Népszabadság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1957-09-15 / 218. szám

Befejeződött az ENSZ rendkívüli ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) Ezek a tények — folytatta Mód Péter — elegendő pontatlanságra vallanak a jelentésben ahhoz, hogy azt a valóságnak nem meg­felelőnek tegyék. Magyarország kormánya eljuttatott Hammarsk­­jöld főtitkárhoz több tízezer til­takozó levelet, amelyek, az ország különböző részeiből érkeztek egyenes következményeként an­nak, hogy a magyar sajtóban köz­zétették a különbizottság jelenté­sét. Ezután arról beszélt, hogy az imperialista kormányok nagy pénzösszegeket fordítottak arra, hogy propagandaügynökségeket szervezzenek a népi demokráciák ellen. Az elmúlt 12 év alatt ké­meket és felforgatócsoportokat küldtek Magyarországra. Befejezésül Mód Péter kitért arra, hogy a határozati javaslat benyújtói a magyar nép „szenve­déseiről" beszélnek. „Ha Magyar­­országon egyáltalában van ma szenvedés, akkor ez azoknak a rablóknak és gyilkosoknak szen­vedése, akik a felkelést szították" — mondotta a magyar delegátus. Ezután hangoztatta, hogy az el­lenforradalom által okozott anya­gi kár 22 milliárd forint. A válságos helyzetet nem a tulajdonképpeni harc, hanem a termelés dezorganizálása idézte elő. A dolgozókat infláció és munka­­nélküliség fenyegette és minden­ki azt hitte, hogy évekre van szükség a gazdasági élet helyre­­állításához. Az ország nyomorúságán könnyített azonban a Szovjet­unió és­ a szocialista tábor többi országának segítség­­nyújtása — fejezte be felszólalását a ma­gyar küldött. Utána Zabagelo ukrán küldött felszólalásában a többi között be­jelentette, hogy kormánya mind a különbizottság jelentését, mind a határozati javaslatot el fogja uta­sítani. Vasco Vieira Garin portugál küldött kormánya nevében, „őszinte elismerését” fejezte ki a különbizottságnak a jelentésért. A közgyűlés ezután rövid szü­net után a késő esti órákban foly­tatta munkáját. A közgyűlés pénteken éjszaka folytatta a Magyarországról szóló vitát. Alsing Andersen, Dalnia küldöt­te az ötös bizottság elnöke védel­mébe vette a bizottságot a bírála­tokkal szemben és azt hangoztat­ta, hogy a szovjet és a magyar szónoknak „nem sikerült megcá­folnia a bizottsági jelentés egyet­len megállapítását sem“. A következő három szónok nem támogatta a határozati javaslatot. Indonézia küldötte, Ali Szaszt­­roamidzsozso, volt miniszterelnök azt mondotta, hogy a Szovjet­uniónak a közgyűlés által történő elíté­lése ellentmondana a kitűzött célnak, mert fokozná a hideg­­háborús légkört, holott a megoldást csak tárgya­lással és megbéküléssel lehet megtalálni. Ceylon küldötte, Gunewardene, aki egyike a különbizottság tag­jainak és aki ilyen címen alá is írta a bizottság jelentését, annak a véleményének adott kifejezést, hogy „miután a Szovjetunió és a magyar hatóságok nem nyújtot­tak támogatást a bizottságnak", ezzel a jelentés hiányossá vált. Az esetleges megoldás szempont­­j­­ából­­ céltalannak, sőt károsnak tartja az elítélést. Végül az új megbízatás helyett, amelyet a határozati javaslat Vaithajakonra, a közgyűlés elnö­kére kíván bízni, „előnyösebbnek tartaná az ENSZ főtitkárának közbelépését. Lengyelország küldötte, Micha­­lowski szerint az ENSZ vitája állandó izgal­mat jelent a nemzetközi hely­zetben és a határozati javas­lattervezet semmiféle hasznos célt nem szolgálhat. Hangsúlyozta, hogy országa a jö­vőben épp úgy, mint a múltban, támogatni fog minden olyan erő­feszítést, amelynek az a célja, hogy megszilárdítsa a magyaror­szági életkörülményeket. Ausztria küldötte, Franz Matsch