Népszabadság, 1966. november (24. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-26 / 279. szám

4 Újabb jelentések a Pozsony melletti repülőgép-szerencsétlenségről Tizenhat magyar halottja van a katasztrófának Mint tegnap már jelentettük, csütörtökön, körülbelül 18 óra­kor, a Kis-Kárpátok fölött le­zuhant a Takszo Bolgár Légifor­galmi Társaság IL—18-as típusú repülőgépe. A repülőgépen 76 utas és nyolcfőnyi személyzet tartózkodott Valamennyien éle­tüket vesztették. A repülőgép a Szófia—Buda­pest—Prága—Berlin vonalon köz­lekedett, és időjárási okok miatt szállt le Pozsonyban. A katasztrófa színhelyéről ér­kezett legutóbbi jelentések sze­rint az erős szél és a havazás megnehezíti a szerencsétlenség körülményeit kivizsgáló bizottság munkáját. A katasztrófa csütörtök délután történt, körülbelül 15 kilométer­re Pozsonytól. A gép felszállt a pozsonyi repülőtérről Prága irá­nyába. A gépnek a repülőtértől mintegy 15 kilométerre át kellett volna repülnie a Kis-Kárpátok Pozsonyt körülvevő hegyei fölött. A pozsonyi repülőtér parancs­noksága tagjainak nyilatkozata szerint a katasztrófának minden valószínűség szerint az volt az oka, hogy a gép nem az előírt magasságban repült, és nekiüt­között a Kis-Kárpátok erdős lan­káinak. Szemtanúk is állítják, hogy a szerencsétlenül járt gép rendkívül alacsonyan, szinte a gyárkémények fölött repült. A bolgár légitársaság gépét ugyanúgy, mint más gépeket, az indulás után követték a pozsonyi és a bécsi ellenőrző torony radar­­rádiólokátorai. A szakértők előzetes megálla­pítása szerint a repülőgép eltért a helyes iránytól. Ennek az okát vizsgálják. Megvan a magneto­fonszalag az ellenőrző torony és a repülőgép parancsnoka között lefolyt beszélgetésekről és azt át­adták a szerencsétlenséget kivizs­gáló bizottságnak. A CTK értesü­lése szerint e szalag bizonysága szerint a torony parancsnoka több ízben figyelmeztette a pilótát a gép helytelen irányára és magas­ságára. A szerencsétlenség okainak ki­vizsgálásával foglalkozó helyszí­ni bizottság előzetes jelentése szerint a munkát rendkívül meg­nehezíti a zord időjárás; a Kár­pátok térségében már 30—40 centiméter vastag nedves hóré­teg borítja a talajt. A szerencsétlenség színhelyén radioaktivitást észleltek, amit a lezuhant repülőgépen szállított radioaktív jód okozott. Emiatt a biztonsági szervek kénytelenek voltak elszigetelni a szerencsét­lenség színhelyét, hogy biztosít­sák a lakosság sugárvédelmét. Műszaki alakulatok már fertőt­lenítették a veszélyeztetett terü­letet.­­A bizottság a helyszíni vizsgá­latot csak megkésve folytathatja, a vizsgálatban részt vesz a bol­gár repülőtársaság vezérigazgató­ja által vezetett bolgár szakértői csoport is. Az életüket vesztett személyek végleges névsorát a hivatalos je­lentés tartalmazza majd. Az MTI prágai tudósítójának értesülése szerint a repülőgépen bolgár, ma­gyar, csehszlovák, NDK-beli és más nemzetiségű állampolgárok tartózkodtak. Ez utóbbiak között voltak a Béke és Szocializmus cí­mű folyóirat szerkesztő bizottsá­gának japán, brazil, hondurasi és argentin tagjai. A gépen utazott Katya Popova, híres bolgár ope­raénekesnő és egy bolgár ifjúsági küldöttség is, amelynek tagjai Prágába igyekeztek. Az