Szabad Nép, 1956. június (14. évfolyam, 152-181. szám)
1956-06-01 / 152. szám
PÉNTEK, 1956. JÚNIUS 1 Megerősödött a barátság és a bizalom A szovjet—jugoszláv közös kormánynyilatkozat évfordulójára X holnap lesz egy esztendeje az AJ- nak, hogy Bulganyin és Tito elvtárs a Szovjetunió és Jugoszlávia kormányküldöttsége közötti tárgyalások eredményeként közös kormánynyilatkozatot írt alá Belgrádban. S most Moszkva felé közeledik a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányküldöttségének vonata. Megkezdődnek az újabb tárgyalások, amelyek arra hivatottak, hogy — Bulganyin elvtárs szavaival élve — új szakasz kezdetét jelentsék a Szovjetunió és Jugoszlávia baráti kapcsolatainak fejlődésében. Az évforduló és a jugoszláv kormányküldöttség szovjetunióbeli útja alkalmából érdemes kissé felidézni a tavalyi eseményeket. A Szovjetunió kormányküldöttsége azért utazott Jugoszláviába, hogy a jugoszláv kormány képviselőivel megvitassa a két ország kapcsolatát, megtárgyalja a nemzetközi helyzet legfontosabb problémáit és végérvényesen pontot tegyen azok után az áldatlan viszálykodások után, amelyek a múlt bűnei következtében éveken át mérgezték a Szovjetunió és Jugoszlávia, de ezen túl Jugoszlávia és a többi szocializmust építő ország viszonyát, súlyos kárt okoztak a béke, a demokrácia és a szocializmus ügyének. Hogy a szovjet kormányküldöttség szándékai sikerrel teljesedtek be, azt a két ország kormányának közös nyilatkozata már annak idején megmutatta. Ez a nyilatkozat igen nagy jelentőségű dokumentum. Kifejezi a Szovjetunió és Jugoszlávia kormányainak törekvését és közös szándékát a két ország közötti jóviszony teljes helyreállítására, egy sor fontos intézkedést jelöl meg a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok kifejlesztésére. Leszögezte az államok közötti kapcsolatok mindkét kormány által támogatott alapelveit: a békés egymás mellett élést, a szuverenitás, területi sértetlenség és egyenjogúság tiszteletben tartását, a belügyekbe való be nem avatkozást, a nemzetközi gazdasági együttműködés fejlesztését. Határozottan síkraszállt a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján való rendezése mellett, s elítélt mindenfajta agressziót, minden olyan kísérletet, amellyel valamilyen ország más országok feletti politikai vagy gazdasági hatalmat akar szerezni. Nem egyszerűen államfők közöttimegállapodás rögzítése volt ez a nyilatkozat. Olyan politikai tett volt, amely a bizalom, a nemzetek közötti kölcsönös megbecsülés és tisztelet soha ennyire nem érezhető légkörét árasztotta. Aligha szorul különösebb bizonyításra: milyen jótékony hatással volt ez mind a nemzetközi helyzet alakulására, mind a munkásmozgalom fejlődésére. Tito elvtárs a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában megállapította, hogy lényegében kiküszöbölődtek a Szovjetunió és Jugoszlávia viszonyát zavaró elemek. „Többé nincsenek közöttünk nagy és nehezen megoldható problémáik" — mondotta. Joggal állapíthatja meg tehát a Pravda az évforduló alkalmából: ,,A tárgyalások és akormánynyilatkozat gyökeres változást hoztak a Szovjetunió és Jugoszlávia viszonyában ... Az ekkor lefektetett elvek eredményes valóraváltása kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy tovább erősítsük a testvéri barátságot és együttműködést a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén, és ahhoz is, hogy fejleszszük a pártközi kapcsolatokat és együttműködést." Hasonlóan értékeli egy esztendő eredményeit a Borba is. ..A belgrádi nyilatkozat a szocialista' államok 'közötti minőségileg új kapcsolatok kifejlődésének alapja.