Szabad Nép, 1955. december (13. évfolyam, 332-362. szám)
1955-12-01 / 332. szám
CSÜTÖRTÖK, 1955. DECEMBER 1 Bulganyin és Hruscsov elvtárs kalkuttai látogatásai Mint lapunk tegnapi számában jelentettük, november 29-én N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov elvtársak Madraszból Kalkuttába érkeztek. Kalkutta történelmi nevezetességű város. Körülötte alakult ki a XVIII. század elején az indiai brit birtok. A város környékén számos ipari üzem, juta-, gyapotfeldolgozó és egyéb textilgyár működik. A város 150 éven át India fővárosa volt és ma fontos szerepe van az ország életében: ez a város egész Nyugat-Bengália idegközpontja. IV. A. Bulgányin és N. Sz. Hruscsov november 30-án látogatást tett a Kugli folyó (a Gangesz hajózható mellékága) jobb partján levő Houra előváros jutagyáraiban és botanikus kertjében. A jutagyárakban J. Macmillan, a gyárak főigazgatója és az igazgatóság képviselője üdvözölte Bulganyint és Hruscsovot, majd ajándékokat nyújtottak át a szovjet vendégeknek és tájékoztatták őket a vállalat munkájáról. A munkások nagy lelkesedéssel üdvözölték Bulganyint és Hruscsovot. A jutagyárak megtekintése után a szovjet államférfiak a botanikus kertbe látogattak. A kalkuttai botanikus kert Ázsia legnagyobb füvészkertje. A kert egyúttal nagy tudományos központ. Növénygyűjteményében 2,5 millió növényfajta van. A botanikus kert megtekintése után Bulgányin, Hruscsov és a kíséretükben levő személyiségek visszatértek a Radzs Bhavanba, a nyugatbengáliai kormány palotájába. Útjük során az utcákon összesereglett kalkuttai lakosok ezrei lelkesen üdvözölték a szovjet vendégeket. (TASZSZ) Nehru Kalkuttába érkezett Kalkutta, november 30. (TASZSZ) Nehru indiai miniszterelnök november 30-án Delhiből repülőgépen Kalkuttába érkezett. Ünnepi ülés Ntosakrában a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából Moszkva, november 30. (TASZSZ) A szovjet emberek november 29-én megünnepelték a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kikiáltásának 10. évfordulóját. A szovjettársadalom képviselői, a moszkvai Csajkovszkij-konzervatórium nagytermében ünnepi ülést tartottak a testvéri jugoszláv nép nemzeti ünnepe alkalmából. Az ünnepi ülésen Volkov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. Volkov példákkal illusztrálta, hogyan jött létre a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság a jugoszláv nép elkeseredett harca közepette, amelyet a Jugoszláv Kommunista Párt vezetésével a hitlerista megszállók és a belső ellenségek ellen vívott. Az ifjú köztársaság mélyreható, forradalmi átalakításokat valósított meg, és rövidesen kiheverte a háború és a fasiszta megszállás okozta súlyos sebeket. Jugoszlávia, miután mindörökre leszámolt a kapitalista elnyomással, a szocialista fejlődés útjára lépett. Jugoszláviát úgy ismerték el, mint önálló, szuverén államot, amelyben a munkások és a dolgozó parasztok vannak uralmon. A szovjet népet — mondotta Volkov — örömmel töltik el a testvéri jugoszláv nép sikerei. A szovjet nép a legőszintébb baráti érzéseket táplálja a jugoszláv nép iránt. A Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság küldöttségének belgrádi tárgyalásai óta eltelt fél év alatt számos esemény történt, amely tanúbizonyságot ad arról, hogy őszintén törekszik barátikapcsolatainak fejlesztésére. Volkov hangsúlyozta, hogy sikeresen fejlődnek a Szovjetunió és Jugoszlávia gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatai. Volkov beszéde után Vidics, Jugoszlávia rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövete szólalt fel. Hangsúlyozta: „A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökének küszöbönálló szovjetunióbeli látogatása még fokozottabban előmozdítja majd együttműködésünket, kölcsönös megértésünket, valamint a világ népeinek közös eszméjéért, az állandó békéért és szabadságáért vívott harcot.