Szabad Nép, 1956. október (14. évfolyam, 273-297. szám)
1956-10-21 / 293. szám
I PÁRTMUNKÁSOK ÍRJÁK Új rovat nyílik a Szabad Népben, amelynek célja, hogy helyt adjon pártmunkás-leveleknek. Célunk, hogy ez a rovat a pártmunkások politikai fóruma legyen, az egész közvélemény megismerje véleményüket az ország dolgairól. Olyan leveleket is közlünk ebben a rovatban, amelyeknek valamennyi gondolatával a szerkesztőség nem azonosítja magát. A rovatban vitás kérdéseknek és egymással vitatkozó nézeteknek is nyilvánosságot akarunk adni. Mindenfajta restauráció elleni tájtmunkánk módszerei a mintt években sok tekintetben hibásak voltak. Rákosi Mátyás elvtárs a pártvezetést úgy alakította ki, hogy elgondolásait, elhatározásait lehetőleg viták és ellenvetések nélkül vihesse keresztül. Azokat, akiknek valamilyen kérdésben önálló véleményük volt, bármilyen pártszerűen nyilvánították is ezt ki , elítélték, nem ritkán helyükről eltávolították, üldözték. Nem véletlen, hogy e korszak meghurcoltjainak többsége éppen a párt régi harcosai, az illegális pártmunkások és a volt partizánok közül került ki. Ők jelentették a legnagyobb „veszélyt“, ők mondták meg mindenkor legbátrabban véleményüket." A személyi kultusz légkörének sokezer becsületes pártmunkás is tehetetlen eszközévé vált. Valahogy elembertelenített bennünket az akkor uralkodó szellem, elvette tisztánlátásunkat, szinte kikapcsolta józan gondolkozásunk gépezetét. Én hosszabb ideig népnevelő voltam. (1951 és 1952 tájéról írok.) Együtt dolgoztam falusi emberekkel, s ezek sokat panaszkodtak arról, hogy rossz a beszolgáltatási rendszer, erőszakolják a szövetkezeteket stb. Szívünk mélyén tudtuk, hogy ezek az elvtársak becsületes emberek, sőt jó pártmunkások — mégis megbélyegeztük, kulákbérencnek neveztük, s taggyűlésen nyilvánosan pellengérre állítottuk őket. Pedig, amit mondtak, az igaz volt, mégis elértük, hogy legközelebb már ezek a megfélemlített emberek is velünk együtt fújták, hogy minden jó és nincs semmi hiba. Mindezt pedig azért tettük, mert vakon hittünk a legfőbb vezető szavában, oly vakon, hogy nem hagytuk magunkat befolyásolni sem a tényektől, sem a lelkünk mélyén szunnyadó meggyőződéstől. Ilyen körülmények között a politikai munka nem volt egyéb, mint a „szempontok levitele“, az egyszemélyi vezetés utasításainak kritikátlan keresztülhajszolása. S mert a rossz példa is ragadós, a helyi funkcionáriusok többsége is átvette a vezetésnek ezt a módszerét, elterjedt pártéletünkben a parancsolgatás, a kiskirályoskodás, nemegyszer saját törvényeink semmibevétele. De miért kell éppen ezzel még foglalkozni? Miért felhánytorgatni, hiszen csináltunk mi sok jót is népünkért. Azért, mert ez a néhány év nagyon mély nyomokat hagyott bennünk, nagyon mély nyomokat hagyott a funkcionáriusokban, s ezeket csak úgy tudjuk eltüntetni, ha nagyon világosan látjuk, hogy milyen károsak és visszataszítóak voltak a hibák. Az emberek megbecsülését és önmagunk megbecsülését is csak úgy tudjuk visszaszerezni, ha világosan és kereken elhatároljuk magunkat a múlt hibáitól. A Szabad Nép egyik nemrég megjelent cikke megbecsülést és tiszteletet követel az egyszerű embereknek. Ez kevés. Elégtételt kell szolgáltatnunk népünknek, a megbántott és becsapott embereknek, hogy vissza tudjuk állítani azt a bizalmat, amely nélkül pártunk, mint az ország vezető ereje nem élhet. Az eddiginél gyorsabb ütemben kell rehabilitálnunk azokat, akik üldözést szenvedtek, akiket jogtalanul félreállítottak, határozott kézzel helyre kell állítanunk a szocialista törvényességet mindenütt az országban. Tagadhatatlan, hogy pártunk már számos helyes intézkedést tett eddig is a múlt hibáinak felszámolásáért, a baj az, hogy a végrehajtás során nagy nehézségek merülnek fel. Hogy ne menjünk messze, itt van a Szabad Nép. Soha nem volt nagyobb szükségünk nekünk, pártmunkásoknak a sajtó támogatására, a határozott iránymutatásra, mint ma. Sajnos, a Központi Vezetőség lapjától ezt éppen most nem kapjuk meg. Hogyan változtassunk a pártmunka módszerein? Mit kell tennünk a júliusi határozat végrehajtásáértazon felül, hogy segítsük a helyi gazdasági munkát)? Hogyan foglaljunk állást egyes rendkívül fontos kérdésekkel kapcsolatban, amelyekről széltében-hosszában