Népszabadság, 1956. december (1. évfolyam, 22-45. szám)

1956-12-01 / 22. szám

Nem a szocializmus eszméjében csalódtak, hanem a Rákosi­ Gén-klikkben Az­ ellenforradalmi terrorról tárgyaltak Szabolcs-Szatmár megyében Csütörtökön délelőtt Nyír­egyházán, Szabolcs-Szatmár megye székhelyén összegyü­lekeztek a Magyar Szocialista Munkáspárt aktivistái, hogy az eddigi eseményekről kicse­réljék tapasztalataikat s meg­határozzák a legközelebbi fel­adatokat. A pártoktatók Itá­liának nagytermében reggel 8 órakor már megjelentek a tá­voli községek, a termelőszö­vetkezetek, az állami gazdasá­gok pártszervezeteinek küldöt­­tei. Kilenc órakor már nem volt ülőhely. A később érke­zők felsorakoztak a fal mel­lett, s akiknek még itt sem jutott hely, a külső teremben ültek le, s hangszórón hall­gatták az aktívaülés vitáját. A megye­ területéről, a falvak­ból, a termelőszövetkezetek­ből, az állami gazdaságokból, a gépállomásokról és az üze­mekből mintegy 400 kipróbált kommunista jött el a tanács­kozásra. Benkei András elvtárs, az MSZMP Szabolcs-Szatmár me­gyei ideiglenes intézőbizott­ságának tagja tartotta az aktí­vaértekezlet beszámolóját. Be­széde elején ismertette az ok­tóber 23-án és az azóta tör­tént eseményeket. Részletesen, marxista—leninista módon elemezte a felkelés okait és következményeit. Ezután rá­tért a helyi események érté­kelésére. Többek között ezeket mondotta: — Itt, Nyíregyházán és a megye egész területén a reak­ció elsősorban a Szovjetunió ellen indított rágalmazó had­járatot. Felbujtó csoportok le­­döntötték a fasizmus elleni küzdelemben hősi halált halt szovjet katonák emlékműveit és síremlékeit. Az ellenforra­dalom ezzel párhuzamosan egyre kíméletlenebb hajszát indított a párt és a kommunis­ták ellen. Bezáratta a párthe­lyiségeket, kitette állásukból a kommunistákat, még az egy­szerű takarító asszonyokat is, ha az illetők párttagok voltak. Szétrombolta a tanácsokat, mint az államhatalom szer­veit, s helyettük olyan forra­dalmi elnevezésű nemzeti bi­zottságokat létesített, ame­lyekben akadtak ugyan becsü­letes dolgozók is, de a bizottságok tagjainak többsége volt főszolgabí­rókból, földbirtokosokból, csendőrökből és efféle el­lenforradalmi elemekből alakult. Mátészalkán például egy hu­szonhét tagú megyei nemzeti bizottság verődött össze; ebbe bevettek néhány dolgozó pa­rasztot is, de ezek nem számí­tottak az egykori közjegyző, a főjegyző, a horthysta katona­tiszt, a gyáros és más osztály­idegen népség között. A bi­zottságban egyetlen munkás sem volt. Tiszabecsen a csendőrök bitorolták a hatalmat. Kislétán szintén. Sorolhatnók a példákat özönével. Mind bizonyítják, hogy ezek a bi­zottságok a tanácsok megdön­tésére alakultak, a reakciós földbirtokos rendszer visszaál­lítására. Benkei elvtárs hangsúlyozta: nemcsak azon kell lemérni az ellenforradalmat, hogy hol és hány embert végeztek ki, ha­nem elsősorban azon, hogy kik­ gyakorolták ekkor a hatalmat. Majd jellemezte az ország mos­tani gazdasági helyzetét. Benkei elvtárs a beszámoló harmadik részében az új