Népszabadság, 1963. november (21. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-01 / 256. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára 60 fillér NÉPSZABADSÁG 1963. november 1. péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXI. évfolyam, 256. szám Erkölcsi és szellemi többlet A Zala megyei kis falu, Ker­­kakutas vezetői nagyon hasznos vitaestet rendeztek, melyen a helybelieken kívül részt vettek a megyei és a járási pártbizottság s a sajtó képviselői. Nem volt el­nökség, sem hivatalos tárgyaló­­asztal. A beszélgetők körülülték a duruzsoló kályhát, és mindenki fesztelenül, az érzések melegétől áthatottan mondta el véleményét. A vita az úgynevezett isten háta mögötti falvak gazdasági és kulturális talpraállításáról, a szo­cialista kultúra alapjainak lera­kásáról folyt. Érzékenykedésre, fellobbanásokra alkalmas téma ez Kerkakutason is, hiszen a kis falu nagyon távol esik a világ za­jától, az érdeklődés is kevesebb iránta, mint a forgalmas utak mentén fekvő falvak iránt, s így bizony az ottani nép csak nagy erőfeszítések árán tud lé­pésről lépésre feljebb kapaszkod­ni. Az újságban is szerepeltek már, mint olyan közösség, melyen még rajta ül a múlt idők pora, s mely még mindig nem elég erős ahhoz, hogy végképp lerázza ma­gáról az elmaradottság ósdi ter­hét. Szolgáljon a kerkakutasiak di­cséretére, hogy a vita folyamán nem vállalták ezt az elmaradott­ságot, indulatosan tiltakoztak el­lene, s néhány hónapja már a tettek biztató sora is jelzi, hogy tiltakozásuk nem alaptalan. Ez az esti elmélyült önvizsgá­lat pedig különösen fontos állo­mása lehet a további növekedés­nek, már csak azért is, mert a vita végén mindannyiukban emésztő nyugtalanság fészkelődött a tennivalók miatt, és láthatóan fűtötte őket a cseretövés vágya. „Nézzünk szembe önmagunkkal, emeljük magasabbra a mércét, le­gyünk igényesebbek” — követelte a vita hevében a szövetkezet el­nöke, aki nagyon okosan és na­gyon tisztán látta, mi az ő lassúbb fejlődésüknek az oka. Elmondta, hogy a kerkakutasi nép is, mint más, hasonló helyzetben levő kis falvak népe, rendszerint helybeli mércét alkalmaz a jelenségek megítélésénél, s mivel ez a mér­ce sokszor meglehetősen alacsony, elmaradnak az országos követel­ményektől. Néhány szomszédos falucska talán mögöttük kullog, s ez elég ahhoz, hogy a helybeli büszkeség valósággal kivirágoz­zék. A mögöttük baktató egy-két gyengébbhez mérik saját ered­ményeiket, s ez a csalóka dicső­ség elfedi előlük a járás, a me­gye, az ország lendületesen fej­lődő községeinek példáját. Igaza volt a tanácselnöknek is, aki szerint ahhoz képest, ahonnan elindultak, szép utat tettek meg. Csakhogy ez az ahhoz képest na­gyon viszonylagos dolog. Kiderült ez mindjárt a vita elején, amikor a tanácskozás színhelyéül szol­gáló szerény kis párthelyiséget is megemlítették, mint a fejlődés egyik bizonyítékát. Ahhoz képest, hogy egy-két szomszéd faluban ilyen sincs, ez a kis szoba való­ban eredmény. De ha egy maga­sabb igényhez, például a kerka­kutasi kommunistáknak a faluban kivívott rangjához mérjük, kide­rül, hogy a párt otthona több törődést is megérdemelne. Ahhoz képest, hogy tavaly csak négy mázsa körül volt a faluban a ga­bona-átlagtermés, az idei hat má­zsán felüli átlag már valóban szép fejlődés. És mégis elmara­dottságot tükröz nemcsak az or­szágos, hanem a járási, a