Népszabadság, 1965. szeptember (23. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!1965 1965. szeptember 5. vasárnap A H­­DGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXII. évfolyam, 209. szám 16 oldal -­­Ára 80 fillér Szólamok válsága Nyugaton Az már többször kiderült, hogy a jelszavak is lehetnek válság­ban. Módfelett kínos aztán, ha olyan propaganda-alaptétel ke­rül bajba, amilyen a nyugati vi­lágban a szabad választások vagy a parlamentarizmus. Eszünk ágá­ban sincs folytatni­­most a régi vitát a két rendszer között a vá­lasztások jellege és tartalma kér­désében, bár erről még sok min­dent el lehetne mondani. Ezúttal azonban fogadjuk el vita nélkül, egyszerűen, hogy a választások a varázsszóval, a „szabad” jelzővel — egyenesen a nyugati tábor ön­meghatározása. Ne boncolgassuk most azt sem, hogyan és mennyi­ben érvényesülnek ezek a demok­ratikus formák a világ kapitalis­ta felében, s hogyan fejlődnek a szocialistában. Ez alkalommal a demokráciát kisajátító nyugati propaganda „tudathasadásáról” akarunk szólni. Mivelhogy „oda­át” ez idő szerint túl sok kel­lemetlenség van a parlamentariz­mus gyűjtőfogalmához tartozó dolgokkal. Az oly rendíthetetle­nül használt jelszavaikkal mosta­nában nagyon csínján kell bán­niuk némely világpolitikai ese­mény miatt politikusoknak, kom­mentátoroknak. A parlamentarizmus szent el­veinek olyan apró megcsalásai már nem is feltűnőek, hogy te­szem azt, egy amerikai elnök is­­­mét pontosan az ellenkezőjét csi­nálja annak a programnak, amely­nek az alapján a választók rá szavaztak; ráadásul éppen a le­szavazott ellenfél nézeteit ültet­ve át a gyakorlatba (akit aligha vigasztal, hogy viszont kávéra in­vitálják a Fehér Házba). Az pe­dig csak szórakoztató, mekkora igyekezettel próbálják, választási stratégiából, magukévá tenni a rivális párt jellegzetességeit Nyu­­gat-Németországban vagy Ang­liában a pártok, hogy már kor­tesfogásként sem tudnak meg­nyugtató különbséget tenni egy­más között, s az ellenzék fő érve lett: „mi jobban csináljuk, amit ők”. De hát ez csak választási pi­kantéria. Komolyabb dolgokról van szó. Dominikáról például, ahol az alkotmányt védelmező erőkkel szemben sürgősen partra lépett harmincezer amerikai tengerész­­gyalogos, nehéz helyzetbe hozta az alkotmánytani szakembereket. Aligha a polgári demokrácia aranykönyvébe illő, ha ekkora „bőrnyakú” (így hívják őket) se­reggel kell „megvédeni a domini­kai nép jogát a szabadságra” — a dominikai néptömegekkel szem­ben. Los Angelesben sem tűnt úgy, hogy a népi érzelmeket megfele­lő demokratikus csatornák vezet­­­nék le. Annál különösebb hallani az amerikai propaganda felhábo­rodását annak a törvényes rend­nek az elkeseredett megszegésén, amely törvény hatalma képtelen­nek bizonyult az életfeltételek emberi rendjét biztosítani az amerikai nyomornegyedek nége­reinek. Persze Dél-Vietnamban is a „kicsiny vietnami nép önrendel­kezési jogát” védelmezi a nagy Amerika, amely „elkötelezte ma­gát” e védelmező szerepre. Igaz, Vietnamról szólva a választások szót komoly polgári lap igyekszik le sem írni. Már régóta nincs pél­dául a vietnami harcoknak elő­történetük a nyugati sajtóban, mintha ősköd burkolná, mi tör­tént az 1954-es genfi egyezmé­nyek egyik­ sarkalatos pontjával, miszerint szabad választásokat kell tartani Dél-Vietnamban. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szavaival élve — „a dél-vietnami választások a kommunisták teljes sikerét eredményeznék”. Ezt sen­ki sem kísérli meg vitatni Nyu­gaton, így adódik aztán a megle­pő helyzet: a demokrácia megvé­désére elkötelezettek teljes lélek­­nyugalommal, avagy tapintatos hallgatással feledik el, hogy a vá­lasztás igencsak hozzátartozik a demokráciához. Mert különleges felfogású demokratának kell len­ni ahhoz, hogy valaki — a New York Times cikkírójához, Sulz­­bergerhez hasonlóan — szemreb­benés nélkül leírja: „vietnami háborúnkat a dél-vietnami nép nem támogatja”, s utána szenv­­telenül hosszan emlegesse az „el­kötelezettség” szólamát. A legutóbbi görögországi ese­mények is szaporították a feledé­keny vagy rosszul képzett de­mokraták számát a polgári sajtó hasábjain. Megint csak senki sem háborog azon, hogy a parlament­ben a jobboldali pártokkal együtt szavazó, disszidens Centrum Unió-képviselőket Papandreu pártprogramja alapján választot­ták meg, s a szavazók éppenség­gel a jobboldali pártok hatalmát buktatták meg. Viszont annál több szidalmat kap Papandreu, mivelhogy „sikerült maga mellett közhangulatot teremteni" , amint a londoni rádió megvádol­ja az idős politikust, amiért olyan helyzetet teremtett, amelyben „őrültség lenne választásokat tar­tani”. Mi elégszer lepleztük le a burzsoá parlamentarizmus népet becsapó vonásait, de szabadjon furcsállani, hogy a Times éppen most nehezményezi: „Sajnos a volt miniszterelnöknek — a ki­rály beavatkozásának demagóg félremagyarázásával — tömegeket sikerült maga mellé állítania”. A Die Welt ugyan az uralkodót is megrója, amiért ,,ürügyet adott a baloldalnak arra, hogy beavat­kozását antidemokratikusnak mi­nősítse”. Legjobb tudomásunk szerint a burzsoá parlament játékszabályai alapján a többségben levő párt vezetőjének szokás adni a kor­mányalakítási megbízatást. De lám, nem a király a makacs és antidemokratikus,­­ hanem Pa­pandreu, aki „demagóg módon” és „konokul” magának követelte a kormányfői tisztet, amelyet két évvel korábban a választók bizalmából nyert el. A baloldal „kihasználta” a Görögországban oly hatásosan hangzó demokrácia jelszavát — véli a Times, más lapok a „népfrontveszélytől” bor­­zonganak, pedig az sem szükség­szerűen parlamenten kívüli esz­köz, sőt. „Nem valami biztató perspektíva Görögország számára, ha új, választásokat kell kiírni” — az ember alig akarja elhinni, hogy ezt a „szabad világ” olyan tekintélyes orgánumában olvas­hatja, mint a Messaggero. S so­rolhatnék a lapokat, amelyek kó­rusban óva intik Papandreut, hogy ne „kényszerítse” Görögor­szágra a választásokat. Különösebb kétségünk persze sohasem volt a tekintetben, hogy a kapitalizmusban a demokráciát mennyire taksálják, ha hatalmi kérdésről van szó. Látjuk e for­mának azt az oldalát is, ami ben­ne az uralkodó osztály önbiztosí­tása, belső hatalomgyakorlási módszere. Illúzióink arról sem voltak, hogy a burzsoá propagan­da jó ösztönnel megérzi, mikor van baj a hatalommal, s mikor kell sutba vágni akár saját „leg­szentebb” jelszavait is. De hogy ilyen gyakran és leplezetlenül, az több mint árulkodó. Avar János Száznegyvenötmillió forint gyűlt össze az árvízkárosultak támogatására Megkezdik az ingatlanok helyreállításához nyújtott segélyek kifizetését A következő hetekben megkez­dik a megrongálódott, romba dőlt ingatlanok helyreállításához nyúj­tott segélyek kifizetését. Szom­batig 145 millió forint gyűlt ösz­­sze a károsultak csekkszámláján. Ebből eddig 38 millió forintot fi­zettek ki a tönkrement, súlyo­san megsérült ingóságok pótlá­sára. Segélyt kaphatnak az ár-, illet­ve belvíz következtében romba dőlt vagy megrongálódott lakó­házak tulajdonosai, és azok a bérlők is, akik — függetlenül at­tól, hogy állami vagy magántu­lajdonú