ADN hírügynökség berlini keltezésű jelentésében hírül ad­ja, hogy a repülőgép-szerencsét­lenség áldozatai között van Iván Bacsvarov berlini bolgár nagykö­vet is. Megbízható források szerint a repülőgépről Pozsonyban három személy szállt le: Jean-Maurice Hermann, a Nemzetközi Újság­író Szervezet elnöke, Gyernyi­­kov, az Aeroflot szovjet légifor­galmi vállalat pilótája és Dora Belcseva, a bolgár könnyűipari állami bizottság elnöke. Jean- Maurice Hermann a NUSZ bu­dapesti újságíró-továbbképző központja új tanfolyamának A repülőgépen tizenhat magyar utas tartózkodott. Névsoruk a kö­vetkező: Huber Jánosné (Nádor Márta) egyetemi hallgató. Budapest; Tóth Lajosné külkereskedelmi tisztviselő. Budapest; Stanga An­tal mérnök. Budapest; Pál Géza osztályvezető. Várpalota: Rakk Ferenc mérnök, Várpalota: Kisz­­linger József mérnök, Budapest; dr. Pártli Imre attasé, Budapest; dr. Benedek Jenő, a Magyar Jo­gász Szövetség főtitkára, Buda­pest; dr. Káldor István orvos. Mindig fájdalmas hírt adni tra­gikus szerencsétlenségekről. Föld­rengés, árvíz, közlekedési baleset — szinte nincs nap, hogy a föld valamelyik szegletében el ne ra­gadna emberéleteket. A gyász­hír mégsem válhat megszokottá, az olvasó érzéketlenné, bárhol történik is katasztrófa. De a mos­tani tragikus esemény, amely a tőszomszédságban történt, az ál­dozatok nagy száma miatt is ki­váltképp megrendítő. Az a kö­rülmény pedig, hogy a gép ron­csai közt tizenhat honfitársunk lelte halálát, országszerte érzé­kelhető fájdalmat váltott ki. Nyolcvannégy ember halála ... Mély részvéttel gondolunk rájuk: az utasokra csakúgy, mint a piló­tákra, a légi kísérőkre. Saját vesz­teségünknek is érezzük, hogy az áldozatok között van a nemzet­közi kommunista mozgalom több kiváló harcosa, pártjaik központ megnyitóülésén vett részt a ma­gyar fővárosban. Innen igyekezett vissza a szervezet prágai köz­pontjába. De mivel a gép Po­zsonyban leszállt, innen más jár­művön utazott tovább. Budapest; Galván Károlyné könyvtáros, Budapest; Jár­dás Ta­más, a Magyar Rádió zenei ren­dezője, Budapest; Kovács Ákos tisztviselő, Budapest; Nagy Mik­lós villamosmérnök, Budapest; Faragó Benjámin villanyszerelő, Jakabszállás; Kovács János inst­ruktor, Budapest; Bodor Antal villanyszerelő, Kecskemét. A leg­utóbb említett öt áldozat a prágai nemzetközi cselgáncsversenyre indult magyar csapat edzője, il­letve tagja volt. ti bizottságának tagjai. És meg­rendülten fogadjuk honfitársaink halálhírét. Kik voltak ők tizenha­tan? Ha e helyütt érdemeiket, cse­lekedeteiket, terveiket akarnák felsorolni, megvalósíthatatlan vál­lalkozásba kezdenénk. Meg kell hát elégednünk a szomorú tény­nyel: hazánk becsületes, értékes polgárait vesztettük el. Néhányan közülük országunk hivatalos kül­dötteként, kereskedelmi tárgya­lások céljából indultak külföld­re, mások tudományos tanács­kozásokra készültek, sportolóink hazánk színeiért küzdöttek vol­na, a kirándulók megérdemelt pi­henésük programját tervezgették. Céljuk közös volt, munkájuk, pihenésük után hazatérni ottho­nukba. Soha nem jönnek vissza — sorsuk tragikus lett —, s az egész ország őszinte részvéte most már legfeljebb enyhítheti a hozzá­tartozók fájdalmát. A magyar áldozatok Sokan