Népszabadság, 1956. december (1. évfolyam, 22-45. szám)

1956-12-18 / 36. szám

R NÉPSZABADSÁG 1956. december 18. kedd K­É­T­H­LY ANNA: A Szabad Európa-rádió súlyosan vétkezett... Angol lap bizonyítékai a magyarországi ellenforradalomról London, dec. 16. (MTI) A New Statesman and Na­­tionban Mendelsohn, a lap ke­leteurópai szakértője részletes bizonyítékokkal támasztja alá állításait, amelyeket a lap de­cember 1-i számában közölt Magyarországról szóló cikké­ben. Arról, hogy a Szabad Európa-rádió beavatkozott a magyar zendülésbe, a New York Times november 30-án ezt írta: „Kéthly Anna kijelentet­te: a Szabad Európa-rá­dió súlyosan vétkezett az­által, hogy elhitette a ma­gyar néppel, jön a nyugati katonai segítség, holott senki sem tervezett ilyen segítséget. A könyvek égetése óriási mér­tékben kiújult a szovjet csapa­tok kivonulása után Budapest­ről. A kommunista párt buda­pesti főhadiszállását megro­hanták és az ott dolgozó sze­mélyek túlnyomó többségét meglincselték. A Nagy-kor­mányzat pozíciójának gyors lemorzsolódását külföldi saj­tó­jelentések hosszú sorozatá­val bizonyítja Mendelsohn. Kezdi azzal, hogy Nagy Imre október 27-én kibővítette kor­mányát Tildy és Kovács Béla felvételével. Október 31-én je­lentette az Associated Press Budapestről: „Kétezer főnyi felbőszült tömeg tüntetett a parlament előtt, követelve, hogy a gyilkosok kormánya mondjon le." Mendelsohn így folytatja: Október 30-án, „Magyar Füg­getlenség” című lap jelent meg Budapest utcáin. Első számá­ban öklömnyi betűkkel hirdet­te: „Nem ismerjük el a jelenle­gi kormányt". Jean Roman, a Monde budapesti tudósítója napról napra jelentette a Nagy—Tildy-kormány foko­zatos gyengülését. További jelentések idézése után a cikk így folytatódik: A Nagy—Tildy-kormány nap nap után kimutatta a tehetetlensé­gét, és növekvő elszigeteltsé­gét. Terry jelentette a Sunday Timesnek november 4-én: „A Nagy-kormány végrehajtó ha­talma nem terjed a parlament épületén túl, ahol szögesdrót­kerítés és gépágyúk védelme mögött ásta be magát." Ami a fehér terrort illeti, a Frank­furter Allgemeine Zeitung bu­dapesti tudósítója jelentette no­vember 3-án: „Az államvé­delmi embereiket majdnem mindenütt meglincselik. Hiába kérte a kormány, adjá­k át őket a hatóságokkna­k. Itt a leg­főbb ideje, hogy igazi kormány jusson ismét hatalomra, amely megakadályozná azt, hogy a nép érthető gyűlölete a vissza­élések következtében fehér uralommá fajuljon el.” Ugyan­aznap jelentette Jean Roman Budapestről, a Mondenak: „Tegnap óta Budapesten is tombol az embervadá­szat. Az egész országban olyan jelenetek játszódnak le, amelyek a fehérek visz­­szatérésére emlékeztetnek Magyarországon 1919-ben.” Mendelsohn végül ezeket írja: Bizonyítékok azt mutatják, hogy a szovjet kormány októ­ber 31-ig megtűrte volna a Nagy Imre—Tildy-kormányt s ésszerű esélye volt a rendszer liberalizálását illetően, vala­mint a tekintetben, hogy idő­vel megegyeznek a szovjet csa­patok kivonása dolgában. Ak­kor még lehetséges volt bizo­nyos módosított lengyel min­tájú megoldás. A szovjet kor­mány szándékainak megválto­zását a következők okozták: 1. jobboldali, elkeseredetten szov­jetellenes kormányzat alakulá­sának lehetősége Magyarorszá­gon; 2. stratégiai következmé­nye az ilyen fejlemények lehe­tőségének Európa szívében; 3. Egyiptom elözönlése. Az éter hullámain, az újsá­gok hasábjain, az Egyesült Nemzetek Szervezetének szó­székéről a „magyar ügyről” a szóáradatok özöne hangzik el. Bár büszkék lehetnénk, hogy rólunk beszél a világ! Sokan büszkék is. A magyarok „cso­dálatraméltó hősiességét", „bá­tor ellenállását” méltató lel­kendező beszédek édes bal­zsamként hatnak sokak fájó sebeire. De, aki a túlfűtött nemzeti indulaton felül emel­kedik és józan ésszel mérlege­li hazánk szerepét a világese­mények forgatagában, az in­kább velünk együtt sóhajt fel: „bár már kevesebbet beszélné­nek rólunk!”