“ Az ünnepi ülést a fővárosi művészek nagyszabású műsora követte. A nemzetközi feszültség csökkentése továbbra is elérhető cél Togliatti elvtárs beszéde az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának teljes ülésén Palmiro Togliatti elvtárs, az Olasz Kommunista Párt főtitkára az első napirendi ponttal kapcsolatban beszédet mondott. Rámutatott arra, hogy Olaszországban jelenleg a demokratikus rendet veszélyeztető, mélyreható politikai zűrzavar uralkodik. Ennek oka, hogy a szavak és tettek között ellentét van. Bizonyos idő óta sok szó esik arról, hogy be kell tartani az alkotmányt és be kell vonni a dolgozókat aközügyek vezetésébe, valójában azonban továbbra is megsértik az alkotmányt, csorbítják az állampolgárok szabadságát, növelik a nép nyomorát. A gazdasági helyzet is mind súlyosabbá válik. Ez megmutatkozik az állam pénzügyi nehézségeiben és a dolgozók és a középosztály életkörülményeinek rosszabbodásában. Általános az elégedetlenség az egész országban, s a kommunisták feladata ezt az elégedetlenséget politikailag helyes irányba terelni. Az egész nép körében tapasztalható bizonyos aggodalom amiatt, hogy a genfi értekezlet a nyugati vezetők magatartása következtében nem vezetett eredményre. Ez nem jelenti azonban azt, hogy vége az enyhülési folyamatnak, mert a nemzetközi feszültség csökkentése továbbra is elérhető cél marad. A népek akaratának megnyiláskozása sikerre vitte az első genfi értekezletet, s ennek a népi nyomásnak továbbra is növekednie, erősödnie kell, hogy a nemzetközi enyhülés területén újabb sikerek szülessenek. Munkájukban a kommunisták e cél felé haladjanak, hangsúlyozzák, hogy Olaszországnak különösen érdeke a nemzetközi feszültség csökkentése. SZABAD NÉP NYILATKOZATOK A SZOVJET HIDROGÉNBOMBA-KÍSÉRLET UTÁN Attlee felszólította az angol kormányt: tárgyaljon a hidrogénfegyver-kísérletek megszüntetéséről A nyugati sajtó további megjegyzéseket fűz a legutóbbi szovjet hidrogénbomba-kísérletekhez. A kommentárokból nyugtalanság, aggodalom csendül ki. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című nyugatnémet lap megírja, hogy a szovjet hidrogénbombakísérlet nyomán „kérdések özönével árasztották el az amerikai atomerőbizottságot arra vonatkozóan, vajon a Szovjetunió túlszárnyalta-e az Egyesült Államokat az atomfegyverek fejlesztése területén”. A nyugati szakemberek számára problémákat vet fel az a tény, hogy a nagy robbanóhatást minimális atomerő felhasználásával érték el. Az Egyesült Államok katonai köreiben nyugtalanságot keltett az a közlés, hogy a szovjet bomba robbanása nagy magasságban történt. „Amerikai szakértők véleménye szerint — írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung — a szovjet közlemény minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy ■ a Szovjetunió olyan repülőgépekkel rendelkezik, amelyek a hidrogénbombát bárhová el tudják szállítani. Az amerikaiak eddigi kísérleteik során hidrogénbombákat csupán a földön, vagy acéltoronyról robbantottak, de sohasem robbantották — mint az oroszok — nagy magasságban.“ Több nyugati — elsősorban angol — kommentárban felmerül az atomfegyver-kísérletek betiltásának kérdése. Stanley Priddle, a Reuter hírügynökség munkatársa foglalkozik a moszkvai rádió keddi kommentárjával, amely megismételte az ismeretes szovjet álláspontot: szovjet részről hajlandók abbahagyni a hidrogénbomba-kísérleteket, ha a nyugatiak is megteszik ugyanezt. Priddle szerint londoni diplomaták ezt csupán „propagandalépésnek“ tekintik. A kommentár mindamellett utal e lépés várható nagy hatására. „A kísérletek abbahagyásának gondolata — írja — valószínűleg nagy visszhangot fog kelteni Indiában, amely már régóta fellép a kísérletek ellen, valamint Japánban, amelynek halászai sokat szenvedtek az amerikai kísérletek miatt.“ Az MTI londoni jelentése szerint Attlee az Angol Munkáspárt képviselőcsoportjának nevében szerdán felszólította a kormányt: fogadja el a Szovjetunió javaslatát és tárgyaljon a Szovjetunióval, valamint az Egyesült Államokkal az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek beszüntetéséről. Attlee az alsóház szerdai ülésén soronkívüli kérdést intézett Eden miniszterelnökhöz a moszkvai rádió kijelentésével kapcsolatban. Kérdése így hangzott: „Tekintettel arra a kijelentésre, hogy a Szovjetunió hajlandó megegyezni Angliával és az Egyesült Államokkal a további hidrogénrobbantási kísérletek megszüntetésében, hajlandó-e a miniszterelnök ezzel a kétkormánnyal érintkezésbe lépni e cél elérése végett.