Szabad Nép, 1956. április (14. évfolyam, 92-121. szám)
1956-04-01 / 92. szám
2 1 Tóth József, a miskolci Decem- ber 4 Drótművek volt igazgatója munkásból lett igazgató, akárcsak sok száz más üzemünk, vállalatunk vezetője. Csakhogy Tóth József hamar elfeledte, honnan jött, kiknek a megbízásából került az igazgatói székbe, hamar elfeledte, hogy tetteiről számot is kell adnia, s már-már azt hitte: az igazgatói szék örökös tulajdonosa. Hogyan jutott el idáig? Nem egyszerű a válasz. A legrövidebben talán így lehetne összefoglalni a történteket: megszédült, öntelt lett, a bírálatot nem tűrte, bólogatójánosokkal és kétes elemekkel vette magát körül, s ezek aztán még tovább hajszolták lefelé a lejtőn. A tettei? Talán egy regényben fel lehetne sorolni valamennyit, de újságcikkben nem. Kevés a hely. De azért lássunk néhány apró esetet, ebből is kirajzolódhat Tóth arca, íme. Néhány évvel ezelőtt még szovjet igazgató volt ebben a gyárban. Meszsziről jött elvtárs vezette az üzemet, de a munkások nagyon megszokták, hogy valahányszor a műhelybe lépett, megemelte kalapját, mindenkihez odaköszönt, s hiányos nyelvtudásával is mindenképpen igyekezett beszélgetni velük. Ma is nagy szeretettel emlegetik ezt az elvtársat. Azután Tóth lett a gyár igazgatója. Nem sokkal később a dolgozók megkérdezték tőle, hogy miért nem fogadja köszönésüket? Tóth dühösen vágta oda: — Majd rugót szerelek a kalapomra, hogy állandóan rángassa, mi!? Soltész Zoltán villanyszerelő, DISZ- titkár kulturális felelős volt az üzemben. Aztán jött Tóth. Szigorú rendeletet adott ki, hogy a gyárban nem szabad inni. Másnap Soltész észrevette, hogy az igazgató — saját rendelete ellenére — nyugodtan borozgat a gyárban. A taggyűlésen Soltész elvtárs szóvátette ezt. • » Ettől kezdve üldözték, rágalmazták, elvették a kedvét minden társadalmi munkától. Lipták Erzsébet 14 éve van a gyárban. Rajta kívül még fiai testvére dolgozik itt. Tősgyökeres drótgyáriak. Egy alkalommal panasszal ment az igazgatóhoz. Tóth — szokása szerint — durván, mocskosan beszélt vele, Lipták Erzsébet sírva fakadt. Az igazgató csak ennyit mondott: — Elkeseredett? Hát akkor lője főbe magát! Mindez nagyon elkeserítette a munkásokat, különösen a régieket, akik hosszú évek óta a gyárban dolgoztak. Igyekeztek ráébreszteni hibáira az' igazgatót', de a bírálatot megtorlás követte. Ezután leveleket írtak felsőbb gazdasági és pártszervekhez. Miután erre sem változott semmi — fájó szívvel ugyan, de otthagyták a gyárat. Rózsa József, Szöllősi István, Miskita József, Guba János és sok társuk cselekedett így ... Armikor Tóth a régi munkások távisáról hallott, csak vállat vont, s pökhendien odavetette... ......... — Hadd menjenek. Legalább kevesebb lesz itt néhány demagóggal. Érdemes a történtek néhány fontos tanulságáról beszélni. ★ Tóth József és cimborái sokat romboltak a gyárban, de — bármily csodálatos — a munkások még ilyen körülmények között is teljesítették a tervet. (Igaz, hogy a gyár termelése közben némileg csökkent.) A kommunisták és a pártonkívüliek legjobbjai állták a sarat, bíztak ügyük igazában, s tudták, hogy ez az igazság előbb-utóbb érvényre is jut. Lipták Erzsébet, akiről fentebb már szó volt, kommunista. Tótth emlékezetes szavai után is a gyárban maradt. Honnan merített ehhez erőt? így válaszolt e kérdésre: — Nem azt az egy embert néztük, hanem a gyárat, társainkat... Imre Ferenc elvtárs, a termelési osztály vezetője, a gyár legkiválóbb szakembere (ma igazgatója), gépről gépre járva, buzdította a munkásokat: — A párt majd rendet teremt, elvtársaik ... De a tervet teljesítsük addig is, mert várja az ország gyártmányainkat ... A horganyzóban dolgoztak a gyár legrégibb munkásai. Itt volt a legfeszültebb a helyzet. Tóth ugyanis egy ,,világraszóló“ újítást dolgozott ki, s próbált erőszakkal bevezetni, annak ellenére, hogy a munkások és a becsületes műszakiak váltig tiltakoztak a használhatatlan „újítás“ ellen. De Tóth erőszakoskodott, nagy pénzt akart zsebrevágni. Az „újításnak“ — azonkívül, hogy bebizonyosodott használhatatlansága — több baleset is lett a következménye. De ezt az üzemrészt egyetlen régi munkás sem hagyta el. ... Nagyszerű munkásgárdája van a miskolci drótgyárnak. ★ Tóth nem érezte jól magát a munkások között. Megszokott cimborái mellett találta csak meg a helyét." Bármilyen ünnepélyt tartottak is a gyárban, ő mindig külön vonult kebelbarátaival. S éppen az, ami ezekkel az emberekkel összekötötte — a mulatozások, a mulatozáshoz szükséges pénz jogtalan megszerzése — választotta el egyre jobban a becsületes