Népszabadság, 1961. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

1961-02-18 / 43. szám

fi NÉPSZABADSÁG 1961. február 18. szombat Lengyel fotóművészeti kiállítás A lengyel művészeknek is ré­szük van abban, hogy a fotó, az élet ábrázolásának ez a módja a fényképezőgép rohamos fejlődé­sével kivívta magának az önálló művészet rangját. Aki most meg­nézi a Kereskedelmi Kamara he­lyiségében rendezett lengyel fény­képkiállítást, nem is gondol töb­bé arra, hogy itt a képzőművészet valamiféle gépesített vállfájáról van szó. Ez az ábrázolási forma legfeljebb abban tart rokonságot a festészettel, hogy az élet vala­mely jelenségét szemmel érzékel­hető módon rögzíti. Az itt kiállított csaknem két­száz fénykép alkotóit nem ol­vasztja egy formaruhába semmi­féle közösen kidolgozott törvény. Megtaláljuk itt az anyagon dia­dalmaskodó modern munkaábrá­zolás­ számos értékes darabját, a felszabadult Lengyelország új lé­tesítményeinek és alkotóinak lel­kes ábrázolását, de akad olyan be­folyást tükröző kép is, amely a természet lebírhatatlan erőivel szemben hiába ágaskodó ember törpeségét ábrázolja. Egy sor fel­vétel érettségével, tiszta látás­módjával tűnik fel. Emlékezetes ebből a szempontból Anna Choj­­nacka Sziléziai családja.. Látszó­lag egyszerű csoportkép. Egy idő­sebb munkásházaspárt ábrázol, gyermekek és unokák körében. De a művész mély jellemzését is adja a lefényképezett családnak. A szülőkön érződik a sok munka és viszontagság, amelyet maguk mögött tudnak. A fiatal pár fi­gyelme már a kis unokára össz­pontosul, míg a házasulandó lá­nyok önkelletően nevetnek a kép­re: látszik, párjuk még majd ez­után jön el. A sok szép portré közül is kitű­nik finom mondanivalójával az eltompított környezetéből éles ha­tárvonalak közt kiemelt kislány hajfonattal, Dorys Benedykt Jerzy felvétele. Csupa harmónia, ked­vesség a ma még gyereknek szá­mító, de a holnap érett nőiességé­nek jegyeit is már magán viselő arc. (Van aztán néhány olyan fel­vétel is a kiállításon, amelyek érthetetlen zűrzavart ábrázolnak, mintha szerzőjük azt akarná ve­lük mondani: „Ezen a világon bi­zony a kamera sem ismeri ki ma­gát.”) Szembetűnő a lengyel fotóművé­szet közeli szemléleti kapcsolata a Lengyelországban ugyancsak igen fejlett kisfilmmel. Egy sor felvé­tel szinte egész történetet mond el a nézőnek. Itt van például Tadeus Rolke Kép cím nélkül című műve, a kiállítás egyik em­lékezetes darabja. A háttérben, eléggé elmosódva gyertyákkal kö­rülrakott ravatal. Négy férfi áll mellette díszőrséget, kettő a ko­porsótól jobbra, kettő balra. Elöl, a nézőhöz közel kis fa, amelyre a férfiak kalapjukat és sapkájukat elhelyezték. Látjuk, tudjuk, a díszőrség néhány perc múlva vé­get ér. A négy férfi eljön közel hozzánk, a fához, leveszi onnan kalapját, és megy vissza az életbe, de a halott már ittmarad. Hasonló eszközzel fejezi ki ma­gát Edmund Zdanowski össze­tartozás című képén. A felvétel egy park sétányán készült. Elő­térben két fát látunk, amelyek­nek gyökérzete az évek folyamán egymásba kapaszkodott, csak ásó, balta és fűrész szakíthatja szét a kettőt. A fák közt a padon, háttal hozzánk összeborult ifjú pár ül. Vajon ilyen lesz-e az ő jövőjük is, mint a fáké? Szinte kínálkozik ez­után a történet, a válasz a képen felvetett problémára. Nem vélet­len, de a közös szemléletből adó­dik, hogy a kiváló lengyel fotó­művészek közül jó néhány egyben kisfilmrendező vagy operatőr is. A múlt évben Lengyelország­ban bemutatott magyar fénykép­kiállítás viszonzásául küldött szép lengyel anyag sok örömet okoz és számos tanulsággal szolgál a mi­ fotóművészeink népes táborának is. M. Gy. Hermanovicz Henryk: Játék a mezőn. Szovjet filmszaklap a Kölyök sikeréről A moszkvai filmszínházakban