Népszabadság, 1965. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-12 / 9. szám
1965. január 12. kedd FÉNY ÉS ÁRNYÉK 1// iiitkwtvlvpvh i9t*st mvf/tfében A múltban csak Budapesten és a nagyobb vidéki városokban szervezett társasházépítési akciót az OTP. Néhány helyi tanács kezdeményezésére az idén Pest megyében 360 család költözhet a különböző helyeken épülő egy-, két-, valamint két és fél szobás, összkomfortos lakásokba. Az építkezések közül néhányhoz már a múlt esztendőben hozzákezdtek (Vácott, Nagykőrösön, Cegléden, Dunakeszin és Gödöllőn), Szentendrén, a tó melletti szőlőhegyen, pompás környezetben, most kezdték meg 36 földszintes családi sorház építését, s ezeket több emeletes sorház egészíti majd ki. Az új lakások többsége beépített, konyhabútorral, modernül felszerelt fürdőszobákkal épül. . Kurszknál felderítésre ment, légnyomás érte. Amikor felépült, újra az első vonalba került. A balti frontra helyezték, Majevoelfoglalásakor golyót kapott a hátába. Ebből is kigyógyult, tovább harcolt egészen Budapestig. Mint az egyik gárdahadosztály katonája, alakulatával visszamaradt a magyar fővárosban. Túlzás lenne azt állítani, hogy ott már egészen béke volt. A városban és környékén még fegyveres fasiszta csoportok bujkáltak, előfordult, hogy gránátot hajítottak a szovjet katonákra, az is, hogy szovjet egyenruhába öltözve hajtottak végre akciókat vagy igyekeztek egérutat nyerni. — Egy napon a századparancsnok hivatott — emlékszik Vaszilij. — Tudtomra adta, hogy ezúttal merőben szokatlan szolgálatra rendel, modellje leszek egy leendő szobornak. Hát ennyi, így történt — tárta szét a karját Vaszilij Mihajlovics Golovcov, és nem értette, miért csodálkoznak a rádió munkatársai azon, hogy ő a munkahelyén, a pamutkombinát szövőgyárában, a környezetében sosem beszélte el mostanáig a róla szóló történetet. Szobor? Talán lett volna, aki el se hiszi... — Nem dicsekszik az ember, és egyébként is ki tudná elmondani mindazt, ami azokban az években történt? A kötelességünket teljesítettük. Valóban, az Élők és holtak millióinak hősi útját járta végig Golovcov gárdista is. Az élőkét és holtakét, akikről az író, Konsztantyin Szimonov, így beszélt: „Az ember olykor azt képzeli, a háború nem hagy kitörölhetetlen nyomokat benne, de ha valóban, ember, akkor bizony csak képzeli ...” Bizonyos, hogy Vaszilijban is megmaradtak a háborúban töltött nehéz esztendők nyomai. Ma már a dolgozó emberek békés életét éli, lelkiismeretes, serény munkás az Ivanovo területi üzentben. Ott dolgozik a felesége, s már a nagylányuk is, Ljudmila. Van egy kisebb lányuk, Nyina, aki a kilencedik osztályba jár, egy fiuk, Kolja, hatodikos, s Valerik, aki még csak négyesztendős. Hatan vannak Golovcevék, s ha a papa, Vaszilij szűkszavú is, beszél helyette néhány kép a családi albumból. Ezeknek a történetéről mostanáig elég keveset tudtak, az asszony is, a gyerekek is. — Hát igen, készült egy szobor, egy katonáról. Olyan, amilyen én voltam akkoriban — mondja Golovcov —, s amilyen még milliónyi volt és van ma is. Olyan emberek vagyunk, akik azt teszik mindig, amit szívük, lelkiismeretük parancsol nekik, amit tenniük kell a többi emberért. Neve: Vaszilij. Mindössze csak ennyi. Nem futott , se dij, se rang után. Katona volt és ember akart lenni És jelkép lett egy város homlokán. — írta róla versében Reményi Gyenes István. A katona, egy a milliók közül, akik vérüket hullatták Budapestig minden rögpe, most újra kezébe veszi a régi fényképeket: a magáét, a húsz-egynéhány éves gárdistáét, azt, amely az akkor még csak gipszből megformált apró szobrot ábrázolja, s a magyar művész fényképét, akinek műtermébe hetekig járt akkoriban, míg lassanként elült a fegyverek zaja, megszületett a béke, újrakezdődött az élet. "Azóta nem látta a magyarok fővárosát, de gyakran beszélt róla az asszonynak, a gyerekeknek. Ott áll a katona ércbe öntött alakja a Gellérthegyen, és a városra néz. Ezen a télen — húsz év múltán — újabb