megyei átlaghoz képest is. A vita kezdetén a falu vélt be­csületét védők a villanyt, a rá­diót, a nagy élményt jelentő első televíziókészüléket, a színjátszó csoportot is megemlítették, mint a fejlődés, a kulturálódás bizonyí­tékait. Később, amint a vita el­mélyült, ízekre szedték ezt az elégedettséget, majd a kétkedések és a felismerések malmában őr­lődve, maguk állapították meg, hogy bizony még kevés a faluban a kulturális mozgás. Mert pél­dául a villany és a televízió, a fej­lődés e két serkentője és lehe­tősége fentről hullott az ölükbe, mint a szocialista társadalom ajándéka. De vajon megtet­­tek-e mindenit, hogy a szocializ­mus adta lehetőségek kereteit megk­öltsék mai kulturális tarta­lommal? Itt vetődött fel a szocia­lista kultúra kérdése, a mi kultú­ránk falusi honfoglalásának ügye. Hogyan épül a szocialista kul­túra falun? Erre a kérdésre sok falusi vezető ember elsorolja, hogy hány analfabétát tanítottak meg írni-olvasni, hány tagja van a községi könyvtárnak. Elmond­ják, hogy a legtöbben Petőfit, Mikszáthot, Móriczot, Adyt és Jó­zsef Attilát keresik, s hogy a szín­játszó csoport négy vagy öt szín­darabot adott elő. Mindez Kerka­kutason is igaz, és nagyon örven­detes eredmény. De a kerkakutasi vitában az is felvetődött, hogy az analfabétizmust már néhány fej­lett tőkésországban is felszámol­ták, Petőfit, Adyt, Mikszáthot és Móriczot, ha nem is annyian, mint ma, már a múltban is olvasták a falusiak is, s a falu fiatalsága a gazdakörben is megtanult jó né­hány színdarabot. Mi hát az az erkölcsi és szellemi többlet, mely a mi társadalmunkban a könyv­­forgató, tanuló, szövetkezeti pa­rasztot is a szocialista módon kul­turált ember rangjára emeli? Bár a vitázók közül néhányan talán először gondolkoztak el ezen a fogas kérdésen, mégis sikerült megfogalmazni az igazságot. Ki­induló pontnak azt tartották, hogy a mi társadalmunkban mindenki tanulhat, az ő falujukban is okos dolog lesz minél több tanulási alkalmat teremteni. De arra is rá­tapintottak, a mi kultúránknak még ennél is fontosabb jegye, hogy a tanultak mire ösztönzik az embert, egyéni sikerekre vagy közös boldogulásra? Mivé válik az ember a tanulás által, milyen szellemi, erkölcsi, világnézeti fegyverzetben indul el az új éle­tet meghódítani? Nagy kérdés, hogy csupáncsak szórakozás, esti csevegések tárgya marad-e a könyvből merített élmény, vagy elvezeti-e például a kerkakutasi szövetkezeti parasztságot ahhoz a felismeréshez, hogy a kilúgozott, erodált földeket ideje már meg­javítani? Hogy ne hat, hanem 12 mázsa búzát teremjen egy hold a közösség boldogulására Több le­gyen a tej, a tojás, a hús, s a na­gyobb jólétből kisarjadjanak az egész közösség újabb, magasabb­­rendű gazdasági és kulturális igényei. Ilyen kérdések villámfényénél nem csoda, hogy a vitázók tettek­re készülődtek, tanulási terveket szőttek, és egészséges türelmet­lenséggel szemlélték eddigi ered­ményeiket. Bár az agronómus frappáns érvet is említett, amely mindenképpen a már végzett munka mellett szól. Elmondotta, hogy az­ idén a könyvek szelleme, a tudomány szava már bevonult az állattenyésztésbe, a takarmány­­termesztésbe, s megkezdték a nagyszabású talajjavító munkát is. Az idei búzavetőmag már a szakszerűen javított, gondosan megművelt, műtrágyázott talajba került, még október elején, s így a jövő évi tizenkét mázsás