Népszabadság, 1965. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-31 / 76. szám
6 NEVELÉSRŐL Amikor a gyereknek van igaza Előadást hallgattunk az egyik külvárosi iskolában. Témája: az igazmondás, az igazságosságra „nevelés”. Már csak azért is elmentem, mert kíváncsi voltam, milyen módon közelíti meg az előadó ezt a nagyon is összetett kérdést. Ha elkülöníti az „igazságosságra való nevelést” az egész neveléstől, az iskola közösségi életétől, a szülők állampolgári magatartásától stb., nyilvánvalóan leszűkíti azt a mély értelmű pedagógiai igazságot, hogy az embert nem lehet részenként nevelni; nincsenek külön módszerei az igazságra nevelésnek. Az iskola előadóterme zsúfolásig telt szülőkkel, sokan be sem fértek, a folyosón hallgatták végig az előadást. Hamar meggyőződtem róla, hogy alaptalan volt az aggodalmam: az előadó túllépte a címben oly szűkre szabott korlátokat. Nem akarom megismételni az előadást, csupán egy mozzanatot emelnék ki: ha nem kapcsolja össze őszinte bizalom a szülőt és a gyereket, a pedagógust és a gyereket, a szülőt és a pedagógust, akkor a nevelés egyetlen feladatát sem lehet eredményesen megoldani. Kérték a szülőket, hogy szóljanak hozzá, de — azt hiszem — túl hamar megköszönték a szíves megjelenést, így aztán senki sem mondta el azokat a gondolatait, amelyeket az előadás ébresztett bennük. Kezdő szülő vagyok (a fiam első osztályos), nem akartam elsőnek jelentkezni, pedig én is mondani akartam valamit. Hát most elmondom, bízom benne, hogy mégsem leszek „elkésett” felszólaló. A kölcsönös bizalom elengedhetetlen feltétele mindenféle „nevelőhatásnak”. De a gyerek és a felnőtt közti jó kapcsolatokat könnyebb elrontani, mint megteremteni. És ez talán elsősorban attól függ, hogy milyen a szülő és a pedagógus magatartása akkor, amikor a gyereknek van igaza. Tudom, még ma is sokan tiltakoznak: „A gyereknek a felnőttel szemben sohasem lehet igaza!” Ez egyike azoknak a pedagógiai dogmáknak, amelyek az emberi kapcsolatok fejlődésétől függetlenül mindmáig csaknem teljesen érintetlenül maradtak. Miért ne legyen a gyereknek igaza, amikor valóban igaza van? Talán észre sem vesszük, hogy éppen itt ejtjük kútba pedagógiai fáradozásunk legtöbb gyümölcsét. Mert elképzelhető-e, hogy töretlenül megőrizheti emberi hitelét az a szülő, az a pedagógus, aki többre tartja saját elvont „tekintélyét”, mint az igazságot? Aki maga is igazságtalan? És éppen abban igazságtalan, hogy nem tudja kimondani nyíltan és keresetlenül ezt a két szót: „igazad van”. Ezen túlmenően ez érinti a gyermeknek az idősebbekhez fűződő általános viszonyát, a bizalmát is. Nem szabad csodálkoznunk, ha egyes fiatalokban a cinizmusnak nevezett kettősséget fedezzük fel, holott valójában mibennünk van a kettősség, ha tudjuk ugyan, hogy tévedtünk, de váltig kitartunk a tévedés mellett — pedig a tények ellenünk szólnak. S ezt látják az értelmes, gondolkodó gyermekek. Közvetlenül a felszabadulás előtt rokonunktól jártam az elemi iskola első osztályát. Kéthárom holdas kisparasztok voltak, szegények, és a szó legigazibb értelmében jó emberek. Disznóórát nem építettek, s amikor végre vettek két malacot, nem tudták, hova tegyék. Nagy gondjukban én is osztozni akartam: „Vájjanak a szalmakazalba lyukat!” A bácsi dühösen leintett: „Mit ért ehhez egy gyerek!” Később mégis úgy csinálták. De senki sem mondta — pedig hetekig vártam erre a két szóra —: „Igazad volt.” Néha akaratlanul is követünk el hibákat. Kislányom karácsonyra kapott egy képes mesekönyvet. Pár hétig nagy becsülete volt az ajándéknak, de egyszer csak összefirkálta az első lapot. Nagy felháborodás volt a családban; a fiam, aki iskolás, meg én alaposan megszidtuk. Nem sokkal azután egy érdekes szakkönyvet olvastam, s a lényeges részeknél ceruzával jelet húztam a margóra. Meglátta a lányom, és elkezdett veszekedni: — Hű, mit csináltál!'Mondhattam neki, hogy