Népszabadság, 1961. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
1961-02-18 / 43. szám
fi NÉPSZABADSÁG 1961. február 18. szombat Lengyel fotóművészeti kiállítás A lengyel művészeknek is részük van abban, hogy a fotó, az élet ábrázolásának ez a módja a fényképezőgép rohamos fejlődésével kivívta magának az önálló művészet rangját. Aki most megnézi a Kereskedelmi Kamara helyiségében rendezett lengyel fényképkiállítást, nem is gondol többé arra, hogy itt a képzőművészet valamiféle gépesített vállfájáról van szó. Ez az ábrázolási forma legfeljebb abban tart rokonságot a festészettel, hogy az élet valamely jelenségét szemmel érzékelhető módon rögzíti. Az itt kiállított csaknem kétszáz fénykép alkotóit nem olvasztja egy formaruhába semmiféle közösen kidolgozott törvény. Megtaláljuk itt az anyagon diadalmaskodó modern munkaábrázolás számos értékes darabját, a felszabadult Lengyelország új létesítményeinek és alkotóinak lelkes ábrázolását, de akad olyan befolyást tükröző kép is, amely a természet lebírhatatlan erőivel szemben hiába ágaskodó ember törpeségét ábrázolja. Egy sor felvétel érettségével, tiszta látásmódjával tűnik fel. Emlékezetes ebből a szempontból Anna Chojnacka Sziléziai családja.. Látszólag egyszerű csoportkép. Egy idősebb munkásházaspárt ábrázol, gyermekek és unokák körében. De a művész mély jellemzését is adja a lefényképezett családnak. A szülőkön érződik a sok munka és viszontagság, amelyet maguk mögött tudnak. A fiatal pár figyelme már a kis unokára összpontosul, míg a házasulandó lányok önkelletően nevetnek a képre: látszik, párjuk még majd ezután jön el. A sok szép portré közül is kitűnik finom mondanivalójával az eltompított környezetéből éles határvonalak közt kiemelt kislány hajfonattal, Dorys Benedykt Jerzy felvétele. Csupa harmónia, kedvesség a ma még gyereknek számító, de a holnap érett nőiességének jegyeit is már magán viselő arc. (Van aztán néhány olyan felvétel is a kiállításon, amelyek érthetetlen zűrzavart ábrázolnak, mintha szerzőjük azt akarná velük mondani: „Ezen a világon bizony a kamera sem ismeri ki magát.”) Szembetűnő a lengyel fotóművészet közeli szemléleti kapcsolata a Lengyelországban ugyancsak igen fejlett kisfilmmel. Egy sor felvétel szinte egész történetet mond el a nézőnek. Itt van például Tadeus Rolke Kép cím nélkül című műve, a kiállítás egyik emlékezetes darabja. A háttérben, eléggé elmosódva gyertyákkal körülrakott ravatal. Négy férfi áll mellette díszőrséget, kettő a koporsótól jobbra, kettő balra. Elöl, a nézőhöz közel kis fa, amelyre a férfiak kalapjukat és sapkájukat elhelyezték. Látjuk, tudjuk, a díszőrség néhány perc múlva véget ér. A négy férfi eljön közel hozzánk, a fához, leveszi onnan kalapját, és megy vissza az életbe, de a halott már ittmarad. Hasonló eszközzel fejezi ki magát Edmund Zdanowski összetartozás című képén. A felvétel egy park sétányán készült. Előtérben két fát látunk, amelyeknek gyökérzete az évek folyamán egymásba kapaszkodott, csak ásó, balta és fűrész szakíthatja szét a kettőt. A fák közt a padon, háttal hozzánk összeborult ifjú pár ül. Vajon ilyen lesz-e az ő jövőjük is, mint a fáké? Szinte kínálkozik ezután a történet, a válasz a képen felvetett problémára. Nem véletlen, de a közös szemléletből adódik, hogy a kiváló lengyel fotóművészek közül jó néhány egyben kisfilmrendező vagy operatőr is. A múlt évben Lengyelországban bemutatott magyar fényképkiállítás viszonzásául küldött szép lengyel anyag sok örömet okoz és számos tanulsággal szolgál a mi fotóművészeink népes táborának is. M. Gy. Hermanovicz Henryk: Játék a mezőn. Szovjet filmszaklap a Kölyök sikeréről A moszkvai filmszínházakban továbbra