Népszabadság, 1961. április (19. évfolyam, 79-103. szám)
1961-04-13 / 88. szám
1961. április 13. csütörtök n kpsz a n \ds \]. Az isműher első budapesti rikkancsa voltam Miközben a TASZSZ hírét rádiók, géptávírók, telefonok repítették a világba, s a történelemben az első ember a földkörüli pályán az első űrutazást tette, elhatároztam, hogy magam is kalandos vállalkozásba fogok, s hónom alatt az Esti Hírlap különkiadásával, elsőként ugrok be az EMKE-sarok forgatagába. Most, hogy ismét sikerült viszonylag épségben „leszállnom” a Népszabadság szerkesztőségében, megpróbálom kalandos utam élményeit azon melegében papírra rögzíteni. Imé, a történet: A gépteremben fűzték a papírt, egymás után érkeztek a rotációs géphez az oldalak, beemelték az ólmot, melegen sütöttek a híradósok lámpái, kattogtak a fényképezőgépek, berregett a filmfelvevő masina, s Magyarországon először nagy plakátbetűkkel rajzolódott a papírra: SZOVJET EMBER A VILÁGŰRBEN. Az ördöngősen forgó kerekek közül kikaptam az első 25-ös köteg lapot. Az egész csomagot kabátom alá dugtam, futottam az EMKE-sarokra, ahol mély lélegzetet vettem, aztán végigharsant a Körúton a kiáltás: VILÁGSZENZÁCIÓ, AZ ELSŐ EMBER A VILÁGŰRBEN, VILÁGSZENZÁCIÓ, 50 FILLÉR A KÜLÖNKIADÁS! Szép lassan, méltóságteljesen hozzám lépett az első vevő, komótosan kiguberált 50 fillért, s átvette az első lapot. Aztán jött a második, a harmadik, a tizedik. Észbontó volt a gyorsulás, pillanatok alatt elvesztettem a lábam alól a talajt, ott repültem a tömeg fölött, kézemben az újsággal, s hamarosan a súlytalanság állapotába jutottam. Ki gondolt akkor már 50 fillérre, visszaadásra, pedig becsületesen kiabálni kezdtem, hogy: — Tessék aprót adni, nem tudok visszaadni! Szintó sértődötten ordítottak velem: — Ne adjon vissza! — Nem a pénz kell, hanem az újság. A karok erdeje nyúlt felém, markukban pénzt szorongatva, fenyegetően követelték a lapot, s aki megkapta, azonnal olvasni kezdte. Két munkás a Ganz-MÁVAG- feél, Németh László menetcsiszoló és Schröder László hegesztő egymás szavába vágnak. — Óriási! — Tudtuk, hogy elérik, de hogy ilyen hamar? Egy asszony lép oda. — Maguk ketten barátok, Sájtam, s két újságjuk van. Adjanak jegyet, betegeknek viszem. S Turbucz Rózsi szociális gon-dozónő viszi az egy újságot a budagyöngyei tüdőszanatóriumba, kicsit úgy, mintha orvosságot vinne. Egy munkásnőre emlékszem. Tolakodott a tömeg között, s könyörgött, a lapért, adjak neki hamar egyet, mert összekeni a többiek ruháját... Most megkérdezem, hogy került ide. Hát nem messziről. A Kőfaragó Vállalat dolgozója, Ughácz Józsefné csiszoló, aki munkatársaival, Czöveg Györgynével és Kajchinger Lászlónéval az EMKE-épületről szaladtak le, mikor meghallották a „rikkancs” hangját a ház előtt. — Mondja, néni — szólítom meg az egyik közelben levőt — magát ez annyira érdekli? És Kollár Istvánná, a 12 esztendős háziasszony mímelt sértődöttséggel nevet vissza. v. — Mit gondol, én olyan öreg vagyok? Akarok én még repülni a világűrbe, vagy a Holdba. v. Körül mindenki nevet, egy pillanatra minden gondot, ismeretlenséget elfújt a világrengető hír. Barátok, rokonok vagyunk itt együtt az EMKE-sarkán. Kis atomja a hatalmas szocialista családnak, amely az ember világméretű győzelmét üdvözli, a szovjet technikát, a mi győzelmünket. Faludy András Roham az első különkiadásért. A szocialista város ünnepel frissebb híreit. Juhász János, a pártbizottság első titkára késedelem nélkül a gyáregységekbe küldte, ahol azonnal csomagolópapírokra másolták és kifüggesztették. ., Déli 12 órakor a kokszolómírhöz mentünk röpgyűlésre. A munkások egy pillanat alatt körülfogták a gépkocsit, hogy hallhassák a kocsirádióból a legújabb jelentéseket. A rádió éppen a szovjet kormánynak, aSzovjetunió és a világ népeihez küldött, fennkölt hangú üzenetét sugározta. Velem szemben, a gépkocsi motorfedelére támaszkodva, idős munkás állt, hallgatta a felhívást, és büszke tekintettel bólogatott. Az arcán szinte olvasható volt a kérdés: „Na, mit szóltok ehhez?” A