Népszabadság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-01 / 27. szám
1957. február 1, péntek NÉPSZABADSÁG ÚJSÜTETŰ REVIZIONISTÁK Minden valamelyest új kérdés, minden előre nem látott fordulat — még ha csak egészen kis mértékben, és csak egészen rövid időre változtatja is meg a fejlődés fő irányvonalát — mindenkor és elkerülhetetlenül életre fogja hívni a revizionizmus valamilyen válfaját” (Lenin) 1953 után, de különösen az SZKP XX. kongresszusa után napvilágra kerültek a Sztálin körül kialakult személyi kultusz káros következményei, éles megvilágításba kerültek a szocializmus építése során elkövetett hibák. Ebben a helyzetben a nemzetközi imperializmus propagandagépezete elérkezettnek látta az időt, hogy koncentrált támadást indítson a szocialista tábor egységének, a kommunista pártok összefogásának megbontására. Részben ennek a propaganda-hadjáratnak a hatására egyes, a mozgalom fellendülésének az időszakában a kommunista pártokhoz csapódott ingatag elemek, akik a szocializmus építését valamiféle állandó diadalmenetnek képzelték és a marxizmus mázával bevonva lényegében megőrizték a maguk kispolgári-burzsoá nézeteiket, most „kiábrándultságukról”, „csalódottságukról” beszélnek, s útonútfélen prédikálják a marxizmus, de legalábbis a leninizmus revíziójának szükségességét. A legutóbbi időben fellépő revizionizmus a „sztálinizmus” elleni harc jelszavával bontott zászlót. Ez a zászló azonban kalózlobogónak bizonyult: a „sztálinizmus” elleni harc valójában a leninizmus elleni harc leplezését szolgálta. Sztálin személyének és az általa elkövetett hibáknak az előtérbe állítása, a „sztálinizmus1” elleni harc az összes szocialistaellenes erők közös zászlajává vált. Ez akkor is így van, ha hosszabb-rövidebb időre egyes, a marxizmushoz ragaszkodó kommunisták is — természetesen más szándékból — csatlakoztak ehhez a jelszóhoz. A revizionisták a „sztálinizmus” elleni harcban látták azt a trójai falovat, amelyet a kommunista mozgalomba becsempészve felhasználhatnak a kommunista pártok elvi alapjainak a felszámolására. „A sztálinizmus” elleni harc a revizionisták értelmezésében a marxizmus —leninizmus alapvető elvei: a proletariátus diktatúrája, a párt vezető szerepe, a proletár internacionalizmus elleni harccal vált azonossá. A „sztálinizmus” elleni harc lényegében a Szovjetuniónak a szocializmus építése során szerzett fő tapasztalatai általános érvényességének a tagadására irányult. A „sztálinizmus” elleni harccal igyekeztek megindokolni saját nacionalista nézeteiket. A revizionizmus korunkbeli fő jellemvonása, hogy tagadja a Szovjetunióban megvalósított szocialista átalakulás általános érvényességét. Lenin, aki mindig óvta a kommunista pártokat a dogmatizmustól, a kész formulák sablonos átvételétől, már közvetlenül az októberi forradalom után szembeszállt ezzel a felfogással. „Forradalmunknak egyes alapvető vonásai — írta — nem helyi, nem különleges nemzeti, nem csupán orosz, hanem nemzetközi jelentőségűek..., vagyis történelmileg elkerülhetetlen, hogy nemzetközi méretekben megismétlődjék az, ami nálunk történt.” Valóban a proletariátus diktatúrája nélkül, a munkás-paraszt szövetség nélkül, vagy például a párt vezető szerepe nélkül elképzelhetetlen a szocializmus megvalósítása. Ennek a lenini tételnek az elfogadása ma a választóvíz a marxizmus és a revizionizmus között. Azok, akik ezzel szembefordulnak, bármennyit is fecsegnek a szocializmusról, valójában a munkásosztály álláspontjáról a burzsoázia álláspontjára térnek át. A közös célért harcoló szocialista országok összefogásának a megbontására szolgál a revizionisták számára az úgynevezett „nemzeti kommunizmus”” elmélete is (nem véletlen, hogy ez a kifejezés is az imperialista propaganda nyelvezetéből került bele a revizionizmus szótárába). A „nemzeti kommunizmus” elmélete a szocializmus