nincs igaza? Az egyik budapesti iskolában történt. Az őrsvezetők tanácsa megvitatta az „iskolaalkotmány” tervezetét. Nagy gonddal mérlegelték, elegendő-e az ügyeletesek száma, ott tartanak-e szolgálatot, ahol valóban szükség van rájuk, minden ügyeletes rendesen teljesíti-e a kapott megbízatást stb. Közben az egyik őrsvezető felszólalt: — Ne csak az ügyeletesekről beszéljünk. Az ügyeletesek a tízpercekben rendet tartanak. Óra elején a legnagyobb a rendetlenség. Ne is csodálkozzék az igazgató néni, hogy ilyenek a gyerekek, ha a tanárok percekkel a csöngetés után jönnek be az órára... Mit válaszoljon erre az igazgató? Végzetes hiba lett volna ezt mondani: „Azokról az emberekről, akik egészségüket nem kímélve, éjt nappallá téve stb. fáradoznak azért, hogy ti minél többet tudjatok, hogy rendes, becsületes stb. felnőttekké váljatok, nem beszélhettek ilyen hangon.” Ez az igazgató azonban nem „kérte ki magának a tantestület nevében ezt a hangot”. Ellenkezőleg: „ Igazatok van. Mindenki teljesítse a kötelességét. Ti is, a tanárok is. Ma már nem is lehet másként nevelni, csak ezzel a nyíltsággal, csak ezzel az őszinteséggel. Hiába ismételgetjük, hogy „felelős állampolgárokra, olyan emberekre van szükségünk, akik tevékeny részvevői a közéletnek”, ha közben az iskolában és otthon esetleg beléjük fojtjuk vagy eltagadjuk az igazságot. Csak örülhetünk, ha gyermekeink többsége ma már nem „hallgat”, amikor igaza van. Gáspár László Nyeremények: berendezett családi ház garázzsal, Moszkvics autóval, balatoni telek víkendházzal, autóval, víkendházak autókkal, hűtőgépek, revíziók, magnetofonok, rádiók és még 10 000 nyeremény! VIT-S ÖRSJEGY Kapható: KISZ-szervezeteknél, úttörőcsapatoknál, továbbá hírlapárusoknál, postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Ára: 3,50 Ft. Húzás: július 11-én. 1. NÉPSZABADSÁG 1965. március 31, szerda A rendőrorvos megállapította... A bűntettek színhelyére, a nyomok rögzítésére, az első intézkedések megtételére mindig rendőri bizottság száll ki. A helyszínelő csoport munkájában fontos szerepe van a rendőrorvosnak. A bűntett áldozatának helyzetéből, az elkövetési módból az idegen vagy önkezűségre következtet, s a legtöbb esetben csalhatatlan biztonsággal irányítja helyes vágányra a vizsgálatot. Ing, mikroszkóp Egy idős asszony eltartási szerződést kötött egy fiatal házaspárral. Kiadta számukra az egyik szobát. Hosszú ideig zavartalanul éltek. A házaspár azonban erősen italozott, a férfi nem dolgozott rendszeresen. A viszony a házigazda és a házaspár között éppen ezért megromlott A befogadottak rájöttek, hogy az idős asszony nagy összegű készpénzt tart magánál. Elhatározták, hogy megszerzik a pénzt. Tervet dolgoztak ki, megölik az asszonyt. Egyik reggel eltávoztak otthonukból, a férfi azonban néhány perccel később visszatért. Behatolt az idős asszony szobájába. Megölte, majd a holttestet felgyújtotta. A szekrényből magához vette a pénzt, és továbbállt. Nem sokkal később felfedezték a gyilkosságot. A rendőrorvos következtetett: az áldozat kétségbeesetten védekezett. Az alapos vizsgálat az égési sebek ellenére több fojtási nyomot talált, az asszony védekezése azonban maradandó nyomokat kellett hogy hagyjon a gyilkoson is. Ez volt a nyomozás kiindulópontja. Estefelé hazament a házaspár is. A férfin ruházatához nem illő, vadonatúj ing feszült. Ez feltűnt a nyomozóknak, és levettették vele. Még egy ing volt rajta, amelynek nyaka vértől kissé szennyezett volt. Az orvosi vizsgálat szerint a férfi nyakán sérülés történt, s a vállnál karmolási nyom árulkodott. A tettes eleinte megpróbált alibit igazolni, de a mikroszkópi vizsgálat megdöntötte védekezését. A terhelő adatok megtörték, s bevallotta borzalmas tettét. A látszat néha csal A szomszédok a földszinti lakásból kitóduló erős gázszagra lettek figyelmesek. Feltörték az ajtót. Először a szobába léptek, de itt