épületben laknak — saját erejükből akarják rendbe hozni, helyreállítani otthonaikat. Ezen­kívül, ha a tulajdonos nem kí­vánja az elpusztult házat újjá­építeni, lehetőség van arra is, hogy a lakók ingatlankár címén a társadalom támogatásával saját telkükön teremtsenek új otthont maguknak. Hétvégi házak, nyara­lók újjáépítésére, illetve helyre­­állítására csak akkor adnak se­gélyt, ha az épület állandó laká­­­sul szolgált. A segélyek összege családon­ként általában a helyreállítás, illetve újjáépítés költségeinek 50 százalékáig, de legfeljebb 50 000 forintig terjed. Indokolt esetben azonban ennél magasabb is le­het, s elérheti a költségek 80 százalékát. Felemelt segélyt kap­hatnak a sokgyermekes, a kis jö­vedelmű családok, a nyugdíjasok, a szociális gondozottak, vagy azok, akik rokkantsági segélyből élnek. A cigánytelepülések el­pusztult rozzant viskói helyett épülő házak költségeihez egyen­ként 50 000 forinttal járul hozzá a társadalom. Az árvízkárosult bér­lők a helyreállítással kapcsolatos kiadások 30 százalékáig kaphat­nak segélyt, ez azonban nem ha­ladhatja meg a 30 0001 forintot. A segélyek összegének megha­tározásánál az ingatlanban kelet­kezett kárt veszik figyelembe. Általában csak az árvíz előtti helyzet visszaállításához nyújta­nak támogatást, de elfogadják azokat a többletköltségeket is, amelyek műszakilag indokoltak, illetve nem haladják meg a szo­kásos mértéket vagy igényeket. (Tudomásul veszik például, ha vályog helyett téglából emelnek falat, vagy ha a korábbi döngölt padló helyett úgynevezett hajó­padló szerepel a költségvetésben.) A segélyekre a kérések alapos elbírálása után a helyi társadal­mi bizottságok tesznek javaslatot. Döntéseiket nyilvánosságra hoz­zák, s mindenütt kifüggesztik a társadalmi támogatásra előter­jesztett károsultak névsorát. (MTI) Havannába 1966. január 3-ra összehívták Afrika, Ázsia és Kr­i-Amerika szolidaritási értekezletét Kairó, szeptember 4. Rudnyánszky István, az MTI tudósítója írja: „Mi, antiimperialista szerveze­tek képviselői, mint az első afri­kai—ázsiai—latin-amerikai szoli­daritási értekezlet előkészítő bi­zottságának tagjai, 1965. szeptem­ber elsején és másodikén össze­gyűltünk Kairóban, és elhatároz­tuk: a Kubai Szocialista Forra­dalmi Egységpárt meghívására Havannában 1966. január 3-tól 10-ig összehívjuk ezt a történelmi konferenciát.” Ezzel a mondattal kezdődik a három földrész értekezletének előkészítésére alakult bizottság kairói felhívása. A bizottság el­nöke, Mahdi Ben Barka, az afro­ázsiai szolidaritási szervezet Ní­­lus-parti székházában szeptember 3-án ezt mondta az MTI tudósí­tójának: " Tudjuk, hogy a szocialista országok közvéleménye, így a magyar nép is, várakozással te­kint a három kontinens népeit első ízben tömörítő konferencia elé. Elhatároztuk, hogy a konfe­renciára megfigyelőkként meg­hívjuk a szocialista országok kép­viselőit, s biztosak vagyunk ben­ne, hogy ott lesznek Havannában a magyar megfigyelők is. A tör­ténelemben első ízben kerül sor ilyen tanácskozásra. Az afrikai, ázsiai és latin-amerikai népek szolidaritására annál is inkább szükség van, mert az imperializ­mus e három földrész népei ellen globális stratégiájának keretében meg-megújítja támadásait: a vietnami, a dominikai, a kongói események ezt világosan megmu­tatják. Ez a konferencia felel majd a kihívásra. A közös ellen­ség, az amerikai imperializmus és szövetségesei ellen összehangolt akciókkal szállnak síkra Afrika, Ázsia és Latin-Amerika népei, amelyeket szoros szálakkal fűz­nek össze az azonos problémák, a kizsákmányolás, az agresszió, a fegyveres intervenció veszélyével és támadásával való szembesze­gülés feladatai. A három földrész értekezlete új szakaszt nyit majd meg az imperializmus, a kolonia­­lizmus,, az újgyarmatosítás ellen, a társadalmi haladásért és a bé­kéért vívott küzdelemben. Mint a három kontinens népeihez in­tézett felhívásunkban is hangsú­lyoztuk, a havannai konferencia lehetővé teszi majd az afroázsiai —latin-amerikai népi felszabadító és antiimperialista szervezetek harci tapasztalatainak kicserélé­sét, szolidaritásuk megerősítését, közös harci elszántságuk fokozá­sát. Mahdi Ben Barka az előkészí­tő bizottság összetételéről, mun­kájáról és határozatairól a kö­vetkező adatokat bocsátotta ren­delkezésemre : A bizottság hat afrikai, hat ázsiai és hat latin-amerikai népi felszabadító és imperialistaellenes szervezetet, pártot és mozgalmat tömörít, s elnöki tisztét Ben Bar­ka, mint a Marokkói Népi Erők Nemzeti Szövetsége nevű párt képviselője tölti be. Főtitkára Jusszef el-Sebai, az EAK Afro­­ázsiai Szolidaritási Bizottságának delegátusa. A 19 tagú bizottság részvevői rajtuk kívül a követ­­kező szervezetek képviselői: Algéria: Algériai Afroázsiai Szoli­daritási Bizottság. Dél-Afrika: Dél-afrikai Nemzeti Afrikai Kongresszus. Chile: Frente de Acción Popular (Népi Akció Frontja, FRAP). Kína: Kínai Afroázsiai Szolidari­tási Bizottság. Kuba: Kubai Szocialista Forradal­mi Egységpárt. Ghana: Ghánai Népi Konvenció Párt. Guatemala: Fuerzas Armadas Re­­beldes (FAR). Guinea: Guinea Demokrata Párt­ja. India: Indiai Afroázsiai Szolidari­tási Bizottság. Indonézia: Indonéz Afroázsiai Szo­lidaritási Bizottság. Japán: Japán Afroázsiai Szolida­ritási Bizottság. Dél-Vietnam: Dél-vietnami Afro­ázsiai Szolidaritási Bizottság. Mexikó: Lazaro Cardenas tábor­nok nemzeti felszabadító mozgal­ma. Tanzánia: Tanganyikai Nemzeti Afrikai Unió. Uruguay: Frente de Izquierda de Liberación. Szovjetunió: Szovjet Afroázsiai Szolidaritási Bizottság. Venezuela: Frente de Liberación Nacionál. Kidolgozták a három földrész értekezletének napirendi javasla­tát is. 1. harc az imperializmus, a ko­­lonializmus és a neokolonializmus ellen; 2. az antiimperialista küzdelem gyújtópontjai: Vietnam, Domini­ka, Kongó, a portugál gyarmatok, Rhodesia, Palesztina és Dél-Ará­­bia; 3. Afrika, Ázsia és Latin-Ame­­(Folytatás a 2. oldalon.) AZ AFRIKAI—ÁZSIAI—LATIN-AMERIKAI SZOLIDARITÁSI ÉRTEKEZLET előkészítő bizottsága 1966. január 3-ára hívta ösz­­sze a három földrész országainak első értekezletét. Az értekez­let új szakaszt nyit az imperializmus, a kalonializmus ellen, a társadalmi haladásért és a békéért vívott küzdelemben. Az elő­készítő bizottság megfigyelőkként a szocialista országok képvi­selőit is meghívta a tanácskozásra. KASMÍR TÉRSÉGÉBEN szombaton folytatódott a pakisztáni és indiai harci tevékenység, páncélos- és légiegységek részvételével. A helyzetről egész sor diplomáciai tanácskozás kezdődött. Sasztri miniszterelnök az amerikai nagykövettel találkozott, Ajub Khan De Gaulle-hoz intézett levelében a francia elnök közvetítését kérte a béke helyreállítására, szombat estére pedig összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát. A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG területe el­len szombaton amerikai kalózrepülők több támadást intéztek. Amerikai és dél-vietnami gépek 275 bevetésben vettek részt a dél-vietnami partizánok feltételezett állásai elleni támadásban. A hazafiak a Mekong folyó torkolatvidékén péntek este óta tá­madják a kormánycsapatok állásait.

Next