“ " A tavalyi belgrádi tárgyalások nemcsak a szovjet—jugoszláv barátság újjászületésének alapjait hozták létre. Olyan új légkört teremtettek, amelyben lehetővé vált a népi demokratikus országok — köztük hazánk — és Jugoszlávia kapcsolatainak rendezése, jó viszonyának helyreállítása is. A mi népünknek az éveken át tartott viszálykodás különösen fájdalmas volt, hiszen szomszédok vagyunk. Évszázados történelmi és gazdasági kapcsolatok fűznek bennünket össze. Népünk legjobb, legöntudatosabb elemei pedig a második világháború alatt, s az azt követő években különösen megtanulták tisztelni Jugoszlávia népeinek hősi harcát a fasiszta megszállók ellen, a nemzeti függetlenségért és szabadságért. Megtanultuk becsülni azokat a nagy tetteket is, amelyeket a jugoszláv népek a háború után országuk helyreállításáért és felvirágoztatásáért tettek. Közös dolgaink rendezésében az utóbbi időben jelentős eredményeket értünk el. A napokban kötöttek hazánk és Jugoszlávia kormányának képviselői két egyezményt, amelyek nemcsak rendezik a függő pénzügyi és gazdasági problémákat, hanem reményt nyújtanak arra, hogy tovább fejleszthetjük, kiszélesíthetjük gazdasági kapcsolatainkat, a műszaki és tudományos tapasztalatcserét, erősíthetjük kulturális együttműködésünket. De előre jutottunk egymás megismerésében, népeink eredményeinek kölcsönös, helyes értékelésében is. Magyar tudósok, szakemberek jártak Jugoszláviában, a jugoszláv kulturális élet képviselőit, művészeket, s műszaki szakembereket üdvözölhettünk hazánkban. A zágrábi vásáron Jugoszlávia lakói megismerkedhettek iparunkkal, s az ott járt magyar szakemberek jó tapasztalatokat szereztek a fejlődő jugoszláv iparról. Feltámadtak a két ország hagyományos sportkapcsolatai, megindult a turistaforgalom is. Irodalmi esteken, film- és könyvcsere segítségével igyekszünk megismerni egymás mai kultúráját. És ami még ezeknél is fontosabb, mind jobban oszlik az a zavar, amelyet a hosszú ideig tartó viszály az emberek gondolkozásában okozott. Természetesen még sokat kell tennünk, ha alaposan meg akarjuk ismerni Jugoszlávia gazdaságát, társadalmát, tudományát, kultúráját. A kölcsönös tapasztalatcsere fontosságát nem csökkenti, hanem növeli, hogy a szocialista építés egyes kérdéseiben mások az elképzelések, más a gyakorlat Magyarországon, mint Jugoszláviában. A belgrádi nyilatkozat jó hatását napról napra tapasztaljuk. S e tapasztalatok alapján jogos várakozással, nagy reményekkel tekintünk a mostani moszkvai tárgyalások elé. Ai EMSZ-parancsnokság felfüggesztette a koreai ellenőrző bizottság tevékenységét A Reuter-iroda közli, hogy a délkoreai ENSZ-parancsnkság bejelentette a semleges fegyverszüneti ellenőrző bizottság tevékenységének ideiglenes felfüggesztését. Az ENSZ-parancsnokság egyoldalú lépésének indoklására azt állítja, hogy a fegyverszüneti egyezményt „a kommunisták részéről megsértették". Amszterdamtól (HOLLANDIAI ÚTINAPLÓ) Amszterdam szépségét, báját mindenki felfedezi, aki először jár Hollandiában. Velencére is, Párizsra is emlékeztet, s mégis más. Amszterdamnak egyéni arca van. Utcáin bolyongva, a régi patrícius házakat nézegetve megelevenedik előttünk a város „aranykora“, a XVII. század. Itt volt akkor egész Nyugat- Európa pénzügyi műveleteinek központja, itt éltek a gazdagságukról messze földön híres kereskedők, innen indult hódító útjára a Holland— Kelet-indiai Társaság, s ide özönlött a meghódított Kelet kincse. Tellett arra hogy a polgárok gazdagon díszítsék házaikat, hogy a kor legjobb építészei kialakítsák, továbbfejleszszék a holland nemzeti építőművészetet. Mi adja e város báját? Az a meghitt, finom kép, amely a szép épületsorok között húzódó csöndes csatornák, a vízbehajló buja zöld fák, a sok romantikus hidacska összhangjából kialakul. Csónakok úsznak a vizen — zászlójuk néhány száradó pelenka — s a hajós sok „ch“-betűs nyelven elnyújtva énekel egy dalt... Amszterdamot nem is lehet a „szárazföldről“ megismerni. A jó kereskedelmi érzékkel, s nagy idegenforgalmi tapasztalattal rendelkező hollandok ebből is hasznot húznak. A „vízi autóbuszok“ éppúgy hozzátartoznak Amszterdam életéhez, mint a 12-es busz Budapesthez. Modern, üvegtetejű, nyolcvanszemélyes motorcsónakon indulunk el, hogy megismerkedjünk a Vízivárossal. Az idegenvezető holland, francia, angol és német nyelven ismerteti a város nevezetességeit. Hányszor ismétli el naponta, hetente, évente a mondókáját ez a fiatal holland fiú? S mégis, sem a megszokás, sem az unalom nem érződik hangjából. Sok szeretettel beszél városáról, s láthatóan hálás, ha valaki a szokottnál nagyobb érdeklődést tanúsít. Először egy kis statisztikát kapunk. 