Népszabadság, 1959. augusztus (17. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-09 / 186. szám
Pécsett helyreállítják legszebb törökkori műemlékünket Pécsett, a Műemlék Felügyelőség irányításával az ország egyik legszebb törökkori építészeti műemlékének helyreállítását fejezik be hamarosan. Eredeti stílusában helyreállítják a török hódoltság korából egyetlen fennmaradt teljes mohamedán templomot, amely különleges szépségében újabb, ritka műemlékkel gazdagítja Pécs város idegenforgalmi attrakcióinak egyébként is bőséges galériáját. A Jakováli Hasszán főmecset (török nyelven: dzsámi) nemcsak Pécs, de az egykori oszmán uralom alá került Kelet- és Közép-Európának egyik legszebb és legjellegzetesebb építészeti műemléke. A Jakováli Hasszán dzsámi a szakemberek egyező véleménye szerint 1570 táján épült. A restaurálás során főként az építmény falaira felhordott több réteg vastag vakolatot kellett csupán eltávolítani, azonkívül a nagyrészt sértetlenül átvészelt — de eredeti színpompájában teljesen megfakult — jellegzetesen török díszítmények helyreállítása okozott keményebb fejtörőt ) MÁTÉ GYÖRGY: Lágymányosi éjszakák. VIII. 1. Karinthy Ferenc nemcsak a Lágymányoson de egy kissé a Lágymányos által is lett íróvá. Ide fűzik gyerekkori emlékei. Itt járt iskolába. Itt taposta meg a fasizmus. Itt szabadította fela szovjet hadsereg. Itt nevelte tudatos emberré a párt. Itt ismerte meg igazán a munkásosztályt. Nem véletlen, hogy ismertté vált írásainak, műveinek alakjait jórészt itt kereste és találta meg. „Erkélyünkről majd az egész kerületet átéri a tekintet. Nekem szűkebb pátriám ez a városrész, a Sashegy, Gellérthegy és a Duna között: itt voltam gyerek, ismerem minden rétjét, utcáját, itt élek most is.” Ma Móricznak tulajdonítja Lágymányos irodalmi Megdöbbentő ellentét ez a két találkozás-sorozat között még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy az elsőnél még nappalonként járt mindenfelé, most meg éjjel és éjjelenként mindig több a kétes elem — a dolgozók többsége nappali műszakban van, éjjel alszik. Akkor sem lehet napirendre térni fölötte, ha számításba vesszük, hogy a két beszámoló közé egy nagy megrázkódtatás is esett. Nemcsak Karinthy, mindenki ..átértékelte a korábbi önmagát, a maga torzításait, tévedéseit is. Rendben van, az író „átértékeli” az ő kedves Lágymányosát is. Azelőtt csak a szépet, az újat vette észre benne. Isiba volt: a valóságot kell látni, bemutatni, nem szabad a csúnyát is szépnek mondani, ha az éppen csúnya. Újra fel kell fedezni azt, amit valamikor görbe tükrön át láthatott csak meg a helyzetet nem ismerő olvasó. Dehát ez az 1959-ben bemutatott, ez az igazi? Ez az éjszakába rajzolt kerület, ez a mai Lágymányos? . Zs. Lágymányosból úgy ki lehet olvasni fél évszázad történetét, mint a nyitott iskolakönyvből. A századforduló után kezdtek itt komolyabban építeni. A Gellértfürdőt, a Bartók Béla út és a Karinthy Frigyes út régi házait ez időben emelték. De jött az első világháború. A fejlődés abbamaradt. Évekkel utána nagyarányú telekspekuláció kezdődött itt és az Új-Lipótvárosban. Ez idő tájt született a Körtér, a Bocskay út, a Villányi út, a gyárváros és a gellérthegyi villák javarésze. A harmincas évek gazdasági válsága újra csak elvágta a lendületet. Az utcák foghíjasok maradtak, a spekulánsok elszegényedtek. Amikor a kapitalizmus kievickélt a válságból, újra nekilendült az építkezés. Hidat vertek, a Boráros téren keresztül a Műegyetemig, tereket utakat terveztek