Népszabadság, 1962. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-16 / 63. szám
1962. március 16, péntek NÉPSZABADSÁG ORESZTEIA A Rádiószínház bemutatójának második és harmadik része A Tróját megvívó Agamemmón királynak és családjának borzalmas sorsát ábrázoló Aiszkhülosztrilógia első részének rádióelőadását méltattuk már. A hajdani nyers mítoszt humanizáló Aiszkhülosz hősei féktelen szenvedélyektől sarkallva és családi átoktól terhelten törnek egymás ellen és — ezzel együtt — önnön lelkinyugalmuk ellen is. A trilógia második része (Áldozatvivők) a száműzetésből megtérő Oresztész bosszúját eleveníti meg, melyet Apollón isten ellentmondást nem tűrő parancsára hajt végre: a néma fájdalommal tűrő Elektrával, nővérével szövetkezve, tőrbe csalja anyja hitvány csábítóját, Aigiszthoszt és előbb őt, majd édesanyját is legyilkolja. Az egész trilógiának ez a legdrámaibb, legfeszültebb része. A rádióelőadás szépen érzékeltette mind a hősök lelki viharait, mind pedig a szituációk váltakozásából fakadó cselekménybeli sűrítettséget. Tőkés Anna és Szakáts Miklós magabiztosabban és lendületesebben alakította szerepét, mint az első részben. Kitűnő volt Sütő Irén Elektrája. Bitskey Tibor a cselekvés perceiben volt igazán meggyőző; az Elektrával való találkozás első pillanataiban indokolatlanul bágyadt, s a megölt édesanyja szellemétől rábocsátott bosszú istennők (Erinnüszek) őrjítő rohamának érzékeltetésében is késett néhány mondatot. A Sándor Iza által vezetett kórus hangvétele ez alkalommal is találó volt, bár a ritmikai egység megteremtése nem mindenütt sikerült. A trilógia befejező, Eumeniszek című része az anyagyilkosság bűnétől való megtisztulást kereső Oresztész szenvedéseit és az ellentéteket magasabb harmóniában kibékítő Athéna (vagyis maga a demokratikus városállam) igazságát eleveníti meg az Oresztész felmentésével és kiengesztelődéssel záruló befejezésben. Ennek az előadásnak is voltak megkapó részletei, elsősorban azok, melyekben az emberi lélek fájdalmai szólaltak meg. Egészében azonban, úgy tűnt, megoldhatatlan feladat ennek a résznek alkalmazása a rádiódramaturgia számára. A színhely változása, a jogi viták bonyolult érvhalmaza, sajnos, csak azok számára volt érthető és igazán élvezhető, akik olvasmányélmény alapján már alaposan ismerték a drámát. Bitskey Tibor szerepe most még nehezebb volt, mint az Áldozatvivőkben. Dicséretére válik, hogy a legfeszültebb jeleneteket érzelmileg forróvá tudta tenni. Csalódást okozott Bessenyei Ferenc Apollón-alakítása, fojtott hangvétele és gyors szövegmondása nemcsak a vers ritmikáját bontotta meg, rovására volt az érthetőségnek is. Lukács Margit (Athéna) és Máthé Erzsi (Karvezető) kulturált átéléssel játszott, de külön-külön nagyon szép hangorgánumok hasonlósága megnehezítette a párbeszédek áttekinthetőségét. A Püthiát alakító Gobbi Hilda alakítását technikai hiba tette tönkre: az első jelenet misztikus fojtottsága érthetetlenségbe torkollt. A kórus ez alkalommal nem volt kielégítően egységes. Ismét elismeréssel kell méltatnunk Devecseri Gábor fordítását. Huzella Elek kísérőzenéje viszont fokozatosan mind jellegtelenebbé vált. A Rádiószínház bátor és nehéz vállalkozását (amelyben, egyes megoldások sikertelensége ellenére is, nagy szerepe volt Cseres Miklós rendező értékes munkájának) hamarosan a fennmaradt művek teljes és modern fordítású kiadása fogja követni. Falus Róbert Aenei KRÓNIKA Verdi Requiemjének előadása A nagy operaköltő nagyszerű oratóriumának, Verdi Requiemjének Erkel színházbeli előadása vendégkarmestereként Igor Markevich fellépését hirdették. Markevich megbetegedett, helyette Ferencsik János vezényelte a Budapesti Kórus és az Állami Hangversenyzenekar hangversenyét. Ferencsik „beugrása” szerencsésen oldotta meg a vendég