50 csatorna szeli keresztülkasul a várost, s alkot 90 szigetet, amelyeket 400 híd köt össze. A házak — akárcsak Velencében — nagyrészt cölöpökre épültek. Minden holland iskolásgyermek tudja, hogy az egykori városházát, a királyi palotát három évszázaddal ezelőtt 14 000 cölöpre építették. Van olyan ház, amelynek küszöbéről a vízbe lehet lépni. Mohos falak között, vízmosta, időrágta házak mellett siklik tova a keskeny csatornán csónakunk. „Nézzenek balra, az az épület ott Rembrandt háza — magyarázza az idegenvezető — csaknem húsz esztendeig élt itt a nagy festő, de felesége, Saskia halála után nehéz anyagi helyzetbe került, kénytelen volt eladni a házát. Az épület ma múzeum, rézkarcok, rajzok, vázlatok gyűjteménye látható benne.“ Ez elég „finom“ megfogalmazás. Rembrandt, akinek művészete túlnőtt időn és téren, elfeledve, nyomorban halt meg. Ugyanez a sors jutott Frans Halsnak, élete utolsó napjaiban kegyelemkenyérre szorult, a város tartotta el. .. Néhány lépésnyire Rembrandt házától van az ócskapiac, olyan, mint a mi régi Teleki térünk. Ez itt az egykori zsidónegyed. Spanyol és portugál zsidók menekültek ide az inkvizíció elől, s itt találtak menedéket a Franciaországból elüldözött hugenották is. Kecses tornyok, gyönyörű templomok vonják magukra a figyelmet. Nem értek az építészethez, de szeretem a szépet, s élvezem aholland gótika, reneszánsz, barokk remekeit, a finom architektúrájú, csúcsos, ormos tégla- és kőépületeket. Az idegenvezető apró megjegyzésekkel fűszerezi mondanivalóját. A polgármester háza előtt haladunk el. „A polgármester úr otthon van — jelenti ki, s a kérdő tekintetekre válaszolva hozzáteszi: — A háza előtt ott a bicikli.“ Lehet, hogy ezerszer elmondta már ugyanezt, s lehet, hogy a polgármester úrnak luxusautója is van, de ez az apróság azért jellemző. Kifutunk a tengerre. A „víz felett“ egy-egy hajó lebeg. Két „tank“ között a víz kiszivattyúzásával emelik a „víz fölé“ a hajót, hogy javítani, festeni lehessen. Sípjelek, hajókürtök hasítanak bele a levegőbe. Nagy a forgalom. Bár Amszterdam mint kikötő ma már nem ragyog régi fényében (a rotterdamiak csipkelődő szólásmondása szerint „Amszterdam: város kikötővel, Rotterdam: kikötő várossal“), de megtartotta jelentőségét, mint a gyarmatáruk fontos európai piaca. A kikötőből visszafordulva a szemközti épületre mutat az idegenvezető. „Ez a síró asszonyok tornya. Évszázadokkal ezelőtt itt búcsúztatták a holland nők elhajózó férjüket.“ Akkor még a szél duzzasztotta a vitorlákat, s az asszonyok isten kegyelmébe ajánlották férjüket. Akkor még gyakran az elemek győzedelmeskedtek az ember fölött. Ma már az ember többnyire legyőzi az elemeket. Amszterdamban hatalmas hajóépítővállalatok, gépgyárak, elektrotechnikai üzemek építik és szerelik fel a modern tengerjáró hajókat. S ezzel azt is elmondtuk, hogy a szép Amszterdamnak ipara is van. Ez különben csaknem minden holland kis- és nagyvárosra jellemző, mert a holland ipar nem néhány nagyváros köré csoportosul, hanem decentralizált, kiterjed az egész országra. Elsősorban a holland könnyűipar termékeit exportálják, s igen fejlett a vegyi- és a műanyag-iparuk is. Az egyórás sétahajózás befejeződik. Illúziót rontó, hogy mielőtt kiszállnánk, kereskedelmi akció bonyolódik le. Holland csecsebecséket, képeslapokat árul az idegenvezető. Még ennél is kellemetlenebb, hogy a fiatal útikalauz mellett levő tányérba koppannak a fémpénzek. Borravaló. Itt mindenütt, mindenért, mindenkinek borravaló jár. Ez a szokás. Roppant megalázónak tartom, hogy ez a négy nyelven tökéletesen beszélő, műveit holland fiú „tányéroz“. A Rijksmuseum felé tartunk hogy megismerkedjünk a világ egyik leggazdagabb gyűjteményével, elsősorban a holland mesterek alkotásaival Úgy hallottam, hogy az amszterdami múzeumnak van a legszebb Rembrandt-gyűjteménye. A Rembrandt-termek ajtaján, nagy szomorúságomra, kis hírben közölték a látogatókkal, hogy a nagy mester képeinek egy részét „ideiglenesen elvitték“, de