Népszabadság, 1961. április (19. évfolyam, 79-103. szám)

1961-04-13 / 88. szám

1961. április 13. csütörtök n kpsz a n \­ds \]. Az ismű­h­er első budapesti rikkancsa voltam­ Miközben a TASZSZ hírét rá­diók, géptávírók, telefonok repí­tették a világba, s a történelem­ben az első ember a földkörüli pályán az első űrutazást tette, el­határoztam, hogy magam is ka­landos vállalkozásba fogok, s hó­nom alatt az Esti Hírlap külön­kiadásával, elsőként ugrok be az EMKE-sarok­ forgatagába. Most, hogy ismét sikerült viszonylag épségben „leszállnom” a Népsza­badság szerkesztőségében, meg­próbálom kalandos utam élmé­nyeit azon melegében papírra rögzíteni. Imé, a történet: A gépteremben fűzték a papírt, egymás után érkeztek a rotációs géphez az oldalak, beemelték az ólmot, melegen sütöttek a híradó­sok lámpái, kattogtak a fényké­pezőgépek, berregett a filmfelve­vő masina, s Magyarországon elő­ször nagy plakátbetűkkel rajzo­lódott a­ papírra: SZOVJET EM­BER A VILÁGŰRBEN. Az ör­­döngősen forgó kerekek közül ki­kaptam az első 25-ös köteg lapot. Az egész csomagot kabátom alá dugtam, futottam az EMKE-sarok­­ra, ahol mély lélegzetet vettem, az­tán végigharsant a Körúton a ki­áltás: VILÁGSZENZÁCIÓ, AZ ELSŐ EMBER A VILÁGŰRBEN, VILÁGSZENZÁCIÓ, 50 FILLÉR A KÜLÖNKIADÁS! Szép lassan, méltóságteljesen hozzám lépett az első vevő, komó­tosan kiguberált 50 fillért, s át­vette az első lapot. Aztán jött a második, a harmadik, a tizedik. Észbontó volt a gyorsulás, pilla­natok alatt elvesztettem a lábam alól a talajt, ott repültem a tömeg fölött, kézemben az újsággal, s hamarosan a súlytalanság állapo­tába jutottam. Ki gondolt akkor már 50 fillérre, visszaadásra, pe­dig becsületesen kiabálni kezdt­­em, hogy: — Tessék aprót adni, nem tu­dok visszaadni! Szintó sértődötten ordítottak velem: — Ne adjon vissza! — Nem a pénz kell, hanem az újság. A karok erdeje nyúlt felém, markukban pénzt szorongatva, fenyegetően követelték a lapot, s­­ aki megkapta, azonnal olvasni kezdte. Két munkás a Ganz-MÁVAG- feél, Németh László menetcsiszoló és Schröder László hegesztő egy­más szavába vágnak. — Óriási! — Tudtuk, hogy elérik, de hogy­­ ilyen hamar? Egy asszony lép oda. — Maguk ketten barátok, Sá­­j­tam­, s két újságjuk van. Adjanak j­egyet, betegeknek viszem. S Turbucz Rózsi szociális gon-­­dozónő viszi az egy újságot a bu­­­­dagyöngyei tüdőszanatóriumba, kicsit úgy, mintha orvosságot vin­ne. Egy munkásnőre emlékszem. Tolakodott a tömeg között, s kö­­nyörgött, a lapért, adjak neki ha­mar egyet, mert összekeni a töb­biek ruháját... Most megkérdezem, hogy került ide. Hát nem messziről. A Kőfa­ragó Vállalat dolgozója, Ugh­ácz Józsefné csiszoló, aki munkatár­saival, Czöveg Györgynével és Kajchinger Lászlónéval az EMKE-épületről szaladtak le, mikor meghallották a „rikkancs” hang­ját a ház előtt. — Mondja, néni — szólítom meg az egyik közelben levőt — magát ez annyira érdekli? És Kollár Istvánná, a 12 eszten­dős háziasszony mímelt sértődött­séggel nevet vissza.