váratlan hazai pótlását, annál is inkább, mert a közreműködők is, a közönség is szívesen fogadták Jól ismert Requiem-értelmezését, amelyet most még elmélyültebbnek, még nagyvonalúbbnak találtunk. Az énekkar legjobb diszpozíciójában, szabatosan énekelt és a zenekar nemcsak a kísérésben, hanem az önálló szimfonikus részekben is egyenrangúan társult hozzá A szólókvartett: Weiner Mária, Palánkay Klára, Simándy József, Székely Mihály művészien és hatásosan látta el hálás, de kényes, igényes feladatát. Gertler Endre és Diana Andersen szonátaestje Gertler Endre már évtizedek óta külföldön él, és világszerte nagy sikerrel koncertezik. De kapcsolatát hazájával, a magyar zeneélettel mindig megtartotta. Mint a magyar muzsikának követe és mint a brüsszeli zenei főiskola tanára, a nagy tekintélyű hegedűpedagógus színes lélekkel propagálja a magyar zeneműveket és művészeket. Bartók Béla, akinek évekig szonátapartnere is volt, nagyon becsülte Gertiert, olyannyira, hogy nem egy új hegedűkompozíciójának bemutatását bízta reá. Közönségünk is ragaszkodik Gertler Endréhez, szinte elvárja minden évadban a vendégszereplését. A legutóbbi években feleségével, Diana Andersennel,a kiváló dán származású zongoraművésznővel szonátázik. Mint tavaly, az idén is együttesen rendezték hangversenyüket a Zeneakadémián. Ez alkalommal azonban a műsorválasztást nem találtuk a legszerencsésebbnek. Főként azt sajnáltuk, hogy Gertler, miint hiteles Bartók-tolmácsoló, nem vett fel programjára Bartók-szerzeményt. De azért a sokoldalú műsortan, mind a barokk, mind a romantikus, mind pedig a modern zene interpretálásában, megmutatkozott Gertler magasrendű művészete, ízlése, tudása. S örömmel állapíthatta meg a hallgatóság Diana Andersen zongoratónusának és technikájának kedvező fejlődését. A Fővárosi Énekkar jubileumi hangversenye Most 50 éve alakult a főként pedagógusokból álló Fővárosi Énekkar, s fél évszázad óta lelkes buzgalommal, hasznosan és nagyon eredményesen szolgálja énekkari kultúráinkat. Sztojanovics Jenő alapította 1912-ben, és ő volt az első karigazgatója. Tőle vette át az együttes vezetését Kacsóh Pongrác, majd az ő örökében évtizedekig Karvaly Viktor vezényelte az énekkart. 1948 óta Péter József a kórus karnagya. A zenei életünkben fontos szerepet betöltő intézmény az eltelt ötven esztendő alatt a zeneirodalom sok remekművét mutatta be magas színvonalú előadásban, s a világhírű karmesterek egész sora dirigálta vendégként sok hangversenyét. A MÁV Szimfonikus Zenekarral közösen rendezett ünnepi hangversenyműsorán a kórus legnépszerűbb műsorszáma: Kodály Zoltán remekműve, a Psalmus Flangaricus, és ezt megelőzően az est első felében Himdel Alexanders Fest című oratóriuma csendült fel, amelyet 1938-ban a Fővárosi Énekkar mutatott be, és amelynek szövege — John Dryden ódája — is kínálkozott az ünnepi alkalomra. (Dr. Rossa Ernő készített most helyesebb prozódiájú, új fordítást.) Péter József vezényelte az alaposan betanított, zengő hanggal, lelkesen éneklő, hatalmas kórust, és a mind jobban fejlődő, művészien játszó MÁV Szimfonikus Zenekart. A Handel-mű szólóit Szecsődy Irén, Antalffy Albert és Ilosfalvy Róbert énekelte. Losfalvy ragyogó tenorja a Kodály Zsoltárban is ércesen csengett. Péterfi István Neményi Lili előadóestje az Egyetemi Színpadon Hányféle tehetség szerencsés összetalálkozása szükséges ahhoz, hogy a két-három perces sanzonok elérzékenyítsék vagy mosolyra fakasszák a közönséget! Csattanós, tömör költői versek kellenek, amelyek néhány sorba zárnak egy-egy emberi sorsot vagy hangulatot; érzékeny, melodikus invenciójú zeneszerző kell, akinek muzsikája megnyitja a szíveket, és végül rátermett előadó is, aki sikerre viszi e műveket. Olyan előadó, aki csiszolt, képzett hanggal szólaltatja meg e dalokat, de