Népszabadság, 1961. május (19. évfolyam, 104-128. szám)
1961-05-13 / 113. szám
Hom TM':.Wp. „KIS ÜZEM** A LAKÁSBAN Az otthonunkban levő munkahelyek közül a konyhai munkahely az, amely minden lakásban megtalálható és majdnem mindenütt megoldatlan problémák sokaságát veti fel. Ezekre az újságok vagy hetilapok hasábjain megjelenő írások legtöbbször alapötleteket adnak a részletmegoldásokhoz. Hiába ismerik a szakemberek a szükséges alapterületeket, ha a „nagyközönség” esetenkénti igénye nem jut el hozzájuk, vagy nem jutnak el az egyszerű kérdésekig. Nem a „típuskonyhával” berendezett lakásokról vagy az új épületekben levő konyhákról szólunk, hanem a régi bérházak korszerűsítésre váró konyháiról és a vidéki lakások nagy általánosságban rosszul berendezett munkahelyeiről. A konyhai berendezések üzemeléséhez a folyamatos munkavégzést kell megismernünk, amely a főzés technológiája szerint alakul — a család létszámától függően, csak a méretek változnak — s a raktárban tárolt nyersanyag durva tisztításából, előkészítéséből, főzéséből, tálalásából és a mosogatásból áll. Korszerűen berendezett konyhákban vagy főzőfülkékben a benne dolgozók minimális mozgással valamennyi munkafolyamatot könnyen elvégezhetik. A külső megjelenésében is szépnek mondható konyhaberendezés a főzés technológiájának megfelelő egyszerű bútordarabokból készül, ami átmenetet teremt, akár az étkezővel, akár — különösen vidéki viszonylatban — a lakókonyhával és az alapanyagokat tároló éléskamrával, valamint a segédeszközök — edények — raktárával. A vidéken még divatos — igen drága — komplett „konyhagarnitúra” gyakran gátlója a folyamatos munkavégzésnek. A bemutató — vitrineknek is beillő — konyhaszekrények vagy „mindent” magába foglaló asztalok és a többi bútordarab is a „modern konyhaberendezés” jelszava alatt készül, de valójában semmi közük nincs az újszerűen berendezett konyhához. Régen épült bérházaink konyhaberendezése esetenként egy-egy lépéssel előbbre jutott a vidéki konyhákhoz képest, de még itt is csak a közművesítésből eredő előnyöket tapasztalhatjuk. Még gyakori a helytelen szemléletből fakadó konyhaberendezés, a régi típusú bútordarabokkal telezsúfolt lakókonyha. A nagy kérdés megoldatlanságát az egyszerű emberektől kezdve, a szakemberekkel együtt a felettes hatóságok is látják. A kiállításokon bemutatott különféle konyhatípusoknak az a feladatuk, hogy neveljék a nézőket a gazdaságos helykihasználásra, az egyszerű bútorok gazdaságos felhasználására. Kiállításainkkal azonban a kérdést nem lehet megoldani, hisz a bemutatott konyhák, például a „típuskonyha” az egyszerű embernek igen költséges és nem is kapható. A növekvő igényeket helyes lenne a kereskedelemben beszerezhető variálható és elemekként is vásárolható bútorral kielégíteni. (A jelenlegi varia konyhát csak kompletten árusítják!) A konyhával kapcsolatos éléskamra, étkezőfülke vagy étkezősarok kisegítőhelyiségek, amelyek — különösen az étkezők — együttesen lakásaink kedvelt helyiségeivé válhatnak. Jól választott étkezőasztal kényelmes székekkel nemcsak étkezésre, hanem tanulásra vagy olvasásra is alkalmas. A jól elhelyezett kisméretű edényszekrény vagy konyhai fehérneműtároló a konyha kisegítő bútorává