Népszabadság, 1967. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-31 / 126. szám

8 — Kitüntetés. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Mágori Sándor­nak, a makói Úttörő Termelőszö­vetkezet elnökének a termelő­szövetkezeti mozgalomban kifej­tett eredményes tevékenysége el­ismeréséül — nyugállományba vonulása alkalmából — a Munka Érdemrend arany fokozatát ado­mányozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. — MAGYAR—BELGA RÁDIÓ­­EGY­EZMÉNYT írt alá kedden Brüsszelben Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnö­ke, valamint R. Born, a belga rád­ió és televízió igazgatótaná­csának elnöke. — A Belgrádian tartózkodó ma­gyar pártmunkás-küldöttséget, amely jugoszláviai tartózkodása során a mezőgazdasági szerve­zetek munkáját tanulmányozza, kedden fogadta Danilo Kekics, a JKSZ végrehajtó bizottságá­nak tagja. A PEDAGÓGUSZJÍTÓK kétna­pos ankétja kezdődött meg ked­den Debrecenben. A tanácskozá­son a tiszántúli megyéken kívül borsodi, hevesi és nógrádi peda­­gógusújítók is részt vesznek. A KÉT AN—24-ES UTASSZÁL­LÍTÓ GÉPET vásárolt a Tech­­noimpex. Az európai légi közle­kedésben jól bevált, szovjet típus 48 utas szállítására alkalmas, és óránként 500 kilométeres sebes­séggel repül. Az Avia-Export vállalta, hogy a MALÉV részére vásárolt gép repülőszemélyzetét és földi irányítóit is kiképzi.­­ A KANIZSAI DOROTTYA GIMNÁZIUM énekkara részt vesz a jugoszláviai Celjében megrendezendő nemzetközi ifjú­sági kórusfesztiválon. A százta­gú leánykórus csütörtökön uta­n KORSZERŰ VÍZMŰHÁLÓ­­ZATOT kapott Gyöngyös. A ki­bővített és modernizált hálózat üzemi próbáját kedden kezdték meg. Az ÉM Közmű- és Mély­építő Vállalata a tervezettnél négy­­hónappal korábban fejezte be a munkát.­­— A BAKÓCAI SZAMUELY TI­BOR GYERMEKOTTHONBAN kedden tartották meg a gyer­meknapi ünnepséget, amelyen több más nevelőotthon, illetve kollégium sok száz kis lakói is részt vettek. Az ünnepséget Sza­muely Tiborné nyitotta meg.­­— Öngyilkos lett Paul Aedersold amerikai atomfizikus, a Manhat­­tan-terv — az első amerikai atombomba megépítési program­ja — egyik alkotója, később az amerikai atomenergiai bizottság izotópszolgálatának igazgatója. Aebersold érdemeket szerzett a Ciklotron kidolgozásában és a rádioizotópoknak az orvostudo­mányban történő felhasználásá­ban is. — VELENCEI-TAVI ANKÉT kez­dődött kedden Székesfehérvá­rott, a Magyar Hidrológiai Tár­saság fennállásának 50, s a Ve­lencei-tavi Intéző Bizottság meg­alakulásának 10. évfordulója al­kalmából. — Felmentés: A Minisztertanács dr. Mulató János külkereskedel­mi miniszterhelyettest tisztségé­ből — érdemeinek elismerése mellett — felmentette. — ERDÉSZETI KÜLDÖTTSÉG utazott kedden Bukarestbe, Föl­des László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes vezetésével, a román erdészeti és faipari miniszter magyarországi látogatásának viszonzására. — Elhunyt Pálla Ákos, az Orszá­gos Orvostörténeti Könyvtár igazgatója. Az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet saját ha­lottjának tekinti; temetéséről ké­sőbb intézkednek. — SZÖVETKEZETI DOLGOZÓK BEKEGYŰLÉSÉT rendezték meg kedden a Budapesti Szolgáltató KISZÖV dolgozói. A KPVDSZ székházában tartott gyűlésről tiltakozó táviratot küldtek az Egyesült Államok és a Görög Ki­rályság budapesti nagykövetsé­géhez, elítélve a vietnami agresz­­sziót és a görögországi terrort.­­ A MAGYAR—CSEHSZLO­VÁK BARÁTSÁGRÓL nyílt ki­állítás kedden Békéscsabán, a szakszervezetek megyei taná­csának székházában. Ebből az alkalomból előadást tartott Jo­­zef Papulaj, a budapesti Cseh­szlovák Kultúra igazgatója.