beszélnek az emberek és írnak más lapok — például Rákosi Mátyás elvtárs közéleti szereplésének a kérdésében. Vita folyik minderről az üzemben, csak éppen mi, pártmunkások nem tudjuk hallatni szavunkat. De ha kifejtjük is ezekről véleményünket, a közvélemény nem szerez tudomást róla. Túl emlékszünk arra az időre, amikor a Szabad Nép még nagyon tudott lelkesíteni bennünket, nemegyszer helytelen feladatok végrehajtására. Elvárjuk, hogy pártunk központi lapja most a júliusi határozatok végrehajtását segítve, még eredményesebben tegye ezt. Mint kommunistának, aki felelősséget érez pártjáért, az a véleményem, hogy a Központi Vezetőségnek bátrabban kell hallatnia szávát, s határozottabban vezetnie a szocialista demokrácia kibontakozását. A napokban a XIII. kerületi partizán-taggyűlésen az egyik régi harcos azt mondta, hogy nekünk kétfajta restauráció ellen kell most hárulnunk. Vannak, akik a jelen politikai problémákat látva, a demokratikus kibontakozás konfliktusainak özülve, a maguk gesztenyéjét szeretnék megsütni a tűzön és a burzsoá restaurációt szeretnének. Megvan azonban a veszélye a másik, a szektás-dogmatikus restaurációnak is. Mindkettő akkor veszélyes, ha nem harcolunk ellene. Mi itt a gyárban nem engedjük, hogy akár az egyik, akár a másik bármilyen formában is érvényesülhessen. Mi, kommunisták — éppen mert egy szív, egy lélek vagyunk népünkkel — vonjuk le a múlt tanulságait, valóban igaz lélekkel tegyük jóvá hibáinkát, becsüljük meg jobban az embereket, a szorgalmas fiatalokat, a családjuknak és hazájuknak élő apákat, az éjt nappallá tevő édesanyákat, a becsületes, munkában kifáradt öregeket, minden hű fiát szeretett hazánknak. Én úgy érzem, hogyha valaha volt, most van igazán értelme pártomért dolgozni és harcolni, mert ez a harc most teljes mértékben népemért és hazámért folyó harc is. Kun Imre : Május 1 Ruhagyár pártmunkása nedves Barátom! Engedje meg, hogy így szólítsam. Igaz, személyesen nem ismerjük egymást, hanem azért két okom is van rá, hogy barátomnak nevezzem. Az egyik ok? Úgy fordult hozzám, mint kommunista íróhoz: az is vagyok, s mint ilyen, barátomul tisztelek mindenkit, aki igazat mond és cselekszik. Ebből persze az is következik, hogy mindenki ellenfelem, aki — még ma is! — hazudik... A másik ok? Voltam én is falusi párttitkár. Immár tíz éve, felejthetetlen időben, a szabadság és a demokrácia bölcsője körül szorgoskodva, s ami csekély szolgálatot tehettem akkor, meg nem tagadnám semmiért. De tán jobb lesz, ha dolgunk velejéről beszélek. Tordasi gondok című írásommal nem ért egyet. Mint írja, nem azért, mert ez a cikk a parasztokkal szemben elkövetett igazságtalanságok orvoslását igényli (ezzel egyetért!), hanem, mert félti a szövetkezeteket, a paraszti társulás jövőjét. És egy kicsit a falusi párttitkárokat, tanácselnököket is, akik most meglehetősen magukra vannak hagyva, s akiket a szélére kibomló viták hevében szabadon támadhatnak és szidhatnak. (Olyasmikért, amiket nem is ők találtak ki, csak végrehajtottak odalent.) De mindenekfelett a pártot félti. A jövőt. Nem a tulajdon jövőjét, a nemzetét. És mert ebben teljesen egyek vagyunk, remélem, hogy mégiscsak szót értünk egymással. Megbocsát, ha nem megyek végig pontról pontra az ön levelén. Termelőszövetkezet, tagosítás, egyéni gazdaság, termelési biztonság... nagy problémák ezek, mégis, csupán részletkérdései a magyar életnek, amely éppen most van megújhodóban. Beszéljünk tehát az életről. Az önéről s az enyémről, és még sokakéról, akik feltették életüket a szocializmus ügyére. Miben hittünk? A népben, s önmagunkban. A pártban, amely történelmünk annyi zivataros éje után a derengő hajnalt hirdette s hozta el. Mit akartunk? Em-beri és társadalmi igazságot, kenyeret mindenki asztalára, jogot az élő s alkotó embernek. Hit és akarat: kell-e több ennél? , Hegyeket löktünk félre valóban, a szolgatág, a nyomor, a sötétség hegyeit, ön is látott s én is láttam munkásokat, akik bablevesen és borsón megélve, falat emeltek a rom helyén, hidat vertek, roncsból összeszerelt gépeket indítottak el. Láttam parasztot, aki maga húzta az ebet s a koronát, csakhogy teremjen a föld. Láttam tanyai tanítót, aki éhségtől támolyogva írta fel a táblára az abc betűit. Semmi se volt