Népszabadság, 1962. április (20. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-30 / 100. szám

4 T ribán Ernő: CSITTI IDEI POLLNI Történetünk még tavaly ősszel és úgy kezdődött, hogy Desits Istvánt, a vasszécsenyiek érdemes, ifjú körállatorvosát behívatta magához Szombathelyre a principálisa. — Na, Pista, akarsz-e világot látni? — így a principális, azaz dr. Zsigmond László megyei főállatorvos, akit a szakma s a vasi parasztság mindközönségesen csak ,,Laci bácsi ”-nak tisztel. — Hát... igen. — Akkor végy ki szabadságot, fizess be az IBUSZ-nál négyezer valahány forintot, s a kollégáddal, a körmendi Erdős Jánossal mehetsz is Olaszországba. Desits doktor tehát útra kelt. Szép sorjában végigélvezte és szenvedte az ilyenkor szokásos ,,feszített” programot. A fényképezőgépét is sűrűn sütögette, mert szenvedélyes amatőr fotós, s alig győzte megörökíteni a szebbnél szebb műemlékeket. De Rómában, a társasutazás úgynevezett szabadnapján, amidőn ki-ki a saját feje után indulhatott felfedező útra, gondolt egyet és azt mondta a kollégájának: — Te, János, itt a közelben, valahol Róma külterületén, van egy óriási csirkeváros, a Città dei Polli. Akkora, hogy csak a tojóállománya is 200 ezer darabon felüli. — Honnan tudod? — Olvastam róla, a szakirodalom is számon tartja. Nézzük meg. Benne vagy? A kolléga elvben egyetértett a javaslattal, csak éppen azt nem tudta elképzelni, hogy megfelelő diplomáciai előkészítés nélkül hogy’ tudnak majd egy ilyen ízigvérig kapitalista nagyüzem kapuján belül kerülni. Pedig mégiscsak belül kerültek! Desits doktor kerített egy telefonkönyvet, kikereste a Città dei Polli címét és telefonszámát, majd próba-szerencset tárcsázott és saját találmányé eszperantóján, amelynek gerincét valamelyes német tudása alkotta, engedélyt kért és kapott a látogatásra. A helyszínre villamoson és autóbuszon jutottak ki. (A jegyeket fényképalbumába ragasztva máig is őrzi Desits doktor.) Ott aztán egy bájos, de németül éppen csak gagyogó ifjú hölgy s a kombinát egyik felelős embere, Abraham Weingarten révén mindent megláthattak és minden kérdésükre kielégítő választ kaptak. Egyetlen épület: a laboratórium és egyetlen kérdés, a fajta mineműségének kivételével. Kárpótlásul viszont megajándékozták őket egy nyaláb színes prospektussal és gazdagon illusztrált népszerű tudományos tájékoztatóval, mintegy ráadásképpen pedig A. Weingarten még az esti Rómán át is megkocsikáztatta őket, így kezdődött. A folytatást pedig a Vas megyei Tanács legutóbbi ülésének egyik határozatából idézem: „Már ebben az évben is és folyamatosan előbbre kell lépni a termelőszövetkezetek közös vállalkozása terén. A vasszécsenyi körzetben közös baromfiüzemet, a Pinska mentén pedig közös növendéktelepet kell létrehozni. A beruházások dokumentációs anyagát, szervezeti felépítését és üzemeltetését az érdekelt tsz-ekkel együtt 1962 szeptember 30-ig kell elkészíteni.” De hogyan került a csizma az asztalra? Más szóval: hogyan adhatta az ötletet, sőt: az ihletet egy ízig-vérig kapitalista nagyüzem alkalmi megtekintése egy szocialista „baromfigyár”, a Gyöngyös menti termelőszövetkezeti társulás kigondolásához és hogy’ lett az ötletből reális terv, majd egyre szélesebb alapokra támaszkodó társadalmi ügy? A válaszadásra leginkább illetékes személy: Desits István "Vasszécseny szélén, a postaút közelében lakik. Házát a község építtette. Kívül még vakolatlan,, de belül már igazi otthon, ahol is István barátunk boldog családi életet él feleségével, ötéves Pista fiával , a kétesztendős, ennivalóan dundi Kati babával. A legszebb férfikort kezdte, harminchárom éves, bár szikár, szálas alakja és éles, energikus profilú arca sokkalta fiatalabbnak s afféle most végzett zenetanárnak mutatja. Ismerkedésünk néhány oda-vissza pattogó mondattal kezdődik. — Mióta élsz itt? — A hetedik éve, 1955 óta. — Azelőtt? — Győrben, a hadseregnél voltam „lódoktor”. — S a baromfi? A baromfi mióta témád? — Csak nemrég. Lényegében ... mióta a szövetkezetszervezés befejeződött. Aminek a formájával és ütemével, bár az