­­ Másfél kilós színaranyrögöt találtak a Szovjetunió távol-ke­leti részében levő magadani te­rület egyik aranylelőhelyén. Az aranybányászok májusban ugyanott még hat, 40—90 dekás aranyrögöt találtak.­­ BARLANGRAJZOKAT fedez­tek fel Ausztrália déli részén, a Nullarbor síkság alatti barlan­gokban. Tudósok most tanulmá­nyozzák a 25 ezer évesre becsült rajzokat, amelyek feltűnő hason­latosságot mutatnak a híres franciaországi és spanyolországi barlangrajzokkal. — A textiliparban dolgozó fiatal műszakiak országos tanácskozása kedden kezdődött meg Kősze­gen. — SZU­DÁNI PEDAGÓGUS­­KÜLDÖTTSÉG érkezett kedden Budapestre a Pedagógusok Szak­­szervezete meghívására. A tíz­tagú küldöttség ellátogat buda­pesti oktatási intézményekbe, tá­jékozódik oktatási rendszerünk­ről és a magyar pedagógus szakszervezet munkájáról.­­ Egyszerre háromezer vendéget ké­pes fogadni az eddigi 1500 helyett a komáromi termálfürdő, amely ki­válóan alkalmas mozgásszervi, külö­nösen reumás betegségek gyógyítá­sára. A fürdő mellett egy újabb, 30 fokos vizű medencét is nyitottak. — ÚJ ALKOTÓHÁZAT létesít Mártélyon a Képzőművészeti Alap és a hódmezővásárhelyi ta­nács. — Két ketrecből kiszabadult tig­ris halálra mart egy 21 éves állat­idomárt a franciaországi Rouen közelében, egy kastély parkjá­ban elhelyezett vadállattenyé­szetben.­­ Megkezdődött a zöldborsó-befőzés a Szegedi Konzervgyárban, ahol bő­vítették és korszerűsítették a „bor­sóvonalat’­. 6-6 év Fellebbviteli ítélet a pécsi lakásüzérek ügyében A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdetett özvegy Szász Károlyné háztartásbeli és Gócz Béla, a Pé­csi Városi Tanács volt vb-elnök­­helyettesének bűnügyében. Szászné kihasználta a kettőjük között kialakult kapcsolatot, s nagyarányú üzérkedésbe kezdett. Újsághirdetés útján és egyéb más módokon olyan személyeket ku­tatott fel, akik lakáshoz akartak jutni. Megígérte nekik, hogy meg­felelő összeg lefizetése ellenében elintézi, hogy „tanácsi összekötte­tései” révén lakáshoz jutnak. Nemegyszer Góczra is hivatko­zott, amikor a pénzt kérte, s azt állította, hogy az összeg nagy ré­szét továbbítani kell az ügyinté­­zétének. Szászné több mint 50 személlyel került kapcsolatba, s tőlük több százezer forintot vett fel, illetve értékes tárgyak­at ka­pott. Többen, amikor látták már, hogy ügyükben semmi sem törté­nik, visszakövetelték pénzüket, s­ Szászné valamennyit meg is térí­tette. Többen Góczhoz fordultak panaszaikkal, aki azonban — bár tudomást szerzett arról,­ hogy Szászné rá hivatkozva tett zsebre nagyobb összegeket — elnézte és palástolta az asszony üzelmeit, nem tett feljelentést, sőt egyes panaszosokat megfélemlített az­zal, hogy „maguknak is kellemet­lenségük lehet, ha a bűnüldöző szervekhez fordulnak”. A Legfelsőbb Bíróság Szász Károlynét és Gócz Bélát egyaránt 6-6 évi szabadságvesztéssel súj­totta. NÉPSZABADSÁG Az osztrák nagy­követ búcsú­látogatásai Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke és Péter János külügyminiszter búcsúlátogatáson fogadta dr. Simon Rollert, az Osztrák Köztársaság távozó rend­kívüli és meghatalmazott nagykö­vetét. Dr. Simon Roller kedden végleg elutazott Magyarországról; a nagykövetet Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokollosz­­tályának vezetője búcsúztatta Olajbányászati tanácskozás Az algyői kőolaj- és földgázte­lepek mélyfúrási, valamint mű­veléstechnológiai kérdéseinek megvitatására ma kétnapos ván­dorgyűlés kezdődik Szegeden, a Bányászati és Kohászati Egye­sület olajbányászati szakosztályá­nak rendezésében. Az ankétnak különös jelentősé­get ad az, hogy az algyői szén­hidrogénkincs kiaknázása a kö­vetkező években meggyorsul, így számottevően hozzájárul majd ahhoz, hogy hazánkban az ener­giahordozók