Népszabadság, 1964. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-15 / 87. szám

A tsz-gépek üzemeltetése és javítása Ma * termelőszövetkezeti gépek javításának, karbantartásának több­féle formája alakult ki hazánkban. Nemrégiben ismertettük a Békés me­gyeiek kezdeményezését. Az alábbi cikk szerzője ettől eltérő elgondolá­sokat fejt ki. Tekintettel a kérdés fontosságára, szívesen adunk helyt lapunkban újabb írásoknak. A termelőszövetkezetek mező­gazdasági gépekkel való el­látása 1957 óta két módon törté­nik: a tsz-ek saját maguk gépe­síthetnek és igénybe vehetik a gépállomásokat is. A kettős gé­pesítés átmeneti időszakot kép­A szövetkezeti állomány nagy­mérvű növekedése következtében ma már a nehéz talajmunkák és a betakarítás is sok esetben a tsz-ekre hárul. A termelőszövet­kezetek nagy része viszont még nem készült fel arra, hogy 20— 80 traktort és betakarító nagygé­pet szervezetten üzemeltessen. Sok termelőszövetkezetben nincs kialakítva a gépi és az állati vo­nóerő helyes aránya. Az állati vonóerőt sok helyütt jobban le­építették, mint ahogyan a gépi vonóerő fejlesztése indokolttá tette. Emiatt vonóerőhiány je­lentkezik. Sok esetben a gépüze­meltetés és gépjavítás irányítása és ellenőrzése nem a szakmai ve­zető kezében összpontosul. Sok hiányosság mutatkozik a gépi munkák szervezésében is stb. E problémákat legjobban a tsz-ek gépesítési szakembe­reinek (mezőgazdász, gépesítési csoportvezető, brigádvezető) szak­A táblázat adatai az 1960— 1962. évek átlagai. A számsorok azt mutatják, hogy a javítási költ­ségeket a traktorállomány kora és a gépállomási javítási díjked­vezmények aránya befolyásolta. De az utóbbi nem szüntette meg azt a hatást, hogy a nagyobb kor­osztály javítási költsége nagyobb. Az 1. sz. termelőszövetkezetnél nincs ellentmondás, mert az itt felmerült, viszonylag nagy javí­tási költség a saját gépjavítás hiányosságait is tükrözi. A termelőszövetkezetek külön­böző arányban vették igény­be a gépjavító állomásokat, asze­rint, hogy a saját javítóbázisuk fejlesztésében meddig jutottak el. A 2. sz. termelőszövetkezetben például azért volt legnagyobb a gépállomási javítás aránya, mert legkevésbé fejlesztette a gépmű­helyét, viszont a másik három tsz a saját géppark növekedésé­vel együtt a gépműhelyét is fej­lesztette. 1963-ban a termelőszövetkeze­tek a mezőgazdaság traktorállo­­mányának 47,9 százalékát üzemel­tették. Felelőssé váltak a ta­nácsi terület gépállománya na­gyobb részének üzembiztos ál­lapotban tartásáért, míg a gép­állomások közvetlen felelőssége annak kisebb hányadára terjed ki. Felvetődik a kérdés, hogyan te­hetnek eleget az üzemek ennek a feladatuknak. Milyen szerepük legyen a műszaki ellátásban az üzemi gépműhelyeknek és mi­lyen a gépjavító állomásoknak? Arra nem rendezkedhetnek be az üzemek — ezt az eddigi tapasztalatok és üzemgazdasági vizsgálatok is bizonyítják —, hogy a teljes műszaki ellátásról saját maguk gondoskodjanak. Viszont az sem helyes, ha a tsz a gépja­vító állomásra bízza gépeinek teljes műszaki ellátását. A meg­visel, amely a szövetkezeti saját gépesítés teljes megvalósulásáig tart. Ebben az időszakban kiépül a mezőgazdaság egységes gépja­vító hálózata, melynek keretében a gépállomásokból szervezett gépjavító állomások fontos szere­pet töltenek be. Időközben sor kerül a gépjavítás műszaki-tech­nikai színvonalának fejlesztésé­re is. A termelőszövetkezetek évről évre fokozottabban éltek a saját gépesítés lehetőségeivel. Ezt jól szemlélteti az alábbi táblázat: mai továbbképzésével lehetne ki­küszöbölni. Ezt a módszert az állami gazdaságok évek óta ered­ményesen alkalmazzák. A tovább­képzés elsősorban a gépüzemelte­tés üzemgazdasági és munkaszer­vezési vonatkozásaiban szüksé­ges. A szervezettebb gépi munká­val azonban még nem hárul el teljesen a gépüzemeltetés költ­ségnövekedésének veszélye. A gépállomások