Népszabadság, 1958. április (16. évfolyam, 77-102. szám)
1958-04-01 / 77. szám
1958. április 1. kedd Megkezdődött a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának budapesti ülésszaka Vasárnap délután 3 órakor megkezdődött a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának négynapos budapesti ülésszaka. Az elnöklő Liu Csangseng, a Szakszervezeti Világszövetség alelnöke, a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetség alelnöke rövid megnyitó beszédet mondott, majd Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára emlékezett meg Giuseppe di Vittorióról, a Szakszervezeti Világszövetség 1957. november 3-án elhunyt elnökéről. Agostino Novella, az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség főtitkára válaszolt a megemlékezésre, majd Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke mondott üdvözlő beszédet. A beszéd után a budapesti munkások 25 tagú küldöttsége köszöntötte az ülésező végrehajtó bizottságot. Tanácskozik az SZVSZ végrehajtó bizottsága. (MTI-fotó: Friedmann Endre felvétele.) Kínai kulturális küldöttség érkezett Magyarországra A magyar—kínai kulturális egyezmény 1958. évi munkatervének megtárgyalására és aláírására kínai kulturális küldöttség érkezett Budapestre. A delegáció tagja Csen Csun-csing, a kínai kulturális kapcsolatok társasága főtitkára és Miao Csün, a bizottság kelet-európai osztályának vezetője. Fogadásukra megjelentek a Keleti pályaudvaron: Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének vezetői s a Külügyminisztérium képviselője. Ott volt Bin Je, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kulturális tanácsosa, aki szintén részt vesz a megbeszéléseken. (MTI) őszintén akart segíteni a hibák megszüntetésében. És joggal kifogásolják, hogy Nárai elvtárs semmibe veszi, megváltoztatja intézkedéseiket. Joggal sértődtek meg amiatt is, hogy Nárai elvtárs durván általánosít és őket — nem is egyszer — mint valami sötét reakciósokat kezeli, akikben nem lehet megbízni. Dehát tenni mégis csak kellett valamit. És ki-ki a maga módján akart A pártvezetőség és Nárai elvtárs az ősszel arra szólította fel a műszakiakat, hogy tegyenek javaslatokat a hibák megszüntetésére. Ez meg is történt. De intézkedéseket ezután is hiába vártak. Ez év január végén, illetve február elején azután hat műszaki cselekvésre szánta el magát. Bementek a kerületi pártbizottság ipari osztályára, majd a vállalat felettes iparigazgatóságára is. Elmondották panaszaikat, felfedték az üzemvezetés hibáit. Kerezsi elvtárs, az iparigazgatóság vezetője ennek nyomán hetekig tartó vizsgálatot rendelt el az üzemekben. Befejezése után pedig megállapította, hogy a panaszok teljes egészében fedték az igazságot. Azt, hogy rágalmazni, vagy intrikálni akartak volna a panasztevők, a legnagyobb rosszindulat mellett sem lehetne rájuk fogni — mondatta szerkesztőségünknek. Nárai elvtárs a jószándéka és becsületessége mellett is bizalmatlanságával, szertelenségével magas falat húzott maga és a dolgozók — különösen maga és a műszakiak — közé. Tevékenységével súlyos gondokat okoz a minisztériumnak is — tette hozzá Kerezsi elvtárs. Ámde a figyelmeztetések nem használtak. Sőt! Nárai elvtárs, ha lehet, most még dühödtebben fordult szembe különösen azokkal, akik bernjártak a kerületi pártbizottságon és az iparigazgatóságon. A többit pedig már magától is kitalálja az olvasó: a hat műszaki között volt Radnóti elvtárs is. S mivel ő volt közöttük az egyetlen párttag, Nárai elvtárs és az alapszervezet vezetősége elsősorban ellene kívánt fellépni. E kérdésben a pártvezetőség teljesen Nárai elvtárs befolyása alá került. Így született meg azután ez az igazságtalan