Népszabadság, 1963. július (21. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-18 / 166. szám
JÓ ARATÁS TATAHÁZÁN A tataházi Petőfi Termelőszövetkezetben vége felé tart az őszi árpa aratása. Hat kombájn dolgozik. Vetési területünk 600 kh. Az eddigi táblafelmérések alapján átlagtermésünk 20 mázsa a betervezett 15 mázsával szemben. Az aratással egy időben megtörténik a tarlóhántás, tarlóvetés, eddig 40 hold korai tarlókukoricát elvetettünk. Nagyon szépen dolgoznak a kombájnok, alacsony tarlót hagynak, serkenti őket a prémium is. A szép magas szalmát szalmahúzóval a tarlóról gépekkel lehúzatjuk. Termelésünkkel és annak minőségével elégedettek vagyunk Salamon László Tataháza, Petőfi Tsz. JÁRÁSUNK FEJLŐDÉSE A községfejlesztésről szóló első rendelkezés megjelenése óta, nyolc év alatt az edelényi járás 62 községében 40 millió forintot használtak fel községfejlesztésre. Ebből a községekben feltárt helyi anyagok értéke 2 500 000 forint volt. A járás dolgozói által elvégzett társadalmi munka értéke 4 500 000 forint. Szép eredményt ért el a járás tavaly is. A 7 452 000 forintos tervet 101 százalékra teljesítették a járás községei. Az idén a 8 583 000 forintos tervből 15 km új utat, 22 km új járdát, 10 kutat, 2 új művelődési házat, 2 orvosi lakást, rendelőt és sok egyebet építenek. Dr. Vodila Barna az edelényi járási tanács titkára BALATONI MEGÁLLÓK Bélatelep, amely a Ferenc József korabeli lnteinerek nyaralóhelye volt, Fonyódtól mindössze 1800 méterre fekszik, mégis az utóbbi időkig mind a gyors-, mind a sebesvonatok ott álltak meg, pedig a felszabadulás után Alsó- Bélatelep forgalma megkétszereződött. A MÁV belátta ezt a fonák helyzetet, s az Alsó- Bélatelepre tette át nemcsak a Balaton- és a Helikon-expressz, hanem más gyorsvonat megállóhelyét is. De a sebesvonat megállóhelyét meghagyták Bélatelepen. Sokkal ésszerűbb lett volnak az expressz- és gyorsvonat megállóhelyét Bélatelep és Alsó-Bélatelep között megfelezni, a sebesvonatét Alsó-Bélatelepre testálni, ahol a dorogi, komlói szénbányászok, vaslemezgyári dolgozók, olajbányászok nyaralnak, iskolás gyerekek táboroznak. Tóth József Alsó-Bélatelep, Kölcsey u. 212. Családok sorsa, felelősség, társadalmi kötelezettség A személyzeti vezető hozzászólása Réz Istvánné levele, amely a Népszabadság június 27-i számában jelent meg, engem mindenképpen válaszadásra kötelez. Férjének ügyét jól ismerem, személyzeti vezető vagyok a vállalatnál, ahol férje dolgozik. Ez a helyzet, úgy érzem, szinte személyre szólóan kéri számon a segítséget, amit — úgy tűnhet Réz Istvánná írásából — férje hivatali vezetői sem előbb, sem később nem adtak meg. Igaz, a levélben nem hivatkozik Réz Istvánná közvetlenül a vállalat vezetőire, mégis véleményt kell mondanom, elsősorban arról, ami — teljesen érthetően — most már sok embert érdekel: milyen ember Réz István, mi történt vele, hogy feleségének a társadalom segítségét kell kérni családi ügyükben? Réz István három éve dolgozik vállalatunknál. Nem ennyi ideje ismerjük őt, ismerjük szinte a felszabadulás óta. A vállalat igazgatója és én is előzőleg dolgoztam már együtt Réz Istvánnal. Később a vállalat felügyeleti szervénél vezető beosztásban volt. Ebből a beosztásból került hozzánk üzletigazgatói munkakörbe. Tehát ismertük őt, tudtuk, mit vállaltunk. Réz elvtárs művelt, képzett