Népszabadság, 1957. május (2. évfolyam, 101-127. szám)
1957-05-01 / 101. szám
1957. május 1, szerda Május 1-én délelőtt, a budapesti dolgozók ünnepi nagygyűlésén KÁDÁR JÁNOS elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának elnöke mond beszédet A csapatzászlónak fogadjuk meg: életünk árán is hűek maradunk a munkásosztályhoz Zászlót adományozott a győri rendőri karhatalmi egységnek a Vagon- és Gépgyár Feszesállású katonák, tisztek, azok a harcosok, akik rendet teremtettek Győr városában, az őszi ellenforradalom után; most itt állnak a rendőri karhatalom épületének udvarán, hogy átvegyék a csapatzászlót a Vagon- és Gépgyár dolgozóitól május alkalmából. Az ünnepségre eljöttek a város üzemeinek küldöttei, a Belügyminisztérium, a szovjet hadsereg és a helyi szervek képviselői. A zászlót Lakatos Albert, a Vagongyár igazgatója adta át. Amikor átvette a csapatzászlót Bohár János, a rendőri karhatalom helyi egységének parancsnoka, ezekkel a szavakkal fordult beosztottaihoz: — Felelősségérzettel veszem át a zászlót, amely kifejezője a katonák és munkások egységének. E zászlót cserbenhagyni annyit jelent mint elárulni a munkásosztályt. Ha dicsőséget hozunk rá, a munkásosztályra hozunk dicsőséget, ígérem a Vagongyár dolgozóinak, beosztottjaim és a magam nevében. Erre a zászlóra csak dicsőséget hozunk. Köszönjük a csapatzászlóval adott bizalmat, s e lobogónak fogadjuk meg: életünk árán is hűek maradunk a munkásosztályhoz. Impozáns része volt az ünnepségnek, amikor a rendőri karhatalmisták díszzászlóalja díszlépésben lépett el a csapatzászló előtt. A katonai aktus lezajlása után baráti beszélgetésen vettek részt a rendőrikarhatalmisták, a Vagongyár, a Szerszámgépgyár és a többi győri üzem dolgozói. A május 1-i versenyben elkészült az első autóbusz-vontató kocsi Ha ma egy budapesti autóbusz elromlik, órákig kell várni, amíg a szerelők megérkeznek, s az sem biztos, hogy meg tudják javítani a kocsit. Ha a hiba nagyobb, ismét várni kell, amíg az autóbuszt bevontatják a garázsba. A Récseigarázs dolgozói elhatározták, hogy segítenek ezen a bajon. A honvédségtől vásároltak egy kiselejtezett vontatókocsit, amelyet darabokban szállítottak a garázsba. Itt a szorgos kezek pompás új vontatókocsit varázsoltak belőle, értéke mintegy 300 000 forint. A május tiszteletére indított versenyben készült új vontatókocsit a garázs dolgozói tegnap a Fővárosi Autóbusz Üzem Curia utcai székháza előtt átadták a forgalomnak. — Magyarok! Testvérek! — vett újabb lendületet „Füstös”. — Látjátok ezt a fegyvert? — s géppisztolyát a magasba lökte. — Ez volt a kezemben, ezzel vettem részt a pesti szabadságharcban. Nektek — akiket szintén kizsarolt, szintén bilincsbe vert az ávós diktatúra — nincs mit félnetek tőle! Nem ellenetek — értetek van kézben! Értetek, mert mit hallottam, mit kellett meghallanom, magyar testvérek?! Hogy ti, akiktől tormaszám rabolták el a búzát, a disznót s a kukoricát, hogy az elv- és kartársak luxuskocsikon furikázhassanak, s hogy az ávós tisztek nyolc- meg tízezer forintokat vághassanak havonta zsebre — még ma is, a zsarnokság bukása után is féltek! Annyira féltek, hogy nemcsak megtűritek, de meg is védelmezitek a börtönőreiteket! Vagy rosszul tudom? Nem a Dózsa, egy másik szövetkezet állt ki az elnöke meg a párttitkára mellett? No ugye?! Pedig tanú vagyok rá: egy listából, a győri ÁVO titkos listájából tudom, hogy az elnök is meg a párttitkár is — besúgó volt! S azt is tudom, arra is esküt merek tenni, hogy villát, kertes házat kaptak a mószerolásért. Itt Forgács Győzére tekintett, hogy mit szól mindehhez, veszi-e észre, micsoda megbűvölten hallgatja a tagság a forradásos képű égbekiáltó hazudozását, de Győré maga is el volt varázsolva, oszlopnak, falat támasztani állt a magtárajtó mellé. Azon bosszankodott föl az nem fért sehogy a fejébe, hogy ugyanaz a tömeg, amelyik alig két napja, Forgács elhurcolásakor félszóból is értett, most hogyan s miért lett bámész, gyámoltalan, eszét és öntudatát vesztett embernyári? Mert úgy látszik — az lett! Pedig egyszer már jól látta — azért is lehetett csatába vinni —, hogy mire megy ki a játék, mit ér a Nagy Imrekormányok szózatozása, ha egyszer Maláth és társai képviselik M.