is nagy sikerrel vetítik a Kölyök című magyar filmet. A Szovjetszkij ekran című filmszaklapban A. Zorkij írt terjedelmes fényképes méltatást az új magyar filmről. Zorkij különösen Törőcsik Mari játékát emeli ki. A szovjet filmszaklap legújabb számában méltatja Homoki Nagy Istvánnak, az ismert magyar természettudományos filmszakembernek a tevékenységét is. Megjegyzések a rádió néhány műsorszámáról Le a fáról. A cím után valami eleső kabaréra gondoltunk, s mindjárt a darab elején hallottunk is egy elkoptatott „bemondást” a meteorológiáról — méghozzá a legnagyobb zűrzavar közepette. De aztán lassan tisztult a helyzet, s kezdtük kapiskálni, hol is vagyunk. Az ilyesfajta szimbolikus játékokat biztosabb talajról kell indítani: ez lett volna a Kikiáltó szerepe. (A Kikiáltó se volt tulajdonképpen kikiáltó, a kikiáltó fogalma bizonyos vásáriassághoz kapcsolódik.) És aztán, amint jobban tájékozódtunk, az is kiderült, hogy igényesebb szándékú komédiába csöppentünk. Egy elsüllyedt, fantasztikus ősvilág tárult képzeletünk elé , amely kísértetiesen hasonlított a kapitalizmusra. A dzsungel állatai pedig nem voltak mások, mint ennek a társadalmi formának a típusai. Remek karikatúrát rajzolt Gáli István a főszerkesztőről, a filozófusról, az élettan professzoráról — de az elnevezésükkel kissé túllőtt a célon. Hájfej, Tökfej, Vízfej; tudjuk, hogy nem voltak — illetőleg — olyan hájfejűek a kapitalista sajtó irányítói. Az ilyesmi az ellenfél lebecsüléséhez vezet. Kitűnően sikerült az államelnök, a vén Pávián portréja is, akiről könnyen ráismerhettünk a modellre, Dél- Aorea egykori diktátorára. Találóan jelezte a szerző a fasizmus jelenlétét is a kapitalizmusban, az igazó hangon beszélő rendőrfőnök gépében. S ebben a világban, ahol Ki államfő fél, hogy alattvalói két lábra állnak, ahol azt hirdetik, hogy a négylábúság a rendes gerinces élet, hogy a gondolkozás alsóbbrendű nyavalya, s hogy a tudomány csak az öregedést ismeri, az új születését nem — ebben a világban megjelenik a két lábon járó ember. Ó, a Homo Sapiens képviseli a haladást, a szocialista rendszert, le akarja hozni a fáról és két lábra akarja állítani ezeket a lényeket — de Leopárd rendőrfőnök nem tűri a lázítást. Gáli István hol igen jó írói eszközökkel fejtette ki mondanivalóját, hol pedig megelégedett a szólamszerűséggel. Különösen a vitajelenetben vettük észre ezt az ingadozást. László Endre rendezésének csúcspontja ez a vitajelenet volt, de talán kissé vissza kellett volna fognia Sinkovits Imre dikcióját, a Homo Sapiens hite, ereje, önbizalma olykor a dicsekvés határát súrolta; Váradi Hédi bűbájos, lírai Bijét viszont, finoman úsztatta a darab szatírahullámain. És az is kifejező rendezői ötlet volt, hogy úgy ropogtak Brontosaurus öreg csontjai, mint amikor lehajlítunk egy vastag faágat. Kiváló színészi alakításokat élvezhettünk, Balázs Samu, Ungvári László, Szabó Ernő, Pethes Sándor, Ascher Oszkár, Hlatky László és Kőmives Sándor játszották a főbb szerepeket. A játék előtti zene inkább valami végtelen ősmocsár hangulatát keltette, mint egy dzsungelét. A túsz. „Nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét”, olvassuk Babitsnál. Úgy is lehetne ezt fordítani, hogy nem az író szüli a téma formáját, hanem a téma szüli saját formáját — vagyis, hogy novella, regény, vagy színdarab legyen-e belőle. Persze, aztán egy történet első fogalmazásából, például egy elbeszélésből, gyakran születik film, regény, színdarab, vagy éppen rádiójáték, de mindez már csak annak a bizonyos legendás rókának az esete, amelyről több bőrt is sikerül lehúzni. Természetesen, művészi eredményt is hozhat egy mese eredeti keretének a megváltoztatása, szóval, szerintem, csak indokolt esetekben zsugorítsunk össze egy regényt, vagy nyújtsunk ki egy novellát. Ezúttal indokoltnak érzem, hogy Székely Edit és Molnár Sándor rádiójátékot írtak Cecil Scott Forester novellájából. A rádióban ugyanis a dialogizált forma hatásosabb, mint az epikai, jobban leköti a figyelmet. A túsz mondanivalója pedig megérdemli, hogy minél közelebb kerüljön a hallgatókhoz. Az angol író novellája, a német fasizmus korszakának egyik embertelen, s tragikusan költői epizódja. Az 1944-ben hozott túsztörvény értelmében felelősségre vonták azoknak a katonáknak a családtagjait, akik rádöbbenve a háború értelmetlenségére, megszöktek, vagy letették a fegyvert. Egy tábornok felesége azt hazudja a férjének: halálos beteg, hogy a tábornok feladja az erődöt és így megmentse katonáit a biztos haláltól. S úgy végződik a darab, hogy jönnek az asszonyért. Ügyes volt a dramatizálás, egyenletesen emelkedett a feszültség, amit Déri Éva, a rendező, különböző hangeffektusokkal csak fokozott. Kitűnő volt például ahogy „visszahozta” a tábornok és felesége sétáját. Ajtay Andor játszotta a német tábornokot, Bulla Elma a feleségét, Velenczei István a Gruppenführert. Fendrik Ferenc ti KÖNYVEK M. F. Nyeszturh AZ EMBER SZÁRMAZÁSA (Gondolat Könyvkiadó) Évezredekig vallásos, misztikus legendák ködébe burkolták, különböző tudományellenes, a hitre alapozott elméletekkel magyarázták az ember származását. Akik a származás rendjét kutatták, az uralkodó egyház kegyetlen, gondolatfojtó hatalmába ütköztek. A legutóbbi évszázadban — Darwin, híres, sok vihart és támadást kiváltó műveinek megjelenése óta — az ember származásáról a tudomány lefejtette a misztikum tényeket rejtő burkát, s megmutatta az ember kifejlődésének hosszú útját. Az erről szóló irodalomban jelentős helyet foglal el Al. F. Nyeszturh, az ismert szovjet tudós e műve, amely első részében az ember származására vonatkozó feltevésekkel, a másodikban az emberi test alkatának sajátosságaival és az ember keletkezésével s a befejező, harmadik részben az ember kialakulásával foglalkozik. A szerző világos, logikus érvelése, színes stílusa élvezetes olvasmánnyá teszi a könyvet, amelynek gazdag és jól válogatott illusztrációs anyaga is értékes ismereteket nyújt. S. R. szólnak az apró karcolatok. Az ember olvasás közben állandóan hangosan felnevet s gondolatban megjegyzi: nesze neked, jól megkaptad. Persze elsősorban azon kacag, hogy milyen ügyesen sikerült a szerzőnek a bibliatörténetek ürügyén a mai amerikai társadalmat lelepleznie. Mert ugye Izsák és Jákob, Bálám és Sámson, Lóthné és Mózes s társaik szerepelnek a könyvben, de történetüket megtűzdelte Bradford a mai amerikai társadalomra vonatkozó anakronizmusokkal, nehogy valaki véletlenül félreértse a csattanót, így Noé gőzhajóval járja az özönvíz okozta tengert, a bűnöst a seriff dugja lakat alá, s az Úr, a könyv főszereplője, fehér, míg akik szolgálnak neki, négerek. A könyvet Helena Zmatliková illusztrációi teszik még színesebbé, elevenebbé, alkalmazkodva a szerző humorához. Alan Winnngton: A HIDEGHEGYEK RABSZOLGÁI (Kossuth Könyvkiadó) A könyv műfaját elég nehéz lenne meghatározni. Útleírásnak — a szó valódi értelmében — nem nevezhető, mert sokkal többet ad egyszerű benyomásoknál. Nemegy esetben szociografikus szárazsággal sorol fel adatokat, amelyek azonban mégsem unalmasak, másutt pedig lírai részletek a regényt idézik az olvasó emlékezetébe. Miről is szól a könyv? A múlt egy darabjáról, Kína legeldugottabb vidékeinek társadalmáról, ahol a szerző ottjártakor — 1957- ben — még elevenen élt a rabszolga-társadalom, s alig néhány esztendeje fejeződtek be a rabszolgaszerző portyák. E