határozat. Így fogták rá Radnóti elvtársra, hogy pártellenes magatartást tanúsít s hogy le akarja járatni az igazgató tekintélyét. Amikor kint jártunk az üzemben, Nárai igazgató elvtársnak, Német elvtársnak, az alapszervezet párttitkárának és Szojka elvtársnő, személyzeti vezetőnek, hosszan bizonygattuk: Radnóti elvtársnak ezért a tettéért semmiképpen sem eshet bántódása. Nem görbülhet meg a hajaszála sem. Hiszen állampolgári joga, hogy akár többed magával is — párttagokká vagy pártonkívüliekkel felettes hatóságánál és felettes pártszervezeténél felfedje a hibákat. Különösen, amint ez esetben is, amikor a panasz teljesen indokolt volt. Miért hát a nagy felháborodás ? — kérdeztük. Az üzem e három vezetője erre egybehangzóan kezdte bizonygatni: a fegyelmi eljárást nemcsak emiatt indították. S mintegy másfélórás izzadás után, a következőket tették még hozzá: „Radnóti elvtárs a múlt évben helyeselte az ötnapos munkahetet". Hogy ez miért bűn, azt nem tudták indokolni. „Népszerűségre törekszik a telepen." Ennek bizonyságául azt hozták fel, hogy egy munkás részére órabérjavítást követelt, akinek szerintük nem járt volna. Végül: „eltűrte, hogy beosztottjai közül egyesek munkaidő alatt fuseráljanak". Amikor viszont megkérdeztük, hogy ki és mikor fuserált, egyetlen esetet tudtak mondani. Egy esztergályost, aki kávédaráló-alkatrészt készített a maga részére. Nos, az utóbbira — hiszen a többi vádpontok komolytalanok (és ez is inkább vállalati kérdés) — megkérdeztük utólag Radnóti elvtársat. Meglepetésünkre Radnóti elvtárs igazolta: ő maga kapta rajta ezt az esztergályost a fuseráláson és ezt azonnal jelentette Nárai elvtársnak. Tehát az egyetlen valamirevaló vádpont sem állta meg a helyét. Az a bizonyos lóláb mindenképpen kilátszik: személyi hiúságból és sértődősködésből indult ez a hajsza Radnóti elvtárs ellen. És a panaszos elleni megtorlásnak ez a veszélyes módja el kell hogy gondolkoztassa az illetékes elvtársakat is. Érvényt kell szerezniük annak a helyes elvnek a gyakorlatban is, hogy nálunk azoknak, akik jogos panaszokat illetékes fórumokon szóvátesznek a hajuk szála sem görbülhet meg Nagy András NÉPSZABADSÁG Örök és megbonthatatlan barátság Az ünnepváró készülődés mindenkor a gondolatok összegezésének is ideje. A magyar haza, a magyar dolgozó nép felszabadulása közelgő évfordulójának legfőbb gondolatait pártunk Központi Bizottságának jelszavai öszszegezik. „örök hála és dicsőség a felszabadító Szovjetuniónak, a hős szovjet katonáknak, akik harcoltak hazánk szabadságáért!” ... „Éljen a magyar és a szovjet nép örök és megbonthatatlan barátsága!” — olvassuk a jelszavakban. Az idő múlása elmoshatja tán régi szolgamúltunk évszázadainak szörnyűségeit, egykori jogfosztottságunkat, megaláztatásunkat és kilátástalanságunkat, tán részben feledtetheti hajdani szenvedéseinket és kudarcba fulladt akarásainkat; tán ma már magától értetődőnek tűnhet történelmünk felszabadulás utáni felemelkedő, dicsőséges korszaka — de bármily feledtető is az idő: egyre tartalmasabban, egyremélyebben tárja elénk, mit is jelent valójában a felszabadulás, s ami ezzel oly szorosan összeforrott, a magyar—szovjet barátság. • Emlékezzünk! Hazánkon csaknem fél évezredig idegen és magyar nagyurak hatalmaskodtak. Országunk ez alatt az idő alatt messze elmaradt a fejlődésben élre került nemzetektől. A magyar népet gúzsba kötő szolgaláncok egyszersmind a legpusztítóbb népbetegségek, a terpeszkedő analfabetizmus terjesztői és a haladó gondolat rabbilincsei is voltak. S hogy a nemzeti tragédia teljes legyen, a bűnös magyar uralkodó osztályok két gyilkos világháborúba taszították népünket, odakötözték országunkat a falánk és