Népszabadság, 1958. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1958-07-01 / 154. szám
1958. július 1, kedd A Vietnami Demokratikus Köztársaság első magyarországi nagykövete átadta megbízólevelét Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn fogadta Nguyen Thanh Ha rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Vietnami Demokratikus Köztársaság első magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt: Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, dr. Sik Endre külügyminiszter, Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes, az Elnöki Tanács tagja, Csatorday Károly, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője. Nguyen Thanh Ha nagykövet megbízólevele átadásakor beszédet mondott, amelyre Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke válaszolt. (MTI) Tíz év alatt százhetvenmillió forint megtakarítás újításokból A Lenin Kohászati Művekben 1948-tól, az újítómozgalom kezdetétől, a dolgozók több mint 22 000 javaslatot és ésszerűsítést nyújtottak be. Ezek közül mintegy 13 000-et fogadtak el és 11 000-et már alkalmaznak, hasznosítanak a különböző üzemekben. A bevezetett újítások az elmúlt tíz esztendőben kereken 170 millió forint megtakarítást eredményeztek. Számos újítást díjaztak több tízezer forinttal, de akadt olyan is, amelynek benyújtója száznégyezer forintot lápott. (MTI) Megkezdődött az ifjúság munkája a Hanságban Vasárnap a hansági csatornázásra és a szigetközi gátépítésre megérkezett az egyetemisták és a középiskolás fiatalok első, ezerfőnyi csoportja. A budapesti Eötvös József Gimnázium száztíz tanulója is elindult június 29-én a Keleti-pályaudvarról, hogy részt vegyen a Hanság lecsapolásában. Képünkön: a fiatalok egy csoportja a vonat ablakában. Hétfőn a kora reggeli órákban rövid ünnepséggel nyitották meg a KISZ önkéntes ifjúsági táborait. Az ünnepség után a fiatalok lelkes hangulatban megkezdték a munkát. (MTI Foto: Fehérváry Ferenc felvétele.) tára, egyéni és csoportos megbeszélésre van szükség. Többször kellene tartani politikai pártnapokat a nemzetközi eseményekről, munkásgyűléseket a dolgozókat érdeklő helyi problémákról, fel kellene eleveníteni az ismeretterjesztő, tájékoztató előadásokat, a KISZ „kérdezz-felelek”-vitáit s jobban a felvilágosító munkaszolgálatába kellene állítani az alapszervezetek faliújságait s az üzemi lapot, a Turbinát. Alkalmazhatják azonban a legjobb, legbeváltabb agitációs módszereket, szervezhetnek ötször annyi gyűlést, vitát, készíthetnek tízszer annyi faliújságot és teleírhatják a Turbinát — aligha lesz nagyobb hatása, ám nem sikerül megteremteniök a bizalom, a nyíltság, az őszinteség egészségesebb légkörét, amelyet az országos politikában annyira helyeselnek s a Láng-gyárban bizony nem egyszer hiányolnak a munkások. Ennek a légkörnek legalább két feltétele van: a vezetők nyíltan, kendőzetlenül beszéljenek a munkásokat foglalkoztató kérdésekről, s a jóhiszemű dolgozók nyugodtan elmondhassák véleményüket, még ha helytelen, téves is, anélkül, hogy megtorlástól, ledorongolástól kellene tartaniok. Hogy a Láng-gyárban e két feltétel körül nincs minden rendben, arra néhány példát. Lépten-nyomon találkozni az üzemben a bérekkel kapcsolatos tévhitekkel, tájékozatlanságból fakadó demagógiával is. Sokan, akik nem értik a bérszerződés helyes, igazságos, a fegyelmet szilárdító intézkedéseit, indokolatlanul ismétlődő normarendezésnek tartják. Amikor ezt elmondottuk Mauthner párttitkár és Sárközi VB-elnök elvtársnak, minden érvüket előszedték, hogy meggyőzzenek bennünket a panasz helytelenségéről. De annyi fáradságot már nem vettek, hogy a tájékozatlan munkásokat is felvilágosítsák tévedésükről. Amikor néhány héttel ezelőtt Csergő János miniszter elvtárs a gyárban tartózkodott, értesült az esztergályosok panaszáról: kevesebb az ő bérük, mint más üzemek hasonló munkakörben