Népszabadság, 1963. július (21. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-18 / 166. szám

JÓ ARATÁS TATAHÁZÁN A tataházi Petőfi Ter­melőszövetkezetben vége felé tart az őszi árpa ara­tása. Hat kombájn dolgo­zik. Vetési területünk 600 kh. Az eddigi táblafelmé­rések alapján átlagtermé­sünk 20 mázsa a beterve­zett 15 mázsával szemben. Az aratással egy időben megtörténik a tarl­óhántás, tarlóvetés, eddig 40 hold korai tarlókukoricát elve­tettünk. Nagyon szépen dolgoznak a kombájnok, alacsony tarlót hagynak, serkenti őket a prémium is. A szép magas szalmát szalmahúzóval a tarlóról gépekkel lehúzatjuk. Ter­melésünkkel és annak mi­nőségével elégedettek va­gyunk Salamon László Tataháza, Petőfi Tsz. JÁRÁSUNK FEJLŐDÉSE A községfejlesztésről szó­ló első rendelkezés megje­lenése óta, nyolc év alatt az edelényi járás 62 közsé­gében 40 millió forintot használtak fel községfej­lesztésre. Ebből a közsé­gekben feltárt helyi anya­gok értéke 2 500 000 forint volt. A járás dolgozói által elvégzett társadalmi munka értéke 4 500 000 forint. Szép eredményt ért el a járás tavaly is. A 7 452 000 forintos tervet 101 százalék­ra teljesítették a járás köz­ségei. Az idén a 8 583 000 forintos tervből 15 km új utat, 22 km új járdát, 10 kutat, 2 új művelődési házat, 2 orvosi lakást, rendelőt és sok egyebet építenek. Dr. Vodila Barna az edelényi járási tanács titkára BALATONI MEGÁLLÓK Bélatelep, amely a Fe­renc József korabeli lntei­­nerek nyaralóhelye volt, Fonyódtól mindössze 1800 méterre fekszik, mégis az utóbbi időkig mind a gyors-, mind a sebesvona­tok ott álltak meg, pedig a felszabadulás után Alsó- Bélatelep forgalma megkét­szereződött. A MÁV belátta ezt a fo­nák helyzetet, s az Alsó- Bél­atelepre tette át nem­csak a Balaton- és a Heli­­kon-expressz, hanem más gyorsvonat megállóhelyét is. De a sebesvonat megál­lóhelyét meghagyták Béla­­telepen. Sokkal ésszerűbb lett vol­­nak az expressz- és gyors­vonat megállóhelyét Béla­telep és Alsó-Bélatelep kö­zött megfelezni, a sebesvo­natét Alsó-Bélatelepre tes­tálni, ahol a dorogi, komlói szénbányászok, vaslemez­gyári dolgozók, olajbányá­szok nyaralnak, iskolás gyerekek táboroznak. Tóth József Alsó-Bélatelep, Kölcsey u. 212. Családok sorsa, felelősség, társadalmi kötelezettség A személyzeti vezető hozzászólása Réz Istvánné levele, amely a Népszabadság jú­nius 27-i számában jelent meg, engem mindenképpen válaszadásra kötelez. Fér­jének ügyét jól ismerem, személyzeti vezető vagyok a vállalatnál, ahol férje dolgozik. Ez a helyzet, úgy érzem, szinte személyre szólóan kéri számon a se­gítséget, amit — úgy tűn­het Réz Istvánná írásából — férje hivatali vezetői sem előbb, sem később nem adtak meg. Igaz, a levélben nem hi­vatkozik Réz Istvánná köz­vetlenül a vállalat vezetői­re, mégis véleményt kell mondanom, elsősorban ar­ról, ami — teljesen érthe­tően — most már sok em­bert érdekel: milyen em­ber Réz István, mi történt vele, hogy feleségének a társadalom segítségét kell kérni családi ügyükben? Réz István három éve dolgozik vállalatunknál. Nem ennyi ideje ismerjük őt, ismerjük szinte a fel­­szabadulás óta. A vállalat igazgatója és én is előzőleg dolgoztam már együtt Réz Istvánnal. Később a válla­lat felügyeleti szervénél vezető beosztásban volt. Ebből a beosztásból került hozzánk üzletigazgatói munkakörbe. Tehát ismer­tük őt, tudtuk, mit vállal­tunk. Réz elvtárs