kíméletlen német imperializmus szekeréhez s lett ebből olyan gyász, olyan temető és romhalmaz, hogy a sírban majdnem egy egész nemzet süllyedt el... A felszabadulás jelentőségét és a magyar népi demokrácia eddig megtett útját ehhez, és csakis ehhez lehet mérni, honnan indultunk el, meddig jutottunk, hová igyekszünk tovább. S ha vannak emberek, akiknek nem kenyerük a történelem és a politika tudománya, de mellükben emberi szív dobog, gondoljanak arra, semmi másra, mivé lettek őssé magaik, mivé lett családjuk, munkahelyük, falujuk, országuk — aztán vessék össze ezt édesapjaik életével. Még legmegátalkodottabb ellenségeink is, a maguk módján, a magyar-szovjet barátság tényéből, a magyar nép szocialista eltökéltségéből indultak ki körmönfont, ellenforradalmi terveikben, ők, úgymond, „tisztább” magyar—szovjet „barátságot’’ akartak — bevezetőként a gátlástalan szovjetellenes uszításhoz. Kiszakították volna hazánkat a békéért és a szocializmusért harcoló milliárd ember nagy családjából, hogy nagyobb biztonsággal számolják fel a munkáshatalmat. „Magyar szocializmus”-ról szavaltak, miközben a Mindszentyk, Eszterházyk és Ullmann bárók hatalmát, a földesúritőkés rendszert akarták újra népünk nyakába ültetni. De ez az álnokság megbukott az ellenforradalmi kísérlettel együtt. A tanulság egyebek közt az is, hogy az ellenforradalmárok is jól tudták, nyílt szocializmusellenes, szovjetellenes programmal egyetlen óráig sem állhatták volna meg népünk előtt. Megmásíthatatlan igazság, hogy a magyar nép milliói egyszer és mindenkorra eljegyezték magukat a szocializmus eszméjével, a munkásosztály hatalmával, s ezért mindörökre kitartanak a magyar—szovjet barátság mellett. Amikor a felszabadulás óta elért eredményeket felmérik, szokás adatokat említeni a népgazdaság fejlődéséről, az ipar és a mezőgazdaság termelési mutatószámainak alakulásáról, kulturális intézményeink, a mozik, a művelődési otthonok, a könyvkiadás stb. szántainak növekedéséről. Az eredményekre, amelyek e számokban kifejeződnek, csakugyan büszkék lehetünk: páratlanok nemzetünk történetében. Igaz, egyben-másban messzebb juthattunk volna. Utunkat néha megtorpanások és cikcakkok tették terhessé. Ám eredményeink mégis hatalmasak. De a fejlődésünket tükröző számok, bármily fontosak és jellemzőek, nem fejezik ki és határozzák meg a felszabadulás, a szocialista fejlődés jelentőségét, s egyben a magyar—szovjet barátság értelmét. Persze, fontos dolog, hogy a földosztáskor csaknem hétszázezer nincstelen kapott földet, hogy iparunk háromszorosára növekedett, hogy az országgyűlésben és a tanácsokban több mint száztízezer munkás, paraszt és értelmiségi dolgozó intézi a haza sorsát, hogy a tábornoki és tisztikarban mindmegannyi munkás meg paraszt van. A sokat mondó számok mögött ez áll: itt a nép került hatalomra, csaknem tízmillió ember kezéről és lábáról hullt le a bilincs, egy egész nép alkotó szelleme és géniusza szárnyalhat immár szabadon. Elsősorban és mindenekelőtt ez a felszabadulás értelme, s ennek legfőbb garanciája és éltetője saját népi hatalmunk, szocialista államunk, s egyben a magyar—szovjet barátság és szövetség. Némely „jóakarónk‘” szemforgatóan úgy tesz, mintha sajnálná a „szegény” magyar népet, mert már nem uralkodnak rajtunk tőkések, földesurak, harácsosok. Ám hullassák könnyeiket ezek a „népbarátok” — az ő könnyhullatásuk a magyar nép derűje. S miközben ők a mi népünket „sajnálják”, a világnak azon a táján, ahol a nemzetek és az országok sorsa a mienkével ellentétes irányban fejlődik, olyan eseményeknek vagyunk szemtanúi, amelyek csakugyan sajnálatot ébresztenek. Azt látjuk, hogy a második világháború előtt vezető európai