megtekinthetők a Rembrandt-kiállításon. Sajnos, ennek megnyitásakor már nem tartózkodtam Hollandiában. Most van a „Rembrandt-év“, július 15-én lesz a nagy mester születésének 350. évfordulója. A Rembrandt-kiállításra külföldről is érkeztek képek, a Szovjetunió is két festményt adottkölcsön. Külön bélyeget is bocsátottak ki az évforduló alkalmából. A legmagasabb értékű a festő 1639-ben készült önarcképét ábrázolja, a többi egy-egy jelentős alkotását. Nagyon fájlaltam, hogy nem láthattam a Rembrandt-termeket, de aztán kissé megvigasztalódtam, amikor egy hatalmas, különleges világítású terembe, a „Tisztelet Halljába” léptem, s megpillantottam az egész falat betöltő Kivonuló lövészek, népszerűen Hajnali őrjárat című monumentális alkotást. Az utóbbi években restaurálták a holland szakemberek, amikor is páratlan részletszépségek kerültek napvilágra az évszázados patina alól. Itt mindenki leül, s hoszszasan elidőz a kép előtt. 12—14,éves iskoláslányok félkör alakban elhelyezkednek a parkett dobogószerűen emelkedő káváján. Fiatal művészettörténész magyaráz. (A múzeum három másik termében is gyerekcsoportokkal találkoztam, s láttam, hogy a nagy holland művészek tiszteletére, a művészet megbecsülésére nevelik őket.) Ez az egy kép is megéri, hogy idevándoroljon az ember, de a múzeum sok más kincset is rejteget. Kevés nemzet adott annyi kiváló festőt a világnak, mint Hollandia. Derű árad Brueghel mozgalmas parasztképeiről, a népéletet ábrázoló pompás, színes festményeiről. A gazdag holland otthonokba nyújt bepillantást Pieter de Hooch interieurje, a németalföldi tájat varázsolja elénk Jacob van Ruysdael, csodálatos színekkel ragadnak meg Van Gogh fantáziadús modern képei. Talán senki sem rója fel bűnömül hogy jártamban-keltemben kicsit megnéztem, úgy „női szemmel“ a holland asszonyodat, lányokat. Egyszerűen öltöznek, látható, hogy kevesebbet költenek ruhára, mint a párizsi vagy a londoni nők. Egyszerűbben, takarékosabban is élnek. Viszont rendkívül fejlett a lakáskultúra. Otthonaikat gonddal, ízléssel rendezik be. A függöny, a szőnyeg, a szobát lakályossá tevő apró bútorok kiválasztása és összeállítása jó ízlésről tanúskodik. Házaik nagyon tiszták, gondozottak, a kertek, ha csak tenyérnyiek is, rendkívül üdék, s nem hiányzik belőlük a fehér vagy színes kerti bútor. Rotterdam kevésbé romantikus, nem Ujgar, SZoppi ennek megfelelően a turistákat sem vonzza annyira. Rotterdam a munkás hétköznapok városa, itt lüktet az élet, méghozzá nemzetközi méretekben, mert ez a város Európa legnagyobbkikötője. Rotterdam nevét hallva, felelevenedik emlékezetünkben az a nap, amikor a város központját földig lerombolták a nácik. 1940. május 14-én mintegy 30 000 épület dőlt romba, s temette maga alá a város polgárait. Ez az egy négyzetmérföldnyi terület volt Rotterdam szíve. Hogy milyen ma? Életre kelt, megfiatalodott. Nagy, üres telkek között járunk — gyerekek futballoznak ezeken a „grundokon“ — de már számos új épület nőtt ki a romok helyén. Egyenes vonalak, hatalmas üvegablakok, erkélyek jellemzik ezeket az új házakat. Néhány 10—12 emeletes új épületet látunk s ez azért feltűnő, mert Hollandiában a talajviszonyok miatt nehéz felhőkarcolókat építeni. Elsősorban hajózási irodák, biztosító intézetek, bankok, s üzletházak épültek. Sok még a tennivaló, de már nagyon sokat tettek, hogy Rotterdam szíve begyógyuljon. Néhány év, s remélhetőleg csak a pusztításra emlékeztető szimbolikus szobor figyelmezteti majd a város lakóit s látogatóit arra az embertelenségre, amelyet a fasiszták Rotterdam ellen elkövettek. S ha már a humanitásnál tartunk, csak egy rövid séta, s eljutunk Rotterdami Erasmusnak, az egyik legnagyobb holland humanistának, a tudatlanság és a maradisági ostorozójának kicsiny, jelentéktelen emlékművéhez. Alig lehet kiböngészni rajta a feliratot. Nézem Erasmus gondterhelt arcát, s akaratlanul is rátéved a szemem a környező, hatalmas házakra. Bankárok, bankok birodalma, ez. Rotterdam egyik büszkesége a híres Meusel-alagút, mely a Mags- folyó alatt vezet, s összeköti a város két