Szabad Nép, 1954. november (12. évfolyam, 305-334. szám)
1954-11-01 / 305. szám
Egy nagyszerű találmány frissen, ruganyosan ugrott le az 5-ös buszról, néhány határozott lépést tett, aztán megállt hirtelen, kihúzta magát és mélyet lélegzett a nehéz, márciusi levegőből. Elindult a teniszpálya mentén. Rákanyarodott az ösvényre, könnyedén gyűrte lába alá a szelíd emelkedőt. Megszokta a hegymászást odahaza, a fenyőszagú erdélyi havasokban, ahol előszörr kötött sílécet a lábára. Azóta is kedves sportja a sízés. No meg a tenisz. De most, ügyet se vetett rá, amint mellette, a pályán, az «első fecskék» pattogtatták a teniszlabdát. Lefoglalták a forró gondolatok. Fiatal még, huszonnyolcesztendős, megmutatta, hogy tud és akar alkotni, több találmányát — a porcsávázó szert és a levéltetű, pajzstetű ellen a nikotinpótszert — már országosan alkalmazzák, de ő sokkal többre vágyik. Megízlelte a vegyészi munka alkotó gyönyörűségét, teli van vakmerő és megvalósítható tervekkel. Felért az útra. A hegyoldalból még megnyerőbb, vonzóbb a táj. Itt kellemes lesz dolgozni! Nem mintha előző munkahelyén, a Chinoin-gyárban nem érezte volna jól magát. Megvolt ott mindene, amit egy kutató vegyészmérnök megkívánhat. Nagyon is megvolt. Négy laboráns és egy technikus dolgozott az irányítása alatt, rendelkezésére állott a gazdag anyagraktár, osztályvezető volt, és a fizetése felment 2000 forintra. Nem is hiányzott egyéb, csak ez a tág látóhatár és a szabad, tiszta levegő. Meg aztán a Chinoinban mégsincsen helye a mezőgazdasági kutatásnak, ha mégoly előzékenyen bántak is részlegével. Nagyon örült, hogy végre megalakult a Növényvédelmi Kutató Intézet. S megfelelőbb helyet el se képzelhet egy ilyen intézet számára. Itt kert is van: a laboratóriumi kísérleteket a gyakorlatban lehet ellenőrizni. S talán a fizetése is emelkedik! De az most nem is olyan fontos. Sokkal égetőbb, hogy tapasztalt munkatársak, jó műszerek, megfelelő könyvek, vegyianyagok legyenek. Belépett 3 kapun. Elégedetten szemlélte a vörösfalú téglaépületeket. Ez igen. Mennyi épület, s valamennyi a kutatás szolgálatában! Hiába, ma érdemes igazán élni, ma érdemes mérnöknek lenni! Még az idén (1950-ben) befejezi kutatásait a rézgálic pótlására. Olyan vegyszert alkot, amelynek oldata lényegesen többet ér a bordódénál. Mert itt lehet nagyot alkotni! Nagysokára megtalálta a kémiai osztályt, üres falak, néhány oda nem való bútor és kongó csend fogadta. Végre előkerült valaki, akitől megtudakolhatta, hogy hol vannak a felszerelések: a keverőberendezés, a hőfokszabályozó, a lombikok, a rázógép, a jégszekrény és a többi kellék. A válasz mindenre: «nincs». Nincs és nincs. Még egy árva íróasztal sincs! Majd a könnye csordult ki. Hát ezért jött el a Chinoinból! Azt hitte, az élet nyílik meg újból előtte, s lám, sivatagba tévedt. «Ja, kérem, szervezés alatt állunk!» — magyarázta az ismeretlen. S elsején 500 forinttal kapott kevesebbet, mint amennyi fizetése előzőleg a Chinoinban volt. A nagy tervüknek egyelőre befellegzett. Azt se tudta, hogyan lásson munkához. Az arzén-pótszer és a rézgálic-pótszer kikísérletezésére gondolni se mert. Ilyen kezdetleges körülmények között csak olyan munkába kezdhet, ami egy lombikban az anyag forralása nélkül elvégezhető. Szabó Károly mindig olyan szereken, olyan találmányokon törte a fejét, amelyekkel közvetlen segítséget nyújthat a termelésben. Úgy is kezdte. Még a Chinoinban megalkotta a Higosan porcsávázó szert. A levéltetű és pajzstetű ellen pedig, a nikotin helyett, olyan új szert talált fel, amely közvetve is megöli ezeket a szívó kártevőket. A növény magába szívja az új mérget, s a kártevők a növényből veszik át magukba a halált hozó szert. Itt, a Növényvédelmi Kutató Intézetben egy teljes esztendőt kényszerült apróbb kísérletekkel eltölteni. Kidolgozta egy ásványolajos szappanféle gyártását, teljesen hazai anyagból, a káliszappan helyett. Az új szerhez nem kellett étolaj. Előállítása olcsóbb volt, mint a káliszappané, azonkívül keményebb vizekben is oldható. Ráadásul — mint később a kísérletek megállapították — gombaölő sajátsága is van. Aztán megoldotta mégis az arzén helyettesítését is, egy foszforsavas készítménnyel. Ennek a szernek különös előnye, hogy nem mérgező, növénykárosító hatása nincs, védőhatása viszont felülmúlja minden korábbi szerét. A herminamajori állami gazdaságban végzett kísérletek alapján az arzénnal permetezett almák közül 41 százalék még mindig molyos, az új szer használatával viszont a termés 94—98 százaléka egészséges. De a rézgálic-pótszerrel, amelyre olyan nagy szükség lenne a peronoszpóraveszély leküzdéséhez — nem tudott kedvére foglalkozni. A gondolat azonban állandóan foglalkoztatta. Szovjet, angol, francia és egyéb külföldi szaklapokból olvasta, tanulmányozta a rézmentes védőszerek leírásait. Több nyugati országból hozattak is ilyen védőszereket, ezek azonban a mi viszonyaink között nem váltak be. Ez a sikertelenség arra ösztönözte, hogy összeállítson mégis egy vegyszert, amelyet a peronoszpóra ellen alkalmas védőszernek képzelt. 