átlag­termés nem lesz meglepetés. Ez már valóban jelentős for­dulat, valóságos frontális támadás az elmaradottság ellen. Ezen a jó úton érdemes lesz tovább ha­ladni. ~ Kékesdi Gyula A MINISZTERTANÁCS ÜLÉSE Országosan befejezték a kenyérgabona vetését A KORMÁNY ELISMERÉSÉT FEJEZTE KI A MEZŐGAZDASÁG ÉS AZ IRÁNYÍTÓ SZERVEK DOLGOZÓINAK A kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Apró Antal, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese be­számolt a KGST végrehajtó bi­zottságának Moszkvában tartott üléséről. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyal­ta és elfogadta a földművelésügyi miniszter tájékoztatóját az őszi mezőgazdasági munkák meneté­ről. A kenyérgabona vetését októ­ber végére — a tervnek megfele­lően — országosan befejezték, a korábbi esztendőkhöz képest jobb minőségben. A kormány szorgos és eredmé­nyes munkájukért elismerését fe­jezte ki a mezőgazdasági üzemek, valamint a mezőgazdasági munkát segítő vállalatok és irányító szer­vek dolgozóinak. A kormány meg­állapította: a mezőgazdaságban további nagyon fontos és sürgető feladatok vannak. Felhívja a me­zőgazdaság dolgozóit, hogy a ked­vező időjárás kihasználásával is gyorsítsák meg és gondos mun­kával mielőbb fejezzék be a be­takarítást, az istállótrágya kihor­dását és az őszi mélyszántást. Az Országos Tervhivatal elnö­kének előterjesztése alapján a kormány megvitatta a mezőgaz­daság második ötéves terve vég­rehajtásának eddigi eredményeit és tapasztalatait, s a további ten­nivalókra határozatokat hozott. A pénzügyminiszternek, az Or­szágos Tervhivatal elnökének és a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének előterjeszté­se alapján a kormány határozatot hozott a tanácsok községfejlesztési tevékenységének továbbfejleszté­sére. A Tudományos és Felsőoktatási Tanács elnöke jelentést tett a szakemberek külföldi képzéséről és továbbképzéséről. A kormány a jelentést megvitatta és tudomá­sul vette. A Minisztertanács ezután napi ügyeket tárgyalt. (MTI) A bamakói megállapodás igazolta Algéria álláspontjának helyességét Ellentétek a nyugatnémet—francia viszonyban — Antifasiszta tömegtüntetés Bécsben A BAMAKÓI TÁRGYALÁSOKRÓL, Ben Bella és II. Hasszán hazautazott. Ben Bella az algíri re­pülőtéren megelégedéssel nyilatkozott az eddigi eredményről. Mint elmondotta, a vita végleges megoldására az Addisz Abeba-i külügyminiszteri értekezleten kerül majd sor. Hírügynökségek csü­törtök délután arról számoltak be, hogy az algériai —marokkói határon a harcok tovább folynak. Az ENSZ közgyűlésének ülése határozatot foga­dott el, hogy megtárgyalja a katasztrófa által súj­tott országok megsegítését. Fidel Castro kubai miniszterelnök rádió- és televíziós beszédben lep­lezte le az Egyesült Államok kétszínűségét, hogy miközben megszavazta a fenti ENSZ-határozatot, amely Kubára is vonatkozik, egyidejűleg újabb kalóztámadást hajtatott végre a szigetország ellen. „ A nyugat-európai országok közötti tanácskozáso­kon a régiek mellett újabb ellentétek kerültek fel­színre: ez elsősorban Nyugat-Németország és Fran­ciaország viszonyára vonatkozik. De Gaulle a Lon­donban folytatott angol—francia gazdasági tanács­kozásokat arra próbálta felhasználni, hogy nyo­mást gyakoroljon bonni partnerére. De Gaulle po­litikáját Schröder nyugatnémet külügyminiszter máris élesen kritizálta. Tegnap Bécsben nagyszabású antifasiszta tömeg­­tüntetés zajlott le, amelyen 16 év óta először vet­tek együtt részt a különböző pártállású és világ­nézetű osztrák antifasiszták. A tüntetők tiltakoztak az Ausztria függetlenségét fenyegető újfasiszta ve­szély ellen. Az algériai-marokkói megállapodás részletei A bamakói tűzszüneti egyez­mény aláírása után, csütörtö­kön hazautazott Ben Bella, Al­géria elnöke és II. Hasszán ma­rokkói király. A megállapodás hírét világszerte örömmel fo­gadta a közvélemény. A tűz­szünet november 2-ára virra­dóra lép életbe. Jelenleg a ha­tárkörzetben a harcok még folynak. Ben Bella — mint a Reuter közli — az algíri repülőtérre megérkezve, a rá váró ujjongó tömeg előtt kijelentette: — Algé­ria lényegében mindent megka­pott, amit akart. Helyreállt a bé­ke, megerősítették az algériai ál­láspont helyességét, nevezetesen: a vita rendezésére az Addisz Abeba-i kharta keretén belül ke­rült sor. Kiürítik továbbá Hassi Beidát és Tindjoubot, amit a har­cok kezdetén követeltünk. A bé­ke beköszöntése lehetővé teszi, hogy nyugalomban tarthassuk meg nemzeti ünnepünket. A megállapodás értelmében a vitatott határterületen demilitari­­zált övezet létesül, az övezet pon­tos elhatárolása egy négyhatalmi — algériai, marokkói, etiópiai és mali tisztekből álló — bizottság feladata. Algéria és Marokkó megállapo­dott ezenkívül abban, hogy ami­lyen gyorsan csak lehetséges, egybehívják az afrikai egység­szervezet külügyminiszteri érte­kezletét úgy, amint ezt Ben Bel­la korábban javasolta. E bizott­ság feladata lesz, hogy kivizsgál­ja, melyik fél felelős a határvi­szályért, a bizottságnak kell a két állam közötti határt megállapíta­nia, és a viszályt végérvényesen rendeznie. Mindkét fél kötelezte magát arra is, hogy november 1- től megszünteti a vitát a rádió­ban és a sajtóban, figyelembe ve­szi azt az alapelvet, hogy nem avatkozik más állam belügyeibe, és az afrikai államok között fel­merülő minden vitás kérdést tár­gyalások útján old meg. Az algíri rádió megszakítva adását bejelentette a tűzszünet létrejöttét. — Az értekezlet — mondotta a rádió bemondója —, amelyet még megkezdése előtt egyesek kudarcba akartak fullasz­­tani, végül is békét hozott. Iga­zolta reményeinket, amelyet Af­rikában és másutt, főként a szo­cialista országokban is osztottak, nevezetesen, hogy tárgyalások útján megvan a lehetőség a meg­oldásra. Mint a DPA Kairóból jelenti, az egyiptomi sajtó „az afrikai diplomácia diadalának" könyvel­te el a bamakói megállapodást. A bamakói egyezményt a leg­nagyobb megelégedéssel fogadta U Thant, az ENSZ főtitkára. „őszinte tisztelet illeti nemcsak az érdekelt kormányfőiket, ha­nem a közvetítésben sokat fá­radó Hailé Szelasszié császárt és Modibo Keita mali köztársasági elnököt, mert a megállapodással bölcsességükről tettek tanúbi­zonyságot” — hangsúlyozza az ez alkalommal közzétett ENSZ-köz­­lemény. Párizsban nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy négy hónappal az Addisz Abeba-i alap­okmány létrejötte után a fekete kontinens országai már a maguk kezébe veszik a két szomszéd ál­lam között kitört fegyveres konf­liktus intézését. A Libération megállapítja: tzA bamakói megállapodás meghiúsí­totta a marokkói király tulajdon­­képpeni célját, hogy csapást mér­jen az algériai forradalomra, amelynek fejlődése a marokkói (Folytatás a 2. oldalon.)

Next