Népszabadság, 1962. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-21 / 271. szám
2 Több mint 60 ország testvérpártjának képviselői vesznek részt az MSZMP ma kezdődő kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról.) Vasárnap a késő esti órákban érkezett meg Maas Cerardus, a Holland Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, akit a Ferihegyi repülőtéren Varró György, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja üdvözölt. A lengyel testvérpárt küldöttségét — E. Ocobot, a politikai bizottság tagját, a központi bizottság titkárát, Josef Kowalczykot, a revíziós bizottság tagját és Jerzy Planinszkyt, a központi bizottság póttagját — a Keleti pályaudvaron Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Cseterki Lajos és Szilágyi Dezső, a Központi Bizottság tagjai fogadták. Jelen volt a fogadásnál Henryk Grochulski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete is. Hétfőn a kora reggeli órákban érkezett meg a csehszlovák delegáció: Otakar Simunek, a Csehszlovák Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, Jaroslav Havelka és Frantisek Dvorsky, a központi bizottság tagjai. A küldöttséget a Keleti pályaudvaron Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Szurdi István, a Központi Bizottság tagja fogadta. Jelen volt az érkezésnél Frantisek Pisek, a budapesti csehszlovák nagykövet is. A Német Szocialista Egységpártot négytagú delegáció — Herbert Warnke, a politikai bizottság tagja, Erich Mielke, a központi bizottság tagja, Ottó Fanke, a központi bizottság póttagja és Wilhelm Meissner, az NDK budapesti nagykövete — képviseli a kongresszuson. A Német Kommunista Párt küldötteként Otto Niebergall, a politikai bizottság tagja érkezett Budapestre. A két testvérpárt delegátusait a Ferihegyi repülőtéren Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Blaha Béla, a Központi Bizottság tagja és Heltai Imre, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője fogadta. * Megérkezett a Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttsége is, Dugerszununnak, a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével; továbbá a Koreai Munkapárt delegációja, élén Kim Ir Szennel, a politikai bizottság póttagjával, a központi ellenőrző bizottság elnökével. A vendégeket Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Pap János, a Központi Bizottság tagja, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter és Tausz János belkereskedelmi miniszter fogadta. A Román Munkáspárt képviseletében Alexandru Draghici és Dumitru Coliu, a politikai bizottság tagjai, továbbá Iosif Banc, a Maros magyar autonóm tartományi pártbizottság első titkára érkezett a kongresszusra. A delegációt a Nyugati pályaudvaron Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Csergő János, a Központi Bizottság póttagja üdvözölte. Megjelent a fogadtatásnál Mihail Rosianu, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete is. AZ A BIZONYOS VÁROSKA, ahol a szovjet űrhajósok élnek családjukkal, ahol tanulnak — nem nagyon messze fekszik Moszkvától. Szabályos, egyenes utcák, modern, háromemeletes épületek. Sok autó. Vasárnap délelőtt kevesen járnak az utcán, néhány korán kelő papa a gyerekét sétáltatja. A szép üzletház az utca végén ultramodern — nemrég készülhetett el. „Szputnyik” — hirdetik a neonbetűk a bejárat felett. Popovicsék háromszobás lakásának ízlésesen berendezett „nagy szobájában” kezdődik a beszélgetés. Az ablakból kilátni az űrhajósvároska behavazott utcájára. — Gondolom, hogy űrutazása óta mindenki ezt a már lassan banálissá vált kérdést teszi fel önnek, de csakugyan, ugyanolyan jól érzi magát, mint azelőtt? — Ugyanolyan jól, teljesen egészséges vagyok azóta is. Mindössze egy kis nátha csúszott be két nappal ezelőtt, de ennek is magam vagyok az oka. Sportfoglalkozáson vettem részt, jól kimelegedtem és így mentem tusolni. Hiába, a nátha ellen az űrpilótát sem lehet immunizálni. — Ha már a náthánál tartunk Pavel Popovics, hadd kérdezzem meg: ha akkor, az űrutazás előtt kapott volna ilyen könnyű, más számára szinte észrevehetetlen náthát — mi történt volna? — Semmi esetre sem repülhettem volna. Szipákolva nem lehet az űrbe indulni. Mindenképpen a dublőröm, a tartalékom repült volna, aki beöltözve ott ült mögöttem az autóbuszban ... — Az ön dublőrét, úgy gondolom, nem nagyon sokára megismerjük. Néni mondana nekünk addig is valamit róla? Kacag egészségesen, jókedvűen, még a szeme is nevet. — Lám csak, az újságírók mindenre kíváncsiak... Mit mondhatnék róla? Talán annyit, hogy nagyon művelt, sokoldalú, intelligens ember. Nos, a felesége kedves, bájos asszony. Felsőfokú technikai végzettsége , mérnöki végzettsége van. Csak az a baj, hogy a hangja nem valami híres, nem tartozik a legjobb kórustagok közé... MOST RAJTUNK A NEVETÉS SORA. Mindenki jól ismeri Popovicsnak ezt a „gyengéjét”, nagyon szeret énekelni, tud is, és még a kozmoszban is kedvenc áriájával szórakoztatta barátját, Andrian Nyikolajevet. Közbe bejön Marina asszony, a tágra nyílt szemű Nataskával a karján. Az űrhajósfeleség, aki maga is repülőoktató, csinos, bájos háziasszony is egyben, rögtön kínálni kezd bennünket. — Nemrégiben láttam az űrutazásáról készült filmet, Popovics elvtárs. Ott sok érdekes részlet szerepel az űrhajósok kiképzéséről. Szeretném megkérdezni, mi a legnehezebb e kiképzésben? — Nehéz erre válaszolni — mondja elgondolkozva. — Az mindenesetre bizonyos, hogy a pszichikai próbák, az idegrendszer edzése semmi esetre sem könnyebb a test, a szervezet felkészítésénél. Itt van például a világtól elzárt süketkamra. Belépsz és nem tudod mennyi időre. Esetleg valaki barátian „elárulja”, hogy mondjuk „tíz nap”. Eltelt a tíz nap, nyugtalankodni kezdesz, hogy eresszenek már ki, és akkor a fejed felett megszólal egy hang: Popovics elvtárs, ön még öt napot itt fog tölteni. Élelmet itt és itt talál... Ezt elmesélni persze könnyebb ... Vagy ott van az a jelenet, amit a filmen is láthatott. Amikor a több napos teljes csendet, a zsongítóan kellemes világítást egyszerre hangok és fények eszeveszett káosza váltja fel. Bizony, az embernek parancsolnia kell magának, hogy a pulzusa ne verjen gyorsabban, mint szokott, hogy kapkodás nélkül, nyugodtan végezze el feladatait. Az is előfordul, hogy itt a csend kamrájában az órát úgy állítják be, hogy gyorsabban járjon: mondjuk például 24 óra elmúlását jelezze , ha még csak 19 óra múlt el. Persze nem az a cél, hogy megtréfálják a pilótát, hanem annak vizsgálata, hogy mennyire tud a szervezet alkalmazkodni, hogyan változik meg az életritmus, a munka, a pihenés, az étkezések rendje. Hiszen ez nagyon fontos a kozmoszban, ahol sűrűbben váltakoznak a nappalok és az éjszakák, mint a földön. — Szeretném megkérdezni: érte-e valami meglepetés a világűrben, történt-e fent valami, amit odalent nem tudott tökéletesen begyakorolni, például a súlytalanság állapotát? — A kérdés elevenre tapint: a súlytalanság valóban az egyetlen, amire a földön nem lehet teljesen előkészíteni az űrhajóst. Repülőgépen rövid időre létre lehet hozni — de ez, hogy úgy fejezzem ki magamat, „valami van, de nem az igazi”. Egyébként a súlytalanság tréningje nagyon komoly dolog, sok ember különösen érzékeny reá, és nem egy olyan vadászrepülő is van, aki rosszul bírja a legrövidebb ideig tartó súlytalanságot is. Ami engem illet: amikor beállt a súlytalanság állapota, a teljes és abszolút csend, hirtelen mintha zenét hallottam volna. Volt alkalmam hallani az elektronikus orgonák hangját — nos, erre a zenére emlékeztetett engem. Valójában természetesen teljes csend volt, semmiféle zene nem hallatszott. POPOVICSNÉ KÖZBESZÓL: szerinte a női repülők könnyebben bírják a súlytalansággal járó fizikai megpróbáltatást, mint a férfiak. Pavel Popovics ezzel nem ért egyet, vitatkozik, érvek és ellenérvek hangzanak el , s végül abban maradnak, hogy e vita majd akkor dől el, amikor megismerkedünk az első női űrhajós beszámolójával... Megkérdezem Popovicsot, mi a személyes véleménye, sor kerül-e erre hat-hét éven belül. Az imént még hevesen vitatkozó űrpilóta szemében hamiskás fény gyúl, és feleségére kacsintva így felel: — Feltétlenül, már csak azért is, mert a Marsig soká tart az út és asszony nélkül nagyon unalmas lenne. Popovicsnénak láthatóan nem nagyon tetszik az a magyarázat, amit férje mond, mert így folytatja: Oda természetesen mindenki a saját feleségével fog utazni... — Ön fog még repülni az űrben? — Bizonyosan fogok, életcélnak, hivatásnak tekintem az űrrepülést. — És mik a legközelebbi céljai? — Azok persze prózaiak: a legközelebbi a vizsgák letétele. Keményen kell tanulni, mert a követelmények semmivel sem kisebbek attól, hogy az ember odafent járt. Készülök a matematika-fizikai és ábrázológeometriavizsgára ... Utazni? Persze azt is szeretnék. Ha az ember egyszer már látta a Földet odafentről, akkor szeretne belőle minél többet megismerni — idelent is... Utazni, új tájakat, embereket látni — nagyszerű dolog. NAGYON SOK HELYRE HÍVNAK előadni, és én igyekszem minél több kérésnek eleget tenni — akkor is, ha valamennyinek nem lehet. Rengeteg levelet is kapok. Ezt a címet persze csak nagyon kevesen tudják — és mégis nézze... Vastag dossziét mutat — minden levél ezen a héten érkezett. Mindegyikre igyekszik saját kezűleg válaszolni. A dolgozószoba íróasztalán a levelek mellett újságkivágásokat látok — az űrrepülésről szóló beszámolót. Átadom a Népszabadság egy magammal hozott példányát — az „égi páros” földet éréséről szóló első híradásokat. Végezetül megkérdezem Popovics elvtársat, aki egyben a világ első űrhajós-pártszervezetének titkára: mit üzen búcsúzóul Magyarországra? — A Pravdában épp most olvasom, hogy megkezdődik a pártkongresszusuk. Ezért ezt szeretném üzenni: úgy érzem, minden szépben és nagyszerűben, amit elérünk, ott van mindannyiuk munkája. Nem véletlen, hogy az első űrhajósok — sohasem, még „odafent” sem válnak meg piros tagsági könyvüktől. Az űrrepülők sikerei — amit elértünk és amit holnap érünk el —, ez is közös öröm, jogosan közös büszkeség. A Föld a világűrből gyönyörű — de én hiszek benne, hogy a kommunizmus, amit itt a földön teremtünk meg, még ennél is szebb. Szeretnék magyar barátaimnak sikeres tanácskozást kívánni és a rájuk váró feladatokhoz sok erőt, energiát. Sikert és békét. A mi terveinkhez béke kell, mert a háború pusztulást jelentene, rombolást, halált hozna... Ezt szeretném üzenni... ... AMIKOR ELBÚCSÚZTAM Pavel és Marina Popovicstól, ettől a két egyszerű, vendégszerető, szerény és közvetlen embertől — arra gondoltam, milyen jó, hogy itt ebben a „városkában”, amelynek nevét egyszer még együtt fogják emlegetni a páratlan űrutazásokkal — ilyen emberek élnek. Akik a béke és a kommunizmus nevében készülnek és indulnak el útjukra, a csillagok felé. Vajda Péter Popovicséknál az űrhajósvároskában NÉPSZABADSÁG 1962. november 20. kedd A KÖZÉLET HÍREI Rapacki lengyel külügyminiszter átutazott Budapesten Adam Rapacki, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere, útban Belgrád felé, vasárnap átutazott Budapesten. A külügyminiszter üdvözlésére a Keleti pályaudvaron megjelent Péter János külügyminiszter, valamint a minisztérium több vezető munkatársa. Ott volt Henryk Grochulski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete és Mirko Tepavac, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagykövete is. Lengyel újságírók látogatása Péter János külügyminiszternél Péter János külügyminiszter hétfőn fogadta a hazánkban tartózkodó lengyel újságíró-küldöttséget. A delegáció tagjai: Artur Hajnicz, a Zycie Warszawy, Boleslawo Wojcicki, a Trybuna Ludu, Jozef Wielowski, a lengyel rádió és Maciej Swierczynski, a Glos Pracy munkatársai. A fogadáson jelen volt Siklósi Norbert, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára is. Ankét a földgáz hasznosításáról A Magyar Tudományos Akadémia kémiai tudományok osztályán hétfőn ankétot rendezett a kőolaj-, szén- és gáztechnológiai bizottság a hazai széndioxidos földgázok hasznosításáról. Az egész napos ankét dr. Freund Mihály akadémikus elnöki megnyitójával kezdődött, majd dr. Lőrincz Imre, a bizottság elnöke tartott előadást A hazai szénsavas földgáz-előfordulások gazdasági jelentősége címmel. Az ankét további előadásai az eddig elvégzett vizsgálatok eredményeiről számoltak be. A nyilvántartás sem kivétel Megalapozott készletgazdálkodás és a lényeges változásokat követő, áttekinthető ügyvitel egymástól elválaszthatatlan dolgok. Hadd illusztráljuk ezt most a posta és a vasút területéről vett bizonyítékkal. Mind a Posta, mind a MÁV berendezéseinek, vonalainak, hálózatának korszerűsítésekor dicséretes gonddal megmenti, raktározza a használt, de még hasznosítható anyagokat. Nem kis télek azok, a MÁV-nál például a használt fenntartási anyagkészlet értéke a múlt évben elérte a 231 millió forintot. Akad ebben a tömegben sín, kapcsolószer, talpfa, váltó, kitérő, mozdony- vagy kocsialkatrész a vasútnál, használt oszlop, huzal, szigetelő stb. a Postánál. A mennyiségek a felhasználási és készletezési normákat nézve, különösen nagyok. Sín- és sínkapcsolószerből például az engedélyezett készletnorma 105 nap, ezzel szemben az utóbbiból ennek ötszöröse, 540 napra elegendő gyűlik össze egy év alatt a vasút raktáraiban. Újratelített normál talpfából a 75 napos normával szemben annak több mint hatszorosa, 490 napos a készlet már ez év tavaszán. Vagy a Postánál a kétmilliméteres használt bronzhuzalból 9,6 tonna, a hárommilliméteresnél 18 tonna volt az évi készletemelkedés, a felhasználás ugyanakkor az előbbinél 26 kiló, az utóbbinál is csak egy tonna. A Budapest vidéki Postavezérigazgatóságnál pedig a szigetelőknél, ugyancsak a használt anyagok miatt, jó ötszörös, 300 napos a készlet, ezen belül elágazási szigetelőkből tízévi felhasználáshoz elegendő jött össze. Ennek ellenére a használt anyagok gondos megmentésével és raktározásával sem a Posta, sem a MÁV a maga elé tűzött célt, az új anyagok megtakarítását nem éri el. S ez — a bankszervek ellenőrzése szerint — a következő hibákra vezethető vissza. Egyfelől: csak a kitermelt anyagok műszaki felhasználhatósági fokát, azaz állapotát határozzák meg, a felhasználási lehetőségeket már kevésbé. Másfelől: a hasznosítás hiányos nyilvántartása miatt sem az új anyagok rendelésénél nem lehet következetesen figyelembe venni a használt készleteket, sem a bátor selejtezéshez nincsenek meg a szükséges biztos támpontok. Pedig nyilvánvaló, hogy az általános korszerűsítés következtében a régi anyagok egy részét bizonyos mennyiségen túl tárolni sem érdemes. A felhasználás figyelemmel kísérése erre pontos választ adna. Ugyanakkor azok más vállalatoknál, vagy éppen más célra, esetleg nyersanyagként (sok az import eredetű) talán fel lennének használhatók. Az eredmény, mint láttuk, a készlethalmozódás. Mind a MÁV-nál, mind a Postánál ennek megszüntetéséhez, a pénzeszközök felesleges lekötésének megakadályozásához és a rendszeres indokolt selejtezéshez — a műszaki gondosság mellett gazdasági szemléletre, prompt rendelések kiadására alkalmas áttekinthető központi nyilvántartási rendszerre volna szükség. S ez a követelmény semmiképp sem túlzott: mindkét szerv tevékenységének a pontosság az alapja. Ez nem korlátozódhat a vonatok indítására, a küldemények kézbesítésére. A készletnyilvántartás sem lehet kivétel. M. M.