1950-ben igen gyenge volt a peronoszpórafertőzés, s noha Szabó Károly szere kiválóan bevált, a teljes sikerben mégsem bízhatott. Mindenesetre jó úton haladt. Egy év alatt a Növényvédelmi Kutató Intézetben rendeződtek a viszonyok, most már teljes gőzzel hozzálátott védőszere tökéletesítéséhez. A kipróbáláshoz is kedvezőbbek lettek a lehetőségek, mert 1951-ben valamivel erősebb peronoszpóraveszélylyel kellett számolni, mint az előző évben. Izgalommal várta az eredményt, s valahogy az előző évi siker kissé elbizakodottá is tette. S akkor, 1951-ben kiderült, hogy a bordói lég alaposabb védőszernek bizonyul, mint az ő szere. Voltak, akik sajnálták, mások kárörvendezéssel vették tudomásul a «kudarcot», néhányan pedig további munkára biztatták. No, de nem volt szüksége biztatásra. A kutatómunka mély emberi szenvedély: ha van cél, nem lehet megállni a megkezdett úton. S különösen nem egy fiatal embernek, aki bízik erejében és képességében. Az országnak nincsen rézgalica, az importáru rendszertelenül vagy késve érkezik, s azonkívül forintok millióit költjük rá, amikor a rézgálicot hazai anyaggal is lehet helyettesíteni. Mert lehet. Nem kell egyéb hozzá, mint salétromsav, benzol, cián és kénsav. Az éjszakák most már egybefolytak a nappallal. Létrehoz egy erősebb koncentrációt, amely majd kiállja a próbát! Se a teniszpálya, se a síterep nem látta hónapokon át Szabó Károlyt. A feleségével is csak elvétve találkozott, s még az volt jó, hogy érdeklődési körük egyezett, s tépelődését otthon sem kellett megszakítania. Végre előállították laboratóriumban az új védőanyagot, amelytől már átütőbb eredményeket remélt. Az időjárás, amely 1952-ben nagyon kedvezett a szőlősgazdáknak, nem segítette Szabó Károly nagyjelentőségű kísérleteit: nem volt peronoszpóraveszély, nem tudta kipróbálni új szerét. Kedvét ez a hosszas huzavona se vette el. Sőt valami még különösen ösztönözte: a földművelésügyi minisztérium 20.000 forintos pályadíjat tűzött ki egy bordódét pótló védőoldat kidolgozására. Szabó Károly a pályázat hatása alatt az előbbi mellett egy másik, hasonló rézgálicpótló szert is kidolgozott. A parmint 1952-ben zárult, 82 pályázat érkezett be. A szakmai bizottság húszat javasolt szabadföldi kísérletezésre. A kísérletek 1953-ban, ebben a rendkívüli erős fertőzésű esztendőben folytak le, és csak két anyag állta ki a próbát az erős peronoszpórafertőzéssel szemben. Mindkettő Szabó Károly felfedezése volt. Szabó Károly az új szert DNRB- nek nevezte el. A DNRB-vel az első kísérleteket Tarcalon folytatták le. Bebizonyosodott, hogy 0,2 százalékos oldat alkalmazásával 95, 0,15 százalékos oldattal pedig 93 százalékos fürtvédő hatást lehet elérni. Az 1 százalékos bordóilé ugyanakkor csak 50 százalékos védelmet nyújtott. A kezeletlen szőlőben pedig 100 százalékos fürtkár volt. Az idén már nagyobb területeken folynak a DNRB-vel szabadföldi kísérletek. Inárcson a DNRB alkalmazásával 0,5 százalékra csökkent a fürtkár. Hát mégis sikerült! Ha gyáraink ráállanak a DNRB tömeges gyártására, lehetővé válik a rézgálic teljes helyettesítése, mintegy 15.000 tonna rézgálicát takaríthatunk meg évente. Kell ennél nagyobb boldogság? Millió forintokkal gazdagítani a mi országunkat, a mi hazánkat! De nincsen öröm üröm nélkül. Azt még csak meg lehet érteni, hogy a szőlőföldek dolgozói évszázados örökségre hivatkozva, még makacsul ragaszkodnak a rézgálichoz, a bordóiléhez. Sokkal érthetetlenebb azonban a szakmabeliek ellenvetése, akadékoskodása. Pedig mi tagadás, ilyen is van. Egy gyakorlati szőlőszakember például minden tapasztalat nélkül azt vetette ellen az új szernek, hogy attól savanyúbb lesz a szőlő, mert későbben érik. Pedig a tavalyi tarcali eredmények szerint a szőlő cukortartalma is nagyobb a DNRB-vel kezelt területen. S az idén DNRB-vel permetezett szőlőkben is az a tapasztalat, hogy áttetszőbbek, mosolygósabbak a fürtök itt, mint ahol bordóilével permeteztek. Az új szer megvan, most okos szó kell, hogy mindenki megértse jelentőségét, s ne féljen használatba