-ban a „forradalmat”?! S most tessék: a juhászok, a csürhések s a csordapásztorok híján szinte az egész Dózsa-tagság együtt van, s még sincs egy hang se: a tömeg — micsoda döbbenetes látvány! — nemcsak elviseli, de el is hiszi, szájtátva hiszi el a forradásosképű mocskolódását. Mintha ők ketten: Forgács és Győré afféle jött-ment, ki tudja honnan szalasztott idegenek lennének! Holott... mindent tudnak róluk! Még azt is, hogy a kedvenc, nyálat csordító ételük micsoda! 6. Győre Pál még csak hagyján! , mint kovácslegény Győrben, a Győri Vagonban is eltöltött pár esztendőt. Másodéve, 1954 őszén került haza, amikor az volt a pártban a jelszó, hogy falura kommunisták! Szilárdítsátok a szövetkezeteket! De Forgács?! Ha az elnöki iskola tíz hónapját s a második világháború esztendeit nem számítjuk, amikor Voronyezsig meg visszahányódott-vetődött, mint szekerész katona, mit lehet mondani? Azt, hogy szem előtt, mindig itthon volt, egyenként lehetne megmutatni, hogy kikkel s miféle munkán dolgozott együtt? 6. Győré szemrehányást is tett neki, amikor egy hang, egy kiáltás nélkül engedte lefogatni magát. Azzal érvelt, hogy szóból ért a tagság, irányítást vár a vezetőitől, nem maga elhagyó, „bánom is én, mi lesz” duzzogást. Most aztán együtt, közös katlanban főnek, mert a sebhelyes, képű — akárki küldte — ugyancsak érti a dolgát! Hazudik, rágalmaz, erkölcsileg próbálja lehe,tétlenné tenni őket, de kezet —, egyelőre — a világért se emelne rájuk. Arra számított, s joggal,, hogy mert ő mondja ki az utolsó, szól, hát ő lesz a győztes. Aminthogy igaz is: az ártatlanságot csak hangoztatni lehet, de bizonyítani, is...? (Folytatjuk) NÉPSZABADSÁG Jacques Duclos nyilatkozata a Népszabadságnak Jacques Duclos elvtárs, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, nyilatkozatot adott a Népszabadság párizsi tudósítójának. Duclos elvtárs bevezetőben hangsúlyozta: Örömmel tölt el, hogy május alkalmából a Népszabadság hasábjain kifejezhetem a magyar dolgozóknak testvéri szolidaritástól fűtött baráti érzelmeimet, a francia kommunisták és dolgozók forró üdvözletét. Minden május elseje fontos esemény valamennyi ország munkásai számára. Ott, ahol nincs többé tőkésuralom és kizsákmányolás, mint például a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban, az ünneplő munkások megvonják sikereik mérlegét és leszűrik a tanulságokat, hogyan folytassák útjukat előre. A tőkésországokban, mint Franciaországban, a munkások számáramájus elseje harci nap, seregszemle a rájuk váró új csaták előtt. Ebben az esztendőben Franciaországban május elseje előtt egész sor bérkövetelő akció zajlott le, köztük a vasutasok országos 48 órás sztrájkja. Ezek a különböző megmozdulások, amelyeket az egységes akció jellemzett, csak figyelmeztetések voltak. A munkások mindinkább felismerik a harci egység szükségességét és újabb csatákra készülnek. A francia munkásosztály látja, a dolgozó tömegek érzik, hogy életfeltételeik egyre súlyosbodnak. Bérük kevés, nem kielégítő, kimerítő munkaütemet kényszerítenek rájuk, amely idő előtt „elkoptatja”, kiuzsorázza őket; a kifacsart munkásokat az utcára teszik, vagy, mint mondják, alacsonyabb fokra helyezik a társadalmi létrán... A munkásosztály elszegényedésével szemben a tőkés monopóliumok roppant jövedelmekre tesznek szert. S természetesen a francia munkásoknak és a dolgozó tömegeknek kell megfizetniök a gyarmatosítók hasznáért vívott algériai hátorú roppant költségeit is. Nem véletlenül kezdem ezzel a magyar elvtársaknak szánt szavaimat: azért mondom ezt el, hogy válaszoljak a nyugati sajtó és rádió hazugságaira, amelyek a kapitalista kizsákmányolás rendszerét idillikus színben tüntetik fel. Ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Munkatársunk megkérdezte, hogyan ítélte meg a Francia Kommunista Párt a múlt évi októbernovemberi magyarországi eseményeket? — Mindenekelőtt meg kell mondanom a félreértés elkerülése végett — mondotta Dudás elvtárs —, hogy pártunk a magyarországi események első napjától fogva világosan felismerte a magyar nép ellen indított ellenforradalmi támadás igazi jellegét. Megállapítottuk: Horthy és Franco, akárcsak Franciaország és minden ország legrosszabb reakciósai, forrón üdvözölték azokat, akiket ők „forradalmároknak” neveztek. Ez egy pillanatra sem tévesztett meg bennünket. Ezenkívül a reakció és a fasizmus cinkosai dicsérték Nagy Imre államférfiúi tehetségét, ami ugyancsak jelentőségteljes tény volt számunkra, így nyomban lelepleztük azt a reakciós hadjáratot, amely megpróbálta a népi Magyarország ellen irányuló fasiszta támadást forradalminak beállítani. A francia munkások, akiknek 1 osztályösztöne éber volt, megfigyeltéik, mennyire mósként fogadták Franciaországban a magyar menekülteket, mint azokat a köztársasági spanyolokat, akik 1939-ben érkeztek Franciaországba, miután a fasiszták felülkerekedtek ... A magyar ellenforradalmárokat prefektusok, püspökök, kapitalisták fogadták, akik ezekben a menekültekben az amerikai milliárdosoknak kedves ,szabad világi farkasait köszöntve sértegették a szocialista tábor országait. A spanyol antifasisztákat 1939-ben egész másként fogadták. Az ő fogadtatásukra rendőröket küldtek a francia— spanyol határra, hogy koncentrációs táborokba vigyék őket. A Francia Kommunista Párt az első perctől fogva elítélte a Magyarország elleni, a magyar ellenforradalmárok részvételével szőtt imperialista összeesküvést. A Francia Kommunista Párt fennen hangoztatta, hogy a szovjet hadsereg, Magyarország munkásparaszt kormányának felhívására válaszolva, a nemzetközi proletárszolidaritásból fakadó kötelességét teljesítette, amikor segítséget nyújtott a magyar dolgozóknak az ellenforradalom szétzúzásában. Arra a kérdésre, hogyan kerekedett felül a francia párt a magyarországi eseményekkel kapcsolatban kirobbant támadás által keltett nehézségeken, Duclos elvtárs ezt válaszolta: A francia reakció, összejátszva a szocialisták vezette kormánynyal, a múlt év novemberében mindent megtett, hogy pártunk ellen hallatlanul heves offenzívát vezessen. 1956. november 7-én a magyar ellenforradalom mellett rendezett tüntetésből (amelyen négy szocialista miniszter is részt vett) váltak ki azok az egyenruhás katonákat is magukba foglaló fasiszta csoportok, amelyek megtámadták és megpróbálták felgyújtani pártunk központi bizottságának székházát, majd megrohanták újságunk, az Humanité épületét. A párizsi nép nem késlekedett a válasszal. Másnap pártunk hívó szavára hatalmas tüntetések zajlottak le Párizsban, ötvenezer ember részvételével, ezzel a jelszóval: „Le fascisme ne passera pas.” (A fasizmus nem kerekedik felül!) A kormány és a reakció a magyarországi ellenforradalom kudarca feletti dühében még sokáig folytatta a rádióban és a sajtóban a kommunistaellenes kampányt. Az volt a céljuk, hogy megkíséreljék elszigetelni a kommunista pártot, megosztani a munkásosztályt és ugyanakkor elterelni a közvélemény figyelmét a szuezi agresszióról, a francia— brit kaland kudarcáról és az algériai háború folytatásáról. Eltávolították-e a munkások egységes harcának útjából a kommunistaellenes kampány által emelt akadályokat? — hangzott a következő kérdés. Jelenleg a magyarországi események kérdése nem oly kiélezett, mondhatni, már nincs az érdeklődés homlokterében. Számos megtévesztett francia munkás rádöbbent — ha ezt nem is vallja még be —, hogy becsapták. Ezenkívül az élet oly erővel veti fel az egységakció problémáját, hogy a munkásosztály megosztói kétségtelenül visszavonulóban vannak. A munkáskövetelések harcait, amelyek éppen most zajlottak le Franciaországban, az akcióegység jegyében szervezték és vezették. A fasiszta veszély megújulása — amely ismét megnyilvánul Franciaországban — különösen szükségessé teszi a dolgozók és az antifasiszták egységes harcát. Ezek a fasisztaellenes