Népszabadság, 1958. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-18 / 65. szám
1938. március 18. kedd NÉPSZABADSÁG Már most gondoljunk a jövő évi nyereségrészesedésre Iparvállalataink 1957. évi mérlegeit most vizsgálják. A mérlegek azt mutatják, hogy a minisztériumi iparhoz tartozó vállalatok 1957 IV. negyedévében tovább javították eredményeiket. Az ártámogatások figyelembevételével mintegy kétmilliárd forinttal javult az eredmény az alapul szolgáló 1956 I—III. negyedévhez képest. Ennek alapján iparvállalataink többségében a közeljövőben nyereségrészesedést fizetnek. Az ipari nyereségrészesedés összege mintegy 700—800 millió forintot, vagyis átlagban mintegy kétheti bért tesz ki. A minisztériumok irányítása alá tartozó vállalatoknak mintegy 9 százaléka nem érte el az 1956 I—III. negyedévi alapjövedelmezőséget és ezeknél nem fizetnek nyereségrészesedést. Amikor az üzemi tanácsok határozatot hoznak a nyereségrészesedés vállalaton belüli felosztásának irányelveiről, a figyelem középpontjába az 1958. évi önköltségi feladatok kerülnek. Mit kell tenni, hogy egy év múlva újból nyereségrészesedést fizessenek és ott is fizethessenek, ahol ezt idén még nem tehették? Az 1958. évi nyereségrészesedés rendszerére vonatkozó rendelkezések rendelet formájában a napokban jelentek meg. Az 1957. évi gazdálkodás alapján azonban néhány általános következtetést már most le lehet vonni. A nyereségrészesedés alapja a vállalati jövedelmezőség, vagyis az értékesített termékek árbavétele és ugyanezek költségeinek különbözete. A jövedelmezőség növelhető úgy is, ha a vállalatok válogatnak a nagyobb és kisebb nyereséghányadú gyártmányok között. Ez a módszer nemegyszer ellentétes a fogyasztók vagy a népgazdaság érdekével. Az ilyen válogatás a vállalatnál is megbosszulja magát, hiszen az így elért magasabb jövedelmezőség képezi az 1958. évi nyereségrészesedés bázisát. Ehhez képest kell további javulást elérniük. A jelenlegi bővebb készletek mellett már nehéz lesz az „eszi, nem eszi, nem kap mást” alapon jövedelmezőséget növelni. A jövedelmezőség leghelyesebb növelési módjai az önköltség csökkentése. Ez a termelés, a termelékenység növelésével, az anyagi és pénzeszi közökkel való takarékosság és a gépi berendezések jobb kihasználása stb. útján érhető el. A vállalatokon belül az önköltségcsökkentés megszervezésének legbiztosabb formája, ha a vállalat reális, feszített tervet készít. A terv keretében meg kell határozni a feladatokat, amelyeket az egyes üzemeknek, egyes műszakiaknak stb. végre kell hajtaniuk. Az ilyen terv a vállalat belső ellenőrzésének, a legközelebbi nyereségrészesedés belső elosztásának alapját is szolgáltatja. Korábban a vállalatoknak nem volt érdekük reális, feszített önköltségi tervek készítése, hiszen a jutalmak zöme a tervek túlteljesítéséhez fűződött. Ma már — éppen a nyereségrészesedés alapelvei értelmében — a vállalatokat semmi hátrány nem érheti, ha maguk elé reálisan feszített feladatot állítanak. A Magyar Nemzeti Bank adatai azonban azt mutatják, hogy a vállalatok még nem használják fel a terv szervező, mozgósító erejét, mert az első negyedévi úgynevezett gazdálkodási tervekben olyan laza feladatokat tűztek maguk elé, amelyek a már elért jövedelmezőségi szint alatt vannak. Vajon mit tudnak az ilyen vállalatok vezetői felelni a dolgozóknak, ha megkérdezik, milyen nyereségrészesedés elérését tervezték? Pedig a feladat laza kitűzése az elérhető eredmény egy részének elmaradására is vezet. Az 1957. évi adatok nagyon sok önköltségcsökkentési intézkedés végrehajtásáról számolnak be. A Csepeli Kovácsológyár például a csőgyári csőtüske gyártásánál a korábbi szabadkézi kovácsolás helyett gömbölyítő szerszámban való kovácsolást vezetett be. Ezzel az intézkedéssel elért anyagmegtakarítás egy csőtüskénél 260 forint. A vállalat más műszaki intézkedéssel az addig kiselejtezett anyagokat felhasználta és ezzel több százezer forint megtakarítást ért el. A Kőbányai Vas- és Acélöntőde költségszintje 1957-ben az ellenforradalom előtti színvonalnál kedvezőbb lett. Ez