továbbra is nagy sikerrel vetítik a Kölyök című magyar filmet. A Szovjetszkij ekran című film­szaklapban A. Zorkij írt terjedel­mes fényképes méltatást az új magyar filmről. Zorkij különösen Törőcsik Mari játékát emeli ki. A szovjet filmszaklap legújabb számában méltatja Homoki Nagy Istvánnak, az ismert magyar ter­mészettudományos filmszakem­bernek a tevékenységét is. Megjegyzések a rádió néhány műsorszámáról Le a fáról. A cím után valami eleső kabaréra gondoltunk, s mindjárt a darab elején hallot­tunk is egy elkoptatott „bemon­dást” a meteorológiáról — még­hozzá a legnagyobb zűrzavar kö­zepette. De aztán lassan tisztult a helyzet, s kezdtük kapiskálni, hol is vagyunk. Az ilyesfajta szimbo­likus játékokat biztosabb talajról kell indítani: ez lett volna a Ki­­kiáltó szerepe. (A Kikiáltó se volt tulajdonképpen kikiáltó, a kikiál­tó fogalma bizonyos vásáriasság­­hoz kapcsolódik.) És aztán, amint jobban tájékozódtunk, az is kide­rült, hogy igényesebb szándékú komédiába csöppentünk. Egy elsüllyedt, fantasztikus ős­világ tárult képzeletünk elé , amely kísértetiesen hasonlított a kapitalizmusra. A dzsungel állatai pedig nem voltak mások, mint en­nek a társadalmi formának a tí­pusai. Remek karikatúrát rajzolt Gáli István a főszerkesztőről, a filozófusról, az élettan professzo­ráról — de az elnevezésükkel kis­sé túllőtt a célon. Hájfej, Tökfej, Vízfej; tudjuk, hogy nem voltak — illetőleg — olyan hájfejűek a kapitalista sajtó irányítói. Az ilyesmi az ellenfél lebecsülésé­hez vezet. Kitűnően sikerült az államelnök, a vén Pávián portréja is, akiről könnyen rá­ismerhettünk a modellre, Dél- A­orea egykori diktátorára. Talá­lóan jelezte a szerző a fasizmus jelenlétét is a kapitalizmusban, az igazó hangon beszélő rendőrfőnök gépében. S ebben a világban, ahol Ki államfő fél, hogy alattvalói két lábra állnak, ahol azt hirdetik, hogy a négylábúság a rendes ge­rinces élet, hogy a gondolkozás al­sóbbrendű nyavalya, s hogy a tu­domány csak az öregedést ismeri, az új születését nem — ebben a világban megjelenik a két lábon járó ember. Ó, a Homo Sapiens képviseli a haladást, a szocialista rendszert, le akarja hozni a fáról és két lábra akarja állítani ezeket a lényeket — de Leopárd rendőr­főnök nem tűri a lázítást. Gáli István hol igen jó írói esz­közökkel fejtette ki mondaniva­lóját­, hol pedig megelégedett a szólamszerűséggel. Különösen a vitajelenetben vettük észre ezt az ingadozást. László Endre rendezésének csúcspontja ez a vitajelenet volt, de talán kissé vissza kellett volna fognia Sink­ovits Imre dikcióját, a Homo Sapiens hite, ereje, önbizal­ma olykor a dicsekvés határát sú­rolta; Váradi Hédi bűbájos, lírai Bijét viszont, finoman úsztatta a darab szatírahullámain. És az is kifejező rendezői ötlet volt, hogy úgy ropogtak Brontosaurus öreg csontjai, mint amikor lehajlítunk egy vastag faágat. Kiváló színészi alakításokat élvezhettünk, Balázs Samu, Ungvári László, Szabó Er­nő, Pethes Sándor, Ascher Oszkár, Hlatky László és Kőmives Sándor játszották a főbb szerepeket. A játék előtti zene inkább va­lami végtelen ősmocsár hangula­tát keltette, mint egy dzsungelét. A túsz. „Nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét”, ol­vassuk Babitsnál. Úgy is lehetne ezt fordítani, hogy nem az író szüli a téma formáját, hanem a téma szüli saját formáját — vagy­is, hogy novella, regény, vagy színdarab legyen-e belőle. Per­sze, aztán egy történet első fo­galmazásából, például egy elbe­szélésből, gyakran születik film, regény, színdarab, vagy éppen rá­diójáték, de mindez már csak an­nak a bizonyos legendás rókának az esete, amelyről több bőrt is sikerül lehúzni. Természetesen, művészi eredményt is hozhat egy mese eredeti keretének a