venni. Jobb, mint a bordódé és egy fillérrel sem drágább. Szabó Károly sokkal energikusabb, magabiztosabb ember annál, semhogy levegőbe pufogtatott ellenvetésekkel kedvét lehetne szegni. Figyelemmel kíséri világraszóló találmányát, a DNRB útját, hatását, de máris új kísérletek foglalják le. A vegyszeres gyomirtást, amelynek ugyancsak ő a kémikus gazdája hazánkban, ki akarja terjeszteni a krumpli-, répa-, len-, kukorica- és szőlőföldekre is. Aztán a burgonyabogár ellen igyekszik új, hatásosabb vegyszert feltalálni. Ideje javát a termőföldeken tölti, munkásoktól és agronómusoktól egyaránt szívesen fogad el tanácsot. Munkája összefonódott a szántóföldek dolgozóinak munkájával. Négy esztendeje van a Növényvédelmi Kutató Intézetben, négy éve gyönyörködteti, ihleti a hegy-völgyes budai táj, s négy esztendő alatt az intézet is akkorát fejlődött, hogy Szabó Károly csak egyetlen fogyatékosságra tud hivatkozni: nincs analitikus kémikus a kémiai osztályon. Pedig közvetlen analitikai ellenőrzéssel meg lehetne gyorsítani az országnak felmérhetetlen értéket jelentő kutatómunkát. Eredményei után méltán várhatja Szabó Károly elvtárs, hogy nem nagy kérését mielőbb teljesítik. Lakos György VIDÉKI SZÍNHÁZI ESTEK „KISPOLGÁROK“ Gorkij színműve a szegedi Nemzeti Színházban TV/fár az első jelenetekben a gorkiji dráma roppant kérdések súlya alatt feszülő, heves összeütközéseket ígérő légköre érződik a szegedi színház «Kispolgárok» előadásán. Lehet, hogy nem mindenki tudja a nézőtéren, hogy Gorkij ebben a darabban mondta ki először a dráma nyelvén azt az igazságot, amely azóta a föld egyharmad részén diadalmaskodott: «Az a gazda, aki dolgozik!» De aligha akad valaki is, aki ne értené meg a színészek játékából, hogy a hanyatló régi és a születő új akaszkodott itt öszsze, hogy olyan korszak elevenedik meg a színpadon, amikor először indult el küzdelmes és veszélyes útjára a munkás-forradalmár. A rendező (Ádám Ottó) egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy a «Kispolgárok» nemcsak a sorvadozó és embertelen kispolgári világnak elítélése, rendkívül éles kritikája. Igaz, a Nyíl táborához tartozó Siskin és Cvetajeva szerepe az előadásban nem elég tisztázott, nem elég kidolgozott, s ezért Nyíl egy kissé magára marad a küzdelemben. De Nyil így is főhős, minden szava, minden cselekedete mérték: megszabja a konfliktus irányát, új meg új oldalról világítja meg a besszemenovok sivár életét. Az előadásban jól érvényesül a gorkiji dráma belső dialektikája: az előadás azért végződhet Nyil erkölcsi diadalával, a besszemenovok teljes erkölcsi vereségével, mert mind a két pólus élesen elhatárolt, kiélezett. Ebből a szempontból nagy erénye az előadásnak a helyes arányok megválasztása. A besszemenovok belső harcai minden kicsinyességük ellenére drámaiak, sokszor embertelenül kegyetlenek. De a Besszemenov-család tagjait alakító színészek annyira sosem feszítik meg a húrt, hogy a kispolgári élet sötétsége tragédiává nőjön, s elfeledtesse velük azt a másik problémát, amelyért a darab voltaképpen íródott: a sötétség helyébe világosságot, a földhözragadt és olcsó morál helyébe emberi teljességet, a kiábrándultság és a félelem helyébe igaz és őszinte életkedvet árasztó magabiztos erőt, amelyet elsősorban Nyíl testesít meg. A besszemenovok heves összeütközéssel teli élete csak háttér az előadásban, amelynek sötétsége még jobban kiemeli Nyíl fénnyel övezett, de reális, minden vonásával a századeleji orosz munkásforradalmárt idéző alakját. AKispolgárokéban sokkal inkább, mint a többi Gorkij-drámában nagyon kevés a meglepő fordulat. De a kispolgári élet egyhangúsága, a megmegújuló, de egymástól alig különböző viták mögött feszültséggel teli belső cselekvés húzódik meg. Ezt a belső cselekvést kellett érvényre juttatnia, a benne rejlő társadalmi összeütközést kellett feltárnia a rendezőnek és a színésznek. A szegedi színház kitűnően oldotta meg ezt a feladatot. Nincs olyan visszatérő mozzanat az előadásban, amely ismétlődésnek hatna, amely ne fokozná a drámai feszültséget. Besszemenov például majdnem mindig ugyanazért fakad ki, nagyjából ugyanazokat a dörgedelmeket mondja el. De ahogy sűrűsödnek a problémák, ahogy mind jobban megvilágosodik Nyíl jelleme és elhatározása, úgy telnek meg új értelemmel, válnak új jelentőségűvé Besszemenov szavai is. Tehéz volna eldönteni, melyik színészt említsük elsősorban: Inke Lászlót-e, aki úgy állította elénk Tyetyerevet, a megnyomorodott erejű, zord, de mélyen emberi kántort, hogy lélegzetelállító csendet parancsolt még részegen, nevetséges