Népszabadság, 1957. május (2. évfolyam, 101-127. szám)

1957-05-01 / 101. szám

1957. május 1, szerda M­ájus 1-én délelőtt, a budapesti dolgozók ünnepi nagygyűlésén KÁDÁR JÁNOS elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának elnöke mond beszédet A csapatzászlónak fogadjuk meg: életünk árán is hűek maradunk a munkásosztályhoz Zászlót adományozott a győri rendőri karhatalmi egységnek a Vagon- és Gépgyár Feszesállású katonák, tisztek, azok a harcosok, akik rendet te­remtettek Győr városában, az őszi ellenforradalom után; most itt állnak a rendőri karhatalom épületének udvarán, hogy átve­gyék a csapatzászlót a Vagon- és Gépgyár dolgozóitól május­­ al­kalmából. Az ünnepségre eljöt­tek a város üzemeinek küldöttei, a Belügyminisztérium, a szovjet hadsereg és a helyi szervek kép­viselői. A zászlót Lakatos Albert, a Vagongyár igazgatója adta át. Amikor átvette a csapatzászlót Bohár János, a rendőri karhata­lom helyi egységének parancsno­ka, ezekkel a szavakkal fordult beosztottaihoz: — Felelősségérzettel veszem át a zászlót, amely kifejezője a kato­nák és munkások egységének. E zászlót cserbenhagyni annyit je­lent mint elárulni a munkásosz­tályt. Ha dicsőséget hozunk rá, a munkásosztályra hozunk dicsősé­get, ígérem a Vagongyár dolgozói­nak, beosztottjaim és a magam nevében. Erre a zászlóra csak di­csőséget hozunk. Köszönjük a csa­patzászlóval adott bizalmat, s e lobogónak fogadjuk meg: életünk árán is hűek maradunk a mun­kásosztályhoz. Impozáns része volt az ünnep­ségnek, amikor a rendőri karha­­talmisták dísz­zászlóalja díszlé­pésben lépett el a csapatzászló előtt. A katonai aktus lezajlása után baráti beszélgetésen vettek részt a rendőri­­karhatalmisták, a Vagongyár, a Szerszámgépgyár és a többi győri üzem dolgozói. A május 1-i versenyben elkészült az első autóbusz-vontató kocsi Ha ma egy budapesti autóbusz elromlik, órákig kell várni, amíg a szerelők megérkeznek, s az sem biztos, hogy meg tudják javítani a kocsit. Ha a hiba nagyobb, is­mét várni kell, amíg az autóbuszt bevontatják a garázsba. A Récsei­­garázs dolgozói elhatározták, hogy segítenek ezen a bajon. A honvéd­­ségtől vásároltak egy kiselejtezett vontatókocsit, amelyet darabok­ban szállítottak a garázsba. Itt a szorgos kezek pompás új vontató­kocsit varázsoltak belőle, értéke mintegy 300 000 forint. A május­­ tiszteletére indított versenyben készült új vontatókocsit a garázs dolgozói tegnap a Fővárosi Autó­busz Üzem Curia utcai székháza előtt átadták a forgalomnak. — Magyarok! Testvérek! — vett újabb lendületet „Füstös”. — Látjátok ezt a fegyvert? — s gép­pisztolyát a magasba lökte. — Ez volt a kezemben, ezzel vettem részt a pesti szabadságharcban. Nektek — akiket szintén kizsa­rolt, szintén bilincsbe vert az ávós diktatúra — nincs mit fél­netek tőle! Nem ellenetek — ér­tetek van kézben! Értetek, mert mit hallottam, mit kellett meg­hallanom, magyar testvérek?! Hogy ti, akiktől tormaszám ra­bolták el a búzát, a disznót s a kukoricát, hogy az elv- és kar­társak luxuskocsikon furikázhas­sanak, s hogy az ávós tisztek nyolc- meg tízezer forintokat vág­hassanak havonta zsebre — még ma is, a zsarnokság bukása után is féltek! Annyira féltek, hogy nemcsak megtűritek, de meg is védelmezitek a börtönőreiteket! Vagy rosszul tudom? Nem a