Népszabadság, 1958. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-23 / 70. szám
1958. március 23. vasárnap NÉPSZABADSÁG ÉVA LÁNYA Mészöly Dezső verses színjátéka a Madách Színházban E romantikus, verses játék debreceni bemutatója után több kritikus leszögezte, hogy az Éva lánya cselekményének nincs elfogadható kora. A fővárosi bemutató előtt a szerző a Pesti Műsorban kijelentette, hogy darabjában nem korfestés, s különösen nem mélyreható korelemzés keresendő - az Éva lánya koroktól független mondanivalót dédelget: ,,a naivság győzelmét a cinizmus felett”. Megnéztük a Madách Színház előadását, bele-belefeledkeztünk több hangulatos jelenetbe, örömmel regisztráltuk a gördülékeny verselés nem egy szellemes fordulatát, megbámultuk Siki Emil pompás díszleteit, felvonultattuk minden jóindulatunkat, de mondanivalót - korban gyökerezőt, vagy korok fölött lebegőt - nem találtunk . . . Nem vagyunk cinikusak, s talán azért nem győzedelmeskedik felettünk a szerző naivitása, aki azt hiszi, hogy a Kisfaludy-féle romantika állítólagos felelevenítése kibúvót ad minden állásfoglalás alól. A nézőt azonban nem elégítik ki az „időtlen” ötletek és egyre kíváncsibb arra, mi is a véleménye Mészöly Dezsőnek Akantisz Ferdinándról, a hol léha uracsnak, hol vörösmartys ihletű mindent merőnek tűnő fiatalemberről, mi a véleménye a szép Csobánczynéról, az egész színjátékról, amelyben a felfelsejlő gondolat, a fel-felcsendülő ironikus hangvétel hirtelen elhal; a mondanivaló felrebbenő kékmadara belefull a szentimentális, giccses szituációkba. Kisfaludy komédiái nem csupán azért becsülendők, mert - ha korának eszmei korlátai között is - mégis saját korát vitte színre, hanem mert a kor nézőjének aktuális tanulságokkal is szolgált. (,,Az öröknek mindig van aktuális oldala; ami tegnap így volt örök, az ma másképp örök” - mondotta a marxista esztétikai felfogással nem „vádolható” Alfred Kerr.) S Heltai Néma leventéje sem csupán azért hasonlítatlanul értékesebb az Éva lányánál, mert a verselésben ott nincsenek nehézkes rímek és suta fordulatok, hanem, mert - anélkül, hogy tudatosan törekedne történelmi-társadalmi mondanivalóra - a markáns szituációból, amelyet exponál, természetesen következik az a hangulatos és tréfás cselekmény, kivirágzik a könnyed formába öltöztetett mondanivaló. Mészöly Dezső színjátéka csak utánozza Kisfaludy komédiáinak környezetét és Heltai komédiájának formáját. Nincs mit exponáljon, nincs belülről jövő ihletése, csupán ürügyet és keretet keres műveltségének, verselőkészségének. Az „előregyártott” elemekkel dolgozó spekulatív szerkesztés távolról sem egyes - a szocialista-realista dramaturgiát, a gorkiji, brechti drámaírást kompromittáló - művek monopóliuma.Vámos László, a rendező, ha életet, elviséget nem is igen lehelhetett a színműbe, a gördülékenységet biztosítja, az ügyes és szellemes részeket okosan kihangsúlyozza. A színészek közül Pécsi Sándor Guszti bácsijáról kell beszélnünk elsősorban; ha érezzük is, hogy szorítja „a mord külsejű, de aranyszívű” agglegény nyakravalója - sok-sok ötlettel fűszerezi a típusmenüt. Komlós Judit nem szorítja a giccses szépasszonyszerep; az ő, elsősorban bájosnak nevezhető, sajátos művészete itt is ki tudja élni magát. Vass Évát sajnáljuk újabb kislány szerepében. Az Anna Frank után Hanna, ez a 16 esztendős, émelyítő bakfis.A tehetséges Mensáros Lászlónak sem igen való az álromantikus Nándi, s Dajbukát Ilona - ha vannak is kedves jelenetei a dadus szerepében - helyenként