nő. Horváth János Kisméretű elemekből megépíthető konyhaberendezés. Étkezősarok. AZ ÖRÖKBEFOGADÁSRÓL A társadalmi szervek, a Vöröskereszt és a Nőtanács hasznos munkát végeztek és végeznek azzal, hogy aktíváikkal rendszeresen látogatják a gyermekotthonokat. Mert bár szépen felszerelt gyermekotthonainkban a nevelés tökéletesen biztosított, a családi nevelés a gyermek fejlődése szempontjából csaknem pótolhatatlan. Éppen ezért értékes az, hogy a látogatók megajándékozzák a gyermekeket, szervezik a kismamamozgalmat, ünnepek alkalmával, vasárnaponként otthonukba viszik az állami gondozott gyermekeket, családhoz kapcsolják őket. Ezenfelül felkutatják a jó nevelő szülőket és olyan örökbefogadót keresnek, akinél a gyermek megfelelő gondozást és sok szeretetet kaphat. Sokan szívesen fogadnának örökbe gyermeket. Nagy részük, sajnos, ragaszkodik az 1—4 éves korú gyermekhez — holott az idősebbek között általában több az örökbeadható — nem kevesen kislányt szeretnének — holott a kisfiúk éppúgy vágyódnak családra, szeretetre. A családjogi törvény és a Művelődésügyi Minisztérium múlt évben kiadott utasítása a gyermekek érdekének védelmében egyszerűsíti, megkönnyíti az örökbefogadást és a gyámhatóság a törvényeket és rendeleteket értelmében nézve, mindenkor a gyermekek érdekét tartja szem előtt. Az utóbbi időben megnőtt az olyan házaspárok száma, akik gyermeket szeretnének örökbefogadni. Voltaképpen három indító oka van ennek a szándéknak: gazdasági, erkölcsi és érzelmi. A családok gazdaságilag szilárdak. Nagy részükben ma már a megélhetés nem a „mindennapi kenyér” kérdése, nem gond tehát a gyermek eltartása. A gazdasági megszilárdulással párhuzamosan — bár lassúbb mértékben — folyik a családok erkölcsi megszilárdulása. Kialakulóban vannak a szocialista családok, amelyek felelősséget éreznek minden gyermek iránt és szívesen magukra vállalják egy-egy gyermek gondozását, nevelését. És mindezen felül él az emberekben a szeretetvágy, amelyet a gyermekkel való törődés kielégíthet. K. J. Tűsarok és „olasz fazon** Egyik hetilapunk nemrégiben lelkendezve számolt be arról, hogy a Minőségi Cipőgyárban a jövőben kizárólag „modern, olasz fazonú” cipőket fognak gyártani. Furcsa módon a lap ugyanezen számában — két oldallal hátrább —a részletes cikk foglalkozik az egészségügyi felvilágosítás jelentőségével és meggyőző példákkal illusztrálja azt, hogy az egészséggel kapcsolatos tájékozatlanság milyen veszélyeket rejthet magában. Az ellentmondás ugyanazon lap két cikke között meglepő. Már csak azért is, mert az utóbbi időben úgy tűnt, hogy a közönség és a cipőipar illetékesei egyaránt hajlandók annak elismerésére, hogy a cipő nem csupán divatcikk, hanem elsősorban a láb védelmét szolgáló öltözködési eszköz. A cipőviselettel kapcsolatban az orvosok már évtizedek óta számtalanszor leszögezték a tudomány álláspontját. Az unalomig ismételték azt, hogy a túlzott cipődivatok egész generációk lábát teszik tönkre. Sajnos, azonban úgy látszik, még az alapfogalmak sem mentek át a köztudatba. Pedig a divatos cipők ártalmas hatását könnyű észrevenni. A strandokon, uszodákban gyakran nyújt kiábrándító látványt csinos, fiatal nők eltorzult, bütykös lába. Hogyan történik a „bütyökgyártás”? Mindenki megfigyelheti, hogy a magas sarkú cipőben a láb előre csúszik és beszorul a cipő szűk, elülső talpi részébe. A testsúly természetes helyéről — a sarokról — a láb középső és elülső részére kerül. A talp túlzott megterhelése miatt a lábboltozat lesülylyed, innen pedig már csak „egy lépés” van hátra a bütyökig és a talpat, lábujjakat kínzó bőrkeményedésekig, tyúkszemekig. Tévedés azt hinni, hogy a nők csupán azért viselnek magas sarkú cipőt, mert magasabbnak akarnak látszani. Sok — az átlagnál magasabb — nő is szívesen hord ilyen lábbelit. A valódi ok az, hogy a magas sarkú cipő előnyösebbé teszi az alakot. Ma már tudjuk, hogy az a tartás, amelyet a magas sarkú cipő okoz, a vesékre és a gerincre egyaránt káros, egyenetlenné teszi a csigolyák megterhelését és sietteti a gerinc kopását. A tűsarokra azonban még azt sem lehet mondani, hogy előnyösebbé teszi az alakot. A tűsarkú cipő a divathóbort. Asszonyaink, lányaink is már bizonyosan észrevették, hogy milyen hamar megy tönkre a tűsarok, s vele a cipő. Az ilyen cipőben a láb már a talaj legkisebb egyenetlensége esetén is megbotlik. Az állandó bicsaklások megelőzésére a tűsarkú cipő viselője lábszárizomzatát állandóan megfeszített állapotban tartja, ami természetesen görcsös fájdalmakat idéz elő. A tűsarkú cipőt viselő 10 Éva oldalán Ádám vonul „olasz fazonú” cipőben. Az ilyen cipő hosszanti tengelye helytelenül a láb középrészén és nem a nagyujj csúcsának megfelelően halad át, így tervezték annak ellenére, hogy régóta ismeretes: az egészséges cipő belső oldalának hosszabbnak kell lennie a külsőnél A hegyes orrú, olasz fazonú cipőben a lábujjak öszszepréselődnek, az ujjak között levő bőr fellazul, felmaródik, a nagyujj és a kisujj pedig elferdülve a többi ujj fölé hajlik. És végül: a hegyes orrú cipők tömeggyártása már csak azért sem indokolt, mert Nyugaton (ahonnan ez az „új vonal” hozzánk érkezett) — talán éppen az ottani orvosok intő szavának hatására — ,ez a cipőforma már kiment a divatból és most éppen az ellenkezőjét, a széles orrú cipőket reklámozzák. Egy-két esztendő: ennyi idő jut egyegy diadalmas cipőfazonnak. Ha rosszul, egészségtelennek tervezték, elég idő arra, hogy tönkre tegye a lábat. Egy-két év!? De hiszen mi egész életünkben járunk a lábunkon! Dr. Sándor Róbert Egy szabásminta a sok szoknya Az előző számunkban közölt kartonszoknyához adunk szabásmintát és elkészítési tanácsot. Megvarrása egyszerű, anyag sem kell hozzá sok, és nyáron szinte nélkülözhetetlen a csinos mosóanyagból készült szoknya. A szabásminta olyan szoknyához készül, melynek derékbősége 72 centiméter, hossza 68 centiméter. Ehhez a mérethez 2,15 méter 80 centiméter széles anyagot vegyünk. Mielőtt a szabáshoz kezdünk, avassuk be az anyagot, vagyis mártsuk meleg vízbe, hogy összemenjen, nehogy később érjen bennünket kellemetlen meglepetés. Ugyanígy avassuk be a zsebeket és gombolást bélelő vásznat is. A mintán minden kocka 10 centiméteres oldalú négyzetnek felel meg. Készítsük el a rajz szerint a szabásmintát. Ehhez a szabásnál még hozzá kell adnunk a varrásszélességet — minden oldalon 2—2 centimétert. A varrást a két szoknyarész összegépelésével kezdjük a H. K. — hátközépvonalnál. A