részben műszaki intézkedésekkel elért selejtcsökkentés, részben újítással elért nikkel- és kobaltanyag-megtakarítás következménye volt. Sok példát lehetne felsorolni a helyesen megtervezett műszaki intézkedésekre. De igen sok példa van arra is, hogy a vállalatok „spekuláltak" és leginkább az árrendszerből adódó eltéréseket igyekeztek kihasználni. Igen fontos tehát, hogy a vállalatok vezetői, az üzemi pártszervezetek, üzemi tanácsok és szakszervezetek már az év elején figyeljenek az önköltségcsökkentési lehetőségekre. Szinte minden üzem tud saját gazdálkodásából példákat felhozni az anyagmegtakarítás lehetőségeire. Ez különösen fontos, hiszen a felhasznált anyagok zöme — közvetlenül vagy közvetve — importból származik. A nyereségrészesedés növelésének fontos tartaléka a munkafegyelem javítása, így például a könnyűiparban a napi 8 órás munkaidőből az indokolt kiesések (fizetett szabadság stb.) folytán statisztikai átlagban optimálisan elérhető 7,1 órával szemben átlagban csak mintegy 6,7 munkaóra ledolgozásáról számol be a statisztika. Ez a termelékenység növelésének komoly tartalékaira utal. Nagyobb figyelmet kell fordítani a gépek karbantartására és ezen keresztül a gépek hasznos, termelőmunkával való fogláshoz• LLHULlllllll«llll**(llllllltllllllllMltllHI»*lll«lllllllllllllllltl 11111111111111111 hatására, a felesleges gépállások kiküszöbölésére és a gépek hatásfokának emelésére is. A Kerámia Téglagyár például 1957-ben lényegesen csökkentette a gépállási időt. Állásidőért bért nem kellett fizetnie, ami jelentősen hozzájárul, hogy a vállalat termelési tervét a tervezettnél alacsonyabb létszámmal mintegy 10 százalékkal túlteljesítette. A népgazdasági terv teljesítéséhez és a tartalékok leghatékonyabb központi felhasználásához szükséges, hogy vállalataink pontosan betartsák a gazdálkodási fegyelmet, ne lépjék túl az anyag- és átlagbér-kereteket, és óvakodjanak attól, hogy akár náluk, akár miattuk máshol felesleges készletek keletkezzenek. Ennek egyik alapja, hogy az önköltségcsökkentés kihatásait a vállalatok anyagbeszerzéseiknél, a beszerzés és felhasználási formáknál stb. vegyék figyelembe. Lehetetlen megfelelően foglalkozni az önköltséggel ott, ahol a kalkuláció szervezetében, munkájában nincsen rend. Ebben a vonatkozásban igen sok a teendőjük mind a központi szervek, mind a vállalatok műszaki és adminisztratív dolgozóinak. A korábbinál sokkal önállóbb vállalati gazdálkodás mellett a vállalati vezetőknek igen gyakran kell gazdaságossági számítások alapján intézkedniük. Ez a vezetés magasabb színvonalát igényli, amihez pedig a kalkuláció rendbeszedése szintén mellőzhetetlen előfeltétel. Az 1958. évi feladataink nem jelentéktelenek, de az 1957. évi eredmények, a vállalati vezetés javulása, az irányítás és az anyagi ösztönzés új módszerei biztató alapot adnak ahhoz, hogy tervünket idén is túlteljesítsük és a legtöbb vállalat egy év múlva újra nyereségrészesedést fizethessen dolgozóinak. Ehhez a vállalatok kollektíváinak — a gazdasági vezetők és az üzemi pártszervezetek irányításával — fokozott takarékossággal, műszaki intézkedésekkel, a munkafegyelem javításával és a kapott utasítások pontos betartásával kell hozzájárulniok. Dr. Gadó Ottó Megkezdődött a magyar gépipari hét Hétfőn délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ünnepélyes külsőségek között megkezdődött a magyargépipari hét. A megnyitáson megjelent Iepek Jenő, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Gépipari Tudományos Egyesület alelnöke, Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottsága ipari és közlekedési osztályának vezetője, Csergő János kolhó- és gépipari miniszter, Zsofinyecz Mihály miniszterhelyettes, ezenkívül a budapesti diplomáciai testületek képviselői, valamint a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, a Német Demokratikus Köztársaság és Jugoszlávia gépiparának tudósai és mérnökei. Dr. Rázsó Imre gépészmérnök, egyetemi tanár nyitotta meg a gépipari hetet, majd Csergő János miniszter adott átfogó képet a magyar gépipar eddigi