megvál­toztatása, szóval, szerintem, csak indokolt esetekben zsugorítsunk össze egy regényt, vagy nyújtsunk ki egy novellát. Ezúttal indokolt­nak érzem, hogy Székely Edit és Molnár Sándor rádiójátékot írtak Cecil Scott Forester novellájából. A rádióban ugyanis a dialogizált forma hatásosabb, mint az epikai, jobban leköti a figyelmet. A túsz mondanivalója pedig megérdemli, hogy minél közelebb kerüljön a hallgatókhoz. Az angol író novellája, a német fasizmus korszakának egyik em­bertelen, s tragikusan költői epi­zódja. Az 1944-ben hozott túsz­­törvény értelmében felelősségre vonták azoknak a katonáknak a családtagjait, akik rádöbbenve a háború értelmetlenségére, meg­szöktek, vagy letették a fegyvert. Egy tábornok felesége azt hazud­­ja a férjének: halálos beteg, hogy a tábornok feladja az erődöt és így megmentse katonáit a biztos haláltól. S úgy végződik a darab, hogy jönnek az asszonyért. Ügyes volt a dramatizálás, egyenletesen emelkedett a feszült­ség, amit Déri Éva, a rendező, kü­lönböző hangeffektusokkal csak fokozott. Kitűnő volt például ahogy „visszahozta” a tábornok és felesége sétáját. Ajtay Andor ját­szotta a német tábornokot, Bulla Elma a feleségét, Velenczei István a Gruppenführert. Fendrik Ferenc ti KÖNYVEK M. F. Nyeszturh AZ EMBER SZÁRMAZÁSA (Gondolat Könyvkiadó) Évezredekig vallásos, misztikus legendák ködébe burkolták, kü­lönböző tudományellenes, a hitre alapozott elméletekkel magyaráz­ták az ember származását. Akik a származás rendjét kutatták, az uralkodó egyház kegyetlen, gon­­­dolatfojtó hatalmába ütköztek. A legutóbbi évszázadban — Darwin, híres, sok vihart és tá­madást kiváltó műveinek megje­lenése óta — az ember származá­sáról a tudomány lefejtette a misztikum tényeket rejtő burkát, s megmutatta az ember kifejlődé­sének hosszú útját. Az erről szóló irodalomban je­lentős helyet foglal el Al. F. Nyeszturh, az ismert szovjet tu­dós e műve, amely első részében az ember származására vonatkozó fel­tevésekkel, a másodikban az embe­ri test alkatának sajátosságaival és az ember keletkezésével s a befe­jező, harmadik részben az ember kialakulásával foglalkozik. A szerző világos, logikus érve­lése, színes stílusa élvezetes ol­vasmánnyá teszi a könyvet, amelynek gazdag és jól válogatott illusztrációs anyaga is értékes is­mereteket nyújt. S. R. szólnak az apró karcolatok. Az ember olvasás közben állan­dóan hangosan felnevet s gondo­latban megjegyzi: nesze neked, jól megkaptad. Persze elsősorban azon kacag, hogy milyen ügyesen sikerült a szerzőnek a bibliatör­ténetek ürügyén a mai amerikai társadalmat lelepleznie. Mert ugye Izsák és Jákob, Bálám és Sámson, Lóthné és Mózes s társaik szere­pelnek a könyvben, de történetü­ket megtűzdelte Bradford a mai amerikai társadalomra vonatkozó anakronizmusokkal, nehogy vala­ki véletlenül félreértse a csatta­nót, így Noé gőzhajóval járja az özönvíz okozta tengert, a bűnöst a seriff dugja lakat alá, s az Úr, a könyv főszereplője, fehér, míg akik szolgálnak neki, négerek. A könyvet Helena Zmatliková illusztrációi teszik még színesebbé, elevenebbé, alkalmazkodva a szer­ző humorához. Alan Winnngton: A HIDEGHEGYEK RABSZOLGÁI (K­os­suth Könyvkiadó) A könyv műfaját elég nehéz lenne meghatározni. Útleírásnak — a szó valódi értelmében — nem nevezhető, mert sokkal többet ad egyszerű benyomásoknál. Nem­­egy esetben szociografikus száraz­sággal sorol fel adatokat, amelyek azonban mégsem unalmasak, másutt pedig lírai részletek a regényt idézik az olvasó emléke­zetébe. Miről is szól a könyv? A múlt egy darabjáról, Kína legeldugot­tabb vidékeinek társadalmáról, ahol a szerző ottjártakor — 1957- ben — még elevenen élt a rab­szolga-társadalom, s alig néhány esztendeje fejeződtek be a rab­szolgaszerző portyák. E