Népszabadság, 1959. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-01 / 27. szám

Az SZK 11 XXI. kongresszusának tanácskozásai videbb érlelődésével létrejön a kommunizmus, a maga megérett, tökéletes formájában. Mind a két szakasznak, azaz a szocializmusnak és a kommuniz­musnak is gyökeres, közös tulaj­donsága, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, és a termelésnek az a célja, hogy a magasrendű technika alapján, a termelés szakadatlan növelésé­vel és tökéletesítésével, követke­zetesen emelkedjék a nép anyagi jóléte és kulturális színvonala. Mint ismeretes, a kettő között legelőször is az a különbség, hogy a szocializmusban a termelés és az elosztás a „mindenki képessé­gei szerint, s mindenkinek mun­kája mennyisége és minősége sze­rint” elv alapján történik; a kom­munizmusban viszont az az elv érvényesül, hogy „mindenki ké­pessége szerint, mindenkinek szükségletei szerint”. Ezt a különbséget a termelő­erők fejlettségi színvonalának kü­lönböző volta szabja meg. A kommunizmus a termelőerőknek és a munka termelékenységének magas fejlettségét feltételezi, amely biztosítja az anyagi javak bőségének megteremtését A kom­munista társadalom alsó és felső foka között tehát nincs merev határvonal. A szocializmus fo­kozatosan átnő a kommunizmus­ba. Hazánkban a szocializmus olyannyira kifejlődött, előnyei olyannyira kibontakoztak, hogy ma már a kommuniz­mus építése egész társadal­munk közvetlen feladata lett. A hétéves terv mennyiségi mu­tatószámaiban könnyű meglátni a kommunista építés új szakaszá­nak minőségi sajátosságait. A következő hét esztendőben erőteljesen előretörünk a kom­munizmus anyagi-műszaki alap­jának megteremtésében, biztosít­juk a termelőerők lendületes fej­lődését és a népgazdaság minden ágazatában növeljük a társadalmi munka termelékenységét. Egy­szersmind gondoskodunk az or­szág gazdasági és védelmi ere­jének újabb gyarapításáról Je­lentősen fokozzuk a dolgozók anyagi jólétét, emeljük a munká­sok bérét, a kolhozparasztok jöve­delmét, a nyugdíjakat, ezután is csökkentjük a munkaidőt, bősé­gesen kielégítjük a lakosság élel­miszer-, ruha-, cipőszükségletét és más igényeit, határozottan meg­javítjuk a lakásviszonyokat stb. A szovjet társadalom fejlődé­sének új szakaszában fokozatosan közeledni fog egymáshoz a szo­cialista tulajdon két formája: az állami és a kolhoztulajdon. Ez, valamint az újabb erőteljes mű­szaki haladás és a szellemi kul­túra fejlődése eredményezi majd, hogy egyre inkább megszűnnek a szellemi és a fizikai munka kö­zött meglevő lényeges különbsé­gek, s eltűnnek a munkások és a parasztok közötti osztályhatárok. E társadalmi változások folyama­ta hosszú lesz, s természetesen nem fejeződhet be hét esztendő leforgása alatt. Amíg a lényeges osztálykülönbségek meg nem szűnnek, az állam életében a munkásosztályé, a társadalom leghaladóbb osztályáé marad a vezető szerep. Az anyagi termelés gigászi programján kívül a hétéves terv nagy feladata a szovjet társada­lom szellemi kultúrájának foko­zása és az, hogy minden dolgozót a kommunizmus magasztos esz­méinek szellemében neveljünk. A hétéves terv szemmel látha­tóvá és nyilvánvalóvá teszi a jövő kommunista társadalmának va­lamennyi főbb anyagi és szellemi vonását. Néhány fontos elméleti probléma A kommunista építés gyakorla­tában született egyik probléma, hogy a szocializmusban, a kom­munizmus általánosan kibontako­zó építésének időszakában ho­gyan valósul meg a termelőerők és a termelési viszonyok össz­hangjának a marxizmus által megállapított törvénye, hogyan küzdjük le azokat az eltéréseket, amelyek a kommunizmus építése folyamán a termelőerők és a ter­melési viszonyok bizonyos olda­lai között keletkeznek. Az a törvény, hogy a termelési viszonyok megfelelnek a terme­lőerők fejlettségi színvonalának, pártunk gazdasági politikájának objektív alapja. A gazdasági for­máknak csak ilyen összhangja biztosíthatja a leghatékonyabban a termelőerők fejlődését. A szocialista társadalomban nem ösztönösen