azt javasolta, hogy a magyar kor­mány „hirdessen amnesztiát a felkelés miatt bebörtönzött poli­tikai foglyok számára”. Matsch igyekezett cáfolni, hogy a nyuga­ti imperialisták által küldött „fegyveres csapatok” lépték vol­na át a magyar—osztrák határt a felkelés alatt (!) Laosz, Thaiföld, Libéria, Ghána és Bolívia képviselői támogatták a Szovjetuniót elítélő határozati javaslatot. Tunisz képviselője, Mongi Szlim, a különbizottság tagja szintén támogatta a határozati javaslatot, egyben párhuzamot vont az algériai kérdéssel. „Egye­sek azok közül, akiknek vélemé­nye szerint az ENSZ vitája a ma­gyarországi kérdésről törvényes, megtagadják ezt a jogot az algé­riai kérdésben" — mondotta Szlim. Szoboljev, a Szovjetunió kül­dötte szólalt fel azután, s élesen bírálta a vizsgáló bizottságot, a vitát és a határozati javaslatot. Hangsúlyozta, a nyugati imperia­listák azért provokálták a vitát, hogy így eltereljék a figyelmet ar­ról az agresszív politikájukról, amelyet az Egyesült Államok a Közép-Keleten, Nagy-Britannia különösképpen Omán és Jemen irányában, Franciaország pedig Algériában folytat. Lodge az Egyesült Államok ne­vében elhangzott újabb felszóla­lásában elvetette a Burma és Ceylon által beterjesztett javas­latot, azon a címen, hogy csök­kenti az eredeti javaslat „határo­­zottságát“. Franciaország küldötte, Geor­­ges­ Picot ezután válaszolni igye­kezett az „országát támadó” szó­nokoknak. Az általános vita befejeződése után a közgyűlés áttért a 37 or­szág által beterjesztett határozati javaslat fölötti szavazásra. A XII. ülésszak szeptember 17-én kezdődik. A Magyar Távirati Iroda bécsi tudósítója Az osztrák ENSZ-küldött ,igenlő" szavazatának hátteréről A bécsiek szombaton reggel csak a rádióból és a déli lapokból értesültek az amerikai javaslat jó­váhagyásáról és arról, hogy a ma­gát semlegesnek nevező Ausztria delegátusa is megszavazta az elfo­gult és az ENSZ alapokmányát súlyosan sértő határozati javas­latot. Beavatottak úgy tudják, hogy az osztrák „igen“-t a szerdán Raab kancellár betegágyánál tar­tott politikai tanácskozáson hatá­rozták el. A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság elleni amerikai javaslat megszavazását — kiszi­várgott hírek szerint — a szocia­lista párti Pittermann és Helmer követelte, rendkívül erélyesen, míg Figl külügyminiszter állítólag azt ajánlotta volna, hogy az oszt­rák küldött, „tekintettel az ország külpolitikai érdekeire", tartózkod­jék a szavazástól. Bécsi haladó politikai körökben egyébként jellemző tünetnek tart­ják, hogy Matsch osztrák küldött lényegileg nem szólt hozzá az ötös bizottság jelentéséhez, s míg egyetlen érvet sem tudott felhoz­ni az amerikai javaslat igazolá­sára, csak arra a kiegészítő indít­ványra szorítkozott: szólítsa fel a rendkívüli közgyűlés a magyar kormányt, hogy adjon közkegyel­met az ellenforradalmároknak, a gyilkosoknak és kártevőknek. Az említett bécsi haladó körök­ben arra is rámutatnak, hogy az osztrák kormány az ellenforradal­mi banditák leplezetlen támoga­tásával és azzal, hogy az ENSZ- ben képviselt más európai semle­ges állammal, Finnországgal el­lentétben megszavazza az ameri­kai külügyminisztériumban ké­szült határozati javaslatot, bizonyságot szolgáltatott arról, hogy nem hajlandó politikájában következetesen megvalósítani az alkotmányba iktatott örök semle­gességét. NÉPSZABADSÁG 1957. szeptember 15. vasárnap Makariosz nyilatkozata a ciprusi erőszak ellen New York, szeptember 14. Makariosz érsek, a ciprusi gö­rögök politikai és vallási vezetője mintegy kétszáz személy előtt be­szélt, a tengerentúli sajtóklubnak a