fénysorok íveltek át a Duna fölött, s a folyó két partján is ezernyi új fény gyújt ki. Vadász Ferenc NÉPSZABADSÁG I KÉSŐI TANULSÁG Kiskunmajsán agyonszúrtak egy embert. Még júniusban történt, a tettes ügyében nemrégiben hirdetett ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. A községben mindenki a tettest sajnálja, aki most — az enyhítő körülmények figyelembevételével — halált okozó súlyos testi sértésért kiszabott háromesztendős börtönbüntetését tölti. Azt is mondják az emberek, hogy minden másképpen alakulhatott volna, mint ahogy megtörtént. Az áldozat és a teltes A tettesnek, Kovács Bera Lajosnak öt gyermeke van. Az áldozatnak, Kurucz Jánosnak, egy sem. Kovács Bera Lajos világéletében becsületes dolgozó ember volt, az áldozatot úgy ismerték Kiskunmajsán, mint munkakerülő, dologtalan naplopót, aki inkább szélhámosságból, mint építészmesterségéből élt. A két ember négy esztendeje ismerkedett meg egymással. Kovács Bera Lajos, aki addig a családjától távol dolgozott, lakást keresett otthon, Kiskunmajsán, Kurucz János pedig ápolót súlyosan beteg édesanyja mellé. Kurucz és Kovács Bela megállapodtak: Kurucz átadja a háza udvarában álló kis nádfedelű épületet Kovács Bela héttagú családjának, cserében pedig Kovács Baráné ápolja az idős, súlyosan beteg asszonyt. Egy esztendő múlva Kurucz János édesanyja meghalt. És ekkor a háztulajdonos elhatározta, hogy kiüldözi Kovács Beráékat a szoba-konyhás házacskából. Kovács Bela el is ment volna, de hová? Kurucz elhordatta Kovács Beráék házának nádfedelét. ÉsMiivel a lakó még így sem tudott máshová költözni, a háziúr kénytelen-kelletlen megengedte, hogy Kovács Bela az öt gyerekével a házban levő négyszer négy méteres kamrába költözzék. * Kegyetlen előzmény Kurucz János ezután ördögi módszerhez folyamodott. Kovács Bela gyerekeit ütötte, fenyegette, a megfélemlített család tagjai nemegyszer a szomszédban kerestek menedéket éjszakára is. Előfordult, hogy az akkor hétéves Lacikát a kút fölé lógatta Kurucz, hogy beledobja. Pokollá vált Kovács Beláék élete. A kevés iskolát járt, amúgy is beteges ember inni kezdett. És mindent megpróbált, hogy békét, nyugalmat biztosítson a családjának. Hová fordulhatott volna? Ment a tanácshoz, lakást kért. Nem kapott, csak ígéretet. Pedig akár tanyára is kiment volna, de még ezt sem tudták nekik adni. A lakásügyi előadó, Csíki Mihály megelégedett annyival, hogy ezt közölte vele. És maradt minden a régiben. Még akkor is, amikor Kovács Béla és felesége a megyéhez s budapesti lapok szerkesztőségeihez, hivatalokhoz fordult. És akkor sem történt semmi, amikor 1963 decemberében Kurucz János betört a kamrába, és megverte kellemetlenné vált lakóját. A család, az ötgyermekes as-szony a majsai rendőrőrshöz isfordult védelemért. Milyen segít-séget kapott? — Azt mondták, hogy a házi perpatvarokba nem tudnak be- avatkozni — mondja az asszony. — Mindenesetre behívatták Kurucz Jánost, s figyelmeztették... Hunyadi Lajossal, a tanács gyámügyi előadójával járunk Ko- Ivács Beláéknál. A gyámügyi elő-adó hozzáteszi: — Persze hogy nem használt a figyelmeztetés. Hiszen Kurucz hamarosan rájött, hogy a rendőrség tehetetlen vele szemben. Sokszor bizony „feketén” vagyunk kénytelenek intézkedni a hasonló ügyekben, mert a törvények nem adnak lehetőséget a közbelépésre .. . Életveszélyes fenyegetés Hogy a garázda emberek milyen szabadságot élveznek, azt előző beszélgetésünknél megerősítette Kovács István, a tanács elnökhelyettese is: — Sokszor azt kénytelenek mondani a rendőrök a panaszo-soknak, hogy nem tudnak semmmit csinálni. A múlt év júniusában aztán bekövetkezett a tragédia. A nap úgy kezdődött, hogy Kurucz János kiabálni kezdett Kovács Bélával: — Ha nem takarodnak azonnal, kiirtom az egész családot! Kovács Bela azonnal sietett a tanácshoz. Panaszt tett a lakásügyi előadónál, aki meghallgatta, de nem intézkedett. Aztán kereste a végrehajtó bizottság elnökkét is, de őt nem találta meg. Aztán ment