Szabad Nép, 1955. január (13. évfolyam, 1-30. szám)
1955-01-01 / 1. szám
! Néhány időszerű termelőszövetkezeti kérdésről . „Szeretném ha nálunk is lenne egy erős, példamutató szövetkezet, amelybe én is szívesen belépnék, meg más dolgozótársam is“ — így fejezte ki magát a minap előttem az egyik jászsági dolgozó paraszt, aki bíráló szemmel, de érdeklődéssel figyeli a környékbeli termelőszövetkezeteket. Sokan vannak így az országban. Olyanok, akik jól gazdálkodnak egyéni parcellájukon, s ugyanakkor már vonzódnak is a szövetkezeti gazdálkodásihoz. Ámde addig nem hajlandók dönteni, míg a gyakorlatban, a saját szemükkel, a helyi termelőszövetkezet példáján meg nem győződnek róla, hogy jobban járnak, ha a régit az újjal felcserélik, önmagának persze senki sem ellensége, hisz mindenki szeretné az örökös küzdelem helyett a jobbat és többet, a jövedelmezőbb és gondtalanabb életet. Csak hát... valóban többet és jobbat talál-e, ha „beáll az újparasztok közé“, ha az „enyémet“ a „mienkkel“ cseréli fel és úgy keresi boldogulását? Nincs ennél izgatóbb kérdés ma a magyar faluban, a dolgozó parasztság körében. S erre a kérdésre termelőszövetkezeteinknek kell megadniok a világos, meggyőző választ. Éppen ezért úgy kell dolgozniok, hogy mihamarább mintaszerű szövetkezeti nagyüzemekké váljanak és bebizonyíthassák a parasztság előtt, hogy felemelkedésüknek ez az egyetlen útja: így jut a falu nagyobb jövedelemhez, a város több élelemhez, az egész ország a nagyobb jóléthez, s ezzel szüntetjük meg mindörökre falun is egyik embernek a másik által való kizsákmányolását. Manapság többször találkozik az ember olyan felfogással, főleg a gyengébb termelőszövetkezetekben — sokszor az ellenség keze is belejátszik ebbe — hogy „tavaly június óta az egyéni dolgozó parasztok nagyobb kedvezményeket kapnak, mint a termelőszövetkezetek.“ Igaz-e ez az állítás? Saját magunkat csapnánk arcul, ha ez így volna. Igaz az, hogy a mezőgazdasági termelés gyors fellendítése érdekében — elsősorban a termelői érdekeltség fokozásával — az elmúlt évekhez képest jobban támogatjuk az egyéni parasztgazdaságokat. De az is igaz, hogy az új szakasz politikájának megfelelően a termelőszövetkezeteket jobban és hathatósabban segítjük gyors talpraállásuk érdekében. Pártunknak ez a politikája érvényesült a begyűjtési terhek csökkentésében, a szerződéses növénytermesztésnek a tsz-ekre kedvezőbb feltételeinek megszabásában, s egy sor más gazdasági intézkedésben. Ezt a politikát fogjuk folytatni a jövőben is, az eddiginél hathatósabban, a III. pártkongresszus határozatának megfelelően, amely valamennyi párt- és állami szervünk elé ma a meglévő termelőszövetkezetek megerősítését, gazdasági és politikai megszilárdítását, jövedelmük, hozamuk növelését tűzte ki legfontosabb feladatként. A termelőszövetkezetek eddiginél hathatósabb támogatása váljon azt jelenti-e, hogy most már ,,felhagyunk“ az egyéni parasztgazdaságok termelési megsegítésével? Nem, egy percig sem jelentheti ezt, mert ez a kezdődő fellendülés visszahanyatlá- sát, a parasztság elszegényedését, a városon élelmiszerhiányt, ínséget eredményezne, meglazítaná a munkás-paraszt szövetséget. Ez paraszt- és munkásellenes s egyben pártellenes politika lenne. A termelőszövetkezetek megszilárdításának és továbbfejlesztésének politikáját úgy kell folytatnunk, hogy az ne sértse az egyéni dolgozó parasztság érdekeit. Ellenkezőleg, termelését úgy kell fejlesztenünk, hogy egyre jobb kapcsolat, baráti együttműködés és bensőséges viszony alakuljon kiközte és a termelőszövetkezet között! Nyilvánvaló, hogy a kis- és középparaszti gazdaságok szétszórt, apró parcelláikon csak bizonyos határig képesek emelni termelésük színvonalát és bővíteni termelésüket. Ezzel szemben a termelőszövetkezet, amely összefüggő, nagy, „táblásított“ földterületeken gazdálkodik, s emiatt a nagy gépeket, a tudomány vívmányait, a szervezett, közös munka előnyeit sokkalta jobban ki tudja használni, jóval nagyobb mértékben képes a bővített újratermelésre, a jobb gazdálkodási eredmények és a magasabb életszínvonal kialakítására. „Végeztem én is őszi mélyszántást — írja levelében Kocsis Lajos konyári egyéni gazda , de azt állapítottam meg, hogy mégsem olyan mély az, mint amit a traktor szántott. Vetettem volna keresztsorosan is, de az én keskeny, hosszúfogas földjeimen nem lehetett. A kukoricát én is négyzetesen vetettem, de keresztbe nem tudtam lekapázni, és így sokat kellett kézzel kapálni, ahová a lókapa nem ért el. Pedig azt tapasztaltam, hogyha én egy darab földet kézzel kapálok, ugyanezt a földet annyi idő alatt lókapával háromszor meg lehet kapálni. De más egyébbel is hiába próbálkoztam kis földemen, nem tudtam alkalmazni azokat az eljárásokat, amelyeket a termelőszövetkezet a nagy táblákon könnyen megvalósított. Vagyis én több munkával kevesebbet termeltem, mint a termelőszövetkezet.