Népszabadság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1957-09-15 / 218. szám

10 Egyetemein­ken az ellenfor­radalmi esemé­nyek óta lénye­gesen változott a helyzet. Az új tanév meg­változott légkörben kezdődik. Mégis túlzás volna azt ál­lítani, hogy valamennyi döntő kérdést megoldottunk már, s az új tanév a szocialista egyetem tel­jes konszolidációjának jegyében indul. Az ellenforradalom követ­kezménye nemcsak egyetemeink és főiskoláink nagyfokú anyagi károsodása, nemcsak a sok he­lyen meglazult tanulmányi fegye­lem, hanem az a világnézeti za­var és bizonytalanság, amely itt is, ott is jócskán megmaradt. S ebben semmi meglepő nincs, hi­szen az ellenforradalom ideoló­giai előkészítésében, sőt a hata­lomért indított nyílt harc kirob­bantásában a nemzetközi impe­rializmus és a magyar ellenforra­dalom sötét erőinek sikerült fel­­használniuk a hallgatóság jelen­tős részét, s még a nagyobb élet­­tapasztalattal rendelkező tan­személyzet egy részét is. Merő rá­galomnak tekinthető az az állítás, miszerint munkás- és paraszt­hallgatók fordultak volna első­sorban szembe a népi hatalom­mal. Sokat megtévesztett közülük is az ellenforradalom demagógiá­ja, a vizsgálatok azonban meg­győzően igazolták, hogy a fősze­repet a polgári és kispolgári ele­mek játszották. A párt osztálypo­litikája, amely a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliu­mának megtörésével megnyitotta az egyetem addig lényegében le­zárt kapuit a munkásosztály és a parasztság gyermekei előtt, alap­jában véve helyesnek bizonyult. Javarészt közülük kerültek ki azok az emberek, akik egyete­meinken és főiskoláinkon is ne­héz körülmények között sorakoz­tak fel a párt lobogója mögé. H­osszú ideig komoly eszmei és politikai harc folyt még az ellenforradalom fegyveres erői­nek leverése után­ is. Mélyen be­lenyúlt a mögöttünk levő tanév második részébe. A kommunis­tákkal való együttműködésnek hátat fordító, polgári emlékeiket felelevenítő személyek egész sora támogatta még néhány tudatos ellenforradalmár törekvését, akik pajzsként tartva maguk előtt az egyetemi autonómia jelszavát, afféle reakciós rezervátumot, „védett területet’* akartak csinál­ni egyetemeinkből, hogy az ellen­­forradalmi nézetek és tevékeny­ség tenyésztelepei maradjanak. Akadtak, akik a „teljes tansza­­badság“ nevében követelték, hogy a katedráról bármiféle nézetet — tehát fasiszta nézeteket is — sza­badjon hirdetni, ha az az illető előadó „tudományos" meggyőző­dése; mindazok bűnvádi felelős­­ségrevonását követelték, akik akadályozzák e „szabadságu1 meg­valósítását; területi autonómiát kívántak az ellenforradalmi ele­mek védelmére, tiltakoztak az egyetemi pártszervezetek­ létreho­zása ellen. Folytatódtak a kom­munista oktatók eltávolítására és az esetek többségében nagyon is indokoltan az egyetemről elke­rült oktatók reaktiválására irá­nyuló törekvések. Ezek a körül­mények azonban szükségessé tet­ték az ellenforradalmi elemek szigorú felelősségrevonását és el­távolítását még ak­kor is, ha egyesek esetleg valóban meglévő tudományos érdemeikre hivat­kozva igyekeztek kitérni tetteik következményei elől. A teljes igazsághoz tartozik, hogy vannak olyan nem kommunista profesz­­szorok is, akik a legzavarosabb időkben is megvetéssel fordul­tak el az ilyenfajta követelé­sektől és követelődzőktől. Min­denki számára biztosítottuk a tu­dományos munka feltételeit, aki erre valóban érdemes, de véget kellett vetni anna­k a helytelen