és nem önmagá­tól valósul meg az a törvény, hogy a termelési viszonyoknak meg kell felelniök a termelőerők fejlettségi színvonalának, hanem a párt vezette nép tervszerű, cél­tudatos tevékenysége révén. A párt és a szovjet állam feltárja a kifejlődött termelőerők és a termelési viszonyok egyes elavult oldalai között levő ellentmondá­sokat, s tudatosan intézkedik, hogy a termelési viszonyok töké­letesedjenek és összhangba ke­rüljenek a termelőerőkkel. A ter­melőeszközök tulajdonát illetően a párt és az állam éppen ilyen módon és ezzel a céllal végezte el a szükséges változtatásokat, amikor átszervezte a gépállomá­sokat, s eladta gépi felszerelésü­ket a kolhozoknak. A párt és központi bizottsága újabb módszereket is alkalmaz, hogy közelebb hozza a szocialista tulajdon két formáját: az állami és a szövetkezeti kolhoztulajdont. A kolhozok traktorokat, kombáj­nokat és más mezőgazdasági gé­peket vásárolnak az államtól, bő­vítik és minőségileg is megváltoz­tatják a fel nem osztható alapot. Ezzel megteremtik annak a fel­tételeit, hogy a kolhoztulajdon fo­kozatosan össznépi tulajdonná változzék. Hogy a kolhozok tulaj­donában korszerű mezőgazdasági gépek vannak, ez egyszersmind annak is anyagi alapja, hogy a földműves munka az ipari munka egyik válfajává váljék. A szövetkezeti kolhoztulaj­­donnak az össznépi tulajdon­hoz való újabb közeledését hivatott megvalósítani az a legutóbbi években nagy len­dülettel megindult haladó mozgalom, amely szerint több kolhoz közös erővel villanyte­lepeket, öntözőrendszereket, ipari üzemeket, kórházakat, iskolákat, klubokat stb. épít. A párt és a szovjet állam át­szervezte az ipar és építkezés ter­vezési és igazgatási rendszerét. Lényeges átalakulások történtek az elosztásban és az árucserében: a mezőgazdasági termékekben le­rótt adók rendszeréről és a kö­telező beszolgáltatás rendszeréről áttértünk a felvásárlásra, meg­változtattuk a felvásárlási ára­kat stb. Fontos elméleti és gyakorlati jelentőségű kérdés: milyen legyen a bérezés, melyek legyenek a tár­sadalmi termelés anyagi és szel­lemi ösztönző eszközei a kommu­nizmus építésének időszakában? Rendkívül fontos az olyan problé­mák tanulmányozása is, mint a kolhozparasztok pénzbeli bére­zésére való áttérés, tehát, hogy a kolhozok munkabérrendszerét fo­kozatosan közelebb hozzuk az ál­lami vállalatok bérrendszeréhez. Idevágó kérdés az is, miképpen hat majd a két bérrendszer kö­zelítése a munkásosztály és a kolhozparasztság különbségeinek fokozatos elmosódására. Latin-Amerika kommunista pártjainak képviselői a Kreml­palotában. (A VEZÉRCIKK FOLYTATÁS­A AZ 1. OLDALRÓL.) növekszik. Rendkívül jelentős a kongresszus megállapítása arról, hogy a szocializmus építésének útját az alapvető, közös vonások határozzák meg és arról, hogy a sajátos nemzeti módszereket ho­gyan kell helyesen értelmezni. Választ kapunk arra is, mikor le­het áttérni az anyagi javak el­osztásának kommunista módjára, s miért káros minden elhamar­kodottság, amely figyelmen kívül hagyja az elkerülhetetlen fokoza­tokat, s a kommunizmushoz szük­séges anyagi feltételeket. Meg­annyi nagy jelentőségű elméleti kérdés, amelyeknek kidolgozásá­val az SZKP XXI. kongresszusa tovább gazdagította a marxizmus —leninizmus fegyvertárát. A XXI. kongresszus a XX. kongresszus által megjelölt út folytatását és továbbfejlesztését jelenti. Ismeretes, hogy a Szovjet­unió, a szocialista tábor, az egész nemzetközi kommunista mozga­lom fellendült a XX. kongresszus határozatai nyomán. A Szovjet­unióban olyan fontos intézkedése­ket tettek, mint az ipar vezetésé­nek átszervezése, a területi nép­­gazdasági tanácsok létrehozása, s így még hatékonyabban valósul­hat meg a szocialista iparosítás programja. Ismeretesek a Szovjet­unió mezőgazdasága gyors fejlő­désének tényei is; az, hogy az SZKP Központi Bizottságának ha­tározata nyomán a szűzföldek megművelése, a gépállomások há­lózatának átszervezése, jellegének megváltoztatása, az anyagi érde­keltség fokozottabb érvényesítése