Népszabadság, 1959. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-21 / 144. szám

Kádár János elvtárs az idei tervről, a termelőszövetkezetekről, a pártkongresszusról és a vezetők felelősségéről A Hazafias Népfront Országos Tanácsa pénteki ülésének vitája Mint tegnapi számunkban kö­zöltük, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának ülésén a be­számolókat vita követte. SZIVERI KÁLMÁN, mágocsi termelőszövetkezeti elnök volt az első felszólaló. Elmondotta, hogy a községi népfront-bizottságok­ban tevékenykedő társadalmi munkásoknak is nagy részük van abban, hogy a magyar mezőgazda­ság rálépett a gyors ütemű szocia­lista fejlődés útjára. A párttagok és a pártonkívüliek közös mun­­­­kálkodásának eredményeként a paraszti tömegek közel kerültek a­­ párt politikájához. E politika, a szavak és a tettek azonossága, s mind erősebbé formálja népünk­­ egységét is. A Hazafias Népfront munkája­­ és jelentősége a választások óta nem csökkent, hanem növekedett — állapította meg felszólalásá­ban VARGA BÉLA nagykanizsai pedagógus, a Zala megyei nép­front-bizottság elnöke. Az értel­miségiek közül mind többen ta­lálják meg az utat a népfront­mozgalomhoz és kapcsolódnak be tevékenységébe. Falun, különösen a pedagógusok vállalnak nagy sze­repet. A tanárok, tanítók öröm­mel vették tudomásul, hogy a művelődésügyi minisztérium ok­tatásügyi reformot készít elő és szívesen ajánlják fel tapasztala­taikat, közreműködésüket. Z. NAGY FERENC felszólalá­sában a többi között kijelentette: mezőgazdaságunk talán még a múlt évek egyikében sem nézett olyan kedvező kilátásokkal a nyár elé, mint az idei tavaszon. A parasztemberek körében nőtt a bizalom a párt és a kormány politikája iránt. Észrevehetően megnőtt a munka­kedv. Mint mondotta, például Győr, Veszprém és Somogy me­gyében az idén háromszor annyi műtrágya került a földekre, mint az előző években és hasonlóan kedvező a helyzet az ország többi megyéjében is. A szakemberek, a munkaerő ésszerű elosztásával számottevő javulást lehetne elér­ni a mezőgazdasági szakirányítás­ban, anélkül hogy erre az illeté­keseknek külön béralapról és lét­számról kellene gondoskodniok — mondotta. NAGY JÓZSEFNÉ, a Goldber­­ger Textilművek igazgatója a munkásosztálynak a párt és a kor­mány iránti növekvő bizalmáról szólt. Elmondotta, hogy az ellen­­forradalom után a nép jólétének, életszínvonalának emelésére tett intézkedéseket — legutóbb pél­dául a családi pótlék felemelésé­ről szóló határozatot­­— nagy meg­elégedéssel fogadták üzemük­ben is. A munkásosztály helyzetének, szociális körülményeinek ja­vulása, illetve annak kedvező hatása nemcsak az ország ve­zetői iránti bizalom növekedé­sében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy az üzemek dol­gozói öntudatosan, felelősség­gel, a nagy feladatok idején tapasztalható, hagyományos lelkesedéssel végzik minden­napi munkájukat. A gyárban uralkodó jó hangulat, a kongresszusi verseny kiszélese­dése, a felajánlások lelkiismeretes teljesítése is mutatja ezt. A múlt hónapok egyik legjelen­tősebb eredménye az, hogy a nép­front-mozgalom bebizonyította: nem alkalmi, választási kampányt szervező, hanem élő, a tömegek­be ható, a szocialista építést haté­konyan segítő mozgalom — álla­pította meg felszólalásában PAL­KÓ SÁNDOR, Baranya megyei tanácselnök. A népfront bizottsá­gai, a pártbizottságok irányításá­val, a tömegszervezetekkel együtt­működve, szép sikereket érnek el a községfejlesztési tervek végre­hajtásában, társadalmi munkák szervezésében, a lakosság mozgó­sításában. Baranya megyében a népfront segíti a képviselői és a tanácstagi beszámolókat is. Ennek eredményeként fokozódott az ér­deklődés a beszámolók iránt, s a választók és választottak találko­zói népesebbek, mint az előző években. A Baranya megyei tanácselnök ezután a további eredményes munka feltételeként jelölte meg a Népfront és a különböző társadal­­mi szervezetek közötti