Népszabadság, 1966. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-06 / 55. szám

10 GAZDASÁGI JEGYZETEK Napidíj-megtakarítás Takarékoskodni kell a napidíj­jal is — jelentette ki az egyik bu­dapesti szerelővállalat bérosztá­lyának vezetője, és ellentmondást nem tűrő hangon közölte beosz­tottjával, hogy a vállalat vidéki munkahelyén esedékes ellenőr­zésre az eddig szokásos két nap helyett csak egynapi kiszállást engedélyez. Mivel a vidéki munkahely tör­ténetesen Borsodban, Miskolc környékén volt, az út vonattal és autóbusz-átszállással 200 kilomé­ter oda, 200 kilométer vissza, az illetékes tisztviselőnek a megér­kezés és a visszaindulás között alig két és fél, három órája ma­radt a helyi adminisztráció, több száz dolgozó bér- és SZTK-ügyvi­­telének ellenőrzésére. Az ilyen kutyafuttában végzett ellenőrzés — amelynek minden óráját 60 fo­rint útiköltség is terheli — formális és sok hibale­hetőséget rejt magában. Fel­téve, ha presztízsszempontok nem akadályozzák ennek beisme­rését. A 31 forint napidíj-megta­­karítást — amit az ellenőrzést vég­ző dolgozó meghajszolásával ér­tek el — viszont valóban elköny­velheti a vállalat. S a „szigorú” takarékosságot követelő osztály­­vezető ezért nyilván elismerést, jutalmat is vár. Takarékoskodni persze lehet, sőt kell a kiszállási költségekkel, a napidíjakkal is, de semmi eset­re sem a fenti módon. Érdemes erre felhívni a figyelmet, mert­­ sajnos még másutt is előfordul hasonló, túlbuzgóságból vagy szűklátókörűségből fakadó lát­szattakarékosság. Az ilyesmiért pedig senkit sem illethet dicséret, még kevésbé prémium, hiszen az okozott erkölcsi és anyagi kár összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az egyes kiadási rovatokban szereplő megtakarítás összege. o­­l Kényelem és hasson Budapesten jelenleg mindösz­­sze 8000 lakást fűtenek gázzal, s a pillanatnyi igény is ennek többszöröse. Mert a gázfűtés ol­csó, jó hatásfokú, tiszta és nem utolsósorban kényelmes. Népgazdasági érdek is, hogy sok tíz-, sőt néhány százezer­re növekedjék a háztartá­si gázfűtők száma. A szük­séges anyagi és műszaki fel­tételek — egyebek között például a több városi gáz — persze nem biztosíthatók máról holnapra. A la­kosság türelmetlen, a magánház­tartásában mindenki reálisan kal­kulál, s nem riad vissza a gáz­programból reá jutó gyorsan megtérülő beruházástól. Üzemeink furcsa módon gyak­ran másfajta számvetéssel dol­goznak. Közismert, hogy az igen gazdaságos földgáztermeléssel nem tart lépést a felhasználás. Megtörténik, hogy a földgázveze­ték elérkezik a gyárkapuhoz, s a vállalat — mert különböző kül­ső és belső hibák miatt nem ké­szült el időben — még hosszú hónapokig a drága szénnel fűt tovább. Vagy éppen városi gáz­zal — mint például a Budapesti Bányagépgyár vagy a Kőbányai Porcelángyár a földgázvezeték szomszédságában —, a lakosság­tól vonva el a gázt. Sajnos többször van úgy, hogy a népgazdaság számára előnyös intézkedés nem érdeke a válla­latnak, és fordítva: a helyileg hasznot hajtó lépés kárt okoz az országnak. A példák tucatját em­líthetnénk a meggondolatlan be­ruházásokra, a kihasználatlan ter­melőberendezésekre, az éssze­rűtlen profilváltozásokra. Re­ménykedve várjuk, hogy majd az új gazdasági mechanizmus he­lyére teszi a dolgokat, s megte­remti a kölcsönös érdekek har­móniáját. S e várakozásban né­ha megfeledkezünk arról, hogy jelenleg sem mindig az érdekelt­séggel, hanem esetenként a kal­kulációval vagy a szemlélettel van baj. Kimutatják például, hogy olcsóbban elvégezhetik a kooperációs termék gyártását, vagy a speciális berendezés nagyjavítását helyileg, mivel csak a közvetlen ráfordításokat összegezik, és nem számolnak a rezsiköltséggel, mintha azt egy­szerű kalkulációs