Waldorf-Astoria Szállóban ren­dezett ebédjén. Amikor megkér­dezték tőle, mi a véleménye az összetűzésekről, amelyek az utób­bi esztendők folyamán a szigeten történtek, a következőket vála­szolta : „Senki sem szereti a véron­tást, senki sem szereti az erő­szakot, és nagyon boldog len­nék, ha a ciprusi probléma békésen megoldódnék”. A ciprusi érsek beszédében ki­fejtette, hogy a ciprusi független­ség kérdése nem tartozik Török­országra. Bulganyin üzenete a török miniszterelnökhöz Bulganyin, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke felhí­vással fordult Adnan Mende­­reszhez, Törökország minisz­terelnökéhez. Az üzenetet a szovjet nagykövet szeptember 11-én nyújtotta át Ankarában a török miniszterelnöknek. „Ebben az üzenetünkben is­mételten kijelenteni kívánjuk — írja Bulganyin —, hogy a Szovjet­uniónak nincsenek semmiféle kü­lönleges gazdasági vagy egyéb ér­dekei a Közel- és Közép-Keleten. Ilyenekre nem is törekszik, csu­pán azt akarja, hogy a világnak ebben a részében fennmaradjon és megerősödjék a béke, politikai­lag is az az érdeke, hogy a közép- és közel-keleti országok mind függetlenül és önállóan fejlődje­nek, saját nemzeti érdekeiknek megfelelően." Bulganyin rámutat, hogy a Szíria ellen irányuló katonai ak­ciók megindítására vonatkozó amerikai tervek bizonyos szere­pet szánnak Törökországnak. Mi, természetesen nem szívesen hisz­­szük ezt el — írja a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke —, de „vannak bizonyos jelek, ame­­lyek arra mutatnak, hogy Török­ország vezetői úgy látszik hajlan­dók arra, hogy szívesen fogadják az ilyenféle terveket. Nem tit­koljuk, hogy nagy aggodalommal értesül­tünk török csapatoknak a Szí­riai határon történt összevo­násáról, valamint arról, hogy Törökország területére Szíria elleni támadás céljából ameri­kai fegyverek érkeztek.” Tekintettel arra, hogy a közel­és közép-keleti országok közel­esnek a szovjet határhoz — hang­zik a továbbiakban Bulganyin üzenete — valamint szem előtt tartva saját biztonságának érde­keit, a Szovjetunió természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül az események ilyen alakulását, amely ezen a területen fegyveres konfliktus kirobbanásához vezet­het. Már csak azért sem, mert a béke megsértésének veszélye sem­miképpen sem korlátozódnék csak erre a területre. „A szovjet kormány a leg­barátibb hangnemben szeret­né felhívni Törökország kor­mányát: ne vegyen részt az olyan veszélyes következmé­nyekkel járó dologban, mint a Szíria ellen irányuló fegyve­res intervenció, segítse elő a közép- és közel-keleti események nem kívánatos fejlő­désének s e területen fegyveres konfliktus kirobbanásának meg­­a­kadályozását." Bulganyin a továbbiakban a következőket írja: „Amikor híre­ket kapunk arról, hogy török csa­patokat vontak össze a török— szíriai határon, felmerül bennünk természetesen a kérdés, hogyan éreznék magukat a törökök, ha határaikon idegen csapatokat kez­denének összevonni.’* Bulganyin kifejezi azt a meggyőződését, hogy Törökország nagy bajt okoz­na magának, ha engedne azon idegen körök tanácsá­nak, amelyek egyáltalán nem arra törekednek, hogy fenn­maradjon a béke a Közel- és Közép-Keleten, hanem csak azokkal a nyeresé­gekkel törődnek, amelyeket e vi­dék kincseinek kizsákmányolásá­ból szereznek. Ha Szíria ellen ka­tonai akciókat hajtanának végre és a Közel- és Közép-Keleten há­ború törne ki, Törökországnak csak hátrányára lenne a részvé­tel ebben az agresszióban, s az ezen területen elfoglalt helyzete elkerülhetetlenül meggyengülne. „Feltétlen számításba kell venni — írja Bulganyin — azokat a