partját. Autók, biciklisták és gyalogosok közlekednek benne. Mindkét parton furcsa alakú épület vonja magára a figyelmet, ez az alagút hatalmas szellőztető berendezése. De Rotterdam legnagyobb nevezetessége mégiscsak a kikötő. Kis hajóra szállunk, hogy megtekintsük. Fiatal matróz mutatja be a kikötővilágot. Vízi város ez. névvel ellátott vízi utcákkal. A szélesen hömpölygő, haragos-szürke Rajna egyenesen kivezet az Északi-tengerre. Az óceántól a városig szabad az út, semmi sem áll a nagy hajók útjában. Több mint 100 óceáni hajóútvonal fut össze Rotterdamban. A kikötő „utcáinak“ hossza összeadva: 250 kilométer. Kicsi hajó húz maga után egy hajóóriást, így vezetik-vontatják be a 35 kilométerre levő mélyebb tengeri részről az óceánjárókat, s radarkészülékek állnak a hajósok segítségére. A rotterdami kikötő nagyon modern, jól felszerelt. A háborús pusztítás nyomait a kikötőben öt év alatt eltüntették. Hozzák és viszik az árut a világ minden részéből és minden részébe. A dokkok közelében járunk. Daruerdő emelkedik minden oldalról. Tavaly 20 375 tengerjáró hajó kötött ki Rotterdamban. Óriási raktárházak, hűtőházak fogadják magukba a beérkezett árut. Hogy csak egy példát említsünk: az olajraktározási kapacitás 3 950 000 tonna, s 1955-ben 23 millió tonna ásványolaj érkezett a rotterdami kikötőbe. Rengeteg élelmiszerszállító hajó is fut be, 10 óra alatt 8000 tonna gabonát lehet kirakni a hajókból, s elhelyezni a gabonaraktárban. A gabonakikötőben malom is épült, így a gabona egy része már liszt alakjában hagyja el Rotterdamot. A hajóépítésről és javításról is nevezetes ez a város. Húsz mozgó szárazdokkjának 220 000 tonna űrtartalom a kapacitása. A rotterdamiak „Nieuwe Amsterdam“ nevű, 36 600 tonnás utasszállító hajójukra a legbüszkébbek. Útiránya: Amerika. 1200 utast tud szállítani, 600 főnyi a személyzete. A luxushajó egyik érdekessége, hogy a tükrök sárga színűek, a tengeribeteg így nem ijed meg a tükörképétől ... Elhaladunk a „Grote Beer“ nevet viselő nagy hajó mellett. Ez a kivándorló hajó. Mint mondják, évente ötvenezer holland hagyja el hazáját, vándorol ki főleg Ausztráliába, Kanadába, Újzélandba. A kivándorlást hivatalosan támogatják, mert az ország népsűrűsége miatt egyes helyeken nehéz a megélhetés. A holland matróz ezt így magyarázta nekünk: „Egy parasztnak néhány hold földje van. Feleségestül meg is él belőle. De mondjuk születik öt gyerekük. Ezek megnősülnek, férjhez mennek, s már nem egy, hanem öt családnak kell megélhetés, ennyit pedig nem bír el az a kis föld.“ Megkérdezzük, miért nem mennek a fiatalok üzemekbe, vagy más munkahelyekre? „A parasztok ragaszkodnak a földhöz, inkább kivándorolnak, új hazát keresnek, de föld nélkül nem tudnak élni. Ezt megértem — teszi hozzá — ért sem tudnék atenger nélkül élni.( Mi pedig elbúcsúzunk a tengertől, Rotterdamtól , sőt Hollandiától is. Két nap nem elég arra, hogy egy országot megismerjen az ember, de arra elég, hogy megszeresse. Szilágyi Éva ^ 5jd§ * írm íiiméhm A rotterdami kikötőben SZABAD NÉP rrUtazásunk célja: szilárdabb együttműködés kiépítése Jugoszlávia és a Szovjetunió között" Tito elnök nyilatkozata a TASZSZ tudósítójának Belgrád, május 31. (TASZSZ) Joszip Broz-Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke Szovjetunióba való elutazása előtt a TASZSZ belgrádi tudósítójának kérésére a következő nyilatkozatot tette: " A szovjet kormány meghívására elvtársaimmal együtt látogatásra utazom a Szovjetunióba. Nagy megelégedésünkre szolgál ez az utazás, mivel bizonyosak vagyunk abban, hogy nemcsak sokoldalú eszmecserét folytathatunk a két országot érdeklő különböző problémákról és nemzetközi jellegű problémákról, hanem megismerkedhetünk azokkal a hatalmas sikerekkel is, amelyeket a Szovjetunió a háborút követő időszakban elért. . Másfelől, nagy megelégedéssel utazunk a Szovjetunióba, mint olyan országba, amellyel a múltbeli közös harc és közös szenvedések összefűznek bennünket, s amelyet népeink nagyra becsülnek a fasiszta hódítók ellen vívott háborúban vállalt óriási áldozataiért. Utazásunkat úgy kell tekinteni, mint