“ Ez igaz is. De az is igaz, hogy a szövetkezeti gazdaságban, főleg kombájnt, kevesebb munkával többet lehet termelni, nagyobb a termelékenység, nagyobb az egy munkanapra eső termelési érték. Ebből világosan következik az is, milyen irányban kell tovább haladnunk a mezőgazdaság gépesítésében. Csak a gabonatermesztés gépesítésével nem érhetjük be, mert ez és ennek máris nagyon sok helyen vannak jelei — a külterjes irányba terelné a termelőszövetkezetek gazdálkodását. A helyes megoldás csak az lehet, hogy teljes erővel hozzá kell látnunk akapásnövények termesztésének gépesítéséhez is: a gépállomásokat mielőbb el kell látnunk elegendő számú univerzális traktorral és a hozzájuk szükséges munkagépekkel! Manapság elég sok termelőszövetkezetben bizonyos „gépellenes" hangulat észlelhető, s előfordult, hogy a nyáron visszaküldték a gépállomásra az aratógépet vagy a kombájnt mondván: „nehogy a gép learassa a tagság elől a sok munkaegységet“. Valóban így van-e ez? Aratógépek, kombájnok helyett vájjon kaszával, nagyapáink fáradságos, testet-lelket gyötrő kéziszerszámával menjünk-e a szocializmusba? Látszatra az ilyen tsz-ben a tagság valóban „nyert“ azzal, hogy kézikaszával maga aratta le a gabonát, s kinek-kinek több lett a munkaegysége. De ugyanakkor a szántóföldi munka összetorlódása miatt nem jutott elég munkáskéz a kapásnövényekhez, a kukoricát, a cukorrépát felverte a gyom, a peronoszpóra a felét „megitta“ a bortermésnek. Amit a tagság a kézi aratással megnyert a vámon, tízszeresen elvesztette a kapásnövények elgyomosodásával, az ennek nyomán bekövetkezett súlyos terméskieséssel. Mindez csupán azért, mert a tagság nem ismerte fel eléggé, hogy a gép nem versenytársa, hanem segítője, a legmegbízhatóbb és leghűségesebb segítőtársa a szövetkezeti gazdának! Pártunk és kormányunk fokozottabb támogatása nyomán másfél év alatt tovább erősödtek termelőszövetkezeteink. Tagjainak megnőtt az öntudata, önbizalma, munkakedve. Jobban megmunkálták a közös földeket, főleg a kapásokat, s nagyobb is lett a termés: 1954-ben cukorrépából 11, burgonyából 18, kukoricából 39 százalékkal nagyobb termésátlagot értek el, mint az előző esztendőkben (kukoricatermésük mintegy 3 mázsával haladta meg az egyéni gazdák átlagát). Tovább gyarapodott a közös vagyon is, a szövetkezeti alap 532 millió forintról 711,2 millióra nőtt. Szövetkezeteink zárszámadáskor 11 millió forintot tartalékoltak szociális és kulturális célokra. A szövetkezetek többsége évközben már rendszeresen osztott készpénzelőlegeket, egyegy tagra átlagosan 420 forint előleg jutott. A fokozatos megerősödés nyomán ma már csaknem 1000 olyan termelőszövetkezetünk van, amely a terméshozamokat és részben a jövedelmezőséget tekintve, meghaladja az egyéni parasztok átlagát. Ez kétségkívül komoly haladás. De mindjárt azt is hozzá kell tennünk — lassú még ez a haladás. Hogyan lehetne a fejlődést erőteljesebbé tenni, a szövetkezetek talpraállását meggyorsítani? Az alapvető feladat itt: az anyagi érdekeltség fokozása a termelés területén! El kell érnünk a legközelebbi években, hogy termelőszövetkezeteink a termésátlagokban mintegy 15—20 százalékkal felülmúlják az egyéniek átlagát. Ehhez többek között nem utolsósorban helyes üzemi arányok kialakítása szükséges. Az, hogy a túl nagyra nőtt kenyérgabonavetésterületének bizonyos csökkentésével és természetesen a gabonahozam egyidejű növelésével több területet biztosítsunk a takarmányfélék, a belterjesebb művelésű kukorica, s a jól jövedelmező ipari növények számára. Bács-Kiskun megye termelőszövetkezeteinek az elmúlt évben árugabonából 23 millió, a szántóterület 6 százalékán termett ipari növényekből pedig 24 millió forint tiszta bevételük volt.. . Baj az, hogy termelőszövetkezeteink túlnyomó többsége növénytermesztő, sőt gabonatermesztő jellegű. Elhanyagolják az állattenyésztést, különösen a tehénállomány