nem találtak senkit. Kirohantak a konyhába. Döbbenten értesítették a rendőrséget: a házigazda a gáztűzhelyre borulva feküdt, a csapokból ömlött a gáz. — Semmi kétség — vélték a lakók —, öngyilkosság történt. Megérkezett a helyszínelő csoport, konstatálták az esetet. Alaposan megvizsgáltak mindent, majd ők is — legalábbis az első pillanatokban — tényként könyvelték el a gázmérgezéses öngyilkosságot. Az orvos közben megvizsgálta a holttestet. Az áldozat fején a dús haj egészen pici ütésnyomot takart, sőt apró vércsíkot is felfedezett. Következtetései szerint a fejtetőn levő sebhely csak ütéstől eredhet. Még egy felfedezést tett: az apró vércsík folyási iránya fordított volt! Ezután rögzítette a tényállást: az áldozatot fejbe ütötték, az elkábult, s a gáztűzhelyhez húzták. Kinyitották a csapokat, az öngyilkosság látszatát akarták kelteni. Az új nyomon elinduló vizsgálat megállapította a gyilkos kilétét, aki anyagi, örökösödési okokból követte el tettét. Az „áramjegy“ A textilgyárban leállt az egyik gép. A szövőnő jelentette az esetét a művezetőnek, aki azonnal hozzáfogott a javításhoz. Lehajoltak, mikor a gép nehezebben elérhető részeit vizsgálták. A művezető felemelkedett, szerelőért indult. Az asszony megkapaszkodott a gépben, s felállt. Ebben a pillanatban röpke jajkiáltással összeesett. Az üzemi orvos megállapította a beállt halált, s véleménye szerint, valószínűleg hirtelen támadt szívzavar okozta az asszony halálát. A rendőrorvos alapos vizsgálat után a nő tenyerén apró, kétfillér nagyságú piros foltot, „áramjegyet” fedezett fel. Rádöbbent: a gépet nem kellően áramtalanították, s így áramütés végzett a szerencsétlen nővel. A nyomozás csakhamar kiderítette, ki volt az üzemi baleset okozója. A helyszínelő csoportnál a nyomozók, a technikusok mellett szinte észrevétlenül dolgozik a rendőrorvos. Mégis sok-sok sikeres, gyors és bravúros nyomozás indítása fűződik munkájukhoz. Magas szakmai tudású s színvonalú munkát végeznek: az egyre csökkenő számú emberélet elleni bűntettek végrehajtói sohasem érezhetik magukat biztonságban. Szabó Ferenc r egész évben készülődtem erre a j. napra. Volt idő, amikor félbeszakítottam a disszertációmat, hogy átgondoljam a nejemmel tervezett beszélgetésemet. Hallottam róla, hogy ilyen napokon egynémely naiv férj azzal igyekszik megelőzni az egész évi házastársi konfliktusokat, hogy szépen csomagolt parfümöket avagy rumosmeggyet vásárol a feleségének, melyet műértő kezek csokoládémázzal vonnak be. Mennyivel célirányosabb volt az én eljárásom. Reggel, amidőn a nap felkelt az égbolton, felköltöttem Masát, mondván, hogy egy ilyen napon nem illik sokáig aludni. Masa elérzékenyülten köszönte meg a figyelmességemet, s a konyhába ment, hogy elkészítse a reggelit. Utánamentem, s szerfölött igyekeztem, nehogy megzavarjam a kávéfőzésben, majd hozzáfogtam az előre elkészített beszédemhez. — Masa! — mondtam jelentőségteljesen. — Masa! Imhol ma van a te születésnapod. Elgondolkoztál-e valaha életedben, vajon milyen helyet foglal el ez a nap a kalendárium napjainak sorában? Ó nem, ezt nem tetted. Nekem az a benyomásom, hogy egyáltalán nem tudod felmérni ennek a jelentőségét társadalomtörténelmi aspektusban. — Pardon, egy percre — mondta Masa —, csak enni adok Tatjankának, és elküldöm az iskolába. — Rendben van — adtam beleegyezésemet —, ámde ne késlekedj sokáig. Úgy értékeltem, hogy a nejem túl sok időt pazarol kislányunk útbaindítására, elrabolván ezzel fölösen sok drága időt beszélgetésünk tartamából. Végre is Masa megjelent az irodámban. — Kolja — szólt ő —, pár perc múlva mennem kell a munkahelyemre. — Ha nem szakítod meg előadásom menetét hiábavalóságokkal, elég időm lesz arra, hogy kimerítsem a tárgyat, így tehát vizsgáljuk meg a születésnapodat történelmi szempontból. Nézzük először a korai jégkorszakot. Ugyan mit látunk ebben a korszakban, melyet titkok