“ (Soronkívüli kérdést, amelyet nem jelentenek be írásban legalább egy héttel előbb, csak az ellenzék vezére intézhet a kormányhoz kivételesen fontos kérdésben. Miután ez egy évben legfeljebb egyszer történhet meg, önmagában már ez a tény is aláhúzza Attlee kérdésének jelentőségét.) Eden miniszterelnök Attlee kérdésére adott válaszában kijelentette: Anglia bármikor hajlandó az atomkísérletek betiltását megvitatni. Hozzáfűzte azonban, világosan ki kell kötni, hogy a tárgyalásokon figyelembe veszik az egyes országok által végrehajtott kísérletek számát és természetét, valamint a javasolt kísérletek számát. Eden végezetül ezt mondotta: „Az angol kormánynak továbbra is az az álláspontja, hogy ezeknek a kérdéseknek végső megoldását csak egy átfogó leszerelési egyezmény jelentheti.“ Dulles amerikai külügyminiszter keddi sajtóértekezletén ugyancsak foglalkozott a szóban forgó kérdéssel. Kijelentette, hogy „az Egyesült Államok kormánya már hónapokkal ezelőtt fontolóra vette az atomfegyver-kísérletek megszüntetését, de eddig még nem jutott döntésre mint az amerikai külügyminiszter megjegyezte, az atomkísérletek megszüntetésének kérdésében eddig nem tudtak olyan formulát találni, amely „a világbéke védelmét illetően megbízhatónak és ugyanakkor az Egyesült Államok érdekében levőnek is látszik.. Walter Lippmann amerikai publicista a New York Herald Tribuneban élesen bírálja az Egyesült Államoknak az új ENSZ-tagok felvételének kérdésében elfoglalt álláspontját. Kifejti, hogy az Egyesült Államaik álláspontja „példa arra, hogyan lehet elveszíteni a presztízst, a befolyást, hogyan lehet úgy eljárni, hogy országunk ostobának tűnjék, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a vezető emberek nem gondolják át, mi történik és mit cselekszenek“. Amikor Kanada javasolta — folytatja Lippmann —, hogy vegyék fel mind a 18 kérelmező országot, „a Szovjetunió, amelynek pedig nehezére esik elfogadni Spanyolország és Japán felvételét, hozzájárult ehhez“. Ugyanakkor azonban Dulles és Lodge „határozottan fellépett Külső-Mongólia ellen“ (így nevezi Lippmann a Mongol Népköztársaságot ) A szerző és így az Egyesült Államok „vált az egyetlen akadállyá Olaszország, Spanyolország, Japán és a többi ország felvétele szempontjából“. Lippmann rámutatott arra, hogy Spanyolország és Olaszország egyaránt felhívta erre Dulles figyelmét. Lippmann a továbbiakban kifejti, hogy „az Egyesült Államok részéről teljes esztelenség volt ilyen nagy hűhót csapni Külső-Mongólia miatt“, mert „nemcsak a 18 kérelmező ország fog bennünket szidni, minthogy ilyenformán nem vehetik fel őket, hanem az ENSZ-nek csaknem mind a 60 tagja, amely valamennyi kérelmező egyidejű felvételét kívánja“. Lippmann hozzáfűzi, hogyha az Egyesült Államok, meghiúsítja a 18 ország egyidejű felvételéről szóló javaslat elfogadását, akkor „az egész világ megbélyegez bennünket“. „Ebbe a nehéz helyzetbe annál az egyszerű oknál fogva kerültünk — állapítja meg Lippmann —, hogy Dulles és Lodge nem vett magának annyi fáradságot, hogy végig gondolja, mit tesz ... Ez az egyszerű eredménye annak, hogy nem volt meg az a bizonyos előrelátás, amelyet nem lett volna nehéz tanúsítani“. Befejezésül Lippmann azt írja, hogy Kanada javaslata megmutatja az Egyesült Államok számára „legkevésbé nehéz“ kivezető utat, mert a javaslat lehetővé teszi, hogy minden megkülönböztetés nélkül egyszerre szavazzanak valamennyi országra IV. Walter Lippmann bírálja az amerikai állásfoglalást az ENSZ-felvételek ügyében KÜLFÖLDI HÍREK — K. J. Vorosilov elvtárs, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke a Kremlben fogadta a Szovjetunióban tartózkodó albán parlamenti küldöttséget, amelyet GogoNushi vezet. (TASZSZ) — Kína elismerését és a Szovjetunióval való kereskedelem felvételét javasolta dr. Evatt, az Ausztráliai Munkáspárt vezetője. (Új-Kína) — Tájfun pusztít a Fülöp-szigeteken. Huszonhatan meghaltak, sokan eltűntek. — Mohamed Ali pakisztáni miniszterelnök elfogadta Csou En-lajnak, a Kínai Népköztársaság miniszterelnökének meghívását, és valószínűleg februárban tesz látogatást Kínában. — Egyiptom és Jugoszlávia elhatározta, hogy diplomáciai képviseletét kölcsönösen nagykövetségi rangra emeli. (MTI) — Churchill november 30-án ünnepelte 81. születésnapját — jelenti a londoni rádió. (MTI) Növekedő nehézségek Bonnban A bonni kormánykörök azt remélték, hogy a genfi