Szabad Nép, 1954. október (12. évfolyam, 274-304. szám)

1954-10-31 / 304. szám

VASÄRNAP, 1954 OKTÓBER 31 Ha ma Vietnamban szabad választásokat tartanának, a kommunisták elsöprő győzelmet aratnának — írja egy amerikai lap Nyugati lapok elismeréssel írnak a rendről és fegyelmezettségről, amellyel a Vietnami Demokratikus Köztársaság katonái és hivatalnokai átvették Hanoit, és arról a megelé­gedésről, mellyel a lakosság az új életet fogadta. T. Durdin, az ameri­kai «The New York Times» című lap tudósítója a következőket írja: «A Vietminh (a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság) a kínaiak példá­ját követte és úgy vette át a hatal­mat Észa­k-Vietnamban, mint a kínai kommunisták 1949 és 1950-ben Kí­nában, fegyelmezetten, rendben. A Vietminh-vezetőknek sikerült egy­szerű eszközökkel kedvező benyo­mást kelteni a lakosságban, például azzal, hogy a­­katonák helyesen vi­selkednek, a hivatalokban megszün­tetik a korrupciót, eltörlik a prosti­túciót és más bűnöket, amelyek az­előtt Hanoiban burjánzottak, szi­lárdan érvényt szereznek a törvé­nyeknek és bevezetik a szigorú ren­det. Hanoi lakói összehasonlítják a régi helyzetet a Vietminh eredmé­nyeivel, és az összehasonlítás az új rend javára dől el­. A Ho Si Minh-kormány erős, fegyelmezett hatalom A tudósító megemlékezik arról is, hogy milyen szeretettel fogadta Ha­noi a felszabadító néphadsereg ka­tonáit:­­A lakosság lelkes fogadta­tásban részesítette a Vietminh-had­­sereg egységeit, amikor a városba érkeztek és őszinte lelkesedéssel él­jenezte őket. H­anoi lakossága úgy érezte: a függetlenség és a forrada­lom diadala, hogy az utolsó idegen csapatok is kivonultak a városból, és azt saját fajtájuk foglalta el, ren­des, barátságos és jómodorú katonák. Nem csoda, hogy ez tetszett nekik... A Vietminh hanoi szerepléséből nyilvánvaló, hogy a Ho Si Minh­­kormány erős, fegyelmezett hatalom, melyet jelentős néptömeg támogat. Egész Vietnam megnyerésében — írja Durdin a továbbiak során — az északvietnami kormánynak nyil­vánvaló előnyei vannak.. Egysége, lendülete, sikere nagyon is nyilván­való volt ahhoz, hogy kívülálló megfigyelők, akik tanúi voltak Ton­kin átvételének, ne vették volna ész­re. A Vietminh oldalán van Ho Si Minh hatalmas vonzóereje: Ho Si Minhet mindenütt csodálják, még kommunistaellenes vietnamiak is.. . „A Vietminhé lesz az ellenőrzés...“ A «The New York Times» tudósító­ja is elismeri, hogy a demokratikus köztársaság egész Vietnamban nép­szerű, és ha választásokra kerül a sor, azt fogja támogatni az egész or­szág. «Jelenleg a Dél kilátásai nem jók — írja Durdin. — Nehéz elgon­dolni, hogyan lehetne itt olyan po­litikai rendszert létrehozni, amely felér a Vietminhhel, egységes célja és sikeressége tekintetében. Sajnos, itt a délvietnamiaknak­­kell segíte­niük magukon, mert semilyen meny­­nyiségű francia vagy amerikai se­gély nem döntheti el a dolgot. A Délt máris átitatta a Vietminh be­folyása. Ha nem változik meg gyö­keresen a helyzet — és nem valami rózsásak a kilátások elegendő vál­tozásra — a dolgok­­kétségtelenül úgy állnak, hogy valószínűleg a Vietminhé lesz egész Vietnam felett az ellenőrzés­. Ezt a nézetet megerősíti Mike Mansfield amerikai szenátor is, aki most tért vissza kéthónapos indokí­nai útjáról. «A vietnami kilátások sötétek és leverőek — idézi a «Time» nevű amerikai hetilap Mansfield ki­jelentését. Nincs semmi, ami a Viet­minh útjában állna». «Az amerikai honvédelmi minisz­térium — folytatja a «Time» — egyetért Mansfield megállapításai­val. Ha ma szabad választásokat tar­tanának, ismerte be egy tisztviselő, a kommunisták elsöprő győzelmet aratnának­. Thomas Mann Nyugat-Németoság újrafelfegyvenése ellen A «L'Express» című francia lap cikket közöl Thomas Manntól, a vi­lághírű német írótól. E jelentőség­­teljes írásában Thomas Mann a leg­határozottabban állást foglal Nyugat- Németország felfegyverzése ellen. Hangsúlyozza, hogy ő a Nyugat fia, s mint ilyen szemléli ezt a kérdést. «A világ ügyei — írja cikkében a nagy német író — fenyegető és vég­zetes irányban fejlődnek. Az emberi­ség, amelynek erkölcsi egészségét a tegnap és a tegnapelőtt háborúi mé­lyen megrendítették, ma két táborra oszlik. A két tábor között kialakult ijesztően feszült viszony következté­ben olyan katasztrófától kell tarta­nunk, amely halálos csapást mérhet a civilizációra. A két tábor között a fő határvonal a szerencsétlen Németországon húzó­dik keresztül. Ez a tény még éleseb­ben világít rá