Népszabadság, 1961. május (19. évfolyam, 104-128. szám)

1961-05-13 / 113. szám

H­o­m TM':.W­p. „KIS ÜZEM** A LAKÁSBAN Az otthonunkban levő munkahelyek közül a kony­hai munkahely az, amely minden lakásban megtalál­ható és majdnem minde­nütt megoldatlan problé­mák sokaságát veti fel. Ezekre az újságok vagy he­tilapok hasábjain megjele­nő írások legtöbbször alap­ötleteket adnak a részlet­­megoldásokhoz. Hiába ismerik a szakem­berek a szükséges alapterü­leteket, ha a „nagyközön­ség” esetenkénti igénye nem jut el hozzájuk, vagy nem jutnak el az egyszerű kérdésekig. Nem a „típuskonyhával” berendezett lakásokról vagy az új épületekben levő konyhákról szólunk, hanem a régi bérházak korszerűsí­tésre váró konyháiról és a vidéki lakások nagy általá­nosságban rosszul berende­zett munkahelyeiről. A konyhai berendezések üzemeléséhez a folyamatos munkavégzést kell megis­mernünk, amely a főzés technológiája szerint alakul — a család létszámától füg­gően, csak a méretek vál­toznak — s a raktárban tá­rolt nyersanyag durva tisztítá­sából, előké­szítéséből, fő­zéséből, tálalá­sából és a mo­sogatásból áll. Korszerűen berendezett konyhákban vagy főzőfül­kékben a ben­ne dolgozók mi­nimális moz­gással vala­mennyi mun­kafolyamatot könnyen elvégezhetik. A külső megjelenésében is szépnek mondható kony­haberendezés a főzés tech­nológiájának megfelelő egy­szerű bútordarabokból ké­szül, ami átmenetet teremt, akár az étkezővel, akár — különösen vidéki viszony­latban — a lakókonyhával és az alapanya­gokat tároló éléskamrával, valamint­ a se­gédeszközök — edények — rak­tárával. A vi­déken még di­vatos — igen drága — komp­lett „konyha­garnitúra” gyakran gátló­ja a folyama­tos munkavég­zésnek. A be­mutató — vitri­neknek is beillő — konyha­­szekrények vagy „mindent” magába foglaló asztalok és a többi bútordarab is a „mo­dern konyhaberendezés” jelszava alatt készül, de va­lójában semmi közük nincs az újszerűen berendezett konyhához. Régen épült bérházaink konyhaberendezése eseten­ként egy-egy lépéssel előbb­re jutott a vidéki konyhák­hoz képest, de még itt is csak a közművesítésből ere­dő előnyöket tapasztalhat­juk. Még gyakori a helytelen szemléletből fakadó kony­haberendezés, a régi típusú bútordarabokkal telezsúfolt lakókonyha. A nagy kérdés megoldat­lanságát az egyszerű embe­rektől kezdve, a szakembe­rekkel együtt a felettes ha­tóságok is látják. A kiállí­tásokon bemutatott külön­féle konyhatípusoknak az a feladatuk, hogy neveljék a nézőket a gazdaságos hely­kihasználásra, az egyszerű bútorok gazdaságos felhasz­nálására. Kiállításainkkal azonban a kérdést nem lehet meg­oldani, hisz a bemutatott konyhák, például a „típus­konyha” az egyszerű em­bernek igen költséges és nem is kapható. A növek­vő igényeket helyes lenne a kereskedelemben beszerez­hető variálható és elemek­ként is vásárolható bútorral kielégíteni. (A jelenlegi va­ria konyhát csak komplet­ten árusítják!) A konyhával kapcsolatos éléskamra, étkezőfülke vagy étkezősarok kisegítő­helyiségek, amelyek — kü­lönösen az étkezők — együttesen lakásaink ked­velt helyiségeivé válhatnak. Jól választott étkezőasztal kényelmes székekkel nem­csak étkezésre, hanem tanu­lásra vagy olvasásra is al­kalmas. A jól elhelyezett kisméretű edényszekrény vagy konyhai fehérnemű­­tároló a konyha