agitációban magam is részt vettem, abban az időben nem értettem egyet. S ezt meg is mondtam. A főnökömmel, Zsigmond Laci bácsival vitatkoztam a legtöbbet róla. — Milyen értelemben? — Abban, hogy... ez az én körzetem híres és nagy múltú bikanevelő körzet. Annyian és olyan intenzíven foglalkoztak vele, hogy némelyik esztendőben csaknem egymillió forintot is adóba fizettek a haszon után. Úgy gondoltam, az volna a helyes, akkor előzhetnénk meg az esetleges zökkenőket, ha az agitáció építkezéssel kezdődne. Ha a szükséges gazdasági épületeket folyamatosan, a befolyó adókból hitelezné vissza az állam. Aztán beláttam, hogy másutt mások a körülmények, s hogy egy óriási, egy történelmi jellegű megmozdulásnál az általános helyzetből, s nem a kivételes körülményekből kell kiindulni. De problémáim azért maradtak. — Például? — Olyan a hivatásom, hogy állandóan az emberek között vagyok, és süket vagy becstelen lennék, ha nem hallgatnám meg, mit mondogatnak. „Mi bementünk — mondják —, szövetkezeti tagok lettünk, most magukon áll, a maguk dolga, hogy jó világot csináljanak nekünk.” Szóval könynyű az ilyen nézetet megcáfolni, de van-e foganatja? A tett viszont magáért beszél és sokkal hangosabban beszél. Arról nem is szólva, hogy bizonyos igazság még az előbb idézett helytelen nézetben is megbújik. — Mégpedig? — Az, hogy nekünk, a környék, a járás és a megye szakembereinek azon kell törnünk a fejünk, hogy az adott helyzetet csak alapnak, lehetőségnek tekintve, minél gyorsabban és minél tartósabban jövedelmező megoldásokat találjunk. Amilyen például a nagyüzemi baromfitenyésztés, illetve hizlalás. De nem ám kétháromezres törzzsel. Á, dehogy. Desits doktor elmosolyodik, legyint, majd a maga imponálóan szókimondó őszinteségével arról számol be, hogy eleinte bizony kudarcot vallott, hasztalan érvelt olyan fogalmakkal, mint a jövedelmezőség, a hely alkalmassága, vagy az egészséges konkurrencia. Igen, a konkurrencia, mint egy ma még kihasználatlan húzóerő szövetkezet és szövetkezet, vagy akár szövetkezet és állami gazdaság viszonylatában. Meghallgatták, de nyomban napirendre is tértek a dolog felett, mondván: mesebeszéd, fantazmagória tízezres törzsekről, millió tojásokról és pecsenyecsibék tonnáiról, beszélni amikor az aszály miatt grammra kell mérni a takarmányt és a gyors lejáratú hitelek is ott toporognak már a küszöbön. Ilyen előzmények után került sor azolaszországi utazásra, így és ezért jutott eszébe Desits Istvánnak azon a bizonyos szabadnapon, hogy hohó, ha már itt vagyok, a gyakorlatban is megnézem magamnak, hogy’ is fest az én fantazmagóriám? — És aztán? Amikor megjöttél? — sürgetem a folytatást, azzal a hátsó gondolattal, hogy váratlan, detektívregénybe illő fordulat következik. De nem következik. Azt mondja Desits doktor: — Először a saját szövetkezetünk, a szécsenyi Győzelem vezetőségével ültünk össze. A színes, krétapapírra nyomott, csudára mutatós prospektusok kézről kézre jártak és tetszettek is, de eleinte bizony, az volt az általános vélemény, hogy arányosan kicsinyítve is méregdrága história ez nekünk. És különben is: építkezünk, építkezünk, de hova jutunk? Csak az adósságaink szaporodnak. És mikor lesz és lesz-e az építkezéseinknek láttatja? De aztán meglepő segítségem akadt, és nem is valamelyik állattenyésztő — a kertészünk, Lapi Horváth Antal személyében. Azzal kezdte, hogy a príma, az egységes árué a jövő. Ahogy nő a piac ellátottsága, úgy fog nőni az igény is az áru minőségével szemben. Lám, azelőtt a MEZŐKER nem nagyon nézte, kivel szerződik.. Boldog volt, ha áruhoz jutott. De ma? Csak nagy parcellákra és garantáltan egységes árura szerződik. Ez az egyik dolog. — S a másik? — Bánom is én — nevet Desits doktor —, kimondom, ha mégoly sematikusan hangzik is. A vita során, s a prospektusokat újra és újra megnézegetve, végül is az ütött szöget a vezetőség fejébe, hogy az ördögbe is, ami jó, ami sokat hoz egy kapitalistának, különben nem csinálná, az miért ne lehetne jó egy szövetkezeti gazdaságnak is? — Amire te? — Hogy úgy van! Sőt! Még jobb