pózban elmondott szavaival is. Barsy Bélát-e (Besszemenov), aki a darab utolsó jelenetében úgy hallgatja Tyetyerev kegyetlenül őszinte szavait, hogy a változásoktól és az igazságtól rettegő, lelkiismeretének pillanatnyi felébredésétől is kétségbeeső kispolgár minden gyávaságát és kicsinységét leolvashatjuk arcáról; Kovács Jánost-e (Nyil), akinek legfőbb erénye, hogy egyszerre érzékeltette a kedvességet és a kiengesztelhetetlen haragot, a félelmet nem ismerő, a veszélyektől még nagyobbra növő bátorságot és a gyengéd szerelmet... Nagyon jók ezek az alakítások. De jó a betegesen önző, durvaságát áludvariassággal leplező Pjotr (Kátay Endre), a finom, de mesterkélt, életuntságban tetszelgő Tatjana (Lászlóffy Kata), a megtört, de egy kis pletykától mindjárt életrekapó, néha nagyon szánalmas öregasszony, Akulina (Papp Teri), a kedves és bölcs, rongyaiban is makulátlan Percsihin (Miklósy György), a széles és könnyelmű, de a besszemenovok unalmas életében mégis az A magyar színházaknak a Hamlet mellett egyik legtöbbet játszott Shakespeare-darabja a «Makrancos hölgy» volt. Pedig előadni nem kis rendezői feladat. Ezer csapda rejtőzik benne, egyetlen hamis hang semmivé teheti a mű szépségét. Horváth Jenő, a győri előadás rendezője nagyon ügyelt arra, hogy az előadás megmaradjon gazdagon áradó komédiának, ötletesen alkalmazta a függönyt, a jelzéseket. Elég volt, hogy felirat hirdesse: «Országút», senki sem követelt lombos fáktól szegélyezett, messzire nyúló utat. Horváth Jenő ötletgazdagságát már többször megfigyelhettük. Az ötleteket itt is jól használja fel. Nem átall akár groteszk ötletet is alkalmazni, csakhogy Petrucchiót rokonszenves, furfangos fickónak ábrázolhassa. Az előadás ritmusa is jó. A színészek kiejtése azonban sokszor nehezen érthető. Ez egyébként súlyos hiba, hovatovább gátja lesz e tehetséges társulat további fejlődésének. Az előjáték-vitát a győriek úgy oldották meg, hogy utójátékot is szerkesztettek a darabhoz, pantomimiátékkal kapcsolják össze az előjáték■let színeit jelentő vígözvegy Jelena Lontay Margit) is. A Polját alakító Demján Edit nem mindig érzékeltető elég természetesen Polja lelkesedését, töretlen optimizmusát. Polja — a darab szerint — már sok mindent megismert, de még nem sikerült kijutnia a töprengés állapotából. Domján Edit nyelvére azonban túlságos (készen tódulnak a legelvontabb kifejezések is. Siskint (Mezey Lajos) indokolatlanul ügyetlennek, jellegtőenfigurának mutatja az előadás. Nem nagyon lehet eligazodni az előadásban Cvetajeva (Miklós Klára) fejemén sem. Túlságosan szürkék ezek az alakítások, semhogy a nézők Nyíl barátaira ismerjenek bennük. Az egészében nagy elmélyültségre valló előadás erényei szemléletesen mutatják vidéki színművészetünk fejlődését is. Héra Zoltán ban megindított keretjátékot. (Christophert nagyszerűen alakítja ebben Gárdonyi László.) Ezzel az elképzeléssel nem akarunk vitatkozni, csak azt említjük meg: az utójáték roszszul van megrendezve. Kuszáll, nehezen érthető, keveredik benne a «Nagyúr» színháza és a győri színház. A színészek a «Nagyúr» előtt játszottak, most pedig a győri közönség előtt hajolnak meg, így nem lehet világosan látni a pantomim célját, az utójáték értelmét. A shakespeare-i színjátszás jó iskoláját járja végig szinte mindegyik színész. Merevség, nehézkesség szinte alig akad, s ami talán itt-ott még fellelhető, az is eltűnik majd a további előadások folyamán. Mester János Petrucchiója a színész eddigi legnagyobb teljesítménye, pályájának fontos állomása. Sikeresen birkózik meg a nagy feladattal, az igazi Petrucchiót állítja elénk, azt a rokonszenves fickót, aki hozományvadásznak indul, de szerelmes lesz, s tüzesen, teljes szívvel küzd azért a lányért, aki először csak mint hódítási alany érdekelte. S mert szereti őt, végighurcolja a komédia tüzén, megszégyeníti öltözetével, megalázza, éhezteti , hogy imádhassa. A lánynak ezt a jókedélyű fickót meg kell szeretnie, s Mester úgy játszik, hogy elhisszük: a lány valóban megszerette. Mester János nagyszerűen tudja éreztetni. Petrucchio durvasága csak színlelés, kényszerű út, amelyen el lehet jutni a lány szívéhez. Különösen nagyszerű pillanata, amikor hazaérkezik az új aszszonnyal. Kegyetlenségét akarja mindenáron elhitetni, de úgy feni meg széles, nagy mozdulattal a ház oszlopán a kardot, hogy a közönség dől a kacagástól, érti, hogy itt a kegyetlenség csak látszat, komédia csupán. Katát Kéri Edit játssza. Nagyon kedves, mulatságos, durcás leányzót alakít, aki először értetlenül áll a határozott, elszánt