sehogy sem találja a helyét ebben a kellemkedő színdarabban. A. G. Hetven operaelőadást tart vidéken a szegedi és a debreceni színház A debreceni Csokonai Színház operatársulata budapesti vendégszereplése után március 19-én Sztálinvárosban mutatta be Flotow Márta című vígoperáját. A vidéki városokban a gördülő opera jó hagyományait szem előtt tartva, a szegedi operatársulattal együtt 1958 végéig 70 előadást tartanak. Az operatársulatok a budapesti és a debreceni MÁV-szimfonikusokkal együtt szerepelnek. A Csokonai Színház együttesének műsorán Verdi Álarcosbál, Puccini Tosca és Mozart Varázsfuvola című operái szerepelnek. A szegedi Nemzeti Színház operaegyüttese, fővárosi bemutatkozása után március 31-én Győrött lép fel. Erkel Hunyadi László című operáját szólaltatják meg. További vidéki vendégszerepléseik során Puccini Pillangókisasszonya és Verdi Traviatája szerepel műsorukon. „mindenki saját” kiáltja, s arcát a „,mindenség szelének” fordítja. Kassán született 1891-ben. Apja adóhivatali tisztviselő volt, nyolcszáz forint évi keresettel. A költő négyéves korában a dunántúli Letenyére került. (Alighanem innét, a dunántúli évekből kerülnek legtöbbnyire Komját verseibe az olyan tájszavak, mint a rakonca, a nyárrás, sointos, hógulya, eves, stb .. .) 1901-ben azután nagy változás következik be a család életében. Az apát Fiuméba helyezik át, s ezzel a fordulattal a gyermek előtt megnyílik a további gyors fejlődés útja. Tizenhat éves, amikor apját ismét áthelyezik, ezúttal a fővárosba. Ezekben az esztendőkben születnek első versei, a tehetség jegyeivel. Ilyen sorokat ír: „A lépted esti cirpelés .„Messzi utakon bóbiskol a sár .. ”. . .Volt egyszer egy legény s az űrbe röppent. Könnyű volt szegény. Fájdalom-pára a lét üvegén .. És nem sokáig várat már magára az a verse sem, amely - 1913-ban - elhatározó lesz pályájára, amelyben már oly harcra készen mutatkozik be a költő, hogy onnan már nincs is visszaút. A császári és királyi önkény ugyanis elkoboztatta a Dózsa vér című verse miatt a Népszavát. A fiatalember egyszeriben megértette, hogy a Ferenc József-i uralom sem tűri, ha a költő csakugyan ellene szegül, ha kimondja a „földnélküli Jánosok” forradalmi igazát. Ám ez az egyébként Ady-hatásra valló vers más irányban is útjelzőnek látszik. Úgy képzelem, hogy az akkori fiatalok legtöbbjére ellenállhatatlan erővel zúdult Ady hatása. Ettől igyekeztek szabadulni még a modorosságok és erőszakolt nyelvújítási kísérletek árán is, nehogy Ady-epigonoknak tűnjenek fel. A kötet következő verse például, amely 1914-ből kelt, az Asszony című, már szintén erre vall: „Mert szemet se hallik, S én elveszem a tévés hangtalanban .” Ez bizony nem a helyes út volt, azt még sokáig kellett keresnie ... Csakhogy Komját kezdettől fogva akaratos és állhatatos küzdője volt mind az irodalom, mind a társadalom megújításának. Esze ágába nem jutott visszafordulni. A világháború tanulságai nem maradtak rejtve a nyurga, „növendék” költő éles szeme elől. Fivérével, Marcellal együtt hamarosan kapcsolatba kerül az antimilitarista megmozdulások szervezőivel, majd a Galilei Körrel és 1916-ban, az első világháború válságokkal mind terhesebb évében, a Dózsa-verset logikusan követi az antimilitarista versek és dalok sora - ha nem is mindig a legkiforrottabb és a leghatásosabb költői eszközökkel - megannyi riadó eszméltető a háborús bódulatból. Közülük is kiválik a Sorozás. „Csudarendes Péter! Jó lesz limnek-lomnak. ... Nyomnélküli Gáspár! Jó lesz keréknyomnak .. . Krisztustalan Gergely! Keresztnek a hegyen. .. . Igazmondó Ádám! Jó lesz, hogy ne legyen!” INNÉT MOST MÁR csakugyan forradalmian egyenes út visz - s épp ezt kellett volna meglátni Komjátnál - a ki-kiütköző, a kísértő nyelvi-eszközbeli furcsaságok ellenére is, a magyar kommün egyik legjellegzetesebb, legtudatosabb és legharsányabb szavú énekesének költői és szerkesztői fellépéséig, mert Komját ezekben a nagy időkben hozzánőtt a teljes szívvel vállalt feladatokhoz, agitátorként egy testvére Majakovszkijnak, anélkül, hogy e szerepében pillanatra is tetszelgővé válnék. Ő az, aki prófétikus erővel zengi világgá az „Orosz testvérek elé” című versével : „Felétek kiáltunk. Kik jöttök téren s véren át, megtartózhatlan, s váltig telőbbre, mint a hógulya.” Vagy például a Bolsevikiekkel: „Kerülő nincs. Az abszolút vagyunk. A temérdek. A meg nem mérhető. S az akaratos végigváltozás!” Mindemellett még szakadatlanul tanul és marxista forradalmárrá képezi magát, aminek majd az emigrációs években látja legfőképpen hasznát. Az igazi költői felemelkedésnek, a kommunista költő végleges győzelmének azonban keserves esztendőkkel, temérdek gyötrelmes és „emigrációs” tapasztalattal kellett megadnia az árát. Idővel rá kellett döbbennie, hogy a költő üdvösségéhez sem az eredendő tehetség, sem a nagy elméleti tudás és harci tapasztalat nem elég, ahhoz egyebek közt szükség van például versei tematikájának kiszélesítésére, az élet teljességének, bőségének, ezerszínűségének kifejezésére, arra is, hogy magánélete, sőt magányos órái is legyenek a költő-harcosnak, mint ahogy Marxnak és Leninnek is voltak. Ám nem hallgathatunk arról a másik tanulságról sem, hogy Komját Aladár átélte ugyan a magyar kommün iszonyú bukását, a magyar munkásosztály, a magyar szegénység megalázó vereségét, de azért néhány hónapos gyötrődés, megrendülés és főbesújtottság után már ismét megtalálja a hangját, s úgy érzi, hozzáhajolt az „örökkévalóság”. „Életre köszöntő” című versében (1920) már büszkén hirdeti: „De könnyen s véren át hiszem a jót! S né múltán is a magasságost szólom kényérlő-egy szer un: akár a föld, a fa.” ... És ugyanebben az évben fölröppen az éneke: „Mi kitörünk: dús mindenütt levők, a földből és a vérből! Szénnel és sóval, Rögök közén a fölütődő fűvel. Minden leheletben. Minden moccanásban. Újra! Meg újra! Mégis és mégis!” (Hitvalló dac.) Majd jönnek, ha nem is nagy bőségben, az emigrációs politikai versek, hol nagyhatásúak, hol kevésbé sikerülten, de mindegyre a költő legbensejéből kiszakadva. Minden sora átérzett, minden szava őszinte! S milyen időszerűek, milyen frissek ma is az ilyen sorai: „Nézzétek társaim az »örökkévaló burzsoát, s nevessetek ... Nevessetek, s nevessünk hatalmas egészséggel, ahogyan csak mi tudunk nevetni...” Mert ő 1923-ban is tudott derűlátó lenni! Emigrációs versei közül jónéhány maradandó bizonysága annak, hogy az igazi kommunista az emigrációban is szüntelen haza gondol, elnyomott népével érez, mert forradalmian patrióta. Reá az olyan „zsánerkép” is szerfölött jellemző, mint aminőt „A falusi szegények”-re fest: „Nézzük a rögöt. Nem a miénk. Nézzük a lábadó vetést. Nem a miénk. A cséplőgépből zuhogó szemet. Nem a miénk.. . Olybá leszünk bizony, mint a megindult föld, a rohanó víz, ti tűz!” (1925)* Az együttérzésnél most már jóval többet érzünk az ilyen verseiben - a teljes azonosulásra való képességet! Épp így tud eggyé válni pártjával is, versei mindig teljes hitelűek, érezzük mögöttük, hogy a költő egész