felhasználási aránya a kőolaj és a földgáz javára to­lódjék el. A bevezető előadások után a vándorgyűlés két szekcióban ülé­sezik, s az elhangzó előadásokat vita követi. Eltemették a brüsszeli áruházi tűz áldozatait A belga fővárosban kedden ez­rek gyászolták a nyolc nappal ez­előtti áruházi tűz 302 áldozatát. A hivatalos gyászszertartáson Baudouin király és Fabiola ki­rályné is részt vett. A hatalmas Koekelberg-bazilikában ravata­lozták fel az egyik ismeretlen ál­dozat holttestét, jelképezve a tra­gikus szerencsétlenség valameny­­nnyi halottját. A bazilikában meg­tartott ünnepélyes szertartást kö­vetően megindult a város utcáin a különböző temetők felé a gyász­menet, azoknak a holttestével, akiket a gyászoló családok még nem temettek el. Kettős kitüntetéses doktorrá avatás Szegeden A szegedi József Attila Tudo­mányegyetem, valamint a Szegedi Orvostudományi Egyetem tanácsa kedden a szegedi egyetemek Du­gonics téri központi épületének aulájában ünnepélyes doktorrá avató tanácsülést tartott. A nyil­vános rendkívüli tanácsülésen részt vett Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke, dr. Vedres István, az egészségügyi miniszter első helyettese, dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszter­­helyettes, valamint a helyi párt- és tanácsi vezetők. Dr. Szabó Zoltán akadémikus, a József Attila Tudományegye­tem rektora és dr. Tóth Károly, az orvostudományi egyetem rek­tora bejelentette: a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa hozzájárult, hogy Szvétek Ágnes jogászt, bí­rósági fogalmazót, és Pólay An­na orvost, a bőrgyógyászati kli­nika gyakornokát a rektori tanács „sub auspiciis rei publicae popu­laris” kitüntetéssel doktorrá avas­sa. Hagyományos szokás szerint a két rektor és a két egyetemi ta­nács tagjai kézfogással fogadták doktortársaikká az újonnan fel­avatottakat, akik ezután az Elnö­ki Tanács elnöke elé járultak, hogy átvegyék a népköztársaság címerével díszített aranygyűrűt. Losonczi Pál a gyűrű átadásakor meleg szavaikkal fejezte ki elis­merését a kitüntetett fiataloknak; hangsúlyozta, hogy a kitüntetések doktorrá avatás alkalmából mun­kájuk megbecsülését érezhetik azok a pedagógusok, egyetemi ok­tatók és professzorok is, akik a magas szakmai tudás elnyerésé­hez hozzásegítették őket. A burmai egészségügyi küldöttség keddi látogatásai Shitu Hla Han ezredes, a Bur­mai Unió egészségügyi és oktatás­ügyi minisztere kedden dr. Sza­bó Zoltán egészségügyi miniszter társaságában fölkereste dr. Aj­­tai Miklóst, a kormány elnökhe­lyettesét és látogatást tett dr. Bognár Józsefnél, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöké­nél. Mindkét találkozón jelen volt U Ba Ni burmai nagykövet. Délután Shitu Hla Han és a ve­zetésével hazánkban tartózkodó burmai egészségügyi küldöttség a Budapesti Orvostudományi Egye­temre látogatott. A rektori hiva­talban dr. Sós József rektor fo­gadta a vendégeket és tájékoztat­ta őket az egyetem tudományos oktatómunkájáról. A küldöttség ezután több egyetemi intézetet és klinikát is megtekintett . Ba­ri burmai nagykövet kedd este a Gellért Szállóban fogadást adott a delegáció tiszteletére. A fogadáson részt vett társadalmi életünk több ismert személyisége. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA KOSSUTH RÁDIÓ 8.33: Ifjúsági Rádió. 8.47: Orvosi ta­nácsok. 8.53: Szórakoztató zene. 9.34: Emlékezzünk régiekről. 10.10: Opera­részletek. 11.03: Mendelssohn: d-moll trió. 11.30: A Szabó család. 13.15: Tánczene. 13.03: Válaszolunk hallga­tóinknak! 13.18: Saljapin énekel. 13.43: Magyar népköltészet, magyar népda­lok. 14.05: Hungaropressze. Gazdasági magazin. 14.35: Operettfinálék. 