nehéz. Semmi se volt sok. És ha akkor, pár év után, e kis hazát csodálni járt ide a világ, csodát láthatott igazán, mert odaadtuk minden erőnket, hitünket, munkás nappalainkat s gondolkodva átvirrasztott éjszakáinkat. Mindent. A népért tettük, az életért, az igazságért. De odaadta-e, kedves Barátom, hitét és meggyőződését — beszéljünk magyarul — Rajk László meggyilkolásához? Ártatlanok bebörtönzéséhez? A rettegéshez s az elnémuláshoz? Nem, a hitét nem adhatta. Csak kötelességérzetét. Sokáig, nagyon sokáig rosszul értelmezett kötelességérzetét, mert azt mondták önnek és nekem, hogy a pártot védik, s még akkor nem tudtuk, hogy védelem helyett a sárba rántják. Tévedni emberi dolog. De a tévedés, idő és körülmények folytán, bűnné nehezül. A jó függés gyávasággá változhat, a hit vakhitte, a szolgálat parancsolássá, a mindentudás mindenhatósággá, a személyi kultusz cudar önkénnyé. Akit a nép támogat és ellenőriz, az a nép törekvéseiért küzd. Aki fölibe helyezi magát a népnek, az tulajdon akaratát (s a valóságtól messze szakadt elképzeléseit) erőlteti rá mindenkire. Rettentő különbség! És a következmény: még rettentőbb felemásság. Az önkénynek is megvan a maga logikája. Ha lehet parancsolni, szolgálat helyett, lehet erőszakoskodni, meggyőzés helyett. Ha azt az embert nevezhetem ellenségemnek, akit akarok, azt az embert állítom félre az útból, akit akarok ... Nem így tanultuk, Ondrovics elvtárs, az első esztendőkben! — a szemináriumokon, a pártiskolán! Dehát oly sok jót megértünk a szörnyű háború után, és később is, a kezdődő ellentmondások idején, oly sok minden kötött bennünket. Igaz és kiigazított hősiesség, való és kigondolt legendák, kivívott és kicsinált győzelmek, ragaszkodás a lobogónkra írt névhez, és aztán, valljuk be, ragaszkodás hanyatló reményeinkhez. Az értelem hamar vitázik, a szív csak sokára. És akkor is, mennyi gyötrelem árán! Értelmünk figyelmeztetett: nézd: vannak modern gyáróriásaink, de a külföldi piacokról visszaküldött iparcikkeink is ... vannak híres, jólkereső sztahanovistáink, de elégedetlen munkásaink is ... vannak parasztból lett tisztjeink, szövetkezeti elnökeink, de embertelenül zaklatott, s halálosan megbántott parasztjaink is... vannak dübörgő traktoraink, jó közös gazdaságaink, de vannak pusztuló szőleink, gyümölcsöseink, üres istállóink is ... és vannak álomszép iskolák, de vannak olyanok is, ahol összezsúfolva, lehetetlen körülmények közt, három váltásban tanítják a gyerekeket... Folytassam? Annyi jó és annyi rossz, bántó keveredésben. Annyi ragyogás és annyi mocsok, egyszerre. Miért nem szóltunk? Érzelmeink elhomályosították értelmünket. És nem is mertünk szólni. Féltettük a pártot, de rosszul féltettük, meghunyászkodva, eszméink meghamisítását is tűrve, igazságtalanságot és ostobaságot elnézve. Keserű igazság, de az önkény esztendeiben sokan már csak magunkat féltettük. Nem lehet más dolgunk, nagyobb kötelességünk, bármennyi áldozat és erőfeszítés árán is, mint elválasztani a jót a rossztól, az igazságot a hamisságtól, letörölni a szennyet a ragyogásról, és körmünk szakadtáig, minden helyzetben védeni a párt becsületét. Nemcsak önmagunk szemében, mindenekelőtt a nép szemében. A végsőkig ragaszkodunk mindahhoz, ami igazat cselekedtünk. Nem ragaszkodhatunk tévedéseinkhez, meghunyászkodásunkhoz. Még kevésbé az elkövetett bűnökhöz, amelyeket mi nem akartunk, amelyekhez csak felhasználtak bennünket... ön félti a szövetkezeti mozgalmat. Féltem én is. De azt féltem benne, s azt kívánom szolgálni, ami jó: az összefogást, a modern termelési lehetőséget, a paraszti munka könynyítését, a gazdasági fejlődést. Vagyis a mezőgazdaság és a falusi élet felvirágzását. De felvirágzás csak a paraszt akaratával lehet, a paraszt akarata ellenére nem. Tehát, először is, a paraszti társulások létrehozásából és megtartásából örökre ki kell irtani minden kényszert. Másodszor, kár lenne ragaszkodni ahhoz a feltevéshez, hogy a paraszti felemelkedés egyedül üdvözítő útja a hármas típusú szövetkezet. És nem is „egyszerűbb” vagy „fejlettebb” formákról, hanem inkább nemzeti formákról kell beszélnünk, amelyeknek hagyománya is van, s amelyek leginkább megfelelnek a magyar paraszt észjárásának, kívánságainak, árutermelő gazdálkodásának. H