emellett színészi képességeinek erejével meg is jelentet egymástól különböző jellemeket, aki néhány percbe sűrítve, szinte háromfelvonásos tragédiák vagy komédiák élményét képes sugározni. Neményi Lili előadóestjén találkát adtak egymásnak a múzsák. A költői szó, a zene melódiái, az énekesi hanganyag s a színészi varázseszményi harmóniában olvadt egybe. Az énekesnő, aki gyermekien csilingelő kislányos hangjával és kulturált, csak jelzésekre szorítkozó játékával tolmácsolta kedves, megzenésített verseit, szinte feledteti azt, hogy ünnepelt operaénekesnő, hogy jelentős színészi pálya áll mögötte. A prózai színjátszás és operai éneklés szintéziséből megteremtette azt a pódiumra született sanzonéneklési stílust, amely utánozhatatlanul bájos és elragadó. KULTURÁLIS HÍREK FRANCIA filmnapokat rendeznek április első felében Budapesten és Pécsett. Ennek során több új film kerül bemutatásra, és francia delegáció érkezik Magyarországra.★ NAGYVILÁG-ESTET rendez március 25-én és március 31-én a Nagyvilág című irodalmi folyóirat és az Egyetemi Színpad. A bevezetőt Gereblyés László mondja. Az irodalmi estet az Egyetemi Színpadon tartják. AZ V. ORSZÁGOS KAMARAZENEI FESZTIVÁLT április 7-én és 8-án Miskolcon rendezik. Negyvennyolc zeneiskola növendékeinek részvételével az elődöntők már országszerte megkezdődtek. * SZABÓ MAGDA Az Óz című regénye megjelent francia nyelven. A Figaro Litteraire-Joen Luc Estang nagy elismeréssel méltatja a könyvet. * MÁRCIUS 20-Ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.* MA ESTE TARTJÁK a Nemzeti Színházban Szophoklész Oedipusz király című tragédiájának a bemutatóját. ★ KULTURÁLIS NAPOKAT rendeznek március 19-től április 4-ig a Ganz-MÁVAG Vörösmarty Művelődési Házában. Ünnepi műsorok, ismeretterjesztő előadások, ankétok szerepelnek a kulturális napok műsorán.* AZ ÁLLAMI BÁBSZÍNHÁZTÓL KAPOTT képzeletfejlesztő bábokkal segítik elő a központi idegrendszerben sérült gyermekek gyógyulását a Fővárosi Gyógypedagógiai Iskolában. * A MOSZKVAI KREML kongresszusi palotájában április első napján nyitják meg a nemzetközi Csajkovszkij-versenyt. Az ünnepi hangversenyen fellép Szvjatoszlav Richter, Dávid Ojsztrah, Msztyiszlav Rosztropovics és Maja Pliszeckaja balettművésznő. A VILÁGIRODALOMBÓL VÁLOGATOTT műsor szól az Irodalmi Színpadon az ember évezredes űrutazási vágyáról Az Utazás a holdba című kétrészes műsor bemutatója március 28-án lesz. Neményi Lili ma a magyar sanzon hagyományainak leglelkesebb és leghivatottabb ápolója, forró sikerű előadói estet tartott az Egyetemi Színpadon, magával ragadva a tiszteletére egybegyűlt közönséget. Keres Emil versek és prózák vonzó tolmácsolásával színezte, gazdagította a műsort, amelyet Arató Pál simulékony és alkotói módon alkalmazkodó zongorakísérete egészített ki. L. R. Az Állami Hangversenyzenekar az egyetemi bérletben Az egyetemi és főiskolai bérlet 5. estjeként Liszt-, Bartók- és Kodály-művekből összeállított hangversenyt hallgattunk a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A műsort nyitó Galántai táncok e Kodály-mű sok szépségét hozta napvilágra, bár hiányoltuk a darab szenvedélyes, „cigányos” tüzét, s a bátrabb rufoátót. Annál nagyobb örömmel hallgattuk Bartók 1907-ből származó két portréját, stíluskeresésének e jelentős állomását, a rendkívül gyengéden megformált ideálisát, s az élesen jellemezett torzat. (Tátrai Vilmos eszményi hegedűszólója mellett az Állami Hangversenyzenekar szólószerephez jutó tagjai és az egész együttes elismerést érdemelnek ezért a teljesítményért.) Liszt Halltáncát hallottuk a műsor második felében, Várkonyi Péter robusztus zongoraszólójával, amely így is biztos és jelentékeny produkció volt, s bizonyára még jelentékenyebb lesz, ha fölenged keménységéből és bővebben szóhoz juttatja a lírát, a