munkásoktól. Ez érthető is: aki sok hibát követ el, az nem szereti azok társaságát , akik ismerik és számonkérheti'1' tetteit. De ennek ellenére — vagy én is mondhatnánk: éppen ezért — Tóth mindig pontosan tudni akarta, hogy miről beszélnek a munkások egymás közt, nem készülnek-e valamire „ellene". Cimboráiból valóságos spiclihálózatot épített ki a gyárban. Párt- vagy szakszervezeti gyűlésre, termelési értekezletre ő soha „nem ért rá" elmenni, de aki bármely értekezleten szót mert emelni ellene, az másnap már a bőrén érezte, hogy az igazgató értesül a távollétében mondottakról is. Az igazgató leváltásakor munkásgyűlést tartottak a gyárban. Itt a kollektíva nevében egyikük szemébe is vágta Tóthnak: — A kommunistának nincs szüksége spiclikre, mert a kommunista nyíltan megkérdez mindent, nyílt válaszolást vár, s a pártnak különben is erős és egészen másfajta kapcsolatai vannak a dolgozókkal! ★ Dehát ,hogyan fejlődhettek idáig a dolgok, hogyan maradhatott Tóth évekig a gyár igazgatója? A gyár pártszervezete és szakszervezete már az első alkalommal is figyelmeztette az igazgatót hibáira. Később követelték, hogy bánjék tisztességesen az emberekkel; a szakszervezet felelősségre vonta a kollektív szerződés megszegéséért stb. De Tóth gőzhengerként dolgozott. A pártszervezet akkori titkára iskolára került, más funkcionáriusokat pedig ő maga állított félre. Hatalmi szóval jelölte meg, hogy kit válasszanak párttitkárrá. Utána pedig így dicsekedett kebelbarátai előtt: „No, csináltam magamnak egy párttitkárt." Hogyan tehette ezt meg? Úgy, hogy visszaélt pártfunkciójával. Tóth József ugyanis a párt megyei revíziós bizottságának elnöke volt. Ezt nem győzte eleget hangoztatni. Ráadásul a helybeli felsőbb pártszerveknél is voltak „barátai” (már leváltották őket funkciójukból), akik elsikkasztották a dolgozók és a gyárbeli funkcionáriusok figyelmeztetéseit. De mi lett azokkal a levelekkel, amelyeket a munkások más szerveknek küldtek? Ezek a levelek elvesztek a bürokrácia útvesztőjében. Szerepe van ebben a nálunk szokásos kivizsgálási módszernek is. Panasz érkezik valamelyik szervhez, egy-két elvtárs a helyszínre megy, s „utánanéz” a dolognak. De többnyire csak a dolognak , az embereknek nem. Beszél néhány vezetővel, megnézi az aktákat, de arra már „nincs ideje”, hogy a munkásokkal is beszélgessen, hogy megnézze: mint vélekednek a gyár vezetőiről közvetlen munkatársaik, beosztottjaik? Az elhangzott figyelmeztetés sokszor csak érinti az illetékesek fülét, de meghallani már nem hallják meg. ★ Tóth József hamis barátairól, cimboráiról, akik takargatták hibáit, már szólottunk. De voltak neki más barátai is, igazi barátai. Hiszen Tóth idevalósi, miskolci, régi harcos, akinek sok barátja él itt, s Miskolc mégsem olyan nagy város, hogy ha valaki más munkára kerül, azzal máris eltűnik szem elől. Hol voltak hát ezek a régi barátok, akik közül az egyik még Tóth fegyelmi tárgyalásán is sajnálkozva elevenítette fel a régi időket, amikor a rossz útra lépett vasmunkást még jó elvtársnak, jó harcosnak ismerte? Ezek a régi harcostársak az utóbbi időben elfeledkeztek Tóthról. Szóvá kell ezt tenni, mert ezek az elvtársak — és mások is — segíthettek volna Tóthnak, ha idejében figyelmeztetik hibáira. Igaza volt Soltész-Lukács géplakatosnak, aki a munkásgyűlésen, amelyen Tóthot eltávolították a gyárból, így beszélt erről: „A hibákra már az első hónapokban felhívtuk a budapesti szervek figyelmét is. Ki is vizsgálták az ügyet, de velünk, munkásokkal nem beszéltek. Pedig, ha már akkor eljöttek volna hozzánk, mi megmondtuk volna, hol a hiba és talán Tóth Józsefet is megmentettük volna attól, ami vele történt." . ★ A basáskodók fája nem nőhet nálunk az égig. A miskolci városi pártvégrehajtó bizottság — miután eltávolították innen Tóth egyik pártfogóját, a régi első titkárt, kinek helyére Déri Ernő elvtárs került, a Kohó- és Gépipari Minisztérium tömegcikkipari igazgatóságával,annak vezetőjével, György Gyula elvtárssal együtt leleplezte a bűnös cselekményeket. Tóth Józsefet leváltották, a pártból is kizárták. És Imre elvtársnál, a gyár új igazgatójánál egymásután jelentkeznek a régi szakmunkások. Jönnek vissza megszokott, kedves munkahelyükre, régi társaik mellé. Gál Pál Nem felelt meg a bizalomnak... EGY IGAZGATÓ LEVÁLTÁSÁNAK TÖRTÉNETE A pártaktúra-értekezletek néhány tanulsága A Központi Vezetőség március 12—13-i ülése után több mint húszezer kommunista — párt-, állami és gazdasági funkcionárius —a megyei és budapesti kerületi aktívákon tárgyalta meg