művelt, képzett ember, négy ide­gen nyelven jól beszél, a felszabadulás óta párttag. A szakmában vezetői kép­zettségek birtokában van, de mi azt is tudtuk, hogy Réz Istvánnal előző mun­kahelyén nem voltak meg­elégedve. Nyughatatlan természetű, konok, akara­tos ember, ezért mint ve­zető, népszerűtlen volt. Igyekeztünk vele szem­ben következetes, nyílt módszereket érvényesíteni. Minősítésén napokig vitat­kozott, végül aláírta, elfo­gadta, de mint kiderült, nem látta be hibáját. Igaz, okult belőle! A múlt évben kérte, küldjük ki egy ba­ráti ország fővárosába, a magyar étterembe egy év­re dolgozni. Igyekeztünk meggyőzni, maradjon a he­lyén, új vezető még, az üzem átépítés előtt áll. Anyagi ** ügyeinek rendezé­sére hivatkozott, jobban tudná segíteni a családját, szakmai tapasztalatot sze­rezne. Végül is nem tud­tuk a kiküldetést megta­gadni. Aztán néhány hónap múlva kiderült: kint van vele egy leány is, akivel már itthon kapcsolata volt, és ott mint nevelt lányát szerepelteti. Fegyelmileg visszarendeltük, nem tér­hetett ki a felelősségre vo­nás alól. Vállalta a követ­kezményeket — igazgatói beosztásából leváltották, a párt is felelősségre vonta. Válni akar — mondotta —, szereti a lányt-e és elve­szi feleségül. Vitatkoztunk vele: „ötvenkét éves vagy, mi lesz ebből a harmadik házasságból, mi lesz a csa­ládoddal?” stb. Kérte, en­gedjük képességeinek meg­felelő helyen dolgozni, mert megfelelően akar gondoskodni a családjáról. Ezt lehetővé tettük. Je­lenleg üzletvezető, a külön­böző nyelv- és egyéb pót­lékokkal jövedelme nem csökkent jelentősen. A továbbiakban arra kellene válaszolni, amit Réz Istvánné lényegében tőlünk is számon kért, hi­vatali és társadalmi mun­kánk íratlan kötelezettsé­geként: „Hát ez volna mindössze a vezetők segít­sége férjem ügyében?” Nem tudok Réz István­­néval vitatkozni, őszinte megbecsülésem iránta, hogy erre a kétségbeesett lépésre is vállalkozott fér­je ügyében, hogy a nagy nyilvánosság előtt vitassák meg helyzetüket. Tényeket tudok mondani arról, amit évek óta hasonló ügyekben —­ hétezer ember dolgozik a vállalatnál — tapasztal­tam. Gyakran tudtunk se­gíteni, olykor teljes siker­rel. Volt eset, amikor nem maradt együtt a családi közösség, de meg tudtuk értetni az érdekeltekkel az anyagi gondoskodás fon­tosságát. Volt, amikor leg­jobb szándékunk ellenére nem tudtunk segíteni. A vállalat igazgatója minden személyi ügyben lelkiismeretesen, meggon­doltan, ígérgetések helyett intézkedésekkel segíti köz­vetve vagy közvetlenül a hozzá fordulókat. Mit ér­tünk el Réz István ügyé­ben eddig? Megadtuk neki a lehetőséget, hogy meg­felelő beosztásban dolgoz­zék, eleget tudjon tenni vállalt kötelezettségének, anyagilag gondoskodjon családjáról. Megvan a le­hetőségünk, hogy erre — ha szükséges — kényszerí­teni is tudjuk. Réz István a szakmában országosan ismert ember. Jelenlegi helyzetének oká­ról eddig csak az arra il­letékesek tudtak. Mint üz­letvezető — nem akármi­lyen helyen — a beosztot­tak és a vendégek szeme előtt dolgozik. Családja anyagi támogatásáért meg­tettük, amit lehetett. Egye­lőre ez is fontos. Természe­tesen mi a magunk részé­ről mindent megteszünk, hogy ez az ügy erkölcsileg is rendeződjön. Tóth Sándor Országos Idegenforgalmi Szál­loda és Étterem Vállalat személyzeti vezetője VÉLEMÉNYEK a Népszabadság cikkeiről Olvasóinkat érzékenyen érinti, valahányszor egy-egy írásunk a