külügyminiszteri értekezlet után sikerül a nyugatnémet közvéleményt egységesen a Szovjetunió ellen hangolniuk. Már az értekezlet ideje alatt is, főként azonban a konferencia befejezése óta, egybehangolt propaganda-zenekar harsogta minden hangszeren, hogy a német kérdésben „a Szovjetunió merev és makacs politikája miatt“ nem értek el eredményeket. S ennek alapján Adenauer azt indítványozta,hogy a koalíció és az ellenzék folytasson közös külpolitikát a nyugati tervek értelmében. A kormánykörök számítása azonban nem vált be. A nyugatnémet lakosság tekintélyes része egészen más tanulságot vont le abból, hogy a genfi értekezlet megegyezés nélkül végződött, mint amilyent Adenauer és a CDU többi vezetője reá akart erőszakolni. A genfi értekezlet vitái "meggyőzték a német népet, hogy a slitarizálás, a NATO-tagság, az erőpolitika” nemcsak fokozott fegyerkezési versenyhez, a feszültség növekedéséhez, a keserű emlékű hidegháború zsákutcájába vezet, a dánton valóban megakadályozza az ország újraegyesítését. S íme: röviddel a külügyminiszteri konferencia befejezése után Nyugat-Németország politikai színpadán új erők jelentek meg, amelyek elutasítják az Adenuer által követett irányvonalat. A Szabad Demokrata Párt „lázadása" A közvéleményben végbemenő politikai erjedés tükröződött Dehlernek, a bonni kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a Szabad Demokrata Párt elnökének múlt heti uelzeni beszédében. Dehler élesen bírálta a kormány külpolitikáját, s kijelentette: „Nincs újraegyesítés a párizsi szerződések alapján... tévesnek bizonyult az a politika, amely úgy tesz, mintha a Szovjetunió nem létezne és nem lenne szükséges vele tárgyalni. Ha most német nagykövet megy Moszkvába, akkor ezt fel kell használni azoknak a német terveknek az ismertetésére, amelyek célja a fennálló feszültség felszámolása és a szovjet hozzájárulás megkönnyítése az újraegyesítéshez. Az újraegyesítés a mi ügyünk, csupán formálisan és jogilag a szövetségesek ügye.“ Ez voltaképpen lázadásnak tekinthető a bonni kormánykoalíción belül. S még súlyosabbá tette az ügyet, hogy a Dehler-féle támadás előtt néhány nappal Euler, a Szabad Demokrata Párt képviselője — mintegy a lázadás előjátékaként — azt javasolta a párt külügyi bizottságában: a Német Szövetségi Köztársaság váljon ki a NATO-ból. Adenauerék a legnagyobb megrökönyödéssel fogadták a Szabad Demokrata Párt állásfoglalását. Mint a Neue Rhein-Zeitung című szociáldemokrata lap írja, „e követelések vörös posztóként hatottak a CDU-ra“. A kancellár megállapította, hogy a koalícióhoz tartozó Szabad Demokrata Párt tovább ment, mint az ellenzékben levő szociáldemokraták. Dehler bírálata azért is rendkívül kínosan érintette a kormányköröket, mert közvetlenül a parlament külügyi vitája előtt hangzott el. A kancellár a politikája alapvető elveit ért támadás miatt erélyes hangú levelet intézett a Szabad Demokrata Párthoz és feltette a kérdést: hajlandó-e a párt a következő választásokig támogatni a kormány külpolitikáját? A Szabad Demokrata Párt országos vezetősége és parlamenti csoportja megtárgyalta Adenauer levelét. Az értekezlet nagy többséggel Dehler mellett foglalt állást és ezzel szentesítette a párt elnökének a kormány külpolitikájáról elhangzott bírálatát. Ezek után Dehler a pártvezetőség nevében válaszolt Adenauernak és közölte a kancellárral, hogy a párt a felszólítás ellenére sem változtatja meg álláspontját a párizsi szerződésekkel kapcsolatban; továbbra is javasolja, hogy a kormány kezdjen kétoldalú tárgyalásokat a Szovjetunióval az ország újraegyesítésével összefüggő kérdésekről. Dehler kereken visszautasította Adenauernak azt a követelését, hogy írásban kötelezze magát a kormány politikájának támogatására. A legújabb jelentések szerint Adenauer latolgatja a Szabad Demokrata Párt kizárását a koalícióból. De nemcsak a szabad demokraták, hanem a kormánykoalícióból októberben ellenzékbe vonult Áttelepültek Pártja is sürgeti a tárgyalásokat a Szovjetunióval, mivel azt vallja, hogy a Nyugat képtelen megvalósítani az egyesítést. E nézetek, mint a Scotsman című angol lap megállapítja, erősen terjednek a többi nyugatnémet jobboldali párt köreiben is. A szociáldemokrata tömegek nyomása a pártvezetőségre A koalíciós