Népszabadság, 1959. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-21 / 144. szám
Kádár János elvtárs az idei tervről, a termelőszövetkezetekről, a pártkongresszusról és a vezetők felelősségéről A Hazafias Népfront Országos Tanácsa pénteki ülésének vitája Mint tegnapi számunkban közöltük, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén a beszámolókat vita követte. SZIVERI KÁLMÁN, mágocsi termelőszövetkezeti elnök volt az első felszólaló. Elmondotta, hogy a községi népfront-bizottságokban tevékenykedő társadalmi munkásoknak is nagy részük van abban, hogy a magyar mezőgazdaság rálépett a gyors ütemű szocialista fejlődés útjára. A párttagok és a pártonkívüliek közös munkálkodásának eredményeként a paraszti tömegek közel kerültek a párt politikájához. E politika, a szavak és a tettek azonossága, s mind erősebbé formálja népünk egységét is. A Hazafias Népfront munkája és jelentősége a választások óta nem csökkent, hanem növekedett — állapította meg felszólalásában VARGA BÉLA nagykanizsai pedagógus, a Zala megyei népfront-bizottság elnöke. Az értelmiségiek közül mind többen találják meg az utat a népfrontmozgalomhoz és kapcsolódnak be tevékenységébe. Falun, különösen a pedagógusok vállalnak nagy szerepet. A tanárok, tanítók örömmel vették tudomásul, hogy a művelődésügyi minisztérium oktatásügyi reformot készít elő és szívesen ajánlják fel tapasztalataikat, közreműködésüket. Z. NAGY FERENC felszólalásában a többi között kijelentette: mezőgazdaságunk talán még a múlt évek egyikében sem nézett olyan kedvező kilátásokkal a nyár elé, mint az idei tavaszon. A parasztemberek körében nőtt a bizalom a párt és a kormány politikája iránt. Észrevehetően megnőtt a munkakedv. Mint mondotta, például Győr, Veszprém és Somogy megyében az idén háromszor annyi műtrágya került a földekre, mint az előző években és hasonlóan kedvező a helyzet az ország többi megyéjében is. A szakemberek, a munkaerő ésszerű elosztásával számottevő javulást lehetne elérni a mezőgazdasági szakirányításban, anélkül hogy erre az illetékeseknek külön béralapról és létszámról kellene gondoskodniok — mondotta. NAGY JÓZSEFNÉ, a Goldberger Textilművek igazgatója a munkásosztálynak a párt és a kormány iránti növekvő bizalmáról szólt. Elmondotta, hogy az ellenforradalom után a nép jólétének, életszínvonalának emelésére tett intézkedéseket — legutóbb például a családi pótlék felemeléséről szóló határozatot— nagy megelégedéssel fogadták üzemükben is. A munkásosztály helyzetének, szociális körülményeinek javulása, illetve annak kedvező hatása nemcsak az ország vezetői iránti bizalom növekedésében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy az üzemek dolgozói öntudatosan, felelősséggel, a nagy feladatok idején tapasztalható, hagyományos lelkesedéssel végzik mindennapi munkájukat. A gyárban uralkodó jó hangulat, a kongresszusi verseny kiszélesedése, a felajánlások lelkiismeretes teljesítése is mutatja ezt. A múlt hónapok egyik legjelentősebb eredménye az, hogy a népfront-mozgalom bebizonyította: nem alkalmi, választási kampányt szervező, hanem élő, a tömegekbe ható, a szocialista építést hatékonyan segítő mozgalom — állapította meg felszólalásában PALKÓ SÁNDOR, Baranya megyei tanácselnök. A népfront bizottságai, a pártbizottságok irányításával, a tömegszervezetekkel együttműködve, szép sikereket érnek el a községfejlesztési tervek végrehajtásában, társadalmi munkák szervezésében, a lakosság mozgósításában. Baranya megyében a népfront segíti a képviselői és a tanácstagi beszámolókat is. Ennek eredményeként fokozódott az érdeklődés a beszámolók iránt, s a választók és választottak találkozói népesebbek, mint az előző években. A Baranya megyei tanácselnök ezután a további eredményes munka feltételeként jelölte meg a Népfront és a különböző társadalmi szervezetek közötti együttműködést és a jó munkamegosztást. Ezután Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke emelkedett szólásra. lyik nációjával.” S aki az esztelen pusztulásból menekülni próbált, azt ő lőtte le tulajdon pisztolyával, mert a gyáva menekülő szennyet fröccsentett a „magyar becsületre”. Idős barátom száz csatát említett és ki vitatná, hogy történelmünk lapjain büszkén sorakoznak a magyar szív és becsület nagy tettei. Horthyék nemzetárulása nem szennyezheti be Rákóczi, Kossuth és 1919 katonáinak fényes fegyvereit. De a tanulság él és nagyon is ide kívánkozik, mert 48 és 19 magyarjainak, proletárjainak és parasztjainak a hősiességét sem a lelkekbe sulykolt frázisok tömkelege szülte, hanem a való érdekeinek tudatára ébredt nép szent lelkesedése. A nagy cél, a feltündöklő szabadság, amelyet nem szavak sokasága, hanem a szükségszerűen vállalt harc ígért. Ennek a hagyománynak a folytatói vagyunk mi, más emberek, kommunisták. Ilyen frázis nélkül cselekvő magyarok akarunk lenni. S most ítéld meg higgadtan, öreg barátom, nem a mi világunkban talált rá a nemzet az önérzetes, szabad népek becsületes útjára? Anélkül, hogy egy pillanatra is azonosítanánk a népet a bűnös horthysta vezetéssel, vessünk egy pillantást a felszabadulást megelőző napokra. Véreztünk céltalanul, nemzeti méltóságunkból, tisztességünkből kiforgatva. Hitler utolsó csatlósa voltunk, egy népámító, szörnyű kaland végén egy lerombolt ország romjain. Itt álltunk bűneinkben és esendőségünkben lemeztelenedve a világ előtt. Vajon nem az volt e hosszú évtizedek, után az első becsületes magyar tett, amelyre a mi rendszerünk szánta el magát: bevallani a hibákat, leszámolni a nacionalista hazugságokkal, ábrándokkal, testvérnépek baráti koszorújában úgy építeni újjá az országot, hogy az otthona és kenyere legyen mindenkinek, aki dolgozik. Mi szolgálta volna méltóbban a magyar becsületet, mint őszintén felismerni, hogy elmaradott ország vagyunk s ideje nekigyürkőzni valóban történelmi feladatainknak. Becsületes tett volt bevallani, hogy görögtűz volt a kultúrfölény s nekilátni az írástudatlanság felszámolásának, szülőotthonokat építeni a tanyák mélyén vajúdó asszonyoknak, könyvet adni a munkások-parasztok kezébe, iskolákba küldeni a nép gyermekeit. Hidd el, öreg barátom, kevesebb tapasztalata tisztelődnek, hogy becstelenség, arcpirító szégyen lett volna nem leszámolni a fülnek talán kedves, de mégis hamisan csengő szólamokkal, amikor tettek kellettek, a szív, a józan ész és a kéz nagy tettei, hogy helyreálljon becsületünk a világ előtt. Ki állíthatná, hogy a mai emberek nem lelkesednek a magyar szív fellángolásain. A kommunisták tisztelik csak igazán a minden népet megillető nemzeti érzést, a kommunisták, akik évtizedekig melengették népünkben a szabadság vágyát, s ma is szívvel-lélekkel élesztik az öntudatos hazafiságot. De a nacionalizmus idegen a mi világunktól, elutasítjuk és harcolunk ellene, mert méreg, ellensége a békének, elválasztja egymástól a népeket, embereket. A párt sajtójából, s száz más megnyilatkozásból is megláthatja a világ, milyen aggódó szeretet és féltés termette, s milyen büszkeség fogadta a brüszszeli világkiállítás aranyérmeit. Szívből örvendezünk iparunk, mezőgazdaságunk sikereinek a nemzetközi piacokon, s nagy áldozatok árán egyengetjük világjáró tudósaink, művészeink, sportolóink útját. S ami talán a legjobban bizonyítja megnövekedett becsületünket: azok a népek, akikkel annak idején éppen a magyarkodó frázisok fordították országunkat szembe, ma tisztelőink, igaz barátaink, mert a haladás népét a békességes jó szomszédot, a szocialista jövendőt formáló népet becsülik bennünk. Ezért álltak mellettünk 1956-ban is, amikor nemcsak szocialista rendünk, de ma-agyar becsületünk is veszélyben forgott, hiszen ellenségeink éppen ,a régi frázisok jegyében akarták az országot talán a második világháborúnál is esztelenebb kalandba sodorni. Ez a nagy próbatétel bizonyította be végérvényesen, hogy azok voltak igaz hordozói a magyar becsületnek, akik mindig is harcoltak a nacionalizmus ellen, akik 1956-ban sem engedték jóvátehetetlen tragédiává mélyülni a felelőtlenül sártó szándékkal felszított ellenforradalmat. Akiket itthon tartott a nemzeti érzés, a szocializmus iránti vonzalom, hogy tovább építsék, amit megkezdtünk, s ezzel részesei legyenek a magyar „csodának”, hihetetlenül gyors talpraállásunknak. Ma már mosolyogni való dolog volna ezen csak vitatkozni is. Ilyen magyarok vagyunk hát, mi, mai emberek, rózsaszín ködök, nacionalista ábrándképek nélkül a realitások szilárd talaján megvetett lábbal. Ismerjük helyünket a világban, s tudjuk, mit várnak tőlünk a baráti népek, akik velünk együtt örülnek, ha valami újjal lepjük meg a világot. Ez a szó, magyar becsület, valójában manapság telt meg igazán értékes és vonzó tartalommal. Mert barátságot, békét, szorgalmas jó munkát, szerénységet, igazi önbecsülést és más népek iránti tiszteletet jelent, s napról napra virágzóbb életet a magyar föld falvaiban, városaiban. Kékesdi Gyula Kádár János elvtárs felszólalása Kádár János elvtárs bevezetőben a párt és a nép előtt álló feladatokról beszélt. A Központi Bizottság márciusi határozatában foglaltuk össze és hoztuk nyilvánosságra idei fő feladatainkat — mondotta. — Elhatároztuk: ajánljuk a dolgozó népnek, hogy néhány döntő területen már az idén érjük el a hároméves terv végére kitűzött céljainkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hároméves tervet két év alatt minden vonatkozásban teljesítsük, de néhány igen fontos területen azt is jelenti. Íme az egyik közmegmondom őszintén, az a kifejezés: ajánljuk, nem véletlenül került a határozatba. Ezzel is érzékeltetni akarjuk, hogy nem csupán a Központi Bizottságon, nem is egyedül a párton múlik e célok megvalósítása. A dolgozó tömegeken múlik! Ha elfogadják ajánlásunkat — és a jelek szerint elfogadják — és becsülettel helyt is állnak, akkor valóra válik közös célunk. Meggyőződésem, hogy minden gondolkodó ember nagyon jól tudja: a Központi Bizottság márciusi határozatiban foglaltak nem valamiféle szűk pártérdeket szolgálnak, hanem — a szó szoros értelmében — az egész ■ ponti feladat. A másik: a termelőszövetkezetek megszilárdítása, a tavaszig elért eredmények megerősítése. Mindez a szocializmus alapjainak, rendszerünknek, államunknak további erősítését is jelenti, de azt is, hogy ebben az évben javíthatjuk a dolgozók életszínvonalát, pontosabban: egyrészt növeljük az életszínvonalat, másrészt megteremtjük a feltételét, hogy az év eredményes lezárása után az életszínvonalban is kicsit komolyabban előremehessünk a nép érdekeit, népünk nemzeti céljait. És jól szolgálják. Ezért ajánlottuk népünknek. A Központi Bizottság bízik abban, hogy összefogással megvalósulnak terveink. Ne feledjük azonban hogy ajánlásunk az első negyedév utolsó hónapjaiban hangzott el. Az első negyedévnek viszont nagyon gyorsan vége lett. Tulajdonképpen tehát háromnegyed év alatt kell elérnünk mindazt aminek neki gyűrkőztünk. Nincs szó lehetetlenségről, de egy kicsit meg kell fogni a dolgot. Különösen jó erre ügyelni most, amikor az évnek olyan időszaka következik — az a bizonyos július és augusztus első fele — amikor például a szabadságolások miatt a termelés általában nem szokott oly lendülettel haladni, mint az év más hónapjaiban. Mégis, bízunk abban, hogy a dolog menni fog. Bizalmunk egyik legfőbb alapja, hogy a szükséges teljesítmények jó részét dolgozóink elhatározták már, vállalásaikban rögzítették is, az eredmények pedig azt mutatják, hogy meg is tartják adott szavukat, sőt, többet érnek majd el. Ehhez azonban dolgozni kell az ipari munkásság viseli. Nem megbánásképpen, de azért emlékeztem kell