kisegítő bútorává nő. Horváth János Kisméretű elemekből megépíthető konyhaberendezés. Étkezősarok. AZ ÖRÖKBEFOGADÁSRÓL A társadalmi szervek, a Vöröskereszt és a Nőtanács hasznos munkát végeztek és­­ végeznek azzal, hogy aktí­váikkal rendszeresen láto­gatják a gyermekotthono­kat. Mert bár szépen fel­szerelt gyermekotthonaink­ban a nevelés tökéletesen biztosított, a családi nevelés a gyermek fejlődése szem­pontjából csaknem pótolha­tatlan. Éppen ezért értékes az, hogy a látogatók meg­ajándékozzák a gyermeke­ket, szervezik a kismama­mozgalmat, ünnepek alkal­mával, vasárnaponként ott­honukba viszik az állami gondozott gyermekeket, családhoz kapcsolják őket. Ezenfelül felkutatják a jó nevelő szülőket és olyan örökbefogadót keresnek, akinél a gyermek megfele­lő gondozást és sok szerete­­tet kaphat. Sokan szívesen fogadná­nak örökbe gyermeket. Nagy részük, sajnos, ra­gaszkodik az 1—4 éves korú gyermekhez — holott az idősebbek között általában több az örökbeadható — nem kevesen kislányt sze­retnének — holott a kisfiúk éppúgy vágyódnak család­ra, szeretetre. A családjogi törvény és a Művelődésügyi Minisztérium múlt évben kiadott utasítása a gyerme­kek érdekének védelmében egyszerűsíti, megkönnyíti az örökbefogadást és a gyámhatóság a törvényeket és rendeleteket értelmében nézve, mindenkor a gyerme­kek érdekét tartja szem előtt. Az utóbbi időben megnőtt az olyan házaspárok száma, akik gyermeket szeretnének örökbefogadni. Voltakép­pen három indító oka van ennek a szándéknak: gaz­dasági, erkölcsi és érzelmi. A családok gazdaságilag szilárdak. Nagy részükben ma már a megélhetés nem a „mindennapi kenyér” kérdése, nem gond tehát a gyermek eltartása. A gazdasági megszilárdu­lással párhuzamosan — bár lassúbb mértékben — fo­lyik a családok erkölcsi megszilárdulása. Kialakuló­ban vannak a­ szocialista családok, amelyek felelőssé­get éreznek minden gyer­mek iránt és szívesen ma­gukra vállalják egy-egy gyermek gondozását, neve­lését. És mindezen felül él az emberekben a szeretetvágy, amelyet a gyermekkel való törődés kielégíthet. K. J. Tűsarok és „olasz fazon** Egyik hetilapunk nemré­giben lelkendezve számolt be arról, hogy a Minőségi Cipőgyárban a jövőben ki­zárólag „modern, olasz fazo­nú” cipőket fognak gyár­tani. Furcsa módon a lap ugyanezen számában — két oldallal hátrább —a részletes cikk foglalkozik az egész­ségügyi felvilágosítás jelen­tőségével és meggyőző pél­dákkal illusztrálja azt, hogy az egészséggel kapcso­latos tájékozatlanság mi­lyen veszélyeket rejthet ma­gában. Az ellentmondás ugyan­azon lap két cikke között meglepő. Már csak azért is, mert az utóbbi időben úgy tűnt, hogy a közönség és a cipőipar illetékesei egyaránt hajlandók annak elismeré­sére, hogy a cipő nem csupán divatcikk, hanem elsősorban a láb vé­delmét szolgáló öltözködési eszköz. A cipőviselettel kapcso­latban az orvosok már év­tizedek óta számtalanszor leszögezték a tudomány ál­láspontját. Az unalomig is­mételték azt, hogy a túl­zott cipődivatok egész ge­nerációk lábát teszik tönk­re. Sajnos, azonban úgy látszik, még az alapfogal­mak sem mentek át a köz­tudatba. Pedig a divatos cipők ártalmas hatását könnyű észrevenni. A strandokon, uszodákban gyakran nyújt kiábrándító látványt csinos, fiatal nők eltorzult, bütykös lába. Hogyan tör­ténik