foglalkoztatott dolgozóinak. Csergő elvtárs ígéretet tett, hogy amenynyiben a panasz indokolt, korrigáltatni fogja a béreket. A dolgozókhoz csak a mondat második fele jutott el. A miniszter meggyőződött róla, hogy a bérek egyeznek más vállalatokéval, s így indokoltan nem engedélyezte a korrekciót. Ezt azonban senki sem beszélte meg a munkásokkal, akik ma is egyre élesebben követelik: mi lesz a miniszteri ígérettel? A gazdasági vezetés hasonló titkolózásáról számoltunk be már az előzőekben a nyereségrészesedéssel, a vállalati mérleggel, az üzem nehézségeivel és perspektívájával, a kulturális célokra fordított összegek felhasználásával kapcsolatban. S hogy itt nemcsak véletlen mulasztásokról, hanem kialakult helytelen szemléletről van szó, azt bizonyítja: mereven megtiltották a Turbina munkatársainak, hogy a fent említett kérdésekről cikket írjanak. Nézzük most a dolog másik oldalát, s példáinkkal maradjunk mindjárt a Turbinánál. A lapnak nincs egyetlen munkáslevelezője. Ennek nyilván az az oka, hogy a munkások korábban megjelent bíráló megjegyzései nem találtak kedvező fogadtatásra a vezetőknél. (A sportvezetők magatartását, és a rossz szellőzőberendezést bíráló cikkekre gondolunk.) Ahelyett, hogy a kritikát az érintett vezetők válasza követte volna, hogy, hogy nem, a bírálók írtak újabb cikket, amelyben ha nem vonták is vissza állításaikat (mert azok, mint kiderült, helytállók voltak), enyhítették vagy elkenték a kritikát, a felelősséget. S ha a lap olykor szóvá tesz valamilyen gazdasági hibát, mulasztást, arra is hiába várják az olvasók a vezetők reagálását. Ez is erősíti a munkásokban azt az érzést, hogy a hibák elkövetőit nem vonják felelősségre. A párt-végrehajtó bizottság tagjai, egy-két kivételtől eltekintve, maguk is érzik, hogy ez a légkör nemcsak a pártélet fejlődését akadályozza, hanem egyik gátja a dolgozók nagyobb aktivitása kibontakozásának is. Eddig tett halvány kísérleteik a helyzet megváltoztatására, ha nem is vezettek túl nagy eredményhez, mégis azzal a reménnyel biztatnak, hogy az egész pártszervezet erejére támaszkodva saját maguk és a mások hibáival is szembeszállva kiverekszik a változást. Feltehetné valaki a kérdést s mi is sokat töprengtünk rajta, vajon reális-e a mi mércénk, nem támasztunk-e túlzott követelményeket a Láng-gyári elvtársakkal szemben? A kérdésre ők maguk válaszoltak a már említett aktívén. Elmondották: úgy érzik, ha fukarkodtunk is nehézségeik, erőfeszítéseik elismerésével, helyesen tolmácsolták hozzájuk a muíkások véleményét, egyetértenek a bírálattal és lesz erejük a hibák kijavításához. Sőtér Edit NÉPSZABADSAG 3 Új vonások gazdálkodási módszereinkben Hároméves népgazdasági tervünk teljesítését nagymértékben segítik azok a változások, amelyeket a munkás-paraszt kormány a legutóbbi másfél esztendőben a szocialista ipar gazdálkodási módszereiben végrehajtott. Ami talán leginkább megkülönbözteti mai gazdálkodásunkat az ellenforradalom előtti időszaktól, az az adottságok fokozottabb figyelembevétele, a voluntarizmus helyett a tervező és végrehajtó szervek véleményén, tapasztalatain és fokozott felelősségén alapuló munka. Az előző években sok kritika és észrevétel érte gazdálkodásunkat a kellő anyagi érdekeltség hiánya miatt. Tavaly a párt és a kormány határozata alapján bevezettük a vállalati dolgozók nyereségrészesedésének rendszerét. Voltak olyanok, akik ettől a tervszerűséget féltették. A tapasztalatok bebizonyították, hogy az anyagi érdekeltség elve megfelelően összeegyeztethető a tervgazdasággal. A nyereségrészesedés rendszerének bevezetése a dolgozók figyelmét az egész üzem, a kollektíva, a vezetés munkájára, a termelés megszervezésének munkájára irányította. Ez jelentősen hozzájárult, hogy az állami vállalatok eredménye a tervezettnél több milliárd forinttal jobb volt. Kétségtelen, hogy az első évben a rendszerben