átszervezésével év­ről évre több koros traktor kerül az üzemekbe és közben a saját állomány is korosodik. Érdemes azzal foglalkozni, hogy a trakto­rok korosodása és a szövetkezeti gépek műszaki ellátásának mostani állapota milyen javítási költségeket jelent az üzemekben. Négy dunántúli termelőszövetke­zetet veszünk alapul, amelyek át­lagosan 20—25 traktort üzemeltet­tek, oldás­módja a feladatok megfe­lelő megosztása. Gépesítési osztályunk több éve foglalkozik a saját gépjaví­tás üzemszervezési és gazdaságos­­sági kérdéseinek vizsgálatával. Ennek eredményét röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy mind­egyik üzemnek szüksége van sa­ját gépműhelyre, de egyik sem függetlenítheti magát teljesen a gépjavító állomástól. Az állami és a szövetkezeti javítóbázisnak egymástól elhatárolt, de egymás­hoz kapcsolódó szerepe van. A nagyobb műszaki felkészültséget kívánó javítási munkák végzése nem gazdaságos és a legtöbb eset­ben jó minőségben nem is végez­hető az üzemben. Ezzel szemben a gépüzemelés közben jelentke­ző javítások, továbbá az üzem gépi berendezéseinek javítása és karbantartása üzemi feladatként jelentkezik. Az üzemi gépjavítás feladatai-, nak megítélésében abból szüksé­ges kiindulni, hogy a saját gép­park megkívánja a tervszerű gondozást, a gyors hibaelhárítást üzemelés közben, s a tervszerű javítást a téli időszakban. A tsz nem mondhat le a gépek üzeme­lés közbeni meghibásodásának gyors helyszíni javításáról. Az egyszerűbb traktoros és fogatos munkagépek javítását is gazdasá­gosabb az üzemben elvégezni. Az üzemági gépek, illetve gépi be­rendezések javítását és karban­tartását sem bízhatja más szek­torra, erre a legtöbb esetben le­hetősége sincs (az állattartás gépi berendezése, az öntözés gépei stb.). Ez az igény jelentős, az általunk vizsgált termelőszövet­kezetekben a gépműhely kapaci­tásának 22,4—42,1 százalékát tet­te ki. A magasabb fokon gépesítő üzemekben a tervszerű téli gép­javítás a traktorokra és a beta­karító nagygépekre is kiterjed. De sem műszaki, sem gazdasá­gossági szempontból nem helyes a főjavításokat is az üzemi gép­műhelyben végezni. A gépjavító állomások útján 50 százalékos ál­lami kedvezményben részesül a termelőszövetkezet, amellett a munkát garanciával végzik. Elő­segítené a termelőszövetkezetek és a gépjavító állomások üzemi kapcsolatának szorosabbá válá­sát, ha a garanciális időt bővíte­ni lehetne. Világossá teszik az elmondot­tak, hogy az üzemi műhely nem oldható meg egy típussal. Az üzem nagysága és a saját gé­pesítés fólia szerint esetenként más és más műhelykapacitásra van igény. Most csak egyféle, úgynevezett karbantartó műhely­­típussal rendelkezünk. A szövetkezeti traktorállomány nagyarányú fejlesztése és a trak­torok átlagos korának növekedé­se a gépműhelyek fejlesztését vál­totta ki az üzemek tekintélyes részében. Szerte az országban új épülettel vagy épületátalakítással, műhelyek létesültek, amelyek épí­tési kivitelükben, műszaki fel­szereltségükben végleges megol­dásnak nem tekinthetők. A to­vábbi felesleges vagy legalábbis nem célszerű beruházások elke­rülése végett, olyan típustervre van szükség, amely a nagyobb fokon gépesítő termelőszövetke­zeteknek megfelel. Ennél gon­dolni kell arra, hogy a gép­állomány fejlesztése esetén a bő­vítés lehetősége mind építészeti, mind helykijelölési vonatkozás­ban meglegyen. A szövetkezeti gépek műszaki ellátása a szakemberképzéssel és az alkatrészellátással szemben is komoly követelményeket tá­maszt. Ma is szakemberhiány van a gépesítés egész területén, az alkatrészellátásban mutatko­zó zavarok pedig közismertek. A szövetkezeti traktorok mű­szaki ellátásnak szervezeti megoldása fontos, de nem ele­gendő követelmény ahhoz, hogy a gépüzemeltetés teljesítmény- és költségeredményei javuljanak. Ehhez még okvetlenül szüksé­ges, hogy a szövetkezeti és az ál­lami javítóbázis műszaki-techni­kai