párt szervezésével foglalkozott. Megdicsérte azokat a kommu­nistákat és az egyszerű, becsü­letes dolgozókat, akik a leg­nehezebb időkben sem hagyták cserben a pártot, hanem az el­ső perctől kezdve hozzáláttak az új párt szervezéséhez. Ezek az egyszerű kommu­nisták hangoztatják, hogy ők nem a szocializmus eszméjében csalódtak, hanem a Rákosi— Gerő-klikkben, s a szocializ­mus eszméjéhez hűek marad­tak. A mostani pártvezetés szi­lárd bázisra támaszkodik, mert a becsületes, párthű kommu­nisták száma nem kicsi, s szá­muk napról napra növekszik. A beszámoló végén a helyi tanácsok helyzetével foglalko­zott. Elmondta, hogy a kom­munisták támogassák a taná­csokat, az államhatalom helyi szerveit, mert egyszer és min­­denkorra jegyezzük meg, hogy a tanács az államhatalom egyetlen szerve. A beszámoló elhangzása után megkezdődött a vita. Az elvtársak, a községek és a vá­rosok szószólói példák özöné­vel bizonyították, mennyire el­harapózott az ellenforradalom.­­ Mitru Ferenc elvtárs, Eper­­jeske község küldötte elmond­ta, hogy az ellenforradalmárok fel­gyújtották a mándoki ter­melőszövetkezet dohány­pajtáját, s ezzel mintegy 110 ezer forint kárt okoztak az egyszerű em­bereknek. Tiszaszentmárton községben a kulákok nekiestek a terme­lőszövetkezet gyümölcsösének, s letarolták a gyönyörű fákat. Komoró községben feltörték az állomáson megrakott vagono­kat s széthordták a vetőmagot. Újhelyi László, a szamosbecsi termelőszövetkezet elnöke el­mondta, hogy községükben az ellenforradalmárok ösz­­szeállították a kivégzendők névsorát. Ezen a listán negyvenöt ember neve so­rakozott. A kiszemeltek között csak há­rom aktív pártmunkás volt, a­­ többi egyszerű pártonkívüli, a népi demokrácia becsületes híve, tömegszervezeti tag. A további felszólalók az el­lenforradalmárok terrorcsele­kedeteiről számoltak be. Majd­nem minden községben rabol­tak, fosztogattak. A nemzeti bizottságokba mindenütt pa­pok, csendőrök, kulákok és a hasonszőrűek tolakodtak be. Jellemző, hogy megyeszerte egyetlen nemzeti bizottságba sem választottak be termelő­szövetkezeti tagot. Ezek a népellenes elemek már megkezdték a hivatalok, a pozíciók felosztását maguk és rokonságuk között. Igen sok termelőszövetkezetet feloszlattak. De milyen örven­detes, hogy Szamosbecsen húsz kilépő közül tizen már visszatértek a szövetkezetbe. Nyíregyházán a Ságvári Tsz néhány nappal ezelőtt felosz­lott, de tegnap újra megala­kult. A pártaktíva részletesen fog­lalkozott a feladatokkal is. Legfontosabb feladatul jelölte meg, hogy minden kommunis­ta, minden becsületes ember, aki szereti népét, aki hű a népi demokráciához, menjen az emberek közé, mert most az a legfontosabb feladat, hogy megmagyarázzuk a dolgozók­nak: mi történt és mi a tenni­­­­valónk. Beszerző útra indult, de külföldre szökött az áruló munkástanács-elnök A Kőbányai Textilművek szövő-kikészítő telepe mun­kástanácsának elnöke alapo­san cserbenhagyta dolgozótár­sait. Elment Zala megyébe az­zal az ürüggyel, hogy a Pako­­di Állami Gazdaságban lisztet vásárol a gyár részére, de