Népszabadság, 1956. december (1. évfolyam, 22-45. szám)
1956-12-18 / 36. szám
A valóságra és a dolgozók legjobb képességeire épülő tervet akarunk Minket, kohászati üzemeket talán legjobban sújt a jelenlegi energiahelyzet, hiszen köztudomású, hogy a kohászat a legenergiaigényesebb iparágak egyike. Épp ezért a termelőmunkát — pontosabban a hengersort csak akkor indíthatjuk be, ha megjavul az energiahelyzet. Mit tehet ilyen körülmények között a munkástanács? Legfőbb gond: dolgozóink foglalkoztatása. A lemeztéri munkákon kívül jelentős részüket különböző javításokkal, lakatosmunkákkal foglalkoztatjuk. Mások a vállalat dolgozói részére épülő családiház-építkezéseken vesznek részt, s ezért a vállalattól kapnak bért. A házak ugyanis az üzemi beruházási keretből készülnek. Átmenetileg más munkák is akadnak, úgyhogy dolgozóink többségének biztosítani tudjuk a munkát. „Szerencsére" sokan nem vették ki még idei szabadságukat és többen fizetésnélküli szabadságon vannak — a jelenlegi helyzetben ez is segítségünkre szolgál. Foglalkozunk természetesen bizonyos szervezési kérdésekkel is. A „csinált” munkahelyeket megszüntetjük és ehelyett inkább arra törekszünk, hogy ahol eddig „sajnáltunk” még egy munkást beállítani, még akkor is, ha az ott dolgozó a szemünk láttára majd beleszakadt a munkába a most megfelelő létszámot, s ezzel megfelelő munkakörülményeket teremtsünk. Dolgozunk 02 új bérrendszer kialakításán is, amelyben a meglevő kormányrendeletekre támaszkodva, elsősorban arra törekszünk, hogy megszüntessük a kohászati és nem kohászati dolgozók közötti mostani bérfeszültségeket. Több területen a dolgozóktól eddig valóban jogtalanul tagadták meg a magasabb keresetet. Az új bérezésben a legmesszebbmenőkig támaszkodunk a szakszervezet véleményére, mert úgy gondoljuk, igazságos bérrendszer csakis a munkaadók és az érdekvédelmi szerv közös munkájából származhat. Végül egyetlen dolgot említek még, amit rendkívül fontosnak tartok. Az elmúlt évek megmutatták a többi között azt is , mennyit érnek a valósággal nem számoló, sokszorosan túlfeszített tervek. Sajnos, nem sokat tudunk még 1957. évi tervünkről. Anynyi azonban bizonyos, hogy a terv elkészítésénél a reális helyzetből fogunk kiindulni. Olyan tervet akarunk készíteni, amely egyformán épül termelőberendezéseink tényleges kapacitására és dolgozóink legjobb képességeire. Beles Ferenc a Lőrinci Hengermű munkástanácsának elnöke Felhívás a vasutasfiatalokhoz A Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség felhívására megalakult a Magyar Vasutas Ifjúmunkások Országos Szövetsége ideiglenes intéző bizottsága. Az ideiglenes intéző bizottság felszólít minden vasutasfiatalt, hogy szolgálati helyükön, üzemükben alakítsák meg helyi szervezetüket, a fiatalok politikai, társadalmi, kulturális és sportbeli nevelése érdekében. A szervezetek vegyék fel a kapcsolatot a területi ideiglenes intéző bizottsággal. (MTI) Eredmények és gondok a borsodi szénbányákban (Borsod megyei tudósítónk telefonjelentése.) Borsod megyében, csakúgy, mint országszerte, szenet várnak a kórházak, az erőművek, a gyárak és nem utolsósorban a háztartások. Naponta sokan keresik fel a trösztöt, s kérik, követelik a szenet. A bányákban javul a helyzet, a borsodiak mind több szenet küldenek felszínre. Szombaton délelőtt 3266 bányász szállt le, s 3150 vagon szenet termelt. Persze, sokkal kevesebb, semhogy kielégítené a szükségletet. Jelenleg a legjobban termelő üzem a Rudolf-telep, szombaton 386 tonna szenet adtak. A bányák állapota miatt a munkába állt bányászoknak csak mintegy harmada dolgozik a szénfalnál, a többiek egyelőre a fenntartáshoz kerültek. A tröszt bányaüzemeiben nagy a létszámhiány, különösen kevés a szenelő bányász, a szakmunkás. A Borsodi Szénbányászati Tröszt most tárgyal a bányák átszervezéséről; valószínű, hogy a borsodi bányák széntermelése januárban már teljes kapacitással megindulhat. LEONHARD FRANK: TANÍTVÁNYOK (2. folytatás) — Régebben történtek csodák, azt tudjuk — mondta. — De manapság nincsenek már csodák. — Mindjárt felhúzta a cipőt és miközben igazgatta a lábán, így szólt: — Ez a cipő már kiszolgál ameddig élek és hát igazán olyan passzentos, mintha csak rám szabták volna. Azután, elindultak a kolostori templomba, misére. Útközben elmesélte az öreg, hogy előző este egy fiú megkérdezte tőle az utcán, hányas cipőt visel. — Negyvenkettest — mondtam neki. — Azután eltűnt a kölyök, hirtelen, mint ahogy megjelent. — Az Jézus tanítványainak a követe lehetett — jegyezte meg Hohnerné és borzadva keresztet vetett. Utána az óvás is követte a példát. És, mert éppen akkor értek a templom elé, joggal hihették a hívők, hogy a keresztvetés a bejárat felett függő Krisztusnak szólt. A kolostori templom harangozója nem jelezhette már a mise kezdetét úgy, mint azelőtt. A tornyot leszakította egy bomba. Akkor elnémult a templom. Bementek. Mikor egy óra múlva a mély pince rácsos ablaka alatt a gőzölgő kávé mellett ültek és az első kortyot ízlelgették, megszólalt az óvás: — Cipő van a lábamon és itt ülünk és kávét iszunk. De megérteni — azt nem lehet. Hohnerné hallgatott. Csak hányta magára a keresztet és közben ezt gondolta: egy csöppet túlpörkölték ezt a kávét. De azért ízlik. Este hat óra tájt a sekrestyés fia, az, aki Krummbach órást megkérdezte, hányas cipőt visel, óvatosan belopakodott a kis temetőbe, a templom mögött. Szerzetesek temetkezőhelye volt, de már száz éve nem temettek oda senkit. Borostyánnal befuttatott magas kerítés zárta el a külvilágtól. Már csak néhány omladozó homokkőtábla támaszkodott a repkényfalhoz. Feliratukat elmosta a vihar és a múló idő. Méternyi hosszúságú vastag sárguló faszakállak, mint duzzadó párnáik borultak az elfelejtett sírokra. Évszámra nem járt ember ezen a helyen. A sekrestyés fia kinyitott egy alacsony ajtót egy Súlyos kulccsal, melyet, akár valami fegyvert, oldalt az övében hordott. Néhány denevér suhant el mellette a szabadba, amikor lement a harrpinc kitaposott lépcsőn, a kolostori templom pincéjébe. A sűrű sötétség fal-, por- és törmelékszagot árasztott. A fiú meggyújtotta az apja gyertyakamrájából elcsent két szál gyertyát. Az erősödő gyertyafény két állványt világított meg , melyek lepedőkkel és mindenféle rongyokkal voltak elfüggönyözve. Az állványok alatt törött imaszékek, egy mázsányi súlyú szvette asztal, mely már csak három lábon állt és szentek ősrégi szobrainak maradványai: fejek és végtagok. A sarokban hatalmas hársfából faragott Krisztus támaszkodott a falhoz. Helyenként a fehér festék már lemállott róla. Egyik keze, egyik lába és a feje hiányzott, és a kereszt sem volt mögötte. A testtartás — a fájdalom megtört vonala — mutatta, hogyan függött egykor a keresztfán. Egy fiú jelent meg az ajtónyílásban. Szótlanul tárta ki két karját, ferdén fölfelé, mint a megfeszített, azután leült óvatosan az egyik rozoga imaszékbe. Hamarosan még két fiú érkezett. Egy gyapjútakarót meg egy ócska nadrágot tettek le a háromlábú asztalra, némán széttárták karjukat és leültek. Hat órakor tizenegy, rongyokba öltözött fiú ült félkörben az imaszékeken, középen a megcsonkított Krisztus a gyertyalángok rávetődő fényében. Jézus tanítványai összegyűltek. A legidősebb, egy kocsmáros fia, tizennégy éves volt, a legfiatalabb tizenkettő. Csak tizenegy tanítvány volt. A vizsgálóbíró fia nem akart Judás