bizonyos hibák is voltak; ezeket 1958-ban és a további években kell a tapasztalatok alapján kiküszöbölnünk. Bebizonyosodott azonban, hogy ez az út jó, járható. A vállalati önállóság fejlesztésében jelentős lépésnek tekinthetjük a tervmutatók számának csökkentését, ami fokozta a vállalatok kezdeményezési lehetőségeit a termelésben és egyszersmind nagy adminisztrációs többletmunkát küszöbölt ki. A nyereségrészesedés rendszere, amely nyomatékosan megerősíti a nyereségnek, mint tervgazdasági mutatónak jelentőségét, valamint a termelési és egyéb mutatók számának egyidejű csökkentése igazolta, hogy az anyagi érdekeltséget a kötelező tervmutatók rendszerének helyes alkalmazásával is megfelelően össze lehet egyeztetni. A gazdaságossági tisztánlátás céljából végrehajtott intézkedések közül minden bizonnyal a termelői árrendezés lesz a legjelentősebb. Az új termelői árak a tervek szerint 1959. január 1-én lépnek életbe. Az új termelői árrendszer lehetővé teszi, hogy az önköltség alakulását olyan termékeknél is tisztán lássuk, amelyeknek árrendszerünk múltból örökölt fonákságai eddig akadályozták ezt. A termelői árak rendezése természetesen nem oldja meg árrendszerünk összes problémáit, de világosabb képet fog nyújtani a termelés és áruforgalom költségeiről és határozottabban utal majd azokra a kérdésekre, melyeket a további fejlődés során kell majd megoldanunk. Fontos lépéseket tettünk az utóbbi másfél évben a különféle gazdaságossági számítások terén. Az ellenforradalom előtti időben ez a munka jórészt elméleti síkon folyt. A fejlődés főleg két területen jelentős: a beruházási és a külkereskedelmi gazdaságossági számításoknál. A kormány határozata értelmében nem lehet megkezdeni a beruházást részletes gazdaságossági számítások nélkül. Ez az intézkedés, bár átmenetileg bizonyos lassúbbodást jelent egyes területeken a lebonyolításban, egy meggondoltabb, fegyelmezettebb beruházási, iparfejlesztési politikának a bevezetését jelenti és kétségtelenül kedvező irányban fogja befolyásolni iparunk szerkezeti arányait is. A beruházások lebonyolításának új rendszerét persze még tovább kell javítani. Meg kell például vizsgálnunk azt is, hogy mennyiben célszerű a beruházásokat az állami költségvetés eszközei mellett a vállalatok saját eszközeiből, amortizációból, nyereségből és esetleg közép- vagy hosszúlejáratú bankhitelből finanszírozni. E kérdések még nem eléggé kidolgozottak és elsősorban a több évre szóló önköltségi tervek és rentabilitási normák kidolgozásával folyjanak össze. A külkereskedelemben elvégzett gazdaságossági számítóstok feltárják, melyek azok a cikkek, melyeknek exportja számunkra leginkább kifizetődő, tehát érdemes fejleszteni gyártásukat és melyeknél kell lehetőleg csökkenteni az exportra termelést. Ilyen listák ma már több területen vannak, s ez is a legutóbbi másfél év eredményei közé sorolható. Igaz, e gazdaságossági számítások eredményeit a termelésben eddig csak kevéssé realizálták. A hároméves terv megvalósítása során azonban már nagy súllyal kell figyelembe venni e számításokból eredő következtetéseket. Új vonások jelentkeztek tavaly a belföldi készletgazdálkodásban is. Nyilvánvaló lett, hogy a gyors konszolidáció eredményei mellett a kereskedelmi készletek feltöltésekor ezek összetételében nem kívánatos eltolódások is bekövetkeztek. Egyes cikkekből a készletek a kelleténél nagyobb mértékben növekedtek, ugyanakkor a nagyobb bérek és paraszti jövedelmek fokozták a keresletet a tartós fogyasztási cikkek: bútor, rádió, televízió, hűtőszekrény, mosógép stb. irányában. A gazdasági vezető szervek, a termelést, közvetlenül irányító szervek és a bankóik figyelme ma már az elsők között erre a kérdésre irányul. A bankhitelezések operatív pénzügyi ellenőrzésének fő szempontja, hogy a rendelés nélküli gyártást — ha az áru elhelyezése nem biztos — ne hitelezze meg, s