a jelenlegi nemzetközi helyzet képtelen voltára. Mindamellett a következőkben nem annyira erről a világhelyzetről fo­gok szólni, hanem főként Nyugat- Németország helyzetéről és politikai légköréről. Mit akar a német nép? A jelen pillanat problémája éppen Nyugat-Németországnak a szabad vi­lág fegyverkezéséhez való hozzájáru­lása. Ez a fegyverkezés — állapítja meg Thomas Mann — olyan béke biztosítását célozza, amelyben senki sem hisz, így tehát a bonni «kisné­­met» államra fordítjuk figyelmünket. Bizonyos vagyok benne — hangsú­lyozza Mann — hogy Amerika jól felfogott érdekeit is szolgálom, ha szembeszegülve a jelenleg ebben az országban uralkodó politikai türel­metlenséggel, határozottan elfordulok az ott divatos nézetektől. Várjon a szövetségi köztársaságban élő németek kívánják-e az újrafel­­fegyverzést, s lehetséges-e, hogy any­­nyira elvakultak, hogy a háborút óhajtják? Bizonyára nem, éppoly ke­véssé, mint Franciaország, és azonos, szintén parancsoló okok miatt. De minthogy nem kívánhatják a hábo­rút, az újrafelfegyverzés, amelyet a háború felé vezető útnak tekintenek, szükségképpen nekik is, mint Fran­­ciaországna­k, mélységesen gyanús és kevéssé kívánatos. Amikor én azt mondom, hogy «ők», és azt, hogy «nekik», természetesen nem gondolok a Szövetségi Köztársa­ság minden polgárára. Tudjuk, hogy az elmúlt évek folyamán olyan em­berek és olyan érdekszövetségek kezdtek feltűnni az események szín­padán, amelyek a hitleri rendszer összeomlása során kerültek «felszá­molásra». A veszély­ re ha újból kártevő elemek buk­kantak is fel, ez alkalommal nem a fanatizált tömegek nyomása segítette őket felszínre. Ez alkalommal inkább a demokratikus világot képviselő hatalmasságok voltak azok, akik Nyugat-Németország pacifista több­ségének megbotránkozása és megrö­könyödése közepette újra nyeregbe ültették a tegnapi halálos ellenséget, azzal a téves elképzeléssel, hogy ki­váló szövetséges lehet belőle, a kije­lölt, holnapi halálos ellenséggel szem­ben. Mi történnék — veti fel a kérdést Thomas Mann­­— ha a tegnapi ellen­ség az így visszaszerzett erőit tüstént egy olyan szövetség szolgálatába ál­lítaná, amely lehetővé tehei elveszett területeinek visszaszerzését? És ha kedvet kapna, hogy erőszakhoz fo­lyamodjék, és kirobbantson egy há­borút, amelyet már senki nem lenne elég ostoba «preventív» háborúnak nevezni?» A veszély felvázolása után Thomas Mann rámutat néhány ellenkező irányú, «elvben jóhatású» tünetre. Csodálattal említi a német szociál­demokrácia fejlődését, amelyről úgy látja, hogy «levonta a történelem és saját történelmi kudarcának tanulsá­gait, és bölcsebb, határozottabb lett tőle». „Dicséretreméltó ellenállás a felfegyverzéssel szemben" «A legutóbbi schleswig-holsteini választás — folytatja a cikk — olyan jel, melynek fontosságát nem szabad lebecsülni. Mint tudjuk, a keresz­ténydemokraták e szavazás során el­vesztették szavazataik egyharmadát, ugyanakkor a szocialista párt, igaz, még gyenge többséggel, de mégis a legerősebb pártja lett a szövetséges államnak. Mivel magyarázható ez az eredmény? Úgy gondolom, hogy a párt növekvő népszerűségét elsősor­ban békepolitikájának köszönheti. S az is bizonyos sokak számára, hogy a kereszténydemokraták a szövetségi kormány külpolitikája miatt vesztet­ték el Schleswig-Holsteinban szava­zataik jó egyharmadát. Franciaországnak — írja a továb­biakban Thomas Mann — annyi el­szenvedett csapás után kétségtelenül joga van ahhoz, hogy ellenezze a né­met újrafelfegyverzést. De hogy Né­metországban is megvan a jóakarat és dicséretreméltó ellenállás mutatkozik a felfegyverzési tervvel szemben, azt a német szociáldemokrata párt maga­tartása is bizonyítja. Még akkor is, ha másrészt nyugtalanító nehézségek is jelentkeznek. A német nép nagy többsége nem akar többé háborúról hallani. Élni akar, dolgozni és építeni. Lemondva a hatalmi politikáról, újból meg akarja szerezni az egyetlen igazi ha­talmat, amely a kemény munka és a becsületes tevékenység eredménye. Csupán időt kíván, hogy ezt elér­hesse*. Tárgyalásokért «Az idő — írja Mann — ez az ér­tékes ajándék, sokkal érettebbekké, sokkal jobbakká és bölcsebbekké tesz bennünket. Csak időt adjon számunk­ra az ég! Az idő hozza meg majd azt is, hogy a harmadik világháború gon­dolata bűnös esztelenségnek, ön­­gyilkosságnak fog tűnni, mint ahogy az is». Thomas Mann hangsúlyozza, hogy «a jelenlegi helyzetben a vérengzés és a gyilkosság egyetlen problémát sem oldhat meg. Az izzó