férjjel szemben, de akit végül mégis csak magával ragad a szerelem. Kéri Edit tehetségesen játssza a Makrancost, de mégsem tudja eléggé éreztetni, hogyan ébred fel Katában a szerelem Petrucchio iránt. Örömmel láttuk, hogy mennyi jó komikus van ebben a színházban. Ballai István Biondello figuráját, Csihák László a fontoskodó, öreg, pipogya szerelmest, Gremiót játssza nagy sikerrel. Most is kiemelkedik a győriek kedvenc komikusa Szarkács Sándor, aki rendkívül ötletgazdag játékával az egész színpadon uralkodik. Okos szolga, aki társa, segítője urának a csínytevésekben. Amikor az úrnő rajong, ő is nyögdécsel, ha ura haragvást színlel, ő is siet mennydörgéssé fokozni az ártatlan zivatart. Tranio szerepében Puskás Tibor sikeresen mutatkozott be a győri közönségnek. Az ő Traniója határozott, eleven, ügyes, okos ember, aki minden helyzetben feltalálja magát. Szentirmai Éva Biancája kedves, fenséges, megnyerő. Játékkal, gesztusokkal, már magával megjelenésével is érzékelteti, miért, zajaik körülötte a kérők áradata. Érdemes volt a győri Kisfaludy Színház művészeinek megpróbálkozniuk a nagy feladattal, mert nemcsak sikerre vittek egy shakespeare-i darabot, hanem közben megtanultak felszabadultan komédiázni. Illés Jenő A„MAKRANCOS HÖLGY“ ELŐADÁSA GYŐRÖTT Az újjáépülő Zuglói Kötöttárugyár A Zuglói Kötöttárugyárat még a tőkések építették. Meg is látszott rajta. Toldozták, foldozták, mint a rossz kabátot. Ha a női selyemharisnya ígért több hasznot, ha a kesztyű, cérna vagy a gomb bizonyult kelendőbbnek — hamarjában összecsaptak egy új «műhelyt» és hozzáragasztották a többihez. Úgy építkeztek, rendszertelenül és tervszerűtlenül — ahogy éppen a haszon megkövetelte. Nem csoda hát, hogy úgy el lehetett tévedni a gyárban, akár valami labirintusban. Az államosítás után rendezték ugyan valamennyire ezt a tarkabarkaságot, de gyökeres rendcsinálásra ekkor még nem volt lehetőség. Pedig különösen szükségessé tette az üzem kibővítését, korszerűsítését két dolog. Az egyik az, hogy a kereskedelem mind több és több tartós, meleg gyermekkötöttárut, gyermeknadrágot, bébicéklit, tipegőt, kocsikabátot, sapkát kért. A gyáron belül pedig a zsúfoltság a termelékenységet gátolta, a dolgozók biztonságát, egészségét veszélyeztette. Az orsózóműhely például sötét, szűk földalatti zugokban volt, s a dolgozók gyakran panaszkodtak, hogy munka közben átfáznak. A varrodában olyan szorosan voltak az emberek, gépek, hogy szinte egy tűt sem lehetett leejteni. A mennyezettől függő zöldernyőjű, gyengefényű lámpák sűrűjében egybefolyó asztalok és anyaghalmok között seregnyi munkásnő dolgozott. A kötődőkben is a megengedettnél közelebb álltak egymáshoz a gépek. A rozoga, kivénhedt lift végleg felmondta a szolgálatot és a dolgozók kénytelenek voltak kosarakban felcipelni a nehéz anyagot a meredek vaslépcsőkön. Apáthy István sztahanovista főmérnök és Lulteisz Richard igazgató negyedévenként felkeresték a könynyűipari minisztérium kötszövőipari igazgatóságát és műszaki főosztályát. —Nagyon sürgős lenne már az üzem kibővítése! — Tudjuk, elvtársaik, de egyelőre még várniok kell. Kicsi a beruházási keretünk. Hiába, a nehézipar az első... Mindenhol ezt válaszolták, bárhová fordultak. Végre aztán mégis meghallgatták őket és a kormányprogramm után, a múlt év végefelé megindulhatott az építkezés. Tovább már nem lehetett halasztani, mivel megjelent az új kormányrendelet az újszülöttek ingyen kelengyével való ellátásáról. A növekvő kereslet és a parányi emberkékről való fokozottabb gondoskodás pedig megkövetelte a meleg kötöttáruk termelésének gyors növelését. Bővíteni kezdték hát a homlokzati részt. Új körhurkoló és körkötőgépterem létesült, külön javítóműhellyel és irodával. Az orsózóműhely felköltözött a földszintre két szép, tágas, világos helyiségbe. Az új első emeleti varroda és a második emeleti szabászati terem több mint kétszerese a réginek. A használhatatlan, ócska felvonót kidobták és új teher- és személyfelvonót építettek helyébe. Hasonló sorsra jutott az össze-visszatákolt villanyhálózat is — ma neonfény sugárzik a műhelyekben. Az alagsorban öltözőt építettek, ezt zárt folyosó köti majd össze az épülő új, korszerű fürdővel. A konyha zárt, rozsdamentes főzőüstöket és külön előkészítő-, tálaló- és mosogatótermet kapott. A régi, fából, deszkából összetákolt tűzveszélyes «tőkés műhelyek», raktárak, fészerek elbontása most is folyik. A korhadt, szúette deszkákból füstölögve száll a por a feszítővasak nyomán. Recsegve, porozva hullnak szét a régi kátránytetők, és