Népszabadság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1957-09-15 / 218. szám

1957. szeptember 15. vasárnap NÉPSZABADSÁG SORKÖTELESEK Szombaton dél­után Dunave­­csén gyűltek össze a járás sorköteles fia­­taljai. Fellobo­gózott kocsi­kon népitán­cosok és ci­gányzenekarok kíséretében jöttek a kiegé­szítő parancs­nokságra. Ma még civilben, kokárdával a kalapjukon, nemsokára azonban egyen­ruhában üd­­vözlik parancs­nokaikat, elöl­járóikat. „Egytől egyig beváltunk” — ennek örömére táncolnak a szalkszentmár­­toniak. (Kőnig—Wormser felvételei) Huszárik Sámuel és Lázs István a sorozóbizottság előtt. & CSUPÁN TÉVEDÉS? F. Pista, egyik gyárunk techni­kusa, 20 éves volt, amikor barát­ja társaságában a gyári mulatsá­gon megismerkedett Z. Zsuzsival. Úgy mutatták be neki, mint a gyár „szépségkirálynőjét”. Zsuzsi valóban a szerszámgyár gépíró­­üdvöskéje, helyes kislány, szebb, csinosabb, mint Pista előző flört­jei. Ezek múló kalandok voltak, miközben ő lázasan kereste az igazit: meg akart nősülni. Tizen­­kilenc-húsz éves volt, s azt hitte: agglegény marad, ha sietve meg nem nősül. Barátai is hasonló ci­pőben jártak. Unták az esti ha­­zakísérgetéseket, sétálgatásokat, titkolt csókokat. A házasság . . . Az igen. S most itt ez a Zsuzsi. Milyen szép, törékeny az alakja, s a haja, a szeme: igéző. Meg amikor táncrakérésnél olyan fi­noman csúsztatta ápolt kezét Pis­ta tenyerébe — az valami lenyű­göző volt. „Pont hozzám illő” — mérte fizikai alkatát a kislány­hoz. „És tizenkilenc éves. Egy évvel idősebb is vagyok nála..." A negyedik táncnál Pista ran­devút kért. S másnap ismét talál­koztak. Már délelőtt — az áttán­colt szombat éjjel után. Este is­mét együtt, az egymásratalálás szerelmes örömével telve. .Har­madnap Pista büszkén mesélte barátjának, aki Zsuzsit bemutatta neki: „Megcsókoltam. Eleinte hú­zódozott, de amikor szerelmet vallottam, hagyta, öregem, én ezt a lányt feleségül veszem.”. Két hét múlva a fiú már pedzegette is a házasságot, de Zsuzsa hallani sem akart róla. „Még fiatalok va­gyunk, majd beszélünk róla máskor” — ütötte el a kényes té­mát. Eltelt két hónap. A Pista ost­roma legyőzte a józan Zsuzsit: „Mitől félsz? Én kerese­k ezerha­tot, te ezret. Mi bajunk lehet? A lakás sem gond, a bátyámék át­adnak egy szobát addig, amíg ka­punk egy főbérletit.“ Tíz hét ismeretségéből eljegyzés, márkaidő nélkül házasság. — Hát mit szól mindehhez? — mondja a kezét tördelve a kislány édesanyja, a bontóper tárgyalási szünetében, a kopár bírósági elő­szoba sarkába húzódva. Pista adta be a válóperi kere­setet Zsuzsi ellen, aki most kis­babát vár. S a leendő kismama úgy néz gyermekének apjára, mintha az világéletében leggyű­löltebb ellensége lett volna ... — Tehát nem hajlandó elállni a házasság felbontásától? — szól a bíró a fiatalembernek. — Nem! — vágja rá olyan ha­bozás nélkül, mint ahogyan az anyakönyvvezetőnek válaszolta az „igen”-t... — S ön, asszonyom? Zsuzsi tétován körülnéz, anyjá­ra pislant, majd tekintete találko­zik férje szemével. — Nem bírok vele élni. El akarok válni... susogja. A fiatal férj és feleség boldo­gan kezdték házaséletüket. Mind­ketten szinte repültek haza, ami­kor vége volt a munkaidőnek Az asszonyka, ha tehette, meg is előzte férjét. A kimerítő napi munka után boldogan végezte otthoni teendőit. A mézeshetek persze gyorsan elrepültek. Elő­ször akkor zördültek össze, ami­kor a fiatal feleség két hónap után táncolni, szórakozni