. Mert nem kíván­juk, nem kívánhatjuk hazánk­nak azt a „dicsőséget”, hogy egy új világkatasztrófa kiindu­lópontja, vagy akárcsak siet­­tetője legyen.­­ 1 — Mert az a veszély, hogy Ma­gyarország a szikrát szolgál­tathatja egy háborús tűzvész kirobbantásához, s maga is hadműveletek színterévé vál­hat — valóban olyan veszély—, mely minden magyar ember h­úsába-vérébe vág, teljesen függetlenül politikai nézetei­től. Vajon van-e ilyen veszély? Nyugati politikai körökben, az Atlanti Tanács ülésein, a hír­lapok szerkesztőségeiben nyíl­tan beszélnek és írnak róla. Azzal kezdtük, hogy a ■Víaiivarorsíág körüli kampány páratlan méreteket ölt. Nem tévedünk. Hiszen a legdrá­maibb eseményeken már jó ideje túlvagyunk. A nyugati újságok visszalapozása alátá­masztja állításunkat. Sem no­vember elején, de még no­vember végén sem foglaltak el a sajtóban olyan feltűnő he­lyet a magyar események, mint mostanában. Akkor azon­ban a szuezi kérdés volt előtér­ben. Nemcsak azért, mert a nyugati államokat közvetlenül érintette, hanem azért is, mert az Egyiptom elleni flagráns agresszió végrehajtóinak sem­miféle erkölcsi alapjuk nem volt arra, hogy szót emelje­nek a későbbiekben oly sokat emlegetett magyarországi „szovjet beavatkozás" ellen. Miután a szuezi konfliktus né­mileg lecsendesedett, a nyuga­ti világ a politikai akciók és a propaganda minden eszkö­zét a magyar- és a szovjet­ellenes hadjáratra összpontosí­totta. Ebben a légkörben született meg az amerikai javaslatra megszavazott megbélyegző ENSZ-határozat is. S csak ter­mészetes, hogy ebben a lég­körben megsokasodtak azok a hangok, amelyek elégtelennek találják az ENSZ „erkölcsi nyomását" és szavak helyett „tetteket14, „megtorlást44 követelnek. A londoni Cityhez közelálló Western Mail írja: „Milyen hatásos lehet nemzetközi ügyekben az erkölcsi befo­lyás, ha azt erő nem támo­gatja? ... Nemcsak erkölcsi te­kintélyre van szükség, hanem a jog érvényesítéséhez megki­­­­vánt erőre és akaratra." A konzervatív Daily Sketch hasonló hangnemben ír: „Ang­liának most az a feladata, hogy vezesse és ösztönözze a húzó­dozó országokat, hogy szembe­­szálljanak a Moszkva felől fe­nyegető veszéllyel." A svájci Le Peuple pedig­­ így: „Nem elítélő határozatok-­­ ra és megbélyegző javaslatok-­­ ra van szükség a Szovjetunió­­ ellen, hanem konkrét megtor­­j­tésra." Kéthly Anna is felsorakozott e követelés mellé. New York­ba való utazása előtt kijelen­tette, hogy az ENSZ-től kérni fogja: küldjenek nemzetközi rendőri erőket Magyaror­szágra. Sok ilyen követeléssel talál­kozhatunk ma Nyugaton, de az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy ezek leginkább nem hivatalos államférfiaktól erednek. Hogy miért? A füg­getlen Scotsman így vélekedik: „Megvan az a veszély, hogy a kelet-európai felkelések álta­lános háborúra vezetnek, nem­­ azért, mert akár a Szovjet­és unió, akár a Nyugat elhatá­­­­rozza, hogy megkockáztatja a harmadik világháborút, hanem­­ azért, mert a vasfüggöny nyu­gati oldalán levő népek bele­keverednek a keleti oldalon folyó harcokba”. Nem egy fejtegetést találunk arra vonatkozóan is, hogy a status quo felborítása, illetve a szocialista rendszer egyik vagy másik tagjának elszakadása a rendszertől a háborús konfliktus veszélyét rejtené magában. Ilyen körülmények között — a magyar- és szovjetellenes kampány fokozásával párhuza­­mosan egyre inkább megszólal­nak a józanabb, a mérsékletre intő hangok is. Ezek a realitá­sok és a tényleges erőviszonyok alapján ítélik meg a helyzetet, és ezért óva intenek a felelőt­len, s beláthatatlan pusztítást előidézhető lépésektől. Nehru indiai miniszterelnök washingtoni látogatása alkal­­­­mával, a Scotsman szerint ar-­­­ról igyekszik majd meggyőzni Eisenhowert, hogy „Kelet- , Európa liberalizálási folya-­­ mát­a — amelyet a magyar fel-­­­kelés elnyomása félbeszakított —, akkor fog ismét megindulni, ha az oroszok meggyőződnek arról, hogy a Nyugat nem használja­­ki az orosz biztonság aláaknázását célzó kísérletek­hez sem Magyarországot, sem a szovjet tömb bármely más ál­lamát." Nehru ennélfogva sür­getni fogja az Egyesült Álla­mokat, hogy tanúsítson mérsé­kelt magatartást. Más oldalról közelítette meg a kérdést Brentano nyugatné­met külügyminiszter. Az At­lanti Tanács ülésén Brentano óva intette a részvevőket a Szovjetunió katonai erejétől, amely — mint mondotta — vál­tozatlanul fennáll és amely a jelenlegi kritikus helyzetben — főleg Magyarországon — vilá­gosan kifejezésre jutott. A kül­ügyminiszter óvta a jelenlevő­ket meggondolatlanságtól. „Tü­relem kell — mondotta —, mert fennáll az a veszély, hogy a szovjet befolyás alatt álló népek meggondolatlan cseleke­detekre ragadtathatják magu­kat." Az Atlanti Tanács rész­vevői szerint Brentano fel akarta hívni a Nyugatot tartóz­kodó magatartásra, nehogy a Szovjetunió egy esetleges „fel­szabadító” háborútól féljen. Brentano nyilatkozata külö­nösen figyelemre méltó, mert olyan ország képviselője emlé­keztetett a Szovjetunió katonai erejére, amely eddig nem éppen a béke érdekében kifejtett erőfeszíté­seivel tűnt ki. A párizsi Monde közölte Maurice Duverger „A háborús veszély” című cikkét, melyben többek között, a magyar ese­mények kapcsán rámutat: „A nyugati vezetőknek igyekez­­j­niök kell Oroszországgal együtt megoldani ezt a problé­mát, mert a béke törékeny ma­rad, ha a két tömb valamelyi­ke a biztonság hiányát érzi vagy véli érezni ...Jó lenne, ha a NATO bölcsei megérte­nék, hogy a legelső probléma a háború megakadályozása és nem megnyerése...“ Walter Lippmann pedig, a realizmusáról ismert amerikai publicista, azt írja: „Erőteljes intézkedéseket kell foganatosí­tani a vasfüggöny nyugati ol­daláról folyó olyan propagan­da ellen, amelyet a szovjetek provokációnak vagy beavatko­zási ürügynek tekinthetnek." Végül idézzük a Yorkshire Post vezércikkét: „Világos ha­tárai vannak annak, amit az ENSZ a megtorlás kérdésében a magyar kormány ellen csi­nálhat. Az ilyen politika töké­letes felfordulást idézhet elő, amelyből automatikusan újabb terroruralom származhatnék. Az ENSZ részéről nem lehetsé­ges és nem is kívánatos sem­miféle drámai akció. Semmi értelme a megtorlásokról szó­ló sok szóbeszédnek E néhány idézet kézenfog­­ható tanulsága: a Magyaror­szág körül izzó kampány moz­­gatórúgója korántsem csupán a magyar nép szenvedéseinek enyhítésére irányuló önzetlen segítőkészség megnyilvánulá­sa. Nem is a magyarok iránti rokonszenv és együttérzés diktálja azt. Sokkal inkább arról van szó, hogy bizonyos erők a magyar tragédiát maxi­m­álisan ki akarják aknázni s Magyarországon a népi de­mokratikus rend megdöntésé­vel csapást akarnak mérni az egész szocialista rendszerre. Józanabb részük megelégszik politikai természetű akciókkal, a forrófejűek pedig alkalmas háborús tűzfészeknek tekintik hazánkat. Létérdekünk, hogy sem az egyik, sem a másik számítás ne járjon sikerrel. Pálmai Éva HÍRÜNK A NAGYVILÁGBAN Katolikus vezetők és rehabilitált személyek a lengyelországi választások jelöltlistáin Varsó, december 17. (MTI) Lengyelországban összeállí­tották a legközelebbi parla­menti választások listáját. A hivatalos