a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusénak tanulságait, valamint pártunk Központi Vezetőségének legutóbbi határozatát és az ülésen elhangzott beszámolót. A pártaktíva-értekezletek témaköre igen nagy kiterjedésű volt. Sok problémát foglalt magában: a nemzetközi politikától a pártmunka stílusáig. De a vita elsősorban néhány, a mi számunkra is különösen fontos tanulság körül zajlott. Tehatóan foglalkoztak a pártaktíva-értekezletek a kollektív vezetés és általában a pártdemokrácia kérdéseivel. A kommunisták megértették és helyeselték a Szovjetunió Kommunista Pártja által tett intézkedéseket a személyi kultusz megszüntetésére, s a lenini pártépítési elvek, a kollektív vezetés helyreállítására. A beszámolók és sok felszólaló hangsúlyozta, hogy nálunk is — a pártélet minden fokán — következetesen és szívósan kell küzdeni a kollektív vezetés érvényesítéséért. Sokan kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a marxizmus—leninizmustól idegen személyi kultusz teljes elvetése, a kollektív vezetés biztosítása a párt erejét és nagyságát bizonyítja, s ez fokozni fogja nemcsak a kommunistáiknak, hanem egész dolgozó népünknek a pártba és a pártvezérbe vetett hitét és bizalmát. Többen a saját területük példáival bizonyították, hogy gyakran megsértik a kollektív vezetés elvét; a pártvégrehajtó bizottságok sok helyütt nem becsülik kellően a pártbizottságokat; formálisan, „muszájból“ tartják meg a pártbizottságok üléseit, csakhogy eleget tegyenek a szervezeti szabályzat előírásainak. Azt kívánták, tegyék lehetővé, hogy a pártbizottságok tagjai megismerkedhessenek a területtel, a napirendre tűzött kérdésekkel, mert a pártbizottság ülésein csak így tudnak érdemben, s ha kell, kritikusan felszólalni. Sokan szóvá tették, hogy a pártbizottsági tagok véleménye és javaslatai nem érvényesülnek kellően a pártbizottság határozataiban és a végrehajtó bizottság munkaterveiben. Sőt, a Békés megyei aktívan Balogh elvtárs, a vésztői falusi alapszervezet titkára elmondta, hogy a vésztői községi pártbizottság határozatait a végrehajtó bizottság gyakran megváltoztatja anélkül, hogy erről a pártbizottsággal vagy annak tagjaival tanácskozna. Kijelentette: az ilyen munka miatt nem látják értelmét a pártbizottság tagjai, hogy részt vegyenek a pártbizottság ülésein. Az aktíva helyeslő megjegyzései mutatták, hogy ilyesmi másutt is előfordul. Több aktívan, például a Somogy megyein is, szóba került, hogy a kollektív vezetés azt is jelenti: a vezető szervek jobban támaszkodjanak a párttagságra, a kommunista aktívára. Furcsállották, hogy a megyei, járási vagy üzemi stb. aktívaüléseket csak igen nagy események után, a Központi Vezetőség külön határozatára hívják össze. Többen kérdezték: a helyi vezetők nem tartják szükségesnek, hogy egy-egy fontos dolgot megtanácskozzanak a kommunista aktívával, hogy segítségét kérjék a fontosabb feladatok elvégzéséhez? Talán e pártszervek nem ismerik a szervezeti szabályzat idevonatkozó pontjait? A pártaktíva-értekezletek sok tekintetben a kommunista aktíva és a Központi Vezetőség tanácskozása, eszmecseréje jellegét öltötték. A kommunistáik kifejezésre juttatták: helyeslik, hogy a Központi Vezetőség tagjai részt vesznek az aktívákon. De különösen helyeselnék, ha a helyszínen, munka közben is, minél többet találkozhatnának a Központi Vezetőség tagjaival, hogy tanácskozzanak velük, s tanácsot kapjanak tőlük. Kifejezték,hogy az ilyen találkozások és véleménycserék hasznosak lennének nemcsak az alsóbb szervek, hanem a Központi Vezetőség tagjai és a Központi Vezetőség számára is. A pártdemokrácia nagyon fontos *z eleme, hogy minden pártszervben és pártszervezetben, minden kommunista kollektívában szabadon érvényesülhessen a kommunista kritika. Hogy mindenki, funkcionárius és egyszerű párttag bátran elmondhassa véleményét, javaslatát. Hogy a pártban kritikus légkör uralkodjék s felszínre kerüljenek a hibák, hogy ki lehessen javítani őket. Bátor kritikai szellem: ez a XX. kongreszszus egyik legfőbb tanulsága. Persze a kommunista kritika nem egyszerű siránkozás és meakulpázás, hanem törekvés a munka megjavítására, a kommunisták nevelésére. A most lezajlott aktívák bizonyos fokig vizsgák is voltak. Vizsgáztak a magyar kommunisták, hogy megértették-e és mennyire a XX. kongresszusból a kritika nagy jelentőségét. Nagyon sokan megértették. A beszámolók nagy része és sok felszólaló mondta el (bátran bírálva a hibákat) a véleményét a párt- és a gazdasági munkáról. Az aktívákon számos olyan elvtárs szólalt fel, aki az utóbbi időben nem hallatta szavát. Igazi kritikai