szere­tett volna, természetesen a fér­jével. Pista keresgélte a kifogá­sokat: ő fáradt, hagyja őt pihen­ni, eleget robotos nappal. S el­kezdett olvasni... Márhogy ez robot lenne, vele szórakozni? — kavarogtak az érzések Zsuzsiban. Szegényke alig húszéves ... És ha otthon vannak is, Pista foly­ton olvas, rádiózik, szomszédol — mintha még nőtlen, vagy fásul­tan öreg volna. „Miért nem be­szélgetsz velem?” — így Zsuzsi. „Ugyan miről?” S hiába próbál­koztak, ha nem volt közös a hangjuk, a gondolatviláguk. Az első szóváltást gyorsan el­feledték, de jöttek a családi élet újabb, apró összeszólalkozásai. Hiába igyekezett az asszony tü­körsimára vasalni a férfiing nya­kát, egy-két ránc mindig alágyű­­rődött... „Már megint gyűrött az ing nyaka?” — jegyezte meg az ifjú férj újra és újra, noha nem volt benne semmi bántó szándék. Zsuzsinak ez mégis fájt. Mint ahogy órákig búslakodott, ha egy­­szer-egyszer kissé rosszul sikerült a főztje, s Pista ezt hangosan megjegyezte. Meg az állandó ki­szolgálás, pedig ő is éppúgy dol­gozik, kenyeret keres, mint Pista. Zsuzsi egyik nap munkából jö­vet közölte férjével, hogy ismét belép a gyári tánccsoportba. „Méghogy nekem fiúkkal táncolj, asszony létedre” — csapott fel Pistából a féltékenység lángja. „Akkor a színjátszó csoportba” — kardoskodott a társadalmi élet után vágyó Zsuzsi. „Nem” — szólt parancsolóan a férj. „Hát miért nem viszel el akkor te szórakozni, legalább hetenként egyszer?” — „Mondtam már, hogy­ fáradt va­gyok, sokat dolgozom.” Pista egyik reggel azzal indult el hazulról, hogy sok a munkája, későn jön haza ... — Kérem szépen, bíró úr, ak­kor maradt ki a férjem először. A sógornőjétől tudtam meg ké­sőbb, hogy a barátaival ment el valami találkozóra — panaszolja a fiatalasszony. Pista ettől kezdve már többször kiruccant. Igaz, kezdetben ártat­lan elmaradások voltak ezek, ki­csit ittak, beszélgettek a barátok, nősök és nőtlenek. A fiatalasz­­szony pedig ezalatt is dolgozott odahaza. Férje sohasem segített a házimunkában, pedig Zsuzsi ta­nulni is szeretett volna, hiszen a nyolc általános elvégzése után csupán a gép- és gyorsírást tanul­ta meg. S ha nem is túlságosan nagy különbséget, de kis űrt ér­zett az ő, és férje műveltsége kö­zött. De Pista őrizte ezt az űrt, s megtiltotta a tanulást. Azt hitte, azzal fokozza asszonya hűségét, s akkor igazán ő a férfi a háznál, ha ü­lt és parancsol. Zsuzsi egy ideig szó nélkül tűrt és háborgott. Amikor azonban egyszer egy gyá­ri férfi ismerősével találkoztak az utcán, s Pista durván felelősségre vonta: „Ki ez az ember, hogy te ilyen kedves vagy hozzá, mit ka­cérkodsz vele?” — Zsuzsi nem bírta szó nélkül. Összevesztek. Pista elrohant. Ettől kezdve egy kicsit már az asszony is zsémbes­kedett, néha kötözködött is. A férj pedig — most már nem is rit­kán — elmaradozott hazulról. Ki­­bírhatatlannak érezte az otthont, noha még most, az elhidegülés időszakában is, valamiféle tárgyi tulajdonjogot érzett Zsuzsi fölött, s ez fűtötte ostoba féltékenységét. De magának mindent megenge­dett. Nem kis meghökkenéssel vették tudomásul a barátok, ami­kor az ifjú házas bejelentette: „Megismerkedtem egy csuda klassz kis nővel” De ők is úgy gondolták, a sebre ez az íz. Egy év múltán... Hol volt már a mézeshetek boldogsága! Eljöt­tek a házasság szürke hétköznap­jai, amelyek meghozzák ugyan az apróbb-nagyobb örömöket, de a gondot, a bajt is. Ilyenkor kell az erős alap, amely az őszinte, mély