együttmű­ködést és a jó munkamegosztást. Ezután Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke emelkedett szólásra. lyik nációjával.” S aki az esztelen pusztulásból menekülni próbált, azt ő lőtte le tulajdon pisztolyával, mert a gyáva menekülő szennyet fröccsentett a „magyar becsü­letre”. I­dős barátom száz csatát em­l­­ített és ki vitatná, hogy tör­ténelmünk lapjain büszkén sora­koznak a magyar szív és becsü­let nagy tettei. Horthyék nemzet­árulása nem szennyezheti be Rá­kóczi, Kossuth és 1919 katonái­nak fényes fegyvereit. De a tanulság él és nagyon is ide kívánkozik, mert 48 és 19 magyarjainak, proletárjainak és parasztjainak a hősiességét sem a lelkekbe sulykolt frázisok tömkelege szülte, hanem a való érdekeinek tudatára ébredt nép szent lelkesedése. A nagy cél, a feltündöklő szabadság, amelyet nem szavak sokasága, hanem a szükségszerűen vállalt harc ígért. Ennek a hagyománynak a foly­tatói vagyunk mi, más emberek, kommunisták. Ilyen frázis nélkül cselekvő magyarok akarunk len­ni. S most ítéld meg higgadtan, öreg barátom, nem a mi vilá­gunkban talált rá a nemzet az ön­érzetes, szabad népek becsületes útjára? Anélkül, hogy egy pillanatra is azonosítanánk a népet a bűnös horthysta vezetés­sel, vessünk egy pillantást a fel­szabadulást megelőző napokra. Véreztünk céltalanul, nemzeti méltóságunkból, tisztességünkből kiforgatva. Hitler utolsó csatlósa voltunk, egy népámító, szörnyű kaland végén egy lerombolt or­szág romjain. Itt álltunk bűneink­ben és esendőségünkben lemezte­­lenedve a világ előtt. Vajon nem az volt e hosszú évtizedek, után az első becsületes magyar tett, amelyre a mi rend­szerünk szánta el magát: beval­lani a hibákat, leszámolni a na­cionalista hazugságokkal, ábrán­dokkal, testvérnépek baráti ko­szorújában úgy építeni újjá az or­szágot, hogy az otthona és kenye­re legyen mindenkinek, aki dol­gozik. Mi szolgálta volna mél­tóbban a magyar becsületet, mint őszintén felismerni, hogy elmara­dott ország vagyunk s ideje neki­­gyürkőzni valóban történelmi fel­adatainknak. Becsületes tett volt bevallani, hogy görögtűz volt a kultúrfölény s nekilátni az írás­­tudatlanság felszámolásának, szü­lőotthonokat építeni a tanyák mé­lyén vajúdó asszonyoknak, köny­vet adni a munkások-parasztok kezébe, iskolákba küldeni a nép gyermekeit. Hidd el, öreg barátom, keve­sebb tapasztalata tisztelődnek, hogy becstelenség, arcpirító szé­gyen lett volna nem leszámolni a fülnek talán kedves, de mégis ha­misan csengő szólamokkal, amikor tettek kellettek, a szív, a józan ész és a kéz nagy tettei, hogy helyreálljon becsületünk a világ előtt. Ki állíthatná, hogy a mai em­berek nem lelkesednek a magyar szív fellángolásain. A kommunisták tisztelik csak iga­zán a minden népet megillető nemzeti érzést, a kommunisták, akik évtizedekig melengették né­pünkben a szabadság vágyát, s ma is szívvel-lélekkel élesztik az öntudatos hazafiságot. De a nacio­nalizmus idegen a mi világunktól, elutasítjuk és harcolunk ellene, mert méreg, ellensége a békének, elválasztja egymástól a népeket, embereket. A párt sajtójából, s száz más megnyilatkozásból is megláthatja a világ, milyen aggó­dó szeretet és féltés termette, s milyen büszkeség fogadta a brüsz­­szeli világkiállítás aranyérmeit. Szívből örvendezünk iparunk, mezőgazdaságunk sikereinek a nemzetközi piacokon, s nagy áldo­zatok árán egyengetjük világjáró tudósaink, művészeink, sportoló­ink útját. S ami talán a legjobban bizo­nyítja megnövekedett becsületün­ket: azok a népek, akikkel annak idején éppen a­ magyarkodó frá­zisok fordították országunkat szembe, ma tisztelőink, igaz bará­taink, mert a haladás népét a bé­­kességes jó szomszédot, a szocia­lista jövendőt formáló népet be­csülik bennünk. Ezért álltak mel­lettünk 1956-ban is, amikor nem­csak szocialista rendünk, de ma-a­gyar becsületünk is veszélyben forgott, hiszen ellenségeink éppen ,a régi frázisok jegyében akarták az országot