fejlesztését. Pedig régi igazság, hogy a sok tehén, több tej, több tej, nagyobb haszon! Ezt igazolják a fejlett termelőszövetkezetek eredményei is. Dolgozó népünk több tejjel, hússal, vajjal való ellátása, s a szövetkezeti gazdálkodás jövedelmezőbbé tétele érdekében helyes lenne, ha illetékes szervek olyan intézkedéseket foganatosítanának, amelyek gazdaságosabbá teszik a szarvasmarhatartást. Ez persze nemcsak az állam segítségétől függ, hanem elsősorban a szövetkezeti tagságtól. Attól, hogy elegendő takarmányt termeljenek, a jószágállományt jól takarmányozzák, s olyan gondozókat állítsanak munkába, akik min nemrég hallottam az egyik tsz-ben — „meg is tudják siratni az elhult jószágot“. A nagyüzem fölényét a kisparcellás gazdálkodással szemben nemcsak a korszerű nagy gépek, a tudomány vívmányainál alkalmazása biztosítja: hatalmas erőforrást jelent a közös, jó szervezett társasmunka is. . „Ha egy szál vesszőt kezünkbe veszünk - írja levelében az egyik kábai paraszt asszony — arra hajlíthatjuk, amern akarjuk. Ha nyolcat, tízet összefogunk, már nehezebben hajlik. Ha egy csomót jó szorosan összekötünk, bizony nem tudjuk azt semerre se hajlítani.“ Így van ez az összefogással ebben van a szövetkezés nagy ereje ! ötven vagy száz ember együtt, közös erővel sokkal eredményesebben tud dolgozni, mint ugyanannyi ember külön-külön! A közös gazdálkodó persze akkor képes nagy erőt kifejteni, ha mindenki egyforma odaadással dolgozik, h ha mindenki a közö munka „sűrűjébe“ igyekszik. Ha viszont a tagság egy része elhúzódt a munkától vagy „nyolcórázik“, gyom hamar felveri a földeket, s ezek következtében kevés jut munkaegységekre, kevés a padlást. A fegyelmezetlenség, a gyomóföld, a szegényes jövedelem nem egyeztethető össze a szocialista szövetkezeti gazdálkodással. Éppen ezért termelőszövetkezeti vezetőink s kommunistáink akkor járnak el helyesen , ha erélyesen fellépnek a fegyelmezetlenekkel, a „nyolcórázókkal“ szénben. Meg kell értetniök, hogy a mezei munkát nem lehet időhöz, órákra mérni: ha a szükség úgy kívánja, fileg a sürgető munkák idején, bízón ,látómtól látómig" kell dolgoznunk a termelőszövetkezetekben is! Fel kell lépnünk a közös vagyon védelmében is a nemtörődöm emberekkel, pazarlókkal, sőt tolvajokkal, a szövetkezeti gazdálkodás Tündén ellenségével szemben. Termelőszövetkezeteink s szövetkezeti pártszervezeteink gyakran kifogásolják, hogy ebben a harcban a felsőbb szervek részéről az utóbbi időben nem kapják meg a szükséges erkölcsi és politikai támogatást. Van ebben igazság. Az etyeki Dózsában történt, hogy az egyik tag fiával együtt endszeresen dézsmálta a közös silóakarmányt, s apránként több majsát ellopott. Az ügyészség mégsem adított nyomozást, s a vád alá hevezést azzal az indokolással ejtette el, hogy „a tagnak egy munkaegység erejéig joga van az eltulajdonított terményhez, ennélfogva bűncselekményt nem követett el“. Nyilvánvaló, ha az ilyen felfogás úrrá lenne, törvényesítené a lopást a termelőszövetkezetekben. Szakítani kell ezzel a liberalizmussal igazságügyi szerveinkben, s érdem szerint kell eljárni a szövetkezeti vagyon megrongálóival szemben! De nemcsak az igazságügyi szerveknek, hanem a termelőszövetkezetek dolgozóinak is kötelességük ez. A szövetkezet tagjai, élükön a kommunistákkal, szívós felvilágosító munkával, ahol szükséges, eréllyel harcoljanak a közös vagyon, a fegyelem megszilárdításáért, az igazi közösségi szellem kialakításáért! Termelőszövetkezeteinkben a régi világ helyén az új paraszti élet, az új embertípus van kialakulóban. A kibontakozó újnak elsősorban a pártszervezetek, a kommunisták a kovácsai. Az elkövetkező esztendőben úgy alakítsák, s neveljék a termelőszövetkezeti dolgozókat — az új paraszti élet bátor úttörőit — hogy szövetkezeti gazdaságaink még jövedelmezőbbé, erősebbé, virágzóbbá váljanak. S hogy példájukon a dolgozó parasztság mind nagyobb tömegei szánják rá magukat a régi helyett az újnak, a szocializmus útjának választására ! Fehér Lajos A sárospataki gépállomás dolgozói nyerték meg a magyar és csehszlovák traktorosok párosversenyének negyedik szakaszát Nemrégen tért vissza a csehszlovákiai Trebisovból a sárospataki gépállomás nyolctagú küldöttsége, amely részt vett a magyar és csehszlovák traktorosok egy éve folyó párosversenye negyedik szakaszának értékelésében. A baráti versenyben a magyar traktorosok győztek, őszi