fejlődéséről és további távlatairól. Csergő János miniszter beszéde bevezető részében hangsúlyozta, hogy a felszabadulás óta a gépipar egyre jelentősebb helyet foglal el az ország gazdasági életében. A magyar gépipari hét ankétjai, előadásai, témaköreinek sokoldalúsága — mondta többek közt — bepillantást ad a magyar gépipari szakemberek műszaki felkészültségébe. Megmutatja, hogy melyek azok a központi kérdések, amelyek a gépipar területén szakembereinket foglalkoztatják és igen sok esetben segítséget nyújt a fejlesztés irányainak meghatározásához is. Rámutatott, hogy a szerszámgépgyártás az egyik olyan alapvetően új iparág, amelyet a felszabadulás óta hoztunk létre. Ma már sikerült eljutni addig, hogy a szerszámgépgyártás termelésének 60 százalékát az ország exportálni tudja. Beszélt a gördülőcsapágy-gyártás fejlődéséről, az egyenirányítók gyártásának meghonosításáról és kiemelte a magyar műszergyártást, amelynek termelési értéke rövidesen eléri az évi egymilliárd forintot. Megállapította, hogy a magyar műszerek sok vonatkozásban világhírnevet szereztek maguknak. Az elmúlt hónapokban — mondta — módunkban volt a fejlesztés kérdéseiről a szovjet gépipar vezető szakembereivel tárgyalni. Ezzel kapcsolatosan elmondotta a miniszter, hogy a Szovjetuniótól a magyar népgazdaság fejlesztésére nyújtott hatalmas jelentőségű hitel több mint kétharmadát a gépiparban kívánják felhasználni. A hitelből jelentős összeg jut a dietelesítési program megvalósítására, az erősáramú villamosipar fejlesztésére, a híradástechnika fejlődésére, a műszeriparra, amely a most rendelkezésre bocsátott eszközökkel 1960-ra túl fogja szárnyalni az évi egymilliárd forint értékű termelést. Az ünnepi megnyitó után a külföldi részvevőknek bemutatták a Technika Házában kiállított új magyar szerszámgépeket. Délután a Gépipari Tudományos Egyesület különböző szakosztályai megkezdték ankétjukat. (MTI) Kisújszállás ünnepe Kisújszálláson március 23-án, vasárnap ünnepük meg a termelőszövetkezeti város megalakulásának hetedik évfordulóját. Délelőtt kilenc órakor ünnepi nagygyűlést rendeznek, ezt követően a városi művelődési otthonban a termelőszövetkezetek fejlődését, a szövetkezeti város gazdálkodását bemutató kép- és grafikonkiállítás nyílik. Egy feledésbe ment mozgalom nyomán... Régi bányászok és az újak A tatabányai VI-os akna kommunista bányászai 1953 szeptemberében elindították a „Nevelj új bányászt!”mozgalmat, amely rövid idő alatt az egész szénbányászatban elterjedt, és nagy eredményeket hozott. Miért nem hallunk ilyesmiről mostanában éppen, amikor 42 000 új munkás dolgozik a bányászatban, és a legnagyobb szükség lenne a mozgalomra, amikor a bányászoknak ez évben 3,1 millió tonna szénnel kell többet termelniük, mint tavaly? Nevelnek-e ma új bányászokat az idősebbek, a régiek, vagy sem? — ezt kutattuk a tatabányai VI-os aknán, ahol annak idején a kezdeményezés megszületett. I A bánya igazgatója, Honvári I elvtárs így felel a kérdésre: I — Igen, nevelnek új bányászaikat a régiek. Mert az újságok inem írnak róla, azért a vájárok I még ébren tartják a mozgalmat.Talán kicsit titokban, s emiatt nincs nagyobb visszhangja. Az ellenforradalom óta sok új embert s vettünk fel. Azelőtt havonta 30—40 dolgozó is megfordult nálunk. Ide a létszám most állandó, meg is szűnt a nagy vándorlás. Igaz, a keresetek is sokkal jobbak, de köszönhetjük a változást annak is, hogy a régi bányászok nevelik, i tanítják az újakat, megszerettetik I velük a bányát. Van olyan új dollgozó is, például Bácsik Imre, egy I győri fiút Mészáros József Kossuth-díjas vájár neveltje, aki már I megszerezte az üzem kiváló dolgozója címet is. A vájárok ma is követik a régi célkitűzést, minél több jó szakmunkást akarnak az újakból nevelni, s Mészáros Józsefen kívül más szenelő bányászok is, Szöcze József, Seres Mihály, Éliás Ferenc, Pitt János, Gosztensscnig István, Kucsera Ferenc és mások is hívtak csapatukba új dolgozókat. A fiatalok sem akarnak ebben elmaradni: három ifjúsági brigádot alakítottak, ahol egy-egy tapasztalt vájár segítségével