haza. Éppen arra léppette be, hogy Kurucz ismét kajával fenyegeti a gyermekeit. Ivott valamennyit, aztán egy kést vett magához, elment az iitalboltba, hogy megkeresse Kurucz Jánost. Itt kicsavarták a kezéből a kést. Este azonban a házban ismét találkoztak. Kurucznál egy méterrúd volt, ő ütötte meg először Kovács Belát. Aztán Kovács Bela késsel Kurucz felé csapott, s a szúrás halálosnak bizonyult. Most börtönben ül, s azt írja haza: „Drága gyermekeim, értetek szenvedek, nem kellett volna megtörténnie, de most legalább nyugodtan élhettek.” Nem egy cinikus bűnöző sorai, aki még most sem bánta meg, hogy embervér tapad a kezéhez. De nemcsak ő a felelős. Ha törvényes orvoslást nem találtak jogos panaszára, a tragédiát azonban elkerülhették volna. És vajon igazuk van-e a kiskunmajsai tanácsnál azoknak, akik még ma sem látják felelősségüket? —Segítettünk a családon — mondják. — Kaptakszociális segélyt, az asszonyt pedig elhelyeztük dolgozni... — Késő. Nem lehetett volna előbb segíteni? — Nem volt lakásunk. A mi községünkben évente ha egy állami lakást kiutalunk, tavaly például csak egy pedagógus kapott, de erre a célra külön öszszeget adott a megyei tanács. Hogyan adhattunk volna a nincsből? Akik nem akarják levonni a tanulságot... De miért nem próbálták megrendszabályozni Kuruczot, amikor Kovács Béla nemcsak lakást kért, hanem azt is elmondta, hogy miért kér lakást: — Én egy szobában voltam Csíki Mihállyal — mondja Hunyadi Lajos —, és tanúsíthatom, hogy az illető többnyire ittas volt, amikor hozzánk jött. .. És most? A tanács dicséretre méltó gondossággal foglalkozik az egyedül maradt asszony és az öt gyermek sorsával. Sikerült másik lakást is találni számukra. A tanulságokat azonban nem hajlandók levonni. Mindent arra vezetnek vissza, hogy nincs hatáskörük. Különböző szerveknél, hatóságoknál dolgozó felelős emberek állandóan visszatérő „érve”, hogy a törvények, rendeletek megkötik a kezüket, s emiatt sokszor tehetetlenségre kényszerülnek. A valóságban azonban legtöbbször — s ebben az esetben sem — nem a paragrafusokban van a hiba, hanem azokban, akik saját figyelmetlenségüket, gyávaságukat, kényelmességüket igyekeznek eltussolni, mert bizonyos rendeleteket egyoldalúan értelmezve, nem tettek eleget törvények szabta kötelességeiknek. Pedig Kiskunmajsán éppúgy, mint szerte az országban, a lakosság azt várja a közigazgatás dolgozóitól, hogy ne a paragrafusokat, ne csak a szabályokat, rendeleteket nézzék, hanem törődjenek az emberekkel, segítsenek a rászorulókon, s rendszabályozzák meg azokat, akik erre rászolgáltak. Nem törvénysértésről, nem „fekete” elintézésről van szó, hanem olyan intézkedésekről, amelyek törvényeink szelleméből következnek. Igaz az, hogy a garázda elemek ellen nem ártana újabb jogszabályokat hozni. Ami Kiskunmajsán történt, különleges eset, „szenzáció”. De az is igaz, hogy a hatóságok naponta küldik el a tőlük védelmet kérőket azzal, hogy „ez magánügy, családi ügy, társbérleti perpatvar, ebbe nem avatkozhatunk bele”. Nos, a kiskunmajsai eset ismét bebizonyítja, hogy vannnak esetek, amikor bele kell avatkoznunk. Kovács Bela Lajos bűne nagy embert ölt. A bíróság ezért elítélte, s most börtönbüntetését tölti. Ha a tárgyaláson nem is, de az ügy késői tanulságaként hadd ültessük a vádlottak padjára a közvélemény előtt azokat, akitk közömbösek, nemtörődömek.'' csak tessék-lássák végzik a rájuk bízott munkát. Sokszor leírták már, hogy az akta ugyan csak néhány papírlap, de mindegyik sora mögött emberi sorsok vannak. Sajnos, újra és újra ismételni kell ezt a senki által nem vitatott igazságot. Pintér István is ÉRTESÍTJÜK ÜGYFELEINKET, hogy 1. sz. Közületi Boltunkban (Budapest VII., Hernád utca 9.) rendkívüli és soronkívüli igényeiket az alábbi kerámiagyártmányokból soronkívül kielégítjük: tárcsa, cső,átvezető, impulzus, fólia, beállító kondenzátorok. Hőérzékeny keramikus félvezetők, (termisztorok). KÖZÉPGÉPIPARI KÉSZLETEZŐ ÉS KERESKEDELMI VÁLLALAT