kérdezik manapság: az új mechanizmus körülményei kö­zött, a tervlebontás megszűntével, hogyan lehetséges egyáltalán tervgazdálkodás, hogyan érvénye­sül majd a központi akarat, az állami irányítás? A következők­ben azt próbáljuk bemutatni, hogy milyen eszközök és mód­szerek állnak az állam rendel­kezésére, melyekkel — hatéko­nyabban, mint eddig — érhetjük el a szocialista gazdálkodás cél­ját: a kiegyensúlyozott, tervszerű gazdasági növekedést, az élet­­színvonal emelkedését. A népgazdasági terv A jövőben is lesz népgazdasá­gi terv, amely a társadalom ve­zető szerveinek gazdaságpolitikai célkitűzéseit és azok megvalósítá­sának főbb módozatait, eszközeit tartalmazza. Megváltozik azon­ban a népgazdasági tervek jelle­ge és funkciója. Kialakítjuk a különböző időtartamú népgazda­sági tervek egységes összefüggő rendszerét, amely hosszú távú (15 éves), középtávú (5 éves) és rövid távú (éves) tervekből áll. A hosszú távú, 15 éves tervek a nép­gazdaság várható legfontosabb fejlesztési irányzatait, a főbb ará­nyok várható alakulását, a nagy jelentőségű szerkezeti változások irányait stb. jelölik meg. Megnö­vekszik az ötéves terv szerepe. Az ötéves tervekben ugyanis a kor­­ány gazdaságpolitikai cél­kitűzései mellett szerepelnek majd a terv megvalósításához szükséges eszközök is, és annak a konkrét szabályozási rendszer­nek a főbb vonásai, amelyekkel a központi irányítás a­ kialakított célok megvalósítására törekszik. A vállalatoknak öt évre előre kell ismerniük, hogy mennyi lesz az adó, hogyan osztható fel a válla­lati jövedelem, milyen áron vá­sárolhatnak devizát, mennyi lesz az eszközlekötési járulék, milye­nek lesznek a beruházási hitelek feltételei stb. Az éves tervek vi­szont csupán az ebben az időköz­ben felmerülő egyes rövid távú problémák megoldására vonatko­zó intézkedéseket tartalmazzák. A népgazdaság egészének fej­lődését, a legfontosabb arányokat, a nemzeti jövedelem növekedésé­nek ütemét, az életszínvonal ala­kulását, a fejlesztés fő irányait tehát továbbra is a tervek szab­ják meg. A közvetett gazdasági eszközökkel a vállalatok tevé­kenységét az állam olyan „kény­szerpályára” tereli, amely végső fokon a népgazdasági tervek, az állam által kitűzött célok meg­valósulását eredményezi. Beruházások A fejlesztés szempontjából a legfontosabb a beruházások terv­szerű alakulásának biztosítása. A beruházások egy része — az új, nagy létesítmények, iskolák, utak, kórházak, a lakóházak egy része és a közlekedésfejlesztés stb. — továbbra is költségvetési forrásokból valósul meg. Noha a költségvetési beruházásoknak az összes beruházásokon belüli ará­nya a jelenleginél jóval kisebb lesz, mégis, az összberuházások volumene és szerkezete jórészt ettől függ majd, mert a költség­­vetési beruházások és az ezzel kapcsolatos állami megrendelé­sek jelentős mértékben meg­szabják a hazai kereslet alaku­lását, növekedését. Ezért a költségvetési beruházás esz­köze az összkereslet kézben tar­tásának, annak, hogy a piacot szabályozott piaccá, vagyis olyan piaccá lehet tenni, ahol az össz­kereslet alakulását a terv szabá­lyozza. Ha az állam költségvetés­ből fedezi az összberuházásoknak — mondjuk — 20—25 százalékát, akkor ez a tovagyűrűző