hazafiság nem zárja « ki a képességet és az akaratot, hogy tárgyalások révén ér­jék el azt, amit a vérengzés és a gyilkosság soha nem képes meghoz­ni». Befejezésül a nagy német író a következőket mondja: «Az idő mun­kája csendes és hatalmas; megoldhat­ja a válságokat és új szintézisre emelve a szabadság, a demokrácia és az egyenlőség egymásnak ellent­mondó felfogásait, meghozhatja az emberiség megbékülését a «világszo­­cializmusban». Csak időt adjon számunkra az ég!» Az ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács ülése Az ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács október 29-én rendes ülést tartott. A nyugati hatalmak képvise­lői javaslatot terjesztettek be arra­­vonatkozólag, helyezzék hatályon kí­vül azt a határozatot, amely feljogo­sítja a főbiztosokat az ellenőrzésük alatt álló ausztriai megszállási öve­zetbe való beutazás engedélyezésére, illetőleg az övezet elhagyására. Iljicsov szovjet főbiztos e javaslat ellen foglalt állást. Kijelentette, hogy a főbiztosoknak ez a joga teljes mér­tékben megfelel az ellenőrzésről szóló megállapodások szellemének. A nyugati hatalmak képviselői rö­vid vita után elálltak javaslatuktól. A Szövetséges Ellenőrző Tanács a továbbiakban Raab kancellár levelét tárgyalta meg, amely szerint Ausztria légiterét idegen repülőgépek sértették meg. Megkezdődött a tagfelvételi vita az ENSZ különleges politikai bizottságában Az ENSZ különleges politikai bi­zottságának október 29-i délutáni ülésén vita kezdődött az új tagoknak az ENSZ-be való felvételéről. A vita elején a közgyűlés előző ülésszakán létrehozott «jószolgálati bizottság­ beszámolójában leszögezte, hogy a bi­zottságnak nem sikerült pozitív ered­ményeket elérni munkájában, és hogy a közgyűlésnek továbbra is meg kell kísérelnie az új tagok fel­vétele kérdésének megoldását. A különleges politikai bizottság­ban a 21 ország felvételének megvitatásával napirendre kerül Magyarország ENSZ-tagsága is. A bizottság foglalkozik még Albá­nia, Bulgária, Románia, Mongólia, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, Ausztria, Jordánia, Portugália, Íror­szág, Olaszország, Finnország, Ceylon, Dél-Korea, Észak-Korea, Nepál, Lí­bia, Japán, Laosz, Kambodzsa és Dél- Vietnam ENSZ-be való felvételével. Ausztrália, Belgium, Peru, Thaiföld és Honduras képviselői hozzászóltak a vitához, de nem érintették az új tagok felvétele minden kérdésének lényegét és a vitát egy kérdésre. Laosznak és Kambodzsának a felvé­telére igyekeztek leszűkíteni. Ausztrá­lia képviselője előterjesztette Auszt­rália, Pakisztán és Thaiföld közös határozati javaslatát, amelynek lé­nyege, hogy a biztonsági tanács vizs­gálja meg Laosz és Kambodzsa fel­vételének kérdését. Vita az alapvető emberi jogokról Az ENSZ társadalmi, humanitárius és kulturális bizottsága megkezdte a polgárjogokra, a politikai, a gazda­sági, szociális és kulturális jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmények tervezeteinek megvitatását. A szer­ződéstervezet előírja, hogy az alap­vető emberi jogok biztosításáról szóló egyezményben részvevő államok ér­vényesítsék az olyan jogokat, mint a munkához, az egészségvédelemhez, a társadalombiztosításhoz való jog, az államigazgatásban való részvétel joga, a férfiak és nők jogegyenlősé­gének elismerése, a megkülönbözte­tés összes formáinak megtiltása. A bizottság elhatározta, hogy a jelen ülésszak keretében általános vitát folytat ezekről az egyezményekről, majd cikkelyenként megvitatja azo­kat. Az általános vitában a gyarmat­­tartó hatalmak képviselői javasol­ták,­­hogy az előterjesztett terveze­tekből töröljenek több haladó szelle­mű tételt. A szovjet küldött a legha­tározottabban ellenezte ezt, és kije­lentette, hogy a szovjet küldöttség hajlandó tárgyalási alapként elfogad­ni az emberi jogokról szóló egyezmé­nyek tervezeteit, minthogy azok több haladó szellemű tételt tartalmaznak. Venezuela, Costarica és Burma kép­viselői felszólalásukban szintén tá­mogatták ezeket az egyezményterve­zeteket. A bizottság folytatja a vi­tát. Újabb határozat Burma panaszának kérdésében Az ENSZ-közgyűlés teljes ülésén a napokban ért véget Burma panaszá­nak megvitatása, amelyet a kuo­­mintangista bandák agressziós csele­kedetei miatt nyújtott be. A vita vé­gén egyhangú határozatot hoztak. A határozat — a tavalyihoz hasonlóan — ismét csak sajnálkozását fejezi ki a kuomintangista bandák garázdál­kodásai miatt és felszólítja őket, hogy hagyják el Burmát, vagy egyez­zenek