a mezőgazdaságban is roppant gyümölcsöző volt. A szocialista demokrácia és a szocialista tör­vényesség fejlődése, a Szovjetunió következetes békepolitikája, a szputnyikok, majd az űrrakéta fellövése, s nem utolsósorban a szocialista tábor egységének meg­szilárdulása méltán töltött el örömmel minden kommunistát, minden becsületes embert. A XX. kongresszus határozatait is harcban hajtották végre. Visz­­sza kellett verni mindenekelőtt a jugoszláv revizionisták, s a ve­lük egy húron pendülőknek a kí­sérleteit a szocialista tábor egy­ségének megbontására. Ma már elmondhatjuk, hogy a revizionis­ta próbálkozások — melyek ná­lunk Hagy Imre és társai árulá­sának teljes lelepleződésével vég­legesen összeomlottak — az egész nemzetközi munkásmozgalomban csúfos kudarccal végződtek. Le kellett küzdeni a dogmati­kus visszahúzó erőket. Az SZKP Központi­ Bizottsága elítélte és fél­reállította a Molotov—Malenkov— Kaganovics—Bulganyin—Sepilov­­féle frakciós csoportot, amely megkísérelte letéríteni a Szovjet­uniót a kommunista fejlődés egyedüli helyes lenini útjáról. A Szovjetunió Kommunista Pártja, élén központi bizottságá­val, tömörre zárta sorait, teljes egységben jutott el a XXI. kong­resszushoz s alkotta meg a kom­munizmus építésének, a béke vé­delmének nagy programját. De nem elég, ha csak örven­dünk a Szovjetunió eredményei­nek, világraszóló terveinek. Hrus­csov elvtárs emlékezetes tavalyi magyarországi látogatása során egyik beszédében elmondotta — s a kongresszus beszámolójában is olvashattuk —, hogy a szocia­lizmust építő országok minden bizonnyal többé-kevésbé egy idő­ben jutnak majd el a kommuniz­mushoz. Népünk emlékezetébe véste ezeket a szavakat, de nem­csak és nem is elsősorban azt a tanulságot vonta le belőlük, hogy az idősebb, tapasztaltabb, gazda­gabb, nagyobb eredményeket el­ért testvérországok — mint eddig is — segítik majd nyilván azo­kat, melyek a szocialista fejlő­dés terén hátrább vannak. A szo­cialista tábor országai között test­véri, egymást kölcsönösen segítő viszony megkönnyíti, meggyorsít­ja a mi hazánk fejlődését, felzár­kózását az elöl haladókhoz. Ám e lehetőséggel is csak akkor él­hetünk kellően, ha mi magunk is jobban megfogjuk a munka bol­dogabb végét. Reális lehetősé­geinket felmérve — mint Kádár elvtárs a XXI. kongresszuson tartott felszólalásában elmondot­ta — nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy mielőbb felzárkóz­hassunk az élenjárókhoz. Az el­múlt években a Magyar Szocia­lista Munkáspárt jó vezetése és politikája alapján nagy eredmé­nyeket értünk el. Ennek a politi­kának a következetes megvalósí­tása a továbbiakban is elő fogja segíteni a szocializmus építésének meggyorsítását hazánkban. Ezen az úton megyünk tovább, testvéri egységben összeforrva valameny­­nyi szocialista országgal. A XXI. kongresszus lelkesít, vi­lágosságot gyűjt és kötelez. Nincs messze az idő, midőn már nem lehet a kommunizmus kísérteté­­vel ijesztgetni az embereket a vi­lág egyetlen zugában sem. Mind­örökre vége szakad a „kísértetjá­­rás” meséjének, a kommunizmus az emberiség nagyszerű álmából valósággá válik. A XXI. kong­resszus már formálja ezt a való­ságot. Ez a valóság az emberiség jólétét, igazi boldogságát jelenti. Fokozni kell az ideológiai munkát A XX. pártkongresszus óta nagy változások történtek az or­szág ideológiai életében. Ebben fontos szerepük volt a XX. párt­­kongresszus határozatainak, to­vábbá a párt mindenre kiterjedő, sokoldalú tevékenységének. Pár­tunk ebben az időszakban bátran felvetette és megoldotta a gazda­sági és a kulturális élet fejleszté­sének újabb kérdéseit, határozot­tan elvetett mindent, ami elavult és korhadt, harcolt a revizioniz­­mus, a dogmatizmus és a betűvá­gás ellen. Mindez alkotó légkört teremtett hazánkban és hozzájá­rult az ideológiai élet fellendülé­séhez. Most jelenik meg Marx és En­gels műveinek második kiadása. Kiadjuk Lenin összes műveit, a párt kongresszusairól és értekez­leteiről készült jegyzőkönyveket és gyorsírói