gyakorlatnak, hogy ifjúságunk nevelésében befolyást biztosítsunk olyan embereknek is, akik a szo­cialista államhatalommal szembe­ni illojalitásukkal tűntek ki. A tanévkezdettel túljutunk az­ ellenforradalmi erők kiszorí­­­tását célzó adminisztratív intéz-­ kedések szakaszán. Megnyugvásra­­ van szükség, a pozitív alkotó mun-­­­ka légkörének teljes kibontakozá-­ sára. Folytatni kell az egyetemek­ sokoldalú szakmai fejlesztésére, a tanulmányi munka színvonalának emelésére irányuló szívós, követ­kezetes erőfeszítéseket, amelyek­nek eredményeként egyetemeink egyre jobban megfelelnek saját fogalmuknak s a tudományok ösz­­szességének (universitas scientia­­rum) otthonaivá válnak. Az egye­temi munka javításában az elmúlt időszakban is a tanári kar kime­ríthetetlen szakmai és pedagógiai ismereteire és tapasztalataira tá­maszkodtunk, s a jövőben még jobban támaszkodhatunk erre. Ezeknek a lépéseknek betetőzése lesz az egyetemi törvény megva­lósítása, amely az egyetem belső rendjének ésszerű szabályozása mellett a nagyobb önállóságot, a kezdeményezési lehetőségek nö­velését van hivatva biztosítani. A pozitív irányú fejlődés leg­fontosabb előfeltétele azonban az, hogy az eszmei harcban is teljes győzelmet arassunk. Nem elég az egyetem vezető szerveiben bizto­sítani a párt irányító szerepét, a proletárállam akaratának érvé­nyesülését. A párt politikai, esz­mei befolyását kell kiterjeszte­nünk és elmélyítenünk nap mint nap meggyőző munkával és meg­győző tettekkel. Ma legfontosabb feladatuk az ideológiai ellentáma­dás kibontakoztatása , burzsoá­­demokratikus illúziók, a naciona­lizmus maradványai, a revizioniz­­mus marxista frazeológiában fel­lépő kispolgári eszméi ellen. A­z elmúlt időszakban a hall­gatóság többsége tanulmá­nyaiban mélyedt el. De ez az el­mélyedés nemegyszer elfordulás volt a társadalmi-politikai kérdé­sektől, politikai közöny és kiáb­rándultság kifejezése. Belejátsza­nak ebbe a múltban elkövetett szektás és dogmatikus hibák, amelyek a marxista-leninista vi­lágnézet tudományos hitelét is rontották és lerögzítették az esz­mei harcot a támadásba lendülő revizionizmus leleplezéséért és visszaszorításáért. A párt, mint Kádár elv­társ mondotta, felelős­nek érzi magát az ifjúság, így fő­iskolai hallgatóságunk nevelé­séért is. Ha megfelelő eszközök­kel, pedagógiai tapintattal és ru­galmassággal végezzük politikai nevelésünk munkáját, egyetemi, főiskolai ifjúságunk is egyre in­kább érezni fogja a párt iránti felelősségét. Amennyire hamisak azok az elméletek, amelyek az if­júság valami különleges politikai elhivatottságát, vezető szerepét hirdették, annyira igaz, hogy az ifjúság képes nagy eredmények elérésére — megfelelő irányítás­sal, vezetéssel. A párt "bízik az egyetemi ifjúságban , pártunk vezetői egyetemi előadásaikkal, konzultációikkal személyesen is elősegítik eszmei tisztázódásukat. A szocialista szakemberképzés feladata nem nyugodhat azon a munkamegosztáson, hogy a mar­xista-leninista tanszékek oktató­nevelő munkája teszi szocialistá­vá, a szaktanszékek munkája vi­szont szakemberekké a hallgató­kat. A marxista-leninista tan­székek oktatóinak is úgy kell dolgozniok, hogy hallgatóik jobb szakemberekké váljanak, a szak­tanszékeknek is elő kell segíte­niük, hogy a hallgatók jobb marxistákká, szilárdabb szo­cialista meggyőződésű emberekké váljanak. A szocialista szak­emberképzés összegyetemi fel­adat, megvalósulását elő kell se­gíteniük pártonkívül