szellem elsősorban azokon az aktívákon bontakozott fel, ahol a beszámoló is példát mutatott a kommunista bírálatra és önbírálatra, például Pest, Zala megyében, a Rákosi Mátyás Művekben, a VII. kerületben stb. A Somogy megyei aktívan követelték a felszólalók: a megyei és járási vezetők aktívan kapcsolódjanak be az agitációs munkába, keressék fel a dolgozó családokat. Ismerjék meg problémáikat, mindjárt jobban fognak vezetni, jobb intézkedéseket fognak hozni. Zala megyében Borsfa község párttitkára bírálta a járási tanácselnököt, amiért rosszul irányítja a termelőszövetkezeti szervező munkát. A jó, bíráló szellemű aktívaértekezlet e felszólalás után kötelezte a jelenlevő járási tanácselnököt, hogy adjon választ a felszólalásra. Sokan bírálták az állami vezetés bürokratikus, papirosmunkáját. A Pest megyei aktívan Juhász elvtárs, a ráckevei járási pártbizottság első titkára elmondta, hogy a járási tanács 1955- ben a felsőbb szervektől 28 ezer ügyiratot kapott. Ez arra mutat, hogy egyes állami szerveink az ügymenet egyszerűsítéséről csak beszélnek, a valóságban görcsösen ragaszkodnak a felesleges jelentésekhez és kimutatásokhoz. Ugyancsak Juhász elvtárs tette szóvá, hogy a pártban sem szűnt még meg a bürokrácia. A járási pártbizottság a Központi Vezetőségtől 1955- ben 52 határozatot kapott, tehát minden hétre jutott egy. Például az 1955 júniusi határozat magyarázatára és végrehajtására újabb három határozat érkezett a Központi Vezetőségtől. A sok határozat feldolgozás, tójuttatás miatt nem jut idő és erő a legfontosabb határozatok végrehajtásának megszervezésére. Sok aktívan bírálták a Szabad Népet is. Több segítséget várnak tőle, s azt, hogy bátrabban, idejében, nyíltabban foglalkozzék a kül- és belpolitikai eseményekkel, a pártélet kérdéseivel és a nehézségekkel is; erélyesebben küzdjön a bürokrácia, a visszaélések ellen; több helyet adjon a dolgozók leveleinek; bátran bírálja a mulasztások elkövetőit, a párt politikájának elferdítőit, a szocialista törvényesség megsértőit. Mindez bizonyítja: sok funkcionárius helyesen értette meg a XX. kongresszus kritikus szellemét. De nem mondhatjuk, hogy minden aktívan megértették ezt. Egyes aktívaértekezleteken nem érvényesült a bátor, szabad, a pártéletet frissítő, a pártmunkát segítő kritika. Az általános, semmitmondó, előre leírt, sima modorú felszólalások uralkodtak. Vas megyében például csak két pedagógus, Horn és Gőcze elvtárs ütött meg bíráló hangot. De ők is sűrűn mentegetőztek szavaik „élessége” miatt. Ennek részben a pártmunka, a vezetés helytelen stílusa az oka. Az, hogy korábban nem érvényesült megfelelően a kollektív vezetés, hogy előfordulhatott a kritika elfojtása, sőt egyes esetekben a bírálat megtorlása elriasztotta az elvtársakat a kritikától. Nehéz e helytelen, megszokott módszereikkel egyszerre szakítani, de szakítani kell és minél gyorsabban. Természetesen ez nem jelenti, hogy utat nyissunk a demagógiának, eredményeink lebecsülésének, a durva, felelőtlen kritikának. Mert ennek semmi köze a XX. kongresszus szellemeihez, a kommunista bírálathoz. Az önkritika mélységét sohasem az dönti el, hogy hányszor fordul elő a beszámolóban az „önkritika“ szó vagy a múlt hibáinak elítélése. Az dönti el, mennyire vonja le a tanulságot az új helyzetből. S az új helyzetnek megfelelően határozza-e meg a feladatokat, megvalósítja-e pártmunka új stílusát. Helyes, konstruktív kritikai szellem kialakítására van szükség; nem utolsósorban ettől függ, milyen gyorsan és milyen eredményesen alkalmazzuk a XX. kongresszus tanulságait. De a helyes bíráló légikör kialakítását meg kell hogy könnyítsük a párttagoknak. Segíteni kell nekik. S ezt a segítséget nem mindenütt kapták meg, például Vas és Veszprém megyében, Budapesten a XVII. és a XIX. kerületben sem, ezeken az aktívákon a beszámoló sem bírálta eléggé a hibákat, s főleg nemvolt elég önkritikus. Nem is bontakozott ki nyomukban sem a bátor kommunista bírálat, sem pedig aktív, harcos hangulat. Ez volt a helyenként jelentkező kritikátlanság másik oka. A Központi Vezetőség 1956 márciusi határozata kimondja: „Továbbra is szívós, következetes harcot kell folytatni a pártban azért, hogy minden fokon teljes mértékben valósággá váljék a kollektív vezetés. Tovább kell fejleszteni a párton belüli demokráciát. A már elért eredményekre támaszkodva, még inkább meg kell szilárdítani a szocialista törvényességet." A hibák ellenére is az aktívaértekezletek arra vallottak, hogy a pártdemokrácia erőteljes fejlődésnek indul, s ez ki fog hatni az egész társadalmi életre. A