Népszabadság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-01 / 27. szám

1957. február 1, péntek NÉPSZABADSÁG ÚJSÜTETŰ REVIZIONISTÁK Minden valamelyest új kér­dés, minden előre nem látott fordulat — még ha csak egé­szen kis mértékben, és csak egészen rövid időre változtatja is meg a fejlődés fő irányvo­nalát — mindenkor és elke­rülhetetlenül életre fogja hív­ni a revizionizmus valamilyen válfaját” (Lenin) 1953 után, de különösen az SZKP XX. kongresszusa után napvilágra kerültek a Sztálin kö­rül kialakult személyi kultusz ká­ros következményei, éles megvi­lágításba kerültek a szocializmus építése során elkövetett hibák. Ebben a helyzetben a nemzetközi imperializmus propagandagépe­zete elérkezettnek látta az időt, hogy koncentrált támadást indít­son a szocialista tábor egységé­nek, a kommunista pártok össze­fogásának megbontására. Részben ennek a propaganda-hadjáratnak a hatására egyes, a mozgalom fellendülésének az időszakában a kommunista pártokhoz csapódott ingatag elemek, akik a szocializ­mus építését valamiféle állandó diadalmenetnek képzelték és a marxizmus mázával bevonva lé­nyegében megőrizték a maguk kispolgári-burzsoá nézeteiket, most „kiábrándultságukról”, „csa­lódottságukról” beszélnek, s úton­­útfélen prédikálják a marxizmus, de legalábbis a leninizmus reví­ziójának szükségességét. A legutóbbi időben fellépő re­vizionizmus a „sztálinizmus” elle­ni harc jelszavával bontott zász­lót. Ez a zászló azonban kalóz­lobogónak bizonyult: a „sztáliniz­mus” elleni harc valójában a le­ninizmus elleni harc leplezését szolgálta. Sztálin személyének és az általa elkövetett hibáknak az előtérbe állítása, a „sztálinizmus1” elleni harc az összes szocialistaellenes erők közös zászlajává vált. Ez akkor is így van, ha hosszabb-rövidebb időre egyes, a marxizmushoz ra­gaszkodó kommunisták is — ter­mészetesen más szándékból — csatlakoztak ehhez a jelszóhoz. A revizionisták a „sztálinizmus” el­leni harcban látták azt a tró­jai falovat, amelyet a kommu­nista mozgalomba becsempész­ve felhasználhatnak a kom­munista pártok elvi alapjai­nak a felszámolására. „A sztáli­nizmus” elleni harc a revizionis­ták értelmezésében a marxizmus —leninizmus alapvető elvei: a proletariátus diktatúrája, a párt vezető szerepe, a proletár interna­cionalizmus elleni harccal vált azonossá. A „sztálinizmus” elleni harc lényegében a Szovjetuniónak a szocializmus építése során szer­zett fő tapasztalatai általános ér­vényességének a tagadására irá­nyult. A „sztálinizmus” elleni harccal igyekeztek megindokolni saját nacionalista nézeteiket. A revizionizmus korunkbeli fő jellemvonása, hogy tagadja a Szovjetunióban megvalósított szo­cialista átalakulás általános érvé­nyességét. Lenin, aki mindig óv­ta a kommunista pártokat a dog­­matizmustól, a kész formulák sablonos átvételétől, már közvet­lenül az októberi forradalom után szembeszállt ezzel a felfo­gással. „Forradalmunknak egyes alapvető vonásai — írta — nem helyi, nem különleges nemzeti, nem csupán orosz, hanem nem­zetközi jelentőségűek..., vagyis történelmileg elkerülhetetlen, hogy nemzetközi méretekben megismétlődjék az, ami nálunk történt.” Valóban a proletariátus dikta­túrája nélkül, a munkás-paraszt szövetség nélkül, vagy például a párt vezető szerepe nélkül elkép­zelhetetlen a szocializmus meg­valósítása. Ennek a lenini tételnek az el­fogadása ma a választóvíz a marxizmus és a revizionizmus között. Azok, akik ezzel szembe­fordulnak, bármennyit is fecseg­nek a szocializmusról, valójában a munkásosztály álláspontjáról a burzsoázia álláspontjára térnek át. A közös célért harcoló szocia­lista országok összefogásának a megbontására szolgál a revizio­nisták számára az úgynevezett „nemzeti kommunizmus”” elmélete is (nem véletlen, hogy ez a kife­jezés is az imperialista propagan­da nyelvezetéből került bele a re­vizionizmus szótárába). A „nem­zeti kommunizmus” elmélete a szocializmus