tervüket 100, évi tervüket pedig 109 százalékra teljesítették. A magyar traktorosok mindent elkövetnek, hogy az utolsó szakaszban, a téli gépjavításokban is győzedelmeskedjenek, így véglegesen Sárospatakra, hazánk egyik legkorszerűbb gépállomására kerülhet a nemes verseny vándorzászlaja. Csütörtökig a sárospataki gépállomás dolgozói már több mint felét elvégezték a téli gépjavításoknak. Az ütemterven felül már hat erőgép és három cséplőgép főjavításával elkészültek. december 31-én ünnepelték felszabadulásuk tizedik évfordulóját a XVI. kerület dolgozói Pénteken délelőtt a XVI. kerület dolgozói a kerület felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából koszorúzási emlékünnepségeket rendeztek. A cinkotai temetőben nyugvó szovjet hősök sírjánál Hidi János, az IKARUS pártbizottságának tagja mondott beszédet. A mátyásföldi temetőben Sz. G. Mihajlovics szovjet százados sírjánál Kriza József, a kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke emlékezett meg az egy évtizeddel ezelőtt történtekről. Rákosszentmihályon Mázi József, a Hazafias Népfront XVI. kerületi bizottságának elnöke mondott beszédet. A beszédek elhangzása után a kerületi pártbizottság, a tanács, a Hazafias Népfront, az üzemek és a tömegszervezetek képviselői helyezték el koszorúikat az emlékművek talapzatán-. (MTI) .giffsimlult a frrffal«»m a fináris leghosszabb mlhttszvonalán Az év utolsó napján új vonallal bővült Budapest trolibuszhálózata. Szili Géza, a Budapesti Városi Tanács VB- elnökhelyettese pénteken délelőtt ünnepélyesen adta át a forgalomnak a óváros leghosszabb, kilenc és fél kilométeres, új trolibuszvonalát. A 75-ös jelzésű kocsik a Váci úttól, a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton az Üllői útig közlekednek. Az új vonalon negyven IKARUS-trolibusz bonyolítja le a forgalmat. A kocsik általában 4—5 percenként, a csúcsforgalom idején pedig másfélpercenként indulnak. Az új járat megindításával a peremkerületek dolgozói gyorsabbal kerülő nélkül érhetik el munkahelyiket és a VI., a VII. és a Vil. kerüetekben is javul a közlekedés. (MT Hazaérkezett a Szovjetunióból az MTH-delegáció A Munkaerőtartalékok Hivatala Szovjetunióban járt delegációja — Kossa István, az MTH elnöke vezetésével — csütörtökön visszaérkezett a ferihegyi repülőtérre. A delegáció négy héten keresztül tanulmányozta a mezőgazdasági szakmunkásképzést és a Szovjetunió munkaerőtartalék rendszerét. (MTI) i * Nevet a decemberi nap. Acélkénttócsák fürdetik. Bolyhos, csiklandó ; szelek szárítják. ; Fénylik a szántás. Az őszi kelésen gyöngyök milliói. Vidám a világ: tavasznak hiszi a telet. ; Csak Balog Mari sír. Könnyét se törli, ha meglátják se bánja. Úgyis elmegy, el ő, nem öli többé magát,utoljára jött be a gépállomás irodáijába. • Jaj, csak az a tábla, az ne lenne jött az ajtón: igazgató. Hát micsoda , igazgató? Hová tette a csepp kis reszet, amikor Pestre hívatták s enge-edett a rábeszélésnek? ... Helye, csalladja, becsülete, mindene megvolt. •Pöttöm korától ismerte, a maga Iá- Ingának tudta a község. Mit a köziség? Az egész szívéhez nőtt, gyönyörűséges dunántúli határ! A lágy, szélűden lejtő dombok, a végtelenbe zárttá, dárdát emelő nyárfakatonák. A vizenyős berkek, a patakot kísérő fűzőfaligetek, ahová ibolyázni, kőkori csínt szedni járt, ahol a fejére előszerttett margarétakoszorút. Ahol a traktoroslányok között elsőnek lett országos hírű sztahanovista... Aztán e s Herpenyű, a völgyek völgye, kökényíbo ikrákkal szegett szántóföldjeivel. • Micsoda búzák is termettek rajta.Még apjának is a homlokát verték,pedig magas ember, derék ember, tánya járásban sincsen párja... Itt meg: lapos, kietlen, mostoha a tájid. A terkintet is elfárad, mire végigröppent rajta. Minek is jött ide, minek is. ! A szót is alig érti, máig se szokta meg. „Mir“, „kenyír“, „azír", mondják, de mintha veszekednének vaai • csúfolódnának vele. Aminthogy csúffozódnak is. Asszony, leány a gépállomáson alig. Az „úr“ a kucsmás •ködmönös, marhahórcsizmás férfi • had. Nyerseik, szilajok, farkastermészetűek. Ha szól hozzájuk, hallják is , nem is. De ha elfordul, vagy ha csoportban állnak, s ő csak úgy elhalni , mellettük, vicc viccet kerget, egyik trágárság a másikat taszigálja. Jaj • ilyenkor úgy érzi, mintha a mellét markolnák, vagy az arcába sarat freccsentenének... Hát lehet ezt lírni? Lehet így fegyelmet, tekintélyt tartani? A párttitkár, Vas Gyuri bácsi, váltig biztatja, váltig vigasztalja •„Ne emiszd magad, lányom, máj csai • megszollnak. Nem rosszak ezek, csat berzenkednek a kutyafülüek. Amir t jöttél, amit lányt tett meg fejesnek . • fölsőbbség.