­­ v. — Mit gondol, én olyan öreg vagyok? Akarok én még repülni a világűrbe, vagy a Holdba. v. Körül mindenki nevet, egy pil­lanatra minden gondot, ismeret­lenséget elfújt a világrengető hír. Barátok, rokonok vagyunk itt együtt az EMKE-sarkán. Kis atomja a hatalmas szocialista csa­ládnak, amely az ember világmé­retű győzelmét üdvözli, a szovjet technikát, a mi győzelmünket. Faludy András Roham az első különkiadásért. A szocialista város ünnepel frissebb híreit. Juhász János, a pártbizottság első titkára késede­lem nélkül a gyáregységekbe küldte, ahol azonnal csomagoló­papírokra másolták és kifüggesz­tették. .,­­ Déli 12 órakor a kokszol­óm­ír­­höz mentünk röpgyűlésre. A­ mun­kások egy pillanat alatt körül­fogták a gépkocsit, hogy hallhas­sák a kocsirádióból a legújabb je­lentéseket. A rádió éppen a szov­jet kormánynak, a­­Szovjetunió és­­ a világ népeihez küldött, fenn­­költ hangú üzenetét sugározta. Velem szemben, a gépkocsi mo­torfedelére támaszkodva, idős munkás állt, hallgatta a felhívást, és büszke tekintettel bólogatott. Az arcán szinte olvasható volt a kérdés: „Na, mit szóltok ehhez?”­­ A kokszolóműben és a többi­­ gyáregységben adminisztrátorok , írták gyorsírással a legújabb hí­­­­reket, és azok percek alatt el­ke­­­­rültek a műhelybe. A vasműből a városba mentünk. A középületeken vörös zászlókat lengetett a szél. A November 7. téren, a Bartók Béla Kultúrház­­ előtt asszonyok beszélgettek. Egyi­­j­kük könnyét sem szégyellve mondta halkan, szinte, magának. ..Mire képes az ember!” Valaki azt mondta,­ hogy most jött a 26-os Építőipari Vállalattól és ott azt hallotta, hogy az egyik brigád felvette az első űrhajós, Gagarin nevét. Gyorsan felkeres­tük Mogyorósi Károly gépjavító brigádját, ugyanis róluk van szó. Mogyorósi elvtárs elmondta, hogy amikor reggel meghallották a hírt, nyomban elhatározták, hogy a brigád Gagarin nevét veszi fel. — Azt hiszem sikerül az első félévben elnyernünk a szocialista címet. Bukl­ Sándor, a brigád fiatal tagja még hozzátette: — El is fogjuk érni — mondta, s bizonyára X­age.tin őrnagy bátor hőstettére gondolt Salamon Pál A Sztálinvárosi Vasmű pártbi­zottsága szerda reggel kilenc óra körül, percek alatt egy hadsereg főhadiszállásának képét öltötte. Csengtek a telefonok, egymás után jöttek az izgatott érdeklődők, az ember első űrutazásáról szóló hírekért. A Magyar Távirati Iroda leg­ Óriási! Szenzáció! Hihetetlen! — S még mi mindent mond egy­szerre ez az olvasás első pillanataiban készült felvétel. (Fotó: Y­ormser­ Antal) N­ ­ Aki az űrutazásra pályázik Illés Sándor, a keringő szput­­nyikok hírére levelet írt Moszk­vában, hogy ő is mehessen majd utasként a világűrbe. Érdekes fej­leménye lett a kábelgyári fiatal kérésének. „Mélyen tisztelt Illés elvtárs! — írta két évvel ezelőtt N. P. Szlovohatov, az asztronó­miai tanács tudósa Moszkvából. — Köszönjük őszinte ajánlkozását, a mesterséges hold emberekkel való felbocsátásának problémája azon­ban még nincs megoldva. Egyelőre sok biológiai, műszaki és más kér­dést kell tisztázni, a többi között még a mesterséges hold visszaté­rési problémáját is. Lehetséges, hogy miután ez a feladat is meg­oldást nyer,­ az ön kívánságát