partnerekből lett új ellenfeleken kívül mind több gondot okoz a kancellárnak a régi ellenzék erősödő támadása is. A Német Szociáldemokrata Párt vezetői nem ismerik el az első német munkás-paraszt államot, az NDK-t, s a párt vezetőségének állásfoglalása sok kérdésben ellentétes a munkásosztály érdekeivel. A párt egyszerű tagjainak nyomására azonban a pártvezetőség több olyan követelést terjesztett elő, amelyről rövid idővel ezelőtt még hallani sem akart. A szociáldemokrata pártvezetőség például az európai biztonsági szerződésben való részvétel mellett tör lándzsát, s követeli, hogy a Szövetségi Köztársaságközeledjék a Német Demokratikus Köztársasághoz. Wehner szociáldemokrata képviselő szerint a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kell a két német állam lakossága közötti rendes kapcsolatokat. A szociáldemokrata vezetők szerint, ha igaz is, hogy nem történt haladás Genfben a német kérdésben, a külügyminiszteri értekezlet mégis arról tanúskodik, hogy a hidegháború nem térhet vissza. A nyugat-európai integráció politikája, a gyors fegyverkezés, az érintkezés felvételének teljes megtagadása az NDK-val, viszont „cselekvő hidegháború nélkül el sem képzelhető“. Így tehát az Adenauer- féle politika eleve halálra van ítélve, s nemcsak, hogy nem segíti elő ,hanem lehetetlenné teszi az ország újraegyesítését. A Szociáldemokrata Párt tömegei ennél jóval tovább mennek. Mint Ulbricht elvtársnak a nyugat-német-t országi szociáldemokrata aktivistákkal folytatott beszélgetéséből is kiderül, a párt tagsága, szemben a vezetőséggel, amely egyes kérdésekben a bonni kormány álláspontjára helyezkedik , rokonszenvezik az NDK kormányának és a Német Kommunista Pártnak az egyesítésről vallott nézeteivel. Megfigyelhető, hogy a párt tömegeinek állásfoglalása következtében a genfi értekezlet óta hogyan éleződik ki a helyzet a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között. Hétfőn például Brentano külügyminiszter a parlament külügyi bizottságában ismertette a kormány külpolitikai nyilatkozatát. A kormánynyilatkozat kijelenti, hogy a genfi értekezlet kudarca miatt a német kérdésben a felelősség a Szovjetunióra hárul; a szovjet kormány „nem volt hajlandó semmiféle olyan kompromisszumra, amely nem tartalmazza egész Németország bolsevizálását“. A beszámoló után a szociáldemokraták elutasították a kormány kérését és kijelentették: nem hajlandók ilyen értelmű, a kormánypártokkalközös nyilatkozatot tenni a parlamentben. További nehézségeket okoz Adenauernak a semlegesség gondolatának előretörése. Mint a New York Times megállapítja, Nyugat-Németországban több csoport van, amely az egyesítéssel a semlegességet is követeli és ezek befolyása annál inkább növekszik, mennél tovább húzzák-halasztják az ország egyesítését. A külügyminiszteri értekezlet befejezése óta történt nyugat-németországi események tanúsága szerint Adenauer már képtelen eltitkolni a politikája miatt növekvő elégedetlenséget. Mint a Neues Deutschland rámutat, nemcsak a munkásság, hanem a polgárság széles rétegei is elutasítják a kormány politikáját. Dehler fellépése mögött befolyásos nyugat-németországi ipari és kereskedelmi körök állnak, amelyek a Német Szövetségi Köztársaság egyoldalú nyugati kötöttségében gazdasági érdekeik veszélyeztetését is látják. A jelek arra mutatnak, hogy Adenauer — s vele együtt az egész „atlanti politika“ — napról napra újabb szövetségeseket veszít el. S ez feltétlenül pozitív jelenség a bonyolult német kérdés jövendő megoldása szempontjából. Máté Sándor Meghalt Ikuo Ojama, a nagy japán békeharcos Peking, november 30. (Új-Kína) Ikuo Ojama, a Japán Országos Békebizottság elnöke tokiói sajtójelentések szerint november 30-án reggel, 75 éves korában agytrombózis következtében elhunyt. Ikuo Ojama tagja volt a Békevilágtanácsnak és érdemeiért elnyerte a nemzetközi Sztálin-békedíjat. A Japán Országos Békebizottság elnökének halála alkalmából kiadott nyilatkozatában kijelenti: „Ikuo Ojama Ázsia felszabadításának és a világbéke ügyének szentelte életét. Világhírű harcosunk elvesztését mélyen gyászoljuk. Folytatni fogjuk harcunkat az ő ügyéért, küzdünk a világ békéjéért és Japán függetlenségéért.