szerelemből bensőséges házastársi szeretetté, az egy életre együvé­­tartozás meghitt érzésévé alakul át. Ez az erős érzés könnyebben átsegít a mindennapos élet buk­tatóin. Ha viszont hiányzik, a leg­kisebb göröngy is megmászhatat­­lan akadállyá tornyosul... Pista és Zsuzsi elbuktak az első görön­gyökön, mert eleresztették egymás kezét. Igaz, amikor másfél eszten­dős házasság után megtudták, hogy gyermekük lesz, néhány hét­re ismét próbáltak összemeleged­ni. Nem sikerült. A szakadék el­mélyült. A férj is máshol kereste az élet szépségét; az asszony is jobban érezte magát a gyárban, munkatársai között, mint férje ol­dalán. Kétévi együttélés után kü­lönköltöztek. A különélés első he­teiben Zsuzsi kutatott-kapkodott, mint fuldokló a levegő után. Va­lami hiányzott... Aztán lassan megszokta, beletörődött ebbe is. És Pista? Örült, hogy ilyen köny­­nyen szétmentek. — Tudja, kérem, én hány évig udvaroltam a feleségemnek? — szól kesernyés korholással az idős bíró. S szavain érezni, hogy nemcsak a férjnek, hanem az új­ságírónak is beszél a tapasztalt ember. — öt évig. Volt időm megismerni... S mi legyen leen­dő gyermekükkel? Nem érzi a felelősségét, mint apa? — Hát maradjon az anyjánál, ő jobban tudja nevelni. Én majd fizetek tartásdíjat! Hogy a gyerek születése pillér natától kezdve apa nélkül nő fel? Hogy egész életében megérzi, nem kapta meg kiskorában a csa­ládi meleget, az otthon, a szülők szeretetét, amelyet, igazán csak , együttesen adhatnak, s egyik sem pótolja a másikat? Hát lehet egy emberélet iránti kötelezettséget így letudni? Pedig a bíróság ilyen esetben nem tehet mást. Kénytelen-kel­letlen, a törvény erejével is pon­tot tesz egy rosszul kezdett mon­dat végére... És ha csak F. Pistáról és Z. Zsu­zsiról lenne szó ... De sajnos, sok­kal többről van szó. Szalyi László Egyiptomi újságírók dr. Sah­innich Ferencnél Dr. Münnich Ferenc, a forra­dalmi munkás-paraszt kormány első elnökhelyettese szombaton délelőtt fogadta a hazánkban tar­tózkodó tizenegy egyiptomi újság­írót, s szívélyes beszélgetést foly­tatott velük. (MTI) Megérkezett a nagykőrösi Arany János-ünnepségeken részvevő román delegáció A nagykőrösi Arany János-ün­nepségeken részvevő román dele­gáció Budapestre érkezett. A de­legáció tagjai: Szemlér Ferenc állami-díjas író, a román írók szövetségének titkára és Hara­­lambie Gramescu költő. (MTI) A lottó 28. heti sorsolásának végleges nyereménye öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 11 fogadó ért el, nyereményösszege egyenként 132 208,75 forint. A háromtalála­­tos szelvények száma 958, nyere­ményösszeg egyenként 758,75 fo­rint. A kéttalálatos szelvények száma 33 232 Ezekre egyenként 21 forint 25 fillér nyeremény jut. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepélye A Marx Károly Közgazdaság­­tudományi Egyetemen szombaton tartották a tanévnyitó ünnepsé­get. Megjelent Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsága Tu­dományos és Kulturális Osztályá­nak vezetője, Friss István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Antos István pénzügyminiszter, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Tausz Já­nos belkereskedelmi miniszter, Péter György, a Statisztikai Hiva­tal elnöke, Mihályfi Ernő művelő­désügyi miniszterhelyettes, Rados Kornél, az Építőipari és Közleke­dési Műszaki Egyetem rektora, Horváth János, a IX. ker. pártbi­zottság titkára, valamint ott vol­tak az egyetem professzorai és