mondanivalót. A műsort záró Csodálatos mandarin-szvit rendkívül drámai tolmácsolásában hangzott el. Sulyok Tamás karmesteri munkája azt bizonyítja, hogy legjobb fiatal dirigenseink impulzív alkattal, alapos felkészültséggel, új szándékokkal állnak „csatasorba” mestereik mellé. R. I. Másfél évi rabság egy athéni börtön vigasztalan és komor falai között. Körülbelül ennyi, amit Makrisz Zizi rajzai, fa- és linómetszetei a nézőnek elmondanak. A börtönélet nyomasztó légkörében másfél évig élt — politikai fogolyként — egybezárva olyan lányokkal és asszonyokkal, akik egyrészt a kapitalista társadalomban termelődő bűnök és vétségek elkövetőiként vagy talán áldozataiként kerültek oda, másrészt akiket politikai meggyőződésük, az ember szebb és boldogabb jövőjéért vívott harc vállalása állított szembe hazájuk uralkodó osztályával. S a művésznő mély emberi együttérzéssel, az intuíció és az élmény erejével kereste meg a kifejezés lehetőségeit, amelyek legmélyebben tárják föl e börtönélet érzésvilágát, a rab lelki és fizikai sínylődésének különféle megnyilvánulását, az érzések eltompulását, a befelé fordulást, a lélek csapongó vágyakozását a szabadság felé. Rajzain nyomon követhetjük a folyamatot, ahogyan a művész egy szerény golyóstoll csekélyke művészi lehetőséget nyújtó eszközével, nehézkesen felvázolt tanulmányokból kiindulva eljut a sűrített és tudatos szintézisig, amelyet metszetein és monotípiáin tapasztalunk. Érdekes megfigyelni azt is, hogy a rajzokban megmutatkozó ösztönös keresgélés miként jut el a tudatos művészi koncepcióig, anélkül, hogy ez utóbbi veszítene az érzés melegségéből, sugárzásából. A tárgyi valóság konkrét elemei ebben a folyamatban természetszerűleg a művészi szándéknak megfelelően alakulnak, változnak. A művész sokszor csak annyit őriz meg belőlük, amennyi a rabságban vergődő lélek hangulatainak kifejezéséhez feltétlenül szükséges. Itt már a valóság külsőségeit a művész alakító ereje váltja fel, a megoldás technikai folyamatában a lélerkölő unalmat a felületeik monoton rovátkolása, az érzelmek hullámzását a fehérfekete, fény és árnyék éles kontrasztjai, a színek rikító vagy lágyan összecsengő foltjai, a formát, kompozicionális rendje vagy rendellenessége érzékelteti. Az érzelmi folyamatok valósága sokszor éppen ilyen atosztra hatással válik megközelíthetővé és megragadhatóvá. A kemény ránevetésű kendőkkel körülkötött fejeken a sötét foltként tátongó arc szinte ugyanannyit mond nekünk a rabságról, mint a legdrámaibban modellált portréábrázolás. Mostanában élénk vita zajlik a modern képzőművészet kérdéseiről. S a legutóbb látott kiállítások bizonyítják, hogy a művészek komoly erőfeszítésekkel igyekeznek éppen az alapvető fontosságú kérdéseket tisztázni, hogyan lehet a szocialista eszmeiséggel áthatott realista tartalomnak teljesen megfelelő, új, modern formát teremteni. Makrisz Zizi újabb kiállítása is arról tanúskodik, hogy a modern formát maga a tartalom igényli, és a kettő egymással szervesen összeolvad. Éppen az emberi mondanivaló mélysége biztosítja, hogy művészeink a csupán formai oldalról megközelített anyag-, szín- és faktúraproblémákon túljutva közelebb kerüljenek a tömegekhez, s váljék művészetük mindenki számára vonzóvá, érthetővé. Péter Imre Makrisz mizigrafikusművésznő kiállítása a Műcsarnokban ülő rabnő tinóleummetetet. Eduardo de Filippo Budapesten Budapestre érkezése másnapján sajtófogadást tartott a Magyar Sajtó Házában Eduardo de Filippo, az ismert színész, író, színigazgató, aki társulatával négy napig tartó vendégszereplésre érkezett hazánkba. Ma este legújabb darabjával, a Sanitas komédiával mutatkozik be a harminctagú társulat a közönségnek. Vasárnap és hétfőn a nálunk is játszott Vannak még kísértetek című komédiát adja elő a nápolyi társulat.