nem jött vissza az autóval, csak egy búcsúlevelet küldött: „Kedves barátaim! Elnézést kérek önöktől, de helyesebb­nek tartom, ha az országot itthagyom, minthogy előbb­­utóbb elvigyenek, mert a dol­gozótársaim érdekében nagyon exponáltam magam, mint a munkástanács elnöke. A pénzt elvittem. Fájó szívvel búcsú­zom. Sugár Ottó.” Talán még azt is dolgozótár­sai érdekében tette, hogy ma­gával vitte a lisztvásárlásra felvett 80 ezer forintot, a dol­gozók pénzét és élelmiszer nélkül otthagyta a teherautót Zalában. Mondanunk sem kell. Sugár Ottó szökésének híre óriási felháborodást keltett a Kőbányai Textilművek mun­kásai körében. Jól emlékeznek még itt a dolgozók arra, ami­kor Sugár Ottó egy autó tete­jéről szónokolt a gyárudva­ron: „Még attól sem félek, ha meg kell halnom a munkások ügyéért!” — így kiáltotta a nagyhangú szónok, miközben a­­munkások érdeke ellen — a termelőmunka megkezdése el­len agitált. Hát csak eddig tartott az ügyszeretet? — kér­dezik most a Kőbányai Textil­művekben. Tanulságos eset ez, mely ar­­ra figyelmeztet, hogy alapo­­san meg kell gondolni min­­den dolgozónak, kire szavaz­­zon a végleges munkástanács megválasztásakor. Nehogy olyan emberek kerüljenek a munkástanácsokba, mint Su­­gár Ottó, aki a munkások ér­dekeiről fecsegett, de csak a sajátját nézve, elárulta a kö­zösséget és körmönfont módon a feleségét is magával vitte az útra, amelyből beszerzés he­lyett disszidálás lett... AZ MSZMP HÍREI A III. KERÜLET négy üze­mében megalakult az MSZMP ideiglenes intéző bizottsága. További 24 üzemben megin­dult már a pártszervező mun­ka. A Mechanikai Mérőműsze­rek Gyárában, az Újlaki Tég­lagyárban és a Goldbergerben a régi párttagok mellett több pártonkívüli is belépett az új pártba, illetve érdeklődik a be­lépés körülményeiről. A GÁBOR ÁRON VASÖN­TÖDE ÉS GÉPGYÁRBAN is megalakult az MSZMP ideig­lenes intéző bizottsága. A volt, mintegy 500 párttagból eddig 80-an jelentkeztek az új párt­ba. A már megalakult párt­­szervezet tagjaira vár az a fel­adat, hogy megértessék a be­csületes volt párttagokkal és pártonkívüliekkel: a passzivi­tás, a várakozó álláspont ma egyrészt azoknak használ, akik egyáltalán nem akarnak pártot az üzemekben, hogy könnyeb­ben halászhassanak a zavaros­ban, másrészt azoknak, akik a régi hibás politikát akarják becsempészni az új pártba. Hogy milyenné lesz az új párt? Az függ a párttagság vélemé­nyétől, harcától is. A VII. KERÜLET több intéz­­ményében és vállalatánál meg­alakult már az MSZMP ideig­lenes intéző bizottsága, to­vábbá számos helyen folyik a párt szervezése. A Közlekedés­­i és Postaügyi Minisztériumban idáig 90-en, a Fővárosi Villa­mosvasút Székházában 60-an, az Egyetemi Nyomdában 30-an, a Könnyűipari Gyár­felszerelő Vállalatnál 25-en, a Fővárosi Mélyépítő Vállalatnál 10-en kérték felvételüket a pártba. Sok pártonkívüli dol­gozó is érdeklődik a pártbalé­­pés lehetőségei iránt. A GANZ VILLAMOSSÁGI GYÁR MSZMP ideiglenes in­téző bizottsága tíz tagból áll Ebből heten fizikai