ember, négy idegen nyelven jól beszél, a felszabadulás óta párttag. A szakmában vezetői képzettségek birtokában van, de mi azt is tudtuk, hogy Réz Istvánnal előző munkahelyén nem voltak megelégedve. Nyughatatlan természetű, konok, akaratos ember, ezért mint vezető, népszerűtlen volt. Igyekeztünk vele szemben következetes, nyílt módszereket érvényesíteni. Minősítésén napokig vitatkozott, végül aláírta, elfogadta, de mint kiderült, nem látta be hibáját. Igaz, okult belőle! A múlt évben kérte, küldjük ki egy baráti ország fővárosába, a magyar étterembe egy évre dolgozni. Igyekeztünk meggyőzni, maradjon a helyén, új vezető még, az üzem átépítés előtt áll. Anyagi ** ügyeinek rendezésére hivatkozott, jobban tudná segíteni a családját, szakmai tapasztalatot szerezne. Végül is nem tudtuk a kiküldetést megtagadni. Aztán néhány hónap múlva kiderült: kint van vele egy leány is, akivel már itthon kapcsolata volt, és ott mint nevelt lányát szerepelteti. Fegyelmileg visszarendeltük, nem térhetett ki a felelősségre vonás alól. Vállalta a következményeket — igazgatói beosztásából leváltották, a párt is felelősségre vonta. Válni akar — mondotta —, szereti a lányt-e és elveszi feleségül. Vitatkoztunk vele: „ötvenkét éves vagy, mi lesz ebből a harmadik házasságból, mi lesz a családoddal?” stb. Kérte, engedjük képességeinek megfelelő helyen dolgozni, mert megfelelően akar gondoskodni a családjáról. Ezt lehetővé tettük. Jelenleg üzletvezető, a különböző nyelv- és egyéb pótlékokkal jövedelme nem csökkent jelentősen. A továbbiakban arra kellene válaszolni, amit Réz Istvánné lényegében tőlünk is számon kért, hivatali és társadalmi munkánk íratlan kötelezettségeként: „Hát ez volna mindössze a vezetők segítsége férjem ügyében?” Nem tudok Réz Istvánnéval vitatkozni, őszinte megbecsülésem iránta, hogy erre a kétségbeesett lépésre is vállalkozott férje ügyében, hogy a nagy nyilvánosság előtt vitassák meg helyzetüket. Tényeket tudok mondani arról, amit évek óta hasonló ügyekben — hétezer ember dolgozik a vállalatnál — tapasztaltam. Gyakran tudtunk segíteni, olykor teljes sikerrel. Volt eset, amikor nem maradt együtt a családi közösség, de meg tudtuk értetni az érdekeltekkel az anyagi gondoskodás fontosságát. Volt, amikor legjobb szándékunk ellenére nem tudtunk segíteni. A vállalat igazgatója minden személyi ügyben lelkiismeretesen, meggondoltan, ígérgetések helyett intézkedésekkel segíti közvetve vagy közvetlenül a hozzá fordulókat. Mit értünk el Réz István ügyében eddig? Megadtuk neki a lehetőséget, hogy megfelelő beosztásban dolgozzék, eleget tudjon tenni vállalt kötelezettségének, anyagilag gondoskodjon családjáról. Megvan a lehetőségünk, hogy erre — ha szükséges — kényszeríteni is tudjuk. Réz István a szakmában országosan ismert ember. Jelenlegi helyzetének okáról eddig csak az arra illetékesek tudtak. Mint üzletvezető — nem akármilyen helyen — a beosztottak és a vendégek szeme előtt dolgozik. Családja anyagi támogatásáért megtettük, amit lehetett. Egyelőre ez is fontos. Természetesen mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy ez az ügy erkölcsileg is rendeződjön. Tóth Sándor Országos Idegenforgalmi Szálloda és Étterem Vállalat személyzeti vezetője VÉLEMÉNYEK a Népszabadság cikkeiről Olvasóinkat érzékenyen érinti, valahányszor egy-egy írásunk a