a két ország közötti viszony igen gyors rendeződésének és a baráti együttműködés megteremtésének eredményét. Különösen nagy szerepet töltött be ebben a belgrádi nyilatkozat és azok a megbeszélések, amelyeket a nyilatkozat aláírása idején folytattunk szovjet vezetőkkel. Ily módon most megállapíthatjuk, hogy e nyilatkozatnak a mi viszonyunkra vonatkozó összes tételeit teljesítettük. Szeretném kiemelni azt a rendkívül fontos tényt is, hogy a két ország közötti viszony, mint két egyenjogú állam viszonya, tökéletesen világos és szilárdjelleget kapott, és hogy ez alatt az egy év alatt majdnem teljesen kiküszöbölődtek mindazok az elemek, amelyek kétségessé tehetnék viszonyunk ilyen jellegét. Ezzel egyszersmind azt is ki akarom domborítani, hogy elvesztették alapjukat azok az egyesek által hangoztatott feltételezések, hogy Jugoszláviát független helyzete elvesztésének veszélye fenyegeti. Többé nincsenek közöttünk nagy és nehezen megoldható problémák. Eredményesen felszámoltunk csaknem minden negatívumot, ami a múltban felhalmozódott, kölcsönösen levontuk ebből a következtetéseket és kiépítettük az utat a sokoldalú gazdasági, politikai és kulturális együttműködéshez. Gazdasági együttműködésünk igen pozitív eredményeket hozott és meg kell mondanom, hogy teljes mértékben elégedettek vagyunk ezekkel az eredményekkel, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy ebben a vonatkozásban még nem jutottunk el a határhoz és vannak lehetőségek a gazdasági együttműködés további kiszélesítésére és elmélyítésére, ami még jobban megerősíti kölcsönös bizalmunkat. Ami kulturális együttműködésünket illeti, ez még fejlődésénekkezdeti szakaszában van. Nézetem szerint semmi akadálya sincs annak, hogy ez az együttműködés tovább bővüljön és erősödjék, mivel a Szovjetunió a kulturális eredmények óriási kincsestárával rendelkezik, s ezt népeink nagyra értékelik. Ez is igen fontos hozzájárulás különböző kulturális eredményeink jobb kölcsönös megismeréséhez. Ami a külpolitikai kérdésekben megnyilvánuló együttműködésünket illeti, azt tartom, hogy nem szabad lebecsülni azokat az eredményeiket, amelyeket eddig elértünk, mivel a Szovjetunió és Jugoszlávia közös nézeteket vall olyan nagy fontosságú kérdésekben, mint például a leszerelés, a kollektív biztonság, a békés és aktív egymás mellett élés, a béke megszilárdítása, a nemzetközi gazdasági és kulturális együttműködés stb. Ha eltérnek nézeteink néhány nemzetközi esemény vonatkozásában, ezek jelentősége nem lényeges. Véleményem szerint ez normális olyan államok viszonylatában, amelyek önállókülpolitikát folytatnak. Magától értetődő dolog, hogy a külpolitikai együttműködés fejlesztésének folyamatában azonos nézeteket lehet majd elérni azokra a problémákra vonatkozóan is, amelyekben most különböző véleményt vallunk. Ha elemezzük kormányunknak az utóbbi időben folytatott külpolitikáját — amelynek legfőbb célja a béke megőrzése és a nemzetközi együttműködés, a békés egymás mellett élés megteremtése az államok között, függetlenül azok belső rendszerétől — úgy hiszem, nem lehet kétségbe vonni, hogy utazásunk célja és óhajunk a szilárdabb együttműködés kiépítése Jugoszlávia és a Szovjetunió között. A Szovjetunióba indulva Jugoszlávia népei nevében forró üdvözletem küldöm a Szovjetunió népeinek, boldogságot és további sikereket kívánok nekik fejlődésükben. Kim Ir Szen a Szovjetunióba látogat Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke, mint Phenjanban csütörtökön hivatalosan közölték, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségének élén a szovjet kormány meghívására baráti látogatásra a Szovjetunióba utazik. —— --------------------- Amnesztia az egyiptomi politikai foglyok számára Az Al Gumhurija közölte Nasszer egyiptomi elnök nyilatkozatát a kormány amnesztiarendelkezéseiről. Nasszer nyilatkozatában közölte, hogy június 23-án, azon a napon, amelyen népszavazás dönti el, hogy Nasszer legyen-e a köztársaság elnöke és hogy törvényerőre emelkedjék-e a január 23-án vitára bocsátott alkotmánytervezet, valamennyi politikai okok