társadalmi tulajdon hanyag, hűtlen kezelését teszi szóvá. Erélyes, szigorú intézkedéseket kérnek a népvagyon megkárosítói ellen. „A milliós sikkasztás és a környezet" című írásunk az ÉM Szállítási Igazgatóságnál történt sú­lyos visszaéléseket leplezte le. Pál Sándor Budapest, VIII., Százados úti olvasónk egyetért a cikk mondani­valójával, de kifogásolja, hogy a szerző nem követel szi­gorú felelősségre vonást. „Ellentétben a cikk írójával, szerintem nem elegendő, hogy az esetet csak a pártszer­vezet tárgyalja. Ügyészségi, bírósági szerveknek kell ez­zel az üggyel foglalkozni. Éppen az a baj, hogy a fele­lősségre vonás legtöbbször nem elég alapos. A tettesek gyakran megússzák egy áthelyezéssel.” „A cikk azt a látszatot kelti, mintha ezt a bűnszövet­kezetet mostanában leplezték volna le — írja az ÉM egyik dolgozója. — Pedig ez az ügy nem újkeletű. Több mint három esztendővel ezelőtt pattant ki először az ügy, de akkor elsimították. Már akkor át kellett volna adni bíróságnak az ügyet, akkor nem fajultak volna idáig a dolgok.”* Fenyő Sándor (Budapest) írja. ..Nem olyan régen ol­vastam az újságban, hogy a sajtóban megjelent bíráló írásokra az illetékeseknek válaszolniuk kell. Helyeslem ezt az intézkedést. Várjuk, hogy »A milliós sikkasztás és a környezet­" című írásra mit válaszolnak az illetékesek.” Nem nyitják ki a klubszobát Mint az ország szinte va­lamennyi községében, ná­lunk, Aporligeten is szép modern művelődési ház van. Benne klubszoba mű­ködik könyvtárral és sok társasjátékkal. Mikor öreg szüleink meglátták a szép klubszobát a gazdag felsze­reléssel, meghatottan me­sélték, hogy ők fiatal ko­rukban bizony csak beigéz­­tek, vagy az él végénél gomboztak. Ezt mi hittük is, nem is, de könnyes sze­mükből végül azt olvastuk ki, hogy mindaz igaz, amit elmondtak. Nagyon hálásak va­gyunk, hogy államunk ma minden lehetőséget megad a művelődésre és a kultu­rált szórakozásra. Csak azt nem tudjuk megérteni, hogyha az állam ilyen sok pénzt áldoz, miért kell az aporligeti klubszobának ál­landóan zárva lennie, miért teszi tönkre a por és a rozs­da a felszerelést. A Vasárnap délelőttöt még csak eltöltjük, jobb híján ki a templomban, ki a kocsmában. Hanem a délután már sokkal hosz­­szabb, nehezebb. Nem nyit­ják ki a klubszobát, pedig olykor csoportosan állunk az ajtó előtt, irigy bebocsá­tást nyerjünk. Hát miért van az a klub­szoba? Mire való? Vislovszki Sándor Törökbálint, munkásszállás EGY LEVÉL NYOMÁN. Hatvanegy per után Helyreállt a béke az Esze Tamás utcában Both Istvánné, Debrecen, Esze Tamás utca 19. szám alat­ti lakos panasszal fordult szer­kesztőségünkhöz: „öt gyere­künk van — írta —, most vár­juk a hatodikat. Egyszoba­­konyhás, kamrás lakásban la­kunk, ahol meglennénk, de amióta házunk gazdát cserélt, tűrhetetlenné vált az életünk. Bárdi Sándor, az új tulajdonos, ideköltözése óta nincs egy perc nyugtunk. Mindennapossá vált a kiabálás, a veszekedés, néha még a tettlegességre is sor ke­rül. A gyerekek okozta sok gond, felelősség mellett az ál­landó olvanás már felőrölte idegeimet. Maholnap tönkre­megyek. Úgy érzem, mindez azért van, mert a tulajdonos szeretné ha elköltöznénk a há­zából.” Felkerestük Bothékat, hogy megnézzük, miként lehetne segíteni a család helyzetén. A tágas kertből csak egy keskeny, dróttal elkerített bejáratot hagyott Bothék­­nak az új tulajdonos. Rend, tisztaság van Bothék