kokszolóműben és a többi gyáregységben adminisztrátorok , írták gyorsírással a legújabb híreket, és azok percek alatt elkerültek a műhelybe. A vasműből a városba mentünk. A középületeken vörös zászlókat lengetett a szél. A November 7. téren, a Bartók Béla Kultúrház előtt asszonyok beszélgettek. Egyijkük könnyét sem szégyellve mondta halkan, szinte, magának. ..Mire képes az ember!” Valaki azt mondta, hogy most jött a 26-os Építőipari Vállalattól és ott azt hallotta, hogy az egyik brigád felvette az első űrhajós, Gagarin nevét. Gyorsan felkerestük Mogyorósi Károly gépjavító brigádját, ugyanis róluk van szó. Mogyorósi elvtárs elmondta, hogy amikor reggel meghallották a hírt, nyomban elhatározták, hogy a brigád Gagarin nevét veszi fel. — Azt hiszem sikerül az első félévben elnyernünk a szocialista címet. Bukl Sándor, a brigád fiatal tagja még hozzátette: — El is fogjuk érni — mondta, s bizonyára Xage.tin őrnagy bátor hőstettére gondolt Salamon Pál A Sztálinvárosi Vasmű pártbizottsága szerda reggel kilenc óra körül, percek alatt egy hadsereg főhadiszállásának képét öltötte. Csengtek a telefonok, egymás után jöttek az izgatott érdeklődők, az ember első űrutazásáról szóló hírekért. A Magyar Távirati Iroda leg Óriási! Szenzáció! Hihetetlen! — S még mi mindent mond egyszerre ez az olvasás első pillanataiban készült felvétel. (Fotó: Yormser Antal) N Aki az űrutazásra pályázik Illés Sándor, a keringő szputnyikok hírére levelet írt Moszkvában, hogy ő is mehessen majd utasként a világűrbe. Érdekes fejleménye lett a kábelgyári fiatal kérésének. „Mélyen tisztelt Illés elvtárs! — írta két évvel ezelőtt N. P. Szlovohatov, az asztronómiai tanács tudósa Moszkvából. — Köszönjük őszinte ajánlkozását, a mesterséges hold emberekkel való felbocsátásának problémája azonban még nincs megoldva. Egyelőre sok biológiai, műszaki és más kérdést kell tisztázni, a többi között még a mesterséges hold visszatérési problémáját is. Lehetséges, hogy miután ez a feladat is megoldást nyer, az ön kívánságát is figyelembe vesszük.” Érthető hát, hogy Illés Sándor szívét küönösen megdobogtatta a hír: a feladat megoldást nyert. Azt mondja a kábelgyári fiatal: — Ne higgyék, hogy amolyan kalandos kedvemben jelentkeztem a világűr utasának. Igaz, én csak egyszerű ejtőernyős vagyok, de ha arra gondolok, hogy ami néhány évvel ezelőtt mesének tűnt, az ma már valóság, megtalálom a magyarázatot elhatározásomra. Tudom, hogy rengeteg ifjú, elsősorban szovjet fiatal jelentkezek a világűrbe és óriási a konkurrenciám, mégis hiszek abban, egyszer én is felemelkedhetek a Földről. S Illés Sándor ismét levelez M Moszkvába. Cím: Gagarin őrnagy. „Különös büszkeséggel ejtem az ön nevét ezen a nagy napon. Engedje meg, hogy dicső tettének ismeretében a jövőbe kalandozzak, magam elé varázsoljam az időt, amikor már rendszeres összeköttetés kapcsolja össze Földünket a világűrrel, amelynek magamfajta ejtőernyős is utasa lehet.” Kőszegi Frigyes A salgótarjáni bányászok üdvözölték Gagarint Salgótarjánban a délelőtti órákban pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy szovjet ember, Gagarin repülőőrnagy az első, aki elindult a világűr meghódítására. Nagy csoportok gyülekeztek a Tanácsköztársaság téren a gépkocsik körül, amelyeknek rádióit bekapcsolták. Az emberek mohón .Lesték a híreket. A rádiókat állandóan nyitva tartják," az üzemekben a hangszórók közvetítették a rádió híreit, a TASZSZ közleményét. Ahol nincs üzemi hangszóró, ott a híreket magnetofonszalagra vették és üzemrészről üzemrészre hordozva lejátszották. Az Acélárugyárban, a Tűzhelygyárban, s a bányáknál spontán röpgyűléseket tartottak, ahol ismertették a hírt. Az emberek mindjárt táviratokat fogalmaztak az első űrhajósnak, Jurij Alekszejevics Gagarinnak. Az első táviratot a Szakszervezetek Megyei Tanácsa küldte. A megye területén levő üzemekben a déli órákban már több száz röpgyűlést tartottak, s az ebédszünetben is ismertették a TASZSZ közleményét. Az utcán nagy csoportok hallgatják a híreket. Az izgalom különösen