is, mert a mi lehetőségeink sokkalta nagyobbak! De, persze, nem egy ezer, vagy pláne ötszáz— hatszáz holdas gazdaságban ... Így adta magát, így született a gondolat, hogy akkor nincs más hátra — össze kell fogni, megfelelő gazdasági bázist kell teremteni a Gyöngyös menti baromfigyárnak. — Nocsak, a neve is mindjárt megszületett? — Nem. Akkor még nem. Ellenben ... Desits doktor átlép az irodájába s egy vaskos, kapcsokkal működő irattartóval tér viszsza. Holmi paksamétát, összeragasztott, alaposan alácsüngő ívpapírokat emel le belőle s így nyújtja át: — Tessék, ez a következő lépés dokumentuma. Az okirat — mert az, csak úgy tolong rajta az aláírás s a határozat címet viseli — kissé nyakatekert, de ugyanakkor meghatóan ünnepélyes fogalmazást bevezető szakasza így hangzik: „Mi, Gyöngyös menti és környéki termelőszövetkezetek vezetői és küldöttei abból a gondolatból kiindulva, hogy tagságunknak biztos és elegendő jövedelemre, népköztársaságunknak pedig egyre több termékre van szüksége, ezzel szemben termőterületünk korlátozott, és nem növelhető, tudatában vagyunk annak, hogy intenzív nagyüzemeket kell létrehoznunk, és ezért a mai napon elhatároztuk: I. Korszerű baromfigyárat hozunk létre, közös erővel, közös tulajdonként.” És következik a többi szakasz, akkurátusan, római számokkal ellátva, ahogy egy alapítólevélhez illik, a társulás módjáról, a vezetés mikéntjéről, a jövedelem elosztásáról, a hitelekről stb. Mindegyik érdekes, mindegyik alapos vitát és érett megfontolást tükröz. Kettőt azonban szó szerint is érdemes kiemelni közülük. III. Építkezési hozzájárulás. Minden részvevő befizetni köteles kát, holdanként 15 forintot, az építkezés tartamára pedig köteles adni 500 kát. holdanként 1 szakembert vagy 2 segédmunkást, és 2000 kát. holdanként egy vontatót pótkocsival, vagy ennek megfelelő igaerőt. VIII. Tekintettel arra, hogy ezen létesítmény nagyságát a részvevők száma és területe határozza meg, felhívjuk a megye összes közös gazdaságait, hogy ezen alapelvek szerint ezen közös tulajdont képező nagyüzem építéséhez lehetőségeikhez mérten csatlakozzanak. A kelet: Vasszécseny, 1962. február 6. Az aláírók: Győzelem (Vasszécseny), Petőfi (Csempeszkopács), Proletár Hajnal (Tanakajd), Új Élet (Taplánszentkereszt), Vörös Csillag (Rum), Rákóczi (Vép), Búzakalász, illetve Haladás (Rázzál). A következő szál dr. Zsigmond László megyei főállatorvoshoz vezet. Mégpedig azért, mert a saját szövetkezetével egyezségre jutva, Desits doktor is őt kereste fel, mint dupla főnökét. Ugyanis amellett, hogy szakmájukba szerelmes állatorvosok — mindketten elnökök is. Dr. Zsigmond a megyei, Desits doktor pedig a helyi népfrontelnök. Azt mondja „Laci bácsi”: — Ügy van, nemcsak elvben karoltuk fel Desitsék elgondolását, megfelelő felvilágosító munkával a társuló szövetkezetek első találkozását is mi szerveztük meg. Hogy úgy mondjam: első szinten, mintegy megalapozva azt a munkát, amely túl az általános helyeslésen, most legutóbb egy tanácsi határozattal érkezett el következő állomásához. A továbbiakban oda jutunk, hogy ó, igen, van itt még probléma szerivel. Kell majd egy keltető állomás is; tisztázatlan még, hogy mit szól az elgondoláshoz, mint illetékes, a Földművelésügyi Minisztérium; kap-e a megye külön beruházási keretet; honnan lesz takarmány a tápszercseréhez, hiszen évi 550—600 vagon kukoricáról van szó; hogyan kell megváltoztatni a vetésszerkezetet az érdekelt szövetkezetekben; mikor és milyen mértékben kell és lehet majd csökkenteni a sertésállományukat stb., stb. Egy azonban bizonyos: valami új született, egy nagyszerű, mindenképpen követésre és támogatásra méltó gondolat kezd el testet ölteni, s hogy ebben Desits doktor érdeme, tagadhatatlan. Mindehhez azonban „Laci bácsi” még hozzátesz valamit. — Csak azt ne hidd — mondja —, hogy Desits Pista esete valami kiáltó kivétel és ő maga fehér holló. Hasonló szellemű és kaliberű fiatalom vagy húsz van még a megyében. — Lehetetlen. — Már miért? A megye 93 állatorvoséból kereken 70 a felszabadulás után szerzett képesítést, a