“ Hét éve alakult meg Berlin demokratikus elöljárósága Berlin, november 30. (MTI) 1948. november 30-án alakult meg a német főváros demokratikus elöljárósága. Németország Szocialista Egységpártja nagy-berlini kerületi vezetősége ebből az alkalomból üdvözlő levelet intézett Friedrich Eberthez, Nagy-Berlin főpolgármesteréhez. A levél hangsúlyozza, hogy Berlin az NDK kormányának székhelye, s az első valóban demokratikus német állam fővárosa. Az évforduló napján adták át rendeltetésének a háborúban elpusztított berlini városháza újjáépített szárnyát. Értekezet Tokióban a Szovjetunióval és Kínával való kapcsolatok helyreállításáról Peking, november 30. (Új-Kína) A Japán és a Szovjetunió, valamint ♦ a Japán és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításéért küzdő tanács országos értekezletet hívott össze Tokióba, amelyen több mint 180 szervezet mintegy 200 képviselője vett részt. K. Madzsina, a tanács főtitkára szerint az a tény, hogy a Szovjetunió helyre akarja állítani diplomáciai kapcsolatait Japánnal, a Szovjetunió békepolitikájáról tesz tanúságot. A japán—kínai kapcsolatokról szólva Madzsina hangsúlyozta, hogy a mai Kína már nem olyan, mint a régi volt, és ennek figyelembevétele nélkül a Kína és Japán közötti kérdéseket nem lehet rendezni. A főtitkár javasolta: kezdjenek közvetlen tárgyalásokat a kínai és a japán kormány között. Lemondtak a török kormány tagjai Hírügynökségi és rádiójelentések szerint a török kormány tagjai szerdán benyújtották lemondásukat Adrian Menderesz miniszterelnöknek. A lemondás előtt a Demokrata Párt parlamenti csoportjának ülésén nagy vita zajlott le gazdasági kérdésekről, amelynek során először a gazdasági miniszter, majd a pénzügyminiszter, a miniszterelnök helyettese is lemondott. Ezután a parlamenti csoport bizalmatlansági határozatot hozott a kormány valamennyi tagja ellen — kivéve a miniszterelnököt, akinek bizalmat szavazott. (MTI) Indonézia Kommunista Pártja tiltakozása a kormánynál Dzsakarta, november 30. (Új-Kína) Indonézia Kommunista Pártja írásban tiltakozott a kormánynál, mert képviselőjét kizárták a parlament és alkotmányozó nemzetgyűlés mandátumvizsgáló bizottságából. „Ez a döntés nem tükrözi az indonéziai közösség akaratát és semmibe veszi a parlamenti választások eredményeit’ — szögezi le a tiltakozás szövege. — Újabb kilenc kuomintangista hadosztályt képez ki és szerel fel .Tajvan szigetén az Egyesült Államok *— írja a United Daily News című jcsangkajsekista lap. (MTI) Feloszlatják a francia nemzetgyűlést Párizs, november 30. (Tudósítónk szerda éjféli telefonjelentése.) A francia minisztertanács Coty köztársasági elnök elnökletével, szerdán éjfél előtt elhatározta a nemzetgyűlés feloszlatását. Ezt a kedd esti bizalmatlansági szavazás tette lehetővé. Mint ismeretes, az alkotmányos többségnél, vagyis 312-nél többen szavaztak a Faure-kormány ellen. Az alkotmány kimondja, hogyha egymásután két kormányt alkotmányos többséggel buktat meg a parlament, a minisztertanács elrendelheti a ház feloszlatását, amit azután a köztársasági elnök megerősít. A ház feloszlatása után kiírják az új választásokat. Az alkotmány előírja, hogy házfeloszlatás esetén a választásokat leghamarabb 20 nap múlva, és legkésőbb 30 napon belül kell megtartani. Elvben tehát már decemberben sor kerülhet a választásra. A döntés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Szerdán azok a politikusok, akik ellenzik a nemzetgyűlés feloszlatását, erős nyomást fejtettek ki a miniszterekre. A kormány tizenkilenc minisztere azonban a szerdai minisztertanácson is kitartott a bizalmatlansági szavazás után kifejtett véleménye — a közfeloszlatás — mellett. A Francia Kommunista Párt a bizalmi vitában amellett foglalt állást, hogy a választásokat a lehető leghamarabb meg kell tartani. „Mindenképpen megtagadjuk a kormánytól a bizalmat — mondotta Jacques Duclos elvtárs —, mert a jelenlegi helyzetben a házfeloszlatás lehetővé tenné, hogy véget vessenek a mesterkedéseknek, hogy a szót a népnek adják és hogy pontot tegyenek egy káros politikára.