professzo­rainknak, docenseinknek is. T­udjuk, hogy egyetemi okta­tóink többsége szaktudomá­nyának kvalifikált képviselője ugyan, de nem marxista, nem le­ninista. Vezető tudományos értel­miségünk ideológiai átnevelődé­­sét megakasztotta és visszavetet­te az ellenforradalom. Mégis — úgy gondoljuk —, az ebből követ­kező pedagógiai nehézségeken legalább részben átsegíti őket a szocialista ál­lam iránti tel­jes lojalitás szelleme. Mint a szocialista állam polgárainak, s mint pe­dagógusoknak — akikben él a pedagógiai Erős, az emberek for­málásának nemes vágya" — meg kell érteniük, hogy oktatói és ne­velői munkájuk lényege: a gond­jaikra bízott fiatalok felkészítése a szocialista társadalom, fejlődé­séből kinövő feladatok megoldá­sára. Csak a szocializmus gazda­­sági-társadalmi igényével össz­hangban formálhatják tanítvá­nyaikat sokoldalúan, harmoniku­san fejlett emberekké. E feladat teljes értékű megol­dása már túl is mutat a szocia­lista állam iránti puszta lojalitás követelményén. Mert feladataikat csak akkor tudják igazán meg­oldani, ha nevelőmunkájuk köz­ben maguk is nevelődnek, megis­merik, elsajátítják a marxista tu­dományos módszert és világnéze­tet, amely egész társadalmi ren­dünk eszmei alapja. Mi nem engedünk teret egye­temeinken és főiskoláinkon sem az antimarxista nézeteknek. De nem is akarjuk nem marxista profesz­­szorainkat valami külsőséges al­kalmazkodásra kényszeríteni, pél­dául arra, hogy a marxizmus klasszikusaiból vett idézetekkel fedjék el előadásaik nem marxis­ta szemléleti alapját. A marxista és nem marxista tudósok vitáiban és baráti együttműködésében­­kell folytatódnia a marxizmus—leni­­nizmus behatolásának a sza­ktu­­dományokba. Így alakulhat ki a marxista és nem­ marxista tudó­sok együttműködése, a tanári testület egysége, a szocialista szak­emberképzés talaján. Ha ez a folyamat megindul és előrehalad — márpedig meg fog indulni és előre is fog haladni! — akkor beszélhetünk egyetemeink, főiskoláink igazi szocialista kon­szolidációjáról. Dr. Szigeti József a művelődésügyi miniszter első helyettese A­ s egyetemi tanév elé ÉWJfVVTTfVTfTTVvyT'rTTTVTVTVVVTVVTTVVTVTTTTVTTTTTTVTYTTTTTVTTTTVVTVVTTVVTTTVTTTTTTVTTTfTVVTVVTVVTVTTTTTTVVTVWTVTTTVTTTVTTVTTVTTTWVTVTVYW DOBOZY IMRE: Batyalik István harmadik osz­tályos gimnazista elég hamar megértette, hogy tavaly ősszel mi kezdődött el, odafönt, Pesten. Október 24-én m­egszenték neki a szomszéd falubeli kulákok: ké­szüljön, mert érte mennek, s le­számolnak vele. Dehát mi bajuk volt a nagydorogi kulákoknak egy györkönyi diákkal? Ehhez tudni kell, hogy a diák bizony már öregdiák, ötvenkilenc éves. Dere­sedő üstök, csontos arc, villogó szemek, kissé hajlott termet, ki­dolgozott kezek: íme, ez a mi diákunk, az öregség küszöbén is vállalkozó kedvű paraszt­diák, aki még nagydorogi tanácselnök ko­­r­ában szánta rá magát, hogy be­iratkozzon a gimnáziumba ... Az öregdiák elgondolkozott az üzeneten. Ha már ővele is le akarnak számolni, akkor nagy baj van. Kicsoda ő? Kicsi pont. De pont, és nem kérdőjel. Hát talán ezért... És a maga egyszerű lo­gikájával kiokoskodta: ha Pesten lőnek, meglehet, hogy itt is lőni fognak, és ha lőnek, akkor vissza kell lőni, mert a golyó ellen nem ér semmit se szó, se könny, se hirtelen színváltozás. Összehívta gyorsan a közgyűlést, s megbizo­nyosodván az emberek megtartó szándékáról, telefonált a járási székhelyre, fegyverért. Ott azt mondták, nekik sincs fegyverük. Telefonált a megyei