hallgatói. A Himnusz elhangzása után László Imre rektorhelyettes nyi­totta meg az ünnepélyt, majd dr. Háy László, az egyetem új rekto­ra tartott ünnepi beszédet. — Olyan időpontban veszem át a Közgazdasági Egyetem vezeté­sét — mondotta a többi között —, amikor az ellenforradalom által támasztott zavarok egyetemün­kön már jórészt eloszlottak, de amikor még sok a tennivaló, ki­küszöbölni azokat a hibákat, ame­lyek régóta ismeretesek. Az egyetemi autonómiáról szól­va így folytatta beszédét: Hatá­rozottan el kell utasítani az olyan autonómiát, amely szembe akarja állítani az egyetemet a népi de­mokratikus államhatalommal és el kell utasítanunk az olyan tan­­szabadságot, amely ellentmond a szocialista társadalom építését szolgáló oktatásnak és nevelés­nek. — Kiépíthetünk azonban egye­temünkön — folytatta —, olyan rendszert, amely biztosítja az ok­tatók és hallgatók kezdeményező szabadságát és önálló tevékenysé­gük kibontakozását. A karok sok­kal önállóbb életet élhetnek, mint eddig, a kari tanácsok pedig élő intézménnyé válhatnak. Nagyobb szabadságot kell adni a hallga­tóknak, hogy megválaszthassák, mit kívánnak tanulni. A tárgya­kat három csoportba osztjuk: kö­telező tárgyak, amelyeket az egye­tem előír, úgynevezett alternatív tárgyak, amelyeket több tárgy közül a hallgató válását és végül vannak fakultatív tárgyak, ame­lyeket a hallgató választ ki magá­nak. A kötelező órák számát ter­mészetesen úgy kell megszabni, hogy maradjon idő a fakultatív tárgyakra is. Ily módon elérhető, hogy a hallgatók kívánságuknak megfelelően bizonyos irányban specializálódjanak és az eddigi­nél több gyakorlati ismeretekre tegyenek szert. A doktori cím megszerzéséhez szükséges vizsga és disszertáció kérdéséről kijelentette: " A pályázók legyenek tisztá­ban azzal, hogy a doktori címet nem osztogatjuk ingyen. A dok­tori dekórummal közgazdászaink társadalmi tekintélyét kívánjuk növelni. A beszéd után 210 első éves hallgató esküt tett, majd 15, az 1956—1957. tanévben kitűnően végzettnek a rektor átnyújtotta a vörös diplomát. A tanévnyitó ünnepély az In­­ternacionálé hangjaival ért vé­get. (MTI) Megnyílt az ország első egyetemi KISZ-kollégiuma A szegedi Orvostudományi Egyetem Beloiannisz téri diákott­honában szombaton megnyílt az ország első KISZ-kollégiuma. Az új intézetbe 124 olyan hallgatót vettek fel, akik ezt jó tanulmányi eredményeikkel megérdemelték. A fiatalok többsége munkás-pa­raszt származású s az elmúlt tan­évben jeles, illetve kitűnő ered­ménnyel vizsgázott. A KISZ kollégiumának meg­szervezésében felhasználták a volt NÉKOSZ-mozgalom helyes ta­pasztalatait. Meghallgatták az egykori népi kollégisták vélemé­nyét is. A javaslatokat figyelem­be véve, a fiatalok maguk vezetik kollégiumukat. Átlagosan minden 16 fő után egy vezetőségi tagot választanak. A titkári teendőket és a kollégium vezetését egy ötödéves hallgatóra, illetve egy szigorló orvosra bízták. Tervbe vették politikai és szakmai ta­nácsadó­ csoport létesítését. Arra törekszenek, hogy a tanulási fel­tételek megteremtésével, gazdag szórakozási programmal is vonzó­vá tegyék a fiatalok számára az új otthont. A KISZ-kollégisták első meg­beszélésükön elhatározták, hogy kirándulásokat szerveznek a vá­ros környékére, többek között a fehértói rezervátumhoz és a desz­­ki szanatóriumba. A kollégium avató és névadó ünnepségét né­hány hét múlva tartják meg. (MTI) 7

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék