­karban próbál. «Hogy ez a kövér, aranyos öregasszony hogy tudta ilyen szöcske ugrás­ra megtanítani ezeket a kajla kislányokat — mondja nevetve. — Nézze, hogy lebegtetik a kezüket...» A «kövér, aranyos öregasz­­szony»: Munka Jenőné, tanítónő. Harminc éve tanít, s mindig falun. Céltudatos, okos pedagógiai munkával nevelte a 32-tagú ba­lettkart, általános iskolai leánytartítványai­­ból. Először csak ritmikus gyakorlatokra ta­nította őket, hogy a nehézmozgású lánykák izmai megszokják a könnyed, finom moz­dulatokat. Hómpokig gyakoroltak, próbál­tak, hol a tanácsteremben, hol valamelyik pedagógusnál. Nem egy kislány reggel gyomlálni,­­kapálni segített az édesanyjá­nak, este meg balettpróbára ment. Most a próbán kecsesen emelgetik lábukat Csaj­kovszkij dallamának ütemére. (A tangóhar­­monikás a hópelyhe­k táncát játssza a Dió­­törőből.) A vaskúti asszonyok még talán jobban örülnek a kultúrotthonnak, mint a férfiak.­­Mert az emberek még elmehettek a­ kocs­mába, ha egy kicsit kivágytak a házból. De mi? Legfeljebb a szomszédasszonyhoz. Meg a moziba. Mert parasztember soha nem viszi el kocsmába a feleségét. Itt aztán leg­alább szépen eltölthet az ember lánya is egy-egy vasárnap délutánt­. Csakugyan, a kertben több asztalnál a férj mellett ott ül a feleség is. A helybeli pedagógusok sokat segíte­nek a tanács vezetőinek, s a kul­túrotthon vezetőjének, Rideg Ernőnek, hogy a vaskútiak színvonalas szórakozással tölt­hessék szabadidejüket. Bajai János tanító így konferálta a megnyitón a «Trubadúr» be­mutatásra került részletét: «Soluin kikap­csolják a rádiót, ha azt hallják: komoly zene vagy opera,részletek következnek. Azt hiszik, nem nekik való. Mi a most kö­vetkező műsorszámmal arra szeretnénk fel­hívni a vaskútiak figyelmét, hogy minden szép muzsika a dolgozóknak szól, s nem ne­héz megérteni. Figyeljék majd meg» ... Este már nem egy vaskúti hazafelé menet Verdi örökszép dal­lamait dúdolta, fü­tyülte. A község vezetői sokoldalúvá akarják tenni a kultúrotthon életét. Azt akarják, hogy az irodalmat, az olvasást szerető dol­gozók ugyanúgy meg­találják a helyüket a kultúrotthonban, mint a zene, a színjátszás, a­ festészet kedvelői. Gondolkoznak azon is, hogy feldolgozzák ennek az érdekes, többféle nemzetiségű falunak népi hagyo­mányait. «A mi falunkban nem unalmas az élet» — mondta az egyik asszony a megnyitón. A kultúrotthon első két napja azt ígéri, hogy az új kultúrház valóban központja lesz a vaskúti dol­gozók kibontakozó, vidám, szép társadal­mi életének. Vaskör társadalmi életének központja Jászai Hana Racsmány Marika, a kis balettá nensné, ruháját mutatja édesanyja barátnőinek. A kislány mögött édesanyja, Racs­­mány Béláné áll« Próbál a balettkar, (Jirai Rudolf felvételei Magyar Tote) A „SZABAD NÉP" POSTÁJÁBÓL Híre megy a jó munkának A községünkben lévő Új Alkotmány tsz eredményeiről szeretnék szólni. A termelő­­szövetkezet az utóbbi egy év alatt, a Köz­ponti Vezetőség tavaly júniusi ülése óta igen sokat fejlődött. Része van ebben an­nak is, hogy a tagság a gazdasághoz jól értő elnököt, az egykori 16 holdas közép­parasztot, Varga Andrást választotta meg. Ez esztendő munkája igen gyümölcsöző volt a szövetkezetnek, az egész tagságnak. Igaz, szorgalmasan dolgoznak, gyakran haj­nali 4 órától este 8—9-ig is kint vannak a határban. De a 17 család meg is művelte a 226 hold földet annak rendje-módja sze­rint, olyan az egész, akár egy kert. A cu­korrépájuk 200 mázsás termést ígér. Ken­derük meg olyan, hogy a termést a cso­porton kívül állók is holdanként 45 má­zsára becsülik, és azt mondják, ez a leg­szebb az egész határban. Kukoricatermésük, a szárazság ellenére is, úgy lehet eléri a 25—30 mázsát. Persze, ha jó a munka, jó a jövedelem is. Megvolt az aratás, a cséplés, és a tsz tel­jesítette a beadást, félretette a vetőmagot,, meg a tartalékalapot és a szociális alapot, s most már szétoszthatták a termés 60 szá­zalékát — munkaegység szerint. 5,90 kiló búzát kapott a tagság minden munkaegy­ségre. Banga Pál például augusztus 3-ig 360 munkaegységet teljesített. Több mint 21 mázsa búzaelőleget vitt haza. Balla Béla pedig többet kapott 27 mázsánál. De még a 17 éves Kovács Erzsébet is több mint 8 mázsa búzát vitt haza. S ez csak búza. Lesz sok minden egyéb is, meg pénz is. Szép állatállományuk van, a kukorica­beadást hízóval teljesítik, de még marad jócskán eladásra is. Csak az alkotmány napjára az államnak átadott sonkaserté­sekért is jár vagy 26.000 forint. A kender becslés szerint jó 130.000 forintot hoz. Ilyenformán nem lesz hiány semmiben, sőt máris látszik­, hogy a termelőszövetkezet minden tagja eléri az idén a dolgos közép­­parasztok életszínvonalát. A jó munka, a siker persze vonzó. Az ilyennek híre megy, így történt nálunk is. Jönnek is már az új tagok a szövet­kezetbe. Eddig négy család kérte felvé­telét, Szelezsán György községi párttítkit, Kimágot. ★ Leveleink nymában Thimár János mérnök panaszos levelé­ben néhány szakadt, csutkás cigarettát is küldött a szerkesztőségbe. Kifogásolta, hogy az általa vásárolt csomagba ilyen rossz ci­garetták is­­belekerülhettek. A panaszra felhívtuk az élelmiszeripari minisztérium dohányipari igazgatóságának figyelmét. A panaszt megvizsgálták, jogos­nak találták és megállapították, hogy a Lágymányosi Dohánygyár követte el a hi­bát. A cigarettát gondatlanul gyártották és tévedésből olyan szivarkát is tettek a cso­magba, amelynek a papírját még be nem vált, újfajta kísérleti anyaggal ragasztot­ták. Ezért a minisztérium gondosabb mun­kára utasította a Lágymányosi Dohánygyár vezetőit. A levélírót pedig megkérte, hogy észrevételeivel máskor is nyújtson segítsé­get a cigarettagyártás hibáinak kiküszöbö­léséhez.

Next