homálya fed? Látjuk a dinoszauruszok kihalását és a jégtömegek áramlását ... Valamivel későbben észlelhetjük a bozontos pitekantróposzok és a neandervölgyi, alacsony homlokú ősemberek megjelenését. Vajon tudták-e ezek a lények értékelni a nő szerepét a majomból való emberré válás bonyolult processzusában? De nem ám, nem tudták. Korlátolt életérzésük nem tette lehetővé annak megértését, hogy tulajdonképpen milyen vezérlő funkciót töltöttek be a nőnemű individuumok azáltal, hogy feltáplálták a férfiakat, mint a legtökéletesebb szubsztanciákat. — Kolja — mondta a feleségem —, remélem, nem haragszol, ha elszaladok a munkahelyemre? Csomagolj be nekem vajas kenyeret. Még nem volt időm megreggelizni. Egyedül maradtam. Nem volt időm, hogy közöljek Masával sok fontos és szükséges következtetést. Be kellett bizonyítanom, hogy ennek a napnak minden perce nagyon drága számomra, s égtem a vágytól, hogy ezt elmondjam neki. Felhívtam telefonon a munkahelyén. — Drágám — suttogtam a kagylóba —, drágám ... — Pofikám — válaszolta Masa —, nagyon meghatott vagyok, és epedve várom az estét... — De miért? — csodálkoztam. — Miért várod az estét? Kész vagyok folytatni a beszédemet akár most is... Ha egy tekintetet vetünk az antik világra, akkor felvillan bennünk a tudat, hogy voltaképpen ezt méltán tekintik az emberi kultúra bölcsőjének. Ám kit látunk mi rendszerint a bölcső mellett? Természetesen a nőt. És milyen nőt? Adott esetben a tiltakozó nőt. Hogy mi ellen tiltakozott? Az ellen, hogy a szokásjog nem biztosította születésnapjának a megünneplését... Nézzük, teszem, Médeia alakját. Van róla egy színdarab, melyet már régóta szeretnék neked megmutatni ... A jubileumért folyó harc elemi női szenvedélyének tipikus tiltakozását látjuk. — Bocsáss meg, kérlek, hívnak — mondta a nejem. — Kérlek, vegyél tortát a teához. Vendégségbe hívtam Kosztyikovékat. Inamba szállt a bátorság. Mire kellenek nekünk Kosztyikovék, a vendégek, a torta?! Azonnal felhívtam őket. Megmondtam, hogy este nem leszünk itthon. Betegek vannak a rokonok közt, gondok közt élünk s a többi... Az volt az érzésem, hogy örültek a közlésemnek. Vacsora után, melyet Masa ügyes keze készített, kikapcsoltam a tévét, melyben valami muzsika szólt (egyáltalán nem illett a helyzethez), s úgy döntöttem, hogy folytatom a beszédemet. — Szeretnék még említést tenni arról is — kezdtem —, hogy milyen volt a nők helyzete a korai középkorban. Sok krónika tanúskodik róla, hogy a nő nem tudta kivívni születésnapja megünneplésének a jogát, mivel hármas iga nyomta a vállát: a családi, a társadalmi és a vallási. így tehát milyen is, ha vajon az a családi iga? — Azt hiszem, erről van fogalmam — mondta Masa. — Annál jobb. Akkor térjünk át a társadalmi igára ... — Nem volna lehetséges ezt a beszédet holnapra halasztani? — mondta a nejem nagyot sóhajtva. — Nagyon fáradt vagyok. — Holnap már nem lesz születésnapod — vetettem ellene —, és így a beszélgetésünk elveszti az aktualitását. — Istenem — mondta Masa —, hogy te milyen ... bölcs vagy! Ekkor értettem meg, hogy elértem a célomat. Hívságosak ezek a holmi illatszerekkel és csokoládékkal való kedveskedések azon célból, hogy olcsó eszközökkel férkőzzenek be a női szív rokonszenvébe. Ugyan kérem, sokat érnek el vele?... Csupán az az asszony tudja értékelni a férje bölcsességét, aki mélyen átérzi a születésnapja fontosságát, valamint annak helyét társadalomtudományi aspektusban. Ésajdnem teljesen meg voltam Jól elégedve. Csak az a kár, hogy Masa nem tudta végighallgatni a beszédemet, elaludt. Azzal a tudattal fordultam a disszertációm felé, hogy megtettem a kötelességemet. Mielőtt álomra hajtottam volna a fejem, egy doboz csokoládés cukorkát fedeztem fel a szekrény tetején, bizonyára a munkatársai ajándékozták kedves nejemnek. Mind megettem, egyiket a másik után. J. Poliscsuk (Fordította Pogonyi Antal) •7/ früMésim