Iskariot lenni. És mert sem Péter, sem János, sem Bertalan, de a többi tanítvány sem mondott le tisztes nevéről a bibliai áruló nevéért, a vizsgálóbíró fia elkeseredetten kiváltk a gyülekezetből az alakuló ülésen, ő nem akar az áruló lenni. Ő nem lesz áruló. Semmi külső zaj nem hatolt be a mély pincébe. Mint elfátyolozott holdacskák, úgy lebegtek a sötétségben a gyengén megvilágított fiú arcok. Egy percig a kötelező, néma csend uralkodott s Jézus tanítványai közben játszó gyermekeknek látszottak, gyermekeknek, akik komolyan veszik a játékot. Végül ünnepélyes hangon megszólalt Péter, a tizennégy éves:— Mi, Jézus tanítványai, az igazságosság végrehajtói, elveszünk a gazdagoktól, akiknek mindenük van és odaadjuk a szegényeknek, akiknek semmijük sincsen. Péterinek lendületesen domborodó koponyája volt, igen keskeny, hosszúkás arca és apró, csillogó kék szeme. Hátra támaszkodott és üzleties hangon folytatta: — Az ülést megnyitom. Jelentést kérek a mai beszerzésekről és szállításokról. János tanítvány — fehérbőrű, sötétbarna fürtű, szelíd fiúcska — két karját függőlegesen a magasba emelte, és harsányan megszólalt: — Egy fekete-sárga mintás gyapjútakaró, Stumpf mészárostól! Már tegnap mondtam nektek, hogy kettő van neki, de csak eggyel takarózik. A másikon meg rajta fekszik. Ugyan kérem! Mi szüksége van rá? Szóval körülbelül egy óra hosszat lesben álltam, tudniillik addig, amíg végre fölkelt a díványáról és klozettra ment. Mire visszajött, én persze már az ajtónál voltam a takaróval. Még meleg volt. Stumpf nem látott engem. A nyugtát odatettem a diványpárnájára, szabályszerűen. De alanyit mondhatok — fejezte be szelíd gyerekhangján —, nem volt valami könnyű dolog kihúznom a takarót ennek a fölfújt disznónak a feneke alól." Vihogás és tetszés moraja közepette ismét hátratámaszkodott. János tanítvány különösen ügyes volt a lopásban, valamennyien csodálták is érte. Társait már többször a leleplezés veszélyébe sodorta becsvágyuk, hogy le ne maradjanak mögötte. — Azt a kék munkanadrágot, ami ott fekszik az asztalon, Scheibenkás optikus kerti házikójából hoztam el — szólalt meg András tanítvány, akit a többiek Kigyóembernek neveztek, mert olyan vékony és hajlékony volt, hogy a legkisebb ablaknyíláson is keresztülfurakodott. — Mióta van szüksége egy optikusnak munkanadrágra? Most pedig azt mondom, hogy okvetlenül Krenzhügel halásznak kell adnunk ezt a nadrágot. Többen ellenezték. Mindegyikük megnevezett valakit, akinek sürgősen nadrágra volt szüksége. Jakab tanítvány felkiáltott: — Több mint negyvenen, azt hiszem negyvenketten vannak a listánkon olyanok, akiknek okvetlenül szükségük van nadrágra. Miért legyen pont a Krenzhügel halászé? — Well — mondta a Kígyóember —, mert annak már kilátszik az ülepe. Különben már az enyém is. But I don’t care. — A Kígyóember összebarátkozott amerikai katonákkal, és amikor csak lehetséges volt, alkalmazta angol tudását. Péter azzal a megjegyzéssel simította el a veszekedést, hogy később majd demokratikus módon megszavaztatja, kié legyen a nadrág. — A tiszteletreméltó András tanítvány otthagyta a nyugtákat szabályszerűen? — kérdezte azután. — A mindenségét, azt elfelejtettem. (Folytatjuk) NÉPSZABADSÁG Átlőtte bátyja fülét Néhány héttel ezelőtt Szerényi János pesthidegkuti lakos ismeretlen egyénektől kutyát vásárolt. A „kutyások“ szombat éjszaka újból megjelentek Szerémi lakásán. Nem közölték, hogy miért jöttek, hanem miután látták, hogy Szeréminé egyedül tartózkodik a lakásban, belelőttek a szekrénybe, majd az ablakba, aztán feldúlták az egész lakást. A rendőrség még az éjszaka folyamán elfogta a bandát, amely a II., Brassó utca 5. szám alatti lakásban tartózkodott. A nyomozás során kiderült, hogy Farkas Vilmos bátyjával és annak feleségével rontott a védtelen család lakásába. Farkas Vilmos beismerte, hogy a lakásban és az udvaron összesen öt lövést adott le pisztolyából és az egyik golyó átlyukasztotta bátyja fülét. Farkas Vilmost letartóztatták és átadják a statáriális bíróságnak. 