“ Ez a helyzet annak a szavazásnak a másnapján, amely újabb politikai válságot idézett elő. Mik az okai ennek a válságnak? Először is vannak kisebb okai: a francia burzsoázián belül megmutatkozó ellentmondások, amelyek megnyilvánulnak például az Edgar Faure és Pierre Mendes- France közötti ellentétben. Mendes-France elsősorban a radikálisokra és szocialistákra kíván támaszkodni, vagyis egy úgynevezett balközép kormánytöbbséget szeretne létrehozni, míg Edgar Faure a jelenlegi jobbközép kormánytöbbség híve. Ezenkívül persze személyi ellentétek is vannak a két politikus között: mindketten szeretnék kizárólagosan saját kezükbe venni a radikális párt irányítását. A Faurel kormány bukásához hozzájárultak, továbbá azok a nézeteltérések is, amelyek a burzsoá pártokon belül a választások időpontja és a választójogi törvény körül támadtak. Nevetséges lenne lebecsülni a problémának eme vonatkozásait, de a kormány bukását mégsem elsősorban ezek idézték elő. A valóság az, hogy immár hónapok óta nagyarányú tiltakozó mozgalom bontakozott ki a legkülönbözőbb körökben a kormány politikája ellen. Tiltakoztak a kizsákmányolt munkások, s tiltakozásukat az idei nyárvégi hatalmas sztrájkmozgalmakkal juttatták kifejezésre; tiltakoztak a gyalázatosan fizetett köztisztviselők, és a súlyos nehézségekkel küzdő dolgozó parasztok. Tiltakozott az egész közvélemény a német militarizmus feltámadása ellen és általában a genfi szellem veszélyeztetése ellen. Az értelmiség kiváló képviselői felemelték szavukat az észak-afrikai béke helyreállítása mellett. A francia közélet számos ismert személyisége foglalt állást a politika megváltoztatása mellett, pontosabban egy baloldali politika, a nemzeti függetlenség, a béke, a szabadság, a világi oktatás védelmének és a társadalmi haladásnak a politikája mellett. Végül egyre sűrűbben került sor a szocialisták és kommunisták közös akcióira, a legkülönbözőbb kérdésekkel kapcsolatban, számos gyárban és helységben. Maurice Thorez joggal mutathatott rá november 4-én a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága előtt, hogy a politika megváltoztatásának, egy baloldali politika megvalósításának feltételei gyorsan érlelődnek Franciaországban. Nem kétséges, hogy a francia nép többsége ilyen politikai változást követel. Éppen ezért a Francia Kommunista Párt egyértelműen állást foglalt amellett, hogy mielőbb álljanak a választók elé, s hogy olyan nemzetgyűlést válasszanak, amelyben minden párt választói számarányának megfelelően lesz majd képviselve. De éppen ettől a lehetőségtől féltek azok a politikusok, akik a személyre szóló kerületi választási rendszerhez való visszatérésellett szálltak síkra, ily módon akarták ugyanis megfosztani jogos parlamenti képviseletüktől azokat a munkásokat és parasztokat, akik bíznak a Francia Kommunista Pártban, így akarták megakadályozni egy baloldali többség győzelmét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a parlamentben nem alakulhat ki baloldali többség, ha csalárd módon sikerülne csökkenteni a kommunista képviselők számát. Ez az értelme tehát annak a mesterkedésnek, amely az utóbbi hetekben folyt a francia parlamentben. A jelenlegi körülmények között a nemzetgyűlés feloszlatása lehetővé teszi, hogy véget vessenek e mesterkedéseknek, mégpedig azáltal, hogy gyorsan megadják a szót a népnek. Jelenleg az 1951-es választási törvény van érvényben. Ezzel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy Maurice Thorez kijelentette: amennyiben az 1951-es listakapcsolási rendszert fenntartják, a Francia Kommunista Párt mindent el fog követni, hogy azt a reakció ellen fordítsa. A párt a választási hadjárat során bizonyára mindent megtesz majd Thérez elvtárs útmutatása szerint a reakció erőinek gyengítésére, a népi erők tömörítésére. André Carrel Elnapolta az ENSZ politikai bizottsága a marokkói kérdés tárgyalását New York, november 30. (TASZSZ) Az ENSZ politikai bizottsága — mint mér jelentettük — november 28-án a marokkói kérdést tárgyalta. Ezt a kérdést a 15 ázsiai és afrikai ország kérésére tűzték a X. ülésszak napirendjére. A kérdést — mint ismeretes — 1951 óta a közgyűlés valamennyi ülésszakán tárgyalták. Sukeiri szíriai küldött a november 28-i ülésen határozati javaslatot terjesztett elő a tárgyalt kérdésről: „A közgyűlés — hangzik a határozati javaslat — megvizsgálta a marokkói kérdést. Tekintetbe vette, hogy Franciaország és Marokkó között ebben a kérdésben tárgyalások kezdődnek. Kifejezi meggyőződését, hogy megtalálják a marokkói