Dó­zsa, egy másik szövetkezet állt ki az elnöke meg a párttitkára mel­lett? No ugye?! Pedig tanú va­gyok rá: egy listából, a győri ÁVO titkos listájából tudom, hogy az elnök is meg a párttit­kár is — besúgó volt! S azt is tudom, arra is esküt merek ten­ni, hogy villát, kertes házat kap­tak a mószerolásért. Itt Forgács Győzére tekintett, hogy mit szól mindehhez, veszi-e észre, micsoda megbűvölten hall­gatja a tagság a forradásos­ képű égbekiáltó hazudozását, de Győré maga is el volt varázsolva, oszlop­nak, falat támasztani állt a mag­tárajtó mellé. Azon bosszanko­dott föl az nem fért sehogy a fe­jébe, hogy ugyanaz a tömeg, amelyik alig két napja, Forgács elhurcolásakor félszóból is értett, most hogyan s miért lett bámész, gyámoltalan, eszét­ és öntudatát vesztett embernyári?­ Mert úgy látszik — az lett! Pedig egyszer már jól látta — azért is lehetett csatába vinni —, hogy mire megy ki a játék, mit ér a Nagy Imre­­kormányok szózatozása, ha egy­szer Maláth és társai képviselik M.-ban a „forradalmat”?! S most tessék: a juhászok, a csürhések s a csordapásztorok híján szinte az egész Dózsa-tagság együtt van, s még sincs egy hang se: a tömeg — micsoda döbbenetes látvány! — nemcsak elviseli, de el is hiszi, szájtátva hiszi el a forradásos­­képű mocskolódását. Mintha ők ketten: Forgács és Győré afféle jött-ment, ki tudja honnan sza­lasztott idegenek lennének! Ho­lott... mindent tudnak róluk! Még azt is, hogy a kedvenc, nyá­lat csordító étel­ük­ micsoda! 6. Győre Pál még csak hagyján! , mint kovácslegény Győrben, a Győri Vagonban is eltöltött pár esztendőt. Másodéve, 1954 őszén került haza, amikor az volt a párt­ban a jelszó, hogy falura kommu­nisták! Szilárdítsátok a szövetke­zeteket! De Forgács?! Ha az elnö­ki iskola tíz hónapját s a második világháború esztendeit nem szá­mítjuk, amikor Voronyezsig meg vissza­hányódott-vetődött, mint szekerész katona, mit lehet mon­dani? Azt, hogy szem előtt, min­dig itthon volt, egyenként lehetne megmutatni, hogy kikkel s miféle munkán dolgozott együtt? 6. Győré szemrehányást is tett neki, amikor egy hang, egy kiáltás nél­­­kül engedte lefogatni magát. Az­zal érvelt, hogy szóból ért a tag­ság, irányítást vár a vezetőitől,­ nem maga­ elhagyó, „bánom is én, mi lesz” duzzogást. Most aztán együtt, közös kat­lanban főnek, mert a sebhelyes­, képű — akárki küldte — ugyan­csak érti a dolgát! Hazudik, rá­galmaz, erkölcsileg próbálja lehe­,­tétlenné tenni őket, de kezet —, egyelőre — a világért se emelne rájuk. Arra számított, s joggal,, hogy mert ő mondja ki az utolsó, szól, hát ő lesz a győztes. Amint­hogy igaz is: az ártatlanságot csak­ hangoztatni lehet, de bizonyítani, is...? (Folytatjuk) NÉPSZABADSÁG Jacques Duclos nyilatkozata a Népszabadságnak Jacques Duclos elvtárs, a Francia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának titkára, nyilatkozatot adott a Népsza­badság párizsi tudósítójának. Duclos elvtárs bevezetőben hangsúlyozta: Örömmel tölt el, hogy május­­ alkalmából a Nép­­szabadság hasábjain kifejezhetem a magyar dolgozóknak testvéri szolidaritástól fűtött baráti érzel­meimet, a francia kommunisták és dolgozók forró üdvözletét. Minden május elseje fontos esemény valamennyi ország mun­kásai számára. Ott, ahol nincs többé tőkésuralom és kizsákmá­nyolás, mint