Népszabadság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-02 / 78. szám

1957. április 2. kedd Szovjet kulturális küldöttség érkezik Budapestre Hazánk felszabadulásának év­fordulója alkalmából április 3-án, szovjet kulturális küldöttség érke­zik Budapestre. A Magyar Táv­irati Iroda munkatársának értesü­lése szerint a küldöttség vezetője M. B. Mityin akadémikus, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a küldöttség tagjai pedig V. P. Druzin író, a Zvjezda főszer­kesztője, Novikov zeneszerző, Iva­­nyenko atomfizikus, Finogenov festőművész és V. Z. Kuzmenko, a VOKSZ magyar referense. A szín­művészetet előreláthatólag Zerjon népművész, a moszkvai Kis Szín­ház tagja, vagy Komisszarzsevsz­­kij, a moszkvai Jermolova Színház rendezője képviseli a küldöttség­ben. (MTI) A Gazdasági Bizottság határozata az 1957. évi szarvasimarha-hizlalási akciókról A Gazdasági Bizottság a húsel­látás biztosítása és a szarvas­marha-állomány fejlesztése érde­kében határozatot hozott. Ennek értelmében az Állatforgalmi Vál­lalatok ebben az évben folytatják az előnyös feltételű, értékesítési lehetőséget biztosító szarvasmar­­ha-hizlalási akciókat. Szerződést bika, üsző és marha hizlalására lehet kötni. A hízottbika-akcióban 70—300 kilogramm súlyú, 18 hónapnál nem idősebb bikára, tinóra köt­hető szerződés. A termelő minden lekötött állat után 300 forint ka­matmentes előleget, saját tenyész­tésű állat esetén 400 forint adó­­kedvezményt kap. Az állatot 4—18 hónapi tartás után, hízott állapotban, 400 kilo­gramm, vagy annál nagyobb súly­ban, legalább másodosztályú mi­nőségben kell átadni. Az átadás­kor a súlytól és a minőségtől füg­gően az állatért kilogrammonként 9—14 forintot fizetnek ki. A továbbtenyésztésre alkalmat­lan üszőkre üszőhizlalási szerző­dést lehet kötni. Az 50—280 kilo­gramm beállítási súlyú, 18 hó­napnál nem idősebb állatot 4—18 hónapi tartás után, nem vemhes állapotban (hízottan) legalább 350 kilogramm súlyban és legalább másodosztályú minőségben kell átadni. A szerződésben lekötött állatok után 300 forint kamat­mentes előleg, saját tenyésztés esetén 600 forint adókedvezmény jár. A hízott üszőért — súlytól és minőségtől függően — kilogram­monként 8—12 forintos vételárat fizet a vállalat. A határozat intézkedik arról, hogy marhahizlalási szerződés köthető a tenyésztésből kiörege­dett tehenekre, meddő üszőkre, ökrökre. A legalább 300 kilo­gramm beállítási súlyú marhát 3 —6 havi tartás után — nem vem­hes állapotban — legalább 450 ki­logramm súlyban és legalább másodosztályú minőségben kell átadni. A termelő minden lekötött marha után 1000 forint előleget kap. Az átvett állatokért az át­vételkor érvényben levő, a minő­ségi osztályzatnak megfelelő sza­bad árat és kiváló minőség ese­tén kilogrammonként két forint, I.—II. osztályba sorolás esetén kilogrammonként egy forint pré­miumot fizet a vállalat. Az Állatforgalmi Vállalat azok­nak a termelőszövetkezeteknek, amelyek a hizlaláshoz elegendő mennyiségű takarmánnyal rendel­keznek, de megfelelő állatállomá­nyuk nincs, beállítani való mar­hát biztosít. Ez esetben a hizlalási előleget az állatok vételára képe­zi. (MTI) A Lengyel Olvasóterem fogadása A Lengyel Olvasóterem hétfőn fo­gadást rendezett a Lengyel Népköz­­társaságból hazatért magyar művész­csoportok tiszteletére. Mint ismeretes, a kecskeméti Katona József Színház hetventagú együttese a Marica