“ Berzenkednek?,le hiszen! Szabotálnák! Meghazudtolják . :tervet! Az egyik híres. Vágó Pál i • ni, már a második napja, hogy eltűnt. Ki tudja, hol jár, kinek szán balkézről a váltótársával? Nem, ezt a szégyent nem lehet elviselni. Aki ■cl csak találkozik, ez mind rajta nulat, mind a szemébe 'kacag. Aláás meg: „Ejnye, Balog elvtársnő, deje lenne már szorosabbra fogni a syeplőt.“ Az előszobában szóváltás. Nehéz, as végű bot kopog. Majd fordul a slincs s egy nyájas, igen mély, igen astag hang, a párttitkár hangja azt kérdi: — Lehet? — Ligen. Mari hátranéz, nyeli a könnyét, tenyerével az ablakdeszkára támaszkodyenge is, halovány is. A tearózsa ilyen, ha vizespohárba eszik. — Gyuri bácsi — tör ki belőle a ckogás — én ... én ezt nem élem át. Én megszökök innét. — Hinnye akiskésít! — kap a tartójához Vas György. Mindenki bácsizza, pedig ötven éves sincs. Talán a rőzsefüstös haja,alán amiatt, hogy negyvenöt őszén, zárvágás közben, akna vitte el az egyik hiba fejét s azóta nemcsalt a társa, de a viselkedése is öreges. — Hinnye a kiskésít — mondja még egyszer, hogy a vigasztaláshoz hót nyerjen. — Aztán mír szöknél,ányám? — Mert én csal, dísznek, csúfságtól vagyok itt- A kutya se ad a szavamra semmit. — Nono .. . Azír a dolog nem egészen úgy áll. Mán csak azír se, mer megvannak. •híre jött a szökevényeknek. —Híre? — Az. Üzentek. • Heccből. Hogy várnáik. Beszédjük lenne veled. — Hol? — csuklik el az izgalomtól Balog Mari hangja. — Csikesznél. Csikesz Istvánnál. Dit. A fajdalom dűlőben. — Í’gy?! Balog Mari kihúzza magát. Az arca eher, a hete ökölben. — Jó! — mondja rekedten, mély, melléből szakadt hangon. Biccent. A szeme közé ránc fut. S mintha robbanás lökné, neki az ajtónale. — Te, lányom! — hebegi Vas György. — A kabát, legalább azt ridd, magaddal! Hebeghet, üres a szoba. Mari csizmája künn az ablak alatt fslbeg. — Utána! — vezényli magának a titkár. Kabát a fogason, lekapja. A botot marokban gyerünk, bicegve, három lábon bár, de ahogy még soha nap fuldöklik. Hasas, pöffeteg felhők hengeredtek rá. Vág a szél, tele van hószilárikkal. Vakon, hályoggal verten hunyorognak!-; a tócsák. Egy pillanat még, s lábára áll, fogát csattantja a fagy is. S Mari csak fut, csuszkál, liheg a fekete sárban. Se kabátja, se sapkája, megcsal, egy sál se a nyakán, s mégse fázik. Füti, perzseli, csaknem összeégeti haragvásának lángja. — Hát hozzá, Csikészhez bújtak — lihegi. — Csilkeszhez, aki a megrontójuk, a cimborájuk volt. Aki a boritönt is alig úszta meg... S látja, kézzelfoghatóan, testi valójában szinte, ahogy elődje, Csikesz István kilép a törvényszék kapuján. Szája nevetésre húzódik, ragyavert képe csupa ugráló sebhely. Megáll, gúnyosan meghajtja magát és azt mondja: — Aha, a kis utód... Remélem, maga is idejut, ide ■— s hüvelykujjával hátra, a törvényszék kapujára bök. — Isten segítse, sok szerencsét hozzá, drága elvtársnő. A cinikus, a szive gyökeréig rothadt! Azt mondják, egy kupecné, vagy ki, egy hírhedt vígözvegy rántotta ki a bajból. Fizetett érte, kipótolta a java hiányt, mikor a vizsgálat volt, mikor Csikesz urat a börtön fenyegette ... Ó, de nem ingyen! Házasság fejében. Nála él, az aszszonyt boldogítja Csikesz. Itt, itt ni, a tanyán, a Jajhalom-dűlőben... Innen szövi a hálót, itt van a fészke. Jaj, hogy ez eddig nem jutott eszébe se neki, se Gyuri bácsinak! Hogy Csikesz lovas, Csikesz heccel ellene, aki csak tud. Akivel cimboráskodott, akit pénzzel, elnézéssel, itallal térített a maga pártjára... Mi az? Mi van itt? Te jó Isten! Zene szól, ezek itt tivornyáznak! Mari megáll. Kezét föl-lehullámzó mellére szorítja. A tanya ott van, karnyújtásnyira tőle. Göthös, szélgörbítette akácok kerítik. Fehéren, nyakát behúzva hasal. Vicsorgó, ugrásra kisz pusztai komondort formáz. — Azért is! — nyomja el Mari félelmét a harag. — Ha addig élek is, szembenézek velük! S megy. Szaporán, elszántan lép. Bár, ha kérdeznék tőle, nem tudna felelni rá: a szíve vagy a csizmája kopog-e jobban? ! Odabenn elhallgat a zene, s épp akkor lobban föl a fény, mikor a megvetemedett ajtót betaszítja. —Jóestét! — kiáltja el magát, s rémülve érzi, hogy hideg verejték üt ki a