fejlesztéséről egyaránt gondoskodjunk. Az üzemi gép­műhelyek fejlesztésének elmara­dása nagy veszélyeket rejt magá­ban, fékjévé válhat a gépesítés gazdaságosságának. Dr. Majoros József a Mezőgazdasági üzemszervezési Kutató Intézet tudományos fő­munka­társa A mezőgazdaság traktorállománya Az összes állományból IV Ossza* db TSZ db% GA db% 19560 493 339 1,3 16 158 66,4 1959 12 111 1 951 «,­ 18 914 •8,9 1962 49 404 18 163 K,« 19 469 39,4 1963* 66 000 26 800 «7,» 16 000 28,6 * Az 1963. évi adatok becslésen alapulnak, a többiek a Központi Statisztikai Hivataltól származnak. Traktor­Gépállomással NormálholdraJutó Javítási MTSZ állomány végeztetett költség, Ft szám­a átlagos javítás aránya,­áll. kedvez­áll. kedvez­kora, éve­mény nélkül ménnyel 1­ 3,7 27,6 17,07 14,72 2. 4,0 80,0 15,26 9,17 3. 2,0 2,3 59,2 8,89 7,15 4. 33,0 11,64 9,72 Több műszakos tmk-üzemeket gondos előkészítéssel (Hozzászólás) Érdeklődéssel olvastam Petes György Több műszakos tmk-üze­meket című cikkét a Népszabad­ság közgazdasági rovatában. Egyes iparágakban már évek óta kutat­ják, hogy milyen módon emel­hetnék a tmk- és általában a ja­vítási munkák hatékonyságát. Két évvel ezelőtt például a pamutipar legnagyobb fonodája a gyűrűs és cérnázó végorsók nagyjavításánál egyről két műszakra állt át. En­nek következtében lényegesen ke­vesebb lett az állásidő, a termelés 150 ezer négyzetméter pamutszö­vethez elegendő fonallal növeke­dett, s az önköltség egy év alatt 375 ezer forinttal csökkent. És ez csak kezdeti eredmény, mivel az üzem a teljes tank­csoportjának csupán egyharmadát foglalkoz­tatta két műszakban. A textiliparban ezután még többet foglalkoztak a teljes tank­­üzem két műszakra való átállítá­sával, de az elképzelések meg­valósítását sok minden akadályoz­za, s a­kadályozza még ma is. A pamutipari vállalatoknál, és főleg a pamutfonodáknál, megnehezíti például az átállást az, hogy gép­­lépcsőkként speciális szakjavító csoportok vannak. Rendszerint 6­8 dolgozó a már kialakult munkamegosztás szerint közösen végzi egy-egy speciális gépegység szervezett és gyors javítását. A csoportok tagjainak szétválasztá­sa, két műszakos beosztása ezért csak úgy lehetséges, ha az átállást előkészítő időszak alatt a dolgo­zók többféle, általuk add­ig nem végzett részmunkát is megtanul­nak, hogy azt önállóan el tudják végezni. Így is megoldatlan ma­rad az a probléma, hogy a meg­osztott, csökkent erejű csoport a nagyobb géprészeket többnyire nem tudja megmozgatni, le- és fel­emelni, szállítani, s az ilyen mun­kában külső segítségre szorulnak. Ahol egy-egy szakterületen több ugyanolyan munkát végző tmk­­csoport dolgozik, ott van rá lehe­tőség, hogy például két azonos típusú gépegység egyidejű javítá­sa helyett csak az egyik egységet javítsák — két műszakban, gyor­sabban. Ilyenkor azonban számol­ni kell a munka átadása, illetve átvétele közben előforduló viták­kal, felelősség áthárítással, s meg kell találni a módot ezek meg­előzésére, s fegyelmezett és szer­vezett együttműködésre. Figyelmet érdemel az is, hogy azok a műszaki dolgozók, akik a tmk-tól átveszik a kijavított gépeket és ellenőrzik a munka minőségét, általában egy műszak­ban, mégpedig rendszerint dél­előtt dolgoznak, s beosztásuk többnyire oda is köti őket, tehát szervezeti intézkedésekkel kell biztosítani a minőségi átvétel fel­tételeit. A több műszakos tak­­üzem bevezetésének további fel­tétele lenne a közismerten rossz alkatrészellátás intézményes meg­javítása é­s az is, hogy a gép­javító csoportok gép- és szerszám­igényét az eddiginél jobban ki­elégítsék, és így lehetővé tegyék a munkaidő jobb kihasználását. Mindent egybevetve, a több műszakos tmk-rendszer bevezeté­sét rendkívül precíz és alapos szervező munkával kell előkészí­teni. Gondolni kell az anyagi ér­dekeltség megteremtésére, meg­beszélni a vezetés terveit a tmk dolgozóival, igényelni