is figyelembe vesszük.” Érthető hát, hogy Illés Sándor szívét küönösen megdobogtatta a hír: a feladat megoldást nyert. Azt mondja a kábelgyári fiatal: — Ne higgyék, hogy amolyan kalandos kedvemben jelentkeztem a világűr utasának. Igaz, én csak egyszerű ejtőernyős vagyok, de ha arra gondolok, hogy ami né­hány évvel ezelőtt mesének tűnt, az ma már valóság, megtalálom a magyarázatot elhatározásomra. Tudom, hogy rengeteg ifjú, első­sorban szovjet fiatal jelentk­ezek a világűrbe és óriási a konkurren­­ciám, mégis hiszek abban, egy­szer én is felemelkedhetek a Földről. S Illés Sándor ismét levelez M Moszkvába. Cím: Gagarin őrnagy. „Különös büszkeséggel ejtem­­ az ön nevét ezen a nagy napon. Engedje meg, hogy dicső tettének ismeretében a jövőbe kalandoz­zak, magam elé varázsoljam az időt, amikor már rendszeres összeköttetés kapcsolja össze Föl­dünket a világűrrel, amelynek­­ magamfajta ejtőernyős is utasa lehet.” Kőszegi Frigyes ­ A salgótarjáni bányászok üdvözölték Gagarint Salgótarjánban a délelőtti órák­ban pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy szovjet ember, Gaga­rin repülőőrnagy az első, aki el­indult a világűr meghódítására. Nagy csoportok gyülekeztek a Ta­nácsköztársaság téren a gépko­csik körül, amelyeknek rádióit be­­­kapcsolták. Az emberek mohón .Lesték a híreket. A rádiókat állan­dóan nyitva tartják," az üzemek­ben a hangszórók közvetítették a rádió híreit, a TASZSZ közlemé­nyét. Ahol nincs üzemi hangszó­ró, ott a híreket magnetofonsza­lagra vették és üzemrészről üzemrészre hordozva lejátszották. Az Acélárugyárban, a Tűz­helygyárban, s a bányáknál spontán röpgyűlése­ket tar­tottak, ahol ismertették a hírt. Az embe­rek mindjárt táviratokat fogal­maztak az első űrhajósnak, Jurij Aleksze­jevics Gagarinnak. Az első táviratot a Szakszervezetek Megyei Tanácsa küldte. A megye területén levő üzemekben a déli órákban már több száz röpgyűlést­­ tartottak, s az ebédszünetben is ismertették a TASZSZ közlemé­­­­nyét. Az utcán nagy csoportok­­ hallgatják a híreket. Az izgalom különösen akkor csapott magasra, amikor a rá­dió közölte, hogy az űrhajós bekapcsolta a fékezőberen­dezéseket.­­ Többen megjegyezték, hogy az if­jú szovjet ember már a földön fog ebédelni... Az emberek különösen az űrha­jós bátorságát dicsérik, igen so­kan érdeklődnek életrajza iránt,­­ szeretnének, többet tudni róla. A bányákból érkezett hírek szerint az első híreket telefonon közvetí­tették, de az ügyes csillések a híreket az üres csillék oldalára ír­ták rá és így tudatták a mun­kahelyen levőkkel, hogy Ju­rij Alekszejevics Gagarin szerencsésen földet ért. Sok bányász azt javasolta, hogy Jurij Alekszejevics Gagarint hívják meg hazánkba! S. Nagy Sándor ELŐRE MEGMONDTUK! Hiába, bámulatosan fejlődik a tudomány! Itt van például a hír­adástechnika. Kedd délben, ami­kor biztosan még fel sem szedte horgonyát a Vosztok-űrhajó, aői, pestiek már meg is tárgyalták az ember első űrrepülésének részle­teit, tanú rá az egész város. A k űrláz már kedd reggel meg­kezdődött. Csak azért említem az én esetemet, mert elég tipikus. Ki­léptem