gróf­nő című Kálmán-operettel három hé­tig vendégszerepelt nagy sikerrel Gilwiceben és a környező helysé­gekben. A lengyel televízió meghívá­sára a Magyar Rádió Tánczenekara — Zsoldos Imre vezetésével — ugyan­csak hosszabb hangversenykörúton volt Lengyelországban. A fogadáson Janusz Moszczewski, a Lengyel Népköztársaság magyaror­szági nagykövetségének első titkára üdvözölte a hazatért magyar művé­szeket, akik ezután beszámoltak len­gyelországi élményeikről. NÉPSZABADSÁG Bérek és teljesítmények Gyáraink többségében már he­tek óta magasabb a gyártmányok önköltsége, mint a forgalmi adó nélküli eladási ár. A fogyasz­tói árak ugyanakkor változat­lanok. Ez a helyzet eddig is csak úgy volt fenntartható, hogy az állam nemcsak lemondott az előírt nyereségbefizetésről, ha­nem magára vállalta a vállalatok veszteségét is. Pedig nem kis ösz­­szegről van szó. Tavaly az első negyedévben a hat ipari minisz­térium iparvállalatai 358 millió forint nyereséget értek el, ez év első negyedére pedig 1567 millió forint veszteségtérítést igényeltek. Az állam anyagi erőforrásai azonban nem kimeríthetetlenek. A nagyösszegű baráti segítség nélkül már nyakunkon lenne az infláció. De ha barátaink eddig meg is mentettek ettől, most már elsősorban rajtunk a sor, hogy minél hamarabb elhajtsuk fejünk felől az infláció fenyegető felhő­jét. Ennek pedig első és legfon­tosabb feltétele ma az, hogy újra nyereségessé tegyük üzemeinket, s ezáltal megszűnjön az állam­háztartás egyensúlyát ma felbo­rító óriási összegű veszteség és helyette ismét megjelenjen a be­vételek között a minél nagyobb összegű vállalati nyereségbefize­tés. Érdeke ez mindnyájunknak, hisz csak így vehetjük elejét annak, hogy a pénzromlás vámján elveszítsük mindazt — vagy még többet —, amit a munkások és alkalmazot­tak fizetésemelés, a parasztok a begyűjtés eltörlése révén nyertek s különösen érdeke ez az üzemi munkásoknak, hisz — mint isme­retes — a kormány lehetővé tet­te, hogy a vállalatok, amennyiben gazdaságosságuk a múlt év har­madik negyedének megfelelően, vagy annál jobban alakul, a nye­reség összegétől függően 1—4 he­ti fizetésnek megfelelő nyereség­visszatérítést fizessenek dolgozóik­nak. A vállalati eredmények romlá­sának persze több oka van s sze­repe van benne a bérek átlagosan 10 százalékos emelésének is. Az eredményromlás legfőbb oka azonban az, hogy a felemelt bé­rek mögött erősen csökkent telje­sítmények állanak. Az egy mun­kásra jutó vállalati teljes terme­lés a gyáriparban februárban 25 százalékkal volt kevesebb, az ipa-Beloiannisz Híradástechnikai gyár Egyesült Izzó ........ Újpesti Gyapjúárugyár . . . . A számok azt bizonyítják, hogy a fenti üzemekben — és a felsoro­lást, sajnos hosszan folytathat­nánk — kisebb termelésre na­gyobb — és nem is csak viszony­lagosan nagyobb — a bérkiadás. Sok ütemben még márciusban sem változott a helyzet. A Ganz Villanyban például a javulás elle­nére márciusban még mindig csak 1 százalékkal kevesebb bér fizeté­sét tervezték, miközben a terme­lési érték több mint egyharmadá­­val kisebb, mint 1956 első kilenc hónapjában átlagosan volt. A Szol­noki Papírgyárban pedig 24 száza­lékkal több bért terveztek már­ciusra, pedig a termelés a terv szerint 6 százalékkal kisebb lesz, mint volt október előtt. A bérek és a termelési érték helyes arányának ilyen mérvű megromlása következtében azután például a Beloiannisz, amely