társadalmi tulajdon hanyag, hűtlen kezelését teszi szóvá. Erélyes, szigorú intézkedéseket kérnek a népvagyon megkárosítói ellen. „A milliós sikkasztás és a környezet" című írásunk az ÉM Szállítási Igazgatóságnál történt súlyos visszaéléseket leplezte le. Pál Sándor Budapest, VIII., Százados úti olvasónk egyetért a cikk mondanivalójával, de kifogásolja, hogy a szerző nem követel szigorú felelősségre vonást. „Ellentétben a cikk írójával, szerintem nem elegendő, hogy az esetet csak a pártszervezet tárgyalja. Ügyészségi, bírósági szerveknek kell ezzel az üggyel foglalkozni. Éppen az a baj, hogy a felelősségre vonás legtöbbször nem elég alapos. A tettesek gyakran megússzák egy áthelyezéssel.” „A cikk azt a látszatot kelti, mintha ezt a bűnszövetkezetet mostanában leplezték volna le — írja az ÉM egyik dolgozója. — Pedig ez az ügy nem újkeletű. Több mint három esztendővel ezelőtt pattant ki először az ügy, de akkor elsimították. Már akkor át kellett volna adni bíróságnak az ügyet, akkor nem fajultak volna idáig a dolgok.”* Fenyő Sándor (Budapest) írja. ..Nem olyan régen olvastam az újságban, hogy a sajtóban megjelent bíráló írásokra az illetékeseknek válaszolniuk kell. Helyeslem ezt az intézkedést. Várjuk, hogy »A milliós sikkasztás és a környezet" című írásra mit válaszolnak az illetékesek.” Nem nyitják ki a klubszobát Mint az ország szinte valamennyi községében, nálunk, Aporligeten is szép modern művelődési ház van. Benne klubszoba működik könyvtárral és sok társasjátékkal. Mikor öreg szüleink meglátták a szép klubszobát a gazdag felszereléssel, meghatottan mesélték, hogy ők fiatal korukban bizony csak beigéztek, vagy az él végénél gomboztak. Ezt mi hittük is, nem is, de könnyes szemükből végül azt olvastuk ki, hogy mindaz igaz, amit elmondtak. Nagyon hálásak vagyunk, hogy államunk ma minden lehetőséget megad a művelődésre és a kulturált szórakozásra. Csak azt nem tudjuk megérteni, hogyha az állam ilyen sok pénzt áldoz, miért kell az aporligeti klubszobának állandóan zárva lennie, miért teszi tönkre a por és a rozsda a felszerelést. A Vasárnap délelőttöt még csak eltöltjük, jobb híján ki a templomban, ki a kocsmában. Hanem a délután már sokkal hoszszabb, nehezebb. Nem nyitják ki a klubszobát, pedig olykor csoportosan állunk az ajtó előtt, irigy bebocsátást nyerjünk. Hát miért van az a klubszoba? Mire való? Vislovszki Sándor Törökbálint, munkásszállás EGY LEVÉL NYOMÁN. Hatvanegy per után Helyreállt a béke az Esze Tamás utcában Both Istvánné, Debrecen, Esze Tamás utca 19. szám alatti lakos panasszal fordult szerkesztőségünkhöz: „öt gyerekünk van — írta —, most várjuk a hatodikat. Egyszobakonyhás, kamrás lakásban lakunk, ahol meglennénk, de amióta házunk gazdát cserélt, tűrhetetlenné vált az életünk. Bárdi Sándor, az új tulajdonos, ideköltözése óta nincs egy perc nyugtunk. Mindennapossá vált a kiabálás, a veszekedés, néha még a tettlegességre is sor kerül. A gyerekek okozta sok gond, felelősség mellett az állandó olvanás már felőrölte idegeimet. Maholnap tönkremegyek. Úgy érzem, mindez azért van, mert a tulajdonos szeretné ha elköltöznénk a házából.” Felkerestük Bothékat, hogy megnézzük, miként lehetne segíteni a család helyzetén. A tágas kertből csak egy keskeny, dróttal elkerített bejáratot hagyott Bothéknak az új tulajdonos. Rend, tisztaság van