föld­rajzi viszonyokat, amelyek között lejátszódnék egy ilyen konfliktus Törökország részvételével.” Az egy bizonyos területen megkezdődött hadműveletek bármely pillanatban széles ki­terjedésű konfliktussá alakul­hatnak át. Akkor már nehéz lesz hatását az említett terület határai közé kor­látozni. „Higgye el, Miniszterelnök Úr — írja Bulganyin —, komolyan senki sem fogadhatja el azokat a célzatosan terjesztett állításokat, hogy Szíria veszélyeztetheti egyik vagy másik közel-, illetve közép­keleti állam biztonságát. Meggyő­ződésünk, hogy még azok is alig hiszik ezt el, akik ilyenféle állí­tásokhoz folyamodnak.” Bulganyin a szovjet kormány nevében biztosítja Törökország kormányát arról, hogy a Szovjetuniónak csak az az őszinte és forró vágya, hogy baráti, jószomszédi viszonyt tartson fenn Törökországgal. „Reméljük — írja —, hogy a tö­rök kormány a legnagyobb figye­lemmel mérlegeli majd a fent ki­fejtett szempontokat, a magunk részéről pedig készek vagyunk ta­nulmányozni a török kormány megfontolásait a közel- és közép­­keleti béke és biztonság biztosítá­sának feladatával összefüggő kér­déseket illetően, mert jelenleg ez a feladat a tartós világbéke bizto­sítása szempontjából igen nagy je­lentőségű” — fejeződik be Bulga­nyin üzenete. MUNKATÁRSUNK HELYSZÍNI RIPORTJA A KAZAHSZTÁNI SZŰZFÖLDEKRŐL­­K­admíladd a sztyeppén v. (Befejező rész) Néhány szó a jövőről Egy hadművelet sorsát eldönt­heti egy vagy két átütő sikerű győztes ütközet, de ezzel a csapa­tok tevékenysége még nem ér vé­get. Az elfoglalt pozíciót meg kell szilárdítani, minden részletében birtokba kell venni. Ebben a nagy sztyeppei hadjá­ratban ráadásul kombinált fel­adatról van­­szó. Hiszen a szűzföl­dek meghódítása csupán a cél egy részlete. A cél egésze: a kommu­nizmus felépítése a közép- és ke­let-ázsiai szocialista szovjet, köz­társaságokban! A szűzföldek fel­törésével, a szovhozok és kolho­zok új hálózatának kiépítésével párhuzamosan és vele szoros ösz­­szefüggésben folyik a szovjet Kö­zép- és Távol-Kelet földalatti kin­cseinek birtokbavétele és e tá­voli köztársaságok további nagy­ütemű iparosítása. „Ha nem fejlesztenénk ki Ka­zahsztán mezőgazdaságát, képte­len vállalkozás lenne Kazahsztán újabb ipari fellendítése is.” Eze­ket a szavakat Mackejevics elv­társnál, a Szovjetunió mezőgazda­­sági miniszterénél jegyeztem le, mielőtt elutaztam a szűzföldekre. Tőle és a minisztérium más veze­tőitől, valamint a helyi vezetők­től kapott adatok és személyes be­nyomásaim alapján próbálom most néhány sorban felvázolni, hogyan fest a keleti szovjet köz­társaságok közeli (!) jövője. Ami a mezőgazdaságot illeti, néhány adat is szinte mindent el­mond a meghódított szűzföldek jelentőségéről. A Szovjetunió egész gabonavetés-területe jelen­leg 193,1 millió hektár. Ebből 35,9 millió az elmúlt három év alatt feltört szűzföld. Az itt nyert gabona mázsájának önköltsége át­lag két és félszer kisebb, mint a Szovjetunió többi területén ter­mett gabona mázsájának összesí­tett önköltsége. A szűzföldek meg­hódítására fordított állami beru­házások háromnegyed része már megtérült, jövőre pedig már a be­ruházásokon felüli sokmilliós tiszta hasznot élvezik. A jelenlegi gabonaönköltség még beruházási tételeket is magában foglal. Jövő­re, közepes termés esetén is 20 rubel alá száll a szűzföldi gabona mázsájának önköltsége. Persze, a szűztalaj csak há­rom-négy évig termel minden külső beavatkozás nélkül. Ezért a három év leteltével mindenütt A sztyeppei hadművelet „önkéntesei”, a szovjet diákok. Képün­kön Galja Bicsenko moszkvai kislány, a Lomonoszov Egyetem hallgatója.

Next