testén. Három, formájából kiment fej mered rá. Csibészé, aki a lámpát tartja, Vágó Pálé, aki a konyha sarkában, egy foszlánkos szalmacikón döglik, s váltótársáé, egy tegnapi cigány kontrásé, aki a vonóját gyantázza. — Jóestét — mondja ismét, de most már csendesebben. Orrát fertelmes bűz, bundapálinka szaga facsarja. Az asztalról, egy nyitott, nagyöblű uborkásüvegből árad, melyet, mint fiókái vesznek körül a decis poharak. — Nahát’ — tántorodik hátra Csikesz. — Ez igen! Ez nő! Hogy csókolnám meg a szíve csücskét! Vágó, a tohonya, búzászsák-forma Vágó csak pislog. Nyel is nagyokat. Hallani, ahogy föl-alá futkos az ádámcsutkája. A kontrás, a váltótárs viszont a vonót kapja a kabátja alá. Dugja, rejti, mintha az bűnjel volna. — A gép, a gépünk, hova tették? — hajt neki bátran Mari, mert érzi, látja, hogy a kontrás van a legjobban meglepődve. — Mit gép? — röhög ocsmányul, tele szájjal Csikesz. — Pokolba azzal a mozgó budival! Mulatni hittük mi, nem prédikálni. Tessék, igyon, szmvikém! Zárkózzon föl a tisztelt társasághoz. Fölnyalábolja a bűzlő, nagyöblű uborkásüveget s Marihoz viszi. — Nem kell? Finomabbhoz szokott? — néz a halál sápadt, de meg se moccanó lánnyal farkasszemet. — Jó. Így is jó. Akkor nekünk se kell. S az üveget, ott, ahol áll, teljes erővel földhöz csapja. — Zenét. Miska! — üvölti rögtön, az üveg puffanása, reccsenése közben. — Te meg föl. Faja! Föl te lajhár! Táncolni kivan a kisasszonyka! Mit? Nem hiszed? Meg se mozdulsz? Azanyád! A dikóhoz ugrik, s egyetlen rántással fejreállítja. — Föl, te lajhár! Táncra, ha mondom! Férfikell néki, azír jött hozzánk a kisasszonyka. Löki, taszigálja Vágót, s mert csak áll, csak reszket, félkézzel a kontrást is tarkón vágja. — Tangót — röhögi — az kell ide, az a szerelem tánca. A vén, kimustrált hegedű fölnyuszit. Csikesz tapsol, nyerít, a könnye is csorog. Vágó ott áll Mari előtt, kék, szesztől puffadt arca vigyorba rúndul, s eh, lesz ami lesz, a dereka, után kap. — Disznó! — sikoltja Mari, s teljes erejéből pofon vágja. A puffadt, verejtékes arcra ráfagy a vigyor, s mintha rajzolva lenne, fehéren, ónosan, ott lüktet rajta Mari keze-nyoma. — Hű, te macska! — szörnyed, el Szeme lángot, ver, szája habzik, s ingét gyűrve Mari felé lendül. — No megállj, most én jövök. Én veszlek, babám, kezelésbe. — Egy lépést se! — dörren az ajtóból. Mari háta mögül a párttitkár hangja s vasvégű botja a magasba emelkedik. — Gyuri bácsi, jaj! — sírja el ,magát Mari Most fut, most menekül csak, s oltalmat keresve a titkár mellére borul. — Ne lányom, no. Ne rijj mán. Semmi baj mán — csitítja, simogatja az. — Állj! — riad és kiált egy nagyot, de hasztalan. A rongy, elgyávult Csikesz úgy iszkol el mellette, ki, a hirtelen lezuhant estbe, ahogy a kutya szokott, ha az orrára vernek. — Bántott? — kérdi a titkár az eszeveszett menekülés láttán. — Deli — hüppögi Mari, a könynyéktől egész megnáthásodva. — Én ...én bántottam. — Kit, te? — Öl S az ijedt, csaknem kijózanodott Vágóra mutat. — Szép kis vezető vagyok — kesereg. — Nevelés helyett pofont osztogatok. Erre a titkár nevet egyet, lapockán veregeti és azt mondja: — Hát... kin a jó szó, kin meg a pof segít, lányom. S csakugyan. Vágó megrázza a fejét, bátorságot vesz s azt mondja Marinak, amikor sunyi, csupa alázat váltótársával elhúz mellette: — A pofon kijárt. Na haragudjon, elvtársnőlik. URBAN ERNŐ:A POFON A A Csikesz. Kínai kulturális küldöttség érkezett Budapestre A kínai—magyar kulturális egyezmény 1955. évi munkatervének megtárgyalására pénteken Budapestre érkezett a Kínai Népköztársaság kulturális küldöttsége. Hung Sen, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Kínai Népi Társaságának alelnöke és Aj Tej-jen, a kínai oktatásügyi minisztérium főosztályvezetője. (MTI) Az új évben Dorog visszaszerzi régi hírnevét Lévárdi Ferenc dorogi troszt igazgató nyilatkozata Szénbányászatunk nem teljesítette 1954 évi tervét. Több tröszt adós maradt — köztük a dorogi mintegy 142.000 tonna szénnel. A Szabad Nép munkatársa felkereste a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Lévárdi Ferenc főmérnököt, a Dorogi Szénbányászati Tröszt igazgatóját, s arról beszélgetett vele, hogyan akarnak dolgozni az új évben, mit tesznek az 1935. évi terv teljesítéséért. Mi volt az 1954. évi terv teljesítésének akadálya? — Erre nem lehet egy mondattal válaszolni. Az 1953. évi tervet hiánytalanul