például a Szovjet­unióban, Magyarországon és a többi szocialista országban, az ün­neplő munkások megvonják sike­reik mérlegét és leszűrik a tanul­ságokat, hogyan folytassák útju­kat előre. A tőkésországokban, mint Franciaországban, a munká­sok számára­­május elseje harci nap, seregszemle a rájuk váró új csaták előtt. Ebben az esztendőben Francia­­országban május elseje előtt egész sor bérkövetelő akció zajlott le, köztük a vasutasok országos 48 órás sztrájkja. Ezek a különböző megmozdu­lások, amelyeket az egységes akció jellemzett, csak figyel­meztetések voltak. A munká­sok mindinkább felismerik a harci egység szükségességét és újabb csatákra készülnek. A francia munkásosztály látja, a dolgozó tömegek érzik, hogy élet­­feltételeik egyre súlyosbodnak. Bérük kevés, nem kielégítő, ki­merítő munkaütemet kényszerí­tenek rájuk, amely idő előtt „el­koptat­ja”, kiuzsorázza őket; a ki­facsart munkásokat az utcára te­szik, vagy, mint­ mondják, alacso­nyabb fokra helyezik a társadal­mi létrán... A munkásosztály el­szegényedésével szemben a tőkés monopóliumok roppant jövedel­mekre tesznek szert. S természetesen a francia mun­kásoknak és a dolgozó tömegek­nek kell megfizetniök a gyarma­tosítók hasznáért vívott algériai hát­orú roppant költségeit is. Nem véletlenül kezdem ezzel a magyar elvtársaknak szánt sza­vaimat: azért mondom ezt el, hogy válaszoljak a nyugati sajtó és rádió hazugságaira, amelyek a kapitalista kizsákmányolás rend­szerét idillikus színben tüntetik fel. Ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Munkatársunk megkérdezte, ho­gyan ítélte meg a Francia Kom­munista Párt a múlt évi október­novemberi magyarországi esemé­nyeket? — Mindenekelőtt meg kell mondanom a félreértés elkerülése végett — mondotta Dud­ás elvtárs —, hogy pártunk a magyarországi ese­mények első napjától fogva világosan felismerte a ma­gyar nép ellen indított ellen­­forradalmi támadás igazi jel­legét. Megállapítottuk: Horthy és Fran­­co, akárcsak Franciaország és minden ország legrosszabb reak­ciósai, forrón üdvözölték azokat, akiket ők „forradalmároknak” ne­veztek. Ez egy pillanatra sem té­vesztett meg bennünket. Ezenkí­vül a reakció és a fasizmus cin­kosai dicsérték Nagy Imre állam­férfiúi tehetségét, ami ugyancsak­­ jelentőségteljes tény volt szá­munkra, így nyomban lelepleztük azt a reakciós hadjáratot, amely megpróbálta a népi Magyar­­ország ellen irányuló fasisz­ta támadást forradalminak beállítani. A francia munkások, akiknek 1 osztály­ösztöne éber volt, megfi­­gyel­téik, mennyire mósként fo­gadták Franciaországban a ma­gyar menekülteket, m­int azokat a köztársasági spanyolokat, akik 1939-ben érkeztek Franciaország­ba, miután a fasiszták felülkere­kedtek ... A magyar ellenforra­­dalmárokat prefektusok, püspö­kök, kapitalisták fogadták, akik ezekben a menekültekben az amerikai milliárdosoknak kedves ,szabad világi farkasait köszönt­­­ve sértegették a szocialista tábor országait. A spanyol antifasisztá­kat 1939-ben egész másként fo­gadták. Az ő fogadtatásukra rendőröket küldtek a francia— spanyol határra, hogy koncentrá­ciós táborokba vigyék őket. A Francia Kommunista Párt az első perctől fogva elítélte a Magyarország elleni, a ma­gyar ellenforradalmárok rész­vételével szőtt imperialista összeesküvést. A