bűvészkedés­sel el lehetne tüntetni. Olykor pedig csupán nemtörődömségről, a közgazdasági realitások iránti érdektelenségről van szó. Mert otthon, a gázfűtésnél szívesen összekapcsoljuk a kényelmest a hasznossal, az üzemben viszont a munkaköri „kényelemért” gyak­ran milliós értékeket is veszni hagyunk. K. J. A jó bornak is kell cégér A Magyaróvári Kötöttárugyár szabászai már régtől ügyesked­nek azon, hogy a sablonok éssze­rű elhelyezésével minimálisra szorítsák a textilhulladék arányát. Fáradozásuk azonban nehezen vezetett eredményre. A kelme­­szélességek ugyanis nagyon vál­tozóak: az egyik 16, a másik 44 col széles, s a kettő között még jó néhány méretváltozat fordul elő a kötöttáruiparban. Volt úgy, hogy az anyag 25 százaléka is kárba veszett. Átlagosan pedig 17—18 százalék volt a hulladék. Negyedévenként körülbelül 50 ezer szabászati tételre kell kivá­lasztani, hogy melyik minta al­kalmazása a legkedvezőbb, hogyan lesz kevesebb a hulladék. Ezért hívták segítségül a gyáriak a ma­tematikát, azaz a Könnyűipari Gépi Adatfeldolgozó Vállalatot, így sikerült a magas hulladék­arányt rövid idő alatt 11 százalék­ra visszaszorítani. A 6,7 száza­lékos anyagmegtakarítás három­millió forint felesleges kiadástól kímélte meg a gyár „pénztárcá­ját”, s a megtakarított anyagból az exporttermelést növelhették. A gépi adatfeldolgozás nemcsak a legmegfelelőbb szabászati mintá­kat írta elő, hanem azt is, hogy milyen széles kelméből célszerű szabni a kardigánt vagy az atléta­trikót. A gép számítja ki, hogy negyedéves megrendelések telje­sítéséhez milyen szélességű kel­méből mennyit kell kötni, s men­­­nyit kell pirosra, kékre, leven­dulaszínre festeni, hogy a kész kötöttáru-kollekció megfeleljen a vevő kívánságainak. Egyetlen szá­mítássorozat választ ad az egész gyár, a kötődő, festőde-kikészítő és a szabászat termelési kötele­zettségeire, s a feladatokat már úgy szabja meg, hogy összehan­golja időben és mennyiségben a különböző gyáregységek tevékeny­ségét. A termelés matematikai prog­ramozása új gyári gazdaságirá­nyítási módszert jelent. Gyorsabb és pontosabb tervezést. Megfelelő adatok ismeretében két nap alatt elkészülhet a gépi számítás, nincs tehát nagy baj, ha kicsit késve kapják a megrendelést, nem okoz kapkodást. A termelési programozás beve­zetésével most a Váci Kötöttáru­­gyárban is kísérleteznek. Ám a korszerű programozási módszer a sajátosságok figyelembevételével kiterjeszthető a ruhakonfekcióra s más iparágakra. Alkalmazni le­hetne például a bútor-, a mű­anyaglemez- és a fémtömegcikk­iparban, valamint a műbőr fel­dolgozásánál. A nagyobb vállalati önállóság, a belső tartalékok fel­tárásának fokozott igénye külö­nösen időszerűvé teszi, hogy szól­junk erről. Ha számolunk azzal az idegenkedéssel, amely az új mód­szerekkel szemben sokfelé tapasz­talható, nem árt a korszerűsítés: a jó bornak is kell cégér! B. K. NÉPSZABADSÁG 1931. március 6. vasárnap Száznyolcvanezer napközis, harmincötezer középiskolás kollégista Az alsó és a középfokú oktatás idei adatait összesítő statisztikai tájékoztató nemrégen elkészült a Művelődésügyi Minisztériumban. Most e tájékoztató alapján köz­lünk néhány adatot, hogy érzé­keltessük az általános ■ és a kö­zépiskolai oktatásban elért ered­ményeket és gondokat. 