pártaktíva-értekezletek azt mutatják, egyre több kommunista érti meg, hogy a pártélet lenini normáinak helyreállítása, a pártdemokrácia fejlesztése nem öncél, hanem a kommunisták és a dolgozó tömegek aktivitása, alkotó ereje kibontakoztatásának egyik legfőbb eszköze. A pártaktíva-értekezletek sokat és felelősségteljesen foglalkoztak a szocialista termelőmunka és általában a szocializmus építésének kérdéseivel. A kommunisták örömmel vették tudomásul az SZKP intézkedéseit a munkaidő csökkentéséről, az alacsonyabb munkabérek és nyugdíjak felemeléséről, s általában a szovjet emberek életszínvonalának emeléséről. Annál is inkább, mert a mi népünk jövőjét látják bennük. Mi is ezt az utat járjuk, hiszen mint a Központi Vezetőség ülésén elhangzott beszámolóból ismeretes, a második ötéves terv során hazánkban is be kívánjuk vezetni a rövidebb munkaidőt, a második ötéves tervben növeljük a dolgozók életszínvonalát, tovább folytatjuk az árak csökkentésének politikáját s már az idén például egész évi kihatásában 800 millió forintot fordít a kormány bizonyos munkabér-kategóriákban a bérezés megjavítására. A pártaktívák határozottan leszögezték, hogy e határozatok megvalósítása és megvalósításuk üteme a termelőmunka lendületétől, a tervek teljesítésétől és túlteljesítésétől, a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztésétől függ. Sok kommunista elmondotta, hogy csak úgy általában, a termelőmunkától elszakítva beszélni az életszínvonal emeléséről, az „emberről", mint ahogy ezt a jobboldali elhajlók tették 1954-ben, nem más, mint demagógia. Több, korszerűbb és olcsóbb ipari cikket akarunk, több húst, tejet és egyéb élelmiszert. De mindezt nekünk kell megteremtenünk. Ezért a kommunisták legfontosabb hivatása, hogy mindenütt, a gyárakban, a földeken, a tudományos és kutatóintézetekben és a hivatalokban a szocialista építőmunka gyakorlati megszervezésén fáradozzanak. Számos javaslatot tettek az aktívákon az ipar és a mezőgazdaság napi feladatainak jobb megoldására, a munkaverseny fejlesztésére és állandósítására. Sok szó esett az aktívákon a tavaszi mezőgazdasági munkáról, a kései tavasz okozta különleges teendőkről is. De sok bíráló szó is elhangzott. Szóvá tették, hogy sok bürokratikus huzavona, szervezetlenség gátolja a technikai haladást, a munkások versenymozgalmának kibontakozását, az önköltség csökkentését. Handler elvtárs, tatabányai bányász elmondta: előfordul, hogy fejtőkalapácsot, rázócsúszdát, motort iszapolnak le gondatlanság miatt a bányában. A bürokratikus versenyszervezés példáját mondták el Szoó és Karmos elvtársak a Nógrád megyei aktívan. A Nógrádi Tröszt 55 aknáján a bányászok merész felajánlást tettek, de a tröszt anélkül, hogy a helyzetet megvizsgálta volna, a felajánlást visszautasította azzal, hogy túl magas. A bányászok ennek ellenére teljesítették eredeti felajánlásukat. Bizonyos, kellő segítséggel még többre mentek volna. Kiifogásolták, hogy kisebb-na-nagyobb beruházások előtt nem kérdezik meg a dolgozókat, hogyan lehetne azokat célszerűen megvalósítani, vagy ha megkérdezik őket, nem fogadják el javaslataikat. A Csongrád megyei aktívan Nemes elvtárs, a Szentesi Gépállomás igazgatója elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium Szentesen 450 ezer forintért egy nagy traktoros brigádszállást építtetett, pedig sokkal jobb lett volna, ha kint a határban 7-8 kis brigádszállást állítanak fel, mert a Szentesen felépített épület nincs kihasználva, hiszen a traktorosok 15 —20 kilométerre dolgoznak Szentestől. Jogos és okos figyelmeztetések ezek, amelyeket okvetlenül figyelembe kell vennünk, s tanulnunk kell belőlük. Az ilyen figyelmeztetésekben és javaslatokban is kifejezésre jut a kommunisták és a pártonkívüliek aktivitása, a szocializmus iránti szeretete és odaadása, a pártba, a népi demokráciába vetett bizalma. A pártszervek és pártszervezetek legfontosabb kötelességei közé tartozik, hogy felkarolják e javaslatokat, gondoskodjanak megvalósításukról. A pártaktíva-értekezletek leszögezték: a XX. kongresszus egyik fontos tanulsága, hogy változtatni kell a párt szervező munkáján, hogy közelebb kell kerülni az emberekhez s hogy a pártszervezetek ismerjék meg mélyen a gazdasági építőmunka problémáit. Ahogy Hruscsov elvtárs mondotta az SZKP XX. kongresszusán: „A pártmunkát a tömegek szervezésére és nevelésére, a gazdasági irányítás javítására, a szocialista gazdaság szüntelen fejlesztésére, a szovjet nép anyagi ellátottságának javítására és kultúrájának emelésére kellösszpontosítani." Sok szó esett e kérdésekről is. Egyes