feljegyzéseket, a mar­xista—leninista elmélet kérdései­vel foglalkozó monográfiákat és segédkönyveket. Szemlátomást megélénkült az SZKP történeté­nek kérdéseit megvilágító mun­ka, s javult a mai reakciós bur­­zsoá ideológiának és a revizioniz­­mus ideológiai gyökereinek bírá­lata. Meg kell azonban mondanunk, hogy ideológiai munkánkban sok a hiányosság. Még nem szűnt meg teljesen az ideológiai mun­ka elszakadása a kommunista építés gyakorlatától. Még akadnak elméleti és propagandamunkával foglalkozó funkcionáriusok, akik az élettől nagyon is távoli problé­mákra fecsérlik erejüket, s „mű­veiknek" csak szerzőik számára van értéke, ha egyes szovjet ki­adók nemtörődömségét és libera­lizmusát kihasználva, tiszteletdí­jat vághatnak zsebre. Azt is el kell ismernünk, hogy még kevés energiával harcolunk a kapitalizmusnak az emberek tu­datában meglevő mindenféle csö­­kevényei és a burzsoá ideológia hatása ellen. Ideológiai munkánkat a pár­tunk szabta óriási feladatok ma­gaslatára kell emelnünk. Most, amikor a kommunizmus építésének kitaposatlan és is­meretlen útjain járunk, kü­lönösen fontos, hogy újabb, magasabb színvonalra emeljük a társadalomtudományi elmé­leti munkát s, hogy elsősor­ban azokat az elméleti kérdé­seket világítsuk meg, amelyek a szocializmusból a kommu­nizmusba való átmenettel, to­vábbá a modern imperializ­mussal, a kapitalista országok munkásmozgalmával, az ázsiai, az afrikai és a latin-amerikai népek nemzeti felszabadító harcának kérdéseivel kapcso­latosak. Ma életbevágóan szükségünk van a nagy gyakorlati tapasztalatokat elméletileg általánosító, bátor al­kotó munkára. A szovjeteknek kiemelkedő szerepük van a hétéves terv megvalósításában Hasonlóan rendkívül fontos an­nak a kérdésnek sokoldalú elmé­leti megvilágítása is, milyen sze­repet tölt be a szocialista állam a kommunizmus egyetemes építé­sének időszakában. Hruscsov elv­társ beszámolójában erre vonat­kozóan igen értékes tételeket ta­lálunk. Szovjetjeink­­— a dolgozók át­fogó szervezetei — a szovjetállam politikai alapja. A szovjetek 134 millió válasz­tót, tehát voltaképpen az or­szág egész felnőtt lakosságát képviselik. A szovjetekben több mint más­­félmillió választott küldött fog­lal helyet. Több mint két és fél­millió ember vesz részt a szovje­tek állandó bizottságainak mun­kájában. A dolgozók küldötteinek tanácsai — a szovjetek — biz­tosítják, hogy az egész nép tény­legesen részt vegyen az állam igazgatásában. A szovjetek olyan tényleges szabadságjogokat ad­nak a dolgozóknak, amelyek so­hasem voltak és nem is lehettek még a legdemokratikusabb polgá­ri köztársaságokban sem. Lenin, jellemezve, hogy milyenek a szov­jetek kapcsolatai a dolgozó tö­megekkel, s hogy miképpen bon­takoztatják ki a demokráciát a lakosság óriási többsége számára, ezeket mondotta: „Az olyanfajta kormánynál, amilyen a munkás-, béres-, paraszt, és katonai küldöt­tek szovjetjei, magasabbrendűt, jobbat az emberiség még nem ho­zott létre...” (Lenin Művei 24. köt. 22. oldal.) Természetesen, a szovjet társa­dalom fejlődésével változnak és fejlődnek államunk funkciói is. A jelenlegi szakaszban a szo­cialista állam fő funkciói: gazdasági-szervező és kultu­rális-nevelő munka, a munka és a fogyasztás mérvének el­lenőrzése, a szocialista tulaj­don és a szocialista jogrend védelme. Államunknak továbbra is meg­marad az a funkciója, hogy meg­védje az országot az imperialista hatalmak katonai támadásával szemben. Kibontakozóban van az államnak az a szerepe, hogy meg­szervezi a szocialista országokkal való együttműködést, kölcsönös segítségnyújtást és tapasztalatcse­rét. A szovjet társadalom fejlődésé­vel megváltoznak az állami szer­vek munkamódszerei is, egyre na­gyobb jelentőségű a tömegek megszervezése és meggyőzése. A kényszer sohasem volt fő mód­szer a szocialista állam tevékeny­ségében; most még inkább leszű­kül ennek hatóköre, s éle csupán az imperialista államok hozzánk küldött ügynökei ellen, valamint a tolvajok és a szélhámosok, a

Next