harmadszor, a mostani és majdan alakuló különféle (de életképes!) társulásoknak nem „államsegélyt”, hanem segítséget kell nyújtani: technikát, építőanyagot, jobb takarmánytermelési és állattartási lehetőséget, de jobb beszerzési és értékesítési lehetőséget is. És önállóságot! Vegyük komolyan, végtelenül ko■ komolyan, hogy nem a szövetkezet csinálja az embert. Az ember társul a másik emberrel, a gondolkodó fő, a gazda, nem a föld és nemi a szerszám. Azt mondhatja, hogy ez nem program. Ez inkább útkeresés. Nos, igaz. De a becsületes útkeresés mindig többet ér egy merev, s egy- ben-másban tán megalapozatlan programnál. Ha a parasztokkal együtt keressük a szövetkezetek gazdasági fejlesztésének józan útjait, és a társulás új, érthető, azonnal hasznothajtó formáit, ebből nem lesz se harag, se szidás.3 De lesz egyetértés, lesz társulás. 3 Nem tudom elhinni, Ondrovics elvtárs,hogy ebben ne értenénk egyet: hántsuk le minden- ről, a szövetkezeti mozgalomról is, az önfé-í nyesség, a tudománytalanság, a szolgai máso-l lás, a túlbuzgóság kérgét. A júliusi határozat tiszta lapot hirdet. Nem félig tisztát, teljesen tisztát. Nem féligazságban akarunk élni s dol-l gozni, hanem teljes igazságban. Nem félbecsü-! lettel, hanem egésszel. Amíg nem néztünk szembe a felemás múlttal, élhettünk felemás a jelenben. De immár nem! Amíg a párt el nem ítélte az önkényt, a szektásságot, a személyi kultuszt, menthettük a magunk tévedéseit is. De immár nem! Nehéz dolog az, tiszta lapra írni: tollal vagy ekével, vagy esztergakéssel. Nehéz dolga van. Önnek, Ondrovics elvtárs. Mert hiszen önt szidják olyasmiért is, aminek nem volt oka , s öntől követel igazságot, akinek igaza van, 1 53 az is, akinek nincs igaza. De azért, ugye, el lehet igazodni? Ha az ember teljes erővel,3 ezerszeres erővel támogatja a termelést, a gazdálkodást, a vállalkozó kedvet, a társulási hajlamot, az emberi méltóság és szabadság helyreállítását, ha soha többé nem tesz olyat, ami értelmetlen, ami emberek jogába, meg- győződésébe, önérzetébe vág, ami foltot ejthet a párt becsületén. 3 Emlékszem rá, annak idején miért tisztelték a falusi párttitkárokat. Munkából, jó harcból 3 a legtöbbet, a nehezét vállalták. Nem alkud-3 tak az igazsággal, nem is alkudhattak, mert 3 ők voltak a párt igazának élő hordozói. (Aki 3 nem volt az, meg se maradhatott a titkári poszton.) Később aztán a parasztok szemében 3 ők lettek a tévedések hordozói is: mint mind-1 nyáján azok lettünk, akik tévedtünk. De ha vállaltuk a tévedést és súlyos következményeit, vállalnunk kell a teljes jóvátételt, a kibontakozás nagy művét, közös dolgaink jól rendezését. Röviden, a nép szolgálatát, ön nem tudná, hatéves párttitkárság után? — nem szidja, s nem támadja, de becsüli a nép azt, aki jó szolgálatot tesz neki. Ezt kívánom önnek, kedves Ondrovics elv-3 társ: jó szolgálatot, és hozzá türelmet, állha- 3 tatosságot, egészséget. 11 Dobozy Imre Országszerte befejezték a rizs aratását Ezen a héten országszerte befejezték a rizs aratását, és a learatott termés több mint 90 százalékát már el is csépelték. A termésátlag országosan mintegy 12,5 mázsa, a termelőszövetkezetekben, és az egyéni termelőknél 13,2 mázsa. Az idén összesen mintegy 10 000 vagon rizstermésre számíthatunk. (MTI) Tanácskoznak a szervezett dolgozók " --“—--—1 "■— SZABAD NÉPVASÁRNAP, 1956. OKTÓBER 21 A vasutasok lelégetőbb kérdéseivel foglalkozott a vasutasszakszervezet IV. kongresszusa Háromnapi ülésezés után a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének IV. kongresszusa szombaton befejezte tanácskozását. A szakszervezet központi vezetőségének beszámolója után élénk vita alakult ki, számos küldött szólalt fel és az őszinte, bátor, bíráló szó sok segítséget adott a további munkához. A küldöttek a kongresszust megelőző üzemi szakszervezeti gyűlések elhangzott javaslatait, dolgozótársaik kívánságait, kéréseit tolmácsolták, azokat a legégetőbb kérdéseket, amelyre a vasutasok sürgős választ, intézkedést várnak. A legtöbb felszólaló a bérezésről, a munkaidőről, a szociális ellátásról, a munkakörülmények megjavításáról beszélt. Erről szólt Görény Gyula, a záhonyiak küldötte is. Az egyre emelkedő forgalomban nem teremtik meg a termeléshez, a folyamatos munkához