az október előtti hónapokban körül­belül 8 százalékos nyereséggel dolgozott, ez év februárjára 14 százalékos veszteséget tervezett. A Ganz Villany pedig, ahol ko­rábban a nyereség majdnem 10 százalékos volt, most márciusban Megszüntetni a veszteséget , ez most a fő feladat s az sem mind­egy, hogy mikor. Minden nap ké­sedelem súlyosbít­ja a népgazda­ság helyzetét és csökkenti az üzem kollektívájának esélyét a nyereségvisszatérítésre. Egyáltal­­nn munkások átlagos napi kere­sete pedig 13 százalékkal volt több mint 1956 szeptemberében. De nézzük néhány üzem adatait: Termelési érték Béralap 1956. I—IX. 1957 II. 1956. I—IX. 1­­57. II. havi átlag havi átlag 1 8 százalékos veszteségre számít. A Fémáru- és Szerszámgépgyár márciusra tervezett vesztesége 8,9 százalék, a Láng Gépgyáré 10,4 százalék, a Tatabányai Cement és Mészműé 26,6 százalék, a Buda­pesti Kénsavgyáré majdnem 5 százalék, a Szolnoki Papírgyáré 13,8 százalék stb. Persze nem minden ütemben ilyen rossz az eredmény. Az Óbudai Hajógyár például már februárra 1 százalék nyereséget tervezett. Márciusra nyereségre számít például az Anód­ Áram­­irányító Gyár (5,2 százalékra), a Kőbányai Zománcárugyár (10 százalékra), az EMAG (14,8 szá­zalékra) stb. A baj azonban az, hogy még mindig nem a nyeresé­ges üzemek, hanem a vesztesége­sek vannak többségben és a né­hány nyereséges vállalat jó ered­ménye semmiképpen sem képes ellensúlyozni a többiek nagy vesz­teségét. Sajnos sok üzem még a második negyedévre sem vette tervbe a termelés és a bérek felborult ará­nyának teljes helyreállítását. Néz­zük néhány üzem második ne­gyedévi pénzügyi tervének főbb előirányzatait: 100 Ft termelés! Termelési érték Bér értékre eső kell. Tét tán nem mindegy például, hogy a Láng Gépgyár és a Fémáru- és Szerszámgépgyár csak májusra, a Csepel Autó csak júniusra lesz-e nyereséges — ahogyan tervezik — vagy pedig már előbb sikerül megszüntetni a veszteséget. A bérek és a teljesítmények helyes arányának helyreállításá­hoz hozzásegíthet a teljesítmény­bérezés visszaállítása mindenütt, ahol ez a legmegfelelőbb bérfor­ma. Nyilvánvaló, hogy a semmi­féle teljesítményhez nem kötött időbér nem ösztönöz a magasabb teljesítményre. Nem arra van per­sze szükség, hogy ahol a munka intenzitása túlságosan magas volt — s ilyen üzem is akadt, elsősor­ban a textiliparban — újra a ré­gi követelményeket állítsák fel. A kormány által egyes iparágakban engedélyezett intenzitáscsökken­tést és az ebből fakadó többlet­­költségeket az állam továbbra is megtéríti a vállalatoknak. A telje­sítménykövetelmények többsége azonban nem volt túlzott, épp ezért teljesen jogos az a kíván­ság, hogy a felemelt bérekért a dolgozók általában a régi teljesít­ményeket nyújtsák. Persze sok üzemben ki fog de­rülni, hogy a régi teljesítmények elérése esetén a dolgozók egy ré­szét nem tudják foglalkoztatni. Bármilyen fájdalmas is ez, az ilyen üzemek kénytelenek lesznek elbocsátani a náluk feleslegessé vált dolgozókat. A helyzet azon­ban e téren is valamivel köny­­nyebb, mint az év elején volt, hiszen míg akkor szinte minde­nütt elbocsátások voltak, ma már egyre több üzemben van mun­kásfelvétel. Az elbocsátandó munkások nagy része így vi­szonylag rövid idő alatt elhelyez­kedhet. A bérek és a teljesítmények közötti megfelelő arányok helyreállítása nem könnyű feladat. Okos, szer­vezeti intézkedésekkel, a helyes bérformák megtalálásával, a gyár­tástechnológia javításával, a mun­kafegyelem megszilárdításával, gazdasági, adminisztratív és poli­tikai eszközök együttes felhaszná­lásával kell és lehet elérni e célt. Egyesítsék tehát erőiket a mun­kástanácsok, a párt- és szakszer­vezeti szervek, az üzem vezetői, az üzemek egész kollektívája a akkor a siker sem fog elmaradni Budapesti Szerszám­gépgyár Csepel Autó Csepel Csőgyár 5S ► I -a i** 4* ha gSc4 ** 4* • ►. 