szétfoszlanak, mint a régi, rossz emlékek. A rozzant vityillók helyébe hat méter széles, negyven méter hosszú új raktár épül. A körkötőteremben szabályos körökben elhelyezett gépek állnak a tiszta mozaikkőburkolaton. Forognak az anyagtároló dobok, hengerek, s fenn, a körben elhelyezett orsókról fürgén cikázik, gombolyodik a fonál. A mennyezetről itt is neonfény sugárzik .... — Hát bizony, a kormányprogram ma óta megjavultak nálunk a munkakörülmények — mondja Pénzes Károlyné körhurkoló, kétszeres sztahanovista, a szakma legjobbja. — Tisztább, egészségesebb így. Több hely van a gépek között is... — Látja én elég vékony vagyok — teszi hozzá Trisler Júlia körkötő — de még oldalt is alig tudtam átjutni a gépek között, annyira szorosan voltunk. Hát még, ha terebélyesebb lennék ... Képzelje — folytatja hirtelen fordulattal — az igazgató elvtárs megígérte, hogy az ablakokba muskátlit fogunk kapni... Kolozsvári Endre Közismert dolog, hogy az apró, szemnagyságú szén és a porszén áthull a kályhák, tűzhelyek rostélyán, nagy része a hamuládába kerül. A porszén elzárja a levegő útját is, megnehezíti az égést. A szénporból készült brikettnek azonban nincsenek meg ezek a hátrányai. A brikett ezért igen kedvelt a háztartásokban, nagy szerepe van a lakosság tüzelőellátásában. A brikettgyárakat azonban hosszú ideig nem fejlesztették, s csökkent a termelésük, romlott a brikett minősége. A kormányprogramra nyilvánosságrahozatala után megalakult a Szénbányászati Igazgatóság brikettcsoportja, tervek is születtek: a Dorogi Brikettgyárban a termelést nagyon elősegítő új üzemrész, a Pestvidéki Brikettgyárban munkásszálló épül. Tervbe vették új brikettgyár építését is, Pécs környékén. Az új létesítményeknek a lakosság csak a távolabbi jövőben látja hasznát. Több és jobb brikettre azonban már most minél előbb szükség lenne. Van-e rá lehetőség? Látogatás a dorogi gyárban Ellátogattunk Dorogra. A Dorogi Brikettgyár hazánk legnagyobb brikettgyára, az egész termelésnek mintegy felét adja. A gyár a tervét augusztusban 42,6 százalékra, szeptemberben 44 százalékra, októberben a terv 20-ig esedékes részét 78,3 százalékra teljesítette. Mi az oka az elmaradásnak? Augusztusban és szeptemberben a kötőanyag hiánya is akadályozta a folyamatos termelést. Például augusztusban a gyárnak 31.200 tonna brikett előállításához 3150 tonna kötőanyagra lett volna szüksége, azonban mindössze 1663 tonnányit kapott. Szeptember közepe óta, mióta megindult a zalaegerszegi új bitumenüzem, folyamatosan, kielégítő menynyiségben érkezik a kötőanyag. De a gyár októberben sem teljesíti tervét. Nyilvánvaló tehát, hogy a termelést egyéb tényezők is akadályozzák és akadályozzák ma is. Ma sem folyamatos a termelés a dorogi gyárban. Október első dekádjában az «A»-gyár négy óra 10 percet, a «B»-gyár nem kevesebb mint 31 óra 35 percet «állt», mert a termelt brikett elszállítására nem volt üres MÁV-kocsi, a brikett tárolására pedig nincs lehetőség. Nyilvánvaló: kellő számú vasúti kocsi biztosításával a MÁV is segítheti a brikett-termelés fokozását. Ugyanebben az időszakban üzemzavar miatt 3 óra 15 perc esett ki a termelésből. A meglehetősen elavult gépek miatt az üzemzavarok elkerülhetetlenek. De az üzemszünet csökkentésére van lehetőség. Súlyos hiba, hogy a karbantartást még a legutóbbi időben is elhanyagolják — ez bosszulja meg magát később üzemzavar formájában. Több munkásra, mintegy 70 segédmunkásra volna szükség. A munkáshiány miatt az «A»-gyár csak két műszakban, a «B»-gyár három műszakban ugyan, de állandóan hiányos létszámmal dolgozik. Törődjenek többet a gyár dolgozóival! Miért nem mennek szívesen dolgozni az emberek a Dorogi Brikettgyárba? «Úgy érezzük, hogy mostohagyere-kek nagyorik — mondja Lohner József, a porlasztó-szivattyú kezelője. Több mint két éve kérünk szellőzői berendezést, de máig sem kaptunk meg a Szellőző Művektől. Két-három éve a gőzvezetékről lekopott a hőszigetelő tégla. Emiatt nyáron elviselhetetlen a hőség az üzemben. Könnyen baleset is történhet». Korompai Mihály ezeket mondja! «A munkáshiány miatt csak két műszakban dolgozunk. A három műszakra megadott tervet így persze nem tudjuk teljesíteni, s ezért egy éve nem kapunk prémiumot.A szénbányászati minisztériumban érdeklődtünk, mi a helyzet a prémiummal. A minisztérium szerint a gyár vezetőivel közölték, hogyha a gyár teljesíti két műszakra eső tervét, a munkások megkapják a prémiumot. A gyár vezetői azonban ezt nem ismertették a munkásokkal, s így nincs csodálnivaló azon, hogy a munkások nem küzdenek színes lélekkel