1 413 000 általános iskolás Az idei tanévben az általános iskolákban 1 millió 413 és fél ezer — tehát a tavalyinál több mint 31 ezerrel kevesebb — diák ta­nul. Az osztálytermek száma ugyanakkor 141-gyel, a pedagó­gusok létszáma pedig 59-cel nőtt, s így, ha szerény mértékben is, de javultak valamit az oktatás körülményei. Ezt bizonyítja az is, hogy a váltakozó tanítással — tehát „két műszakban” — hasz­nált osztálytermek száma több mint hétszázzal, az egy osztály­teremre jutó tanulók száma pe­dig a tavalyi 45,8-ről 44,6-re csökkent. Egy pedagógusra az idén 22,7 gyerek jut országos át­lagban, tehát valamivel kevesebb, mint tavaly. Szakrendszerű oktatásban ré­szesül — tehát szaktanári rend­szerben tanul — a felső tagozatos diákok 91,4 százaléka. Ez az arány is jobb valamivel a tava­lyinál. Persze nem minden órát tart szaktanár. Az idén a tan­óráknak 62,2 százalékát tartják a megfelelő tantárggyal azonos ké­pesítésű pedagógusok. Az általá­nos iskolákban különösen nagy a hiány magyar—orosz, valamint matematika—fizika szakos ta­nárokból. A pedagógusok képesítés sze­rinti megoszlásában is történt változás a tavalyi év óta. A ta­nári képesítésű oktatók száma több mint 850-nel növekedett, s közben 450-nel csökkent a tanítók száma és 350-nel a pedagógiai ké­pesítés nélküli nevelőké. Egyéb­ként a nőik térhódítása tovább tart a pedagóguspályán, s az idén az általános iskolai pedagógusok­nak már 69,5 százaléka nő. Ötvenezerrel több fiú A tanköteles korú gyerekek is­koláztatásában továbbra is tart­juk értékes helyünket a világ­­ranglistán: az idén is 98,8 száza­lékuk jár iskolába. Az alsó tago­zatban 675 ezer, a felső tagozat­ban pedig 738 ezer diák tanul. Érdekes még, hogy az általános iskolában az idén csaknem 50 ezerrel több a fiú, mint a lány. A mostani tanévben csaknem negyedmillió általános iskolás vesz részt a társadalmi ismereti, a természetismereti, a matemati­kai, a technikai, a mezőgazdasági, a művészeti, a sport- és az egyéb szakkörök tevékenységében. A különböző tanfolyamokra — ide­gen nyelv, gyermektéma, hang­szeres zene stb. — csaknem 100 ezer tanuló jár. A napközis ta­nulók száma meghaladja a 180 ezret, a tanulószobát használóké pedig a 18 ezret. Mindkét vonat­kozásban mutatkozik némi javu­lás, de a napközibe férőhely hiá­nya miatt fel nem vett diákok száma több mint 17 és fél ezer. Az idén 54 általános iskolai diák­otthon működik az országban, s ezekben 3152, jobbára tanyai diá­kot helyeztek el. Ham­inchétezren végeznek a gimnáziumokban A középiskolákban az idén 5 ezerrel többen , összesen 236 és fél ezren tanulnak. Sajnos a kö­zépiskolásoknak még mindig több mint 60 százaléka gimnáziumba jár. A középiskolások között mindössze 3,1 százalékot képvi­selnek a mezőgazdasági, s 11,1 százalékot az ipari technikumi tanulók, örvendetes viszont, hogy a szakközépiskolákba jár már a középiskolásoknak 17,4 százaléka, több mint 41 ezer diák. A IV. osztályba — tehát a most végző évfolyamra — csaknem 50 ezren iratkoztak be szeptember­ben, s közülük 32 ezren a gimná­ziumokba. A különböző iskolatí­pusok közül a legtöbb lány a köz­­gazdasági technikumokban és a gimnáziumokban tanul: az előb­biekben a diákoknak 82,6, az utóbbiakban pedig 66,9 százaléka lány. Az állami gimnáziumokban a tanulók 63,8 százaléka vesz részt 5+1-es rendszerű gyakorlati ok­tatásban — mégpedig körülbelül fele-fele arányban iskolai tanmű­helyben és üzemben —, 29 száza­lékuk pedig heti 2 órás foglalko­zásokra jár. A különböző szakkö­rök munkájában csaknem 140 ezer tanuló vesz részt. Az országban 285 középiskolai kollégium és diákotthon működik az idén. Ezekben több mint 35 ezer diákról — az összes közép­iskolai tanulók 14,9 százalékáról — gondoskodnak. Magánháznál 7350 tanuló kapott ideiglenes ott­hont; vidékről több mint 60 ez­ren járnak be naponta az iskola székhelyére. A tanulószobát több mint 35 ezren veszik igénybe. Csak menzai ellátásban 13 és fél ezren részesülnek. A középiskolák esti tagozatán a tavalyihoz képest mintegy 5 ezerrel csökkent a tanulók száma: összesen 50 ezer dolgozó jár az esti tagozatos középiskolákba. Itt a hallgatóknak csupán alig több mint a 30 százaléka gimnazista; ipari