laká­sában, s láthatóan nagy gondját viselik a pici, ugyancsak elkerített portá­nak. Mint kiderült, Both Ist­vánné levele csak csipet­nyit érzékeltetett abból a hercehurcából, ami köztük­­ a háztulajdonos között fo­lyik. Alighogy beköltözött a házigazda, nyomban kifo­gásolta, hogy az egyik gye­rek hozzányúlt a kertben a gyümölcshöz. Joga van ehhez a gyereknek — vél­ték Bothék — hisz erre az évre még őket illeti a kert használata. A következő összecsapás a sertései miatt történt. Miért ott áll — ki­fogásolta Bárdi —, vigyék el, építse fel odébb. Aztán folytatódott a közös bejá­rat miatt. Becsületsértő ki­jelentésekig, sőt tettleges­­ségig fajultak az ellentétek, amelyekből a gyerekek se maradtak ki. A tanács, az ügyészség, a rendőrség, a bíróság is kénytelen volt közbelépni, igazságot ten­ni. Bothné elénk rakta a kü­lönféle hivatalos és peres iratokat. Két év óta 61 bün­tető és polgári ügy indult Bothék és Bardiék között. Hol az egyik, hol a másik fél lett a „győztes”. De a békesség messze elkerülte a házat, sőt a környéket is. Az állandó tanúskodások folytán a szomszédok és a környékbeliek is harago­sokká váltak, ki az egyik félhez, ki a másikhoz hú­zott, vélt igaza vagy ta­pasztalata szerint. Nem lehetett csodálkoz­ni, amikor Bothné sírva, remegve panaszolta: „Nem bírjuk tovább, a férjem, aki a Talajjavító Vállalatnál dolgozik, mindenképpen itt akarja hagyni a házat. Ha­csak teheti, haza sem jön. Ott alszik a munkahelyén. Félek, hogy végleg elhagy bennünket .. A papírok közt egymás mellett találtuk a 200 fo­rintos szociális segélyről szóló értesítést, és az ugyanilyen összegről szóló bírságoló végzéseket. Tart­hatatlan helyzetében a per­patvarok során olyan kije­lentéseket tett az idegileg kimerült asszony, hogy ké­sőbb maga is megbánta. Nem fér hozzá kétség, a két lakó egymás mellett nem maradhat tovább. Bar­­,­di a sajátjában lakik. Esze ágában sincs elmenni. Bo­thék elmennének, de nincs hová. Debrecenben is ne­héz a lakáshelyzet. Pedig msert az immár két esztende­je húzódó háborúskodást csak egy lakáscserével le­hetne megoldani. Felkerestük Hüse Péter elvtársat, a debreceni I. ke­rületi tanács elnökét. Tud­na-e segíteni? Hallott már a két szomszéd háborúsko­dásáról, ő is vallja, hogy a szörnyű perpatvarnak fel­tétlenül véget kell vetni. Egyelőre azonban semmi kilátás sincs rá, hogy a Both családnak másik la­kást tudjanak adni. Ha megürül egy-egy lakás, tu­catjával várnak rá az igénylők. — Ha egy mód lesz rá, segíteni fogunk — mondta —, mindent megteszünk, hogy megmentsük ezt a nagy családot, békesség le­gyen az Esze Tamás utcá­ban. Hüse elvtárs nem maradt adós ígéretének valóra vál­tásával. Alig telt el két hét, megállapodásunkhoz híven értesítette szerkesztőségün­ket, hogy a Both család másik lakásba költözött. Szinte az egész tanács fel­adatává tette az ügy meg­oldását. Az igazgatási, az egészségügyi osztály és a körzeti tanácstagok tevé­kenykedtek, míg a Both családnak egy váratla­nul megürült, megfele­lő kétszoba-összkomfor­­tos lakást nem találtak. Felszáradtak az asszony könnyei. Az új lakásban jól érzi magát a család. Ezzel helyreállt a békesség a deb­receni I. kerületi Esze Ta­más utcában. Patus Ferenc XaHj nyeremények a Fővárosi Mozgóképüzemi Vállalat BajgillTOlf ^ 311111 100 m J0S MÁRI­AMTMKEDŐJÉN! 3111 Részletes pályázati felhívás a Fővárosi Moziműsor legújabb számában

Next