miatt elítélt fogoly visszanyeri szabadságát. Nasszer 571-ben jelölte meg e foglyok számát. Tii© szombatom délután érkezik Bukarestben a párt és az állami élet vezetői fogadták az átutaló elnököt és kíséretét Bukarest, május 31. A Tanjug különtudósítója jelenti: A „kék vonat”, amelyen Tito elnök és kísérete hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik, csütörtökön áthaladt Románia nagy részén. Pletyi idő szerint este 19.40 órakor érkezett meg a „kék vonat” a jugoszláv és román zászlókkal feldíszített bukaresti pályaudvarra. A pályaudvaron több mint 500 román állami, párt- és katonai vezető, közéleti személyiség várta Tito elnököt és a jugoszláv küldöttség többi tagját. Jelen volt a többi között Chivu Stoica, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára és Mihail Sadoveanu, a román nagy nemzetgyűlés elnökségének elnökhelyettese. Tito elnök és kísérete egyórás bukaresti tartózkodása után folytatta útját északi irányba, a Szovjetunió határa felé. Tito elnök június 2-án, délután érkezik megMoszkvába. Amerikai vélemények Twining tábornok moszkvai látogatásáról New York, május 31. (MTI) Az amerikai sajtó hosszasan kommentálja az amerikai kormányköröknek azt az elhatározását, hogy engedélyezik Twining tábornoknak, a légihaderő vezérkari főnökének részvételét az idei szovjet repülőnapon. A New York Times csütörtökön vezércikkben foglalkozott a tábornok moszkvai útjával. A lap leszögezi, hogy „minden tekintetben helyes volt elfogadni a szovjet meghívást“, de egyszersmind hozzáteszi, hogy a döntés elsősorban azért volt helyes, mert „megelőzően más nemzetek is elfogadták azt és ha Amerika elutasította volna, ez olcsó propagandagyőzelem lett volna a Szovjetunió részére“. A lap szerint a szovjet meghívásnak elsősorban az volt a célja, hogy „a Szovjetunió elő kívánja mozdítani a két ország közötti hivatalos látogatáscsere fokozódását“. Másrészt a New York Times azt a szándékot igyekszik tulajdonítani a szovjet kormánynak, hogy a Szovjetunió „légi hatalmával akarja lenyűgözni a Nyugatot“. Ehhez hozzáteszi, „ha a Nyugat tanulhat valamit ezen a területen, akkor meg kell ezt tennie. Hasonlóképpen nem kellene kifogást emelni az ellen sem, ha a szovjet légierő főparancsnokát meghívnák: szemlélje meg saját légierőnket“. Az Associated Press hírügynökség John Mi Hightower kommentárját közli. Hightower megjegyzi: „Az amerikai kormány vezető köreiben nagymértékben reménykednek abban, hogy ezt a látogatást a katonaság képviselőinek még jelentősebb cserelátogatásai követhetik majd. Ezért bizonyosnak látszik, hogy az Egyesült Államok meghív majd egy magasrangú orosz katonatisztekből álló csoportot, noha Hagerty, a Fehér Ház szóvivője szerdán kijelentette, nincs tudomása ilyen meghívásról. Togliatti elvtárs nyilatkozata jugoszláviai látogatásáról és az olasz választási eredményekről Palmiro Togliatti elvtárs, az Olasz Kommunista Párt főtitkára csütörtökön délelőtt jugoszláviai látogatásáról visszaérkezett Rómába. A Termini pályaudvaron Togliatti elvtárs a következőket jelentette ki az újságírók kérdéseire válaszolva: „Ami a megbeszélések érdemi részét illeti, a sajtóban már megjelent közleményhez csak annyit tehetek hozzá, hogy ezek az eszmecserék teljes sikerrel jártak és a két párt közötti kapcsolatok és együttműködés terén új korszak kezdetét jelentik. E látogatást követően az OlaszKommunista Párt vezetőségének és központi bizottságának tekintélyes küldöttsége is Jugoszláviába utazik, hogy elmélyítse a kapcsolatokat, jobban megismerkedjék a jugoszláviai helyzettel és tapasztalatairól az olasz pártot és a munkásságot tájékoztassa. Az a körülmény, hogy a két párt között ilyen szoros együttműködés alakul ki, véleményem szerint jelentősen előmozdítja a két ország közötti kapcsolatok általunk nagyon óhajtott megjavulását, tekintettel arra, hogy az Olasz Kommunista Párt éppúgy, mint a múltban, most is oly fontos szerepet játszik Olaszország életében.