Népszabadság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)
1957-09-15 / 218. szám
Befejeződött az ENSZ rendkívüli ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) Ezek a tények — folytatta Mód Péter — elegendő pontatlanságra vallanak a jelentésben ahhoz, hogy azt a valóságnak nem megfelelőnek tegyék. Magyarország kormánya eljuttatott Hammarskjöld főtitkárhoz több tízezer tiltakozó levelet, amelyek, az ország különböző részeiből érkeztek egyenes következményeként annak, hogy a magyar sajtóban közzétették a különbizottság jelentését. Ezután arról beszélt, hogy az imperialista kormányok nagy pénzösszegeket fordítottak arra, hogy propagandaügynökségeket szervezzenek a népi demokráciák ellen. Az elmúlt 12 év alatt kémeket és felforgatócsoportokat küldtek Magyarországra. Befejezésül Mód Péter kitért arra, hogy a határozati javaslat benyújtói a magyar nép „szenvedéseiről" beszélnek. „Ha Magyarországon egyáltalában van ma szenvedés, akkor ez azoknak a rablóknak és gyilkosoknak szenvedése, akik a felkelést szították" — mondotta a magyar delegátus. Ezután hangoztatta, hogy az ellenforradalom által okozott anyagi kár 22 milliárd forint. A válságos helyzetet nem a tulajdonképpeni harc, hanem a termelés dezorganizálása idézte elő. A dolgozókat infláció és munkanélküliség fenyegette és mindenki azt hitte, hogy évekre van szükség a gazdasági élet helyreállításához. Az ország nyomorúságán könnyített azonban a Szovjetunió és a szocialista tábor többi országának segítségnyújtása — fejezte be felszólalását a magyar küldött. Utána Zabagelo ukrán küldött felszólalásában a többi között bejelentette, hogy kormánya mind a különbizottság jelentését, mind a határozati javaslatot el fogja utasítani. Vasco Vieira Garin portugál küldött kormánya nevében, „őszinte elismerését” fejezte ki a különbizottságnak a jelentésért. A közgyűlés ezután rövid szünet után a késő esti órákban folytatta munkáját. A közgyűlés pénteken éjszaka folytatta a Magyarországról szóló vitát. Alsing Andersen, Dalnia küldötte az ötös bizottság elnöke védelmébe vette a bizottságot a bírálatokkal szemben és azt hangoztatta, hogy a szovjet és a magyar szónoknak „nem sikerült megcáfolnia a bizottsági jelentés egyetlen megállapítását sem“. A következő három szónok nem támogatta a határozati javaslatot. Indonézia küldötte, Ali Szasztroamidzsozso, volt miniszterelnök azt mondotta, hogy a Szovjetuniónak a közgyűlés által történő elítélése ellentmondana a kitűzött célnak, mert fokozná a hidegháborús légkört, holott a megoldást csak tárgyalással és megbéküléssel lehet megtalálni. Ceylon küldötte, Gunewardene, aki egyike a különbizottság tagjainak és aki ilyen címen alá is írta a bizottság jelentését, annak a véleményének adott kifejezést, hogy „miután a Szovjetunió és a magyar hatóságok nem nyújtottak támogatást a bizottságnak", ezzel a jelentés hiányossá vált. Az esetleges megoldás szempontjából céltalannak, sőt károsnak tartja az elítélést. Végül az új megbízatás helyett, amelyet a határozati javaslat Vaithajakonra, a közgyűlés elnökére kíván bízni, „előnyösebbnek tartaná az ENSZ főtitkárának közbelépését. Lengyelország küldötte, Michalowski szerint az ENSZ vitája állandó izgalmat jelent a nemzetközi helyzetben és a határozati javaslattervezet semmiféle hasznos célt nem szolgálhat. Hangsúlyozta, hogy országa a jövőben épp úgy, mint a múltban, támogatni fog minden olyan erőfeszítést, amelynek az a célja, hogy megszilárdítsa a magyarországi életkörülményeket. Ausztria küldötte, Franz Matsch