talán a második világ­háborúnál is esztelenebb kaland­ba sodorni. Ez a nagy próbatétel bizonyította be végérvényesen, hogy azok voltak igaz hordozói a­ magyar becsületnek, akik mindig is harcoltak a nacionalizmus el­len, akik 1956-ban sem engedték jóvátehetetlen tragédiává mélyül­ni a felelőtlenül s­ártó szándékkal felszított ellenforradalmat. Aki­ket itthon tartott a nemzeti érzés, a szocializmus iránti vonzalom, hogy tovább építsék, amit meg­­kezdtünk, s ezzel részesei legye­nek a magyar „csodának”, hihe­tetlenül gyors talpraállásunknak. Ma már mosolyogni való dolog volna ezen csak vitatkozni is. Ilyen magyarok vagyunk hát, mi, mai emberek, rózsaszín kö­dök, nacionalista ábrándképek nélkül a realitások szilárd talaján megvetett lábbal. Ismerjük he­lyünket a világban, s tudjuk, mit várnak tőlünk a baráti népek, akik velünk együtt örülnek, ha valami újjal lepjük meg a világot. Ez a szó, magyar becsület, valójá­ban manapság telt meg igazán ér­tékes és vonzó tartalommal. Mert barátságot, békét, szorgalmas jó munkát, szerénységet, igazi önbe­csülést és más népek iránti tisz­teletet jelent, s napról napra vi­rágzóbb életet a magyar föld fal­vaiban, városaiban. Kékesdi Gyula Kádár János elvtárs felszólalása Kádár János elvtárs bevezető­ben a párt és a nép előtt álló feladatokról beszélt. A Központi Bizottság márciusi határozatában foglaltuk össze és hoztuk nyilvá­nosságra idei fő feladatainkat — mondotta. — Elhatároztuk: ajánljuk a dolgozó népnek, hogy néhány döntő területen már az idén érjük el a hároméves terv végére kitűzött céljainkat. Ez ter­mészetesen nem azt jelenti, hogy a hároméves tervet két év alatt minden vonatkozásban teljesítsük, de néhány igen fontos területen azt is jelenti. Íme az egyik köz­megmondom őszintén, az a ki­fejezés: ajánljuk, nem véletlenül került a határozatba. Ezzel is ér­zékeltetni akarjuk, hogy nem csu­pán a Központi Bizottságon, nem is egyedül a párton múlik e célok megvalósítása. A dolgozó töme­geken múlik! Ha elfogadják aján­lásunkat — és a jelek szerint el­fogadják — és becsülettel helyt is állnak, akkor valóra válik közös célunk. Meggyőződésem, hogy min­den gondolkodó ember na­gyon jól tudja: a Központi Bizottság márciusi határoza­tiban foglaltak nem valami­féle szűk pártérdeket szol­gálnak, hanem — a szó szo­ros értelmében — az egész ■ ponti feladat. A másik: a terme­lőszövetkezetek megszilárdítása, a tavaszig elért eredmények meg­erősítése. Mindez a szocializmus alapjainak, rendszerünknek, álla­munknak további erősítését is je­lenti, de azt is, hogy ebben az évben javíthatjuk a dolgozók életszínvonalát, pontosabban: egy­részt növeljük az életszínvonalat, másrészt megteremtjük a feltéte­lét, hogy az év eredményes lezá­rása után az életszínvonalban is kicsit komolyabban előremehes­sünk a nép érdekeit, népünk nem­zeti céljait. És jól szolgálják. Ezért ajánlottuk népünknek. A Központi Bizott­ság bízik abban, hogy összefogás­sal megvalósulnak terveink. Ne feledjük azonban hogy ajánlá­sunk az első negyedév utolsó hó­napjaiban hangzott el. Az első ne­gyedévnek viszont nagyon gyor­san vége lett. Tulajdonképpen te­hát háromnegyed év alatt kell el­érnünk mindazt aminek neki gyűrkőztünk. Nincs szó lehetet­lenségről, de egy kicsit meg kell fogni a dolgot. Különösen jó erre ügyelni most, amikor az évnek olyan időszaka következik — az a bizonyos július és augusztus első fele — amikor például a szabad­ságolások miatt a termelés álta­lában nem szokott oly lendület­tel haladni, mint az év más hó­napjaiban. Mégis, bízunk abban, hogy a dolog menni fog. Bizal­munk egyik legfőbb alapja, hogy a szükséges teljesítmények jó ré­szét dolgozóink elhatározták már, vállalásaikban rögzítették is, az eredmények pedig azt mutatják, hogy meg is tartják adott szavu­kat, sőt, többet érnek majd el. Ehhez azonban dolgozni kell az ipari munkásság viseli. Nem megbánásképpen, de azért emlé­keztem kell a