bele internálásukba. Megérkezett Hanoiba a Szovjetunió első vietnami nagykövete Hanoi, október 30. (Új-Kína) A. A. Lavriscsev, a Szovjetunió első vietnami rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete, valamint a viet­nami szovjet nagykövetség személy­zetének tagjai pénteken délután re­pülőgépen megérkeztek Hanoiba. Fam Van Dong, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság miniszterel­nökhelyettese és külügyminisztere üdvözlő beszédében hangsúlyozta an­nak óriási jelentőségét, hogy a Szov­jetunió nagykövetet küldött Vietnam­ba. Tanúbizonysága ez annak,­ hogy Vietnam és a Szovjetunió népeinek barátsága és testvéri kapcsolata erő­södik és fejlődik. Fam Van Dong kifejezte a vietnami nép hitét abban, hogy mindig számíthat a nagy szov­­jet telep rokonszenvére és támogatá­sára a béke megszilárdításáért és a fronzeti egység, függetlenség és de­mokrácia eléréséért vívott harcá­ban. Lavriscsev nagykövet válaszában a következőket mondotta: «Mind én, mind a szovjet nagykövetség sze­mélyzetének tagjai nagy örömmel vállaltuk a feladatot,­hogy megerő­sítsük és továbbfejlesszük a baráti kötelékeket a Szovjetunió népei és Vietnam hősi, dolgos népe között. A Szovjetunió és Vietnam népeinek ba­rátsága megfelel kölcsönös érde­keinknek és előmozdítja a béke meg­szilárdítását. A szovjet nép és a vi­lág minden békeszerető népe mély rokonszenvvel kíséri a vietnami nép harcát jogos nemzeti érdekeiért­. A szovjet nagykövet és a nagykö­vetségi személyzet üdvözlésére több mint 300 ember jelent meg a repülő­téren. Köztük Truong Chinh, Vietnam Munkapártjának főtitkára, a kor­mány tagjai, a vietnami nemzetgyű­lés, a Vietnami Nemzeti Egységfront, valamint a tömegszervezetek képvi­selői és sokan mások, megsérti a Vietnami Demokratikus Köztársaság szuverenitását. A lap befejezésül a következőket írja: «Szükségesnek tartjuk megismé­telni, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és népe meg­védi a város minden idegen lakosá­nak életét és tulajdonát, feltéve, hogy a város idegen lakói tisztelet­ben tartják a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság törvényeit. A Viet­nami Demokratikus­­Köztársaság kor­mánya és népe azonban elszántan szembeszáll az imperialistáik minden olyan cselekményével, amely sérti az ország szuverenitását­. Felszabadult a vietnami Hai-Duong város Hanoi, október 30. (Új-Kína) A vietnami néphadsereg szombaton délben bevonult a Hanoi és Haiphong között mintegy félúton lévő Hai- Duong városába, Hai-Duong városnak, Hai-Duong tartomány székhelyének majdnem 30,000 lakosa van. A város kiterje­dése mintegy kilenc négyzetkilomé­ter. A háború alatt ez a stratégiai fontosságú város a Francia Unió fegyveres erőinek katonai utánpótlási központja volt. A város iparát, az üveggyárakat és finomítókat teljesen tönkretették, amikor a francia csa­patok a gyárépületeket kaszárnyákká változtatták. Csupán a kézműipar egy része élte túl a francia megszál­lást. Hai-Duong városának és környéké­nek lakosai a háború nyolc esztende­je alatt lelkesen támogatták az el­lenállási mozgalmat. A fegyverszü­net óta az ipari munkások, alkalma­zottak és kormánytisztviselők ébe­ren igyekeztek megvédeni a köztu­lajdont — hivatalos iratokat, gépe­ket és felszereléseket — a franciák rombolásai és zsákmányolása elől. A vietnami nép nem ismeri el az Egyesült Államok hanoi főkonzulátusát Peking, október 30. (Új-Kína) A «Nhan Dan», Vietnam Munka­pártjának lapja csütörtöki számának vezércikkében kijelenti, hogy a viet­nami nép nem ismeri el az Egyesült Államok hanoi főkonzulátusát. Az Egyesült­ Államok kormánya fenntartotta hanoi főkonzulátusát az­után is, hogy a várost a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kormánya és népe vette át. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője október 23-án kijelentette, hogy a genfi egyezmény nem írja elő új közigazgatás létesítését, az Egyesült Államok főkonzulátusa tehát tovább­ra is folytatja működését és vállalja az amerikai sajtótudósítók védelmé­nek a felelősségét. A «Nhan Dan» cikke hangsúlyozza, hogy ez a genfi egyezmény és a nemzetközi jog súlyos megsértését je­lenti. A genfi egyezmény 14. cikke­lye világosan kimondja, hogy a Viet­nam egyesítésével kapcsolatos általá­nos választások megtartását megelő­zően, az ideiglenes katonai demarká­ciós vonaltól északra fekvő övezet a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya közigazgatásának van alá­rendelve. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma ennek ellenére nyíltan tagadja ezt a tényt — mondja a vietnami lap. A nemzetközi jog értelmében — folytatja a «Nhan Dan» — egyetlen országnak sincs joga más országban konzulátust felállítani az illető or­szág kormányának jóváhagyása nél­kül, sem abban az esetben, ha az illető két ország nem áll egymással diplomáciai kapcsolatban. Az Egye­sült Államok kormánya, hanoi főkon­zulátusának további fenntartásával Adenauer washingtoni beszéde A Washingtonban tartózkodó Aden­­auer pénteken beszédet mondott a Nemzeti Sajtóklubban. Adenauer a többi között támadta a Szovjetunió legutóbbi jegyzékét és azt hangoztatta, hogy a szovjet ja­vaslatoknak az a céljuk, hogy­­rá­bírják az Egyesült Államokat, ne tö­rődjék az európai kérdésekkel». Adenauer állítása szerint a Szovjet­unió «olyan kollektív biztonsági szer­ződést szeretne létrehozni Európában, amelyben ő maga határozottan ural­kodó szerepet játszana». A bonni kancellár befejezésül kép­mutatóan azt­­javasolta, hogy a nyu­gati országoknak «védelmi közössé­gük» kiépülése után «mint regioná­lis csoportnak kapcsolatokat kellene létesíteniük a szovjet tömbbel egy szerződés keretében». (MTI) Negyvennyolc óra múlva, novem­ber 2-án részleges választások lesznek az Amerikai Egyesült Államokban. A választások részleges volta azt je­lenti, hogy ezúttal nem választják újra az ország elnökét és alelnökét, nem indul harc a képviselőház és a szenátus összes mandátumaiért. A tét azonban így is rendkívül nagy. Újraválasztják a 96-tagú szenátus tagjainak egyharmadát, 32 szenátort és a 435-tagú képviselőház minden egyes tagját. Megválasztanak ezen­kívül tucatnyi kormányzót, az egyes államokon belüli törvényhozás ezernyi tagját, bírák és választott ál­lami funkcionáriusok tízezreit. Látni­való tehát, hogy már „üzletileg” is van miért küzdeni. Természetesen hiba lenne azt állí­tani, hogy pusztán üzletről van szó. Már a számok is mutatják, hogy a mostani részleges választások jelen­tősen módosíthatják a belpolitikai erőviszonyokat az Egyesült Államok­ban. A helyzet ugyanis az, hogy a képviselőházban a kormányon lévő republikánus párt mindössze hat­­mandátumos, a szenátusban pedig k­ét­mandátumos többséggel rendel­kezik. E többség esetleges elvesztése azt jelentené, hogy a republikánus Eisenhower elnöknek az elkövetke­zendő két esztendőben demokrata­­párti törvényhozással kellene kor­mányoznia, ami kétségtelenül fo­kozná és élezné a kormányzás nehéz­ségeit. Van-e e választásoknak politikai jelentőségük ? A választás tehát felboríthatja az amerikai törvényhozás mai számsze­rű arányait. De joggal vetődik fel a kérdés: van-e ennek igazán komoly­­politikai jelentősége? Hiszen az el-­lmúlt esztendők története talán min­den eddiginél világosabban tanúsítja, hogy mindkét nagy párt ugyanazon monopoltőkés réteg érdekeit képvi­seli, hogy republikánusok és demo­kraták egyaránt lekötötték magukat a monopoltőke nemzetrontó pro­­grammja mellett. Ismeretes, hogy mindkét párt támogatta és támo­gatja a fegyverkezést, hogy mindket­tő felelős a demokratikus jogok el­­tiprásáért ... Teljesen helytálló ma is az amerikai kommunista pártnak az a két esztendővel ezelőtti kijelen­­tése, hogy «a kétpártrendszer az a börtön, amelyben az amerikai nép politikai reményei raboskodnak­». Kétségtelen, hogy a mostani válasz­tások is «a kétpártrendszer börtö­nében» zajlanak le. Ha valahol fel is lép a haladó párt, az amerikai mun­káspárt vagy a hallatlanul nehéz körülmények között harcoló kommu­nista párt egy-egy helyi jelöltje, le­hetőségeik (a két uralkodó pártéhoz viszonyítva) minimálisak és elenyé­­szőek, így van, s mégis hiba lenne teljes egyenlőségjelet tenni a két párt kö­zé. A republikánus párt, a monopol­tőke teljesen nyílt pártja. A demo­krata párt liberális demagógiával kendőzi céljait. Ezek a különbségek nem hatolnak el a két párt politiká­jának gyökeréig. De az amerikai köz­vélemény félrevezetettségének mai állapotában, az amerikai belpolitika mai légkörében még ennek is van bi­zonyos politikai jelentősége. A dema­gógia némileg kötelez is, ha másra nem, legalább a «látszat» fenntartá­sára. Ez magyarázza, hogy a haladó elemek, továbbá a szakszervezeten többnyire a demokratapárti jelölte­ket támogatják. Ez nem alapelv. A kommunista párt például minden esetben a jelölt személyétől teszi füg­gővé, kit támogat az adott kerület­ben. Milyen kérdések körül folyik a harc ? Magától értetődik, hogy a válasz­tási küzdelemben még így is tényle­ges politikai kérdések vetődnek fel, amelyekből következtetni lehet az ország népének fő problémáira és hangulatára. Milyen kérdések vetőd­tek fel eddig és milyen irányban be­folyásolták ezek a választók töme­geit? Béke. Emlékezetes, hogy Eisenho­wer elnök két esztendővel ezelőtt nem kis mértékben annak köszön­hette választási győzelmét, hogy ki­jelentette: «véget vet» a koreai hábo­rúnak. Ha egészen más erők akaratá­ból is, de a koreai háborúnak való­ban végeszakadt, s a republikánu­sok most ezt igyekeznek kisajátítani választási érvként a maguk számá­ra. Mi több: a maguk «győzelmei» kö­zött sorolják fel az indokínai háború megszüntetését is... Mindebben nem is az a lényeges, hogy a republikánu­sok ki akarják sajátítani annak a küzdelemnek az eredményeit, ame­lyet a béke nemzetközi erői éppen az ő kormányzatukkal szemben vív­tak meg győzelmesen. A lényeg az, hogy az amerikai tömegekben, a fél­revezetett amerikai közvéleményben mély és eleven békevágy él és ezt a választási harcba induló kormány­párt nem hagyhatja figyelmen kívül. Munkanélküliség. «A választási küzdelem egyik fő témája — ismeri el a «The New York Times» — az amerikai muntkanélküliség». Különö­sen eleven ez a kérdés abban az öt ál­lamban, ahol a munkanélküliség a legnagyobb. (Indiana, Ohio, Pennsyl­vania, Michigan, New Jersey.) A vá­lasztások kilátásait elemző szakértők egy része megállapítja, hogy ez az öt állam is elég szavazatot adhat a de­mokratáknak ahhoz, hogy a képvi­­selőházban és a szenátusban elragad­ják a többséget a republikánusoktól. Ennek megfelelően természetesen a demokrata párt nagy hevességgel igyekszik kihasználni ezt a választási harcban s a helyzet romlásáért a kormányzatot teszi felelőssé. Paul H. Douglas, Illinois állam demokrata szenátora például egy cikkében a kö­vetkezőket írja: «A republikánusok azt mondják, hogy gazdaságunk sta­bil. De micsoda borzalmas «stabili­tás] ez, három- vagy négymillió munkanélkülivel? A Wall Street egyik gazdasági szakértője éppen a közelmúltban azt jósolta, hogyha az ilyesféle stabilitás tovább tart, 1956- ban több mint 7 millió munkanélkü­­link lesz­. A mezőgazdasági árak kérdése. Ezt is elsősorban a demokrata párt hasz­nálja ki. A dolog lényege az, hogy piacra vitt áruikért a farmerek most 2,3 milliárd dollárral kapnak keve­sebbet, mint abban az évben, amikor a republikánusok hatalomra kerül­tek. Ez azt jelenti, hogy jövedelmük két év alatt 16 százalékkal esett. A vásárolt árukért viszont többet kell fizetniük, mintt két esztendővel ez­előtt. A farmerek elégedetlenségét fo­kozza, hogy az élelmiszerek kiskeres­kedelmi forgalmi ára továbbra is emelkedik. Amikor egy bushel (35,2 liter)­­núza ára 2 dollár 81 cent volt -- egy kenyér 13,8 centbe került. A búza ára egy dollár 91 centre esett, a kenyéré viszont 17 centre szökött fel és még mindig emelkedik. A de­mokraták a farmerek elégedetlensé­gére támaszkodva hevesen támadják a republikánus kormányzatot, amely két esztendővel ezelőtt növekvő jólé­tet és a farmereknek nyújtott támo­gatás fenntartását ígérte. Igaz, az úgynevezett farm-államok mindig hagyományosan republikánus terüle­tek voltak, annál kínosabb a­ köztár­sasági pártnak, hogy most éppen itt szorul védekezésbe. A Dixon— Yates-szerződés és a Wilson-ügy Ezeken a fő problémákon kívül a választási harc szokásosan szennyes légkörében olyan kérdések is felve­tődtek, amelyeket mindkét fél egy­aránt igyekszik kihasználni. Az ame­rikai közvélemény kommunistaelle­nes hisztériával fertőzött állapotában például mindkét párt saját magát igyekszik a kommunistaellenes küz­delem «igazi» élharcosának feltün­tetni. Emellett kölcsönösen egymást vádolják csalással és korrupcióval, egymásról igyekeznek kiprovokálni, terjeszteni és felfújni személyes bot­rányokat. Meg kell állapítani, hogy a kor­rupció és a személyes botrányok ügyében a demokratáknak az utób­bi hetekben «szerencséjük volt». Si­került feltárniuk az úgynevezett «Dixon—Yates-szerződés» botrányát, amelynek hullámai egészen Eisenho­­werig csaptak. Ennek az volt a lé­nyege, hogy egy elektromos centrálé építését versenytárgyalás nélkül olyan társaságra bízták, amellyel Eisenhowernak és más republikánus vezetőknek szoros kapcsolatai van­nak. Erre a republikánusok csak a Triman-rezsim régi szennyesének kiteregetésével tudtak válaszolni. A személyes botrányok területén hallatlanul sokat ártott a republiká­nusoknak az úgynevezett «Wilson­­ügy», amely egy ideig