ezzel is elejét vegye felesleges készletek kialakulásának, illetőleg ösztönözzön az eddiginél jobban az ún. „hiánycikkek” gyártására. Hasonló a helyzet egyes importot pótló cikkek termelésével is. Indokolatlan, hogy noha iparunk igen sok rendkívül bonyolult terméket képes gyártani, viszonylag egyszerű gépeket, szerkezeteket, műszereket külföldről kell importálnunk. Tapasztalataink — a beruházási és külkereskedelmi gazdaságossági számítások, készleteink összetétele és a kereslet alakulása, importproblémáink — sok támpontot nyújtanak gazdaságvezetési módszereink további tökéletesítéséhez. Az előttünk álló feladatok közül egyike a legfontosabbnak e tapasztalatok összegezése, s ennek alapján gazdasági fejlődésünk perspektívájának kialakítása. Szükségesnek látszik perspektivikus terveinket nemcsak a termelés, hanem a fogyasztó oldaláról is határozottabb körvonalakba foglalni. Például lakásépítési programunk, a különféle tartós fogyasztási cikkek termelésének 5—15 éves fejlesztése és hasonló terveink nagy érdeklődésre tarthatnának számot. A másik, ami szintén az előzőkből következik, a népgazdaság, és ezen belül elsősorban az iparirányítás szervezeti kérdéseinek felülvizsgálata Nem kétséges, hogy míg általában a vállalati önállóság növelése a cél, a beruházási politikában, a népgazdaság fejlesztési arányaiban a legszigorúbb központosított irányítás és tervszerűség szükséges. E téren a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában, és más baráti országokban jelentős szervezeti intézkedések történtek. A nálunk eddig végrehajtott egyes rendszabályok (például a beruházások új lebonyolítási rendje, közvetlen forgóalap és nyereségelszámolás a vállalatokkal alátámasztják ennek szükségességét. A baráti országok ez irányú tapasztalatainak alapos tanulmányozása útján kell itt az adottságainknak megfelelő szervezetet kialakítani. Az iparirányítás átszervezésekor nálunk — az ország kis méretei miatt — a fő irányvonal előreláthatólag nem a vállalatok irányításának decentralizálása lesz, hanem inkább az összevonás egyesülésekbe, horizontális és vertikális trösztökbe, a termelés adottságainak megfelelően, s ezzel együtt a minisztériumi irányítás egységesebbé tétele. Ezeket a jelentős szerkezeti változásokat nagy gonddal kell előkészítenünk, óvakodva minden sematikus megoldástól, messzemenően tanulmányozva és figyelembe véve az egyes iparágak speciális adottságait. Az is új, hogy a kormány takarékossági határozatában és felhívásában külön csoportosítva először azok a feladatok szerepeltek, melyeket a gazdasági vezetésnek kell megoldania. Természetesen ez semmivel sem csökkenti azokat a tennivalókat, amelyek e vonatkozásban a gazdálkodó szervekre hárulnak. A termelés és áruforgalom területén kívül sok új vonás jelentkezik a közületi szervek gazdálkodásában is. Ezek között a legfontosabb tanácsaink gazdálkodásának új rendszere, amely lehetővé teszi, hogy saját hatáskörükben fokozzák bevételi forrásaikat és ennek megfelelően emeljék kiadási kereteiket. A tapasztalat azt mutatja, hogy tanácsaink már ez évben is éltek e lehetőséggel és több, régóta esedékes feladatot valósítottak meg ennek segítségével. Emelték elsősorban a tanácsi vállalatok nyereségbefizetési előirányzatait és más bevételi tételeket, ugyanakkor a községfejlesztési alap keretében az előző éveknél sok száz millió forinttal többet szánnak szociális, kulturális és kommunális feladatok megvalósítására. Tapasztalataink meggyőzően mutatják, hogy helyes az az irány, amelyet gazdaságvezetési módszereink javításában követünk. Korántsem mondhatjuk azonban, hogy már mindent megoldottunk s nem lenne teendőnk azon, hogyan érvényesítsük gazdálkodásunkban még nagyobb sikerrel a demokratikus centralizmus elveit. Egy erről szóló vita a Népszabadság hasábjain minden bizonnyal segítené e feladat jobb megoldását. Timár Mátyás