erők mindinkább tapasztalják, hogy a fasiszta veszély növekedése közvetlenül összefügg az algériai háború folytatásával. Algériában a katonai osztagokra támaszkodó fasiszta csoportosulások nyílt fasiszta tevékenységet fejtenek ki. Mi több, a szocialista vezetés alatt álló kormány „európai" politikájával szoros összefüggésben is kibontakozik a fasiszta veszély: a kormány fel alkarja számolni Franciaország nemzeti függetlenségét a közös piac és az Euratom „kis Európájának“ keretében. Ez az Európa, amelyet a német nagytőkések irányítanának és amely az amerikai monopóliumok hatalmán alapulna, feltételezi, hogy Franciaország ahhoz a Nyugat- Németországhoz igazodjék, ahol Adenauer betiltotta a kommunista pártot. Nyilvánvaló, hogy Adenauer nemcsak Nyugat-Németországban szeretne megszabadulni a kommunistáktól, hanem a „kis Európa” többi országában is. A következő kérdés arra vonatkozott, vajon megkísérelhetik-e az imperialisták másutt, ami Magyarországon nem sikerült nekik? A reakciós sajtó sokat beszél a magyarországi „operáció” kelet-németországi megismétlésének lehetőségéről, de a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának legutóbbi, január 7-i közös nyilatkozata nem mulasztotta el, hogy gondolkodóba ejtse az imperialista provokátorokat. Mindenesetre, hogy rávilágítsak, miként vélekednek bizonyos nyugati politikusok, idézem Anthony Nutting brit külügyi államminisztert, az egykori Eden-kormány tagját, aki január 16-án a párizsi Information hasábján a magyarországi eseményekkel kapcsolatban ezeket a sokatmondó sorokat írta: „Úgy tűnik, hogy helyénvaló segítenünk és bátorítanunk az ellenállást a kommunizmussal szem-ében. Vajon a NATO nem tudna-e titokban fegyvereket szállítani nemcsak Magyarországra, hanem a többi csatlós országba is? Komolyan fontolóra kellene ezt venni és nem szabadna elvetnünk ezt a gondolatot azzal az ürüggyel, hogy ez játék lenne a tűzzel és hogy a harmadik világháború kirobbanását kockáztatná.” Bizonyos vagyok benne, hogy az ezekben a sorokban levő felszólítás hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar dolgozók felismerjék, milyen célokat akarnak elérni az imperialisták. Tudósítónk végül megkérdezte Dudás elvtársat, mit üzen május elseje alkalmából a Népszabadság olvasóinak, a magyar dolgozóknak? Ki szeretném fejezni a francia kommunisták és dolgozók jókívánságait és üdvözletét magyar testvéreiknek, a Magyar Szocialista Munkáspártnak, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának és népének — hangsúlyozta Jacques Duclos. — Mint tudja, pártunk képviselői találkoztak más testvérpártok képviselőivel és ezeken a találkozókon nem mulasztottuk el kifejezni szolidaritásunkat Magyarországgal, üdvözölve azt a győzelmet, amelyet a Szovjetunió segítségével aratott az ellenforradalmi öszszeesküvők felett. Rövidesen találkoznak a Francia Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttei is. A két párt elvben megegyezett ebben és a találkozóra a közeljövőben sor kerül Budapesten. Jómagam már kétezer jártam Magyarországon — folytatta Ducos elvtárs — és élénken él emlékezetemben mindaz, amit maguknál láttam. Sohasem felejtem, hogy 1952-ben, amikor a francia kormány bebörtönzött a vietnami béke érdekében folytatott tevékenységem miatt, eljutott hozzám Magyarországról a baráti szolidaritás számos tanújele. Nagyon bántott az, ami a múlt őszön Magyarországon történt, de szívből örülök győzelmeiknek és azt kívánom a magyar munkásosztálynak és a magyar népnek, hogy sikeresen haladjon előre a szocializmus útján. Mi, francia kommunisták, meg vagyunk győződve róla, hogy a népi Magyarország, a szocializmus táborát vezető Szovjetunió segítségével és a világ kommunista mozgalmának támogatásától erősítve, sikereket fog aratni. Magyarország a szocializmus útjára lépett és sosem fordul vissza a reakció mocsarába. Ennek a Magyarország jövendőjébe vetett rendíthetetlen bizalomnak a kifejezésével szeretném összegezni ezt a május elsejei üzenetet, :Rudnyánszky István 3