akkor csapott magasra, amikor a rádió közölte, hogy az űrhajós bekapcsolta a fékezőberendezéseket. Többen megjegyezték, hogy az ifjú szovjet ember már a földön fog ebédelni... Az emberek különösen az űrhajós bátorságát dicsérik, igen sokan érdeklődnek életrajza iránt, szeretnének, többet tudni róla. A bányákból érkezett hírek szerint az első híreket telefonon közvetítették, de az ügyes csillések a híreket az üres csillék oldalára írták rá és így tudatták a munkahelyen levőkkel, hogy Jurij Alekszejevics Gagarin szerencsésen földet ért. Sok bányász azt javasolta, hogy Jurij Alekszejevics Gagarint hívják meg hazánkba! S. Nagy Sándor ELŐRE MEGMONDTUK! Hiába, bámulatosan fejlődik a tudomány! Itt van például a híradástechnika. Kedd délben, amikor biztosan még fel sem szedte horgonyát a Vosztok-űrhajó, aői, pestiek már meg is tárgyalták az ember első űrrepülésének részleteit, tanú rá az egész város. A k űrláz már kedd reggel megkezdődött. Csak azért említem az én esetemet, mert elég tipikus. Kiléptem lakásomból, s a harmadik emeleten ragyogva kérdezte szomszédom, hogy hallottam-e, felbocsátották az első embert. A második emeletiektől megtudtam rövid életrajzát, foglalkozását, az elsőn a nevét is, sőt, mire az autóbuszhoz értem, a járókelők szófoszlányaiból kitűnt, hogy az illető nős, és Dinamó-szurkoló. A Nemzetinél már tömegek vették körül az újságárust, elvégre ő a sajtóhoz közel álló személyiség, hátha tud valamit. Pedig csak annyit tudott mondani, hogy a rádió perceken belül ajándékműsort küld az űrhajósnak. Ennek már fele se tréfa, gondoltam, s rohantam a szerkesztőségbe. Itt a legfrissebb értesülés pillanatnyilag az volt, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Ennek ismeretében felmerült, ha megerősítik a hírt, jó lenne különkiadást adni, bár gyorsan felhívott moszkvai tudósítónk egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni. Mire kijöttünk a megbeszélésről, már szólt a telefon. Mátyásföldről kérdezte valaki, mikor is jelenik meg a rendkívüli kiadás. (Ó, híradástechnika!) A telefon tehát elkezdett csöngetni. Csöngetett egész napon át nálunk is, a többi szerkesztőségiben is; mi van az első űrutassal?! ! Volt, aki közölte, hogy ez alkalomi ból itt versét már elküldte nekünk. Mások röpgyűlési tudóssál sokat diktáltak, ismét mások éles , bírálatot követeltek a rádió ellen, miért késlekedik a hír bemondásával, hiszen már mindenki tudjal Délután úttörők leértek felvilágosítást, hol lehet jelentkezni úr„ hajóinasnak, estefelé pedig, *?” reszkető hangú bácsi, akinek az értesülését, sajnos, még nem tudtuk megerősíteni, lemondta a lap előfizetését. S ahová csak mentünk, amerre jártunk, mindenki az űrrepülésről beszélt. Kedd éjfélkor jelentkezett interurbán Zalaegerszeg és Záhony is, hja, kicsi az ország. De még éjszaka is, amikor az elkészült újsággal kiléptem az utcára, megszólított egy taxisofőr, hátha benne van a hír. Persze, nem volt benne. Még pár órát kellett várni, amíg a magyar rádió és a sajtó pótolta „mulasztását”, s jelenthette, hogy visszatért a Földre az első űrhajós, Jurij Alekszejevics Gagarin , szovjet repülőőrnagy (akit egyébként Budapest kedves humora tüstént előléptetett „űrnaggyá”). De hát hogyan terjedt el nálunk a hír már kedden? Hatodik érzék? Vagy talán az első űrutasnak rokonai vannak Budapesten, s nekik megírta? Esetleg a magyar asztronauták tudtak, róla, mint más országbeli szakmabeliek? Valószínűtlen feltevések, s az igazság nyilván az, hogy az űrhajó talaján ■ eképpen már egy ideje „a levegőben volt”. A várakozást felfokozták az igen biztató sikeres szovjet kísérletek, a legutóbbi napokban pedig a szovjet tudósok sokat sejtető nyilatkozatai arról, hogy a szovjet tudomány már ott tart, hogy meg tudja oldani az ember űrhajózását. Így előzte meg a pestiek hírszolgálata (vagy ..hfrs*.mntn") — a TASZSZ-t Kérem feltétlenül belevenni a történelembe hogy mindenkit megelőzve. Budapesten bocsátották fel az első űrutasnak, ha nem is a hajóját, de legalább a hírét... V. J.