elvtársak örvendetes javulásáról számoltak be. Felhagytak a szövetkezetek szervezésének formális vezetésével, maguk is felkeresik a középparasztokat, meghallgatják őket. Jogos észrevételeiket, javaslataikat megvalósítják. Intézkedéseket tesznek a tsz-demokrácia fejlesztésére, okos érvekkel látják el a kommunistákat. De az aktívaértekezletek azt is mutatják, hogy az új munkastílus kialakításában még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Sok még az általánosság. Sok ilyen mondat hangzott el a beszámolókban és a felszólalásokban is: „Az ipar a mikerületünkben sem teljesítette negyedévi tervét." „Nem volna-e itt az ideje, hogy a XX. kongresszus fényében javítsunk a hibákon és hathatós intézkedéseket hozzunk azok kijavítására." Vagy: „A mi megyénkben sem a legjobb a viszony aközépparasztokkal és nem ismerjük az egyéni parasztok problémáit sem. Nem foglalkozunk velük eleget. Ezen változtassanak az elvtársaik." És ezzel ezt a témát be is fejezték. Az általános, sokszor semmitmondó beszámolók és felszólalások figyelmeztetnek arra, hogy a helytelen munkastílus nagyon mélyen beivódott a pártmunka gyakorlatába. Nagyon szívós, következetes munkára van még szükség, hogy kiirtsuk onnan. S minden kommunista erőfeszítésére szükség van. Okos tanácsra, a jó tapasztalatok elterjesztésére, de ha szükséges, kemény bírálatra is. A pártaktíva-értekezletek megmutatták, a kommunistákban ég a tettvágy. Dolgozni, tevékenykedni akarnak a XX kongresszus szellemében. Követelik a munka megjavítását és jobb megszervezését, az elavult nézetek és elvek elvetését. Csak örülni lehet ennek, hisz épp ez a tettvágy a legfőbb biztosítéka a jó, eredményes munkának. Csak fejleszteni kell a kommunistákban ezt a készséget. De egyszersmind vigyázni kell, nehogy kapkodás, szertelenség váltsa fel ezt az igyekezetet. A pártaktíva-értekezleteken pártunk vezető aktívája helyesléssel fogadta a Központi Vezetőség határozatát, amely „megbízza a Politikai Bizottságot, hogy a Központi Vezetőség tagjai, a pártszervezetek, a párttagság, a dolgozók, valamint ezek szervezetei és az állami szervek cselekvő részvételével haladéktalanul dolgozza ki azokat az intézkedéseket, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongreszusának határozataiból a magyarországi viszonyokra alkalmazhatók és gondoskodjék ezek megvalósításáról." Ezt segítették elő már az aktívaértekezletek is. Máris aktívabb, elevenebb a pártmunka, a közélet. Tovább nő a párt aktivitása. A XX. kongresszus fényében minden kommunista még világosabban látja, mily hatalmas, legyőzhetetlen erő a párt, amelyet a marxizmus—leninizmus győzelmes eszméi vezetnek, s amely a párttagok erejére, a dolgozó millióik szeretetére és aktivitására támaszkodik Matusek Tivadar SZABAD NÉP Földrengés volt szombaton Zala és Vas megyében Szombaton délután Zala megye északi részén és Vas megye déli részén több községben földlökéseket észleltek. A földmozgás megfigyelések szerint Zala megyében 7—10 másodpercig, Vas megyében pedig 2—4 másodpercig tartott.A földmozgás következtében több lakóház megrongálódott, de emberéletben sehol nem esett kár. A Zala megyei Pakod községből egy sebesülést jelentettek, ahol egy 12 éves gyermeket a háztetőről lezuhant cserepek megsebesítettek. A gyermeket azonnal elsősegélyben részesítették és a zalaegerszegi kórházba szállították. A földrengés következtében Pakod községben nyolcvan kémény beomlott és bezúzta a háztetőket. Zalavépén három ház teljesen lakhatatlanná vált, négyet pedig súlyos rongálódások miatt ki kellett üríteni. Zalaszentivánról és Völköndről egy-egy kémény beomlását jelentették. A Vas megyei Bérbaltavár községben a házaknak mintegy fele rongálódott meg, azonban csak egy házat kellett kiüríteni. Nagytilaj és Mikosszéplalk községekből negyven százalékos rongálódást jelentettek, kiürítés nem volt. Kisebb károkat szenvedett Káld község is. A két megyében a földrengés megszűnése után a községi tanácsok és a rendőrség a lakossággal együtt azonnal hozzálátott a kisebb károk helyreállításához. A károkfelmérését már az esti órákban megkezdték. Magyar küldöttség utazik a Béke-Világtanács stockholmi ülésszakára Andics Erzsébet nyilatkozata Április 5-én kezdődik Stockholmban a Béke-Világtanács rendkívüli ülésszaka, amelynek egyetlen napirendi pontja: a leszerelés kérdése. Az ülésszakon a magyar békeharcosokat öttagú küldöttség képviseli. A küldöttség vezetője Andics Erzsébet Kossuth-díjas akadémikus, a Béke-Világtanács tagja, az Országos Béketanács elnöke, tagjai: Lukács György Kossuth-díjas akadémikus, Péter János református püspök, a Béke-Világtanács tagjai, Bugár Jánosné, az Országos Béketanács titkára és Ratkó Anna, az Országos Béketanács alelnöke. Andics Erzsébet az elutazás előtt a többi közt a következőket mondta a Magyar Távirati Iroda munkatársának a BVT stockholmi üléséről: ,, A Béke-Világtanács a napirend megállapításával is hangsúlyozni kívánta, hogy a világproblémák további megoldásának, a további megegyezéseknek kulcskérdése a leszerelés. A nemzetközi békemozgalom és a néptömegek harca most arra összpontosul, hogy ebben az évben a leszerelés közismerten bonyolult kérdésében jussunk előbbre. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar békebizottságok április 5 és 9 között nagy figyelemmel kísérik majd a Béke-Világtanács stockholmi tárgyalásait. Azt szeretnék, hogy a békebizottságok felvilágosító munkájukkal bontakoztassanak ki erős mozgalmat a leszerelés és a tömegpusztító fegyverek betiltásának érdekében. Kezdeményezzenek békeműszakokat, békeőrséget, a falvakban békenapokat, békeheteket, hogy hazánk békemozgalma is méltóképpen hozzájárulhasson a világtanács ülésének sikeréhez. A török követ az országgyűlés elnökénél Comal Yesil, a Török Köztársaság magyarországi rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, szombaton bemutatkozó látogatást tett Rónai Sándor elvtársnál, az országgyűlés elnökénél. (MTI) Idejében elvégzünk minden munkát és teljesítjük állampolgári kötelezettségeinket Az árvíz sújtotta Tolna község dolgozó parasztjainak felhívásai (Tudósítónktól.) ■ ■ % Szombaton délután Tolna község tanácstagjai és tanácsaktívái elhatározták, hogy a községet ért súlyos árvízkárok ellenére elsőkként teljesítik a tavaszi-nyári munkákat, állampolgári kötelezettségeiket. Tolna községben 350 lakóház került víz alá, s a község 1600 lakója vált hajléktalanná. A határban 4900 hold szántót árasztott el a víz. A község árvízkárosultjai 771650 forint gyorssegélyt kaptak, s az élelmezésükre fordított összegekkel együtt több mint 1 millió forinttal sietett segítségükre az ország. Talpa dolgozó parasztjai a házak helyreállítása és újjáépítése mellett napokon belül víztelenítik a határt. Április 4-ét is munkával ünnepük, a kipusztult vetések helyébe minél több kukoricát vetnek, hogy fejleszthessék a község állatállományát, s teljesíthessék beadásukat. A község lakói a szombat délutáni megbeszélésen elhatározták, hogy december 10-ig teljesítik egész évi beadási kötelezettségüket, s az adót is minden negyedévben pontosan befizetik. A községi tanács és a pártszervezet Tolna község lakossága nevében felhívással fordult egész Tolna megye dolgozó parasztságához, hogy a tavaszi munkák meggyorsításával járuljanak hozzá az árvíz okozta károk csökkentéséhez. * ★ A mohács-szigeti elöntött terület mintegy háromnegyed részéről levonult a víz, gyorsan szikkad a talaj. Egyre többen térnek vissza a szigetre. Moháccsal szemben, a kandai határ dombosabb részein már megindult a tavaszi növényápolás. Lófogattal kultivátorozzák a szépen zöldelő őszi vetéseiket, fogasolnak, szórják a növényerősítő műtrágyát. Nagy segítséget adnak a gépállomások. A 15 baranyai gépállomásról 136 G—35-ös körmöstraktort, 14 DT— 413-as lánctalpast, 15 Zetort, 2 Lanz Bulldog traktort, nyolc vontatót és nyolc pótkocsit irányítottak a szigetre. A gépek egy része már megérkezett a mohácsi oldalra. (MTI) . VASÁRNAP, 1956. ÁPRILIS ! „Az Egyesített Atomkutató Intézet a Szovjetunió békepolitikájának újabb fényes bizonyítéka" Hidas István elvtárs nyilatkozata az intézet megalakításáról Ismeretes, hogy a közelmúltban Moszkvában 11 állam képviselőinek tanácskozásai nyomán megalakult az Egyesített Atomkutató Intézet. A tanácskozásonrészt vett hazánk küldöttsége is. Az intézet megalakulásával kapcsolatban Hidas István elvtárs, a magyar küldöttség vezetője a következő válaszokat adta a Magyar Távirati Iroda munkatársának kérdéseire: Kérdés: Mi a jelentősége a 11 ország tudományos együttműködésének? Válasz : Az a tanácskozás, amely a szovjet kormány kezdeményezésére Moszkvában március 20—28 között az Egyesített Atomikutató Intézet létrehozása tárgyában lefolyt, rendkívül nagy jelentőségű. A részvevő 11 ország delegációi a világ lakosságának több mint egyharmadát képviselték. A tanácskozásokon részt vett delegációkra a szovjet tudománynak és a szovjet tudósoknak az atomenergia békés célokra való felhasználása terén elért nagyszerű eredményei mély benyomást tettek. A részvevők körében rendkívüli érdeklődést váltott ki a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Atomfizikai