lengyel hírügynök­ség szerint — közli a BBC — az összes választókerületek képviselőjelöltjeinek listáján számos pártonkívüli jelölt sze­repel, köztük katolikus veze­tők és több olyan jelölt, akik kiszabadultak a börtönből, mi­után rehabilitálták őket. Ösz­szesen 720 jelölt szerepel a lis­tákon, akik közül a szavazók 495 parlamenti képviselőt vá­laszthatnak. A jelenlegi kor­mány minisztereinek nem egészen felét jelölték a vá­lasztásokra, míg az elmúlt vá­lasztásokon a kormány majd­nem minden tagját képviselő­vé választották. A varsói ke­rületben Gomulka neve szere­pel első helyen a választási listán. A francia miniszterelnök kormánya sorsát köti külpolitikájának parlamenti támogatásához Párizs, december 17. Ma a francia nemzetgyűlésben külpolitikai vita kezdődik: az algériai helyzet, a kudarcba fulladt egyiptomi hadművelet és a francia kormány marokkói és tuniszi politikája mellett, a vita középpontjában a francia—amerikai kapcsolatok, vagy ál­talánosabban az Atlanti Szövetség kérdései állanak majd. A France Soir szemleírója szerint, Pineau külügyminiszternek he­ves bírálatokkal kell szembenéznie. Guy Mollet miniszterelnök kormánya sorsát köti külpolitikájának parlamenti támogatásá­hoz. A miniszterelnök fel fogja vetni a bizalmi kérdést, a bi­zalmi szavazásra előreláthatólag pénteken vagy szombaton ke­rül sor. A parlamenti külpolitikai vita előestéjén lezajlott két pártértekezletből következtet­ni lehet a szocialisták és az MRP párt magatartására. A szocialista ellenzék bírálja a kormányt A szocialista párt országos tanácsa vasárnap este fejezte be kétnapos vitáját. A vita kö­zéppontjában az algériai hely­zet és az egyiptomi kaland ál­lott. Ami az előbbit illeti, az országos tanács határozatban mondotta ki: a lehető legha­marabb tárgyalásokon alapuló békés és demokratikus megol­dást­­kíván Algériában. A vi­tában Pierre Commin, a párt ideiglenes főtitkára elmondot­­ta, hogy öt alkalommal talál­koztak a kormány megbízot­tai az algériai nemzeti felsza­badító front vezetőivel, de nem tudtak megegyezni, mi­vel az utóbbiak az algériai nemzeti függetlenség elismeré­sét követelték. Commin szerint ezután került sor az algériai felszabadító front öt vezetőjé­nek foglyul ejtésére. A kisebbségben levő ellen­zéki szocialisták egyik vezető­je, André Philip hangsúlyozta, hogy ha Franciaország el akar­ja kerülni, hogy az ENSZ elítélje algériai politikája miatt, gyorsan kell ha­ladnia a tárgyalásokon vezető úton. Az ugyancsak ellenzéki cso­port képviselője Daniel Mayer, a nemzetgyűlés külügyi bizott­ságának elnöke, élesen bírálta Lacoste algériai miniszter po­litikáját és utalt arra, hogy a francia vezetők az egyiptomi kaland és az algériai probléma megoldatlansága miatt „nem hányhatják az oroszok szemé­re Magyarországot A vita végeztével az orszá­gos tanács 3247 mandátummal 270 ellenében támogatta a kor­mány politikáját. Francia kommunista vezető letartóztatása Párizs, december 17. Léon Figuérest, a Francia Kommunista Párt Központi Bi­zottságának tagját letartóztat­ták. A VHumanité vezércikkében tiltakozik a letartóztatás ellen és kijelenti: a Guy Mollet-i kormány az indokínai háború ellen fellépő Léon Figueres el­len egy 1950-ben hozott ítélet alapján jár el. Az volt a bűne, hogy bizonyította: szükséges és lehetséges, hogy tárgyalá­sok útján állítsák helyre a bé­két Vietnamban. Az, hogy ezt a pillanatot választották az 1950-ben hozott ítélet végre­­hajtására, arra mutat, hogy f­elvetták a támadást a párt és a l‘Humanité ellen, amely le­leplezte a tömegek szemében az algériai háborút, az Egyip­tom elleni agressziót és amely megm­ondja az igazságot Ma­gyarországról.

Next