1- M a £ 100 65 100 109 100 84 100 112 100 79 100 140 s ► 1 9 N O M ^ ►» (j £a a * a'! • ►. I- M « r 2 a N4 7S J.S * co fc i a M 3 a« Ev a! a v a a 100 81 100 97 87,1 115,7 Ft 100 68 100 94,4 92,5 99,9 Ft 100 67 100 108 122,3 143,5 Ft ÉBERSÉG ÉS EGYÉNI ELBÍRÁLÁS A. Nógrád megyei pártszerveze münket néhány tanulságor Egy-egy szám önmagában még nem sokat mond. De ha meggon­doljuk, hogy Nógrádban január közepétől február végéig mintegy négy és félezerrel növekedett a pártba belépők száma — ez már kissé elgondolkoztató. Az ember önkéntelenül is a dolog „miértjét” keresi, amelyre sokan úgy vála­szolnak, hogy jól dolgoznak itt a kommunisták”, ez az egésznek a nyitja. De igaz-e ez? Álljon itt a nóg­rádi elvtársak „bizonyítványa­ként" néhány sokatmondó tény. A párt újjászervezése óta a me­gyében már több mint 360 alap­szervezet dolgozik — a szó legszo­rosabb értelmében. Sok termé­keny, eredményes aktívaülést, 120 forró hangulatú pártnapot tartot­tak, amelyekre bizony nem kellett kötéllel fogni­ a hallgatóságot, jöttek maguktól, mintegy 12 ezren. Sokszor bizo­nyult szűknek a terem. Egy-egy pártnapon, mindenféle noszogatás nélkül 60-an szóltak hozzá a poli­tikai, a gazdasági, a pártépítési kérdésekhez. Nógrád ipari üzemei — különö­sen a bányák — jól dolgoznak, túlteljesítik terveiket. Hogy eb­ben nagy részük van az itt dol­gozó párttagoknak, azt senki sem tagadja, hisz ők kezdettől fogva harcoltak a sztrájkok, munkabe­szüntetések ellen, szervezték az MSZMP-t, mert azt vallották: a párt erősödése egyúttal a szocia­lizmus erőinek növekedése is.. De hogyan? Ugy­e, hogy széles­re tárjuk a kapukat és válogatás nélkül mindenkit felveszünk a párt soraiba, vagy úgy, hogy egyénenként bíráljuk el: méltó-e a jelentkező a párttag megtiszte­lő címére? Nagyon m£g kell szív­­lelnünk Lengyel T. Istvánnak, ennek az idős, sok harcot végig élt 19-es kommunista bányásznak a figyelmeztetését: „Nem ügye­lünk eléggé az ellenségre, nem akarjuk észrevenni, hogy az most — látva növekvő erőnket — tak­tikát cserél, megváltoztatta harci módszerét.“ Pedig ezt már 1919-ben és utá­na is sokszor tapasztalhattuk. Az ellenforradalmárok törekvése:­ befurakodni a pártba, hígítani a sorokat, eszmei zűrzavart kelteni, pozíciókat szerezni, azaz: belülről robbantani fel a várat, amelyet kívülről, fegyveres erővel nem si­került bevenniük. A magyarországi ellenforradal­márok — mint a Nógrád megyei tapasztalatok is bizonyítják — így dolgoznak (aközben, hogy sza­botázsakciókat szerveznek, uszí­tanak a kormány és a népi demok­rácia ellen). Egyesek jelentkez­nek felvételre az MSZMP-be is. Sokan vannak köztük, akik októ­berben még fegyveresen harcol­tak a népi demokrácia ellen, kom­munistákat üldöztek, röplapokat gyártottak és sztrájkot szervez­tek. Margit-táron jelentkezett pél­dául egy Ponyi nevű ember, aki októberben kijelentette, hogy tár­sai segítségével „spirituszba rakja a kommunistákat”. A járási inté­ző