a „bütyökgyártás”? Mindenki megfigyelheti, hogy a magas sarkú cipő­be­n a láb előre csúszik és beszorul a cipő szűk, elülső talpi részébe. A testsúly természetes helyéről — a sarokról — a láb középső és elülső részére kerül. A talp túlzott megterhelése miatt a lábboltozat lesüly­­lyed, innen pedig már csak „egy lépés” van hátra a bü­työkig és a talpat, lábujja­kat kínzó bőrkeményedé­­sekig, tyúkszemekig. Tévedés azt hinni, hogy a nők csupán azért visel­nek magas sarkú cipőt, mert magasabbnak akar­nak látszani. Sok — az át­lagnál magasabb — nő is szívesen hord ilyen lábbe­lit. A valódi ok az, hogy a magas sarkú cipő előnyösebbé teszi az alakot. Ma már tudjuk, hogy az a tartás, amelyet a magas sar­kú cipő okoz, a vesékre és a gerincre egyaránt káros, egyenetlenné teszi a csigo­lyák megterhelését és siet­teti a gerinc kopását. A tűsarokra azonban még azt sem lehet mondani, hogy előnyösebbé teszi az alakot. A tűsarkú cipő a divathóbort. Asszonyaink, lányaink is már bizonyosan észrevették,­­ hogy milyen hamar megy tönkre a tűsa­rok, s vele a cipő. Az ilyen cipőben a láb már a talaj legkisebb egye­netlensége esetén is megbot­lik. Az állandó bicsaklások megelőzésére a tűsarkú cipő viselője lábszárizomzatát­ ál­landóan megfeszített álla­potban tartja, ami természe­tesen görcsös fájdalmakat idéz elő. A tűsarkú cipőt viselő 1­0 Éva oldalán Ádám vonul „olasz fazonú” cipőben. Az ilyen cipő hosszanti tenge­lye helytelenül a láb közép­részén és nem a nagyujj csúcsának megfelelően ha­lad át, így tervezték annak ellenére, hogy régóta isme­retes: az egészséges cipő belső oldalának hosszabb­nak kell lennie a külsőnél A hegyes orrú, olasz fazo­nú cipőben a lábujjak ösz­­szepréselődnek, az ujjak között levő bőr fellazul, fel­­maródik, a nagyujj és a kisujj pedig elferdülve a többi ujj fölé hajlik. És végül: a hegyes orrú cipők tömeggyártása már csak azért sem indokolt, mert Nyugaton (ahonnan ez az „új vonal” hozzánk ér­kezett) — talán éppen az ot­tani orvosok intő szavának hatására — ,ez a cipőforma már kiment a divatból és most éppen az ellenkező­jét, a széles orrú cipőket reklámozzák. Egy-két esz­tendő: ennyi idő jut egy­egy diadalmas cipőfazon­nak. Ha rosszul, egészség­telennek tervezték, elég idő arra, hogy tönkre tegye a lábat. Egy-két év!? De hi­szen mi egész életünkben járunk a lábunkon! Dr. Sándor Róbert Egy szabásminta a sok szoknya Az előző számunkban közölt kartonszoknyához adunk szabásmintát és el­készítési tanácsot. Megvar­­rása egyszerű, anyag sem kell hozzá sok, és nyáron szinte nélkülözhetetlen a csinos mosóanyagból ké­szült szoknya. A szabásminta olyan szoknyához készül, mely­nek derékbősége 72 centi­méter, hossza 68 centimé­ter. Ehhez a mérethez 2,15 méter 80 centiméter széles anyagot vegyünk. Mielőtt a szabáshoz kezdünk, avas­suk be az anyagot, vagyis mártsuk meleg vízbe, hogy összemenjen, nehogy később érjen bennünket kellemet­len meglepetés. Ugyanígy avassuk be a zsebeket és gombolást bélelő vásznat is. A mintán minden kocka 10 centiméteres oldalú négyzetnek felel meg. Ké­szítsük el a rajz szerint a szabásmintát. Ehhez a sza­básnál még hozzá kell ad­nunk a varrásszélességet — minden­­ oldalon 2—2 centimétert. A varrást a két szoknya­rész összegépelésével kezd­jük a H. K. — hátközépvo­nalnál. A nyitva maradt két oldal (E. K.