székhelyre, ott is azt mondták, nincs. Hol, ki­től szerezzen hát? Talán különös, de éppen az a gondolata támadt, mint más, ismertebb kommunis­táknak. Felkapaszkodott a motor­jára, bement a szekszárdi szovjet parancsnokságra, megmondta, hogy ő a györkönyi Szabadság el­nöke, s mivel rászánta magát, hogy ő nem hagyja se a család­ját, se a szövetkezetét, fegyvert kér. A parancsnok végigmérte a borostás arcú, sovány parasztot. Mondott valamit a segédtisztjé­nek, aki aztán két géppisztolyt, ötszáz töltényt, hat kukoricagrá­nátot adott Batyaliknak. Megölel­te. Védd magad, elvtárs, ha ráke­rül a sor... Az elnök haza mo­torozott, kihirdette embereinek, hogy van már fegyver, nem kell félni. Nagydorogra pedig meg­­szente, hogy ha valami bajuk van vele, hát csak jöjjenek. * Ez a Batyanik akit most a te­nyerünkön kéne hordanunk, fej­csóválva meséli: — Nagyon sok adósságunk volt, nagyon sok felszerelés hiányzott, keservesen kezdtük az évet. Nincs istállónk, a marhát bérelt istál­lóban tartjuk, a takarmányt bé­relt darálón daráltattuk, az épü­letfát pénzért vágattuk fel, min­denért fizettünk, hát ez nem megy. De a mi embereinnk, tudod, elvtárs! — ez a szerencse, hogy nagyon rendes emberek vannak minálunk... Mondtam nekik, ké­ne egy Zetor, összeadták az árát, egy szóra. Én is letettem tízezret a magaméból, más is, ki mennyit tudott. Megvettük a Zetort. Már eddig megtakarítottunk vele negyvenkétezer forintot: látod, ez a jó nálunk, hogy az emberek mindjárt megértik, mi a jó... — Na de én azt gondoltam, miért ne legyen nekünk egy sa­ját darálónk? Miért fizessünk évi 17 200 forintot egy maszek dará­lósnak? Mégis csak szamár do­log, hogy mi, a nagyüzem, bért fizessünk egy maszeknak ... mert ez a maszek, Halmai Ádám, volt községi tűzoltóparancsnok csak bekapcsolta a villanyt és ezreket keresett rajtunk... Na jó, vet­tünk egy darálót. Már most csak ipari áram­ kellett, de ez nem nagy dolog, a szövetkezetnek úgyis mindenben a kezére jár­nak, hát az semmiség, hogy meg­kapjuk az ipari áramot. Mindjárt írtam egy levelet a villamos vál­lalatnak, le is pecsételtem, ahogy kell, a györkönyi Szabadság pe­csétjével. — Ez volt az első levél, elvtárs. Mert aztán írtáig még hármat. És aztán huszonegyszer telefonáltam­ a vállalatnak, és aztán ötször vol­tam személyesen a megyei főmér­nöknél. Végre már úgy mentem be hozzá, hogy megverem. Lesz, ami lesz, én megverem. Hát mi megy itten? — szövetkezeti fej­lesztés vagy szövetkezeti kibab­­rálás? Na, azt­ mondja nekem a főmérnök, ne csináljon cirkuszt, Batyalik elvtárs, egy hét múlva meglesz az ipari áram, becsület­szóra. — Tudtam én, hogy Halmai nem sajnálja a kenőolajat. Láttam én! Na, mindegy, egypár demizson bort én se sajnáltam, ha már anélkül nincs áram ... Végre ki­jöttek a szerelők. Azt mondták, most már egykettő megcsinálják a vezetéket, ha feketén megvesz­­szük a drótot, mert nekik nincs drótjuk. Hát jó. Ha már a szocia­lizmust is feketén kell építeni, egye fene, csak épüljön. Mentem Pestre, vettem drótot, feketén. Ak­kor kiderült, hogy rövid a drót, pedig előzőleg megmérték a tá­volságot. Megint Pestre, megint feketén, megint rövid lett... Az anyátok! Már az embereim azt mondták a közgyűlésen: Batyalik elvtárs, jó idegek kellenek a gé­pesítéshez. Na, mindegy, harmad­szor is fel Pestre, harmadszor is feketén. De még így is három­negyed évbe tartott, mire megin­dulhattunk a darálóval. Ősszel a legnagyobb felfordu­lás kellős közepén, október 