“ Az újságírók ezután megkérdezték Togliatti elvtárstól, hogy mi a véleménye a községi választások eredményeiről. Az Olasz Kommunista Párt főtitkára kijelentette, hogy bár a teljes eredményeket még nem ismeri, úgy látja, hogy a helyzet a baloldal számára és az Olasz Kommunista Párt számára is kedvezően alakult, ha figyelembe vesszük azokat a körülményeiket, amelyek között a választási küzdelmet meg kellett vívnunk. Itt-ott néhány veszteséget szenvedtünk, ami a fent jelzett körülményekkel és munkánk egyes helyi hiányosságaival magyarázható. Általában azonban az eredmény kielégítő és érdekes távlatokat nyit Olaszország további demokratikus fejlődése szempontjából. Giorgio Colomi Az új ötéves tervben 91 százalékkal nő Albánia ipari termelése Mehmet Shehu beszámolója az Albán Munkapárt III. kongresszusán Tirana, május 31. (TASZSZ) Az Albán Munkapárt III. kongresszusának május 30-i ülésén Mehmet Shehu, az Albán Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke beszámolót tartott az első ötéves terv teljesítésének eredményeiről és az 1956— 60-as második népgazdaság- és kultúrafejlesztési ötéves terv irányelveiről. Az előadó kiemelte, hogy Albánia az első ötéves terv teljesítésének eredményeként elmaradott agrárországból agráripari országgá fejlődött. Albániában megteremtődött az új szocialista ipar, biztosítottak a falu szocialista átszervezésének és a nép jóléte emelésének elengedhetetlen feltételei. Az 1955. évi ipari termelés volumene az 1950. évihez képest 179 százalékkal növekedett. Az Albán Népköztársaság nemzeti jövedelme az első ötéves terv idején 70 százalékkal gyarapodott, a munkások és alkalmazottak reálbére csaknem 20 százalékkal, a parasztság jövedelme 35 százalékkal emelkedett. Az előadó ezután áttért a III. pártkongresszusnak a második ötéves tervvel kapcsolatos irányelv tervezetére. Az ipar össztermelése 1960-ban az 1955. évihez képest 91 százalékkal növekszik, és az ipari termelés részaránya a köztársaság össztermelésében 49,5 százalékra emelkedik. A második ötéves terv egyik legfontosabb feladata — hangsúlyozta a szónok — a mezőgazdaság elmaradottságának felszámolása. A mezőgazdaság szocialista szektorának vetésterülete 1960-ban legalább 85 százaléka lesz a köztársaság egész vetésterületének. Az Albán Népköztársaság nemzeti jövedelme a második ötéves terv idején 53 százalékkal gyarapszik. A munkások és alkalmazottak reálbére csaknem 25 százalékkal emelkedik majd. Az Albán Munkapárt kongresszusának szerda esti ülésén megindult a vita Mehmet Shehu beszámolója fölött. Bécsi laptudósítás a hazatérő magyarokról Az österreichische Volksstmme A magyar menekültek megelégelték a hazug ígéreteket és az idegent címmel érdekes tudósítást közöl az Ausztriából az amnesztiatörvény segítségével hazatérő magyarok egyik csoportjáról. Egy Sopron környéki 18 éves fiatalember, Gál Sándor pár perccel a vonat indulása előtt elmondja a lap munkatársának az utóbbi néhány hónap történetét. Januárban igen sok amerikai röpcédula hullott Nyárasmajor környékére, ahol ő és barátja, Nagycenki Ernő a tszcs-ben dolgoztak. „Nyugaton mindenkinek autója van és korlátlanok a lehetőségek" — ezt ígérték a röpcédulák. És a két fiatalt hajtotta a vágy ez után az „arany Nyugat" után. A határon túl gyorsan meg volt az első csalódás: közölték velük, hogy csak parasztházhoz mehetnek dolgozni. Beütköztek tehát a „korlátlan lehetőségek” első korlátjába. A wallerni gazda kegyetlenül megdolgoztatta őket és amikor a jéghideg hálóhely és a sok munka miatt panaszkodtak, s a nyolcórás munkaidőt emlegették, szidta őket, hogy kommunisták. Talán akkor gondoltak először arra, hogy tulajdonképpen nem is volt olyan rossz „kommunista" országban élni.. . Fodor István, Godanecz János, Farkas Jenő és a többiek hónapokat vagy éveket töltöttek az „arany Nyugaton” — írja az Österreichische Volksstimme. Földi javakban vajmi kevéssé dúskálnak, de keserű tapasztalatokban már inkább. Godanecz János még kanadai vízumot is kapott — mégis hazatért. Nem bírt tovább idegenben élni, ahol annyi keserűséget és csalódást élt át, kigyógyult a kalandvágyból. Csak aki távol él hazájától, az érti meg igazán, mit jelent ez a szó: a haza — írja a lap.