hatalmak — mint Franciaország vagy Olaszország — lassan-lassan harmadrangú tényezőkké válnak; odavész gazdasági fölényük, biztonságuk, rátarti önérzetük, egykori szabadságuk és függetlenségük, amint a náluk erősebb és hatalmasabb amerikai imperialisták hódító polipkarja befonja politikai, gazdasági, társadalmi életüket. Nem is szólva a kisebb, gyengébb tőkés országokról... Amott nyugtalanul alusznak az emberek, rettegnek, mikor hull fejükre „szövetségesük” repülőgépéből egy atombomba. Amott olyan társadalmi rendszerben élnek, amelynek uralkodó osztálya nem tud meglenni fegyverkezési hajsza, háború és gyűlöletszítás nélkül; olyan rendszerben, amelyben a jelenlegi, konjunkturális időszakban is a munkanélküliség és a létbizonytalanság fenyegető réme keseríti el a dolgozó embereket, akik félnek a holnaptól. Nem, semmiféle szám nem fejezheti ki, hogy mi olyan társadalmi rendszerben élünk, amely minden ízében és porcikájában a dolgozó emberért van, az ő jólétét, boldogulását, békességét szolgálja, s amelytől idegen a háború, más népek gyűlölete, ellenkezőleg: legfőbb erejét a világ népeivel való szoros összefogásból meríti. A világ népeivel való testvéri összefogásból, mindenekelőtt a szocialista világrendszerből. Ebben az új világrendszerben minden ország egyenjogú, a benne részvevő államokat a kölcsönös előnyökön nyugvó összefogás fűzi egybe, bár eme államok egyike a világ leghatalmasabb, legerősebb állama, s mint ilyen, a világbéke legerősebb oltalmazója. Ez az állam a Szovjetunió, amelynek népe nem kímélte a véráldozatot más népek, közöttük a magyar nép szabadságáért. Egy évvel ezelőtt, amikor a felszabadulás évfordulóját ünnepeltük, még igen frissek voltak az ellenforradalmi dúlás nyomai. De most, amikor pártunk és kormányunk helyes politikája alapján népünk szorgalmas munkája szemlátomást és kézzelfoghatóan érleli gazdag gyümölcseit, amikor a magyar dolgozók életszínvonala minden eddigi szintet meghalad, mind többen sorakoznak fel azon milliók közé, akik öntudatosan értékelik felszabadulásunk nagy jelentőségét, a Szovjetunió iránti hálánk és ragaszkodásunk értelmét. Ez a növekvő öntudat azt is jelenti, hogy megértjük: kivívott szabadságunkért, szocialista jövőnkért elsősorban mi vagyunk felelősek, hiszen a felszabadulás voltaképpen csak lehetőséget és jövőt nyitott. Bármily erősek barátaink, bármennyire bebizonyosodott segítőkészségük, az ország gazdái mi vagyunk. S hazánk, e drága édesanya nem kíván többet és mást, mint azt, hogy önmagunkért mindent megtegyünk, ami tőlünk telik, legyünk buzgók, fegyelmezettek, kitartók. E növekvő öntudat és a szocializmus világszerte gyarapodó táborának ereje emeli minden eddigi fölé a felszabadulás 13. évfordulóját, ezért erősödik a szocialista Magyarország felvirágzásába vetett biztos hitünk. S ezért száll az ünnepet éltető magyar milliók ajkáról a forró, testvéri üdvözlet felszabadítónk felé, amelynek párt- és kormányküldöttsége jelenlétével is emeli ünnepünk fényét, ezzel is tanúsítva megbonthatatlan, örök barátságunkat. 3 Forró üdvözlet a szabadságukért, függetlenségükért küzdő népeknek! Vasárnap is dolgoztak a somogyi földeken A későn érkezett tavasz miatt Somogyban is összetorlódtak a mezei munkák. Az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a gépállomások dolgozói vasárnap reggel is kimentek a földekre és folytatták a szombaton abbahagyott munkát. A Balatonkiliti Gépállomás körzetében 25 traktor szántott, a Marcali Gépállomásról 18 erőgép dolgozott A somogyszentpáli Béke Tsz-ben befejezték a tavaszi árpa vetését. Az állami gazdaságok közül a balatonújhelyi, a marcali, a kutasi és a lábodi gazdaságban dolgoztak vasárnap. (MTI)