a hídfőhöz. Ezeket jó előre a Szent Koronáról és a csodaszarvasról keresztelték el. Itt-ott lett is ház a tervekből. De kitört a második világháború. Sok minden rombadőlt és minden félbemaradt a Lágymányoson. Egészen az utóbbi évekig furcsa torzó maradt ez a kerület. Nagy gyárai voltak — munkáslétszáma sorrendben a harmadik budapesti kerületté avatta — lakásai azonban jórészt spekulációra készültek, munkásember számára tehát elérhetetlenek maradtak. A legutóbbi időkig több volt itt a foghíj, mint a ház, annyiszor hagyták félbe, döntötték össze. Minden üres teleknek regénye van, miért nem lett az ide szánt házból semmi, népszerűsítését. Pedig ő is tett azért, hogy sokan megszeressék ezt az érdekes vidéket. Most is, hogy hosszú idő után megszólalt, erről írt. Hét folytatásban közölte Lágymányosi éjszakák című írását a Magyar Nemzet. Ahogy írja, rossz alvó, éjjelente gyakran barangol a szeretett tájon. Most írásban számol be arról, kikkel szokott ilyenkor találkozni. Az ötlet nem új. Megcsinálta már más is, ő is. Barangolt ő itt 1952-ben is. Találkozott emberekkel, leírta őket akkor is, az Új Lágymányos című írásában. Érdemes összehasonlítani, milyen emberekkel találkozott akkor, milyen jelenségeket figyelt meg 1952-ben és milyeneket most. Ráadásul süppedős föld ez. Azért is mondják Lágymányosnak. Az üres telkeken, grundokon burjánzik a gaz. Gyereknek, kirándulónak, bujkálónak több se kell. Nagyon változatos kerület ez. Van jókora gyárvidéke, van régi és új bérkaszárnya-negyede, van szép villafertálya. Megtalálni itt az új nagy lakótelepeket és a régi szükséglakássorokat is az Andor utcában (amelyek úgy látszik éjszakai kalandozásai során elkerülték Karinthy Ferenc figyelmét). Vannak régi és új iskolák, egyetemek, kórházak. Van tó, park, beépítetlen grund hosszú Duna-part. Hatalmas szálloda, elhanyagolt gyógyfürdő és még téeszek is vannak, méghozzá olyanok, amelyeknek terményei, a gyerekfej nagyságú őszibarackok fél Európában ismertek. Sok minden más is van. Tulajdonképpen most hasonul ez a rész Budapest belterületéhez, amikor rohamtempóban építik be a fél század viharai által hagyott foghíjakat, így kikerekednek a félbemaradt terek. Beépülnek a grundok. Komoly út lesz a Fehérvári út, a Villányi út és új utcák, terek is létesülnek, amelyekről lelkes tervezőmérnökök ötven éve álmodoztak, de tervük csak ilyen sután valósulhatott meg, ahogy mostanáig volt. Még a nagy szeméttelep, a Feneketlen tó vidéke is parkká és színpaddá lett. Három évvel ezelőtt, amikor kislányommal törmelékhalmain mászkáltam, ócska seprűt találtunk. Megbeszéltük, hogy ez a gellérthegyi boszorkány lova lehet, amelyen éjszakánként bevágtatja a vidéket. Nem tud aludni, akár Karinthy, mi mást tehetne. Megtréfáltuk az ármányost — szemétbe ástuk veszedelmes járművét. Most kétezeregyszáz férőhelyes szabadtéri színpad van azon a helyen. — Emlékszel? — kérdeztem a kislányt, amikor legutóbb egy igen hosszadalmas és unalmas kultúrelőadást hallgattak ott végig. Emlékezett. Jó lenne még ma is itt boszorkányokra vadászni? — kérdeztem. Nevetett. Először is — mondta —, tudom, hogy az csak mese volt, másodszor is, így azért mégis jobb, bár unom a műsort. Valahogy itt is, másutt is, nevetségesnek találom az olyan embert, aki minduntalan elfelejti, mennyire szalad az idő. Például aki szemétguberálási tervet csinál az említett Bartók Színpad területére, ahol már rég nincsen szemét, csak virág van, hinta és sétány. Vagy aki a Fehérvári úti kukoricás