Francia Kommunista Párt fen­nen hangoztatta, hogy a szovjet hadsereg, Magyarország munkás­paraszt kormányának felhívására válaszolva, a nemzetközi proletár­­szolidaritásból fa­kadó kötelessé­gét teljesítette, amikor segítséget nyújtott a magyar dolgozóknak az ellenforradalom szétzúzásában. Arra a kérdésre, hogyan kere­kedett felül a francia párt a ma­gyarországi eseményekkel kapcso­latban kirobbant támadás által keltett nehézségeken, Duclos elv­társ ezt válaszolta: A francia reakció, összejátszva a szocialisták vezette kormány­nyal, a múlt év novemberében mindent megtett, hogy pártunk ellen hallatlanul heves offenzí­­vát vezessen. 1956. november 7-én a magyar ellenforradalom mellett rendezett tüntetésből (amelyen négy szocialista minisz­ter is részt vett) váltak ki azok az egyenruhás katonákat is ma­gukba foglaló fasiszta csoportok, amelyek megtámadták és meg­próbálták felgyújtani pártunk központi bizottságának székhá­zát, majd megrohanták újságunk, az Humanité épületét. A párizsi nép nem késleke­dett a válasszal. Másnap pár­tunk hívó szavára hatalmas tüntetések zajlottak le Pá­rizsban, ötvenezer ember részvételével, ezzel a jelszó­val: „Le fascisme ne passera pas.” (A fasizmus nem kere­kedik felül!) A kormány és a reakció a ma­gyarországi ellenforradalom ku­darca feletti dühében még sokáig folytatta a rádióban és a sajtó­ban a kommunistaellenes kam­pányt. Az volt a céljuk, hogy megkíséreljék elszigetelni a kom­munista pártot, megosztani a munkásosztályt és ugyanakkor elterelni a közvélemény figyelmét a szuezi agresszióról, a francia— brit kaland kudarcáról és az al­gériai háború folytatásáról. Eltávolították-e a munkások egységes harcának útjából a kom­munistaellenes kampány által emelt akadályokat? — hangzott a következő kérdés. Jelenleg a magyarországi ese­mények kérdése nem oly kiéle­zett, mondhatni, már nincs az ér­deklődés homlokterében. Számos megtévesztett francia munkás rá­döbbent — ha ezt ne­m is vallja még be —, hogy becsapták. Ezenkívül az élet oly erővel veti fel az egységakció prob­lémáját, hogy a munkásosz­tály megosztói kétségtelenül visszavonulóban vannak. A munkáskövetelések harcait, amelyek éppen most zajlottak le Franciaországban, az akcióegy­ség jegyében szervezték és vezet­ték. A fasiszta veszély megújulása — amely ismét megnyilvánul Franciaországban — különö­sen szükségessé teszi a dol­gozók és az antifasiszták egy­séges harcát. Ezek a fasisztaellenes erők mind­inkább tapasztalják, hogy a fa­siszta veszély növekedése közvet­lenül összefügg az algériai háború folytatásával. Algériában a kato­nai osztagokra támaszkodó fasisz­ta csoportosulások nyílt fasiszta tevékenységet fejtenek ki. Mi több, a szocialista vezetés alatt álló kormány „európai" po­litikájával szoros összefüggésben is kibontakozik a fasiszta veszély: a kormány fel alkarja számolni Franciaország nemzeti független­ségét a közös piac és az Euratom „kis Európájának“ keretében. Ez az Európa, amelyet a német nagy­tőkések irányítanának és amely az amerikai monopóliumok hatal­mán alapulna, feltételezi, hogy Franciaország ahhoz a Nyugat- Németországhoz igazodjék, ahol Adenauer betiltotta a kommunis­ta pártot. Nyilvánvaló, hogy Adenauer nemcsak Nyugat-Né­­metországban szeretne megszaba­dulni a kommunistáktól, hanem