30-án telefonált a nagydorogi állomás­főnök, hogy a györkönyi szövet­kezetnek egy vagon vetőkrumpli­ja érkezett. Ki menjen érte? Sen­ki se akart menni, keresztül kell vágni Nagydorogon, ott pedig a kulákok az urak, ott nem egész­séges a levegő a közösbelinek, és nincs a világnak az a gyönyörű­szép krumplija, amelyik megér egy kiadós verést. Batyalik mégis kért egy vontatót a gépállomás­tól. Zsebrevágta pisztolyát. Oda­­állt az emberek elé. Kell a vető­krumpli, a jövő esztendőre is gondolni kell — mondta nekik — és ha én merek, ti is merjetek! Elindultak. Nagydorog közepén egy csapat kulák állta el az utat, Borbély képviselő úr (nem mos­tani, hanem régi képviselő) szó­nokolt nekik. Megállj! — kiáltot­ták a györkönyieknek. Megállj! — kiáltotta Batyalik is, a vonta­­tásnak. A fiatal gépész azonban megijedt, gázt adott, s a vontató tovarobogott. Csakhogy többször kellett fordulniok, s a megkezdett vagont sem lehetett őrizetlenül hagyni: a közösbeliek térültek­­fordultak, az elnök meg ottma­radt az állomáson, egyedül a krumplis vagonban. Na mi az? — kiabáltak a nagydorogiak a von­­tatásnak — begyulladt az elnök, nem mer visszajönni? Valaki fe­lelt nekik: őrzi a krumplit, egye­dül van az állomáson ... azt ize­­ni, ha beszélni akarnak vele, menjenek ki hozzája... A képvi­selő úrék nem mentek ki az állo­másra. Majd éjjel! — mondták — éjszaka átmegyünk Györkönybe, a saját portáján számolunk vele! Batyalik nem tudja elfelejteni ezt az éjszakát. Fia, egy fiatal hadnagy, otthon volt éppen. Oda­adta neki az egyik géppisztolyt, három gránáttal: eredj fiam fel a kisház padlására, és ha jönnek, és lőnek ne kérdezz semmit! — lőj, mint az ördög! Ő maga felment a nagyobbik ház padlására, a másik géppisztollyal, a másik három NÉPSZABADSÁG 1957. szeptember 15. vasárnap Új kiadványokkal gazdagodik a pártirodalom A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkal­mából a Kossuth Kiadó több olyan művet jelentet meg, amely az akkori történelmi eseménye­ket, a forradalom kimagasló alak­jainak munkásságát tárgyalja. A többi közt tanulságos és érdekes olvasmány lesz az a kötet, amely a magyar hadifoglyokból szerve­ződött különböző csapategységek­nek a forradalomban vitt szerepét mutatja be. A könyv Magyar in­ternacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban cím­mel jelenik meg. Számottevő munka lesz az Ahogy a kortársak látták című kiadvány is, amely az oroszországi forrada­lom magyarországi visszhangját tükrözi, azt, hogyan tárgyalta a magyar sajtó az oroszországi ese­ményeket. Napvilágot lát Lenin családjának visszaemlékezése a nagy forradalmárra, Krupszkaja szerkesztésében, valamint más, Lenin életéről és munkásságáról szóló művek. (MTI) Magyar-csehszlovák koprodukciós filmek készülnek Szombaton délelőtt hazaérke­zett Prágából Darvas József, a Hunnia Filmgyár igazgatója és Gottesmann Ernő gyártásfőirá­­nyító. . A csehszlovák fővárosban a magyar és csehszlovák filmkap­csolatok kiszélesítését beszélték meg. A tárgyalások eredménye­képpen megegyeztek öt kopro­dukciós fim forgatásában. Az első közös film felvételeire elő­reláthatólag már a jövő év tava­szán sor kerül. Szász Péter Piros autóbusz című forgatókönyvét vi­szik a mozivászonra, Keleti Már­ton rendezésében. A Piros autó­busz atomhisztéria-ellenes sza­tíra. A Hunnia Filmgyár vezetőinek látogatását a csehszlovák filme­sek októberben viszonozzák.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék