Népszabadság, 1962. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-21 / 271. szám

2 Több mint 60 ország testvérpártjának képviselői vesznek részt az MSZMP­­ ma kezdődő kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról.) Vasárnap a késő esti órákban érkezett meg Maas Cerardus, a Holland Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagja, akit a Ferihegyi repülőtéren Varró György, az MSZMP Központi Bi­zottságának póttagja üdvözölt. A lengyel testvérpárt küldött­ségét — E. Oc­obot, a politikai bizottság tagját, a központi bizott­ság titkárát, Josef Kowalczykot, a revíziós bizottság tagját és Jerzy Planinszkyt, a központi bi­zottság póttagját — a Keleti pá­lyaudvaron Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Cseterki Lajos és Szilágyi Dezső, a Központi Bizottság tagjai fogadták. Jelen volt a fogadásnál Henryk Grochulski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagy­követe is. Hétfőn a kora reggeli órákban érkezett meg a csehszlovák de­legáció: Otakar Simunek, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Politi­kai­­ Bizottságának tagja, Jaros­­lav Havelka és Frantisek Dvorsky, a központi bizottság tag­jai. A küldöttséget a Keleti pá­lyaudvaron Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Szurdi István, a Központi Bizott­ság tagja fogadta. Jelen volt az érkezésnél Frantisek Pisek, a bu­dapesti csehszlovák nagykövet is. A Német Szocialista Egységpár­tot négytagú delegáció — Her­­bert Warnke, a politikai bizott­ság tagja, Erich Mielke, a köz­ponti bizottság tagja, Ottó Fanke, a központi bizottság póttagja és Wilhelm Meissner, az NDK buda­pesti nagykövete — képviseli a kongresszuson. A Német Kommunista Párt küldötteként Otto Niebergall, a politikai bizottság tagja érkezett Budapestre. A két testvérpárt delegátusait a Ferihegyi repülőtéren Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, Blaha Béla, a Központi Bizottság tagja és Hel­tai Imre, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője fo­gadta. * Megérkezett a Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttsége is, Dugerszununnak, a politikai bi­zottság tagjának, a központi bi­zottság titkárának vezetésével; to­vábbá a Koreai Munkapárt dele­gációja, élén Kim Ir Szennel, a politikai bizottság póttagjával, a központi ellenőrző bizottság elnö­kével. A vendégeket Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bi­zottságának póttagja, Pap János, a Központi Bizottság tagja, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter és Ta­usz János belkereskedelmi miniszter fogadta. A Román Munkáspárt képvi­seletében Alexandru Draghici és Dumitru Coliu, a politikai bizott­ság tagjai, továbbá Iosif Banc, a Maros magyar autonóm tartomá­nyi pártbizottság első titkára ér­kezett a kongresszusra. A delegá­ciót a Nyugati pályaudvaron Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Csergő János, a Központi Bizottság pót­tagja üdvözölte. Megjelent a fo­gadtatásnál Mihail Rosianu, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete is. AZ A BIZONYOS VÁROSKA, ahol a szovjet űrhajósok élnek családjukkal, ahol tanulnak — nem nagyon messze fekszik Moszkvától. Szabályos, egyenes utcák, modern, háromemeletes épületek. Sok autó. Vasárnap délelőtt kevesen járnak az utcán, néhány korán kelő papa a gyere­két sétáltatja. A szép üzletház az utca végén ultramodern — nemrég készülhetett el. „Szput­­nyik” — hirdetik a neonbetűk a bejárat felett. Popovicsék háromszobás laká­sának ízlésesen berendezett „nagy szobájában” kezdődik a beszélge­tés. Az ablakból kilátni az űr­hajósvároska behavazott utcájára. — Gondolom, hogy űrutazása óta mindenki ezt a már lassan banálissá vált kérdést teszi fel önnek, de csakugyan, ugyanolyan jól érzi magát, mint azelőtt? — Ugyanolyan jól, teljesen egészséges vagyok azóta is. Mind­össze egy kis nátha csúszott be két nappal ezelőtt, de ennek is magam vagyok az