dolgozók. yTyTTfTTVTTTTTTTyTTTTnTHTTTTTTTTTTTTTTTTfTTTyTTfTTfTTTTTTTfTTTTyTTTTfTTTTTTTTTTTT^TTTTVTTTTffTTTyTTTTTTTTTTTTTTfTTTTTTTTTTVTTTTTfTTTTTTTTTTTTTTTtyTyTtfTTTt SZOLNOK MEGYÉBEN ed­dig 158 MSZMP-szervezet ala­kult, amelynek 3408 tagja van. Ebből 18 üzemi, 41 tsz, 7 gép­állomási, 6 állami gazdasági, továbbá 86 területi és hivatali pártszervezet. Bács megyében 153, Hevesben 140, Szabolcs megyében 289 és Vasban 100 MSZMP-szervezet alakult. Szerda délelőtt... Az eső zuhog, mintha dézsából önte­nék. A mély völgybe húzódott bányatelep egész esőpárába burkolózott. A táj kihalt, az út üres. A telepen szinte egy lélek se mozdul. Vigasztalha­tatlan, szomorú a kép, mintha az élet teljesen kihalt volna. De mégsem! A domb lábá­nál ugyanis egyre erősbödik a zúgás, a jól ismert hang: mor­mol az osztályozó, csikorognak a csillekerekek, kúszik a drót­kötél, s élesen harsannak fel a lejtősaknában a jelzőharan­gok. A főmérnök, Józsa Pál, fia­tal, jól megtermett, barna em­ber. Kék vattaruhában, füles sapkában áll motorkerékpárja mellett. Éppen indulni akar szokott ellenőrző körútjára. Ő az ideiglenes munkástanács elnöke is, s készséggel ad fel­világosítást. — Igen, dolgozunk. Mind a hat akna, a Pálhegy I-es, II-es, III-as, a Gusztáv, a kisteleki VI-os és VII-es termel. Nem volt egyetlen nap sem október 23-a óta, hogy sztrájkoltunk volna. — Milyen a munkahelyek te­lepítése? Előveszi a papírt, a napi je­lentést, s magyarázni kezd: — Bizony kevés a munkás­kéz, sokan hiányoznak. Volt 120 katonánk — leszereltek. A messze vidékiek, akik itt lak­tak a munkásszálláson, haza­mentek családjaikhoz. Közülük­­ néhányan már felkeresték a bányát, érdeklődtek, s bejelen­tették: visszajönnek, ha ren­deződnek a viszonyok. Dolgozik a munkástanács Az ideiglenes munkástanács tevékenységére terelődik a szó. Józsa főmérnök nevetve mondja, hogy eddig „majdnem munka nélkül" maradtak, hi­szen egyetlen komoly cseleke­detük a termelés megszervezé­se volt. Ez viszont nem volt könnyű, hiszen a Mizserfa kö­rül levő bányaüzemek dolgozói sztrájkoltak, s legtöbbjük egy faluban lakik azokkal, akik ehhez a bányához járnak. Meg­fenyegették a Mizserfára járó­kat, hogy sztrájktörők, gyen­gítik a munkásegységet, mert nem hagyták a megyét szén nélkül. Ezért is féltek sokan munkába jönni. Persze, volt a munkástanács­nak más feladata is. Például az élelmiszerek beszerzése, elosz­tása, a tüzelő biztosítása, a fi­zetés lebonyolítása stb. Az első napokban nagy volt a felvásár­lás, pótolni kellett az árukész­letet. A munkástanács úgy ha­tározott, hogy árut csak az ő engedélyével adjanak ki. Emiatt azután nem is volt kü­lönösebb fennakadás és sor­­banállás. Őszintébb lett a szó A gépműhely vezetője, Tó­tok Zoltán is tagja az ideigle­nes munkástanácsnak. Fiatal ember, de a műhelyben szere­tik, van tekintélye. Ő nem is annyira a munkáról, mint in­kább az emberekről beszél.