technikumokba jár az esti tagozatos középiskolásoknak csak­nem 48 százaléka. A levelező tagozaton mintegy 10 ezerrel tanulnak kevesebben, mint tavaly. A levelező tagozaton a tanulók létszámát tekintve a gimnázium vezet. Ide jár a leve­lező tagozatosok 36,5 százaléka, majd ezt követi a közgazdasági, az ipari és a mezőgazdasági tech­nikum 24,8, 21,4, illetve 16,3 szá­zalékkal. t. l. Tizenkilenc éves harckocsizok KÖDÖS REGGEL. A páncélo­sokat még ponyva takarja. A na­pos fél hatkor elkiáltotta magát; ébresztő utáni nyüzsgés, torna. Aztán sürgés-forgás a hálókörlet és a mosdó között; „minőségi” ágyazás és takarítás, s máris a reggelinél ülnek a kiskatonák. Pontosak, fegyelmezettek. Bizony a tavaly ősszel bevonult újoncok már nem csetlő-botló ci­vilek. „Hol vannak már azok az idők — mesélik —, amikor a na­pos szavára valaki úgy összerez­zent, hogy túl hosszút talált lép­ni lefelé az emeletes ágyról, vagy amikor a mama kedvencébe csak kollektív összefogással lehetett életet venni reggel hétkor. Rég elszáradtak az első vízhólyagok, elmúlt a tömeges izomláz idő­szaka, egyszerre lépnek a két ballábasok is, senki sem érzi ma­gát szobalánynak, ha egy gom­bot fel kell varrnia.” Az alap­­kiképzés során gyakorolták a sza­bályzat szerinti rendet, elsajá­tították a legalapvetőbb katonai ismereteket. A második hónap végén kezdődött a nagyobb fi­gyelmet és fizikai igénybevételt követelő szakkiképzés, s ez tart most is. ÓRÁRÓL ÓRÁRA BEOSZ­TOTT PROGRAM. Nehéz, válto­zatos. A parancsnok a mait so­rolja: „...Alaki szemle, politi­kai, vegyvédelmi és technikai kiképzés, harckocsivezetés, javí­tás a műhelyben ...” Mi a legnehezebb? Válasz kó­rusban : a harckocsivezetés. A terepen meggyőződhetünk róla. A nyolc kilométeres úton 20 perc alatt 300—400 műveletet — kup­lungolást, kormányzást — kell elvégeznie a vezetőnek, aki egy­­egy alkalommal mintegy 25 ki­­logrammnyi erőt fejt ki. Könnyű kiszámolni a fizikai igénybevé­telt. S ekkor a feladatok megkí­vánta szellemi koncentrálásról még nem is szóltunk. De hogyan bírják ezt és az ehhez hasonló megterhelést a ta­valyi tizennyolc évesek? A bevo­nulási korhatár leszállításakor többen — szülők, pedagógusok — kétségbe vonták: képesek-e a fia­talok ilyen korban a katonai szolgálat ellátására, nem ártal­mas-e az szellemi és fizikai fej­lődésükre? Ez az egység egyike azoknak, amelyek elsőként fo­gadták a behívott tizennyolc éveseket, tehát elegendő tapasz­talatuk van. — NINCS SEMMIFÉLE KÜ­LÖNLEGES PROBLÉMÁNK a tizennyolc évesekkel — mond­ja Gulyás András őrnagy. — Fi­zikailag és szellemileg éretteb­bek, mint a korábbiak, néha alig lehet megkülönböztetni őket a 20—22 évesektől. Sokan már be­vonulás előtt is erőteljesen spor­toltak, a műszaki-technikai tu­dományok iránt igen fogékonyak, érdeklődők. Ma éppúgy elsajá­títhatják a szükséges ismereteket, mint két évvel később, ha — mint régen — húszéves korukban hívjuk be őket. Akkor azonban esetleg tanulmányaikat kell fél­beszakítani, a családot otthagy­ni, most pedig a jellemük kifor­málódásának legfontosabb idő­szakában, a leghasznosabb em­beri tulajdonságokkal, ismeret­­anyaggal vértezhetik fel magu­kat közösségünkben. Előképzett­ségük, iskolázottságuk és ne­veltetésük körülményei nem egy­formák — ez viszont inkább a parancsnokok gondja, a differen­ciált nevelésre és bánásmódra hívja fel a figyelmet. Mindenek­előtt a fokozatosság elvét kell szem előtt tartani a feladatokra való felkészítés során. Halmosi József őrnagy azokról a fiatalokról beszél, akik tavaly előfelvételt nyertek valamelyik egyetemen, s most a tanév kez­detéig letöltik katonaidejüket.­­ Úgy véljük, több szem­pontból is helyes, ha a fiatalok A harckocsi személyzete megkapja a feladatot.

Next