15.15: Gyermekrádió. 15.30: Liszt Ferenc ta­nítványa volt. .. Előadás Thomán Istvánról. 16.10: Daloló nagy­világ. A honi tájak dicsérete. I. rész. 16.37: Kedd, szerda, csütörtök___ Regény folyt.­ban. XI. 17.15: Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. 17.45: Közv. az Újpesti Dózsa—Austria Wien KK lab­­darúgó-mérk. II. félidejéről. 18.30: Mo­zart: D-dúr ,divertimento. 19.30: Puc­cini-kettősök. 30.00: Népi zene. 20.15: Hol tart az agykutatás? I. rész. 20.35: A hónap slágerei. 21.05: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 21.45: Operett­dalok. 23.25: Gilelsz zongorázik. 23.17: Könnyűzene. 0.10: Gesualdo-művek. AUTÓT NYERHET, HA KÖNYVET VESZ A KÖNYVHÉTEN Minden 50 forintos vásárlás után ajándéksorsjegy! Nyeremények: SKODA 1000 MB SZEMÉLYGÉPKOCSI 14 NAPOS FÖLDKÖZI-TENGERI UTAZÁS SIGMA ÉS DELTA TELEVÍZIÓ IBUSZ UTAZÁSI UTALVÁNYOK 5000 és 3000 Ft értékben SOK EZER KÖNYVUTALVÁNY 3000 Ft-tól 20 Ft-ig SORSOLÁS: 1967. JÚNIUS 25-ÉN Vásárláskor kérje az ajándéksorsjegyet! ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1967. május 31, szerda PETŐFI RÁDIÓ 10.00—12.15: Zenés műsor üdülők­nek. 12.15: Két szvit. 13.02: Könnyűze­ne. 13.32: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. Kettőtől — hatig...: Zenés délután. 14.08: Rubina Kalan­­tarján énekel. 14.25: Fúvószene. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Mina negyed­órája. 14.55: Fiatalokról fiataloknak! 15.00: Saljapin énekel. 15.15: Ünnepi könyvhét, 1967. 15.22: Katonadalok. 15.37: Ünnepi könyvhét, 1967. 15.45: Dohnányi Ernő zongorázik. 16.05: Operettrészt. 16.23: Mai témák, mai dalok. 16.45: Közv. az Újpesti Dózsa— Austria Wien KK labdarúgó-mérk. I. félidejéről. 17.30: Délutáni frissítő. 18.10: Jóság és virág. Pausztovszkij műveiből. 18.53: Izsmán Nelli énekel. 19.11: Chopin: b-moll szonáta. 19.31: Népi zene. 20.00: Prágai tavasz. 1967. A szünetben. kb. 20.50: Dűnék és balkánok. Dr. Fogarasi László írása. Kb. 22.00: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. Kb. 22.22: Újdon­­ságok a moszkvai képtárakban. Kb. 22.32: Verbunkosok. URH 18.05:­ Tánczene. 18.50: Szimfonikus zene. 20.00: Bartók művészi pályája. XL. rész. 20.32: Kamarazene. 21.40: Richard Strauss operáiból. 22.31: A dzsessz kedvelőinek. 22.48: Maros Ru­dolf: Eufénia III. TELEVÍZIÓ 17.35: Hírek. 17.40: Foxi Maxi ka­landjai. 18.05: Otthonra találtak... (Közv. a veszprémi építőipari mun­kásszállásról.) 18.45­: Hazai tükör .. . (Aktuális jegyzet.) 18.50: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.25: A Glasgow Rangers—Bayern München KEK-döntő közv.-e Nürnbergből. A szünetben: Magyar Hirdető. 21.20: Supraphon-al­­bum (csehszlovák könnyűzenei film). 22.00: TV Híradó, 2. kiadás. A budapesti színházak mai műsora Operaház: Csipkerózsika (B-bérlet, 10. előadás, 7). Erkel Színház: Otelló (Takács-bérlet, 9. és Főiskolai bérlet, IX. sorozat, 5. előadás, 7). Katona Jó­zsef Színház: A fösvény (7). Madách Színház: Szent Johanna (7). Madách Kamaraszínház: Enyhítő körülmény (7). Vígszínház: Egy hölgy a Maxim­ból (C-bérlet, 6. előadás, 7). József Attila Színház: Lulu (E-bérlet, 6. elő­adás, 7). Thália Színház: A tanítónő (7). Fővárosi Operettszínház: Marica grófnő (Kombinált 2. bérlet, 7. elő­adás, 7). Irodalmi Színpad: Kávécsar­nok, A néma asszony (K-bérlet, 6. előadás, 7). Egyetemi Színpad: Nagy Attila előadóestje Juhász Ferenc mű­veiből (7). Vidám Színpad: Nyugalom, a helyzet változatlan! (fél 8). Kis Színpad: Bolond vasárnap (7). Állami Bábszínház: A gyáva kistigris (de. 10). Kamara Varieté: Sztrip 10 (du. 6, fél 9). Ligeti Sátorcirkusz: A Szov­jet Állami örmény Nagycirkusz ven­dégjátéka (7).

Next