azt javasolta, hogy a magyar kormány „hirdessen amnesztiát a felkelés miatt bebörtönzött politikai foglyok számára”. Matsch igyekezett cáfolni, hogy a nyugati imperialisták által küldött „fegyveres csapatok” lépték volna át a magyar—osztrák határt a felkelés alatt (!) Laosz, Thaiföld, Libéria, Ghána és Bolívia képviselői támogatták a Szovjetuniót elítélő határozati javaslatot. Tunisz képviselője, Mongi Szlim, a különbizottság tagja szintén támogatta a határozati javaslatot, egyben párhuzamot vont az algériai kérdéssel. „Egyesek azok közül, akiknek véleménye szerint az ENSZ vitája a magyarországi kérdésről törvényes, megtagadják ezt a jogot az algériai kérdésben" — mondotta Szlim. Szoboljev, a Szovjetunió küldötte szólalt fel azután, s élesen bírálta a vizsgáló bizottságot, a vitát és a határozati javaslatot. Hangsúlyozta, a nyugati imperialisták azért provokálták a vitát, hogy így eltereljék a figyelmet arról az agresszív politikájukról, amelyet az Egyesült Államok a Közép-Keleten, Nagy-Britannia különösképpen Omán és Jemen irányában, Franciaország pedig Algériában folytat. Lodge az Egyesült Államok nevében elhangzott újabb felszólalásában elvetette a Burma és Ceylon által beterjesztett javaslatot, azon a címen, hogy csökkenti az eredeti javaslat „határozottságát“. Franciaország küldötte, Georges Picot ezután válaszolni igyekezett az „országát támadó” szónokoknak. Az általános vita befejeződése után a közgyűlés áttért a 37 ország által beterjesztett határozati javaslat fölötti szavazásra. A XII. ülésszak szeptember 17-én kezdődik. A Magyar Távirati Iroda bécsi tudósítója Az osztrák ENSZ-küldött ,igenlő" szavazatának hátteréről A bécsiek szombaton reggel csak a rádióból és a déli lapokból értesültek az amerikai javaslat jóváhagyásáról és arról, hogy a magát semlegesnek nevező Ausztria delegátusa is megszavazta az elfogult és az ENSZ alapokmányát súlyosan sértő határozati javaslatot. Beavatottak úgy tudják, hogy az osztrák „igen“-t a szerdán Raab kancellár betegágyánál tartott politikai tanácskozáson határozták el. A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság elleni amerikai javaslat megszavazását — kiszivárgott hírek szerint — a szocialista párti Pittermann és Helmer követelte, rendkívül erélyesen, míg Figl külügyminiszter állítólag azt ajánlotta volna, hogy az osztrák küldött, „tekintettel az ország külpolitikai érdekeire", tartózkodjék a szavazástól. Bécsi haladó politikai körökben egyébként jellemző tünetnek tartják, hogy Matsch osztrák küldött lényegileg nem szólt hozzá az ötös bizottság jelentéséhez, s míg egyetlen érvet sem tudott felhozni az amerikai javaslat igazolására, csak arra a kiegészítő indítványra szorítkozott: szólítsa fel a rendkívüli közgyűlés a magyar kormányt, hogy adjon közkegyelmet az ellenforradalmároknak, a gyilkosoknak és kártevőknek. Az említett bécsi haladó körökben arra is rámutatnak, hogy az osztrák kormány az ellenforradalmi banditák leplezetlen támogatásával és azzal, hogy az ENSZ- ben képviselt más európai semleges állammal, Finnországgal ellentétben megszavazza az amerikai külügyminisztériumban készült határozati javaslatot, bizonyságot szolgáltatott arról, hogy nem hajlandó politikájában következetesen megvalósítani az alkotmányba iktatott örök semlegességét. NÉPSZABADSÁG 1957. szeptember 15. vasárnap Makariosz nyilatkozata a ciprusi erőszak ellen New York, szeptember 14. Makariosz érsek, a ciprusi görögök politikai és vallási vezetője mintegy kétszáz személy előtt beszélt, a tengerentúli