hatásokon keresztül a beruházások, de a termelés és az import ennél jó­val nagyobb részét is meghatá­rozza. A beruházások nagyobb ré­szét azonban a vállalatok — mint ismeretes — főként bankhitelből és saját eszközökből fogják finan­szírozni. A népgazdasági terv a kormány gazdaságpolitikájának megfelelően megjelöli a beruhá­zási célokra nyújtható hitelkeret nagyságát viszonylag tág -tól -ig határok között, s hozzávetőleges ágazati megoszlását is. Ilyenfor­mán a beruházási hitelkínálat sza­bályozásával szilárdan az állam kezében van a beruházások és a fejlesztés további jelentős része is. Ez a másik szabályozóeszköz, amely a beruházási javak piacán fellépő kereslet-kínálati egyen­súlyt a népgazdasági terv alap­ján biztosítja. Végül pedig a vál­lalat a jövőben fokozott mérték­ben használhatja fel saját pénz­ügyi forrásait (a vállalatnál ma­radó amortizációt, a nyereség meghatározott hányadát stb.) ,sa­ját beruházási céljaira. A nyere­ségkulcsok ■ a vállalatnál mara­dó nyereség felosztási szabályai­nak előírásával az állam az ilyen forrásból finanszírozott be­ruházások hozzávetőleges össz­­volu­menné­vel is számolni tud. E beruházások alapjait maga a vál­lalat hozza létre, mivel azok ép­pen a növekvő áruértékesítésből halmozódnak fel. A saját erőből megvalósított beruházások sem okozhatnak tehát egyensúlyi za­varokat, mert csak az a vállalat tud majd ilyen módon beruházn­i, amely megfelelő mennyiségű árutöbblettel létrehozta annak anyagi fedezetét. Az állam tehát a terv alapján és a piac impulzusainak egyide­jű figyelembevételével meghatá­rozhatja a beruházási volumen és struktúra alakulását anélkül, hogy az egyes vállalatokat köz­vetlenül és részletesen utasította volna: mikor, mennyi és milyen beruházást valósítsanak meg. Fogyasztás A beruházások volumenének és szerkezetének tervszerű szabá­lyozása átvezet a személyes fo­gyasztás­­szabályozásához. Adott nemzetijövedelem-növekedés mel­lett ugyanis a fogyasztás növeke­dése a felhalmozás, ezen belül különösen a beruházások alaku­lásától függ. A személyes fo­gyasztást a jövedelmek áramlá­sa és elosztása közvetíti. Éppen ezért ennek szabályozása a válla­lati jövedelem elosztásának meg­határozásával kezdődik. A szemé­lyes jövedelmek a vállalatok ál­tal előállított új értékből szár­maznak. A vállalatok bevételeik­ből fedezik az elhasznált terme­lési eszközök ellenértékét (bele­értve az amortizációt is). A fenn­maradó részből teljesítik kötele­zettségeiket (adók, tartozások, fejlesztési alap), és fizetik a bért. A bérek nagyságát meghatározott határok között szabályozzák ma­jd az egységes bértarifák. Ezek, fi­gyelembe véve a munkaerő kép­zettségét, szakmánként és orszá­gosan határozzák meg, hogy mennyi lehet egy esztergályos vagy szövőnő vagy más szakmun­kás és alkalmazott alapbére „ten­­g” határok között. Továbbá: a vállalati nyereség felhasználása is központi előírás szerint törté­nik. A vállalat akkor tudja ne- KONZULTÁCIÓ Tervgazdálkodás és központi irányítás az ú­j mechanizmusban N­ÉPSZABADSÁG 1966. november 26. szombat A Béke és Szocializmus szerkesztő bizottságának gyászjelentése 1966. november 24-én tragikus szerencsétlenség érte a Szófiából Prágába haladó repülőgépet; e