a parasztembereket: gondoljanak 1945—1946-ra, amikor az ipari munkásság szinte ingyen és éhezve állította helyre az ország életét, a közlekedést, a gyárakat, a hírközlő szerveket és ugyanakkor — ez a munkásosztály akaratából történt így, tehát nem szemrehányás — nagy paraszttömegek gyarapodtak anyagilag. Ugyanaz az infláció, amely bizony alaposan megbőjtöltette a munkásságot, a parasztoknak kedvező volt. A régi, betáblázott adósságok, meg az új hitelek, szinte napok alatt semmivé váltak. A parasztság megszabadult adósságaitól. És most nézzék meg márciusi határozatunkat. Mi azt javasoljuk és ajánljuk, hogy az ipari munkásság teljesítse túl a tervet, adjon több iparcikket, ahol az kell, csökkentse az önköltséget, javítsa a termelékenységet is. Ezek a feladatok évről évre nehezebbek lesznek, mert amikor nagy a lazaság és alacsony a termelékenység, akkor könnyebb javítani a termelékenységet, vagy túlteljesíteni a tervet. Az idén ez nehezebb feladat lesz. A mezőgazdaságtól viszont csak azt várjuk, hogy teljesítse tervét. Ez óriási különbség. A munkásság még ebben az évben is nagyobb terhet vállal magára, ezért is kérünk megbecsülést a munkásoknak a paraszti tömegek, s az értelmiségiek részéről. Munkásosztályunk olyan feladatok megoldásáért küzd, amelyek az egész nép, az egész nemzet javát szolgálják. Nekünk, kommunistáknak ezért van erkölcsi alapunk kérni, hogy az egész nép, a pártonkívüliek is, tegyenek még mindent nagy céljaink megvalósításáért. A munka eredményét sem úgy fogják elosztani, hogy abból csak a kommunisták, a párttagok vagy a KISZ-tagok részesülnek, hanem mindenki, a parasztság is, az értelmiségiek is. Ez természetes, ez helyes. Mi, kommunisták — pártunk hagyományainak megfelelően — azzal készülünk kongreszszusunkra, hogy megint szeretnénk valamit tenni a köz javára. Ez a mi hagyományunk, így szeretünk ünnepelni. Az idei termeléstervről Munkásosztályuik az egész nép javára dolgozik A Hazafias Népfront — folytatta Kádár János elvtárs — olyasfajta mozgalom, amelynek számolnia kell, mint jelentős tényezővel, a paraszti gondolkodásmóddal. Ezért nagyon kérjük, gondoljanak arra, hogy államunk közterheit a felszabadulás óta döntően aliol lesz *#ó a pire kongr«“*s*nson? A kongresszuson természetesen más kérdésekről is szó lesz, olyanokról, amelyek szintén nemcsak a kommunistákat érdeklik. Ilyen például a párt politikai irányvonala. Nekünk — akik most a Központi Bizottság tagjai közül itt vagyunk — nincs jogunk a kongresszus nevében beszélni, de bennünket foglalkoztató gondolatainkról beszélhetünk. Úgy gondoljuk, hogy a kongresszus megerősíti majd a Központi Bizottságnak azt a vonalát, amelyen 1956 novembere óta haladt. Politikai fő vonalunk lényege a szocialista társadalom építésének folytatása, teljes felépítése, majd a kommunista társadalom, az osztály nélküli társadalom megteremtése. Ez a mi politikánk lényege, s ez nem változik, ezt a fő vonalat feltehetően meg fogja erősíteni a kongresszus. Szeretném ezt egy kicsit közelebbről részletezni, mert bár a politikai vonal ismert, annak értelmezése és alkalmazása az adott esetekre és az adott helyzetekre mindig új, ismétlődő feladat. Itt van például a termelőszövetkezeti mozgalom, amely szintén nemcsak a parasztságot érinti — a munkásosztály, az értelmiség, az egész nép életébe vágó kérdése —, s ezzel olyan felelősséggel foglalkozunk, mint nemzeti életünk egyik legdöntőbb ügyével, hiszen a társadalmi fejlődést, a nemzet jövőjét is érinti. Központi Bizottságunk teljes felelősséggel tárgyalta meg két ízben is a mezőgazdaság fejlődését. Elhatároztuk a tennivalókat, végre is hajtottuk azokat. Az eredményeket illetően elmondhatjuk, hogy a várakozást felülmúlták. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztését tulajdonképpen két okból tartjuk szükségesnek. Aa (Folytatás a 4. oldalon.)