megvalósításának sajátosságaira, a szocializmushoz vezető utak különbözőségeire hivatkozva igyekszik megindokolni az elfordulást a leninizmustól, a proletár internacionalizmustól. Hogy a ,,nemzeti kommunizmus" elmélete a valóságban mit jelent, arról szemléltető leckét adott az imperialista sajtó által „nemzeti kommunistának" nevezett Nagy Imre, aki az ellenforradalom előretörése idején a legfontosabb feladatának a Szovjetunióval és az egész szocialista táborral való szakítást tartotta. A „nemzeti kommunizmus" elméletében jut kifejezésre a jelenkori revizionizmus nacionalista jellege. A szocialista átalakulás marxista elméletének sarkpontja a proletariátus diktatúrájának az elismerése. Nem véletlen tehát, hogy a revizionisták hazánkban is a fő támadást a proletárdiktatúra elve ellen irányították. Kihasználva a Rákosi—Gerő-féle politikai vezetés hibáit, a magyar munkáshatalomban bekövetkezett súlyos torzulásokat, a szocialista demokrácia jelszavának teljes félremagyarázásával harcot indítottak a burzsoá demokrácia politikai rendszerének a restaurálására. A szabadság, az igazság, a demokrácia jelszavainak teljesen elvont, minden osztálytartalomtól, konkrét társadalmi meghatározottságtól megfosztott hangoztatása a proletárdiktatúra viszonyai között minden esetben a burzsoá demokratikus ellenforradalom ideológiai és politikai eszközét jelenti. Az ilyen elvont jelszavaknak az objektív tartalma az adott viszonyok között szükségszerűen a burzsoázia, az ellenforradalmi erők szabad működése, a szocialista rendszer megdöntésére irányuló erőik szabad szervezkedése. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az valójában teljesen szakít a marxizmussal és a legteljesebb politikai vakságról tesz tanúságot. Déry és Tardos a Petőfi Kör ismert ülésén több demokráciát és több szabadságot követelt. Hasonló általános szólamok töltötték meg az Irodalmi Újság és más újságok hasábjait. A magyarországi események egész menete azt igazolta, hogy a több demokrácia és több szabadság követelője ilyen általános, minden osztálytartalomtól megfosztott formában, az ellenforradalom malmára hajtotta a vizet. A Rákosi—Gerő-csoport nemcsak azzal követett el súlyos hibát, hogy nem adott több demokráciát és több szabadságot a dolgozóknak, hanem azzal is, hogy ugyanakkor, amikor becsületes kommunistákat üldözött és meghurcolt, túl sok szabadságot adott a népi demokrácia ellenségeinek. A szocialista demokrácia kiszélesítése csak a dolgozó tömegek demokratikus jogainak a kibővítését jelentheti, de semmiképp sem szolgálhat eszközül a burzsoá demokratikus ellenforradalom számára. A proletariátus diktatúrájával a legszorosabban összefügg a kommunista párt vezető szerepe a szocialista társadalom megvalósításában. Csak a munkásosztály, a dolgozók legjobbjait soraiban tömörítő, a marxizmus—leninizmus elmélete által vezetett párt képes irányítani a szocializmus felépítésének rendkívül bonyolult feladatát. Ennek megfelelően a magyar revizionisták a proletárdiktatúra elleni harcukat összekapcsolták a párt vezető szerepének elvetésével. Szinte magától értetődő kézlegyintéssel beszéltek a „lenini" pártfétis túlhaladottságáról és mindent megtettek, hogy a párt helyett új politikai centrumokat hozzanak létre a Petőfi Kör, az írószövetség stb. képében. Egész tevékenységük a párt bomlasztására irányult — ezzel meg akarták fosztani a munkásosztályt legfontosabb politikai fegyverétől. Ennek szemléltető megnyilvánulása volt az Irodalmi Újság több cikke — például Különös emberek című vezércikk —, amelyik a párton belül ténylegesen meglevő bürokratikus vonások ürügyén támadást indítottak a párt élcsapat jellegéről szóló alapvető lenini tanítás ellen. Ha a hazánkban és a más országokban is oly nagy buzgalommal ágáló revizionisták szellemi fegyvertárát nézzük, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy ezen a téren csaknem teljesen terméketlennek bizonyultak. A régi reformista nézetek felújításán túl nem telt tőlük egyébre, mint hogy felmelegítsék a XIX. század vizenyős liberalizmusának már régen a történelem szemétdombjára került nagyhangú és üresen kongó frázisait. Ebben jut a legszemléltetőbben kifejezésre a jelenkori revizionizmus szellemi csődje. A marxista elmélet fejlődésének története egyben a különféle reformista, revizionista nézetek elleni harcnak, ezek leküzdésének a története. A mai revizionizmus sorsa sem lesz egyéb, mint elődjeié volt: egy múló epizód a szocialista munkásmozgalom fejlődésének menetében. Ripp Géza Felveszünk fonó- és szövő szakmunkásokat, valamint fonó és szövő tanulókat, férfi segédmunkásokat. Tanulóknál korhatár: 18—30 évig. Pamuttextilművek, XI., Bártfai utca 1. Jelentkezés délelőtt. A magyar sajtó napján az illegális Szabad Népre emlékezünk. Arra a lapra, amelynek útját 1942- től 45-ig egyik oldalon a bitófa és a börtön, de a másik oldalon a meg nem rettenő kommunisták önfeláldozása, ezrek és tízezrek szeretete szegélyezte. Emlékezünk Rózsa Ferenc és Schönherz Zoltán elvtársakra, a mártírokra, akik életüket áldozták az illegális Szabad Nép szerkesztéséért és terjesztéséért, akik kínhalált haltak, hogy a párt szava eljusson a tömegekhez. „Szabad nép a szabad országban.” Ezt a címet viselte az első lap első cikke. S ezért harcolt éveken át. Nagyon nehéz volt akkor a harc: a világ és benne hazánk a fasizmus brutalitása alatt vergődött. Csupán egy kiút volt: a fasisztaellenes nemzeti összefogás, a függetlenségi mozgalom. A Szabad Nép vállalta, vezette ezért a harcot. Ezrek és ezrek sorakoztak mögé — a párt mögé — de a maszkkal álcázott tudások is beférkőztek a tiszta sorokba. 1942 tavaszán a Szabad Nép volt a nemzeti ellenállás agitátora és szervezője. Horthy rendőrei 1942 májusában felfedték a Szabad Nép nyomdáját, lefogták és halálra kínozták szerkesztőjét, de a harc, amelynek fegyvere volt, folyt tovább. 1944 szeptemberében — amikor a kommunista párt újjászerveződött, újjászületett ismét a Szabad Nép. Az illegális Szabad Nép a marxizmus—leninizmus győzhetetlen eszméit hirdette, tanította, nevelte a párt tagjait. Azt tanította, hogy csak egységes, fegyelmezett párt tudja megoldani a munkásosztály előtt álló nagy feladatokat. Sohasem hallgatta el a nehézségeket és leírta a ma is oly tanulságos sorokat: „Elő kell készíteni a párt egész tagságát az osztályellenség fokozott támadására ... A mai idők hősöket kívánnak és a KMP hősökkel fog példát adni népének, osztályának a helytállásban és a harcban." Az illegális Szabad Nép szilárdan haladt tovább azon az úton, amelyet az akkor már három évtizedes múltra visszatekintő kommunista sajtó mutatott. Szilárdan járt tovább Táncsics és Frankel lapjainak, a magyar munkásmozgalom első lapjainak útján. 1945 után a Szabad Nép, akkor már a szabad hazában, százezrek asztalára került el. Ez már a közelmúlt történelme, mindnyájan emlékszünk rá. Emlékszünk a Szabad Nép harcára a munkásosztály hatalmáért, leleplezéseire, amelyekkel segítette kihúzni a talajt a proletariátus ellenségei alól; a felvilágosító, mozgósító szóra, amely szocialista építőmunkára szólította a dolgozókat; a tanításra, amellyel közel vitte Marx, Lenin szavait a magyar nép tömegeihez. És ... Igen, emlékszünk a hibákra is, arra a Szabad Népre is, amely visszatükrözte, megtestesítette a Rákosi-féle politikát, s igen komoly felelősség is terheli az elkövetett hibákért. De nem felejtjük el a Szabad Nép érdemeit, amit a nemzeti függetlenségért és a szocialista forradalom győzelméért vívott harcban szerzett. Hosszú út után, sok harc és tanulság után, győzelmek és időleges veszteségek után új pártunk új lapja, a Népszabadság folytatja nagy elődje legjobb hagyományait. A Népszabadság büszkén viseli homlokán: a