szükséges műszaki feltételeket, bajok vannak a kocsiellátásnál. Beszélt a törvénysértésekről is, amelyek — mint mondotta — gyakoriak a vasútnál. Ruttkovszki Antal ugyancsak elmondotta, hogy sokszor indokolatlanul, a helyi szervek kérdezése nélkül, „felsőbb utasításra” helyeznek át becsületesen dolgozó vasutasokat. Bírálta ezért a közlekedés- és postaügyi minisztert. A vasút műszaki technikai fejlesztésére több gondot kell fordítani, mert jelenleg az elavult mozdony- és kocsiparkkal kell dolgozniok, ami nehezíti munkájukat. Sokan bírálták a szakszervezet központi vezetőségét és elnökségét. Nem jól bánnak a szakszervezeti dolgozókkal. A szakszervezet vezetősége keveset fordul meg a dolgozók között. Szinte valamennyien követelték a bérezés, a munkaidő és a nyugdíjak megnyugtató rendezését. — Egyszerű, világos, ösztönző bérezést kérünk — mondotta Medve Rozália —, mert a jelenlegi csak a bérelszámolók foglalkoztatását teszi lehetővé. Szó volt a tervezés megjavításáról, az anyagpazarlás megszüntetéséről, a lakásépítkezések gyorsításáról, a nők megfelelő munkabeosztásáról, számos olyan kérdésről, amelyek megoldása régi, jogos kívánság, s jelentősen segítenék a vasutasok munkáját. A vita során felszólalt Vég Béla, a Magyar Dolgozók Pártja Központ Vezetőségének titkára is. Köszöntötte a vasutasokat eddigi jó eredménnyeikért és örömének adott kifejezést a kongresszus őszinte, bátor bíráló hangjáért. Többek között beszélt arról, hogy a jövőben sokkal átgondoltabban kell tervezni, mint eddig. A jogos kérések közül elsősorban azokat kell megoldani, amelyek a legégetőbbek. Valamennyit egyszerre megoldani szinte lehetetlen. Fokozatosan úgy valósítják meg azokat, ahogyan népgazdaságunk erősödik. Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter a vasutashivatásról, a vasút nemzetközi kapcsolatainak bővítéséről beszélt. Hangsúlyozta a szakszervezet feladatát az őszi, téli forgalom sikeres végrehajtásában. Döbrantei Károly, a SZOT titkára többek között elmondotta, hogy eddig nem törődtek eleget a vasút korszerűsítésével. A túlórák megszüntetése, a védőruha, a bérezés rendezése, valamennyi jogos követelés, amelyre meg kell találni a reális feltételeket. A tanácskozás részvevői szombaton élénk vita után megválasztották a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének új központi vezetőségét és meghatározták a következő kongresszusig a szakszervezet feladatait. A határozat többek között kimondja, hogy intézkedéseket kell tenni a vasút műszaki berendezéseinek maximális kihasználására és korszerűsítésére. Egyik legfontosabb feladat a menetrendszerű vonatközlekedés megvalósítása. Biztosítani kell a szakszervezeti üzemi szervek nagyobb önállóságát. A munkaverseny célja a gazdaságos szállítás, a jó minőségű munka kell hogy legyen, s a verseny fő mozgatóivá a bizalmiakat kell tenni. Javítani kell a vasúti bérrendszert, hogy az ösztönzőbb legyen. Harcosabban kell fellépni a Munka Törvénykönyvében biztosított jogok alapján a törvénysértés minden formájával szemben. Gondoskodni kell, hogy megszűnjön a 24-48 órás szolgálat. Javaslatot kell kidolgozni a veszélyes munkakörben dolgozók munkaidejének csökkentésére és a dolgozó családos anyák heti ötnapos munkaidejére. Jobban kell foglalkozni a vasutasok lakásproblémáival, a kislakásépítkezésekkel. A kongresszusról táviratot küldtek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségéhez és a bányászszakszervezethez. A bányászokhoz intézett táviratban több és jobb szenet kérenek a vasutasok, hogy szállítási feladataikat megoldhassák. Gáspár Sándor több dolgozónak adott át kormány kitüntetést, majd a szakszervezet bejáratánál leleplezték a szakszervezeti mozgalom harcai során életüket vesztett vasutasok emléktábláját. A Vasutas Dolgozók Szakszerveze- t tének kongresszusa értékes és hasznos volt. Sokat segít majd az új elnökségnek, a központi vezetőségnek, eredményesebbé, tartalmasabbá teszi az egész szakszervezet munkáját. ------ Eltemették Németh Dezső és Lőrincz Sándor ezredest Szombaton délután a Farkasréti emetőben ismét mártírokat temetek: Németh Dezső ezredest és Lőrncz Sándor ezredest. A néphadsereg nevében Kovács Itván vezérőrnagy mondott gyászbeszédet. A Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség partizán tagozata nevében Mkatos István ezredes vett búcsút Szémeth Dezső ezredestől. A kivégzettek volt vádlott-társai nevében Nagy Pál tartalékos alezredes beszélt. A mártírokat katonai gyászpompával helyezték végső nyugalomra. Sírjukon elhelyezték a hozzátartozók, a honvédelmi miniszter, a politikai főcsoportfőnökség, a vezérkar, a partizánok és a barátok koszorúit, virágait. (MTI) Élénk vita, sok hasznos javaslat a textilmunkások XIX. kongresszusán tegnap folytatta és befejezte tanácskozását a Textil- és Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének XIX. országos küldöttközgyűlése. A tanácskozáson szombaton megjelent Marosán György elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagja is. A vita a tanácskozás mindkét napján elsősorban a szakszervezetnek azokkal a sürgős feladataival foglalkozott, amelyek a dolgozók érdekvédelmét szolgálják. A közgyűlés küldöttei — munkások, funkcionáriusok, gazdasági vezetők egyaránt — munkástársaik megbízásából mondták el a textilmunkások jogos követeléseit. Valamennyien egybehangzóan kérték a szombat éjszakai műszak megszüntetését és a munkaintenzitás csökkentését. Mint tegnap megírtuk, a szakszervezet központi vezetősége ezeket a követeléseket támogatja, s erről beszélt Nagy Józsefné elvtárs, könnyűipari miniszter is. — A beszámolóban és a hozzászólásokban felvetett kérdések nagy része anyagi jellegű, amit természetesen a minisztériumnak, a nép államának kell sürgősen kielégítenie — mondotta Nagy elvtársnő. — Magam is érzem a követelések jogosságát, felelőtlen ígéreteket azonban nem tehetek. A múlt időszak gazdaságpolitikájában többi közt éppen az vezetett a hibákra, hogy nagyon gyakran elszakadtunk a reális lehetőségektől, és a célkitűzéseiket sokszor nem az anyagi feltételek tudományos elemzése, hanem egyes személyek akarata alapján határoztuk meg. — Ezután azt ismertette a könnyűipari miniszter, hogy hogyan hat a termelésre a szombat éjszakai műszak megszüntetése, a munkaintenzitás csökkentése. — Intézkedéseket teszünk, és terveket dolgozunk ki arra — hangoztatta —, hogy mégis eleget tegyünk ezeknek a jogos követeléseknek. A kongresszus küldöttei előtt vállalom, hogy a szükséges létszám- és béralaptöbbletet az 1957-es tervben biztosítom ahhoz, hogy jobban kíméljük a dolgozó nők erejét, és védjük egészségét. A kedvezményes vásárlás visszaállításáról elmondta Nagy elvtársnő, hogy az óriási megterhelést, mintegy 15-17 millió forint költségtöbbletet jelent, ő ezt is jogosnak, indokoltnak tartja, de ehhez a Minisztertanács határozata szükséges. A tanácskozás nagy érdeme, hogy igyekezett sokoldalúan foglalkozni a dolgozók problémáival. Bírálta a szakszervezetet, amiért sokáig elhanyagolta fontos funkcióit. Többen elmondták nemcsak a textilesszakszervezetre, hanem általában a szakszervezetre, hogy sérti az önkéntes tagság elvét a különböző jogok (táppénz stb. élvezése), szakszervezeti tagsághoz kötése, s hogy ez a dolgozóktól való elszakadás egyik megnyilvánulása. Varga Jenőné, a Kőbányai Textilművek fonótelepének dolgozója szakszervezetéhez apellált: A statisztikai zsebkönyből kiderül, hogy a fonók bére 22 százalékkal alacsonyabb a gyáripari munkás átlagkereseténél. Pedig nyolc óra alatt sok kilométert szalad a fonónő a gépek közt, testet és ideget fárasztó munkát végez, indokolt-e ez a nagy különbség? A műszaki és adminisztratív dolgozók jogaiért is szót emeltek a szakszervezeti funkcionáriusok. Öllé Rudolfné elvtárs, a Lőrinci Fonóból elmondta: a szakma kiváló dolgozója cím megszerzésekor a munkás félhavi fizetését kapja jutalmul, nemcsak az alapfizetést, hanem a teljes keresetet véve alapul, a műszaki dolgozók viszont ugyanilyen esetben csak alapfizetésük ötven százalékát kapják. Amikor viszont tagdíjat stb. kérnek tőlük, akkor a prémiummal növelt összeg után kell fizetniök. Helytelennek tartja ezt a megkülönböztetést. A gyors, és gépírónők fejlődési lehetőségeiről is beszélt Ollé elvtársnő. A munkásbérezésről elmondott egy figyelemre méltó példát. Egyik fonójuk reklamált. Mivel nem igazodott ki a bérelszámoláson, megkértek egy mérnök elvtársat. A mérnöknek négy óra munkába került, míg ellenőrizte a bérelszámolás helyességét. Hogyan igazodjon