­­ eleje közép) visszájára vásznat férce­lünk. Ez egy centiméterrel keskenyebb legyen, mint a gombolást bélelő pánt. Majd a gombolást bélelő pántot fektetjük a szoknyához úgy, hogy a színét a színére for­dítjuk, így gépeljük össze, kifordítjuk, leférceljük az élét és megvasaljuk. Az él­től bemérünk 3 centimétert, ez lesz az eleje közepe. Et­től mérjük be a gomblyukak helyét. Most elkészítjük a zsebeket, a kiszabott zseb­rész fonákjára helyezzük a vásznat, rátéred­j­ük úgy, hogy a zseb felső szélén 5 centiméter anyag (a szagga­tott vonaltól) visszahajoljon a vászonra. Ez azért szük­séges, mert az ilyen nagy zseb kissé eláll a szoknyá­tól, s ha belelátni, akkor nem a zseb vászna, hanem a visszahajló anyag látszik. A zsebeket a szoknyán a szaggatott vo­nallal jelölt helyre tűzzük, majd rágépel­jük. Ezután az alsó pánt két oldalát gépel­jük össze. Al­ját fölhajtjuk, tetszés szerint 5—6 centimé­ter szélesen.­­Kézzel elhálóz­­zuk, majd rá­­férceljük a szoknya már kész felső ré­szére és össze­gépeljük. A szoknyarész ké­szen is van. Most már csak a derekat kell a de­rékbőség mérete szerint be­rakni és az övre rágépel­ni. Ajánlatos az övbe is vásznat vagy övszalagot tenni, így jobban tart. Ki­­varrjuk a gomblyukakat — az első az övrészre­ a másik kettő a szoknya felső részé­re kerül. Levasaljuk a szok­nyát és már készen is van. E szerint a szabásminta szerint sokféleképpen varr­hatjuk meg a szoknyát, attól függően, hogy milyen anya­gunk van hozzá: 1. Nagymintás kartonból. A szoknya alján levő varrásvona­lat, két sor színes farkasfog­­gal díszítjük. 2. Alakításhoz jó, ha az alsó pántot elütő színből (esetleg a blúz színéből) készítjük. A zse­bek felső szélére ugyanilyen farkasfogat varrjunk. 3. Kockás alperiből is készül­het szoknya. A varrásvonalat ripszszalaggal hangsúlyozzuk, mely elül masniba kötődik. Eh­hez valamivel több anyagot ve­gyünk, mert a szoknya alsó ré­sze ferde szálú anyagból sza­bott. 4. Csíkos kartonból is csinos a szoknya. Alja és zsebei ke­resztbe, a felső része hosszába csíkozott. Szabásminta: Faragó György­­né, Soltész Nagy Anna sonkás makaróni VAGY SPAGETTI Négy-öt személy részére fél kg tésztát és 30—35 dkg sonkát, füstölt húst vagy bármilyen felvágottat számítunk. A tész­tát forrásban levő vízben meg­főzzük, majd levét jól leszűrve, forró zsírba szedve, hozzáadjuk az apró kockákra vágott vagy húsdarálón ledarált húst. Jól kizsírozott tűzálló tálba, lábos­ba tesszük. Két egész tojást összekeverünk egy evőkanál liszttel, egy evőkanál zsiradék­kal, két dl tejföllel, négy-öt dkg reszelt sajttal, kevés sóval, majd a keveréket a tészta tete­jére öntve, előmelegített sütő­ben mintegy félóra alatt ró­zsaszínűre sütjük. Azonnal tá­laljuk. — Készíthetjük úgy is, hogy a tojásos keveréket össze­­vegyistjük a megfőtt tésztával és így sütjük át. BABLEVES SÓSKÁVAL Fehérbabot puhára főzünk, majd szitán áttörjük. Fél kg, langyos vízben alaposan meg­mosott, sóskát apróra vágunk és megsózva zsíron addig ke­­vergetjük, míg péppé sűrűsö­dik, összevegyítjük az áttört babbal és a bab levétel. N­yolc­­tíz percig forraljuk még együtt. Tejföllel, esetleg kevés cukor­ral ízesítjük. Pirított zsemle­kockát adunk mellé. (Ha van maradék babfőzelékünk, abból is készíthetjük.)

Next