életével kezeskedik értük, hogy megélője és részese a párt belső életének. Íme, ez a titka az effajta versek írásának! A keresettséget ezekben már régen felváltotta a legtermészetesebb egyszerűség, a legnehezebb művészi szintézis, amely nála szinte mindig súlyos és izzó indulatok, gondolatok kifejezője. „A kommunista párt tö háborog a keserű kenyérben, ő hány tűzszikrát a garasos bérben, ő kiált bosszút a fakadó vérben . . .” És itt sincs megállás. Komját temérdek nagy fontosságú pártteendője mellett is szinte egyik pillanatról a másikra, szinte „rohamban lépte át az árkot”, amely két fejlődési szakasz közt húzódik a költők útjain; gyűjteményes kötete erről tesz tanúságot. Mert vajon a Nem moccan a rög című vers nem nyitánya-e, szinte átmenet nélkül olyan szimfóniaszerű költeménysornak, amely csúcsait jelzi a Komját-műnek, s egyúttal talán leginkább József Attila nagy verseivel hozható párhuzamba. Rapszódikusak és erőteljesek, íme: „Dicsérjem tán a »hű alázatot«, a bókoló port, ki örvend, hogy tapossák? Bizonygassam, hogy jó a rossz , hogy rossz a jó? Hogy a golyó, mi megtép s a zuhant ott bot sebje: semmi, »vigaszos megpróbáltatás«, az »örök törvény« hab játéka csak? S hogy lábunk alatt nem moccan a rög?” Aztán a „fiatalok!’! Filozofikus mélységével, szabad, magabiztos, felsőbbséges hangszerelésével, s merész, de mindig találó, mindig tartalmas képeivel: „Micsoda álmok! S micsoda álmodok! Növendék-költők, kiknek fantáziája a mindent ég temérdek téréin megállíthatatlan vándorló bontok: törvénye nincss se medre, gátja, s haló porral a mennybolt »vérző csillag-sebeit« porozza be futása . ..” Micsoda álmok! kiált fel a költőin *» Micsoda élet! Micsoda költő.. • ámulhatunk mi joggal, tudván, hogy a költői s népi álmok megvalósulásáért mennyi mindent tett Komját, aki forradalmár módra, sokoldalúan és konokul hirdette a maga és a milliók igazságát: „nem ríni kell itt, nem »kivárni«!. . aki a francia Lautréamont-tal vallotta: a költőnek hasznosabbnak kell lennie, mint nemzete bármely más polgárának! ... S aki az egeket kisértő, forradalmi álmokat melengető „növendék” költőből, a királyi adóhivatalnok fiából lett a diadalmas munkásosztály nemzetközileg is jelentős költője és forrásdalmára.* Külön méltatást érdemelnének A gyűjteményes kötet prózai jellegű írásai, amelyek egytől egyig bizonyságai Komját nagy jelentőségű és sokoldalú munkásságának. Irodalomszervezői, kritikusi, publicisztikai működése valójában elválaszthatatlan egyéb pártideológusi vagy költészeti tevékenységétől. A gyűjteményes kiadvány Komját Irén terjedelmes és értékes adatokban gazdag életrajzi bevezetőjét, továbbá Hegedűs Éva alapos „bibliográfiai kísérletét” is tartalmazza, így irodalomtörténészeinknek lényegesen könnyebbé válnak a komjáti életművet végleg tisztázó feladatok. GEREBLYÉS LÁSZLÓ 9 • •Ünnepélyesen megnyitották a Műcsarnokban a bolgár képzőművészeti kiállítást A szocialista Bulgária képzőművészeinek első nagyszabású magyarországi tárlatát szombaton délben ünnepélyesen nyitották meg a Műcsarnokban. A megnyitáson megjelent Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Vass Istvánné, az országgyűlés alelnöke, Pongrácz Kálmán, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Sebes István külügyminiszterhelyettes, Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes, Dénes Leó, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének alelnöke, Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára s a magyar politikai