el az egyszerű munkás? Egyszerűsíteni kell a hírrendszert . A kongresszus részvevői bírálták a szakszervezet vezetőségét. Kifogásolták több SZTK-rendelő és üzemorvos felületes munkáját, elítélték azt a gyakorlatot, hogy csak azt veszik fel táppénzes állományba, aki javasolták: szervezzenek internátusokat azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei dolgoznak, létesítsenek otthont a munkában megöregedett, egyedül maradt textilmunkásoknak. Azt is kérték: tegyék közzé a nyugdíjtörvény tervezetét és hallgassák meg a dolgozók véleményét. Erdősi Ferencné, a Győri Textilművek küldötte, Sober József, a Soproni Pamut küldötte s még többen azt kérték: emeljék fel a művezetők fizetését, mert sokszor kevesebbet keresnek, mint a csoportjukba tartozó szakmunkások, tudva tudják, hogy képesek ugyanolyan teljesítményre, s ez bizony elveszi a kedvet a vezetéstől. A vitában felszólalt Köböl József elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja is. Köböl elvtárs a többi közt arról beszélt, hogy világszerte a nemzetközi munkásmozgalomban nagy viták vannak a munkásmozgalom és a szocializmus építésének további fejlődéséről és útjáról, majd így folytatta: — Nálunk Magyarországon különösen fokozta a nyugtalanságot, hogy a XX. kongresszus után, február után vontatottan, vissza-visszalépve fogtunk hozzá a XX. kongresszus gondolatainak alkalmazásához. Ezért joggal kérdezi a munkásosztály, hogy amikor Rákosi Mátyás elvtárs súlyos politikai hibákat követett el, akkor miért betegségére és öregségére hivatkoztak amikor arról volt szó, hogy eltávozott a Központi Vezetőség éléről? A tennivalókról a következőket mondta Köböl elvtárs: — Szükséges, hogy pártunk Központi Vezetősége elemezze az elmúlt évek eseményeit, és határozottan elkülönítse magát az elkövetett hibáktól. Tiszta vizet kell önteni a pohárba. Nem akarjuk semmiképpen még egyszer elkövetni azokat a hibákat, amelyeket Rákosi Mátyás elvtárs vezetése alatt a párt elkövetett. Mélyreható, elemző módon, a nyilvánosság előtt meg kell kezdeni további előrehaladásunk alapvető kérdéseinek megvitatását, s végső soron pártunk IV. kongresszusa szabja meg az utat. _ . .... . Addig is szükséges, hogy elméletileg felkészült, tapasztalt vezető elvtársak szólaljanak meg társadalmunk mai nagy kérdéseiről. Szükséges,hogy Minisztertanácsunk gyorsabb döntéseket hozzon számos függő ügyben, amelyek elmérgesednek, ha nem döntenek sürgősen. Ilyenek például ezen a kongresszuson is felvetődtek. Csak egy példát emelek ki ezek közül: a szombat éjszakai műszakot. Szilárd meggyőződésem, hogy meg lehet oldani, csak igénybe kell venni — sokkal inkább, mint a múltban — a munkásosztály teremtő erejét. A magyar munkásosztály és pártja életében voltak az elmúlt évtizedek alatt napfényes és voltak zivataros idők. Most van bizonyos megtorpanás, de ahhoz kétség sem fér, hogy a mi forradalmi pártunk a munkásosztály segítségével túljut ezen a szakaszon is és — okulva az eddigi tapasztalatokon — folytatja munkáját. Olyan erőforrás és támasz, mint a magyar munkásosztály, kisegíti társadalmunkat pillanatnyi zavarából. Ezért kérem önöket, a textil- és ruhaipari dolgozók százezres seregének képviselőit, támogassák pártunkat. Kívánom, hogy kongresszusuk eredményeket hozzon és lépést jelentsen a boldogabb élet elérésében! A vita után határozati javaslatot terjesztettek elő, majd megválasztották a szakszervezet új vezetőségét. folytatta tanácskozását a Közalkalmazottak Szakszervezetének III. kongresszusa A Közalkalmazottak Szakszervezetének III. kongresszusa szombaton folytatta tanácskozását. A vitában elsőnek Házi Árpád, az állami ellenőrzés minisztere szólalt fel, s tolmácsolta a kongresszusnak a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének üdvözletét. — A kongresszus nagy jelentőségét kiemeli az a tény, hogy a párt és a kormány határozottan hozzáfogott állami életünk demokratizmusának szélesítéséhez, a törvényesség biztosításához — mondotta. — Ennek végrehajtásával a tanácsi szervek, az országos hivatalok, a bíróságok és az ügyészségek dolgozóinak jelentős szerepet kell vállalniuk. A közalkalmazottak jó vagy rossz munkája érinti a lakosság minden rétegét. Nem szabad szem elől téveszteniük, hogy a dolgozók százezrei