megvalósításának sa­játosságaira, a szocializmushoz vezető utak különbözőségeire hi­vatkozva igyekszik megindokolni az elfordulást a leninizmustól, a proletár internacionalizmustól. Hogy a ,,nemzeti kommunizmus" elmélete a valóságban mit jelent, arról szemléltető leckét adott az imperialista sajtó által „nemzeti kommunistának" nevezett Nagy Imre, aki az ellenforradalom előretörése idején a legfontosabb feladatának a Szovjetunióval és az egész szocialista táborral való szakítást tartotta. A „nemzeti kommunizmus" elméletében jut kifejezésre a jelenkori revizio­nizmus nacionalista jellege. A szocialista átalakulás marxis­ta elméletének sarkpontja a pro­letariátus diktatúrájának az elis­merése. Nem véletlen tehát, hogy a revizionisták hazánkban is a fő támadást a proletárdiktatúra elve ellen irányították. Kihasználva a Rá­kosi—Gerő-féle politikai vezetés hibáit, a magyar munkáshatalom­ban bekövetkezett súlyos torzulá­sokat, a szocialista demokrácia jelszavának teljes félremagyarázá­sával harcot indítottak a burzsoá demokrácia politikai rendszerének a restaurálására. A szabadság, az igazság, a demokrácia jelszavainak teljesen elvont, minden osztály­­tartalomtól, konkrét társadalmi meghatározottságtól megfosztott hangoztatása a proletárdiktatúra viszonyai között minden esetben a burzsoá demokratikus ellenforra­dalom ideológiai és politikai eszkö­zét jelenti. Az ilyen elvont jelsza­vaknak az objektív tartalma az adott viszonyok között szükségsze­rűen a burzsoázia, az ellenforra­dalmi erők szabad működése, a szocialista rendszer megdöntésére irányuló erőik szabad szervezke­dése. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az valójában teljesen sza­kít a marxizmussal és a legtelje­sebb politikai vakságról tesz tanú­ságot. Déry és Tardos a Petőfi Kör ismert ülésén több demokrá­ciát és több szabadságot követelt. Hasonló általános szólamok töltöt­ték meg az Irodalmi Újság és más újságok hasábjait. A magyaror­szági események egész menete azt igazolta, hogy a több demokrácia és több szabadság követelője ilyen általános, minden osztálytartalom­­tól megfosztott formában, az ellen­­forradalom malmára hajtotta a vi­zet. A Rákosi—Gerő-csoport nem­csak azzal követett el súlyos hibát, hogy nem adott több demokráciát és több szabadságot a dolgozók­nak, hanem azzal is, hogy ugyan­akkor, amikor becsületes kommu­nistákat üldözött és meghurcolt, túl sok szabadságot adott a népi demokrácia ellenségeinek. A szo­cialista demokrácia kiszélesítése csak a dolgozó tömegek demokra­tikus jogainak a kibővítését je­lentheti, de semmiképp sem szol­gálhat eszközül a burzsoá demok­ratikus ellenforradalom számára. A proletariátus diktatúrájával a legszorosabban összefügg a kommunista párt vezető szerepe a szocialista társadalom megvaló­sításában. Csak a munkásosztály, a dolgozók legjobbjait soraiban tömörítő, a marxizmus—leniniz­mus elmélete által vezetett párt képes irányítani a szocializmus felépítésének rendkívül bonyolult feladatát. Ennek megfelelően a magyar revizionisták a proletár­­diktatúra elleni harcukat össze­kapcsolták a párt vezető szerepének elvetésével. Szinte magától értetődő kézle­gyintéssel beszéltek a „lenini" pártfétis túlhaladottságáról és mindent megtettek, hogy a párt helyett új politikai centrumokat hozzanak létre a Petőfi Kör, az írószövetség stb. képében. Egész tevékenységük a párt bomlasztá­­sára irányult — ezzel meg akar­ták fosztani a munkásosztályt legfontosabb politikai fegyverétől. Ennek szemléltető megnyilvánu­lása volt az Irodalmi Újság több cikke — például Különös embe­­rek című vezércikk —, amelyik a­­ párton belül ténylegesen meglevő­­ bürokratikus vonások ürügyén tá­madást indítottak a párt élcsapat jellegéről szóló alapvető lenini ta­nítás ellen. Ha a hazánkban és a más or­szágokban is oly nagy buzga­lommal ágáló revizionisták szel­lemi fegyvertárát nézzük, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy ezen a téren csaknem teljesen termé­ketlennek bizonyultak. A régi re­formista nézetek felújításán túl nem telt tőlük egyébre, mint hogy felmelegítsék a XIX. szá­zad vizenyős liberalizmusának már régen a történelem szemét­dombjára került nagyhangú és üresen kongó frázisait. Ebben jut a legszemléltetőbben kifeje­zésre a jelenkori revizionizmus szellemi csődje. A marxista elmélet fejlődésé­nek története egyben a különféle reformista, revizionista nézetek elleni harcnak, ezek leküzdésé­nek a története. A mai revizio­nizmus sorsa sem lesz egyéb, mint elődjeié volt: egy múló epi­zód a szocialista munkásmozga­lom fejlődésének menetében. Ripp Géza Felveszünk fonó- és szövő szakmunkásokat, valamint fonó és szövő tanulókat, férfi segédmunkásokat. Tanulók­nál korhatár: 18—30 évig. Pamut­textilművek, XI., Bártfai utca 1. Jelentkezés délelőtt. A magyar sajtó napján az illegá­lis Szabad Népre emlékezünk. Ar­ra a lapra, amelynek útját 1942- től 45-ig egyik oldalon a bitófa és a börtön, de a másik oldalon a meg nem rettenő kommunisták önfeláldozása, ezrek és tízezrek szeretete szegélyezte. Emlékezünk Rózsa Ferenc és Schönherz Zoltán elvtársakra, a mártírokra, akik életüket áldozták az illegális Sza­bad Nép szerkesztéséért és terjesz­téséért, akik kínhalált haltak, hogy a párt szava eljusson a tömegek­hez. „Szabad nép a szabad ország­ban.” Ezt a címet viselte az első lap első cikke. S ezért harcolt éveken át. Nagyon nehéz volt ak­kor a harc: a világ és benne ha­zánk a fasizmus brutalitása alatt vergődött. Csupán egy kiút volt: a fasisztaellenes nemzeti össze­fogás, a függetlenségi mozgalom. A Szabad Nép vállalta, vezette ezért a harcot. Ezrek és ezrek so­rakoztak mögé — a párt mögé — de a maszkkal álcázott tudások is beférkőztek a tiszta sorokba. 1942 tavaszán a Szabad Nép volt a nemzeti ellenállás agitátora és szervezője. Horthy rendőrei 1942 májusában felfedték a Szabad Nép nyomdáját, lefogták és halál­ra kínozták szerkesztőjét, de a harc, amelynek fegyvere volt, folyt tovább. 1944 szeptembe­rében — amikor a kommunista párt újjászerveződött, újjászüle­tett ismét a Szabad Nép. Az illegális Szabad Nép a marxizmus—leninizmus győzhe­tetlen eszméit hirdette, tanította, nevelte a párt tagjait. Azt tanítot­ta, hogy csak egységes, fegyelme­zett párt tudja megoldani a mun­kásosztály előtt álló nagy felada­tokat. Sohasem hallgatta el a ne­hézségeket és leírta a ma is oly tanulságos sorokat: „Elő kell ké­szíteni a párt egész tagságát az osztályellenség fokozott támadá­sára ... A mai idők hősöket kí­vánnak és a KMP hősökkel fog példát adni népének, osztályának a helytállásban és a harcban." Az illegális Szabad Nép szilár­dan haladt tovább azon az úton, amelyet az akkor már három évtizedes múltra visszatekintő kommunista sajtó mutatott. Szi­lárdan járt tovább Táncsics és Frankel lapjainak, a magyar munkásmozgalom első lapjainak útján. 1945 után a Szabad Nép, akkor már a szabad hazában, százezrek asztalára került el. Ez már a kö­zelmúlt történelme, mindnyájan emlékszünk rá. Emlékszünk a Szabad Nép harcára a munkás­­osztály hatalmáért, leleplezéseire, amelyekkel segítette kihúzni a ta­lajt a proletariátus ellenségei alól; a felvilágosító, mozgósító szóra, amely szocialista építőmunkára szólította a dolgozókat; a taní­tásra, amellyel közel vitte Marx, Lenin szavait a magyar nép tö­megeihez. És ... Igen, emlékszünk a hibákra is, arra a Szabad Nép­re is, amely visszatükrözte, meg­testesítette a Rákosi-féle politi­kát, s igen komoly felelősség is terheli az elkövetett hibákért. De nem felejtjük el a Szabad Nép ér­demeit, amit a nemzeti függetlensé­gért és a szocialista forradalom győzelméért vívott harcban szer­zett. Hosszú út után, sok harc és ta­nulság után, győzelmek és időle­ges veszteségek után új pártunk új lapja, a Népszabadság folytatja nagy elődje legjobb hagyomá­nyait. A Népszabadság büszkén viseli homlokán: a