a szocia­lista brigádok, a pártszervezetek és a szakszervezeti bizottságok segítségét. Dr. Bakos Zsigmond Ghana, a Volta folyó szabályo­zásával nyolcezer acre mes­terségesen öntözött cukornádül­tetvényt szándékozik létesíteni. Ugyanott lengyel segítséggel cu­korgyárat is építenek. A terv megvalósításával Ghana felére csökkentheti cukorimportját. I­­ndonézia azonnali hatállyal megtiltotta a helyi fogyasz­tás szempontjából fontos élelme­zési cikkek, a többi között a ten­geri, tapióka, rizs, bab, szója és mindenfajta liszt exportját. El­rendelték az exportkötések fel­bontását is.­­­­felkészült a Vietnami Demok- Hr­ratikus Köztársaság első korszerű üveggyára. Az új gyár a hazai szükségleten kívül ex­portra is termel. F­arnemündében vízre bocsátot­ták az NDK kereskedelmi flottájának századik hajóját. A 100 egységből álló kereskedelmi flotta évente mintegy 4,5 millió tonna árurartományt szállít.­­ * japán motorkerékpár-exportja­­ — a mopedeket és robogókat is beleértve — az elmúlt március­sal zárult 1963-as pénzügyi év­ben 432 ezer jármű volt. Ez az előző évinél volumenben 74, ér­tékben 80 százalékkal magasabb. * Csehszlovákia egy új csőveze­téken földgázt fog importál­ni Nyugat-Ukrajnából. Az 520 kilométeres csővezetéknek, mely­nek végpontja Pozsonyban lesz, nagyobbik része, 350 kilométer csehszlovák területen épül. S­Z­Á­M­O­K ÉS TÉNY­E­K A gépipar néhány ágának fejlődése 1958 és 1963 között Az állami ipar és a gépipar teljes termelése a következőképpen alakult a hároméves terv és a II. ötéves terv eddig eltelt éveiben: A gépipar — gazdaságfejlesztési céljainknak megfelelően — gyor­sabban fejlődött tehát a vizsgált időszakban, mint az ipar egésze. Különösen gyors volt a két — a fejlesztés szempontjából kiemelt — iparág: a híradás, és vákuum­technika, valamint a műszeripar fejlődése. Az egész ipari terme­lés 1958 és 1963 között évenként átlagosan 9,7%-kal, a gépipari pedig 13,2%-kal nőtt; a híradás- és vákuumtechnikáé 17,6%-kal, a műszeriparé pedig 17,4%-kal. Az ipar — és ezen belül a gépipar — szerkezetének a kijelölt irányba való átalakítása tehát megkezdő­dött. A közlekedési eszközök gyártá­sának fejlődése alacsonyabb volt (átlagosan 11,9%), mint a gépipar­átlaga, és alig haladta meg az egész ipar növekedési ütemét. Pe­dig ez az iparág több, világszerte ismert terméket gyárt és exportál (a többi között­­Ganz-motorvona­­tokat és az Ikarus-autóbuszokat). A termelés emelkedése mellett fontos az is, hogy a növekedés a létszám vagy a termelékenység növekedéséből származik. A termelékenység alakulása a vizsgált időszakban a következő: Az adatok szerint az állami közül a közlekedési eszközök ipar egészének és a felsorolt ága- gyártásánál a termelékenység zajok termelékenységének fellő- évenként átlagosan 7,1%-kal nőtt, dése nem volt egyenletes. Az idő­ a műszeriparban 8,3%-kal, a hor­­szak alatt az egész állami iparban adás- és vákuumtechnikában a termelékenység évenkénti átlag azonban a termelés 17,6%-os nö­­ges növekedése 4,9% volt, a gép­­vekedési ütemével szemben a tej­­iparban az ütem valamivel maga­ melékenység csak 4,4%-kal emel­­tebb, 6%-os. A vizsgált iparágak kedett évenként. T­I. Ágazat A nettó termelés Indexe 1958-1­100 1959 1960 1961 1962 1963 Állami ipar összesen 110,6 124,8 138,3 149,0 159,2 Gépipar összesen 114,9 136,1 154,8 173,6 185,6 Gépiparból: Közlekedési eszközök gyártása 111,9 128,0 142,1 160,7 175,8 Híradás- és vákuumtechnika 115,0 137,7 167,0 198,4 224,6 Műszeripar 116,9 140,3 167,1 200,5 223,0 Egy foglalkoztatottra jutó Ágazat nettó termelés indexe 1958­­100 1959 1960 1961 1962 1933 Állami Ipar összesen 104,5 111,0 113,4 119,0 123,8 127,1 Gépipar összesen Gépiparból: 105,4 123,1 130,8 133,8 Közlekedési eszközök 105,0 112,3 121,5 132,8 140,8 Híradás- és vákuumtechnika 100,6 104,6 113,5 120,4 124,3 Műszeripar 104,7 117,5 132,8 143,2 155,9

Next