ma már felszabadultan, bátran juttatják kifejezésre véleményüket állami életünk fogyatékosságairól, szeretnék gyorsítani a hibák kijavítását, hogy szebb és jobb életet teremtsenek maguknak. A közalkalmazottak merítsenek erőt abból a bizalomból, amellyel pártunk és kormányunk figyeli az államhatalmi, államigazgatási szervek munkáját, s legyenek biztosak abban, hogy élet- és munkakörülményeik javításában mindenkor számíthatnak a párt támogatására mondotta befejezésül Házi Árpád. Bornemissza Elemér, a szegedi járási ügyészség munkatársa a szakmai ismeretek fontosságáról, dr. Matuz Károly, Hajdú-Bihar megyei küldött a bírói függetlenségről beszélt. Dombai Tibor, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Kossuth-díjas igazgatója az értelmiségi határozattal foglalkozott. — E határozat szerint— mondotta — az ország sorsának irányításában szót kell kapnia az értelmiségnek. Ez az egész magyar nép érdeke is. Éppen ezért a munkásoknak és a parasztoknak is minden erejük latbavetésével küzdeniök kell az értelmiségi határozat érvényre juttatásáért. Szilárd meggyőződésem, hogy ha az értelmiség megkapja az ország irányításában az őt megillető szerepet, a munkások és a parasztok azt az értelmet látják majd az értelmiségi dolgozóban, amely a kétkezi dolgozók ügyességével és erejével párosulva teljessé teszi az alkotás feltételeit. Az értelmiségi munkának az országépítés szempontjából leglényegesebb feltételét abban látom — folytatta ezután Dombai Tibor —, hogy ismerhessük hazánk, népgazdaságunk kendőzetlen helyzetét. Senki sem kíváncsi közülünk az olyan képekre, mint amilyeneket a légvárakat építő akarnokok festettek időnként számunkra. Az értelmiség a csupasz valóságot akarja megismerni, s a néppel együtt értékelni az elmúlt tizenegy esztendőt. Meg akarjuk állapítani, melyek az időtálló eredmények, és melyek az elítélendő botlások. Őszinteséget kérünk, de magunknak is őszintéknek kell lennünk. Őszinteséget, bátorságot és felelősségvállalást követelünk szakszervezetünktől is — fejezte be hozzászólását Dombai Tibor. Ezután Paul Wolf, a Közalkalmazottak és Rokonszakmák Nemzetközi Szövetségének képviselője üdvözölte a kongresszust, majd Zentai Ernő, a SZOT titkára szólalt fel. Hozzászólásában hangoztatta: érthető, hogy a kongresszus szinte valamennyi küldöttjének felszólalásából elemi erőivel tör felszínre az elmúlt évek során visszafojtott jogos panasz és követelés. Elmondotta, hogy a SZOT- nak és a szakszervezeteknek elő kell segíteniük, hogy a párt és a kormány intézkedései megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a dolgozók, köztük a közalkalmazottak legégetőbb és halaszthatatlan igényei lehetőleg már a jövő évben megoldást nyerjenek. A második ötéves tervben előirányzott legfőbb arányokat felül kell vizsgálni, meg kell változtatni, s ha szükséges, csökkenteni kell a felhalmozási és növelni a fogyasztási alapot. Vagyis meg kell teremteni a dolgozók legalapvetőbb igényeinek kielégítésére a szükséges árufedezetét. Bejelentette Zentai Ernő, hogy a SZOT egyetért a kongresszuson felül vetett jogos követelésekkel, figyelembe véve az ország gazdasági terherbíró képességét. A SZOT is szükségesnek tartja, hogy az új Munka Törvénykönyvében, amelyet nyilvános vitára bocsátanak, már ne szerepeljenek az olyan sérelmes rendelkezések — mint például a túlóradíjazás, helyettesítés —, amelyek indokolatlan és igazságtalan megkülönböztetést tesznek a közalkalmazottak hátrányára. Bejelentette Zentai Ernő azt is, hogy a SZOT egyetért a családi pótlék felemelésére irányuló igényekkel, bár a megvalósítás reális feltételei még nincsenek meg. Elmondotta, hogy számtalan kisebb-nagyobb olyan intézkedés van kidolgozás alatt, amely közvetlenül vagy közvetve, összefügg a közalkalmazottak élet- és munkakörülményeinek javításával. Több hozzászólás után Huber Lajos, a szakszervezet titkára válaszolt az elhangzott felszólalásokra, majd - átnyújtotta a szakszervezeti és a hivatali munkában kitűnt dolgozóknak az Elnöki Tanács és az illetékes minisztériumok által adományozott kitüntetéseket. A kongresszus ezután megválasztotta a szakszervezet új központi vezetőségét, számvizsgáló bizottságát, s küldötteket jelölt ki a SZOT XIX . kongresszusára. (MTI) 1 /