nyitva maradt két oldal (E. K. eleje közép) visszájára vásznat fércelünk. Ez egy centiméterrel keskenyebb legyen, mint a gombolást bélelő pánt. Majd a gombolást bélelő pántot fektetjük a szoknyához úgy, hogy a színét a színére fordítjuk, így gépeljük össze, kifordítjuk, leférceljük az élét és megvasaljuk. Az éltől bemérünk 3 centimétert, ez lesz az eleje közepe. Ettől mérjük be a gomblyukak helyét. Most elkészítjük a zsebeket, a kiszabott zsebrész fonákjára helyezzük a vásznat, rátéredjük úgy, hogy a zseb felső szélén 5 centiméter anyag (a szaggatott vonaltól) visszahajoljon a vászonra. Ez azért szükséges, mert az ilyen nagy zseb kissé eláll a szoknyától, s ha belelátni, akkor nem a zseb vászna, hanem a visszahajló anyag látszik. A zsebeket a szoknyán a szaggatott vonallal jelölt helyre tűzzük, majd rágépeljük. Ezután az alsó pánt két oldalát gépeljük össze. Alját fölhajtjuk, tetszés szerint 5—6 centiméter szélesen.Kézzel elhálózzuk, majd ráférceljük a szoknya már kész felső részére és összegépeljük. A szoknyarész készen is van. Most már csak a derekat kell a derékbőség mérete szerint berakni és az övre rágépelni. Ajánlatos az övbe is vásznat vagy övszalagot tenni, így jobban tart. Kivarrjuk a gomblyukakat — az első az övrészre a másik kettő a szoknya felső részére kerül. Levasaljuk a szoknyát és már készen is van. E szerint a szabásminta szerint sokféleképpen varrhatjuk meg a szoknyát, attól függően, hogy milyen anyagunk van hozzá: 1. Nagymintás kartonból. A szoknya alján levő varrásvonalat, két sor színes farkasfoggal díszítjük. 2. Alakításhoz jó, ha az alsó pántot elütő színből (esetleg a blúz színéből) készítjük. A zsebek felső szélére ugyanilyen farkasfogat varrjunk. 3. Kockás alperiből is készülhet szoknya. A varrásvonalat ripszszalaggal hangsúlyozzuk, mely elül masniba kötődik. Ehhez valamivel több anyagot vegyünk, mert a szoknya alsó része ferde szálú anyagból szabott. 4. Csíkos kartonból is csinos a szoknya. Alja és zsebei keresztbe, a felső része hosszába csíkozott. Szabásminta: Faragó Györgyné, Soltész Nagy Anna sonkás makaróni VAGY SPAGETTI Négy-öt személy részére fél kg tésztát és 30—35 dkg sonkát, füstölt húst vagy bármilyen felvágottat számítunk. A tésztát forrásban levő vízben megfőzzük, majd levét jól leszűrve, forró zsírba szedve, hozzáadjuk az apró kockákra vágott vagy húsdarálón ledarált húst. Jól kizsírozott tűzálló tálba, lábosba tesszük. Két egész tojást összekeverünk egy evőkanál liszttel, egy evőkanál zsiradékkal, két dl tejföllel, négy-öt dkg reszelt sajttal, kevés sóval, majd a keveréket a tészta tetejére öntve, előmelegített sütőben mintegy félóra alatt rózsaszínűre sütjük. Azonnal tálaljuk. — Készíthetjük úgy is, hogy a tojásos keveréket összevegyistjük a megfőtt tésztával és így sütjük át. BABLEVES SÓSKÁVAL Fehérbabot puhára főzünk, majd szitán áttörjük. Fél kg, langyos vízben alaposan megmosott, sóskát apróra vágunk és megsózva zsíron addig kevergetjük, míg péppé sűrűsödik, összevegyítjük az áttört babbal és a bab levétel. Nyolctíz percig forraljuk még együtt. Tejföllel, esetleg kevés cukorral ízesítjük. Pirított zsemlekockát adunk mellé. (Ha van maradék babfőzelékünk, abból is készíthetjük.)