oka. Sportfog­lalkozáson vettem részt, jól ki­melegedtem és így mentem tusol­ni. Hiába, a nátha ellen az űr­pilótát sem lehet immunizálni. — Ha már a náthánál tartunk Pavel Popovics, hadd kérdez­zem meg: ha akkor, az űrutazás előtt kapott volna ilyen könnyű, más számára szinte észrevehetet­len náthát — mi történt volna? — Semmi esetre sem repülhet­tem volna. Szipákolva nem lehet az űrbe indulni. Mindenképpen a dublőröm, a tartalékom repült volna, aki beöltözve ott ült mö­göttem az autóbuszban ... — Az ön dublőrét, úgy gondo­lom, nem nagyon sokára megis­merjük. Néni mondana nekünk addig is valamit róla? Kacag egészségesen, jókedvűen, még a szeme is nevet.­­ — Lám csak, az újságírók min­denre kíváncsiak... Mit mond­hatnék róla? Talán annyit, hogy nagyon művelt, sokoldalú, intelli­gens ember. Nos, a felesége ked­ves, bájos asszony. Felsőfokú technikai végzettsége , mérnöki végzettsége van. Csak az a baj, hogy a hangja nem valami híres, nem tartozik a legjobb kórustagok közé... MOST RAJTUNK A NEVETÉS SORA. Mindenki jól ismeri Popo­­vicsnak ezt a „gyengéjét”, nagyon szeret énekelni, tud is, és még a kozmoszban is kedvenc áriájával szórakoztatta barátját, Andrian Nyikolajevet. Közbe bejön Marina asszony, a tágra nyílt szemű Nataskával a karján. Az űrhajósfeleség, aki maga is repülőoktató, csinos, bá­jos háziasszony is egyben, rögtön kínálni kezd bennünket. — Nemrégiben láttam az űr­utazásáról készült filmet, Popovics elvtárs. Ott sok érdekes részlet szerepel az űrhajósok kiképzésé­ről. Szeretném megkérdezni, mi a legnehezebb e kiképzésben? — Nehéz erre válaszolni — mondja elgondolkozva. — Az mindenesetre bizonyos, hogy a pszichikai próbák, az idegrend­szer edzése semmi esetre sem könnyebb a test, a szervezet fel­készítésénél. Itt van például a világtól elzárt süketkamra. Be­lépsz és nem tudod mennyi időre. Esetleg valaki barátian „elárul­­ja”, hogy mondjuk „tíz nap”. El­telt a tíz nap, nyugtalankodni kezdesz, hogy eresszenek már ki, és akkor a fejed felett megszólal egy hang: Popovics elvtárs, ön még öt napot itt fog tölteni. Élelmet itt és itt talál... Ezt el­mesélni persze könnyebb ... Vagy ott van az a jelenet, amit a fil­men is láthatott. Amikor a több napos teljes csendet, a zsongítóan kellemes világítást egyszerre han­gok és fények eszeveszett káosza váltja fel. Bizony, az embernek parancsolnia kell magának, hogy a pulzusa ne verjen gyorsabban, mint szokott, hogy kapkodás nél­kül, nyugodtan végezze el felada­tait. Az is előfordul, hogy itt a csend kamrájában az órát úgy állítják be, hogy gyorsabban jár­jon: mondjuk például 24 óra el­múlását jelezze , ha még csak 19 óra múlt el. Persze nem az a cél, hogy megtréfálják a pilótát, hanem annak vizsgálata, hogy mennyire tud a szervezet alkal­mazkodni, hogyan változik meg az életritmus, a munka, a pihe­nés, az étkezések rendje. Hiszen ez nagyon fontos a kozmoszban, ahol sűrűbben váltakoznak a nap­palok és az éjszakák, mint a föl­dön. — Szeretném megkérdezni: érte-e valami meglepetés a világ­űrben, történt-e fent valami, amit odalent nem tudott tökéle­tesen begyakorolni, például a súlytalanság állapotát? — A kérdés elevenre tapint: a súlytalanság valóban az egyetlen, amire a földön nem lehet telje­sen előkészíteni az űrhajóst. Re­pülőgépen rövid időre létre lehet hozni — de ez, hogy úgy fejez­zem ki magamat, „valami van, de nem az igazi”. Egyébként a súlytalanság tréningje nagyon komoly dolog, sok ember különö­sen érzékeny reá, és nem egy olyan vadászrepülő is van, aki rosszul bírja a legrövidebb ideig tartó súlytalanságot is. Ami en­gem illet: amikor beállt a súly­talanság állapota, a teljes és ab­szolút csend, hirtelen mintha ze­nét hallottam volna. Volt alkal­mam hallani az elektronikus or­gonák hangját — nos, erre a ze­nére emlékeztetett engem. Va­lójában természetesen teljes csend volt, semmiféle zene nem hallatszott. POPOVICSNÉ KÖZBESZÓL: szerinte a női repülők könnyeb­ben bírják a súlytalansággal járó fizikai megpróbáltatást, mint a férfiak. Pavel Popovics ezzel nem ért egyet, vitatkozik, érvek és ellenérvek hangzanak el , s vé­gül abban maradnak, hogy e vi­ta majd akkor dől el, amikor megismerkedünk az első női űr­hajós beszámolójával... Megkér­dezem Popovicsot, mi a szemé­lyes véleménye, sor kerül-e er­re hat-hét éven belül. Az imént még hevesen vitat­kozó űrpilóta szemében hamiskás fény gyúl, és feleségére kacsint­va így felel: — Feltétlenül, már csak azért is, mert a Marsig soká tart az út és asszony nélkül nagyon unal­mas lenne. Popovicsnénak láthatóan nem nagyon tetszik az a magyarázat, amit férje mond, mert így foly­tatja: Oda természetesen minden­ki a saját feleségével fog utaz­ni... — Ön fog még repülni az űr­ben? — Bizonyosan fogok, életcél­nak, hivatásnak tekintem az űr­repülést. — És mik a legközelebbi cél­jai? — Azok persze prózaiak: a leg­közelebbi a vizsgák letétele. Ke­ményen kell tanulni, mert a kö­vetelmények semmivel sem ki­sebbek attól, hogy az ember oda­fent járt. Készülök a matemati­ka-fizikai és ábrázológeometria­vizsgára ... Utazni? Persze azt is szeretnék. Ha az ember egyszer már látta a Földet odafentről, ak­kor szeretne belőle minél többet megismerni — idelent is... Utaz­ni, új tájakat, embereket látni — nagyszerű dolog. NAGYON SOK HELYRE HÍV­NAK előadni, és én igyekszem minél több kérésnek eleget ten­ni — akkor is, ha valamennyinek nem lehet. Rengeteg levelet is kapok. Ezt a címet persze csak nagyon kevesen tudják — és mégis nézze... Vastag dossziét mutat — min­den levél ezen a héten érkezett. Mindegyikre igyekszik saját kezű­leg válaszolni. A dolgozószoba íróasztalán a levelek mellett új­ságkivágásokat látok — az űrre­pülésről szóló beszámolót. Át­adom a Népszabadság egy ma­gammal hozott példányát — az „égi páros” földet éréséről szóló első híradásokat. Végezetül megkérdezem Popo­­vics elvtársat, aki egyben a világ első űrhajós-pártszervezetének titkára: mit üzen búcsúzóul Ma­gyarországra? — A Pravdában épp most ol­vasom, hogy megkezdődik a párt­­kongresszusuk. Ezért ezt szeret­ném üzenni: úgy érzem, minden szépben és nagyszerűben, amit elérünk, ott van mindannyiuk munkája. Nem véletlen, hogy az első űrhajósok — sohasem, még „odafent” sem válnak meg piros tagsági könyvüktől. Az űrrepülők sikerei — amit elértünk és amit holnap érünk el —, ez is közös öröm, jogosan közös büszkeség. A Föld a világűrből gyönyörű — de én hiszek benne, hogy a kom­munizmus, amit itt a földön te­remtünk meg, még ennél is szebb. Szeretnék magyar barátaimnak sikeres tanácskozást kívánni és a rájuk váró feladatokhoz sok erőt, energiát. Sikert­­ és békét. A mi terveinkhez béke kell, mert a háború pusztulást jelentene, rombolást, halált hozna.­­.. Ezt szeretném üzenni... ... AMIKOR ELBÚCSÚZTAM Pavel és Marina Popovicstól, et­től a két egyszerű, vendégszerető, szerény és közvetlen embertől — arra gondoltam, milyen jó, hogy itt ebben a „városkában”, amely­nek nevét egyszer még együtt fogják emlegetni a páratlan űr­utazásokkal — ilyen emberek él­nek. Akik a béke és a kommu­nizmus nevében készülnek és in­dulnak el útjukra, a csillagok felé. Vajda Péter Popovicséknál az űrhajósvároskában NÉPSZABADSÁG 1962. november 20. kedd A KÖZÉLET HÍREI Rapacki lengyel külügyminiszter átutazott Budapesten Adam Rapacki, a Lengyel Nép­­köztársaság külügyminisztere, út­ban Belgrád felé, vasárnap átuta­zott Budapesten. A külügyminiszter üdvözlésére a Keleti pályaudvaron megjelent Péter János külügyminiszter, va­lamint a minisztérium több veze­tő munkatársa. Ott volt Henryk Grochulski, a Lengyel Népköztár­saság budapesti nagykövete és Mirko Tepavac, a Jugoszláv Szö­vetségi Népköztársaság budapesti nagykövete is. Lengyel újságírók látogatása Péter János külügyminiszternél Péter János külügyminiszter hétfőn fogadta a hazánkban tar­tózkodó lengyel