a „kis Európa” többi országában is. A következő kérdés arra vonat­kozott, vajon megkísérelhetik-e az imperialisták másutt, ami Ma­gyarországon nem sikerült nekik? A reakciós sajtó sokat beszél a magyarországi „operáció” ke­let-németországi megismétlésének lehetőségéről, de a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársa­ság kormányának legutóbbi, ja­nuár 7-i közös nyilatkozata nem mulasztotta el, hogy gondolkodó­ba ejtse az imperialista provoká­torokat. Mindenesetre, hogy rá­világítsak, miként vélekednek bi­zonyos nyugati politikusok, idé­zem Anthony Nutting brit kül­ügyi államminisztert, az egykori Eden-kormány tagját, aki január 16-án a párizsi Information ha­sábján a magyarországi esemé­nyekkel kapcsolatban ezeket a sokatmondó sorokat írta: „Úgy tűnik, hogy helyénvaló segíte­nünk és bátorítanunk az ellen­­állást a kommunizmussal szem-é­ben. Vajon a NATO nem tud­na-e titokban fegyvereket szál­lítani nemcsak Magyarország­ra, hanem a többi csatlós ország­ba is? Komolyan fontolóra kelle­ne ezt venni és nem szabadna el­vetnünk ezt a gondolatot azzal az ürüggyel, hogy ez játék lenne a tűzzel és hogy a harmadik világ­háború kirobbanását kockáztat­ná.” Bizonyos vagyok benne, hogy az ezekben a sorokban levő felszólí­tás hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar dolgozók felismerjék, milyen célokat akarnak elérni az imperialisták. Tudósítónk végül megkérdezte Dud­ás elvtársat, mit üzen május elseje alkalmából a Népszabadság olvasóinak, a magyar dolgozók­nak? Ki szeretném fejezni a fran­cia kommunisták és dolgozók jókívánságait és üdvözletét magyar testvéreiknek, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt­nak, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának és népének — hangsúlyozta Jacques Duclos. — Mint tudja, pártunk képviselői találkoztak más testvérpártok képviselőivel és ezeken a találko­zókon nem mulasztottuk el kife­jezni szolidaritásunkat Magyaror­szággal, üdvözölve azt a győzelmet, amelyet a Szovjetunió segítségé­vel aratott az ellenforradalmi ösz­­szeesküvők felett. Rövidesen találkoznak a Fran­cia Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttei is. A két párt elvben megegyezett ebben és a találkozóra a közeljövőben sor kerül Budapesten. Jómagam már kétezer jártam Magyarországon — folytatta Duc­­os elvtárs — és élénken él em­lékezetemben mindaz, amit ma­guknál láttam. Sohasem felejtem, hogy 1952-ben, amikor a francia kormány bebörtönzött a vietnami béke érdekében folytatott tevé­kenységem miatt, eljutott hozzám Magyarországról a baráti szolida­ritás számos tanújele. Nagyon bántott az, ami a múlt őszön Ma­gyarországon történt, de szívből örülök győzelmeiknek és azt kí­vánom a magyar munkásosztály­nak és a magyar népnek, hogy si­keresen haladjon előre a szocia­lizmus útján. Mi, francia kommunisták, meg vagyunk győződve róla, hogy a népi Magyarország, a szocializmus táborát vezető Szovjetunió segítségével és a világ kommunista mozgalmá­nak támogatásától erősítve, sikereket fog aratni. Magyarország a szocializmus út­­jára lépett és sosem fordul vissza a reakció mocsarába. Ennek a Magyarország jöven­dőjébe vetett rendíthetetlen biza­lomnak a kifejezésével szeretném összegezni ezt a május elsejei üzenetet, :Rudnyánszky István 3

Next