kérdés kielégítő megoldását, ezért elhatározza, hogy a napirendi pont további tárgyalását elnapolja J. A. Malik, a Szovjetunió képviselője, felszólalásában ismertette a Szovjetunió állásfoglalását. Számításba véve — mondotta Malik —, hogy az említett határozati javaslatot 31 küldöttség terjesztette elő, köztük olyan országok, amelyeknek közvetlen érdeke a marokkói kérdés rendezése, a Szovjetunió küldöttségének szándékában van e határozati javaslatot támogatni. A határozati javaslatot 49 szavazattal 5 tartózkodás mellett elfogadták. SZELLEMESKEDÉS ÉS A KÖVETKEZETESSÉG SZELLEME Bidault volt francia külügyminiszter lapja igyekszik lejáratni a genfi szellemet, visszasírja a hidegháborút. Az Humanitében Jean- Pierre Chabrol az alábbi cikkel válaszol. Ezt a cikket mérgemben írom. Egy egészségesen gondolkodó francia a Carrefour hetilap új száma láttán csak dühös lehet. A lap — amelyben Georges Bidault a hidegháború és a külügyminiszteri bársonyszék iránti nosztalgiával hetenként tetszeleg Kasszandra szerepében — most két „humoros“ rajzot közöl Genf szelleméről. E két rajz azt hirdeti: e szellem nincs többé. Olcsó szellemeskedés, kétszer is ugyanabban a számban, ugyanabban a „szellemben" — nyilván a nyomaték kedvéért. Az ember szeretné tudni, minek örülnek? Bizonyára annak, aminek Bidault úr, aki némi borzongással a következő címet adja elsőoldalas cikkének: „Vajon a nyugati világ és a Vörös Kelet közötti találkozások még meddig mehetnek végbe szakítás nélkül?’“ E baljós híreket remélő örömteli huhogás éppoly visszataszító, mint amennyire zavaró Daumier hazájában egyes rajzolók különös tréfálkozása. Áthidalhatatlan szakadék választja el e lapokat a néptől és a mi lapjainktól. Nem csupán politikai nézetek között, hanem gondolkodásmódban és hangnemben iskülönbség van köztünk. Nem nevetünk ugyanazon a dolgon és nem nevetünk ugyanúgy. Túl a fényes szerkesztőségeken, ahol szóvicceket gyártanak, van egy mélységekkel teli, kíméletlen világ. Itt az ember lépten-nyomon rettenetesen hétköznapi és anyagi akadályokba ütközik. Itt egyre jobban felismerik, milyen súlya és milyen ára van a békének és a háborúnak. A számlát akár milliárdokban, akár emberi életekben kell kiegyenlíteni — mindig csak az egyszerű szavazó fizeti. Ebben a világban hajnali ötkor kelnek, a szürke külvárosokban, a mezei munka lázában, a széljárta bányászlakásokban napról napra, hétről hétre élnek az embereik, téli gondjaik vannak és félnek az atombombától. Mindez iszonyúan banális. Ott, ahol az asztalon a naptár és a rádió mellett szerszámos láda áll, nem nevettek azon, hogy a genfi értekezlet nem váltotta be mindazt a reményt, amelyet a népeik hozzáfűztek. Nem nevettek, mert hétköznapi felelősséget éreznek a kis fillérekért, amelyekből a nagy háborús költségvetések összetevődnek és mert közvetlenül felelősnek érzik magukat az ezernyi apró véredényért, amelyek a nagy háborúkban a vért ontják. Nem nevetnek, mint Bidault, s Bidault úr lapja és rajzolója, mert van lelkiismeretük. A genfi szellem nemcsak a Lémantó körül volt érezhető. Ebben a mélységekkel teli, kíméletlen világban született. Ez táplálta, itt érezte otthon magát és innen fog újra erőre kapni. Azokat a nagy nemzetközi kérdéseket, amelyekről a nyugati külügyminiszterek dirhedten bizonygatták, hogy megoldhatatlanok, megtárgyalták a viaszosvászonnal leterítettkonyhaasztalok, a söntéspult, a gyári kantin bádogfedte asztalai mellett, az összejöveteleken, és megoldást találtak rájuk azok az embereik, akik közvetlenül és mindennap szembenéznek a tényekkel, s akiknek, van józan eszük. Bidault még ezt is írja a Carrefourban: „Félő, hogy a franciák nem tudják egészen pontosan, mit akarnak.” A franciák egészen pontosan tudják, hogy azt akarják, amit Bidault nem akar. És néha el is érik, amit alkarnak: erre bizonyíték, hogy ő sincs már a külügyminisztériumban. Ez aggasztja tehát. A népi küzdelem a békéért tovább folyik. Hevesebben és szenvedélyesebben, mint valaha. A nagy nemzetközi kérdéseket Genfben vagy máshol rendezni fogják, s egyre világosabb lesz a láthatár — úgy kell a baglyoknak. S a viaszosvászonnal vagy bádoggal borított asztalok mellett valaki felkiált: „Ugye, hogy megmondtuk!“ S ezen jót nevetnek. Mert tudnak nevetni is.