teljesítettük és 1934 elején megvoltak az új terv teljesítésének feltételei is. S hogy mégis elmaradtunk, s miattunk a vasút, meg egy sor üzem, erőmű szénellátásában, s nem utolsósorban a lakosság tüzelőanyag-ellátásában zavarok keletkeztek — ennek több oka van. Három csoportban próbálom az okokat összegezni: váratlan, előre nem látott akadályok; a nagyfokú létszámhiány; a tröszt és a bányák vezetésében, irányításában, ellenőrzésében meglévő hibák. Nálunk a legnagyobb veszélyt a karsztvíz jelenti. Január 3-án két helyen betört a víz: a tokodi XXI-es ereszke és az I-es akna Auguszta lej-tősaknája víz alá került. Hosszú ideig nem dolgozhattunk a veszélyeztetett „F“ és „U“ mezőben és a IV-es aknában, így munkahelyeink megfogyatkoztak, a terv teljesítésének lehetősége csökkent, mert nem volt honnan termelnünk. Ebben a helyzetben minden erőnket új munkahelyek készítésére fordítottuk, de sikertelenül, mert csaknem, ezerre kevesebb dolgozónk volt, mint amennyire szükség lett volna. Ezt a helyzetet még súlyosbította az igazolatlanul mulasztók számának növekedése. Ennek következménye lett az, hogy sem a szénfalhoz, sem a feltáráshoz, sem a fenntartáshoz nem jutott elég dolgozó. A műszaki vezetők jórésze lebecsülte a hibák nagyságát, később pedig tervszerűtlenül, kapkodva próbálták leküzdeni a nehézségeket. Ugyanakkor a tröszt vezetősége — ahelyett, hogy megfelelő segítséget adott volna — ide-oda helyezgette a vezetőket. Ezzel persze csak rontott az amúgy is nehéz helyzeten. Pártunk és kormányunk segítségével sikerült csaknem teljesen megszüntetnünk a létszámhiányt. A munka javult, például novemberben naponta 100 vagonnal több szenet termeltünk, mint 1953 hasonló időszakában. Amellett volt erőnk a bányák állapotának rendbehozására és az új évre való felkészülésre is. Hogyan készültek az új évre, van-e már kidolgozott munka programjuk az 1955 első negyedévi terv teljesítésére? — Az első dolog, amit itt meg kell említenem, az, hogy a Szénbányászati Minisztérium helyesen állapította meg új tervünket. Az első negyedév terve még eléggé „feszített“, s ez érthető is, hisz január, február és március még a hideg hónapok közé tartozik, több szénre van szükség, mint nyáron. A második és harmadik negyedév terve is reális, s éppen ezért lehetőség van arra, hogy ne csak a tervet teljesítsük, hanem a bányákat is rendbehozzuk, új szénterületeket tárjunk fel, nyugodtan, egyenletesen végezzük munkánkat. Az új évre való felkészülésnél felhasználtuk a tavalyi tapasztalatokat, tanulságokat, s elsősorban műszakilag készülünk fel, megteremtjük a Biztonságos munka feltételeit. Milyen a tervünk? Három részből ill: a) az általános intézkedések terve, amely a bányák jövőjére, a feltárásra, a munkásvándorlás megakadályozására, a szociális és kulturális helyzet megjavítására, a vezetés megerősítésére stb-re vonatkozik; b) a műszaki intézkedések terve, mely az öszszes műszaki feladatokat tartalmazza; c) a vegyes intézkedések terve, amely a bér-, norma-, munkafegyelem, versenyszervezés, munkavédelem kérdéseire vonatkozik. A tervet a legapróbb részletességgel kidolgoztuk, határidőket és felelősöket jelöltünk meg. Például „a teljes gép-és anyagkimentés mellett ki kell dolgozni az MXI-es ereszke vízelzárásának tértsdét. Határidő: 1955 március 31. Felelős: Morva Máriusz gépészeti osztályvezető és Lévárdi Ferenc trösztigaz- kutó. Mit teszünk még? Néhány dolgot seretnék megemlíteni. Fokozottabban ellenőrizzük a biztonsági és vízvédelmi pilléreket, vízveszélyes halváinkban állandó előfúrással megfőzzük a vízbetöréseket. Ezenkívül új szénmezőket tárunk fel, s itt nemcsak új munkahelyeket, hanem tartalékfejtéseket is készítünk. Átvizsgáltuk a bányák terveit, munkaprogramját, s ennek alapján többntézkedést dolgoztunk ki. Például a II-es, X-es és XIV-es aknákban frontokat, nyitunk. Az első negyedév- Ben összesen 432 méter lesz a fejtések homlokhossza. E feladatokat a szakmai tervek szerint hajtjuk végre. Felelős: Koschatzky László elvtárs, a műszaki osztály vezetője. A II-es aknán, Mogyorós és Ebszőnybányán kismélységű széntelepeket tárunk fel, s így 10 százalék tartalék munkahelyünk lesz. Az új negyedévben 25.572 méter szén és 2894 méter meddővágatot készítünk. S hogy a bányák állapotát megjavítsuk, az első negyedévben 772 méter vágatot TH- gyűrűvel, 20 métert Moll-ívekkel, 140 métert trapézszelvényű