a terv teljesítéséért.) Még sok hasonló panaszuk van a munkásoknak. Ezeket a sérelmeket mielőbb orvosolni kell. Fegyelmezettebb munka — több és jobb brikett A gyár vezetői a panaszok orvoslása helyett azzal igyekeznek kimutatni «jóindulatukat», hogy eltűrik a fegyelmezetlenséget. Ottartózkodásunk alkalmával, október 19-én a gyár «B»-üzemrésze délután két óra helyett már fél kettőkor beszüntette a munkát, s a termelés két óra után sem indult meg. Csak három óra tájban kezdődött a folyamatos munka. Az ilyen és hasonló esetekben elmarad a felelősségrevonás, sőt: a valóságos helyzetet eltitkolják a minisztérium előtt. Legalább is erre lehet következtetni abból, hogy a rossz munkafegyelem miatt keletkező állásidőt a kimutatásban nem tüntetik fel. (Talán ezt is a MÁV rovására írják?!) S idetartozik a brikett minőségének kérdése is. Emiatt is sok a panasz. A brikett minőségén —a jó kötőanyag biztosításán kívül — a szén megfelelő, gondos osztályozásával, a felhasznált szénfajták arányos adagolásával lehet és kell javítani. A legutóbbi időben sok káros, a minőséget rontó «újítás» is született. Például Pécsett egy «újítás» nyomán reopalát is felhasználtak, s ezzel 200— 300 kalóriával rontották a brikett fűtőértékét. Az ilyen «újítás» nem más, mint pénzpocsékolás, a jó minőségű fűtőanyagot igénylő lakosság megkárosítása. Kis beruházással — nagy termelésemelkedés Az előbb említett súlyos hibák megszüntetésén kívül, viszonylag kis beruházásokkal is, még az idén tovább növelhető a brikettgyárak termelése. A Dorogi Brikettgyárnak például szurokolvasztóra, a már említett szellőzőberendezésre, szurokporlasztó szivattyúra volna szüksége, a Pestvidéki Brikettgyárnak «visszakészletező ládára» és présgyűrűre. A kohó- és gépipari minisztérium vállalatai segítsék a brikettgyárakat, készítsék el időben és jó minőségben a megrendelt gépeket, felszereléseket. A lakosságnak több tüzelőanyagra van szüksége. Megengedhetetlen tehát, hogy a gyárak, a szénbányászati trösztök és a minisztérium vezetői elhanyagolják a brikettgyártást. Donga György Miért nincs több brikett? A Népfrontbizottságfi ülés Kaposvárott Október 30-án délelőtt a kaposvári Városi Színházban kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront somogymegyei bizottsága. Szabó Gyula gimnáziumi tanár csaknem négyszáz részvevő előtt tartotta meg beszámolóját a Hazafias Népfront országos kongresszusáról. Beszámolójában többek között arról beszélt, mennyire áthatotta a kongresszusi küldötteket a hazaszeretet. A kongreszszuson elhangzottak is azt igazolják, hogy a dolgozó parasztok szívesen politizálnak, rendületlenül hisznek a kormányban, szívesen támogatják céljaiban — mondotta. A beszámoló után Varga Károly, a Hazafias Népfront somogy megyei bizottságának elnöke beszélt a népfront feladatairól. A somogymegyei fiatalok a silózási verseny legjobbjai Lendületesen halad, s már eddig is szép eredményeket hozott a DISZ- fiatalok kezdeményezése: a silózási verseny. Néhány hónap alatt 1440 ifjúsági brigád csatlakozott a versenyhez, s többszázezer köbméter silótakarmány készítését vállalták el. A fiatalok legtöbb helyen fáradhatatlanul dolgoznak, hogy mielőbb valóra váltsák adott szavukat. A legutóbbi értékelés szerint a somogy megyei fiatalok érték el a legjobb eredményt: a megyében 117 brigád csatlakozott a versenyhez, s a vállalt 74 ezer köbméter silótakarmányból eddig 66.139 köbmétert készítettek el. De jól dolgoznak a fiatalok Szabolcs és Szolnok megyében is. Szabolcsban 235 DISZ-brigád vesz részt a versenyben. A nyírbátori Vörös Csillag, a kótaji Lenin, s a sóstóhegyi Vörös Csillag tsz fiataljai már teljesítették is vállalásukat. Szolnok megyében a surjáni állami gazdaság fiataljai tűntek ki. Az ősz elején a lelkesen dolgozó ifjúsági brigád 2900 köbméter silótakarmány készítését vállalta, s ezt már jóval túlteljesítette. Egy silótöltőgéppel 3600 köbmétert silóztak, főleg nedves répaszeletet kukoricaszárral, s takarmányrépát pelyvával. A fiatalok lelkes munkáról, leleményességről tesznek tanúságot. Egyes helyeken mégsem segítik eléggé munkájukat. Az imremajori állami gazdaság DISZ-fiataljai például mindjárt az ősz kezdetén csatlakoztak a felhíváshoz. Vállalásukat mindeddig nem tudták teljesíteni, mert a gazdaság vezetősége nem gondoskodott elegendő silótöltőgépről. HÉTFŐ, 1954 NOVEMBER 1 A Toldy Ferenc gimnázium centenáris ünnepsége A Toldy Ferenc gimnázium vasárnap ünnepelte 100 éves fennállását. A jubileumi ünnepségen megjelent Jóború Magda oktatásügyi miniszterhelyettes, s az iskola