és kulturális élet számos más kimagasló képviselője. Ott volt Krasztju Sztojcsev, a Bolgár Népköztársaság magyarországi nagykövete és a budapesti diplomáciai képviseletek több más vezetője és tagja. A megnyitó beszédet Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes mondotta. — Ez az első gyűjteményes kiállítás, amely a mai bolgár képzőművészet eredményeit összefoglalóan megmutatja a magyar közönségnek. Voltak már eddig is kapcsolatok a magyar és bolgár képzőművészet és képzőművészek között, gazdag és gazdagító kapcsolatok. Magyar művészek jártak kulturális egyezményeink lehetőségeivel élve Bulgária városaiban és falvaiban, csodálatos tengerpartján és bolgár festők, grafikusok, építőművészek voltak vendégeink Magyarországon. Kiállításokban is gyönyörködhettünk. Emlékezetes, nagy sikere volt a bolgár képzőművészeti kiállításnak ezekben a termekben és láttunk már a bolgár grafika válogatott alkotásaiból rendezett igen szép kiállítást. Ezenkívül egyes bolgár művészek is rendeztek gyűjteményes kiállítást, közöttük olyanok, akik a két ország képzőművészeti szövetségei között szervezett művészcsere keretében jártak nálunk. A mai magyar képzőművészetnek is több alkalma volt már, hogy bemutatkozzék a bolgár közönségnek. 1952-ben képzőművészeti, majd 1955-ben grafikai kiállítást rendeztünk Szófiában. Mind a kettőnek több százezer látogatója volt, ami világosan beszél arról a barátságról, amellyel fogadták és a sikerről, amit aratott. Ezekből az adatokból is látható, hogy már régen esedékes volt a mai bolgár képzőművészet gyűjteményes kiállításának bemutatása Budapesten. Régen vártuk, s őszinte, nagy örömmel üdvözöljük most ezt a kiállítást, amely jelentős eseménye kulturális kapcsolatainknak "– mondotta a többi között Mihályfi Ernő. A megnyitó beszéd után a jelenlevők megtekintették a kiállítást. (MTI) Ilja Petrov: Kivégzés előtt Ivan Mandov: Fiatal asszony Szofoklosz-hajjédia, kevéssé ismert Csajkovszkij-opera és az Othelli balettváltozata a grúz művészek moszkvai műsorán Moszkva, március 12. (Tudósítónktól.) Pénteken este a tbiliszi Opera díszelőadásával, amelyen Paliasvili Daiszi című zenedrámája került a moszkvai közönség elé, ünnepélyesen megnyitották a grúz művészek tíznapos moszkvai vendégszereplését. Az immár huszonegy esztendeje hagyományossá vált kulturális eseménysorozatot nagy érdeklődéssel várták a moszkvaiak. A grúz művészet ünnepi szemléjének előadásaira már jóval a megnyitás előtt elfogytak a jegyek. A legutóbbi vendégszereplés alkalmával csupán a tbiliszi Opera és két népi kórus szerepelt Moszkvában, az idén azonban már tíz elsőrangú művészi együttes ad számot a munkájáról. A moszkvai közönség különösen három bemutatót vár igen nagy érdeklődéssel: Shakespeare Othellójának balettváltozatát, amelynek zenéjét Macsavariani szerezte, koreográfiáját pedig Csabuklani alkotta, valamint Csajkovszkij: Az orleánsi szűz című operáját, amely negyven esztendeje nem szerepelt a moszkvai színpadokon, továbbá egy görög klasszikust, Szofoklész: Ödipusz király című tragédiáját. A két előbbit a tbiliszi Opera, a görög tragédiát a tbiliszi Rusztavelli Színház mutatja be. A bemutatókon a tbiliszi Operaházi három drámai színház, a Magyarországon is járt grúz állami táncegyüttes, egy nagy ének- és táncegyüttes, egy szimfonikus zenekar, egy vonósnégyes és egy kamarakórus szerepel. A grúz képzőművészek kiállítást rendeznek legújabb műveikből és a moszkvai mozik bemutatják a legsikeresebb grúz filmeket. ZSOMBOR JÁNOS