jóformán a vá­lasztási kampány középpontjába ke­rült. Wilson amerikai hadügyminisz­ter ugyanis egy beszédében a mun­kát kereső munkanélkülieket va­dászkutyákhoz hasonlította, azokat a munkanélkülieket pedig, akik arra várnak, hogy magától adódjék mun­kaalkalom, házőrző kutyákhoz. A mi­niszter kijelentette, hogy ő a maga részéről jobban szereti a vadászebe­ket, mint a házőrző kutyákat... Wil­­sonnak e kijelentése körül óriási botrány tört ki, s a hadügyminiszter nyilvánosan kénytelen volt bocsána­tot kérni. Az aljas nyilatkozat és a botrány azonban kétségtelenül sok­ szavazójába fog kerülni Eisenhower pártjának. Eisenhower beavatkozik Mint látható, egész sor jel arra mu­tat, hogy a «kétpártrendszer börtö­nében» folyó választási küzdelemben a republikánusok könnyen elveszít­hetik mind a képviselőház, mind a szenátus többségét. Megerősíti ezt a választási harc konkrét eseményein túlmenően az a régi tapasztalat is, hogy az Egyesült Államokban az ilyen részleges választásokon általá­ban mindig a hatalmon lévő párt ve­szít mandátumokat. 1922 és 1950 kö­zött például átlagban 45 mandátumot veszített az uralmon lévő párt egy­­egy részleges választáson. A válasz­tási harc utolsó szakasza előtt ezért a «The New York Times» így foglalta össze a helyzetet: «A republikánus vezetők két következtetésre jutottak: 1. A párt nagy bajban van. 2. Eisen­howernak a párt segítségére kell siet­nie». Valóban, a választási harc utolsó szakaszát éppen a republikánusoknak az a kétségbeesett igyekezete jelle­mezte, hogy az elnök tekintélyének és népszerűségének teljes bevetésé­vel legalább a szenátust igyekezzenek megmenteni a republikánus párt­szá­mlára. Eisenhower eredetileg távol akarta magát tartani a választási kampánytól, pártjának rendkívül ne­héz helyzete azonban beavatkozásra kényszerítette. Tizenkétórás­ villám­­utazást tett négy választási szem­pontból fontos államban, hogy visz­­szájára fordítsa az áramlatot. A «tar­tózkodásból» végül is az lett, hogy —­ mint a «The New York Times» írta —a «soha elnök még nem vett részt olyan szenvedélyesen a részleges választá­sok kampányában, mint most Eisen­hower». Az elnök hirtelen beavatko­zásának várható kilátásait igen sok­féleképpen magyarázzák. Vannak, akik ettől a beavatkozástól legalább is a szenátus «megmentését» vár­ják. Más részről viszont Eisenhower beavatkozása nagyobb súlyt ad egy esetleges demokrata győzelemnek. Gömü­­l Endre Választás előtt az Ég Államokban Adenauer két nappal előbb tér haza Amerikából A bonni kancellári hivatal közölte: Adenauer hétfőn este, tehát két nap­pal hamarabb visszatér Bonnba. Beavatottak úgy tudják, hogy a kancellár gyors hazatérésének igazi fokát a koalíciós pártoknak a párizsi Saar-egyezmény elleni elutasító ál­lásfoglalásában, és a bonni kormá­nyon belül mindinkább élesedő ellen­tétekben kell keresni. Nehru hazautazott Kínából Kanton, október 30. (Új-Kína) Nehru, India miniszterelnöke szombaton reggel Kantonból külön­­repülőgéppel elindult India felé. Nehrut és a vezetése alatt álló kül­döttséget Tao Csu, Kuangtung tarto­mány népi kormányának elnöke és a tartomány sok más vezető szemé­lyisége kísérte ki a repülőtérre. Bú­csúztatására megjelent Krjvikov, kantoni szovjet konzul, Jüan Csung­­hszien, a Kínai Népköztársaság in­diai nagykövete és Raghavan, India kínai nagykövete is. A repülőtéren több mint húszezer­főnyi tömeg üdvözölte Nehrut, aki elindulása előtt elmondott búcsúbe­­­szédében lelkes szavakkal emlékezett meg azokról a nagy élményekről amelyeket a Kínai Népköztársaság­ban töltött 10 nap alatt szerzett. India miniszterelnöke és a vezetése alatt álló küldöttség pénteken reggel helyi idő szerint 9 óra 45 perckor Hanoiba érkezett, ahonnan egyórai időzés után Szaigonba repült tovább. A hanoi repülőtéren Fam Van Dong miniszterelnökhelyettes fogad­ta, akinek kíséretében a városba ment és itt találkozott a Vietnamban, működő nemzetközi ellenőrző bizott­ság indiai tagjaival. Nam ír beszéde az Észak- és­'!" gazdasági, kulturális kapcsolatok létesítésének feltételeiről Nam ír, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság külügyminisztere október 28-án, a legfelső nemzetgyű­lés ülésszakán beszámolót mondott. Beszámolójában szólt a genfi érte­kezletről, majd a koreai kérdés bé­kés rendezésével foglalkozott. Rá­mutatott, hogy a Li Szin Man-klikk az Egyesült Államok aktív közremű­ködésével nagymérvű háborús előké­születeket folytat. A továbbiakban leszögezte, hogy a