sajtóklubnak a Waldorf-Astoria Szállóban rendezett ebédjén. Amikor megkérdezték tőle, mi a véleménye az összetűzésekről, amelyek az utóbbi esztendők folyamán a szigeten történtek, a következőket válaszolta : „Senki sem szereti a vérontást, senki sem szereti az erőszakot, és nagyon boldog lennék, ha a ciprusi probléma békésen megoldódnék”. A ciprusi érsek beszédében kifejtette, hogy a ciprusi függetlenség kérdése nem tartozik Törökországra. Bulganyin üzenete a török miniszterelnökhöz Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke felhívással fordult Adnan Mendereszhez, Törökország miniszterelnökéhez. Az üzenetet a szovjet nagykövet szeptember 11-én nyújtotta át Ankarában a török miniszterelnöknek. „Ebben az üzenetünkben ismételten kijelenteni kívánjuk — írja Bulganyin —, hogy a Szovjetuniónak nincsenek semmiféle különleges gazdasági vagy egyéb érdekei a Közel- és Közép-Keleten. Ilyenekre nem is törekszik, csupán azt akarja, hogy a világnak ebben a részében fennmaradjon és megerősödjék a béke, politikailag is az az érdeke, hogy a közép- és közel-keleti országok mind függetlenül és önállóan fejlődjenek, saját nemzeti érdekeiknek megfelelően." Bulganyin rámutat, hogy a Szíria ellen irányuló katonai akciók megindítására vonatkozó amerikai tervek bizonyos szerepet szánnak Törökországnak. Mi, természetesen nem szívesen hiszszük ezt el — írja a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke —, de „vannak bizonyos jelek, amelyek arra mutatnak, hogy Törökország vezetői úgy látszik hajlandók arra, hogy szívesen fogadják az ilyenféle terveket. Nem titkoljuk, hogy nagy aggodalommal értesültünk török csapatoknak a Szíriai határon történt összevonásáról, valamint arról, hogy Törökország területére Szíria elleni támadás céljából amerikai fegyverek érkeztek.” Tekintettel arra, hogy a közelés közép-keleti országok közelesnek a szovjet határhoz — hangzik a továbbiakban Bulganyin üzenete — valamint szem előtt tartva saját biztonságának érdekeit, a Szovjetunió természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül az események ilyen alakulását, amely ezen a területen fegyveres konfliktus kirobbanásához vezethet. Már csak azért sem, mert a béke megsértésének veszélye semmiképpen sem korlátozódnék csak erre a területre. „A szovjet kormány a legbarátibb hangnemben szeretné felhívni Törökország kormányát: ne vegyen részt az olyan veszélyes következményekkel járó dologban, mint a Szíria ellen irányuló fegyveres intervenció, segítse elő a közép- és közel-keleti események nem kívánatos fejlődésének s e területen fegyveres konfliktus kirobbanásának megakadályozását." Bulganyin a továbbiakban a következőket írja: „Amikor híreket kapunk arról, hogy török csapatokat vontak össze a török— szíriai határon, felmerül bennünk természetesen a kérdés, hogyan éreznék magukat a törökök, ha határaikon idegen csapatokat kezdenének összevonni.’* Bulganyin kifejezi azt a meggyőződését, hogy Törökország nagy bajt okozna magának, ha engedne azon idegen körök tanácsának, amelyek egyáltalán nem arra törekednek, hogy fennmaradjon a béke a Közel- és Közép-Keleten, hanem csak azokkal a nyereségekkel törődnek, amelyeket e vidék kincseinek kizsákmányolásából szereznek. Ha Szíria ellen katonai akciókat hajtanának végre és a Közel- és Közép-Keleten háború törne ki, Törökországnak csak hátrányára lenne a részvétel ebben az agresszióban, s az ezen területen elfoglalt helyzete elkerülhetetlenül meggyengülne. „Feltétlen számításba kell venni — írja Bulganyin — azokat