­­ Nyíltabbak, őszintébbek lettek, a haragosok kibékül­tek. A műhelyben, ahol azelőtt 62 munkás volt, most ötvenen dolgoznak. Az emberekben van egy nagyfokú bizonytalanság. Sok a rémhír, különösen a de­portálásokról. Nem hisznek, nagyon nehéz bennük a bi­zalmat felébreszteni. Meg­mondják nyíltan: a Horthy­rendszert nem kívánják visz­­sza, de a felszabadulás utáni években sok olyan dolog volt, ami nem volt jó, s ezt sem kí­vánják vissza. Nem akarnak húsvétkor, karácsonykor stb. dolgozni, nem kívánják a sok normarendezést és más ehhez hasonlót. Mik a bányászok jelenlegi követelései ? — Mi lehetne? — válaszolja Józsa főmérnök — valahány­szor összejöttünk értekezletre vagy megbeszélésre, akkor mindig a bérről, a pénzről volt szó, bármi volt az értekezlet napirendje. A követelések leg­fontosabb­ja most is a bérkér­dés. Mizserfán az egyéni és összüzemi teljesítmények ma­gasabbak voltak, mint más nógrádi bányáknál, s a kere­setek is jobban növekedtek. Az emberek egy műszakra 120 —150 forintot is megkerestek, de ezt nem bírta el a béralap, egymásután jöttek a norma­rendezések. Ez ellen tiltakoz­tak a bányászok. Most a tröszt a bérek rendezésére irányelve­ket kapott a minisztériumtól. Ezeket mi is ismerjük, s ked­den benyújtottuk a tröszthöz saját javaslatainkat. Az itteni munkástanács megtárgyalta, s elfogadta azt a javaslatot, hogy — elképzeléseink szerint — a bányászatban tovább is darab­bér legyen, de az 1954-es ára­kon fizessenek. Persze ezt is korrigálják a jelenlegi helyzet­nek megfelelően. Az így kiala­kult darabbérhez számítsák hozzá a 30 százalékos földalatti pótlékot. Fekete Józsi bácsi, a gép­műhely dolgozója 47 éves. Ar­ról panaszkodik, hogy nem becsülték meg eléggé az embe­reket, például őt sem. — Én szeretek dolgozni — mondja. — Ha kellett, 24 órát is itt maradtam. 1945 óta nem hiányoztam, s nem is akarok. Amikor a sztrájk alatt hazafe­lé mentem, mindig megkérdez­­ték, na, mi az, munkában vol­tál? Igen, itt voltam, mert munka nélkül nincs élet, ezt én is jól tudom. A családnak pedig élni kell. De munkám után becsüljenek is meg. 1­955-ben például beteg lettem, s hét napra nem kaptam táp­­­­pénzt. Vagy itt van a másik­­ dolog — a fúrók ügye. (Ő ké­­­­szíti ugyanis a híres mizserfai fúrószárakat, amelyeket az egész medencében különösen kedvelnek a bányászok.) Az­előtt 80 forintot kaptam egy másfél méteres fúróért, most pedig csak 38 forintot. Ez a másik sérelem. Az ilyen intéz­kedéseket nem kívánom visz­­sza. Megkérdem, mi a véleménye a pártról. Határozottan mond­ja: Pártnak lennie kell . A munkások nem marad­hatnak enélkül. Ki fogja őket párt nélkül össze? Ha nincs párt, olyanok vagyunk, mint egy család apa nélkül. Meg aztán hová is menjen az ember a bajával, gondjával, ha nem a munkásság pártjához? Ebben mindnyájan egyet­értenek. Van ugyan még sok részletkérdés, amiben vitatkoz­nak, de erre szükség is van, hadd tisztázódjanak a nézetek. Az új pártot már szervezik, s bár nem lesz olyan nagy appa­rátusa, mint a réginek, mégis úgy érzik, erősebb lesz, cse­lekvőképesebb s már olyan emberek is jelentkeztek, akik­­ azelőtt pártonkívüliek voltak. A MIZSERFAI BÁNYÁSZOK KÖZÖTT — Beszélgetés a munkáról, a sérelmekről és a pártról . 2 NÉPSZABADSÁG

Next