sajátítják el a szakmát. Jórészt ezeknek a régi vájároknak előbbi munkáját dicséri az a körülmény, hogy az új dolgozók nevelésének feladata ma sokkal könnyebb, mint két-három évvel ezelőtt. A tanítványok szívesen tanulnak, mert azt látják, hogy a régiek barátokként, segítőtársakként fogadják őket, emberségesen bánnak velük, s látják azt is, hogy ha többet tudnak , akkor többet is keresnek. A tapasztalatokon okulva, az üzem vezetősége is jobban támogatja a vájárok kezdeményezését. Tudja, hogy a fiatal dolgozókat nemcsak lapátolni, fúrni, ácsolni kell megtanítani, hanem arra is, hogy a nagy szaktudást, türelmet, gyakorlottságot megkívánó nehezebb munkákat is elvégezzék. A bányászatban ma egyre több korszerű módszert alkalmaznak, így a VI-os aknán is. A bánya állapota például sokat javult az ellenforradalom óta, mert a vágatokat korszerű módszerekkel (TH-gyűrűkkel, Moll vasívekkel, betonidomokkal vagy téglával) ácsolták. Ezt persze folytatni akarják. De ha az öregek nyugdíjba mennek, akkor kik csinálják majd a korszerűsítést, ha nem azok, akik az ő örökükbe lépnek. A régi bányászok azonban nemcsak a szakma fogásaira nevelik az új dolgozókat, hanem a bányán kívül is, s az élet ismeretére, a nehézségek legyűrésére is. Volt a VI-os aknán egy új dolgozó, Bihar Zoltán, akit a jelenlegi párttitkár — akkor még csapatvezető vájár — Kaszás Ferenc vett maga mellé. A fiatalember sok borsot tört a VI-os aknai bányászok orra alá, sok gondot okozott az üzem- és a pártvezetőségnek. De bíztak benne. Kaszás tanította a szakmára, felébresztette érdeklődését a bánya iránt, s mikor látta, hogy jó adag becsvágy is van benne, erre is épített. Megcsillogtatta előtte, hogyan lehet hírneves, élenjáró bányász. Ha kellett, megpirongatta helytelen viselkedéséért, sőt még a csapatról is elküldte, amikor igazolatlanul hiányzott. Máskor meg jó szóval igyekezett a lelkére beszélni, közösen írtak levelet a fiú édesanyjának, közösen mentek fizetés után vásárolni stb. És Bihar Zoltán csakugyan megjavult, s ma a XI-es akna megbecsült dolgozója. Ma is van ilyen ifjúmunkásuk. Takács Ferenc, akit a KISZ-szervezet titkára. Torda József elvtárs „patronál” A fiatalember kezdetben sokat mulasztott igazolatlanul. Néha-néha „kirúgott a hámból’, fiatal bányászhoz nem méltóan viselkedett. De Torda elvtárs nem mondott le róla. Amikor Takács felvételét kérte a KISZ-szervezetbe, szemébe mondták neki, addig nem veszik fel, amíg nem javít hibáin. Ezt igen érzékenyen fogadta, nagyon elgondolkozott rajta. Bizonyos, hogy a bányászok közösségében más ember lesz belőle. A VI-os akna idős, tapasztalt vájárai úgy vélekednek, hogy az új bányászok nevelése nem valami erőszakolt mozgalom, hanem egyszerűen természetes emberi kötelesség, hiszen egymást segíteniök kell, másrészt utánpótlást kell nevelniük a bányának. Ezt kívánja a bányászbecsület. Csakhogy ezt kimondani könnyebb, mint megtenni. Mert az új dolgozóknak több mint fele egy-egy csapatnál még szinte meg sem melegedik, másfél-két hónap múlva máris újabb csapathoz kerül. Ilyen rövid idő alatt pedig bányászt nevelni nem is lehetséges. Ezen a helyzeten az üzemvezetőségnek kell változtatnia. Az új bányászok neveléséhez sok türelem, hosszú, szívós munka, nagy szaktudás és nem utolsósorban pedagógiai érzék kell. Mindemellett azonban hálás és szép feladat, hiszen a tanítványok, akiknek jórésze később túlszárnyalja mesterét is — szinte ritka kivétellel — igen hálásak az emberséges szóért, a tapasztalatok átadásáért és megbecsüléssel övezik azokat az idős bányászokat, akik segítettek nekik, hogy a sok nehézség közepette megállják a helyüket, s igazi bányászokká formálódjanak. S. Nagy Sándor Munkásőrség zászlóavató és névadó ünnepség Gyomán Gyomán vasárnap délelőtt a járási munkásőrség zászlóavató és névadó ünnepséget tartott. A község főterén rendezett ünnepségen Klaukó Mátyás, az MSZMP Békés megyei bizottságának első titkára mondott beszédet. A járás munkásőrségének százada Polányi Máténak, a fasiszták által kivégzett endrődi kommunista vértanúnak nevét viseli. (MTI)