Magyar Szocialista Munkáspárt lapja. Méltó lesz a magyar kommunista lapok hősi tradícióihoz, büszkén emeli magasra a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját és a magyar nép nemzeti lobogóját. Hármas köszöntő: Megjelent a Jövendőnk, a Nők Lapja és a Pajtás Három lappal vagyunk ismét gazdagabbak. Mégpedig nagy érdeklődésre számot tartó három lap: a — régebben is közkedvelt — Nők Lapja, a falun bizonyára szívesen fogadott Jövendőnk és a gyerekek örömére — a Pajtás első száma került ki tegnap az utcára. Szívből köszöntjük a három képeslapot. Nem csupán azért, mert ismét gazdagabb lett a magyar sajtó, azért is mert az induló számok valóban szóralkoztatóak, okosak, szépek. A Nők Lapja első számát nehéz letenni. Gazda legyen a talpán, aki nem talál fontos tudnivalókat, hasznos tanácsokat a jövendőnkben, amely a termelőszövetkezeti mozgalom lapja, de úgy írják, hogy az egyéni paraszt is szívesen vegye kézbe. Szórakoztató, érdekes lap a gyerekek lapja , a Pajtás is. Az új lapok a sajtó ünnepének, február elsejének előestéjén láttak napvilágot — s az olvasók bizonyíthatják majd — méltó képviselői a magyar újságírásnak. CSOKOLÁDÉ ÉS KESERŰSÉG Rövid hír: egy svájci tanító gyűjtést indított a magyar gyermekek részére. Az ajándékok megérkeztek. Néhány nappal ezelőtt Budapest általános iskoláiban a magyar gyerekek örömmel kóstolgatták a svájci csokoládét. Este a szülők az ezüstpapírt hajtogató kicsiktől értesültek az eseményről. Az öröm mellé azonban üröm is vegyült. Egy kislány aznap este nemcsak a csokoládé édes élményét újságolta, hanem kis kezében töltényt szorongatott. Gyerekkezében a halált osztogató golyó és a kísérő levél magyarázattal is szolgált. Valahol Svájcban egy gyerek — kisleány, vagy kisfiú, nem tudom, — a csokoládé mellé keserűségként ezt is odacsomagolta. „Remélem — szól a levél —, egy szovjet katona életét oltja majd ki.” Gyilkos gyerekek? — Nem! Kik azok hát, akik belelopják a gyermekek tiszta szemébe a gyűlölet keserű lángját? Ugyanazok, akik a vad szenvedély eszközeként a magyar fiatalokat a munkáshatalom ellen használták fel. Egy svájci tanító elindítja a szeretet mozgalmát , s a keserű igazság az, hogy egyesek ezt is igyekeznek a halál szolgálatába állítani. A gyűlöletet beleoltani a gyermekszívekbe nem könnyű, de a fájdalom vámszedői nem sajnálják a fáradságot. A svájci kisgyerek a csokoládé mellett elküldte egy propaganda-hadjárat fényképét is. Az anyák az egész világon boldog, tiszta tekintetű gyermekeket akarnak nevelni. A halál rémét nem a svájci gyermekek küldték el, hanem azok, akik azt akarják, hogy újra vér folyjon Budapest utcáin, újra fellobbanjon a testvérharc lángja. A gyilkos golyót emberek, szovjet és magyar munkásfiatalok szívébe célozták. A golyó nem talált, de ne feledjük, hogy az „ajándék“ igazi küldői bőkezűek. Szerda: 57596 tonna A Nehézipari Minisztérium jelenti: A szénbányászat dolgozói január 30-án 737 tonna szénnel kevesebbet termeltek, mint előző nap, s így összesen 57 596 tonna szenet szállítottak felszínre. A széntermelést gátolta az, hogy több tröszt bányájában nagyobb front-átszereléseket végeztek, s más bányaművelési akadályok is voltak. A szénbányászat vezetősége minden eszközzel igyekszik segíteni a dolgozók teljesítményének növelését, s ez az oka annak, hogy a teljesítmények — az egyes nehezen leküzdhető akadályok ellenére is — fokozatosan emelkednek. Ír külszíni bánya A borsodi szénmedencében több helyen tárnak fel külszíni művelésre alkalmas széntelepeket. A múlt évben az ormosi bányánál kezdték meg a II-es külszíni bányaüzem feltárását. Már elérték a mintegy 1,7 méteres széntelepet, s a fejtést „S“-kotrókkal gépesítették. Az ormosi II-es külszíni fejtésű bányaüzemből az első tonna szenet csütörtökön fejtették ki. Február közepére — valószínűleg — elérik a napi 30—40 vagonos eredményt. 3