volt és jelenlegi nevelői, tanulói közül igen sokan. A himnusz hangjai után Korenszki Lajos igazgató beszélt az iskola múltjáról, párhuzamot vont a gimnázium fejlődése és a névadó pályafutása között. Ahogy a német származású Toldy Ferenc irodalomtörténetíró egész valójában magyarrá, sőt nemzeti nyelvünk és irodalmunk lelkes apostolává, vált, úgy fejlődött az iskola kezdetben német nyelvű gimnáziumból 1868-tól tiszta magyarnyelvű intézetté, a magyar kulturális munka egyik tűzhelyévé. , Reisch Gusztáv főmérnök, az «öregdiákok» nevében mondott üdvözletét, köszöntötte Csók István Kossuth-díjas festőművészt, aki 72 évvel ezelőtt érettségizett a 100 éves gimnáziumban. Ezután a volt tanítványok kulturális műsora következett, amelyet Ladányi Ferenc Kossuth-díjas, érdemes művész, a Néphadsereg Színházának igazgatója nyitott meg. (MTI) Sándorfalván, a Szokony-dűlőben A sándorfalvi gépállomás irodájának asztalára egy érdekes térképet terít Jakus Piroska agronómus. A különféle színű ceruzákkal rajzolt, «házilag» készült térkép kicsit gyűrött, maszatos, látszik rajta, hogy nem szobadísz, hanem munkaeszköz. — A «Minőségi» traktorosbrigád területét rajzoltuk rá erre a csomagolópapírra — magyarázza a fiatal agronómuslány. — Eddig tart a Rózsa Ferenc tsz földje — húzza végig az ujját egy ceruzavonalon — és ez a Szakony-dűlő. Csupa egyéni parcella. Látja, nem egy csík annyira keskeny itt a papiroson, hogy a gazdája neve is alig fér bele. De azért valamennyit beleírták, pontosan, apró, nyomtatott betűkkel. Minden gazdát, minden darab földet számontart ez a térkép. Jakus Piroska vagy három napig görnyedt fölötte Bartha Lajos főagronómussal együtt a tanácsházán. Vonalozták, méricskélték, radírozták, végül büszkén vitték Németh Józsefhez, az igazgatóhoz: «Most már legalább mindig tudhatjuk, hogy kiknek dolgozunk, s számontartjuk azokat, akiknek nincsen igájuk, mert először ott szántunk ...» Az egyéni parcellákat jelentő csíkok némelyikébe piros karikát rajzoltak — ezeket a földeket már felszántották, más rubrikákba kék vonalat húztak a nevek mellé — ezekkel a gazdákkal már megkötötték a szerződést. Az agronómuslány egy gombostűre erősített zászlócskát odébb rak: «Ez a traktor már itt dolgozik. Nemsokára végzünk a Szokony-dűlőben». ... Nézzünk körül Szokony-dűlőben, itfegelevenedik a térkép: a papír fehér csíkjai a valóságban frissen hasított barázdáik, elboronált vetések, éppen betakaruló kukoricatábláik, s egy üde, ragyogó zöld folt — a szeptember derekén elvetett gabona már kisarjadt. Erős, egyenletes zúgás remeg a levegőben: három traktor dolgozik itt, nem is egészen egykilométeres körzetben. Egyénileg dolgozó paraszt földjét szántja mind a három. — Okosan teszi a gépállomás, hogy egy helyen három traktort dolgoztat — mondja Tóth Mihály, akinek éppen a földjét szántja Csikós István traktora. — így legalább nem csalinkázhat el egyetlen traktoros se. Mindegyik a másik szeme előtt van. Tavaly is az egyik (nem, nem fontos a neve, megrendesedett azóta a gyerek) fogta magát, abbahagyta a szántást az én földemen, még a barázdát se húzta végig, s annak a földjét vette előre, akitől nagyobb borravalót kapott. S nemcsak én jártam így. Most meg, ha akadna is ilyen fegyelmezetlen ember, megregulázzák a társai. A traiktorosoknak is könnyebb így csoportosan a munka. A brigádvezető azonnal segíthet, ha valami baj van. Az üzemanyag a közelben, meg az élet se olyan rideg így, mintha tíz-tizenkét kilométerre dolgozna egyik traktor a másiktól. A folyamatos munka jó keresetet biztosít: nincs olyan sándorfalvi traktoros, aki ezer forintnálkevesebbet keresne, s többen 2000 forintnál is többet visznek haza egy-egy «jól sikerült» hónapban. Csikós István például szeptemberben csaknem 2500 forintot keresett. Tavaly október ötödikéig a sándorfalvi gépállomás traktorai 1935 normálholdnyi szántás vetést végeztek — az idei október ötödikéig 27 százalékkal többet, 2468 normál holdat. Tavaly nem volt olyan tanácsülés, amelyen ne szidták volna a gazdák a gépállomást néhány traktoros silány munkájáért. Az idén egyszer fordult elő, hogy újra fel kellett szántani néhány hold rosszul megmunkált földet a dóci határban. Tavaly még novemberben is vetették, decemberben is szántották a sándorfalvi gépállomás körzetében. Az idén október végéig befejezik a vetést. S különösen örülnek a gépállomás vezetői, traktorosai, agronómusai annak, hogy az idén már nemcsak a termelőszövetkezeti tagok, hanem az egyénileg dolgozó parasztok is megbecsüléssel emlegetik a gépállomást. Jászai Ilona