kormány egyik legfontosabb feladatának tekinti Ko­rea békés egyesítését. «Örömmel fogadok minden olyan tárgyalást — jelentette ki — amely Észak, és Dél-Korea lakossága kö­zött a baráti kapcsolatok elmélyítését célozza. Elérkezett az ideje, hogy Észak- és Dél-Korea lakossága köl­csönös baráti kapcsolatokat teremt­sen egymással­. Nam­ír ezután arról beszélt, hogy mindenekelőtt meg kell teremteni az észak- és délkoreai lakosok szabad közlekedésének és levelezésének, a szabad gazdasági és kulturális kap­csolatoknak a feltételeit. «Tudnunk kell azt — mondotta Nam­ír — hogy a köztársaság északi részében elért összes sikereket siker­ként könyvelheti el nemcsak Észak-, hanem egész Korea lakossága. Üdü­­lőházaink, szanatóriumaink, kórhá­zaink kapui mindig nyitva állanak Dél-Korea dolgozói előtt; gyermek­­gondozóink, gyermekotthonaink, is­koláink, intézeteink pedig minden időben hajlandók helyet adni délko­reai ifjaknak és leányoknak. Színhá­zaink és klubjaink mindig hajlandók színpadukat délkoreai művészek ren­delkezésére bocsátani. Művészeink szívesen bemutatják alkotásaikat Dél-Korea lakosságának. Az ország északi részének sportolói készek ba­ráti mérkőzéseket játszani a délko­reai sportolókkal. Az állami és a szövetkezeti kereskedelem funkcioná­riusai, az északkoreai kereskedők tár­gyalásokat akarnak folytatni délko­reai üzleti és kereskedelmi körökkel. Kétségtelen, hogy az ilyen gazdasági és kulturális kapcsolatok nagy mér­tékben elősegíthetik az ország békés egyesülését­. Nam­ír befejezésül hangsúlyozta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya ezután is min­den erejét latba veti Korea békés egyesítése, a nemzetközi feszültség enyhítése, a nemzetközi együttműkö­dés megszilárdítása érdekében. Az angol kikötőmunkások elhatározták a sztrájk megszüntetését A „Daily Worker" a sztrájkolók győzelméről London, október 30. (MTI) A nyolc angliai kikötőben, ahol a dokkmunkások már egy hónap óta sztrájkolnak, szombaton nagygyűlé­seket tartottak, hogy szavazzanak a sztrájk folytatásának kérdésében. A kikötőmun­ká­ik nagygyűléseiken elhatározták, hogy megszüntetik a sztrájkot. A sztrájkvezetőség javaslata, ame­lyet a sztrájkolók elé terjesztett, a következőképpen hangzik: «Miután megoldották a helyzetet Londonban és tekintettel Monckton munkaügyi miniszter alsóházi nyilatkozatára, va­lamint Deakin kijelentésére, amelyet szakszervezete tagjainak nevében tett, hogy «a túlórázás önkéntes», a konferencia a rendes munka újrafel­vételét ajánlja november elsejére. Ezt abban a tudatban ajánljuk, hogy egy hónapon belül újból összehívják majd ezt a konferenciát a londoni és a vi­déki kikötőkben elért haladás átte­kintése céljából, tekintettel az ön­kéntes túlórázás dolgában tervezett megegyezésre». A «Daily Worker» foglalkozik a sztrájk megszüntetésével, s a követ­kezőket írja erről: «Általában azt várják, hogy Anglia 44 500 sztrájkoló kikötőmunkása hét­főn diadalmasan áll ismét munkába annak az elvnek az általános elis­merése alapján, hogy a jövőben min­den túlórázás önkéntes lesz. Ezt az aj­án­latot terjesztik a munkások elé az érintett nyolc kikötőben. A mun­kások vezetői kijelentették, hogy ha a vidéki munkáltatók el­merészelné­nek ténni a Londonra vonatkozó egyezménytől és a túlórázást kötele­zővé akarnák tenni, a válasz újabb országos sztrájk lesz. A vidéki mun­káltatók azzal az érveléssel igyekez­tek az engedmény megadása alól ki­bújni, hogy helybeli megállapodáso­kat kötöttek a szakszervezetekkel, va­lamint a kikötőmunkatanáccsal és nem kötik magukat az országos egyezményekhez. A lap ezután így folytatja: Ez a győzelem talán a legna­gyobb, amelyet a kikötőmunká­sok egységes akciója az elmúlt ötven évben aratott. A szállítóipari és általános szakszer­vezet vezetősége a legkétségbeeset­­tebb erőfeszítéssel igyekezett letörni a sztrájkot, de a szakszervezet tagjai rendíthetetlen szilárdsággal tartottak ki a kikötőmunkások és a folyami hajósok mellett­. a Szovje­tunió kohászati minisztere A Szovjetunió Minisztertanácsa közölte, hogy 1954 október 29­-én hosz­­szas és súlyos betegség után elhunyt Anatolij Nyikolajevics Kuzmin, a Szovjetunió kohászati minisztere, a kohászati ipar egyik legtekintélye­sebb szervezője. A Szovjetunió Minisztertanácsa el­határozta, hogy A. N. Kuzmin teme­tésének megszervezésére kormány­­bizottságot alakít, amelynek tagjai: M. G. Pervuhin (elnök), A. G. Sere­­metyev, M. A. Jasznov, A. V. Ko­robov és A. F. Gorkin. (TASZSZ)

Next