Bothék lakásában, s láthatóan nagy gondját viselik a pici, ugyancsak elkerített portának. Mint kiderült, Both Istvánné levele csak csipetnyit érzékeltetett abból a hercehurcából, ami köztük a háztulajdonos között folyik. Alighogy beköltözött a házigazda, nyomban kifogásolta, hogy az egyik gyerek hozzányúlt a kertben a gyümölcshöz. Joga van ehhez a gyereknek — vélték Bothék — hisz erre az évre még őket illeti a kert használata. A következő összecsapás a sertései miatt történt. Miért ott áll — kifogásolta Bárdi —, vigyék el, építse fel odébb. Aztán folytatódott a közös bejárat miatt. Becsületsértő kijelentésekig, sőt tettlegességig fajultak az ellentétek, amelyekből a gyerekek se maradtak ki. A tanács, az ügyészség, a rendőrség, a bíróság is kénytelen volt közbelépni, igazságot tenni. Bothné elénk rakta a különféle hivatalos és peres iratokat. Két év óta 61 büntető és polgári ügy indult Bothék és Bardiék között. Hol az egyik, hol a másik fél lett a „győztes”. De a békesség messze elkerülte a házat, sőt a környéket is. Az állandó tanúskodások folytán a szomszédok és a környékbeliek is haragosokká váltak, ki az egyik félhez, ki a másikhoz húzott, vélt igaza vagy tapasztalata szerint. Nem lehetett csodálkozni, amikor Bothné sírva, remegve panaszolta: „Nem bírjuk tovább, a férjem, aki a Talajjavító Vállalatnál dolgozik, mindenképpen itt akarja hagyni a házat. Hacsak teheti, haza sem jön. Ott alszik a munkahelyén. Félek, hogy végleg elhagy bennünket .. A papírok közt egymás mellett találtuk a 200 forintos szociális segélyről szóló értesítést, és az ugyanilyen összegről szóló bírságoló végzéseket. Tarthatatlan helyzetében a perpatvarok során olyan kijelentéseket tett az idegileg kimerült asszony, hogy később maga is megbánta. Nem fér hozzá kétség, a két lakó egymás mellett nem maradhat tovább. Bar,di a sajátjában lakik. Esze ágában sincs elmenni. Bothék elmennének, de nincs hová. Debrecenben is nehéz a lakáshelyzet. Pedig msert az immár két esztendeje húzódó háborúskodást csak egy lakáscserével lehetne megoldani. Felkerestük Hüse Péter elvtársat, a debreceni I. kerületi tanács elnökét. Tudna-e segíteni? Hallott már a két szomszéd háborúskodásáról, ő is vallja, hogy a szörnyű perpatvarnak feltétlenül véget kell vetni. Egyelőre azonban semmi kilátás sincs rá, hogy a Both családnak másik lakást tudjanak adni. Ha megürül egy-egy lakás, tucatjával várnak rá az igénylők. — Ha egy mód lesz rá, segíteni fogunk — mondta —, mindent megteszünk, hogy megmentsük ezt a nagy családot, békesség legyen az Esze Tamás utcában. Hüse elvtárs nem maradt adós ígéretének valóra váltásával. Alig telt el két hét, megállapodásunkhoz híven értesítette szerkesztőségünket, hogy a Both család másik lakásba költözött. Szinte az egész tanács feladatává tette az ügy megoldását. Az igazgatási, az egészségügyi osztály és a körzeti tanácstagok tevékenykedtek, míg a Both családnak egy váratlanul megürült, megfelelő kétszoba-összkomfortos lakást nem találtak. Felszáradtak az asszony könnyei. Az új lakásban jól érzi magát a család. Ezzel helyreállt a békesség a debreceni I. kerületi Esze Tamás utcában. Patus Ferenc XaHj nyeremények a Fővárosi Mozgóképüzemi Vállalat BajgillTOlf ^ 311111 100 m J0S MÁRIAMTMKEDŐJÉN! 3111 Részletes pályázati felhívás a Fővárosi Moziműsor legújabb számában