újságíró-küldött­séget. A delegáció tagjai: Artur Hajnicz, a Zycie Warszawy, Bo­­leslawo Wojcicki, a Trybuna Lu­­du, Jozef Wielowski, a lengyel rádió és Maciej Swierczynski, a Glos Pracy munkatársai. A foga­dáson jelen volt Siklósi Norbert, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára is. Ankét a földgáz hasznosításáról A Magyar Tudományos Aka­démia kémiai tudományok osztá­lyán hétfőn ankétot rendezett a kőolaj-, szén- és gáztechnológiai bizottság a hazai széndioxidos földgázok hasznosításáról. Az egész napos ankét dr. Freund Mi­hály akadémikus elnöki megnyi­tójával kezdődött, majd dr. Lő­rin­cz Imre, a bizottság elnöke tartott előadást A hazai szénsavas földgáz-előfordulások gazdasági jelentősége címmel. Az ankét további előadásai az eddig elvégzett vizsgálatok ered­ményeiről számoltak be. A nyilvántartás sem kivétel Megalapozott készletgazdálko­dás és a lényeges változásokat követő, áttekinthető ügyvitel egymástól elválaszthatatlan dol­gok. Hadd illusztráljuk ezt most a posta és a vasút területéről vett bizonyítékkal. Mind a Posta, mind a MÁV berendezéseinek, vonalainak, há­lózatának korszerűsítésekor di­cséretes gonddal megmenti, rak­tározza a használt, de még hasz­nosítható anyagokat. Nem kis té­lek azok, a MÁV-nál például a használt fenntartási anyagkészlet értéke a múlt évben elérte a 231 millió forintot. Akad ebben a tö­megben sín, kapcsolószer, talp­fa, váltó, kitérő, mozdony- vagy kocsialkatrész a vasútnál, hasz­nált oszlop, huzal, szigetelő stb. a Postánál. A mennyiségek a felhasználási és készletezési nor­mákat nézve, különösen nagyok. Sín- és sínkapcsolószerből pél­dául az engedélyezett készlet­norma 105 nap, ezzel szem­ben az utóbbiból ennek öt­szöröse, 540 napra elegen­dő gyűlik össze egy év alatt a vasút raktáraiban. Újratelített normál talpfából a 75 napos normával szemben annak több mint hatszorosa, 490 napos a készlet már ez év tavaszán. Vagy a Postánál a kétmilliméte­­res használt bronzhuzalból 9,6 t­onna, a hárommilliméteresnél 18 tonna volt az évi készlet­emelkedés, a felhasználás ugyan­akkor az előbbinél 26 kiló, az utóbbinál is csak egy tonna. A Budapest vidéki Postavezérigaz­gatóságnál pedig a szigetelőknél, ugyancsak a használt anyagok miatt, jó ötszörös, 300 napos a készlet, ezen belül elágazási szi­getelőkből tízévi felhasználáshoz elegendő jött össze. Ennek ellenére a használt anyagok gondos megmentésével és raktározásával sem a Posta, sem a MÁV a maga elé tűzött célt, az új anyagok megtakarí­tását nem éri el. S ez — a bankszervek ellenőrzése szerint — a következő hibákra vezet­hető vissza. Egyfelől: csak a kitermelt anyagok műszaki fel­használhatósági fokát, azaz ál­lapotát határozzák meg, a fel­használási lehetőségeket már kevésbé. Másfelől: a hasznosí­tás hiányos nyilvántartása miatt sem az új anyagok rendelésénél nem lehet kö­vetkezetesen figyelembe ven­ni a használt készleteket, sem a bátor selejtezéshez nin­csenek meg a szükséges biztos támpontok. Pedig nyilvánvaló, hogy az általános korszerűsítés következtében a régi anyagok egy részét bizonyos mennyisé­gen túl tárolni sem érdemes. A felhasználás figyelemmel kísé­rése erre pontos választ adna. Ugyanakkor azok más vállala­toknál, vagy éppen más célra, esetleg nyersanyagként (sok az import eredetű) talán fel lenné­nek használhatók. Az eredmény, mint láttuk, a készlethalmozódás. Mind a MÁV-nál, mind a Postánál en­nek megszüntetéséhez, a pénz­eszközök felesleges lekötésének megakadályozásához és a rend­szeres indokolt selejtezéshez — a műszaki gondosság mellett gazdasági szemléletre, prompt rendelések kiadására alkalmas áttekinthető központi nyilván­tartási rendszerre volna szük­ség. S ez a követelmény semmi­képp sem túlzott: mindkét szerv tevékenységének a pontosság az alapja. Ez nem korlátozódhat a vonatok indítására, a küldemé­nyek kézbesítésére. A készlet­nyilvántartás sem lehet kivétel. M. M.

Next