vasácsolattal, 100 métert pedig vasbeton-szerkezettel biztosítunk, ezenkívül a vágatokba és a gépterekbe 820.000 drb téglát építünk be. Növeljük a termelékenységet. Az I-es és II-es aknán és Ebszőnybányán, Tokodaltárón, a X-es aknán bevezetjük a millszekundumos robbantást, s ezzel 63.800 tonna szenet termelünk. Javítjuk a szén fűtőértékét is: megvizsgáltuk a széntelepeket, fokozzuk a munkahelyi és osztályozó válogatást, s külön tövesztjük a gyengébb minőségű kő-beágyazásos telepek szenét. A dorogi tröszt drágán termel. Hogyan akarják csökkenteni az önköltséget? — Erre is dolgoztunk ki tervet. Mindenekelőtt az önköltség két nagy tényezőjét, a munkabéreket és a fajlagos anyagfelhasználást kísérjük állandóan figyelemmel. Az üzemvezetők dekádonként tájékoztatást adnak ezek alakulásáról, s közük az önköltség növekedését vagy csökkenését jelentő okokat is. Természetesen azzal is sokat tehetünk, ha a munkahelyekre a keret szerint szállítjuk a fát, mert így elejét vesszük a pazarlásnak. Emellett kevesebb villamosenergiát használunk fel, ha a tervben előírt tokodaltárói vízemelés problémáját megoldjuk. Ilyen segítséget várnak a dorogi tröszt bányái? — A jövő évben három új bányát nyitunk. Ehhez felszerelés kell. A XV-ös és XII-es aknákat továbbfejlesztjük, ide sujtólégbiztos motorok, kapcsolók, sűrítettlevegős rázócsúszdák, viták stb. szükségesek. Az ilyenirányú segítséget a Szénbányászati Minisztériumtól várjuk. De van más feladat is. A bányák karbantartását rendszeresen el kell végeznünk, s hogy vasárnap a fenntartó műszakokra jöjjenek el a bányászok — ehhez a helyi pártszervezettől s a járási pártbizottságtól kérünk segítséget. A teljesítmények növelésére nagy hatással van a verseny. Az eredmények népszerűsítését, a „jó módszerek terjesztését, a versenylendület fokozását a szakszervezettől várjuk. A feladatok nagyok ugyan, de megoldhatók, s úgy érzem, sikerül is megoldanunk. Az új évben új munkakedvvel, új bizakodással dolgozunk, úgy harcolunk a terv túlteljesítéséért, hogy Dorog visszaszerezze régi hírnevét, elnyerje a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját régi, versenytársától, Tatabányától. M KITÜNTETÉSEK Az állami gazdaságok minisztere az őszi mezőgazdasági munkákban, valamint november 7 és a tanácsválasztások tiszteletére indított versenybenvégzett jó munkájukért kitüntetésben részesítette az alábbi dolgozókat: Az „állami gazdaságok kiváló “1 DOLGOZÓJA" kitüntetést kapták: Vámos Ferenc főagronómus. Ivlárt József brigádvezetős, agronómus, Császár Ferenc brigádvezető, astronómus. Czigánek János vontatóvezető, Békési Nándor vontatóvezető. Barczi István növénytermelési dolgozó. Bagó József traktorvezető és Somogyi József szerelő, valamennyien a Nagyszentjánosi Állami Gazdaság dolgozói, Cser János traktoros, a Hansági Állami Gazdaság, Székely Lajos agrárközgazdász és Filler Pál szőlészeti brigádvezető, agronómus, a Soproni Állami Gazdaság dolgozói. Szakács Zoltán igazgató (Hidasháti Állami Gazdaság), Korodi Béla igazgató (Jegaspusztai Állami Gazdaság), Kun Antal traktoros f Borzasi Állami Gazdaság), ifj. Ferenczi Mihály traktoros (Borsos Állami Gazdaság), Grősz Imre vezető agronóptus (Hidasháti Állami Gazdaság), a „kiváló állattenyésztő’’ kitüntetést kapták: Makkos Vilmos csikótelepvezető (Nagyszentjános), Fodor Kálmán fejőgulyás (Nagyszentjános), Varga István sertéstenyésztő brigádvezető (Surján), Csordás Miklós sertésettető (Szenttamás), Bukta Lajos sertésfarm vezető (Surján), Sipos Zsigmond vezető állattenyésztő (Surján), Kontra József tehenész (Tiszaszentiíre), Andrássy Imre fő- állattenyésztő (Tiszaszentimre), Koós Elemér fűálattenyér-.s’.tB (Szenttamás), Pekár Ttt Géza sertéstenyésztő farmvezető (Szent*tantás), Gaál Lajos Sertéstenyésztő brigádvezető (Szenttamás), Tóth Margit sertéstenyésztő brigádvezető (Tiszalgar), Kosik Dezső sertésellető (Tiszasüly), Nagy László elletési brigádvezető (Tiszasüly), Papp István marhatenyésztő brigádvezető (Kunmadaras), Tóth Irén sertéstenyésztő (Vértesalja), Tóth Aranka sertéstenyésztő (Vértesalja), Soós József sertéstenyésztési brigádvezető (Vértesalja), Zákány György sertéshizlaló (Kutas), Meizler Imre üzemegységvezető (Taksony), Korn Ferencné baromfitelepvezető (Bár), Bakó Ferencné baromfigondozó (Kutas). A MEZŐGAZDASÁG KIVÁLÓ DOLGOZÓJA’A kitüntetést kapta: Mezei István építésvezető (Lajtapuszta). (MTI)