szövetkezetszervezés pedig külön is kitűnő nevelőiskola volt. S ha a fejüket törik, ha a jövőn gondolkodnak a fiatalok, a paraszti jövőbe, bizony, hogy a saját jövőjüket is beleértik. NÉPSZABADSÁG 1062. április 30. hétfő Gorbach osztrák kancellár a grazi vásár magyar kiállításán A. Gorbach osztrák kancellár szombaton megnyitotta a grazi vásárt. Beszédében kiemelte Ausztria és Graz fontos szerepét a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok fejlesztésében. Gorbach dr. Rupert Roth vásárigazgató és Scherbaum grazi polgármester kíséretében megtekintette a Magyar Népköztársaság árumintakiállítását is, ahol Kurján Sándor bécsi magyar ügyvivő és Solt László kereskedelmi tanácsos fogadta az osztrák kancellárt és kíséretét. A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a magyar árukról, és elmondották: örömükre szolgál, hogy a grazi vásáron megnövekedett a magyar részvétel, s a magyar kiállítás az idén a tavalyinál nagyobb területet foglal el. A Német Szövetségi Köztársaságban Hannoverben vasárnap nyílt meg a német ipari vásár, ahol a magyar külkereskedelmi vállalatok közül a MINERALIMPEX vegyi anyagokat állít ki, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat pedig magyar műszaki könyveket mutat be. (MTI) Dán műszerkiállítás nyilt (Tudósítónktól.) Poul Poulsen, Dánia magyarországi ideiglenes ügyvivője jelenlétében vasárnap délelőtt ünnepélyesen megnyitották a dán elektromos mérőműszerek kiállítását a METRIMPEX Kossuth Lajos téri bemutatótermében. Három nagy dán gyár, a Brüel & Kjaer, a Disa és a Radiometer mutatja be fiziko-kémiai, orvosi műszereit, továbbá híradástechnikai, zaj- és rezgésvizsgáló berendezéseit. A kiállítás május 6-ig marad nyitva, s 9 és 17 óra között, tekinthető meg. Búksúztatási ünnepség az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem idén végző, ötödéves hallgatói vasárnap búcsúztak el az alma matertől. A délelőtti ballagás után, délben az egyetem dísztermében ünnepséget rendeztek. Az egyetem nevében Perényi Imre rektor vett búcsút a szigorló mérnököktől. Beszédében rámutatott: 249 nappali és 101 levelező tagozatos hallgató fejezte be tanulmányait. Az építészkaron 130, a mérnöki karon 171, a közlekedés-üzemmérnöki karon 49 mérnököt bocsát ki az egyetem. A rektori beszéd után dr. Trautmann Rezső építésügyi miniszter és Régen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője köszöntötte az ötödéves szigorló mérnököket. Baksa István egyetemi tanársegéd, az egyetemi KISZ-bizottság titkára búcsúztatta ezután a végzős hallgatókat, nevükben Wolf Mihály mondott köszönetet az egyetem professzori, oktatói karának, s ígéretet tett, hogy a tanultakat hasznosítva, becsülettel helytállnak jövendő munkahelyeiken. (MTI) Átmenetileg javul az időjárás Harmadik napja tart a sarki eredetű, hideg légtömegek beáramlása erős, időnként viharos erejű széllel. A gyors lehűlésre jellemző például, hogy pénteken még 26 fok fölé emelkedett a nappali hőmérséklet, s a szombati maximumok már csak a 15—13 fokos szintet érték el, a vasárnapra virradó éjszaka pedig az ország nyugati megyéiben mínusz 1—3 fokig süllyedt a talajszint közeli levegő hőmérséklete. A nyárias meleget kiszorító, sarki hideg szórványos esőket hozott. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán tájékoztatást adtak az ünnepekre várható időjárásról. Elmondották, hogy a szeles-hűvös idő vasárnap érkezett a mélypontjára, és most átmeneti javulás kezdődött. A szél mára kissé elcsitul, s már jobban érvényesül a napsugárzás. A javulás azonban csak átmeneti lesz. A Földközi-tenger térségében kialakulóban levő, úgynevezett mediterrán ciklon hamarosan megváltoztatja a jelenlegi helyzetet. Ezek a mediterrán ciklonok többnyire egyenesen északra törnek, s a Kárpát-medencét „telibe kapják”. Ilyenkor aranyat érő, kiadós esőket kap a magyar mezőgazdaság. Az enyhébb, páradús levegőt hozó földközi-tengeri áramlat valószínűleg csak kedden a délutáni órákban érkezik hazánkba. A hét közepére tehát remélhetjük a csapadékhiány és a fagyveszély megszűnését. (MTI)