lakásomból, s a harmadik emeleten ragyogva k­érdezte szom­szédom, hogy h­allottam-e, felbo­csátották az első embert. A má­sodik emeletiektől megtudtam rö­vid életrajzát, foglalkozását, az el­sőn a nevét is, sőt, mire az autó­buszhoz értem, a járókelők szó­foszlányaiból kitűnt, hogy az ille­tő nős, és Dinamó-szurkoló. A Nemzetinél már tömegek vették körül az újságárust, elvégre ő a sajtóhoz közel álló személyiség,­­ hátha tud valamit. Pedig csak annyit tudott mondani, hogy a rá­­­­dió perceken belül ajándékműsort­­ küld az űrhajósnak. Ennek már fele se tréfa, gon­doltam, s rohantam a szerkesztő­ségbe. Itt a legfrissebb értesülés pillanatnyilag az volt, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Ennek ismeretében felmerült, ha megerősítik a hírt, jó lenne külön­kiadást adni, bár gyorsan felhí­vott moszkvai tudósítónk egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni. Mire kijöttünk a megbeszélésről, már szólt a telefon. Mátyásföldről kérdezte valaki, mikor is jelenik­­ meg a rendkívüli kiadás. (Ó, hír­adástechnika!)­­­­ A telefon tehát elkezdett csön­­­­getni. Csöngetett egész napon át­­ nálunk is, a többi szerkesztőség­­i­ben is; mi van az első­ űrutassal?! ! Volt, aki közölte, hogy ez alkalom­­i ból itt versét már elküldte ne­künk. Mások röpgyűlési tudóss­á­­l sokat diktáltak, ismét mások éles , bírálatot követeltek a rádió ellen, miért késlekedik a hír bemondá­sával, hiszen már mindenki tudjal Délután úttörők leértek felvilágo­sítást, hol lehet jelentkezni úr„ hajóinasnak, estefelé pedig, *?” reszkető hangú bácsi, akinek az értesülését, sajnos, még nem tud­tuk megerősíteni, lemondta a lap előfizetését. S ahová csak men­tünk, amerre jártunk, mindenki az űrrepülésről beszélt. Kedd éj­félkor jelentkezett interurbán Za­laegerszeg és Záhony is, hja, kicsi az ország. De még éjszaka is, ami­kor az elkészült újsággal kiléptem az utcára, megszólított egy taxi­sofőr, hátha benne van a hír. Persze, nem volt benne. Még pár órát kellett várni, amíg a ma­gyar rádió és a sajtó pótolta „mu­lasztását”, s jelenthette, hogy visszatért a Földre az első űrha­jós, Jurij Alekszejevics Gagarin , szovjet repülőőrnagy (akit egyéb­ként Budapest kedves humora tüs­tént előléptetett „ű­r­n­a­g­g­y­á”). De hát hogyan terjedt el nálunk a hír már kedden? Hatodik ér­zék? Vagy talán az első űrutasnak rokonai vannak Budapesten, s ne­kik megírta? Esetleg a magyar asztronauták tudtak, róla, mint más országbeli szakmabeliek? Valószínűtlen feltevések, s az igazság nyilván az, hogy az űr­hajó talaján ■ eképpen már egy ide­je „a levegőben volt”. A várako­zást felfokozták az igen biztató sikeres szovjet kísérletek, a leg­utóbbi napokban pedig a szovjet tudósok sokat sejtető nyilatkoza­tai arról, hogy a szovjet tudomány már ott tart, hogy meg tudja ol­dani az ember űrhajózását. Így előzte meg a pestiek hírszol­gálata (vagy ..hfrs*.mntn") — a TASZSZ-t Kérem feltétlenül belevenni a történelembe hogy mindenkit megelőzve. Budapesten bocsátot­ták fel az első űrutasnak, ha nem is a hajóját, de legalább a hírét... V. J.

Next