szerencsétlenség kiragadott kö­rünkből négy kitűnő elvtársat, a szabadságért, a világ dolgozóinak boldogságáért, a kommunizmu­sért vívott küzdelem aktív és ki­próbált harcosait. Örökre eltávozott tőlünk Ra­mán Amaia Amador elvtárs, a Hondurasi KP Központi Bi­zottságának tagja, a kiváló író, aki egész tehetségét és energiáját a nép jövőjéért vívott harcnak szentelte; Alberto Ferrari elvtárs, az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, ki­magasló publicisztikai és szerve­zőtehetség, folyóiratunk egyik legodaadóbb és legtehetségesebb munkatársa; Kodzita Sigero elv­társ, a Japán KP Központi Bi­zottságának tagja, a japán mun­kásmozgalom ismert személyi­sége, mindenki tisztelte őt, aki ismerte tevékenységét, amelyet a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége érde­kében kifejtett; Pedro Mota Li­ma elvtárs, az ismert brazil pub­licista és író, a latin-amerikai kommunista mozgalom egyik ve­teránja, a vonzó és nemeslelkű ember. Folyóiratunk kollektívája szá­mára különösen fájdalmas ez a veszteség. Olyan elvtársak távoz­tak el sorainkból, akik részt vet­tek a közös munkában, a mar­xista-leninista elmélet fejleszté­se, a nemzetközi forradalmi moz­galom tapasztalatainak általáno­sítása érdekében; tevékenységük­kel a folyóirat eszmei és elméleti színvonalának emelését, nemzet­közi kollektívánk baráti és elvi kapcsolatait segítették elő. Úgy ápoljuk legjobban e tiszta, elvhű harcosok emlékét, ha erő­sítjük a világ kommunistáinak egységét. Szívünkben örökre megőrizzük elvtársaink emlékét! A Béke és Szocializmus szerkesztő bizottsága A Bolgár KP Központi Bizott­sága tegnap ugyancsak közle­ményben adta tudtul, hogy a szerencsétlenül járt gépen uta­zott több elvtárs, aki pártja kép­viseletében részt vett a bolgár pártkongresszuson. A Béke és Szocializmus gyászjelentésében említetteken kívül a gép utasa volt és életét vesztette José Gon­­zalez, a Chilei KP Központi Bi­zottságának főtitkár-helyettese, Jorge Ramierz, a Chilei KP Köz­ponti Bizottságának tagja. Dr. Benedek Jenő elhunytéról Dr. Benedek Jenő, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára, a sze­rencsétlenség egyik áldozata, 58 éves volt Már ifjúkorában bekapcsoló­dott a munkásmozgalomba, s mint egyetemista tagja volt a szociáldemokrata pártnak. Né­hány évig Újpesten ügyvédi gya­korlatot folytatott. 1944-ben Deb­recenbe ment, ahol részt vett az ideiglenes nemzeti kormány mun­kájában. Először a Népjóléti Mi­nisztériumban, majd az Egészség­­ügyi Minisztériumban és a Leg­főbb Ügyészségen dolgozott fele­lős beosztásban. 1957 óta a Magyar Jogász Szö­vetség főtitkára. Ebben a minő­ségében a magyar jogásztársada­lom elismerését vívta ki. Mint a Demokratikus Jogászok Nemzet­közi Szövetsége titkárságának tagja, lelkes szervezője és propa­gandistája volt annak a harcnak, amelyet a haladó jogászok világ­szerte folytatnak a békéért, a ha­ladásért és az emberi jogok biz­tosításáért. Értékes tudományos és jogi szakírói tevékenységet is kifej­tett. Érdemei elismeréséül több kitüntetésben részesült. Dr. Benedek Jenőt az Igazság­ügy-minisztérium, a Legfőbb Ügyészség és Magyar Jogász Szö­vetség saját halottjának tekinti; temetéséről később intézkednek.

Next