társada­lom bonyolult összefonódottságá­­ról, primitív életkörülményeiről fest hűséges képet a szerző. A bonyolult emberi, társadalmi kapcsolatok — csak példaként idézzük arra, hogy a rabszolga rabszolgájának is volt rabszolgá­ja, sok nemesnek viszont nem — feloldása, a kínai kommunisták megértő, türelmes harcának leírá­sa a megcsontosodott régivel a könyvet végig érdekes, sok isme­retet adó olvasmánnyá teszik. R. S. Ramuz : A NAGY-NAGY SONDREBONDI HÁBORÚ (Helikon Könyvkiadó) Ramuz svájci írót hazánkban sokan szeretik mély emberi tragi­kumot hordozó, kristálytiszta le­vegőt árasztó költői elbeszélé­seiért. Az üldözött vad, a­z Aline szerzője elbeszélésének hőseit az egyszerű emberek, a svájci pa­rasztok sorából választja ki, sor­sukat, emberekkel, a természettel vívott tragikus harcukat mindig a legnagyobb részvéttel figyeli és követi. A nagy-nagy sondrebondi háború című hosszabb elbeszélő költemény főalakja is svájci pa­rasztember, a nyolcvanéves Jean- Daniel. ő beszéli el egyik ifjúkori élményét, a nagy-nagy sondrebon­di háborúban való részvételét, egy kicsit a mi Háry Jánosunkra emlékeztetően. Ramuznek ez a műve kedves, hangulatos, emberi írás­a nem különösebben jelen­tős, s bár versben íródott, nem olyan költői, mint prózában írt elbeszélései. A könyv Örvös La­jos szép fordításában és Kondor Béla illusztrációival jelent meg. M. G. A SZOCIALISTA TÁBOR HANGJA AZ ENSZ-BEN (Kossuth Könyvkiadó) Az ENSZ történetében kima­gasló jelentőségű 15. közgyűlé­sen a szocialista tábor orsz­ igai vezetőinek a haladás és a béke érdekében elmondott beszédeit és a Hruscsov elvtárs által előter­jesztett szovjet javaslatokat tar­talmazza a könyv. Őszinte, nyílt hangú, szenvedélyes, egyúttal reális előterjesztések, beszédek és válaszok a kor valamennyi fő problémáját érintik: az általános és teljes leszerelést, a gyarmatok felszabadítását, a német kérdés rendezését, Kína ENSZ-tagságát, az ENSZ vezető szerveinek bírá­latát, az algériai felszabadító mozgalmat és sok más ügyet. A szép kiállítású könyvben ol­vashatjuk Kádár János elvtárs felszólalását, valamint beszámoló­ját az ENSZ ülésszakáról. Cs. J. R­oar­k Bradford: ADAM APANK ÉS GYERMEKEI (Táncsics Könyvkiadó) Kitűnő szórakozás a könyv ol­vasása. A szerző apró történetek­ben a biblia egy-egy szakaszát eleveníti meg a néger vándorpré­dikátorok modorában — sajátos egyéni humorral fűszerezve. Bibliai alakokról, szentekről Ács Kató: JUTKA ÉS A BÁBSZÍNHÁZ (Móra Ferenc Könyvkiadó) Ismeretterjesztés, mesélve szó­rakoztatás Ács Kató könyvének a célja. S éppen, mert a tanítás is a szándéka — olvasóihoz, mint na­gyon ifjú, de értelmes közönség­hez igyekszik, természetesen fel­nőtt módra, szólni. Jutka többszö­rösen is­meretes, jól szerkesztett története, amely egy bábjáték megszületését mondja el; helyen­ként azonban túlságosan komo­lyan veszi azokat, akiknek ké­szült. Szerencsés, okos gondolat olyan műhelytitkokba avatni a legfiata­labb színházlátogatót, amelyekre természetszerűen választ keres, anélkül, hogy illúzióit kellene a magyarázatoktól féltenünk. Ács Kató sok ötlettel teszi olvasmány­­nyá ezt a könyvet, s meséjében sok az érdekes okulnivaló, ám humorát több helyütt inkább csak a felnőttek élvezhetik, egy-egy — egyébként találó — célzás megér­tése meg éppen bizonyos „szak­mai” tájékozottságot kíván. Má­sutt, ellenkezőleg, indokolatlanul egyszerűsít olyan dolgokat, ame­lyek nem okvetlenül hiányozná­nak, ha nem esnék róluk szó. E megbocsátható, a könyv értékét nem sokkal csökkentő kifogásol­nivalókkal együtt mégis jó lelki­ismerettel ajánlhatjuk Ács Kató könyvét a gyermekeknek. Akik örömére, igen sikerült, szellemes rajzokat készített Jutka történeté­nek illusztrátora, Szecskó Tamás. A. R.

Next