1956. december 18. kedd Eldőlt a vita Személyzeti osztály, káderanyag — hány embernek futott végig a hideg a hátán az elmúlt években, ha csak említeni is hallotta e szavak egyikét. Hát még ha hivatták ... Hány embernek okozott álmatlan éjszakákat, titkolt rettegést az a bizonyos dosszié, amelynek egyetlen lapját soha senki meg nem nézhette, s tartalmára legfeljebb abból következtethetett, vajon fogadta-e, és hogyan, aznap a köszöntését a mindenható személyzet is ... Az elmúlt hónapokban aztán új szellők kezdtek fújdogálni, amelyek nem sok jót ígértek a káderanyagok szenvedélyes gyűjtőinek, sőt végül — uram bocsá’ — már létüket is kezdték kétségbevonni. Legyen vagy ne legyenszemélyzeti osztály — erről folyt a vita hosszú ideig üzemekben, hivatalokban, sajtóban. Érvek hangzottak el pro és kontra, de inkább kontra. A személyzeti osztályok azonban maradtak. A viták nem sodorták el őket — de elsodorta valami más: az októberi események. S mire a vitatkozók felocsúdtak, vagy talán — ki tudhatja — úgy gondolták, most már folytatni lehet a vitát, kiderült, hogy a vita tárgya — nem is létezik. Megszüntette a bürokrácia, az embertelenség ellen feltámadt népharag. A volt személyzeti osztályok vezetői pedig hozzáláttak utolsó ténykedésükhöz — a káderanyagok kiosztásához. Végre mindenki megismerkedhetett a titokzatos „káderanyaggal”. Volt, aki tárgyilagosnak tartotta a róla írt sorokat, s csak azt nem értette, miért nem vele, hanem a dossziéval közölték a róla alkotott véleményt. Sokan voltak azonban, akik csak most tudták meg eddig előttük ismeretlen „bűneiket”, amelyeknek csupán következményeit látták, pontosabban: érezték eddig. A tehetséges idős mérnök megtudta, hogy káderese tehetségesnek tartotta ugyan, sőt „felhasználását” is helyeselte, de csak módjával. Feltehetően ugyanis — írta —, hogy imperialista kémről van szó, aki ügyesen „álcázza magát”. Ezt a zseniális következtetést a személyzeti osztály vezetője abból vonta le, hogy a szóban levő „káder” évekkel ezelőtt egyideig Svájcban élt. A 25 éves gépírónő megtudta, hogy 17 éves korában „törtető, karrierista elemnek” bélyegezték, mivel — így szólt az írás — „nem barátkozott társaival, s csak feljebbvalóival állt szóba”. A káderanyag tehát nem rémít többé senkit. Ha csak azokat nem, akik a hamis, rágalmazó anyagokat gyártották, s azokat, akik különös szenvedéllyel gyűjtötték ezeket. Mert mégiscsak kellemetlen, hogy ez most kiderült. Kiderült azonban az is, hogy az üzemek, hivatalok egész jól megvannak a személyzeti osztályok és dossziék nélkül, s aligha várható, hogy újra létrehoznák őket. Szomorú, hogy ilyen tragikus eseménynek kellett eldöntenie a vitát, de jobb későn, mint soha. Csehszlovák segítség Győr megyének Szlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége és az MSZMP Győr-Sopron megyei ideiglenes intéző bizottsága szerdán ismét találkozott. A csehszlovák elvtársak közölték, hogy a Mosonszentjánosi Gépállomáshoz eljuttatják a szükséges traktoralkatrészeket. A megye mezőgazdaságát azzal is segítik — mondották Szlovákia Kommunista Pártjának küldöttei —, hogy rövidesen több hernyótalpas vontatót, vezetőkkel együtt kölcsönadnak. Segítenek az idei mélyszántás elvégzésében is. Fölajánlották a Kisalföld című lap szerkesztőségének, hogy újabb négy tonna rotációs papírt küldenek.