termésére áhítozik, amikor ott már betonalapokat csinálnak az új lakótelepeknek. Aki 1900-ban gondnok volt a Sáros-fürdőben, és vigyázott, hogy ne bántsák a kis épület vályogfalait, az már nem értené meg, milyen nehézségekkel küzdenek a Gellért Szálló mostani újjáépítői. A Móricz Zsigmond körtér helyén ötven évvel ezelőtt kamaszok lógatták lábukat a mocsárba, hogy piócát fogjanak. Aki a múltba mered, azt akarja visszahozni, ahhoz az emberhez hasonlít, aki ma a szédületes forgalmú körtéren, az aszfalton várja, hogy piócák tapadjanak mezítelen lábához. Szédületes iramban tör a holnap felé a Lágymányos. A Beloianniszt, amely mammut-hadiüzemmé duzzasztott Standardkorában is alig érte el a hatezres létszámot, most nyolcezres óriás villamosipari üzemmé bővítik. Éjjel, ha valaki arra botorkál, felmérgesítheti a sok állvány, építési anyag, még fogócskát sem lehet itt emiatt játszani. Az EMAG előtt friss zöldre festett kombájnsorok állnak. Aki arra megy a 10-es autóbuszon, és nem tudja, Brazíliának készültek, könnyen megjegyzéseket tehet, miért csak most csinálták ezeket, aratás után. Az I-es számú Épületelemgyárban éjjel-nappal öntik szorgalmas emberek formákba a betont. Az igazgató asztalán halomba gyűlt a rendelőlevél: tszek kérnek istállódarabokat, városok közlik terveiket, egyéni építők követelőznek. A Goldberger előtt váltáskor elnézi az ember a sok-sok elegáns munkáslányt és asszonyt. Most nylon a divat náluk. Százával találkozik a legszebb bel- és külföldi nylon ruhákkal a kies Budafoki út utasa. Telik erre is. Talponálló, kocsma? Van bőven. Részegeskedés is. Gyerekével durván bánó italos apa is , hogy azért irodalmi téma is maradjon. De el lehet menni például a Fehérvári úti tanácsóvodába. Olgi néniékhez reggel meg délután. Érdemes talán ott elábrándozni azon, hogyan búcsúznak a dolgozni induló papák, mamák a gyereküktől és hogyan látják viszont egymást munka után. A sarki cukrászda aranybánya, bár fagylaltja nem a legjobb. Mert alig van szülő, aki a Váli úti iskolából vagy az óvodából kijövet ne kínálná fagyival vagy süteménnyel a gyerekét. Butaság? Elmaradottság? Igen, az is van. De nézzen be akárki a Karinthy Frigyes úti kölcsönkönyvtárba, Urai elvtársékhoz, hogy milyen versengés van ott naphosszat jó könyvért. Ifjúságit, komolyat egyformán sokan keresnek. A SZOT kultúrotthonában másik nagy könyvtárat építenek most, mert az igények túlnőttek ezen az egyen. No, és Kelenföld. Ócska, rettenetesen elhanyagolt a pályaudvar szociális berendezései alig vannak. Híres hely ez, itt szálltak le azok a sportolók, akik külföldön rosszul szerepeltek, és nem akartak a végállomáson a szurkolókkal találkozni. A MÁV régen tervez már ide új pályaudvart — talán sportolóink visszaesése is kényszeríti erre — nem akar ebbe a halálra ítélt matuzsálembe meg beruházni. Vitatható elv ez. Horkolnak is itt néhány tucatnyian éjjelenként a padokon. Csakhát azért észre lehet mást is venni. Éjjel és nappal ontja ez a pályaudvar is a falusi embereket Budapestre. Van köztük — nagyon kevés — fejkendős, bőszoknyás, batyut cipelő nénike. De ez inkább a feltűnő, a folklonsztikus elem Kelenföldön. A természetes, az más. A kosztümös, a legújabb divat szerint csináltatott ruhában járó, műkrokodiltáskát szorongató „hölgy”, ez a mindennapos. A falusiak, tsz-tagok vagy egyéni parasztok ilyenek. A parasztemberek nem különböznek lényegesen a várositól. Nemcsak külsejükre értendő ez. Menjen ki bárki megnézni, mennyien visznek falura