bizottság nem hagyta jóvá fel­vételét, de az alapszervezet intéző bizottsága makacsul ragaszkodik hozzá. Az említett jelenségen kívül „divatba jött” a csoportos jelent­kezés, a „kollektív felvétel”. A Salgótarjáni Acélárugyárban egy napon huszonöten kérték felvéte­lüket, de csak úgy voltak hajlan­dók belépni, ha mindnyájukat felveszik. (?) Hasonló esetek tör­téntek Nagybátonyban és más bányákban. Az intéző bizottságok pedig — ahelyett, hogy minden felvételét kérő ügyét alaposan megvizsgálnák, s egyéni elbírálás alapján döntenének — opportu­nista módon egyszerűen, vélemé­nyezés nélkül a taggyűlés elé ter­jesztik a kérelmet, s az ellen­­forradalmi elemek belépését a pártba néha maguk az intéző bizottságok segítik. Ez sok becsületes, egyszerű volt MDP-tagot, — aki ma még habo­zik, gyötrődik — elriaszt a belé­péstől. A nógrádi kommunisták közül sokan mindezt jól látják, s azt javasolják: szüntessék meg ezt a tarthatatlan állapotot, ne enged­jék a pártba a karrierista, a pozí­­cióhajhász s az ellenforradalmi elemeket. Helytelen lenne, ha elhallgat­nánk, hogy Nógrádban — a párt­tagok soraiban is — nagy az ér­­telmiségellenesség, sokszor türel­metlenek a műszaki vezetőkkel, pedagógusokkal, tisztviselőkkel szemben. Szemükre vetik: „ismét elvárják, hogy a párt udvaroljon nekik" stb. Mi ennek a magyará­zata? Egyes műszaki vezetők, tisztviselők, pedagógusok stb. gyorsan felajánlkoztak az el­lenforradalomnak, tevékenyen együttműködtek a zavarkeltők­kel. De az értelmiségiek közül sem mindenki hódolt be az ellenforra­dalomnak. Közöttük is sok volt a megtévesztett. Többségük passzí­van szemlélte az eseményeket, néhányan pedig segítettek ne­künk. Ezért nem lehet s nem is szabad minden értelmiségit ellen­­forradalmárnak tekinteni, az ilyen gondolkodás súlyos károkat okozna a pártnak és az országnak. A párttól távolmaradó egyes ér­telmiségiek azzal érvelnek, hogy nem lépnek be, mert még nem is­merik a párt programját és szer­vezeti szabályzatát. A kommunis­ták erre azt mondják: „A párt programja: az ellenforradalom le­verése, a régi hibák felszámolása, az ország gazdasági és­­kulturális felemelése, a szocializmus felépí­tése. A párt szervezeti szabályza­tát pedig Lenin elvtárs már régen kidolgozta, s marxista pártról lé­vén szó — lehet, hogy részletek­ben lesz módosítás, eltérés — a2 MSZMP szervezeti szabályzata sem lehet másfajta.” Ez az egye­nes válasz. A legtöbb nógrádi kommunis­tánál van bizonyos türelmetlen­ség, ami többnyire nem indoko­latlan. Bíró elvtárs, az acélgyári munkástanács elnöke szerint az ellenforradalmárok a gyárakat, üzemeket három-négy nap alatt „megtisztították” a kommunisták­tól, de mi nagyon is kesztyűs kézzel bánunk velük, hagyjuk őket tevékenykedni, sőt jó helyet is biztosítunk számuk­ra. Az Üveggyárban például az Owens-gépnél horthysta katona­tisztek „irányítják” a munkát, illetve akadályozzák. Olyan em­berek, akik az összekötő szerepét játszották a „megyei forradalmi munkástanács” és a gyári ellen­forradalmárok között. A nógrádi kommunisták azt kérik, hogy a proletárdiktatúra ökle sújtson le határozottabban az ellenforradalmárokra. Azt akarják: tárjuk szélesre a kapukat a párthoz, a szocializ­mushoz hű dolgozók előtt, de zárjuk le az ellenforradalmárok, a karrieristák előtt. Csak így erő­södhet még tovább a párt, a szo­cializmus építésének vezetője. S. Nagy Sándor 3 Földes István

Next