a földrajzi viszonyokat, amelyek között lejátszódnék egy ilyen konfliktus Törökország részvételével.” Az egy bizonyos területen megkezdődött hadműveletek bármely pillanatban széles kiterjedésű konfliktussá alakulhatnak át. Akkor már nehéz lesz hatását az említett terület határai közé korlátozni. „Higgye el, Miniszterelnök Úr — írja Bulganyin —, komolyan senki sem fogadhatja el azokat a célzatosan terjesztett állításokat, hogy Szíria veszélyeztetheti egyik vagy másik közel-, illetve középkeleti állam biztonságát. Meggyőződésünk, hogy még azok is alig hiszik ezt el, akik ilyenféle állításokhoz folyamodnak.” Bulganyin a szovjet kormány nevében biztosítja Törökország kormányát arról, hogy a Szovjetuniónak csak az az őszinte és forró vágya, hogy baráti, jószomszédi viszonyt tartson fenn Törökországgal. „Reméljük — írja —, hogy a török kormány a legnagyobb figyelemmel mérlegeli majd a fent kifejtett szempontokat, a magunk részéről pedig készek vagyunk tanulmányozni a török kormány megfontolásait a közel- és középkeleti béke és biztonság biztosításának feladatával összefüggő kérdéseket illetően, mert jelenleg ez a feladat a tartós világbéke biztosítása szempontjából igen nagy jelentőségű” — fejeződik be Bulganyin üzenete. MUNKATÁRSUNK HELYSZÍNI RIPORTJA A KAZAHSZTÁNI SZŰZFÖLDEKRŐLKadmíladd a sztyeppén v. (Befejező rész) Néhány szó a jövőről Egy hadművelet sorsát eldöntheti egy vagy két átütő sikerű győztes ütközet, de ezzel a csapatok tevékenysége még nem ér véget. Az elfoglalt pozíciót meg kell szilárdítani, minden részletében birtokba kell venni. Ebben a nagy sztyeppei hadjáratban ráadásul kombinált feladatról vanszó. Hiszen a szűzföldek meghódítása csupán a cél egy részlete. A cél egésze: a kommunizmus felépítése a közép- és kelet-ázsiai szocialista szovjet, köztársaságokban! A szűzföldek feltörésével, a szovhozok és kolhozok új hálózatának kiépítésével párhuzamosan és vele szoros öszszefüggésben folyik a szovjet Közép- és Távol-Kelet földalatti kincseinek birtokbavétele és e távoli köztársaságok további nagyütemű iparosítása. „Ha nem fejlesztenénk ki Kazahsztán mezőgazdaságát, képtelen vállalkozás lenne Kazahsztán újabb ipari fellendítése is.” Ezeket a szavakat Mackejevics elvtársnál, a Szovjetunió mezőgazdasági miniszterénél jegyeztem le, mielőtt elutaztam a szűzföldekre. Tőle és a minisztérium más vezetőitől, valamint a helyi vezetőktől kapott adatok és személyes benyomásaim alapján próbálom most néhány sorban felvázolni, hogyan fest a keleti szovjet köztársaságok közeli (!) jövője. Ami a mezőgazdaságot illeti, néhány adat is szinte mindent elmond a meghódított szűzföldek jelentőségéről. A Szovjetunió egész gabonavetés-területe jelenleg 193,1 millió hektár. Ebből 35,9 millió az elmúlt három év alatt feltört szűzföld. Az itt nyert gabona mázsájának önköltsége átlag két és félszer kisebb, mint a Szovjetunió többi területén termett gabona mázsájának összesített önköltsége. A szűzföldek meghódítására fordított állami beruházások háromnegyed része már megtérült, jövőre pedig már a beruházásokon felüli sokmilliós tiszta hasznot élvezik. A jelenlegi gabonaönköltség még beruházási tételeket is magában foglal. Jövőre, közepes termés esetén is 20 rubel alá száll a szűzföldi gabona mázsájának önköltsége. Persze, a szűztalaj csak három-négy évig termel minden külső beavatkozás nélkül. Ezért a három év leteltével mindenütt A sztyeppei hadművelet „önkéntesei”, a szovjet diákok. Képünkön Galja Bicsenko moszkvai kislány, a Lomonoszov Egyetem hallgatója.