televíziót. Egyet kattint otthon, és zsupsztott a „zsúpfödél” alatt az Operaház előadása, a bécsi VIT, a világbajnokság, a festőművész otthona. Az „ősi paraszti életforma” az irodalomban és néhány író fejében létezik már csak nálunk, azokéban, akik becsukják a szemüket, mert félnek, hogy nyitott szemmel túl sokat látnának meg a szocializmusból, az újtól. Akár nézik, akár nem, sok paraszt, ha megjön Kelenföldre, a gombában mindjárt dupla feketét iszik, mert nem bírja ki a Vörösmarty térig. Lágymányos, igaz, régen nem az, ami 1952-ben volt. Karinthy az új lakótelep házai közt nem véletlenül botorkált órákig, amíg az ócska Bercsényi utca 50-et megtalálta. Kevés kerület dicsekedhet ilyen rohamos fejlődéssel. Az ország igen, falvainkban szédítő építkezés folyik az idén. Szép, egészséges lakóházak épülnek ezrével. Gazdasági épületek, istállók szinte mindenütt. Móricz és Illyés elnyomott, megfélemlített parasztfiguráinak fiai munkások már vagy majdnem azok. Ha kaszálnak is, tudják, hogy pár év múlva a kasza múzeumba kerül. Karinthynál — az 1959-esnél — ha mindebből fel is tűnik itt-ott egy villanásnyi, ez csak annyi, amennyit holdfogyatkozásnál az ember egy régen olvasott könyvből meglát. Emlékszik egy-két bekezdésére, végül is nem lát azonban mást, csak amire halványan emlékezik. Volt idő, amikor Karinthy Ferenc, az írószövetség egyik vezetőjeként — az irodalompolitika akkori vezetőinek szemléletét követte — jó futballszurkolóhoz hasonlóan izgult azon, vajon Illyés Gyula végre a mához érkezik-e? Addig-addig figyelte — s hiába —, amíg úgy látszik végül ő maga is elveszítette érzékét a mai kérdések iránt. Akkoriban még, ha társadalmi munkában épült valami fontos épület, ott volt ő is, a munkásokkal. Most csak gúnyolódik azon, hogy a Bartók Színpad ifjú építői nem tartották be a vállalt határidőt. Mire gúnyolódó írása megjelent, a színpadot mégis elkészítették a fiatalok és az építőmunkások. Karinthy gúnyolódik azon is, hogy egy év előtt felajánlották neki: írjon darabot a megnyitóra. (Igaz, ő abban reménykedett, hogy úgysem lesz semmi az egészből, „a színpad helyére házasságkötő termet vagy tekepályát létesítenek”.) Valóban elképzelhetetlen ma ez. Egy új kulturális intézmény megnyitása ünnepi alkalom. Nagy gyári kerületben, amelynek termékeit négy világrészben ismerik és szeretik, nem ünnepelhetünk azzal, hogy ezeknek agyáraknak csak a hulladékrakodóhelyét mutatják be. Van baj, nehézség, gond ezekben a gyárakban elég. Ezekről érdemes lenne írni. Lehetőleg nappal, amikor világos van. Mert sötétben nem lehet jól látni. Én azért még bízom abban, hogy a Bartók Színpadon bemutatnak egyszer Karinthy-darabot. Az élet nagyon erős. A Lágymányoson is az. Talán belevilágít majd abba az éjszakába is, amely a Lágymányoson csak 8—10 óra hosszat, Karinthynál azonban 24 óráig tart. Csak akkor találhatja meg az elvesztett Lágymányost, ha nappal is, éjjel is megnézi újra. Akkor talán jobban is alszik majd. 1952 1959 1. rész: Új kórház épült 1. folytatás: Részegek tivornyáznak 2. ff Szép új üzemeket építettünk *» Társadalmi munkások nem teljesítik vállalásukat 3. ff Felépült a fasiszták által le- 3. M Ócska pályaudvaron csarombolt Petőfi-híd vargók alszanak 4. ff Egy munkásasszony új házba 4. * Titkos prostitúció költözik 5. ff Új építőanyagokkal kísérle- S. M Elhanyagolt, ócska létezik az Építéstudományi Iakóház téret C. Új óvodában szépen élnek 4. M Agyonhajszolt dolgozók a gyerekek 7. ff Szeméttelep, bűz, franciául tudó nyomorék