társadalom bonyolult összefonódottságáról, primitív életkörülményeiről fest hűséges képet a szerző. A bonyolult emberi, társadalmi kapcsolatok — csak példaként idézzük arra, hogy a rabszolga rabszolgájának is volt rabszolgája, sok nemesnek viszont nem — feloldása, a kínai kommunisták megértő, türelmes harcának leírása a megcsontosodott régivel a könyvet végig érdekes, sok ismeretet adó olvasmánnyá teszik. R. S. Ramuz : A NAGY-NAGY SONDREBONDI HÁBORÚ (Helikon Könyvkiadó) Ramuz svájci írót hazánkban sokan szeretik mély emberi tragikumot hordozó, kristálytiszta levegőt árasztó költői elbeszéléseiért. Az üldözött vad, az Aline szerzője elbeszélésének hőseit az egyszerű emberek, a svájci parasztok sorából választja ki, sorsukat, emberekkel, a természettel vívott tragikus harcukat mindig a legnagyobb részvéttel figyeli és követi. A nagy-nagy sondrebondi háború című hosszabb elbeszélő költemény főalakja is svájci parasztember, a nyolcvanéves Jean- Daniel. ő beszéli el egyik ifjúkori élményét, a nagy-nagy sondrebondi háborúban való részvételét, egy kicsit a mi Háry Jánosunkra emlékeztetően. Ramuznek ez a műve kedves, hangulatos, emberi írása nem különösebben jelentős, s bár versben íródott, nem olyan költői, mint prózában írt elbeszélései. A könyv Örvös Lajos szép fordításában és Kondor Béla illusztrációival jelent meg. M. G. A SZOCIALISTA TÁBOR HANGJA AZ ENSZ-BEN (Kossuth Könyvkiadó) Az ENSZ történetében kimagasló jelentőségű 15. közgyűlésen a szocialista tábor orsz igai vezetőinek a haladás és a béke érdekében elmondott beszédeit és a Hruscsov elvtárs által előterjesztett szovjet javaslatokat tartalmazza a könyv. Őszinte, nyílt hangú, szenvedélyes, egyúttal reális előterjesztések, beszédek és válaszok a kor valamennyi fő problémáját érintik: az általános és teljes leszerelést, a gyarmatok felszabadítását, a német kérdés rendezését, Kína ENSZ-tagságát, az ENSZ vezető szerveinek bírálatát, az algériai felszabadító mozgalmat és sok más ügyet. A szép kiállítású könyvben olvashatjuk Kádár János elvtárs felszólalását, valamint beszámolóját az ENSZ ülésszakáról. Cs. J. Roark Bradford: ADAM APANK ÉS GYERMEKEI (Táncsics Könyvkiadó) Kitűnő szórakozás a könyv olvasása. A szerző apró történetekben a biblia egy-egy szakaszát eleveníti meg a néger vándorprédikátorok modorában — sajátos egyéni humorral fűszerezve. Bibliai alakokról, szentekről Ács Kató: JUTKA ÉS A BÁBSZÍNHÁZ (Móra Ferenc Könyvkiadó) Ismeretterjesztés, mesélve szórakoztatás Ács Kató könyvének a célja. S éppen, mert a tanítás is a szándéka — olvasóihoz, mint nagyon ifjú, de értelmes közönséghez igyekszik, természetesen felnőtt módra, szólni. Jutka többszörösen ismeretes, jól szerkesztett története, amely egy bábjáték megszületését mondja el; helyenként azonban túlságosan komolyan veszi azokat, akiknek készült. Szerencsés, okos gondolat olyan műhelytitkokba avatni a legfiatalabb színházlátogatót, amelyekre természetszerűen választ keres, anélkül, hogy illúzióit kellene a magyarázatoktól féltenünk. Ács Kató sok ötlettel teszi olvasmánynyá ezt a könyvet, s meséjében sok az érdekes okulnivaló, ám humorát több helyütt inkább csak a felnőttek élvezhetik, egy-egy — egyébként találó — célzás megértése meg éppen bizonyos „szakmai” tájékozottságot kíván. Másutt, ellenkezőleg, indokolatlanul egyszerűsít olyan dolgokat, amelyek nem okvetlenül hiányoznának, ha nem esnék róluk szó. E megbocsátható, a könyv értékét nem sokkal csökkentő kifogásolnivalókkal együtt mégis jó lelkiismerettel ajánlhatjuk Ács Kató könyvét a gyermekeknek. Akik örömére, igen sikerült, szellemes rajzokat készített Jutka történetének illusztrátora, Szecskó Tamás. A. R.