parasztembereket: gondoljanak 1945—1946-ra, ami­kor az ipari munkásság szinte ingyen és éhezve állította helyre az ország életét, a közlekedést, a gyárakat, a hírközlő szerveket és ugyanakkor — ez a munkásosz­tály akaratából történt így, tehát nem szemrehányás — nagy pa­raszt­­tömegek gyarapodtak anya­gilag. Ugyanaz az infláció, amely bizony alaposan megbőj­töltette a munkásságot, a parasztoknak kedvező volt. A régi, betáblázott adósságok, meg az új hitelek, szinte napok alatt semmivé vál­tak. A parasztság megszabadult adósságaitól. És most nézzék meg márciusi határozatunkat. Mi azt javasoljuk és ajánljuk, hogy az ipari munkásság teljesítse túl a tervet, adjon több iparcikket, ahol az kell, csökkentse az ön­költséget, javítsa a termelékeny­séget is. Ezek a feladatok évről évre nehezebbek lesznek, mert amikor nagy a lazaság és ala­csony a termelékenység, ak­kor könnyebb javítani a ter­melékenységet, vagy túltelje­síteni a tervet. Az idén ez nehezebb feladat lesz. A mezőgazdaságtól viszont csak azt várjuk, hogy teljesítse tervét. Ez óriási különbség. A munkás­ság még ebben az évben is na­gyobb terhet vállal magára, ezért is kérünk megbecsülést a munká­soknak a paraszti tömegek, s az értelmiségiek részéről. Munkás­­osztályunk olyan feladatok meg­oldásáért küzd, amelyek az egész nép, az egész nemzet javát szol­gálják. Nekünk, kommunistáknak ezért van erkölcsi alapunk kérni, hogy az egész nép, a pártonkívü­liek is, tegyenek még mindent nagy céljaink megvalósításáért. A munka eredményét sem úgy fog­ják elosztani, hogy abból csak a kommunisták, a párttagok vagy a KISZ-tagok részesülnek, hanem mindenki, a parasztság is, az ér­telmiségiek is. Ez természetes, ez helyes. Mi, kommunisták — pártunk hagyományainak megfelelően — azzal készülünk kongresz­­szusunkra, hogy megint sze­retnénk valamit tenni a köz javára. Ez a mi hagyományunk, így sze­retünk ünnepelni. Az idei termelés­­tervről Munkásosztály­uik az egész n­ép javára dolgozik A Hazafias Népfront — folytatta Kádár János elvtárs — olyasfa­jta mozgalom, amelynek számolnia kell, mint jelentős tényezővel, a paraszti gondolkodásmóddal. Ezért nagyon kérjük, gondolja­nak arra, hogy államunk közter­heit a felszabadulás óta döntően ali­ol lesz *#ó a p­ire kon­gr«“*s*n­son? A kongresszuson természetesen más kérdésekről is szó lesz, olya­nokról, amelyek szintén nemcsak a kommunistákat érdeklik. Ilyen például a párt politikai irányvo­nala. Nekünk — akik most a Köz­ponti Bizottság tagjai közül itt vagyunk — nincs jogunk a kong­resszus nevében beszélni, de ben­nünket foglalkoztató gondola­tainkról beszélhetünk. Úgy gon­doljuk, hogy a kongresszus meg­erősíti majd a Központi Bizott­ságnak azt a vonalát, amelyen 1956 novembere óta haladt. Politikai fő vonalunk lényege a szocialista társadalom építésé­nek folytatása, teljes felépíté­se, majd a kommunista társa­dalom, az osztály nélküli tár­sadalom megteremtése. Ez a mi politikánk lényege, s ez nem változik, ezt a fő vonalat fel­tehetően meg fogja erősíteni a kongresszus. Szeretném ezt egy kicsit közelebbről részletezni, mert bár a politikai vonal ismert, annak értelmezése és alkalmazá­sa az adott esetekre és az adott helyzetekre mindig új, ismétlődő feladat. Itt van például a termelőszö­vetkezeti mozgalom, amely szin­tén nemcsak a parasztságot érin­ti — a munkásosztály, az értelmi­ség, az egész nép életébe vágó kérdése —, s ezzel olyan felelős­séggel foglalkozunk, mint nem­zeti életünk egyik legdöntőbb ügyével, hiszen a társadalmi fej­lődést, a nemzet jövőjét is érinti. Központi Bizottságunk teljes fe­lelősséggel tárgyalta meg két íz­ben is a mezőgazdaság fejlődését. Elhatároztuk a tennivalókat, vég­re is hajtottuk azokat. Az ered­ményeket illetően elmondhatjuk, hogy a várakozást felülmúlták. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztését tulajdonképpen két okból tartjuk szükségesnek. Aa (Folytatás a 4. oldalon.)

Next