Magyar Szo­cialista Munkáspárt lapja. Méltó­­ lesz a magyar kommunista lapok­­ hősi tradícióihoz, büszkén emeli magasra a nemzetközi munkás­­mozgalom vörös zászlaját és a­­ magyar nép nemzeti lobogóját. Hármas köszöntő: Megjelent a Jövendőnk, a Nők Lapja és a Pajtás Három lappal vagyunk ismét gazdagabbak. Mégpedig nagy ér­deklődésre számot tartó három lap: a — régebben is közkedvelt — Nők Lapja, a falun bizonyá­ra szívesen fogadott Jövendőnk és a gyerekek örömére — a Paj­tás első száma került ki tegnap az utcára. Szívből köszöntjük a három képeslapot. Nem csupán azért, mert ismét gazdagabb lett a magyar sajtó, azért is mert az induló számok valóban szóralkoz­­tatóak, okosak, szépek. A Nők Lapja első számát nehéz letenni. Gazda legyen a talpán, aki nem talál fontos tudnivalókat, hasz­nos tanácsokat a jövendőnkben, amely a termelőszövetkezeti mozgalom lapja, de úgy írják, hogy az egyéni paraszt is szíve­sen vegye kézbe. Szórakoztató, érdekes lap a gyerekek lapja , a Pajtás is. Az új lapok a sajtó ünnepé­nek, február elsejének előestéjén láttak napvilágot — s az olvasók bizonyíthatják majd — méltó képviselői a magyar újságírás­nak. CSOKOLÁDÉ ÉS KESERŰSÉG Rövid hír: egy svájci tanító gyűjtést indított a magyar gyermekek részére. Az ajándé­kok megérkeztek. Néhány nappal ezelőtt Buda­pest általános iskoláiban a ma­gyar gyerekek örömmel kóstol­gatták a svájci csokoládét. Es­­te a szülők az ezüstpapírt haj­togató kicsiktől értesültek az eseményről. Az öröm mellé azonban üröm is vegyült. Egy kislány aznap este nemcsak a csokoládé édes élményét újságolta, hanem kis kezében töltényt szorongatott. Gyerekkezében a halált oszto­gató golyó é­s a kísérő levél magyarázattal is szolgált. Vala­hol Svájcban egy gyerek — kis­leány, vagy kisfiú, nem tudom, — a csokoládé mellé keserűség­ként ezt is odacsomagolta. „Remélem — szól a levél —, egy szovjet katona életét oltja majd ki.” Gyilkos gyerekek? — Nem! Kik azok hát, akik belelopják a gyermekek tiszta szemébe a gyűlölet keserű lángját? Ugyan­azok, akik a vad szenvedély eszközeként a magyar fiatalokat a munkáshatalom ellen használ­ták fel. Egy svájci tanító elindítja a szeretet mozgalmát , s a ke­serű igazság az, hogy egyesek ezt is igyekeznek a halál szolgá­latába állítani. A gyűlöletet beleoltani a gyermekszívekbe nem könnyű, de a fájdalom vámszedői nem sajnálják a fáradságot. A svájci kisgyerek a csokoládé mellett elküldte egy propaganda-hadjárat fényképét is. Az anyák az egész világon boldog, tiszta tekintetű gyerme­keket akarnak nevelni. A halál rémét nem a svájci gyermekek küldték el, hanem azok, akik azt akarják, hogy újra vér folyjon Budapest utcáin, újra fellobban­jon a testvérharc lángja. A gyil­kos golyót emberek, szovjet és magyar munkásfiatalok szívébe célozták. A golyó nem talált, de ne fe­ledjük, hogy az „ajándék“ iga­zi küldői bőkezűek. Szerda: 57596 tonna­­ A Nehézipari Minisztérium jelenti: A szénbányászat dolgozói­­ január 30-án 737 tonna szénnel kevesebbet termeltek, mint előző­­ nap, s így összesen 57 596 tonna szenet szállítottak felszínre.­­ A széntermelést gátolta az, hogy több tröszt bányájában nagyobb­­ front-átszereléseket végeztek, s más bányaművelési akadályok is­­ voltak. A szénbányászat vezetősége minden eszközzel igyekszik­­ segíteni a dolgozók teljesítményének növelését, s ez az oka annak,­­ hogy a teljesítmények — az egyes nehezen leküzdhető akadályok­­ ellenére is — fokozatosan emelkednek. Ír külszíni bánya A borsodi szénmedencében több helyen tárnak fel külszíni műve­lésre alkalmas széntelepeket. A múlt évben az ormosi bányánál kezdték meg a II-es külszíni bá­nyaüzem feltárását. Már elérték a mintegy 1,7 méteres széntelepet, s a fejtést „S“-kotrókkal gépesí­tették. Az ormosi II-es külszíni fejtésű bányaüzemből az első tonna szenet csütörtökön fejtet­ték ki. Február közepére — való­színűleg — elérik a napi 30—40 vagonos eredményt. 3

Next