Intézetének és Elektronfizikai Laboratóriumának meglátogatása. Ezek az intézetek a világon egyedül álló tudományos felszereléssel rendelkeznek. Itt működik Meg lehetőségeket, cserjakov akadémikus vezetésével az atomkutatások 680 millió elektronvoltos szinkrociklotron és befejezés előtt áll a Vekszler professzor irányításával tervezett és kivitelezett 10 milliárd elektron-1 voltos szinkrofozotron. Rövid időn belül Magyarország és az Egyesített Atomkutató Intézet létesítésében részvevő minden ország tudományos, dolgozói előtt megnyílik a lehetőség arra, hogy ezeknek az intézeteknek kutatólaboratóriumaiban tudományos munkát végezhessenek. Az Atomfizikai Intézet és az Elektronfizikai Laboratórium át- adásával a Szovjetunió — jelen-* tős anyagi áldozatot hozva — is* mét tanújelét adta a békeszeretői országok iránti önzetlen barátsá-’ gának és együttműködési készségének. Számunkra az Egyesített Atomtattató Intézetbenvaló részvétel jelentősége abban van, hogy tudósaik olyan berendezéseket használhatnak fel kísérleteikben, amilyeneket mi soha nem tudnánk létesíteni. Lehetőségünk van arra, hogy tudósaink olyan színvonalú tudományos munkátvégezhessenek, amilyenre egyelőre a fejlett nyugati országok tudósainak sincs módjuk. Míg a Genf mellett épülő Európai Atomkutató Központ — a CERN-laboratórium — csak a kezdet kelletén áll és a tervek szerint fák gyorsítóberendezésekkel fog renglelkezni, addig az Egyesített Atomkutató Intézet már most a legmodernebb felszereléssel kezdi meg munkáját, és folyamatos továbbfejlesztésében nagyteljesítményűtkr32icti atomreaktorral és más jelentős tudományos eszközzel fog bővülni. Az Egyesített Atomkutató Intézet létrehozása és különösen annak lehetősége, hogy abba más országok is beléphetnek, a Szovjetunió bélipoltiská jártaik, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló tevékenységének újabb fényes bizonyítéka. J Kérdés: Milyen mértékben segíti az Egyesített Atomikutató Intézet létrehozása a tudományos együttműködést? Válasz: A tanácskozáson részt vett országok képviselői hangsúlyozták azt a meggyőződésüket, hogy az Egyesített Atomkutató Intézet létrehozása újabb nagy lehetőséget teremt a Szovjetunió és a népi demokráciák tudományos tevékenységének összehangolására, különösen a fizikai tudományok terén. Az intézet létesítésében részvevő minden ország képviselője célszerűnek és szükségesnek tartotta azt, hogy az Egyesített Atomkutató Intézet ne csak kutató tevékenységet fejtsen ki, hanem segítse elő e területen az egyes országok közötti tudományos együttműködést is. Pillanatnyilag ugyanis a baráti országok atomkutatással foglalkozó intézeteinek munkája nincs eléggé összehangolva, nem ismerik kielégítően egymás eredményeit és terveit.* Kérdés: Mely intézményeink kapcsolódnak be az Egyesített Atom- kutató Intézet munkájába? Válasz: Az Egyesített Atomkutató Intézet létrehozása különböző adományágaknak biztosít kutatást Ismeretes, hogy az skálája igen széles. z intézet munkájában való részvétel elsősorban kísérleti fizikusaink, de mérnökeink, vegyészeink, elméleti fzikusaink és matematikusaink szempontjából is nagy jelentőségű. A Központi Fizikai Kutató Intézetben, a Debreceni Fizikai Kutató Intézetben és másutt elért eredményeink lehetővé teszik az Egyesített Atomkutató Intézet munkájába való eredményes bekapcsolódásunkat. Kérdés: Az atomfizikusok együttműködése milyen perspektívát zár hazánkban az atomenergia békés felhasználása elé? Válasz: Az Egyesített Atomkutató Intézet — mint már hangsúlyoztam — olyan kísérleti bázisra épül, amely a maga nemében páratlan a világon. A nagy gyorsítóberendezésekkel végezhető kísérletek jelentősen gazdagítani fogják az atommag felépítéséről alkotott ismereteinket. Az atommagot alkotó részecskék és az azokat összetartó erők pontosabb tudományos megismerése alapján lehetővé válik az atommag energiáját hasznosító technika továbbfejlesztése és kiszélesítése is. Ezáltal az intézet munkája minden bizonnyal elősegíti az atomenergia békés célokra való felhasználását hazánkban is. Kérdés: Milyen lehetőség van a nemzetek közötti együttműködés további kiszélesítésére? Válasz: Az Egyesített Atomkutató Intézet megalakításáról szóló okmányt 11 ország képviselője írta alá. Mint ismeretes, a tanácskozás már csatlakozásra hívta fel a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányát. A részvevők ezenkívül biztosítani kívánják más olyan államok részére is az intézet munkájába való bekapcsolódás lehetőségét, amelyek készek az egyezmény szellemében való együttműködésre. (MTI)